Ma van kerek 1 éve, hogy hazaérkeztünk. 2015. szeptember 6-án végetért a nagy utazásunk. Az utolsó útról szóló blogbejegyzést pedig Karácsonykor írtam. Azóta semmi. Mármint semmit nem írtam, ide a blogra. :) De most idejét éreztem, hiszen ígértem is, hogy majd beszámolok arról, mi van velünk idehaza, hogy alakul az új életünk, de be kell valljam, nagyon nem volt könnyű rávenni magam és mikor ezt a harmadik sort írom, még nem vagyok benne biztos, hogy ez publikálva lesz-e.

Kerek egy éve végetért a nagy út. Ezt a képet Sárecz Iván barátunk készítette rólunk 2015. szeptember 6-án, a Hősök terén. Innen indultunk 2011. június 11-én.

Vegyük sorra, mi minden történt, hol állunk most a dolgainkkal és mik a következő tervek. Miután hazajöttünk, hamar megszoktuk az itthoni kényelmet, a már vágyott állandóságot és kiszámíthatóságot, na és persze rettentően örültünk a családunknak, ahogy ők is nekünk. Hívtak mindenféle tévékbe és rádiókba, újságoknak, internetes portáloknak adtunk interjút, és persze rengeteg előadást, élménybeszámolót is tartottunk. Utóbbiakat kezdetben legtöbbször teljesen ingyen, vagy legfeljebb útiköltségért, szinte jelképes összegekért vállaltuk el, aztán volt egy hét, valamikor november vagy december tájékán, amikor 8 előadásunk volt 7 nap alatt, és már azt éreztük, hogy kicsit sok. Hogy ki ne égjünk ebből (amivel senki nem járt volna jól…), elhatároztuk, hogy 2016-ban már csak fix összegért (+útiköltség) vállalunk előadást, mert rengeteg időnk és energiánk elment ezekkel az estékkel illetve iskolai délelőttökkel és délutánokkal. Meglepetésünkre ennek ellenére a felkérések (és megállapodások) száma alig csökkent. Közben ugye idehaza elkészítettük a Ti biztatásotokra az utolsó falinaptárunkat, az ideit, amelyek szépen fogytak ezeken az előadásokon. Így lett kerek ez a történet is, mármint a naptár, hiszen így a 4 falinaptár oldalain gyakorlatilag lefedtük az egész utazásunkat. Sőt, most hogy idehaza már mindent magunk szerveztünk és tettünk-vettünk, dobozoltunk és postáztunk, így azt is láttuk, hogy az előző években mennyi sokat segített nekünk idehaza a családunk ezekkel a feladatokkal.

Aztán már nem is tudom pontosan, hogy jött az ötlet, de elkezdtünk összerakni egy olyan előadást, amiben arról van szó, hogy hogyan is utaztunk illetve hogyan utaznánk, ha most indulnánk el, minden útközben szerzett tapasztalattal és tanulsággal a zsebünkben. Mert most visszatekintve bizony, ha nem is felkészületlenek, de elég tapasztalatlanok és zöldfülűek voltunk a kezdet kezdetén. Persze ez így volt szép és jó, de azért egy csomó dolgot jó lett volna tudni előre, vagy legalább jó lett volna, ha valaki felhívja rá a figyelmünket. Valaki bíztat, valaki meglök, valaki megmutatja, hogy igen, meg lehet ezt csinálni, csak indulj el! Olvass tovább…

Hogy tudod megvenni?

• A könyvünket itt megrendelheted tőlünk nagy kedvezménnyel 3533 Ft helyett 2800 Ft-ért! Az így előrendelt könyveket a rendelést követő pénteken adjuk át a futárcégnek, de a Tengerszem Túraboltban személyesen, készpénzzel is tudtok a könyvből vásárolni.
• Az előadásainkon is meg tudod venni a könyvet. Ezekről bővebben lejjebb görgetve olvashatsz.

Mit is kell tudni róla?

• Fél évig írtuk, készültek fejezetek az Őrségben, a Vértesben, Korfun, de még Albániában is.
• 1550 nap és az azt követő két év tapasztalatai és történetei sűrítettük bele 344 oldalba.
• Mindezt egyetlen nap áráért, 3533 Ft-ért megkaphatod – ennyi a hivatalos ára a könyvnek! :)
• Ezen a 344 oldalon 454.000 karakter található :)
• A könyv Puha fedeles, 14 x 20 cm méretű, fekete-fehér nyomtatású
• De nézzétek inkább meg a hátlapos és az előlapot. A képre klikkelve a fülszöveg olvashatóvá válik:

A tartalomból

Íme a könyv és a tartalomjegyzéke, valamint egy “alternatív”, térképes tartalomjegyzéket láthattok belőle. A képekre klikkelve nagyobban is láthatóak.

Előadások, könyvbemutatók, ahol kapható lesz a könyv

Gyere el valamelyik közelgő eseményünkre, ahol személyesen találkozhatsz velünk, kedvezményesen megveheted a könyvünket, és – ha szeretnéd – szívesen dedikáljuk is azt Neked – vagy akinek szeretnéd!

• Szeged, november 29. 19:00
• Kürt, faluház, december 1. 19:00
• Budapest, Járatlan Utakon Fesztivel, december 9-10.
• Budapest, január 9. 18:15
• FreedomXFest Mini, január 13.

Várunk szeretettel!
Zita és Árpi

Ezen a részleteket is tartalmazó kérdőíven (Aminek kitöltéséről nem kaptok azonnali automatikus visszaigazoló e-mailt!) tudtok jelentkezni, ha a remélhetőleg 40000 kilométeres és 1549 napos föld körüli kerékpártúránk utolsó három napján szeretnétek együtt kerekezni velünk, vagy az estéket együtt tölteni. Egy-egy napra is jelentkezhetsz, és akkor is szívesen látunk, ha csak az esti táborozásra látogatsz oda, vagy csak az utolsó pár kilométerre, esetleg csak a Hősök terére jössz ki. Ha szállást és ételt nem szeretnél foglalni, akkor a kérdőívet nem muszáj kitöltened, de ha tervezel találkozni velünk valahol ezen a három napon, akkor a nevedet és az e-mail címedet a kérdőív elején érdemes megadnod nekünk, hogy ha bármi változás vagy új fejlemény történik, akkor ezen is értesíteni tudjuk.

Az útvonaltervet alább láthatjátok. A térkép jobb alsó sarkában lévő Gpsies ikonra klikkelve megnyílik teljes képernyőn is. Ez még nem 100% végleges, szívesen veszünk javaslatokat, akár jobb útvonaltervre, vagy út közbeni rövid megállókra is.

A táv pénteken 97km, szombaton 108km, vasárnap 58km – Kérjük ezt tartsd figyelemben!

Kényelmes tempóban fogunk haladni, de nem lesz autós kíséret, tehát ha biciklizni is jössz, készülj fel rá! Mi vállaljuk a sereghajtók szerepét, tehát az utolsók nem fognak eltévedni! :) És nem muszáj egyetlen bolyban haladnunk, sőt ez valószínű nem is lesz így, mert ha sokan leszünk, ez nem is lenne praktikus. Ellenben időről időre, előre megbeszélt helyeken bevárhatjuk egymást, vagy legkésőbb a nap végi, esti táborhelyen.

Az utolsó ezres, kartonpapírtáblás, 40000km-es ünneplés is valahol ezen a három napon lesz, remélhetőleg sokatokkal együtt! Azt azonban jelenleg még nem látjuk előre, pontosan melyik napon, hol és mikor ér utol minket ez a bűvös táv, de ahogy közeledünk felé, úgy be fogunk róla számolni! ;)

A túrán mindenki a saját felelősségére vesz rész, kérjük tartsátok be a KRESZ-t és vigyázzatok magatokra, vigyázzunk egymásra!

Mindenkit nagy szeretettel várunk! :)

Ez a bejegyzés eltérő lesz a mostanában megszokottaktól. Talán nem is lesznek benne képek, hiszen azokból bőven van a többi bejegyzésben. :) Most egy kicsit félig magamnak is össze akarom foglalni, mi mindenen mentünk az elmúlt napokban keresztül és mennyi feladat vár rám/ránk a közeljövőben, na és legfőképpen mennyi gondolat terjeng a fejemben. Jöjjön tehát először egy TO DO lista. :) Tudjátok, listákat írni jó, fontos, és hasznos.

• Élvezni és szépen megélni az egyszeri és megismételhetetlen világ körüli bringás nászutazásunkat
• Megünnepelni a 29000km-t
• Bejegyzéseket írni erre a hétre, folytatni a blogrollt onnan ahol abbahagytam
• Bepótolni az október hónapi „titkos” bejegyzést
• Megírni az Origonak a megígért második mexikói cikket
• Válaszolni az Origonak az interjúkérdéseire
• Válaszolni Alastair Humpreys interjúkérdéseire, lektoráltatni valakivel az angol válaszainkat
• Postát találni, képeslapokat, bélyegeket szerezni, megírni, feladni őket
• Megírni Gergőnek a rádióba, hogy külföldről hogyan tudja hívni a mexikói számunkat
• Megírni Lilinek az anyagot, képekkel csatolva elküldeni
• Megnézni milyen bannert készített Péter a naptárhoz, egyeztetni a partnerekkel, kitenni
• Körlevelet küldeni a naptárról a leendő Kedves Vevőknek
• Olajat cseréni a Rohloff agyváltókban
• Kicserélni Zita kerekein az elkopott gumiabroncsokat az újakra
• Alumínium hegesztőt találni és meghegesztetni a törött csomagtartómat és a lánccső tartó panelt
• Dízelt szerezni és kipucolni a lánccsöveket és letisztítani az egész hajtást
• Dry lubeot szerezni és újrakenni az egész hajtást (a wet lubeot odaadni valakinek, akinek rosszat akarunk…:D)
• Aksikat feltölteni
• Fényképezőgépet újra szétszedni, tovább szárítani, ha nem javul meg, újat venni
• A közel 1TB-nyi fotónkat elkezdeni feltölteni egy Flicker accountra, mert a vinyók hamarosan betelnek
• CS/Warmshowers vendéglátót találni a követező városokra
• Utánajárni, mit érdemes megnézni, hová érdemes menni Chiapasban
• Kinyomtatni, aláírni és bescannelve/fotózva visszaküldeni a megrendelőt a DNM-nek
• Címet találni Meridában vagy Cancunban ahová a DNM el tudja küldeni Zita új felfüggesztésé
• … és még sorolhatnám, ezek csak a legfontosabbak, legaktuálisabbak. :)

Ha még azt is hozzávesszük, hogy folyamatosan mozgásban vagyunk és néhány nap „pihenő” után mindig, újra és újra nekivágunk a nagy ismeretlennek egy olyan idegen országban, ahol még csak épphogy makogjuk a spanyolt, és ahol olyan párás hőség van, hogy napközben nehéz meglenni és még éjszaka álmunkban is izzadunk, ha nem pörög mellettünk egy „ventilador”…

Akkor mindemellett jogos a kérdés, hogy hogyan a jó fenébe nem őrültünk még meg, és hogyan van mégis időnk, erőnk és lelkesedésünk az első és legeslegfontosabb pontra, és hogyan vagyunk képesek még mindig három év után is élvezni és szeretni, várni és megélni ezt az utazást, vagy, hogy pontosabban fogalmazzak, ennek az utazásnak a soron következő szakaszát.

Apró lépések

És itt már el is árultam az első titkot. Az „apró lépések művészete” ugyebár. :) Az elmúlt 6 nap alatt, az egy pihenőnapot (amikor csak 11km-t tekertünk és csónakáztunk) is beleszámolva sok emelkedőt is megmászva 480km-t bicikliztünk, ha mindig így haladnánk, 5 hónap alatt hazaérnénk. De ez csak egy szakasz volt, egy a sok közül. :) Most pedig jön a rápihenés és a felkészülés a következő szakaszra! :) Az, hogy én most ennyi mindent leírtam, az nem szabad, hogy nyomasszon (leírtam, nem felejtem el – fél siker = boldogság! :D), ahogy az sem, hogy mennyi sok nehéz nap vár még ránk. Ahogy az USA-ban hallottuk: „We will cross that bridge when we get there!” – Majd foglalkozunk vele, ha odaértünk. Az a fontos, ami most van, amit most meg kell tenni, vagy ami szépség ma vár ránk. És most azt kell csinálni, amihez kedvem van (és tudom, hogy rettentően szerencsések vagyunk, hogy az időnk nagy részében ezt tehetjük, de ez egy döntés is volt részünkről nem csak vak szerencse és a sors kegye), mert ha szeretem, amit csinálok, akkor jó vagyok benne, akkor gyors, hatékony vagyok benne, és legfőképpen élvezettel töltöm az időmet, ami mint ugye tudjuk, mindannyiunknak véges. Ezért pl. most ezen a szép napon még mindig kissé fáradtan a tegnapi 6 órányi és 133km-nyi bringázás után nem álltunk neki még a bringáknak, hogy könyékig olajosak legyünk és nem is kezdtem el újra elővenni a három-négy héttel ezelőtti történeteket hogy elkészítsem belőlük az útinaplót. És azt sem kezdtem el tervezni, hogy majd mi következik 2-3 nap múlva, hanem leültem és miután lementettem 10GB-nyi képet három SD-kártyáról két külön vinyóra szépen elrendezve (ehhez nem volt sok kedvem, de ez nagyon fontos volt, hiszen részben a képekből élünk, abból lesznek a cikkek, az egész blog és a naptár), nekiálltam ennek a bejegyzésnek, aminek egyelőre talán se füle, se farka, de a végére talán összeáll a kép.

Prioritás

Szóval fontos, hogy legyenek céljaink, sok apró, amelyek között jó ha priorizálunk, de nem mindig és nem feltétlenül fontossági vagy sürgősségi sorrendben. Legalábbis az én beépített priorizáló algoritmusom ennél sokkal komplexebb, pl. benne van az élvezeti faktor is! :) Mert ha a nap elején mikor még kókadt és fáradt vagyok elvégzek egy kisebb, könnyű és élvezetes feladatot, az általában felpörget, és ezt követően nekimegyek a nagyobb, kevésbé kívánatos feladatoknak is (pl. kidzsuvázni a láncot 1 liter dízelben :D). Aztán fontos, hogy ne aggódjunk túl sokat előre, van épp elég szépség és kihívás ebben a napban is, bőven elég most ezekre figyelni. Persze fontos és kell is, hogy előre is figyeljünk, szervezzünk, tehát most nem arról beszélek, hogy élj a mának és csak a mának és sz@rd le a holnapot, csak arról, hogy éld meg, szeresd a mát, figyelj a holnapra is, tervezd, várd, de ne annyira, hogy az túlságosan rányomja a bélyegét a mára.

Tudatosság – Megállni és körbenézni

Aztán fontos a tudatosság is, hogy ne csak legyünk és menjünk, hanem hogy néha meg is álljunk. Átgondoljuk, honnan jöttünk, hol vagyunk, hová tartunk. Figyeljük, lássuk és tudatosítsuk magunkban, hogy milyen jó itt és milyen jó, hogy vagyunk, hogy itt vagyunk, most ezen a helyen, gondolkodó, tudatos, érző, szerető emberi lények, együtt a Kedvesemmel. Hálát adni azért, hogy milyen rettentő szerencsések vagyunk, és hogy mennyi lehetőségünk van a boldogságra, a felfedezésre, az újdonságokra, a tanulásra, a gyarapodásra, a megosztásra. Ha néha megállunk, és ebbe belemélyedünk, már ennyi is elég és mindjárt mosolyogva sétálunk tovább a következő pillanatba, ami lévén a saját teremtő erőnknek ettől mindjárt szebb is lesz. Tudom, tudom ez most mind húúú, de spirituálisan hangzik, de ez így van, és igazából ezt elsősorban magamnak írom tudatosítás gyanánt, de ha már leírom, akkor miért ne tehetném ki a blogra és oszthatnám meg mindenkivel, aki vevő rá? :)

Teremtő vagy! Most és minden pillanatodban!

És akkor vesézzük ki kicsit ezt a teremtés dolgot is. Hiszen ez felelősség is, és ennek tudatában nem csak a saját, hanem környezetünk közérzetét is nagyban tudjuk javítani, na meg pozitív irányban befolyásolni a történéseket.

Tegnap előtt olyan fáradt és nyűgös voltam a nap végén, hogy mondtam is Zitának, hogy menjen elöl, és ott állunk meg és ott alszunk, ahol ő elintézi, mert tudtam, hogy én bugos vagyok és nem vagyok épp a túl jó kreáló vagy ha úgy tetszik hangulat/kapcsolat-Teremtő kedvemben, inkább negatívban vagyok, de legalább tudom hogy ez van és hogy ez nem jó. Ilyenkor hajlamos vagyok borúsabban látni a dolgokat, nem figyelek lehetőségekre, mindenben a rosszat látom, nincs bizalmam az emberek, a következő pillanat, vagy helyzet iránt. De ha ennek tudatában vagyok (és itt van mellettem Zita, aki éppen derűsebb állapotában van), akkor az már fél siker. :) Ne felejtsük el, hogy ahogy mi viszonyulunk másokhoz, úgy fognak ők is hozzánk, mi ezt kicsiben nap, mint nap százszor megtanulhatjuk, pl. azzal, hogy köszönünk-e, rámosolygunk-e az emberekre, vagy inkább morgolódunk már megint azon, hogy ezen a napon a századik autós is lelassít mellettünk, lefényképez minket, és ez a barom, hát nem megállt az autópályán, csak hogy lefotózzon minket?!? :) De nem érdekel, ezen nem bosszankodom, azzal csak magamat büntetném. Ez pedig nem jó, se nekünk, se nekik, szóval inkább integetünk ezredjére is, csak azért is! :) Ők visszaintegetnek, jaj, de jó hogy vidámak, pusztán a létünkkel kis örömöt sikerült szereznünk a fekvőbringák miatt. Ez meg dudál, kimutat, de figyelj, mit mutat, nem fityiszt, hanem azt hogy királyok vagyunk! Haragudjak rá, mert ma ő volt az ötvenedik, aki ránk dudált? A fenét, hisz most fejezte ki a tetszését felénk, én lennénk a hülye, ha ez negatívan csapódna le rám. Persze van, hogy ez még most is megtörténik, de egyre ritkábban. Hisz brutális kiképzést kaptunk Bangladesben, és bár sok napon keményen próbálkoznak a mexikói barátaink, de gyengék és kevesen vannak ahhoz, hogy kiborítsanak minket. :) Mert most itt is fényképeznek rengetegen, itt is dudálnak, itt is vannak borzalmas uta, és hangosak a teherautók és néha sokan vannak és büdösek és koszosak és… Had ne írjam le még egyszer, leírtam százszor Ázsiában! :) Ezekről már nem írok annyit, mint régen, mert mostanra megtanultuk (jó lassan tanulunk mi? De ha egyszer a hibáiból tanul az ember, és mi alaposak vagyunk, ezért jó sokszor elkövetjük őket… :D), szóval megtanultuk, hogy nem szabad ezekre túl sok figyelmet szentelni. Épp annyit, amennyit kell, és semmivel sem többet, és főleg nem bosszankodni.

Szóval, ha teremtettünk egy szép mát, az hozza a szép holnapot is. És fontos, hogy közben teremtsünk is, ne csak úgy legyünk, hanem csináljunk boldogságot, magunknak és a körülöttünk lévőknek – utóbbi sokszorosan ki fog fizetődni számunkra, hisz ki nem szeret boldog emberek között lenni?! :) És ki nem szeret egy remek nap után egy másik remek napra ébredni, mert tudja, hogy az a következő nap is tele van végtelen sok jobbnál jobb lehetőséggel, és ezekre kell figyelni, mert csak így vehetjük észre és használhatjuk ki őket.

(„Teremtő erő”?? Ezt meg honnan szedted?? De hát te nem is drogozol… -Zita)

Minden rosszban…

Mert mindenben, így minden napban is ott van a jó és a rossz is, de ha túl sok figyelmet és időt szentelünk a rossznak, akkor az csak rosszabb lesz nekünk és a végén a jót már észre sem vesszük, márpedig még minden rosszban is van valami jó, elég csak bármikor arra az ominózus nepáli vesekőre gondolnom! :) Ismeritek ugye a pszicho-tanmesét, amikor a tanár egy pohár vizet tart a magasba, és minden diák azt hiszi, hogy most jön a jól ismert köves-kavicsos-homokos-sörös példa, de nem: A tanár azt mondja, hogy ez a pohár víz az összes problémánk, búnk, bajunk és bánatunk. Ezeket tartani – ahogy a poharat a magasba – egy percig gond nélkül lehet, de órákig, napokig nem, mert beleszakadunk, belerokkanunk. Helyt kell adni a fájdalomnak, a bánatnak, de nem túl sokáig, épp csak addig, hogy aztán a rákövetkező szebb napokat annál jobban tudjuk értékelni, vagy pl. veszteség esetén azt, ami még van, ami maradt. Erről már írtam, tudjátok, hogy mióta úton vagyunk, meghalt a nagypapám és a nagymamám, meghaltak a hegyen hárman magyar hegymászók is a Himalájában, köztük egy nagy példaképem, és ami értelmet az ő halálukban sikerült találnom, az az, hogy mi élünk! Én még élek, és ez az élet éppolyan véges, mint az övék, ezért érdemes minél tudatosabban, tartalmasabban és boldogabban megélni minden percét és napját.

No, hát ennyi, talán nem írtam le semmi olyat, amit eddig nem tudtatok volna, vagy nem írtam volna már le legalább egyszer itt a blogon, de akkor is jól esett leírni. :) Zita kiteregetett, úgyhogy mehetünk be a városba, keresünk valami finom ételt és netet, hogy ezt fel tudjam tölteni. :) Üdv haza, ma adtam össze a számokat, már csak 10758,5km van hátra, ez kb. minden hónapra egy ezres! Sima liba! :)

(Na, „sima liba!” Ezt tőlem tanultad! ;) –Zita)

Ui: szép új fotónaptárat rendeltetek már tőlünk? :)

Ahogy az előző két évben, úgy idén is kiadunk egy naptárat a legszebb fotóinkkal. Ennek elkészítésével nagyon jól haladunk, ahogy azt az alábbi képen is láthatjátok. Már csak egyetlen egy fontos dolog hiányzik a project sikeréhez, ez pedig Ti vagytok, a kedves Vevők! :)

Idén újdonság az elmúlt évekhez, hogy a naptárvásárlással kedvezményeket is kaptok az átvevőhelyek (Evobike, Pizza 21, Stúdió könyvesbolt, Tengerszem Túrafelszerelés, Zöldboltok) által forgalmazott termékekből.

További részletek, rendelés és árak itt!

Akik már nem először rendelnek és mindent tudnak, azok ide kattintva egyből a rendelési űrlapra jutnak.

Ha többet rendelsz, idén is olcsóbban kapod a naptárak darabját, öt és tíz naptár mellé pedig képeslapot küldünk Neked, vagy akinek szeretnéd! :) Ne feledd, hogy ez egy remek inspiráló karácsonyi ajándék is lehet a családodnak és barátaidnak, amivel egyben a mi utazásunk folytatását és sikeres befejezését is nagyban támogatod! Köszönjük, ha rendelsz a harmadik és egyben utolsó 360°bringa falinaptárból, és ha megosztod, terjeszted a lehetőségét!

Ui: Nem, nem találtuk meg a legújabb Maja naptárat Mexikó eldugott bugyraiban, 2015-ben sem jön el a világ vége, és nem csak 8 hónap lesz, ahogy a naptár előnézetén látható, hanem 12, mint mindig, csak az utolsó hónapokhoz még válogatjuk és gyűjtjük a jó fotókat. ;)

Nemrég indult egy kezdeményezés, amiben blogok írói ajándékoznak meg vándordíjjal más bloggereket azzal a céllal, hogy nagyobb publicitást nyerjenek. A mirador.postr.hu blog készítői, Erika és Endre, akik a Latin-Amerikát már keresztbe-kasul bejárták, minket tiszteltek meg a Liebster Awarddal. Ezt nagy örömnek és megtiszteltetésnek vesszük és nagyon szépen köszönjük! Reméljük valahol Dél-Amerikában össze tudjuk hozni, hogy keresztezzük egymást az útjaink! ;)

E díj elnyerése kötelezettségekkel is jár, amelyeknek most eleget teszünk! :)

A díjhoz tartozó szabályokat kötelességünk ismertetni. Tehát:

1. Nevezd meg, hogy kitől kaptad a díjat!

2. Ismertesd a szabályokat!

3. Válaszolj a kérdésekre, melyeket a téged jelölő feltett!

4. Jelöld ki saját kedvenc bloggereidet (5-11 blogot) és küldd tovább nekik a díjat a kérdéseiddel együtt!

5. Értesítsd őket arról, hogy díjat kaptak tőled!

Az első kettőnek már eleget tettünk, jöjjenek tehát a válaszatink az Erika és Endre által feltett kérdésekre.

1) Melyik a kedvenc országotok és miért?

Pakisztán! Nem tudtuk, mit várjunk, de a Hunzákra álmunkban sem számítottunk. :) Ez egy kis népcsoport Észak-Pakisztánban, a Gilgit folyó völgyében. Egyszerűen élnek, távol a modern civilizációtól, de mégis nagyon nyitottak, kedvesek és befogadóak. Na meg azok a gyönyörű tájak és azok az elképesztően feldíszített teherautók!

Persze valahol nem fel csak egy országot kiemelni, mert az eddig megjárt 30 országban mindenütt nagyszerű emberekkel találkoztunk és csudajó élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtunk. Részben ezért, részben kicsit a jelen pillanat helyes megélésére utalva és magunkat is erre doppingolva, ha ilyen kérdést szoktunk kapni, sokszor azt válaszoljuk, hogy “Itt és most a legjobb, ezen a napon, ebben az országban!” :)

2) Mi volt az eddigi legnagyobb “csúcsélmény”?

Sok ilyen volt, átkelni a Pamíron, aztán a Karakorum Highwayen, Nepálban az Annapurna körül kirándulni a Himalája mélyében, nem volt könnyű Banglades, de mindenképpen emlékezetes maradt. Laosz békés volt és gyönyörű a bringákkal, Indonézia kalandos a vulkánjaival és színes a különböző vallásaival és kultúráival. De szerettük nagyon Új-Zélandot is, legutóbb pedig a Yosemite Nemzeti Park volt egy igazi csúcsélmény, elképesztő tájakon barangoltunk ott is. …és akkor megint megsértettünk egy csomó helyet és emléket, mert amiket most e hasraütésszerű felsorolásból kihagytunk, azok talán még többen vannak. :)

3) Volt-e olyan mélypontja az utatoknak, amikor elbizonytalanodtatok a folytatásban, és ha igen, hogy sikerült átlendülni rajta?

Árpi veseköve akkor néhány óráig rémisztő volt, különben pedig az új-zélandi munkakeresés és munkavízum-ügyintézés alatt bizonytalanodtunk el néha. Ha akkor nem sikerült volna munkát találni, nem tudjuk, hogyan folytattuk volna. De hála az égnek, egy nap csörgött a telefonunk, meglett a munkavízum és munkákat is találtunk, sőt megkockáztatom, hogy még élveztük is, hogy néhány hétig egy helyben vagyunk és szürke hétköznapokat élünk meg. :) Átlendüli ezeken a mélypontokon úgy sikerült, hogy nem a mélységükre, hanem a belőlük kivezető útra, a megoldásokra figyeltünk, ezeket kerestük türetlenül.

4) Mi alakult másképp, mint az eredeti terv?

Hát szinte minden! :) Kezdetben fogalmunk sem volt, milyen lesz Ázsia, és ott milyen tempót tudunk, vagy akarunk majd menni, hiszen még egyikünk sem járt igazán Európán kívül ezelőtt, csak útikönyvektől, blogokból és beszélgetésekből ismert terep volt számunkra. A második kérdésre adott válaszunkban felsoroltak nagy része eredetileg nem is volt tervben, talán csak a Karakorum Highway volt fix az induláskor, igaz, ahhoz, hogy Pakisztánba bejussunk, már indulásunk előtt csoda kellett, hogy történjen velünk: megkaptuk a pakisztáni vízumot a hivatalos három hónap helyett egészen év végéig, mert a nagykövetnek tetszett a nászutunk gondolata, és jókedvében találtuk. Ha ez nem történik így, akkor az anyaországunkon kívül sehol nem kaphattunk volna már vízumot Pakisztánhoz, és valószínű most nem mesélhettünk volna nepáli meg bangladesi élményekről, hanem északról, Kínán át kerültük volna a Himaláját. Pakisztán után pedig végképp mindent máshogy csináltunk, mint ahogy az eredeti tervben kitaláltuk, hiszen onnantól már az összes vízumot útközben szereztük be. De ezt már akkor is sejtettük, hogy így lesz, amikor az első, ma már őrült rohanósnak tűnő a útitervet készítettük. Akkora ismeretlenbe mentünk bele (Ázsia!), fogalmunk sem volt róla, milyenek lesznek azok az országok, mennyire akarunk majd körbenézni, vagy mennyire előremenekülni. Végül csak Ázsia 2 év lett, amihez képest ma már “csak rohanunk előre és előre” típusúnak tűnik az eredeti terv, amely alapján már rég haza is kellett volna érkeztünk. :) Persze a tarizsnyában nem lett több az útravaló, de a cikkírásokkal és a naptárkiadásokkal, na meg az új-zélandi szőlőszedéssel ez is megoldódni látszik. És persze ezek sem voltak benne semmiféle kezdeti tervben. :) Álmunkban sem gondoltuk volna, mikor elindultunk, hogy útközben több mint 50 cikket fogunk írni az Origonak, és hogy újságok címlapján leszünk.

Indulás óta szépen lassan azt is megtanultuk, hogy nem tervezünk nagyon előre, vagyis inkább csak nagyon nagy vonalakban. Évszakokra, időjárásra, jellemző szélirányra, vízumidőszakokra megpróbálunk odafigyelni, de különben, ha megkérdeznék, hol leszünk 3-4 hét múlva, csak besaccolni tudnánk, arról pedig, hogy merre megyünk a következő országban, és ott mit érdemes megnézni, megélni, arról még csak halvány fogalmaink vannak. “We will cross that bridge when we get there” – ahogy az USA-ban mondják. Vagy ahogy Ázsiában megtanultuk: “Go with the Flow” – megyünk az áramlattal, igyekszünk jó irányba evezni, de nem kapaszkodunk erősen semmiben, és örülünk annak, ami szembe jön.

5) Hogy képzelitek el magatokat néhány év múlva?

Hát például pont úgy, mint ez a mexikói család, akiknek az ebédlőasztaláról írjuk ezeket a sorokat. Tegnap este maratoni Catan-társasjátékozást csaptak a Couchsurfinges vendégeikkel (velünk), sokat nevettünk, reggel kimentünk futni az apukával, mert van itt két gyermek, itt ugrándoznak körülöttem, angolul és spanyolul is beszélnek, pedig még csak 4 és 6 évesek. Hatalmas ricsaj a házban, vidám gyereknevetés, szaladgálás, amire a kicsit bolond “nem normális szülők” is hozzátesznek. :)

Otthon egy új fejezet fog kezdődni az életünkben, annak elkezdése előtt pedig jó lenne lezárni pl. egy könyv megírásával ezt a fejezetet, ami ha minden jól megy, a végére 4 év 3 hónap lesz a Föld körül. 2015 őszén szeretnénk hazatérni, és bár az élet ezután már sosem lesz normális, mi mégis megpróbálunk majd “hagyományos” életet élni, szeretnénk gyerekeket, és otthon átalakítani a házat, a garázsból egy kis lakosztályt csinálni a nálunk megforduló vendégek számára, és hasonlók. Sok tervünk, álmunk van a következőkre is, de ezekről egyelőre még nem beszélnénk nyilvánosan, mert még távoliak. Ahogy ez az utazás is még csak egy olyan vad álom volt egy évvel az indulás előtt. :)

És hogy kit választunk mi? Nehéz ügy, mert nem sok blogot olvasunk rendszeresen. De annak az egynek, amelyiket olvassuk, annak nagy örömmel és teljes szívvel továbbadjuk ezt a díjat! :) Ez a blog pedig az ivi.hu vagyis Józsi Bácsi gondolatai a világról. A blog mögött Sárecz Iván áll, aki hátizsákkal egyszer maga is körbeutazta a világot 396 nap alatt. Erről még a “blog” szó elterjedése előtt online útinaplót is vezetett (amit most nem találok sehol), és ezt látni és olvasni, sőt levelezni Ivivel, és ezáltal látni, hogy egy magyar srác is képes ilyesmire, hogy a világ igenis nyitva van számunkra is – nos, ez hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt nagy hatással az akkor főiskolás éveiben járó Árpira :) Miután Ivi hazatért, egyszer személyesen is találkoztunk néhány sör erejére, és Ivi elindította az ahogyerzed.hu-t (előzőleg itt volt az útinaplója is), egy pozitív portált, ahová hétről hétre én is megírtam az első nagyobb kerékpártúrám, a Rolanddal megjárt Budapest-Róma utunk napjait. Ma már látom, hogy ez is meghatározó volt számomra a blogolás, az írás megkedvelésében és művelésében.

Ivivel az indulásunk reggelén, 2011. június 11-én a Hősök terén

Iván meg közben igazi igazságkereső lett, érdekes, izgalmas gondolatait, amelyekkel igyekszik sok témát több oldalról is körbejárni, nem rest megosztani a blogján, amihez most már szabadegyetem és morfondírozó esték is tartoznak. Nem mellesleg Iván és párja, Zita időközben egy fiúgyermek szülei lettek. :) Ezek tükrében jöjjön az Ivánnak szánt öt kérdésünk! :)

- 1, A világ körüli utad miben és hogyan változtatta meg az azutáni életedet, látásmódodat és mindennapjaidat? Hát a gyermeketek születése? :)

- 2, Hogy volt időd, energiád és lelkesedésed azt a sok könyvet elolvasnod, azt a sok gondolatot kifejtened, körüljárnod, és azt a sok tudatosságot magadba szívnod, amelyeket “Józsi bácsin” keresztül megosztottál velünk?

- 3, Minek indult Józsi bácsi, és mi lett belőle? Gondoltad, remélted az első poszt megírásakor, hogy később tízezer követőd lesz, és hogy beszélgetéseket, előadásokat fogsz tartani és szervezni?

- 4, Milyen hatással van az életetekre az a sok igazságkeresés, az a sok elméleti ismeret és spiritualitás, amit magadban és a blogon is feltártál? Mindig sikerül a napokat, az élethelyzeteket, a pillanatokat helyesen megélni, vagy még neked is vannak olyan pillanatiad, amikor úgy érzed, hogy csak leírni volt könnyű?

- 5, Ha ki tudsz emelni egy vagy néhány dolgot: Mit tartasz “Józsi bácsi”, vagyis a blog és azon társoldalai, és az interneten kívüli történései legnagyobb sikerének, vagy örömének?

No, hát ennyi! :) Köszönjük szépen még egyszer a díjat, és Iviéknek pedig szép napokat kívánunk, “Csak így tovább, ebben a szellemben!” ;)

Maori dallamok Új-Zélandról

Ne kérdezzétek, mi a dal címe, Nektek van okostelefonotok, amin van olyan alkalmazás, ami felismeri “hallás” után a dalt és megmondja a címét és előadóját, nekünk nincs ilyenünk. Csak egy sanda gyanúnk, hogy ezt még Kobrától kaptuk Otagóban, ő pedig a nyugati parton Esztertől :) A maorik az őslakos polinéz származású új-zélandiak, akik a nyugatiak előtt érkeztek a szigetekre, valamikor 1250 és 1300 környékén.

Kirgiz Lullaby Mix

Na, őróla egészen biztosan tudjuk, hogy honnan van. A kirgiz-kínai határon vesztegeltünk egy kínai nemzeti ünnep miatt, amiért zárva tartották a határt napokig.

Zárva! / Closed!

Egy apró szobában mulatott az angol-német-magyar társaságunk, amikor bejött ez a fickó, valami sárga kerítésszaggatóval és zenével kínált meg minket. Jó arc volt, és volt USB port a mobiltelefonján! :)

Anthony, James, a kirgiz barátunk, akitől a zenét kaptuk, és Lee – vajon mi lehet velük most? :)

Badakshan

Ha eddig bealudtatok ezen a bejegyzésen, akkor ettől fölébredtek. Már ha szeretitek a szokatlan, távoli dallamokat. Badakshan a pamíri autonóm terület neve, ez a zene tehát majdnem biztos, hogy a képen szereplő, a tőlünk kapott Magashegyi Undergroundra táncoló családtól van. Velük a jelandyi szanatóriumban találkoztunk. :)

Az apuka nagyon jó arc volt, ő kezdeményezte a zene-csereberét! :)

Zene a sivatagból

Baaba Maal egy szenegáli zenész, fogalmunk sincs, hogy mikor és hogyan került hozzánk ez a dala (Yero Mama) de izgalmas és szokatlan zene az biztos. Talán Iránban kerülhetett hozzánk. Köszönjük Balage-nak a dal címét!

Mutu Chhune Lumleko Hawale – Minden nepáli buszok örökslágere Pariveshtől

Ezúttal teljesen korrekt volt a fájlnév, és a gyanúm is, hogy ez a dal Nepálból van. Mintha már hallottuk volna az Annapurna körtúránk kezdőpontja felé kanyarogva a buszban. Akkor nem tetszett, és legszívesebben lekapcsoltam volna, most kedves emlékeket idéz. Talán nem bírjátok mind végighallgatni majd, de aki járt már Nepálban, és ült ott buszon, az talán most velünk együtt mosolyog, miközben hallgatja. :) Az előadó Wikipedia-oldala.

Hát már ennyi. Bocs, hogy nincsenek rendes dalcímek és források, de ha megírjátok mit dobott a mobilalkalmazás, kijavítom a címeket! ;) …és lesz rendes bejegyzés is, csak most kicsit mással kellett foglalkoznunk. Reméljük, tetszettek ezek a dallamok is a világ különböző sarkaiból! :)

Indonéz törzsi zene

Ez az életvidám indonéz csodát egy Flores szigetén biciklizéssel eltöltött nap közepén, Bajawa-tól keletre, lent a sziget déli partjai mellett az ebédnél az étteremben kaptam egy kedves mosolygós fickótól. Miután végeztünk a kalóriafelvétellel, Zita hátrament a mándiba hajat mosni, én meg gondoltam egyet, és bosszankodós várakozás helyet inkább szóba elegyedtem a velem szemben ülő indonéz kollégával, aminek a vége az lett, hogy Bluetooth-on dalokat cseréltünk. :) Emlékszem, annyira megtetszett nekem egyből ez a vidám dal, hogy aztán a délután folyamán, mialatt több mint 1000 méter szintkülönbséget felvettünk, többször is meghallgattam.

Á-ééjjáá olyobálu…! :) Hogy miről szól azt ne kérdezzétek. A srác azt mondta, Mangarai népi nótáról van szó, de ekkor már a Ngada törzs által lakott területeken jártunk, szóval lehet, hogy csak a „yes story”-ról van szó, és bólogatott mindenre, amit kérdeztem. Számomra ebben a dalban benne van ez a feledős, vagy inkább az élet borúságait észre sem vevő, rájuk fittyet sem hányó elementáris életvidámság, ami általában az ázsiaiakra abszolút jellemző. Hosszú a dal, és valamiért csak a 11-edik másodpercnél kezdődik, de érdemes végighallgatni, reméljük Ti sem bírjátok megállni mosolygás nélkül! :) Olvass tovább…

Év eleje van, 2013 elmúlt és 2014 elkezdődött. Ilyenkor érdemes átgondolni, mi is történt velünk az elmúlt évben és mik a céljaink erre az új esztendőre.

Tavaly ilyenkor Észak-Vietnamban, Hanoiban voltunk. Végigbicikliztünk azon a csodaszép országon, majd jött a megint csodás Kambodzsa, aztán visszatértünk Thaiföldre. Bangkokban meghosszabbítottam a Cisco-s papírjaimat, új útleveleket kaptunk, majd Koh Tao szigetén megismerkedtünk a búvárkodás révén a víz alatti élővilággal, ami egy új szerelem lett mind a kettőnknél. Nagyszerű napokat töltöttünk Malajziában, majd Szingapúrban, aztán jött az őrült Indonézia, először Jáva szigetén a Bromo vulkánnal, majd a színes és gazdag Bali, ahol nagyon gyorsan elrepült az ott eltöltött két hét. Lombokon csodás pár napot töltöttünk a Gili szigeteken, majd egy hétre ledöntött minket a dengue-láz, de mint hamvaiból feltámadt főnixmadár, felépülve a betegségből csak úgy felszaladtunk a Rinjani meseszép vulkánjára, ami talán az egyik legnagyobb élmény volt egész Indonéziában. Este a Tejút alatt, látva a szomszédos szigeteket, 2000 méter magasból, majd le a kráterbe a tóhoz és vissza a felhők felé, második hajnalban pedig indulás fel a 3700 méter magas csúcsra… Mivel a betegséggel időt vesztettünk, Sumbawa szigetét egy éjszaka és egy reggel alatt stoppolva és buszozva kereszteztük, majd jött egy kis sznorkelling és sárkánylesés Komodón, aztán pedig Flores katolikus szigete, ami megint egy új világ volt, gyönyörű tájakkal, lankás emelkedőkkel és törzsi falvakkal, színes vulkáni tavakkal. Innen már Timor szigetére mentünk tovább, mert egy Ázsia legfiatalabb országából, Kelet-Timorból repültünk Ausztráliába.

Az új világ nagy váltást jelentett az életünkben, hirtelen minden más lett, bizonyos szempontból könnyebb, más szempontból nehezebb. Ausztrália belsejében csak egy 800km-es szakaszt bringáztunk, majd következett egy 2000km-es stoppolás, egy kedves kamionosnak köszönhetően egyetlen fuvarral. A keleti parton Brisbane, Sydney és Melbourne városai között bringáztunk, majd átrepültünk ide Új-Zélandra. Ez megint egy kicsit új világ, mi meg csak egyre fáradtabbak lettünk. De azért még sikerült élvezni, hiszen nem akármilyen szegletében vagyunk a világnak.

Ez, ha összeadjuk, nem is olyan sok egy évre, nem igaz? :) Csakhogy nekünk az utazás nem csupán ennyiből áll. Olvass tovább…

Olyan levelet kaptunk az egyik olvasónktól, hogy azt annyira jól esett elolvasni, hogy többször is megtettük és Zsolt engedélyével most itt is leközöljük, mert szerintünk nagyon sok érdekes, és értékes gondolatot taglal benne. Azért, mert nem saját bejegyzéssel jövünk, ne gondoljátok, hogy mi kifogytunk a  témából vagy az íráskedvből, mert nem így van, sőt épp van egy-két írás a talonban, csak épp közben szigetet váltunk és sok az egyéb teendőnk. Szóval íme, a levél:

Sziasztok!

Remélem, jól megy sorotok és még hátszél is van! :) A naplótokat olvasom nap mint nap, jelenleg a Goa-i résznél vagyok. Érdekes, hogy én is 2012. áprilisában voltam Indiában, amit nagyon élveztem. Nagyon mély nyomot hagyott bennem ez az ország, pozitív értelemben persze. Úgy gondolom egyébként, hogy egy utazás a saját gondolkodásunk, értékrendünk tükörképe. Ez Indiára különlegesen érvényes, itt mélyebb érzelmek, gondolatok szakadnak fel.
Hazautazásom napján néhány gondolatot vettem papírra Indiáról.
India!? Nehéz megfogalmazni milyen is India. Talán a szélsőségek országa illene leginkább rá. Rengeteg itt a lélegzetelállító táj, hegy, vallási és spirituális hely, épület, műemlék, szent folyó, ugyanakkor nagy a lélegzetelállító nyomor, szegénység, szemét, kosz és tömeg.
Nincs középút, az érzések kavarognak az emberben, amikor Indiára gondol , vagy szereted vagy utálod.
Mindkettőt meg tudom érteni. Ilyen India, próbára teszi az ember. Itt kiderül minden, hogy vagy-e olyan toleráns milyennek hiszed magad? Vagy-e olyan türelmes, alázatos, elfogadó, megértő, amilyennek hiszed magad? A válasz hamar kiderül itt utazgatva Indiában, s ez dönti majd el a végső választ is hazautazás napján, amikor megkérded magadtól, milyen volt India? Szereted? Utálod? Én szeretem, habár ez az ország ráébresztett, hogy van még tanulni, fejlődni valóm bőven.

Indiában utazva sohasem gondoltam volna, hogy egyszer még hiányozni fog a sok dudálás és „káosz”. Most hiányzik…

A szabadságvágy az, ami nagyon hiányzik, amelyet akkor él át az ember, amikor gondtalanul, üres fejjel utazik. Persze vannak egyéb tevékenységek is, amelyek részben kölcsönzik ezt az érzést számomra (is!), ilyen a biciklizés és a futás.
Igen, eddig nem említettem, de biciklizek és futok én is .
Három éve fogtam neki a biciklizésnek túra jelleggel. Számomra egyszerűen a tökéletesség. Miközben sportolok, szórakozok, kikapcsolódok, új tájakat, új régiókat ismerek meg, nincs még egy ilyen tevékenység, ami ennyi mindent ötvöz.
Évente 4-5 túrát csinálok, ezek nagyjából 2-3-4 naposak és mindig az ország egy új szegletébe vezetnek el engem. Ilyenkor 2-3. osztályú utakat használok s ezáltal olyan kis gyönyörű falvakba, tájakra jutok el, ahová egyébként másként nem érnék el .
Szeretem a sport kihívásokat is, így megjártam már az ország legmagasabb útjait is, Transzfogaras vagy Transalpi , de az örültségnek sem vagyok ellenhíve, idén ősszel egy nap alatt betekertem Bukarestbe egy Pink Floyd koncertre, ami 320km Gyergyótól .

A futást kiváló alkalomnak tartom a gondolatok rendezésére, ilyenkor jobban át lehet gondolni cselekedeteinket, értékrendünket.
Ha ez nem megy, akkor “csak ” élvezni kell a csendet s a tiszta levegőt. :)

Nem akarlak untatni az én dolgaimmal, de ahogy olvasom a naplótokat, jövök r , hogy mennyi közös dolog van bennünk.
Vajon még sokan vannak így ezzel? Remélem igen, mert jó, ahogy csináljátok és gondoljátok.

Ami engem elindított egy másik úton, egy másik értékrend felé az nem volt más, mint az utazás. 10 évvel ezelőtt egy ” ártatlan ” nyaralásból sok kérdőjellel jöttem haza, amiről írtam is egy blogon: http://ahogyerzed.hu/?article=123

Szóval az utazások azok, amelyek során felmerültek bennem kérdések, úgy mint a család értéke, a hit, a saját kultúránk elismerése, megismerés és fenntartása, gyökereink ápolása, a földhöz és a természethez való viszonyunk, stb. Szóval én nem az a fickó voltam akit ezek a dolgok érdekeltek, de valaminek köszönhetően ez megváltozott amiért nagyon hálás vagyok nap mint nap .
Mára ott tartok, hogy a tömbház lakásból kiköltöztünk egy 99 éves parasztházba, veteményest művelünk, gyümölcsfáink vannak, saját magunk sütjük a teljes kiőrlésű tönkölybúza kenyeret a meglévő kemencében, szántóföldet szeretnék vásárolni, s megtanulni búzát, csicseriborsót, hajdinát és kölest termeszteni.
Nem használunk fagyasztóládát, nincs mikrónk, s a konyhai kisgépek is mind kézi meghajtásúak. Na és a legfontosabb, már pár éve nincs tv a házban. Ezt tartom a legfontosabbnak, mert ez a készülék miatt vagyunk ilyen puhányok és kényelmesek, elvisszük, ami nincs és nem hisszük el, ami van. Egyszóval valakik szépen megvezetgetik a jónépet e készülék jóvoltából.

Sokat gondolkodok azon, hogy valóban ilyen hatással tud lenni egy utazás a személyiségünkre, értékrendünkre vagy csak rám voltak vannak ilyen hatással az utazások?
Sógorom, aki egy pénzhajhász üzletember volt elhívtam egyszer egy 34 napos Kaukázusi útra ahonnan más emberként tért haza, s azóta is más utat jár. Valami csak van benne…
Ha ez előbbi valóban így van, akkor az iskolai tantárgyak közé fel kéne venni az utazást, s kétévente megtenni egy utat. Persze önálló szervezésben s nem Bécsbe vagy Párizsba.

Ti mit gondoltok?

Isten áldjon benneteket,
Köllő Zsolt (yede)
Székelyföld
Gyergyószentmiklós