Nászút a Föld körül

Sikh szobatárs Bostonból

Amritsarban a Golden Temple zarándokszállójának nemzetközi részlegén egy földön alvós éjszaka után felszabadult két ágy a leghátsó szobában, így jutott nekünk is rendes alvóhely. Egy nagyon furcsa srác lakott még velünk ebben a szobában. Látszott rajta, hogy a modern, „fejlett” világból való, de ugyanakkor reggel furcsán fújtatott és tornázott, és pontosan úgy, vagy még úgyabb öltözött, mint a sikh-ek. Miután bátorkodtunk tőle megkérdezni, hogy kiféle, s miféle, megtudtuk, hogy Bostonból
való, és felvette a sikh vallást. Mikor kérdeztük, hogy ezt meg hogyan sikerült összehoznia, elmesélte, hogy otthon Észak-Amerikában eljárt jógázni, és annyira elkezdte érdekelni a téma, hogy beleásta magát, összejárt az ottani sikh közösséggel, végül úgy döntött, hogy ez frankó és ő is sikh lesz, ezt végül
azzal is megkoronázta, hogy egy egész hónapra, azaz 2012 januárjára sikh-földére, vagyis Punjab-ba költözik. Így hozott minket össze a sors Hardev Singh-el és laktunk együtt január 25-től 26-ig. Ez a név már a felvett sikh neve, jelentése pedig „Az oroszlán szépsége”, vagy egyszerűbben „Isten ereje”.
Szóval a srác nem volt egyszerű, de végül is, miután mesélt ezt-azt magáról meg a sikh-ségről, mindjárt jobban megértettem kicsit. Talán éppen ugyanekkora hülyeség, vagy még nagyobb egy egész életet leélni úgy, hogy végiggürcölöd még nagyobb autóért, házért, hogy aztán szépen elmúlik az egész és észre se veszed, és rájössz a végén, hogy nem is éltél igazán. Ő legalább boldognak tűnt, és ha
ez később túl is nő ezen a dolgon, akkor is szívesen fog visszaemlékezni erre az időre. De ha nem, az se baj, mert ahogy elnézem ezeket a sikh-eket, sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb népség, mint a rohanó városi ember, nagy autóban, nagy lakásban, vagy a Bahamákon nyaralva. Szóval a keresztény családba született, de megszikh-ült Hardev Bostonból egész érdekes szerkóban nyomta. Fehér köpenye volt, és mezítláb járt még ott is ahol amúgy nem volt muszáj. Egy vállpántot is hordott, ami egy kisebb tőrt hivatott tárolni az oldalán. A turbánján pedig volt egy fémkarika, ami elmondása szerint szintén sikh jelkép – igaz, nem a legjellemzőbb, de régen gyakorlati haszna is volt: ha függőlegesen ketté akarták vágni a fejedet egy karddal, ez megvédett. Ja, és frizbinek is kiváló! :) Persze ezt már csak mi tettük hozzá… :) Hardev-től megtudtuk, pontosan mi is az az öt jelkép, az öt K (az ő nyelvükön K-val kezdődnek a szavak), amit elvileg minden sikh betart: egy spéci alsónemű, a karperec, a kard, fa fésű, vágatlan szőrzet. A fa fésű, mivel fából van nem energetizálja a hajat, ami azért fontos mert a fejünk búbján van a korona csakra, és a hajunk is a testünk spirituális kiterjesztése. Ezen legfontosabb csakránkon keresztül vesszük fel az univerzummal és istennel a kapcsolatunkat, ezért nagyon fontos, hogy ott minden rendben legyen. A turbán már csak úgy jött ezek után, hogy mindezt kordában tartsa. :)

10 guru, és meditáció hajnali öttől

Aztán mesélt még a 10 gururól is. A tízedik, utolsó guru, megmondta, hogy nem lesz több emberi guru utána, hanem a könyv lesz a guru. Ebben a könyvben a guruk meditációja alatt elbeszélt mondókája van, amit a mögöttük ülő írnok jegyzet le. A guru gyakorlatilag szent énekeket közölt a meditációja alatt, ezek lettek lejegyezve, és ezeket olvassák a nap 24 órájában, sokszor hangosan énekelve, de máshol meg csak kis ablakok mögött nagy szakállas emberek. Ez maga az ima. A guru pedig egyféle szellemi vezető, a próféta sikh megfelelője. A Golden Temple-ből a könyvet minden este 9:15-kor viszik ki, nagy-nagy ünnepély keretében, és utána szépen mindent rendbe tesznek, letisztogatnak a templomban. Tejjel mosnak fel, és egy ingával mérik ki, hogy a templom közepén kifeszített alulról és oldalról díszes kék lepel pontosan ott és úgy álljon, ahol kell. Közben mindenki énekelt, állítólag azért, hogy ne csacsogással és trécseléssel teljen a takarítás, hanem isten nevével. Ezt tapasztaltuk is, néhány alkalommal még az étkezések alatt is, és este a templomban, miközben feszítették a leplet és takarítottak. Csak egyik este értünk oda a templomba, akkor is csak már későn, amikor a könyvet elvitték már, de még így is nagyon érdekes volt. Reggel pedig hajnali 5-kor hozzák vissza a könyvet. Állítólag a hajnali öttől napkeltéig tartó idő a legfontosabb, leghasznosabb időszaka a napnak, mert ekkor érik olyan szögben a napsugarak a Földet, hogy az energiák… Áhh, már nem tudom, lényegében miért, a fontos az, hogy akkor a legjobb meditálni! :) Szerintem is nagyon hasznos időszak a hajnali öttől napfelkeltéig terjedő, de szerinte azért, mert akkor lehet a legjobbakat aludni… :) Én már csak egy ilyen lusta állatfajta vagyok.

Baba Deep Singh legendája és a Baba Atal torony

Na, és akkor térjünk rá egy kicsit gyakorlatiasabb dolgokra. A Golden Temple felett meglátogattunk egy
nagyon érdekes múzeumot, ami leginkább csak festett képekből állt, de azok épp elég brutálisak voltak. Ehhez képest az iszfaháni örmény templom freskói gyerekmesék voltak, rengeteg vér volt a képeken és a legkülönfélébb kegyetlenségeket és kínzásokat mutatták be, amit a magyarázatok szerint muszlimok követtek el sikh-eken. Ugyanitt, és még sok helyen máshol is láttunk egy törökülésben ülő sikh fickót, aki egyik kezében egy kardot tartott, a másikban pedig a levágott fejét. Ő volt Baba Deep Singh, „a mártír”, a monda szerint ő egy hős sikh volt, aki egy harcban kijelentette, hogy ha a fejét levágják, akkor is megvédi az ellenségtől a Golden Temple-t. Ez így is történt, Baba Deep Singh levágott fejjel kaszabolta végig az ellenséget, és ezt állítólag a muszlim bejegyzések említik, tehát biztosan igaz! :)

Na, de most már mozduljunk is ki egy kicsit a Golden Temple környékéről. Először egy kört sétáltunk csak a komplexum körül: meglátogattunk egy másik pool-t, ami szintén működött, de sokkal kihaltabb volt. Ennek a medencének a tövében volt egy nyolcszög alakú torony, amit egy kisfiú emlékére állítottak, aki állítólag egyszer csodát tett. Azon a helyen játszadoztak a barátjával, ahol ma a torony áll, amikor a barátját megmarta egy kígyó és ebbe belehalt. A kissrác feltámasztotta a haverját, mire az apja leszúrta, hogy miért szól bele az isten dolgaiba (élet-halál…). Erre a kissrác öngyilkos lett, mondván, hogy akkor így egál, megmentettem a barátom életét, én pedig meghaltam.

Sajnos a toronyba nem tudtunk felmenni, mert nem találtunk feljáratot a felsőbb szintekre, amikor pedig kérdeztünk, azt mondták este 6 után lehet, de addigra már másfelé kószáltunk. A medence mögött egy nagyon szép kis parkot találtunk egy hatalmas banyána fával (Most, hogy már megírtátok, tudjuk, milyen fa! :) Köszi!), és a park mellett egy utcai árust, aki valami zöld levet árult, amit egy nagy présgéppel ott helyben facsartak ki a haverjával nagy zöld bambuszszerű ágakból. Azt mondták, hogy ez a „sugarcane”, legalábbis hallás után így írnám le, és bátorkodom lefordítani is, szóval cukárnád szörpöt próbáltunk inni:

De nem ment! :) Borzalmas íze volt, nem bírtuk ketten se meginni. Arról nem is beszélve, hogy épp a vodka sem volt kéznél hogy gyorsan rá tudjunk fertőtleníteni. Szóval inkább otthagytuk a cukornádszörpöt.

Népírtás és mókusok a Jallianwala Bagh Parkban

Miután megjártuk a kört a templom körül, egy közeli park felé vettük az irányt. Egy szép kis zöld szigetet találtunk egy keskeny sikátor mögött. A park helyén egykor egy tér volt, ahol 1919-ban az angol Dyer tábornok parancsára tüzet nyitottak a békésen tüntető emberekre. Az indiaiak 400-an meghaltak és további 1500-an megsebesültek. Előtte állítólag egy napos sztrájkok voltak, amelyek néha el is fajultak, aminek a vége az lett, hogy az indiaiak megöltek 3 bankigazgatót. Ezek után vezényelték Amritsar-ba Dyer tábornokot, hogy rakjon rendet – és ő ezt tette rendrakás cím alatt… A lövésnyomok mér látszanak a környékbeli épületek falain. A park maga egyébként szép volt. Miután néhány csapat indiai turista megállított minket, hogy fényképezkedjenek velünk, felfedeztünk egy hatalmas banyána fát. Ahogy közelebb mentünk, észrevettünk egy a törzsén felszaladó mókust. Ahogy jobban körbenéztünk, felfedeztük, hogy az egész park tele van mókusokkal, gyakorlatilag szinte minden négyzetméterre jut egy belőlük. Érdekes, hogy a londoni parkok is tele vannak mókusokkal, pedig van pár ezer kilométer Anglia és India között. Ez vajon csak véletlen, vagy az angol hajókkal lett ilyen nagy világutazó ez a mókus? Ha egyáltalán beszélhetünk erről, s nem két külön mókusfajról van szó… És ha igen, honnan települt be hová a mókus? :)