Hampi #3 – A folyóparton és a Vittala templomnál
Hiszitek vagy sem, Hambiban töltött első napunkon még korántsem volt vége az élményeinknek azok után, hogy a fantasztikus idegenvezetés végeztével elbúcsúztunk Krishnától. Először is visszamentünk ebédelni a templom mögé, de most már bringákkal, a piros-fehér medencét megkerülve, hogy ne kelljen végigsétálnunk a templom terének forró kövein. Most is szívesen fogadtak minket és most is kívül-belül égett az egész arcom az ételtől. És most is megették a bocik a „tányérunkat”, vagyis a banánlevél darabokat.
Ebéd után a Hampi Bazaar főutcájának a túloldalára tekertünk a bringáinkon. Itt egy nagy teret találtunk oszlopos épületekkel, 
és persze az egész felett és mögött hatalmas sziklákból „összepakolt” dombokat. Az útikönyv szerint ezen a helyen van Nandi szobra, vagyis egy bikaszobor. Hát mi csak körbetekertünk egyet a téren és leültünk egy árnyékos helyen szusszanni és bevégezni a magunkkal hozott 5 liter víz végét. Nandi nem izgatott fel minket mert már templom és szobor túltengést kaptunk a Krishna által vezetett túrán. :) Persze ennek ellenére igazából a Vittala templomhoz tartottunk, hiszen a belépőnk már csak néhány óráig volt érvényes oda – 6-kor zártak. Erről a helyről csak egy felé lehetett úton továbbhaladni, méghozzá a folyó felé. Olvass tovább…
de egy turistagettóban annál valószínűbb, hogy megtalálsz. Ennek ellenére megérdemlik, hogy megemlítsük őket, mert számunkra még így is igen egyedi dolgokat raktak elénk az éttermekben. Zita ezt különösen élvezte, és meg kell valljam, nekem sem volt nehezemre kiadni 100-100 rupit fejenként azokért a királyi reggelikért és a csak alig drágább, de talán még királyibb vacsorákért a hangulatosabbnál hangulatosabb tengerparti éttermekben. Na nem kell ám semmi luxusétteremre gondolni, ezek otthon még büfének is nehezen mennének el, de ez nem is volt baj, ez illett a helyhez és az árképzéshez. A tengerparton egy nádtető alatt kifeszítve néhány függőágy, a homokba ledobva egy-két műanyag asztal és szék. Az étlap egy laminált színes fénymásolat volt, legtöbbször olyan vastagon állt rajta a mocsok, hogy miután választottunk, 
többet nem nyúltunk hozzájuk, és az ételhez is csak kézmosás után. Nem minden hely volt ilyen, találtunk tisztább(nak tűnő) és rendezettebb helyeket is, de a többségre illett ez a leírás. Ez nem volt baj, szerettük ezeket a helyeket nagyon, meg volt az egésznek a maga hangulata. Jellemző volt, hogy nem egyszer egy-egy boci megállt az étterem kapujában, és csak bámult befelé. Be sose jöttek, mert az valószínű megtanulták, hogy azt nem szabad. Mikor a vacsorából általában más sötétben hazabotorkáltunk a homokban, a mi helyünk, a Dolphin Bay Café előtt mindig egy nagy csoport tehén feküdt békésen. Itt volt a „bázisuk” a part közepén. :) A bambuszkunyhókkal egyébként nem csak a mi helyünk büszkélkedhetett, általános volt ez a felépítés: partra nyíló étterem, és hátul a pálmafák alatt a kunyhók. 
Legutóbbi hozzászólások