Archívum

‘összedőlt híd’ cimkével ellátott bejegyzés

Vientiane – Vang Vieng #1 – A híd, ami túl gyenge volt

január 9th, 2013 7 hozzászólás

Strandpapucs, bagett és kóla sok jéggel, zacskóban

A Vientinane – Luang Prabang szakaszról találtam egy nagyon jó leírást az egyik kedvenc nemzetközi kerékpártúrás portálon, a travelingtwo.com-on. Ők is egy házaspár, végigcsináltak egy földkörüli utat, de aztán nem bírtak megülni a fenekükön azután sem, továbbvitték a weboldalukat ahol azóta rengeteg érdekes és hasznos dolgot találni, és ők azóta is túrázgatnak, illetve már azt tesztelik, hogy kisgyerekkel hogyan lehet utazni. Mert gyerekekkel is lehet kerékpártúrázni, bármily meglepő! :) Mindent lehet, csak akarni kell.

Na, a lényeg csak annyi, hogy nem a nagy ismeretlenbe vágtunk bele, hanem hála ennek a kis leírásnak, nagyjából tudtuk, hol vannak érdekes dolgok, kisebb és nagyobb hegymenetek és vendégházak az úton. Ezt a leírást lementettem a telefonomra és ennek később nagy hasznát vettük.

Vientiane-ból a kijutás nagyjából simán ment, és ahogy elhagytuk a város amúgy nem túl vészes forgatagát, úgy csendesedett el az út szinte teljesen. A forgalom elenyésző volt, egyáltalán nem zavart minket az a kevés autó és motorkerékpár. Még a város határában vettünk egy hatalmas bagettet, mert ezeket az út szélén árulták és egyszerűen nem bírtunk neki ellenállni. Amikor már nem ettél semmilyen kenyérfélét hosszú hónapok óta, csak azt az ipari kockakenyeret, amit Thaiföldön venni lehetett, akkor kapsz az ilyen alkalmakon. :)

Az első pihenőnkig sok érdekes nem történt, láttunk néhány izgalmas járgányt az úton és egy pár nagyon cifrán díszített buddhista kolostort. Egy árnyékos kiülő alatt fékeztünk le, hogy szusszanjunk egyet, és ehhez szégyen vagy sem, de kértünk egy-egy üveg kólát is. Az üvegek mellé kaptunk egy zacskót tele jéggel és egy szívószállal. Ez volt a pohár, ebbe kellett kitölteni az üdítőt, ami nagyon jól esett ezen a meleg napon. Amíg hűsöltünk, iskolás gyerekek gyűltek körénk kíváncsiskodni. Csak öten voltak és nagyokat nevettek, mindaddig, amíg elő nem került a fényképezőgép, akkor hirtelen próbáltak nagyon komoly képet vágni a fotóhoz, és erről nemigen tudtam lebeszélni őket.

Mielőtt még továbbindulhattunk volna, egy kb. 10 fős kerékpáros csapat húzott el az úton szemből jövet. Sereghajtójuk egy helyi bringás volt, ebből gondolom, hogy szervezett túra keretein belül utazhatnak. Meg abból, hogy eszükbe sem jutott megállni bájcsevegni velünk, illetve abból, hogy amikor meggoogliztam ezt a szakaszt, és az első néhány oldalon csak szervezett túra ajánlatott dobott ki a kereső. Olvass tovább…