Bejárat > Ázsia, Irán > Négy nap Mashhadéknál*

Négy nap Mashhadéknál*

Miért négy nap Mashhadban?

Mashhadban négy nagyon szép napot töltöttünk egy szuper családnál. Na de kezdjük az elején: miért négy napot? A család marasztalt még a négy nap után is, de mi ugye igazából csak azért jöttünk Mashhadba, hogy felmarjuk a türkmén tranzitvízumainkat, emellett körbetekintésre és pihenésre együtt is max. csak 2-3 napot szántunk volna, mert ugye várnak minket az ’isztán országok, meg a Pamír, a KKH-ról nem is beszélve… Ezért első dolgunk volt Mashhadban, hogy felkeressük a türkmén nagykövetséget. Igaz, hogy még nem telt le a két hét, amióta igényeltük Teheránba a tranzit visa-t, de hátha nem tudnak számolni, gondoltuk… Hát sajnos nagyon is tudnak számolni, ráadásul pénteken, amikor lejárt volna a két hét, pont zárva tartanak, viszont szombaton legalább nyitva vannak, így azt kérték tőlünk, fáradjunk vissza a vízumainkért szombat reggel. Ez volt kedd reggel. Szóval így lett 4 nap Mashhadban, na de milyen 4 nap!

Iráni popsztárok Amerikában

Hogy a nagyon kedves családot honnan akasztottuk magunknak jóbarátnak és vendéglátónak erre a négy napra, az még egy régi történet, egészen Meghri-ig, az örmény-török határátkelésünkig nyúlik vissza. Történt ugye, hogy kisebb tömegek voltak a határon, méghozzá azért, mert négy Amerikában karriert felépített iráni popénekes koncertet adott Örményországban, Jerevánban. Hogy miért külföldön adnak koncertet az iráni sztárok, az egy nagyon jó történet: azért, mert Iránban sok más mellett a popzene is tiltva van, aki pedig egyszer kimegy Amerikába zenélni, az soha többé nem térhet vissza, vagy ha megteszi, börtönévek várnak reá. Ennek ellenére rengeteg iráni sztár van Amerikában, ők úgy lehetnek a hazájuk sztárjai az USA-ban, hogy több olyan műholdas csatorna is van, teljesen perzsa nyelvű, de Amerikában készül, csak épp irániaknak, irániakról… Persze ezek Iránban tiltva vannak, de azt, hogy valakinek van-e, vagy nincs műhold vevője, a kormány nem tudja (vagy nem akarja…) ellenőrizni, és naná, hogy mindenki ezeket a műholdon fogható csatornákat nézi. Szóval így lett iráni sztár Amerikában az a négy zenész-énekes, akikért tömegek utaztak ki Örményországba. Ezért volt, hogy amikor mi utaztunk a busszal Jerevánból Tabrizba, a szokásos egy busz helyett négy utazott – mindenki jött haza a koncertről.
Ez a kedves család, akikkel a határon találkoztunk, autóval utazott ki, de így is sikerült megtalálniuk minket, és megmutatni a hatalmas iráni vendégszeretet, azzal, hogy Iránba érkezésünk után 5 perccel meghívtak magukhoz Mashhadba.

A nevüket azért nem említem, mert ők kérték így, hiszen mint már említettem, Iránban csak engedéllyel fogadhatnak az állampolgárok külföldi vendégeket az otthonukban, illetve elképzelhető, hogy még egyéb okai is vannak, furcsa ország ez az Irán… (de nagyon jó hely!)

Mashhadék családja

A család egy apukából, egy anyukából, egy 16 éves kosárlabdaőrült fiúból, és egy 13 éves szetározni tanuló lányból áll. Utóbbi leányzó az ottlétünk alatt töltötte be a 13-at, mi is felköszöntöttük egy apró karkötővel és egy „Happiness” nevű süteménnyel. Mondjuk ilyesmire nincs nagyon szüksége, mert mindig mosolyog ez a leány – és nagyon jól teszi! Szóval szerdán volt a szülinapja, és ez azért érdekes, mert nem kapott szinte semmi ajándékot. A szülőknek sikerült megértetni a gyerekekkel, hogy mivel egy az államinál sokkal jobb és komolyabb, de fizetős suliba járnak, ezért erre rengeteg pénze elmegy a családnak, és vegyék inkább ezt ajándéknak a szülőktől, mintsem hogy különféle „értékes” tárgyi ajándékokat kapjanak szülinap/névnap/stb. alkalmából. Ebből semmilyen hiszti, se csalódás nem volt a gyerekek részéről, a leány szemmel láthatóan rendben volt ezzel a szituációval. Azért az nem igaz, hogy semmit nem kapott, mert aznap este „going out” volt, vagyis kimentünk a városba, méghozzá egy pizzázóba,
ami szerintem a lány kérése volt, mert amúgy a szülők nem azok a pizzériába járó típusok.
Nekem ez a dolog nagyon tetszett (és a pizza is finom volt), és abszolút értelmes dolognak tartom, azt pedig egyenesen csodálom, hogy ezt le tudták tölteni a gyerekeknek és nincs belőle rinyálás. Sőt, a gyerekeket rengeteget láttuk szorgalmasan tanulni a szobájukban, amit egyenesen nem értettem, engem anno ennyi idősen ostorral se tudtak volna rávenni, hogy ennyit tanuljak.
A szetár pedig egy tradicionális iráni hangszer, a sze-tár három húrt jelent, bár a gitárszerű hangszeren valószínű csak eredetileg volt 3 a húrok száma, mert a mai szetárokra már ránőtt egy negyedik húr is. Egyik este a leányzónak szetár órája volt, ahová mi is bekukkanthattunk, és igen nagy élményben volt részünk, mert az oktatója nagyon komolyan nyomta a hangszeren, a kedvünkért még Brams ötödik magyar táncát is eljátszotta nekünk szetárra átdolgozva.

Imam Reza Holy Shrine

Egyik nap az anyukával elmentünk az „Imam Reza Holy Shrine”-jába. Imamja Iránnak 12 volt a történelem során, ezek az Imámok valami nagy tiszteletben álló vallási vezetők, olyasmi lehet, mint nálunk a pápa. Na, hát Imam Reza a 8. imám volt, mind között a legnagyobb, leghatalmasabb, akit a mai napig a legjobban tisztelnek. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy itt Mashhadban Imam Reza sírja igazi zarándokhely lett, minden iráni idelátogat legalább egyszer az életében. Na, hát mi kifogtuk Imam Reza névnapját, így extra nagy tömeggel találkoztunk az egyébként hatalmas komplexumban. Nagy terek, kapuk, minaretek, imatermek és dzsámik alkotják ezt a „Holy Shire”-t, ami egyébként igen pompázatos. Egyik tér szebb, mint a másik, közöttük gyönyörű, díszes kapukon lehet közlekedni, és az emberek mindenütt imádkoznak, az imákat fülsüketítő hangerőn hangszórókból vezénylik. Ezt a mai napig nem értem, miért jó, ha ordítva mondják ezt el az embereknek. Nekem, külső szemlélőnek, aki nem érti az iszlámot, se a perzsát, ez nagyon furcsa, és már-már zavaró. Ettől függetlenül nagy élmény volt ebben a „Holy Shrine” komplexumban sétálgatni.
Sajnos fényképezni nem volt szabad, és az egyetlen, legelső fénykép elkészítésénél tetten is értek, ezért aztán többet nem is próbálkoztam. Pedig lett volna mit lencsevégre kapni bőven, mert a sétánk végén lementünk egy földalatti teremben, ahol az egész menyezet és az oszlopok is, szimmetrikusan elrendezett, különböző szögben álló apró tükrökből állt. Állítólag ezt a megoldást itt használták először, mégpedig anno a célból, hogy a gyertyák gyenge fényeit minél jobban szétterítsék. Mára a gyertyákat sajnos leváltotta az „energiatakarékos” neonizzók hada, pedig megnéztem volna ezt a termet gyertyafényben táncolva.

Magbolt, Nadeh Sash és vásárlás az orosz bazárban

Egy másik nap ez a család elvitt minket a városba egy kisebb körútra. Először egy olyan boltba tértünk be, ahol vagy százféle különböző magot és szárított gyümölcsöket lehetett kapni, akár kilószámra is.Az egész hely nagyon profi volt, mint nálunk a bankoknál, sorszámos cetlit kellett tépned, és amikor hívták a számod, kérhetted a kis a hely nevével és logójával ellátott (műanyag…:( ) zacskókba a különböző finomságokat. A zacskót aztán le is hegesztették neked, és mehettél tovább, először egy mérleges pulthoz, ahol kiszámolták neked a pontos árat, majd a pénztárhoz fizetni.
A bolt után Nader Sash mauzóleumát látogattuk meg.
Ő volt Irán leghíresebb királya és hadvezére, nagyszerű sereget toborzott és tartott fent, amivel kiválóan védte az országát és terjesztette ki határait a mai Törökországtól Indiáig terjedő területen. Állítólag sok iráni nagyon szomorú, hogy ma csak ekkora az országuk, mert hiszen a történelem során volt már nagyobb is. Ismerős, nem igaz? :)

 

Ezen a napon még csaptunk egy kisebb vásárlást, majdnem a teljes napi büdzsénket (10 eurót) sikerült elvernünk az orosz piacon és környékén.
Vettünk egy sípot Zitának, ezzel le tudja sípolni bármelyik autós vagy gyalogos fejét, ha az utunkba találnának állni. Vettünk egy nagyon jó kis, rugós elven működő hő- és páratartalom mérő kis műanyag dobozt. Ez ugyan van majdnem 8 centi átmérőjű, de legalább jó könnyű és ha el merne törni, nem folyik szét belőle semmi.

Miért a színes fénymásolat az útleveleinkről?

Kinyomtatattuk színesben és lelamináltattuk az útleveleink első lapjait. Erre azért volt szükség, mert a Central Asia Lonely Planetben azt olvastuk, hogy a következő ’isztán országokban előfordulhatnak olyan galád emberek, akik rendőrnek adják ki magukat, elkérik az út szélén a buta turista útlevelét, és csak sok csomó pénzér t adják vissza nekik. Na, hát mi nem akarunk ilyen buta turisták lenni, ezért ha ezeknél az embereknél nem lesz szép kék-fehér szirénás autó (de lehet, hogy még ezt se hisszük majd el nekik, ha gyanúsak), akkor csak ezt a színes laminált fénymásolatot adjuk oda az útleveleinkről, és ha kérdezik, hol az eredeti, azt mondjuk nekik, hogy csak csillagtúrázunk és leadtuk a következő (jó távoli) nagyváros szállodájának recepcióján, ahol megszállunk. A legrosszabb, ami történhet, hogy bevisznek a rendőrségre, ahol, miután megtudtuk, hogy valóban nem csak egy „rendőrségnek látszó”, elővesszük az igazi útleveleinket, megmutatjuk bennük a több százezer forintot érő vízumainkat, elmondjuk a történetünk, és hogy miért hazudtunk… Szóval röviden ezért kell a fénymásolat. És igen, ennek ellenére nagyon várjuk már ezeket az ’isztán országokat, pozitívan állunk hozzájuk, és hisszük, reméljük, hogy pozitív élményekkel is fogjuk őket elhagyni. Az útlevelek mellett egyébként kinyomtatattunk néhány családi és esküvői fotót is, csakhogy legyen nálunk, ha nagyon kíváncsi népséggel találkozunk – a netbookot nem mindig jó és célszerű emiatt elővenni.

Home – Otthonunk, The Movie

A családnál, mint már említettem, nagyszerű napokat töltöttünk, nem kis örömünkre volt internet a lakásukban, így sok mindennek utána tudtunk nézni, sok mindent el tudtunk intézni és rengeteg anyagot feltöltöttünk a honlapra. Ezen felül még nagy örömünkre segíteni is tudtunk nekik, mert az apukának a Nokia telefonjára rávarázsoltunk egy igen részletes Irán térképet, amivel ezentúl tud már navigálni. Az ilyesmit úgy élvezem, amikor nem csak mi kapunk és kapunk már megint, hanem végre mi is tudunk adni valamit, valami „kézzel foghatót” azon kívül, hogy ott vagyunk a vendéglátóinknak, és ők nagyon örülnek nekünk – néha már-már érthetetlen számomra, miért ennyire nagyon. :) Utolsó délután még az apuka önkéntes segédletével szétkaptuk a bringáinkat, és Trabzon után most újra átmostuk, kipucoltuk rajtuk az érzékeny részeket WD40-el, majd jó alaposan bezsíroztuk őket.

Ezt egy moziest követte, hosszas keresgélés után találtam egy megfelelő farsi feliratot a „Home” című film nálunk lévő verziójához, és ezt néztük meg az egész családdal. Ámultak az elképesztően gyönyörű képeken, aztán volt nagy csend, amikor a korunk embere Földünkre mért hatásait mutatta be a film. A film után mindent csináltunk tovább, mint eddig, folytatódott a vidámság, ami egyébként jellemezte az egész négy közös napunkat. Azért biztos vagyok benne, hogy megmaradt bennük valami a film mondanivalójából. Aki még nem látta volna, melegen ajánlom mindenkinek, ingyenesen letölthető akár HD-ben is, magyar felirattal, de talán még magyar szöveggel is, google: „Home movie 2009”!

Búcsú Mashhadéktól

Ötödik napra nem maradt más hátra, mint a búcsú és aztán a gurulás a nagykövetségre.

Előbbi nem ment könnyen, az anyuka szinte még meg is könnyezett minket, úgy látszik tényleg megkedvelhettek ezt a két lökött nászutas bringást.. A búcsúnak volt egyébként egy szertartása is, errefelé ha egy vendég továbbáll, az a szokás, hogy kétszer egy koránt megérint a homlokával, majd átbújik alatta. De ez csak az első elem, a második az, hogy egy növénynek vizet adunk, a harmadik pedig, hogy egy szegény, éhezőnek ételre valót. Ez utóbbit könnyedén meg tudtuk tenni, mert mint mindenütt Iránban, Mashhad is tele van a kis kék-sárga ládikákkal (amiket először parkoló óráknak néztünk :D), amelyekbe az ember bedobhatja a pénzt, amit a szegényeknek szán. (és ami aztán a jó ég tudja, hová kerül…)

Ötnapos türkmén tranzitvízum és szaunázás 110 dollárért

A türkmén nagykövetségig 13km-t hajtottunk a zsúfolt városon át, kicsit le is késtük a hivatalos 8:30-as nyitást, ami nem volt nagy baj, mert 9:30-ig őfelsége türkmén nagykövete nem volt hajlandó kinyitni, noha 3 nyelven is ki volt hirdetve, hogy 8:30-tól tartanak nyitva.

„EVERI DAY”, kivéve péntek, vasárnap, és magánszemélyeknek a hétfő és a csütörtök. Persze ez még csak a kezdet volt, a dolog ott folytatódott, hogy újra le kellett adnunk azokat a fénymásolatokat az útlevelünkről és az üzbég (és itt most már iráni) vízumainkról, amit egyszer két héttel ezelőtt Teheránban már megtettünk, és az ott közölt 35-35 dollár helyett legyünk szívesek 55-55 dollárt leperkálni a mindössze 5 napos tranzit vízumért. Ez már-már közönséges rablás bürokrácia címen, na de hát így megy ez sok országnál, ezen nem szabadna már sokadjára ennyire meglepődnünk. Ami viszont végképp kicsapta nálam a biztosítékot, hogy ezek után még jól meg is várattak minket, közel két órát töltöttünk a nagykövetség előtt. Igen, előtte, mert a nagykövetség vendégtere nem más, mint egy apró, az utcára nyíló üvegkalitka négy székkel, és még a teheráni nagykövetségen látott ablaknál is kisebb, talán 10x15cm nyílás a falon, ahol beadhatod a pénzt, meg az útlevelet, hogy kapj bele egy szép színes matricát (vízumot) egy eleddig általam eddig sohasem látott típusú fejszerkezettel bíró bácsitól. És persze leszel szíves a kalitkában várni, ahol ezekben a késő délelőtti órákban már igen szép hőmérséklet van. De nem baj, mindez nem érdekes, ez még nem az ország, ez csak a vezetése, ez csak bürokrácia – „az ellenségünk”, ez nem az ötmillió türkmén hibája, akik közül néhánnyal találkozni fogunk abban az 5 napban… Szóval eldöntöttük, hogy mindezek ellenére, akkor is élvezni fogjuk Türkmenisztánt!!!
Csak jussunk el odáig.. Mire megkaptuk a vízumainkat, már délután volt, október elseje. Október harmadikára terveztük a belépést az új országba. Hogy hogyan teljesítettük ez alatt a másfél nap alatt az országhatárig hátralévő 200km-t, az legyen a következő bejegyzés története… :)

*bocsánat, ha összezavartam néhányatokat a címmel. Mashhad Irán egyik legnagyobb városa 2,9 millió lakossal. „Mashhadék”-nak a kedves családot hívtam, akikkel együtt voltunk, mivel kérték, hogy ne említsem a nevüket.

  1. sanya
    október 11th, 2011 18:52-nél | #1

    Nahát, milyen meglepetés! :)) Nagyon tetszik!!! :))
    Megjelent az új fejléc! (vagy hogy hívják? )

  2. jaber
    október 11th, 2011 22:57-nél | #2

    hi,Do u remember me?
    in the bus from Mazandaran to Mashhad. I know u there& talk to u.nice picture,I can’t read this topic because it is not in English
    I don’t know now u are in which country but be succeed

  1. Még nincsenek visszakövetések