Nászút a Föld körül

Vonatjegy vásár, és találkozás Gabriellel

Madurai után a következő állomásunk Chennai volt. Úgy terveztük, hogy az érkezési és az indulási nappal együtt 3 napot töltünk itt el. Vagyis egész pontosan Chennaitól 2 órányira délre, Mammalapuramban. Ehhez azonban szakítanunk kellett az eddig megszokott tatkal vonatjegy vásárlási módszerrel, és fel kellett keresni a nagyobb városokban fellelhető, csak külföldi turisták számára nyitva tartó jegyirodát. Ehhez át kellett szállnunk Chennai-ban egy HÉV-szerű vonatra, ami Egmore állomásról átvitt minket a központi pályaudvarra, ahol megtaláltuk ezt az irodát az első emeleten. A reggel 8 órát itt is meg kellett várnunk a nyitásig, majd kitöltöttünk egy, az eddigiektől teljesen különböző jegykérelmi lapot, sorban álltunk a javarészt pakisztániakból álló (vagyis ülő, mert voltak székek) sorban, és tádááá, megkaptuk a vontjegyünket! Méghozzá nem is akármilyet, egy 37 órás útra, 2138km-re szóló vonatjegyet vettünk, kettőnknek alig több, mint 2000 rupiért. Ez hálókocsis jegy, tehát ebben a két éjszakai „szállás” is benne van, merthogy a vonat hétfő este indult Chennaiból és szerda reggel érkezett meg Varanasiba. Soha nem utaztunk ilyen nagyot vonattal ezért már a jegyvásárlás is egy nagy élmény volt. Már csak azért is, mert a sikeres turista quotás vásárlásunk azt jelentette, hogy nem kell az érkezésünk napját a zsúfolt, zajos, szmogos Chennaiban töltenünk, hogy másnap reggel vegyünk tatkal jegyet, hanem máris indulhatunk busszal Mammalapuramba, ahol így két fél és egy teljes napunk lesz. A jegyirodában megismerkedtünk egy amerikai, de jelenleg Sri Lankán élő sráccal, Gabriellel. Neki ez a nap csak várakozással telt volna az esti, Delhibe robogó vonatjára, ezért úgy döntött, hogy velünk tart Mammalapuramba erre a napra. Olvass tovább…

A tatkal jegy hajnali fáradalmai

Maduraiba nem volt kellemes a megérkezés. Először is a vonaton nem tudtuk túlságosan kipihenni magunkat, mert Zita nem aludt jól, én pedig nem aludtam sokat – hajnali kettőig naplót írtam. Aztán amikor ezután sem tudtam elaludni, akkor realizáltam a szomorú tényt, hogy ha megérkeztünk, nem ám az lesz, hogy egyből mehetünk egy szállodába aludni, hanem várhatjuk meg a reggel 8 órát a vasútállomáson, és csak miután megvettük a másnap este induló vonatra a tatkal jegyet akkor indulhatunk pihenni. Szóval aludtam kb. 2-3 órát a vonaton, de nem többet, amikor valahogy hajnal 5 és 6 között leszálltunk Madurai-ban. Az a nyomorult vonat most bezzeg vagy fél órával korábban befutott – ennyivel is kevesebbet tudtunk aludni, mert amikor már bent álltunk az állomáson, mindenkit felvert a nyüzsgölődő tömeg. Az állomás mellett egy épület első emeletén megtaláltuk a booking office-t, ami előtt már ekkor nagy sor állt. Pontosabban szólva először csak ült. Az emberek tisztes távolságba ültek egymás mellett a gyalogos rámpán, ami felfelé a bejárathoz vezetett. Aztán valamelyik okos elöl fél órával a nyitás előtt úgy gondolta, hogy ő feláll, mert miért ne, hátha akkor előbb kinyitnak, vagy gyorsabban telik majd az idő. Ez még nem lett volna baj, de a többi okos követte őt ebben, és a nyugodtságban üldögélő sor a következő percekben összetömörült egy az előzőnél háromszor sűrűbb, álló sorba. Olvass tovább…

“A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.” – Mohandász Karamcsand Gandhi

Az ablak nélküli buszon

Keralát az egyszeri turista biztos, hogy hozzátársítja a „Backwaters”-hez. Szokták is így mondani, hogy „Kerala Backwaters”. Ez tükörfordításban annyit jelent, hogy keralai hátsóvizek, de ez ugye elég bután hangzik. Mondjuk inkább úgy, hogy lagúnák. Szóval ezek folyók és csatornák kesze-kusza hálózata, a tengerpart mentén. Régen szállításra és közlekedésre is használták őket, de ma már ott az országút, a vasút és a repülő, ezért aztán a „Kerala Backwaters” már csak a turisták számára érdekes igazán. Ezt meg is lehet érteni, hiszen ki ne szeretne behajló pálmafák árnyékában csónakázni? :)

Annyira azért nem laktak tuti helyen Vikiék, hogy a kertjük hátuljából csónakra tudjunk szállni a lagúnákra, ezért aztán kinéztünk egy napot, amit a Backwaters-re szántunk. Laci segített nekünk, és ajánlott egy helyet, a Kovalamtól fél órányi buszútra lévő Poovar-t. Felsétáltunk a főútra ahol 5 perc múlva jött egy busz. Megállt nekünk, és mikor kérdeztük a hátsó ajtónál, hogy „Poovar?”, a Conductor bólogatott, ezért felszálltunk. Itt kezdődtek az élmények, ugyanis ez a busz más volt, mint amit eddig megszoktunk. Először is nem voltak ablakai. Akarom mondani voltak, de nem volt rajtuk üveg, se rács, és ilyet eddig még nem láttunk. Pedig ha a „történelmi hideg” 21 Celsius fok errefelé, akkor valóban teljesen logikus. :) Olvass tovább…