Archívum

‘csepcsoru’ cimkével ellátott bejegyzés

Karimabadtól Gilgitig – TEOTWAWKI és egyéb szépségek

december 19th, 2011 46 hozzászólás

Viszlát Karimabad!

A 8 napnyi karimabadi tartózkodásunk után nagy örömmel vártuk az újabb bringás kalandokat. Bár remek társaságunk volt Barbara és néhány másik utazó személyében, mégis nagyon jó volt végre továbbindulni a több mint egy hét „veszteglés” után, még akkor is, ha a körülményekhez képes próbáltuk azt megtölteni minél több tartalommal és pihenéssel. Otthon egy hét örökkévalóságnak is tűnhet a munkahelyi kihívások és az egyhangúság miatt, de Karimabadban még a szörnyű fogfájás mellett is hamar elrepült ez az idő. Azt hiszem átléptünk egy valamilyenfajta másik, „utazós” idősíkba, ahol máshogy telnek a napok és a hetek, mint otthon. Egyszerre gyorsan, de mégis lassan, mert ha visszatekintünk, mennyi minden történt velünk az elmúlt fél évben, szinte fel sem bírjuk fogni. – Még jó hogy van ez az útinapló! :)

Karimabadot a bazár főutcáján keresztül hagytuk el, ami azt jelentette, hogy egy jó kis fölfelével kezdtünk, miután Barbara és Abas segítettek feltolni a bringákat az Old Hunza Inn-től a főútig egy elképzelhetetlenül meredek kis utcán. Olvass tovább…