Archívum

A(z) ‘Tádzsikisztán’ kategória archívuma

Utazz Te is a Pamírba!

november 23rd, 2011 11 hozzászólás

Ma kivételesen nem szolgálunk legújabb kalandjaink szöveges-képes beszámolójával. Ellenben szeretnénk az olvasót egy kis virtuális utazásra csalni. Alább látható a Pamírban megtett kilométerek keresztmetszeti ábrája, valamint egy kis térkép az útvonallal.

Ha a térképen a kis ikonok melletti kék feliratokra kattintotok, a felugró ablakban található piros link mögött megtalálhatjátok az adott szakaszhoz tartozó blogbejegyzést.

Ha ez még nem volt elég, az útvonalat a Google Earth-on is megnyithatod, és 3D-ben bolyonghatsz a 6-7000m-es hegyek között – ahogy mi is tettük, igaz mi “csak” Földhöz ragadva. :) Klikk ide, vagy az alábbi képre a Google Earth formátumhoz.

Ha még ez sem volt elég… :) Akkor csak azt tudjuk javasolni, hogy végy egy repjegyet Dushanbe-be, és kezdj el pakolni! A Pamír vár Rád! :)

Dzsippel Kirgizisztánba – Túl nagy a hó a hegyekben a bringázáshoz

november 22nd, 2011 19 hozzászólás

Hó a Kizil Art hágóban!

Katy és Anthony a legnagyobb nyugalmunkból szakítottak ki. Hamar visszazökkentünk a valóságba az általuk hozott hírektől. Elmesélték, hogy telt a napjuk: Az első 20km gyönyörű volt, szépen haladtak Jill-el és Lee-vel együtt négyesben, napsütésben, aszfalton tekerhettek, gyönyörködtek a Karakul tó látványában. Aztán ahogy elkezdődött az első hágó, úgy vált az út egyik pillanatról a másikra havassá. A hó hamar olyan mély lett, hogy már csak tolni tudták bringákat. Egész nap csak 5km-t tudtak így haladni a havas szakaszon, aztán tábort vertek fent a hegyen. Teljesen átfagyott a lábuk, mivel egész nap a mély hóban tolták a bringákat. Ez eléggé kilátástalanná tette a helyzetüket, mivel Jill és Lee legkésőbb másnap el kellett, hogy hagyják az országot, mert ha nem teszik, túllépik a 30 napot, ami után viszont már regisztrálniuk kell magukat, azt viszont csak Murgabban lehet, oda visszamenni meg… A bírság meg több száz dollár. Szóval a legokosabb dolog egy jármű gyors segítségül hívása volt, kerül amibe kerül, még mindig olcsóbb, mint a bírság.

Amikor a sátorból egy jármű hangját hallották meg, kiszaladtak az útra, és megállították. A dzsip Karakul felé hajtott, és hajlandó volt felvenni egyiküket. Gyorsan kellett nehéz döntést hozniuk. Mivel Jill át volt fagyva, és Lee nem akarta egyedül hagyni, végül Katy és Anthony beszélte rá a dzsip vezetőjét, hogy hagy menjenek mind a ketten vissza a dzsippel Karakul-ig. Nehéz volt otthagyniuk a bringát és a felszerelésük javarészét a sátornál, de meg kellett, hogy lépjék ezt, mert dzsip nélkül lehetetlennek tűnt az átkelés Kirgizisztánban. És dzsipet pedig sokkal könnyebb bérelni Karakulból, mint az út széléről a semmi közepén. Arról már nem is beszélve, hogy így egy füst alatt minket is tudtak figyelmeztetni. Egy norvég fickó vette fel őket, aki Marco Polo bárányra jött vadászni a Pamírba, már sokadjára. Megtudták tőle, hogy az elmúlt húsz évben nem volt még soha ekkora hó errefelé november elején. Olvass tovább…

Pihenőnap Karakulban – Székkorcsolyázás a helyi gyerekekkel

november 21st, 2011 9 hozzászólás

Érkezés Karakulba

Karakulba megérkezve először egy „Yurtstay” táblára lettünk figyelmesek, de ez 500m-re jelölte a szállást jobbra, ezért inkább nem kockáztattunk, hanem hallgattunk a másik „Homestay” táblára, ami csak 50m-t ígért az úttól balra. Hamar megtaláltuk a helyet, és az előterében két ismerős Thorn Nomad kerékpárt. Katy és Anthony borult a nyakunkba, újra összetalálkoztunk hát! :) Jill és Lee is megérkeztek fél órával később, így újra együtt volt a hatfős csapatunk. Katy-éktől megtudtuk, hogy ők is megszenvedtek a jéggel Karakul előtt, nagyokat estek a bringákkal, de semmi komolyabb bajuk nem esett. És amin meglepődtünk, hogy a hágót is bringával mászták meg, ezek után nem értettük, Dzsángibáj miért magyarázott nekünk autóról, meg fuvarról, amikor Katy-éket emlegette. Mindenesetre örültünk, hogy nem úgy történt, ahogy hittük, sajnáltuk volna, ha kihagyták volna a 4655m magas Fehér Ló hágó élményét kerékpárral. Olvass tovább…

A Pamír Highway „teteje”, az Akbajtal-hágó (4655m) meghódítása – 3. rész: 4450m-4655m-3923m, a hágó, és ami mögötte várt ránk

november 18th, 2011 22 hozzászólás

Reggel arra ébredtünk, hogy apró szemekben havazik. Ennek örültünk is, meg nem is. Örülni azért örültünk neki, mert a hó függőlegesen hullott, vagyis teljes szélcsend volt. Reggelire vajat, kenyeret és teát kaptunk, ezt a menüt én megtoldottam a Murgab-ban Katy ajánlására vásárolt mogyorókrémmel. Utóbbi tele volt kalóriával, amire tudtam, hogy nagy szükségem lesz ezen a napon. Természetesen most is adtunk néhány somani-t a vendéglátóinknak, mert tudtuk, hogy ezen a helyen az élethez minden fillére szükségük van, és azt is tudtuk, hogy nagyon nagy segítségünkre voltak, nélkülük előző nap vissza kellett volna vonulnunk egészen Rabatakbajtal-ig, és a segítségük nélkül talán nem is lenne lehetőségünk egyáltalán átkelni a hágón.

Fel 4655m-re, a Fehér ló hágóba!

Valamivel Jill-ék után toltuk ki a bringákat az útra. Ők eleve tolva indultak neki a hágónak, de mi jobbnak és könnyebbnek véltük a tekerést a fekvőbringákon. Kb. 50 méterenként megálltunk levegőt venni. Ilyenkor persze videóztuk is egymást. Bár szenvedtünk, mint a franc, de tudtuk, hogy minden egyes perccel, minden egyes ilyen megtett szakasszal közelebb kerülünk a hágóhoz, ahonnan már nem lesz tovább fölfelé. Olvass tovább…

A Pamír Highway „teteje”, az Akbajtal-hágó (4655m) meghódítása – 2. rész: 4000m-4450m, amikor a szél arcunkba csap a hegyen

november 17th, 2011 10 hozzászólás

„El kell jutnunk a házig!”

Ahogy haladtunk fölfelé, úgy lett egyre több a hó mindenütt. 4200m felett már az utat is néhány centi hó borította. A hóban két friss kerékpárnyomot fedeztünk fel, majd pár kilométerrel később két bringás is feltűnt előttünk a hófehér völgyben. Jill-t és Lee-t értük utol szép lassan. Csak pár szót váltottunk, köszöntöttük egymást, és megemlítettem nekik a tőlünk már csak 4km-re lévő következő házat, aztán ők lemaradtak. Az út meredekre váltott, és hirtelen feltámadt a szél, szinte egyenesen szemből. Ez még önmagában nem akadályozta volna meg a haladásunkat, ám a viharos szél felkapta a havat az útról és a tájról, és mindet egyenesen a pofánkba fújta. Ez valami kegyetlen volt, le kellett szállnunk a bringáról, és tolni, de ezt is csak úgy tudtuk, hogy közben egyenesen lefelé néztünk. Brutális erővel fújta felénk a havat a szél, ami szinte sokkolt minket, és majdhogynem teljesen megakadályozott minket a haladásban. Zitának nem volt ereje így a haladáshoz, ezért azt csináltam, hogy amikor én már eltávolodtam tőle, mindig ledöntöttem a bringámat – sztender híján a táskákra –, és visszaszaladtam Zitáért, illetve a kerékpárjáért. Feljebb toltam Zita bringáját is pár métert, kicsit túl az enyémen, aztán visszaadtam neki és mentem az enyémhez. Ez nem volt túl hatékony, mert így nagyon lassan haladtunk, ezért később mind a ketten visszaszálltunk a bringákra, és szembeszálltunk a kegyetlen, jeges szembeszéllel. Olvass tovább…

A Pamír Highway „teteje”, az Akbajtal-hágó (4655m) meghódítása – 1. rész: 3690m-4000m, lassan de biztosan

november 16th, 2011 4 hozzászólás

Murgabból mint már írtam, lassan és könnyedén indultunk el. Enyhe hátszelünk is volt, annak ellenére, hogy közben az út már nem kelet vagy ÉK, hanem egyenesen észak felé tartott. Az emelkedő is szinte észrevehetetlen volt, így minden ideálisnak ígérkezett a könnyű naphoz, amire szükségünk is volt, hiszen Zita előző éjjel hányt és azóta csak háztartási kekszen élt, ami nem éppen szerencsés szituáció a 4000 méter feletti bringázáshoz.

WOW :) – Ez a Pamír valami elképesztő gyönyörű hely!

Mindezek mellett megpróbáltuk a lehetőségekhez mérten minél inkább élvezni az utat, ami nagyjából sikerült is. Gyönyörű hegyek között hajtottunk egy széles, lapos és kopár völgyben, ahol nem pusztította el az utat egy vízátmosás, ott aszfalt borította azt, és az autóforgalom konvergált a nullához, mint ahogy a hőmérséklet is. Ez utóbbi annyira már nem zavart minket, mert kezdtünk hozzászokni a hideghez. Ez a hőmérséklet még alkalmas a bringázásra, csupán kellően fel kell hozzá öltözni.

Ez az öltözet Zitánál a következőket fedte: egy vékony zokni, egy vastag, pamír-betét az SPD cipőben, egy lastex hosszúnadrág, mint plusz bőrréteg, rajta egy vastag pamut harisnya, majd hosszúnadrág és végül a Vaude vízálló nadrág. Felül Ironclad 1st layer aláöltözet, egy vékony pamutpóló, egy hosszú ujjú technikai felső, egy hosszú ujjú garbó, a kapucnis Ironclad pulcsi, legkívül pedig a Vaude víz- és szélálló dzseki, nagy hidegben alatta a pluszba vásárolt vastag polár pulcsi. Kézfején a vastag Ironclad Summit kesztyű, nagy hidegben vagy csapadékos időben erre még ráhúztunk egy fillérekért vásárolt vastag és hosszú szárú fekete mosogatókesztyűt. (volt rózsaszín virágmintás is, de az sajnos vékony volt így maradtunk a feketénél) Fejen sál, sapka, kapucnik, sisak. Nekem hasonló volt az öltözékem annyi különbséggel, hogy a vastag harisnya helyett inkább két lastex nadrágot húztam egymásra (plusz két bőrrétegként), és a Vaude nadrágot csak a legnagyobb hidegekben hordtam, illetve a mosogatókesztyű se volt sokat rajtam, sőt a jobb kezemen legtöbbször csak a rövid ujjú kesztyű volt, hogy tudjak fényképezni. Később aztán, amikor ennek eredményeképpen felrepedezett a bőröm a jobb mutató és hüvelyujjamon a körmöm mellett, megtanultam fényképezni a vastag Summit kesztyűben is. Valószínű nekem jobb valamivel a vérkeringésem, vagy valamilyen oknál fogva (nehezebb a bringám…?) jobban fel tudom fűteni magam, így egy kicsit kevesebb ruha is elegendő ezekben a nagy hidegekben. Na, de ennyi legyen elég a magashegyi bringás öltözetünkről, és térjünk vissza az útra.

Olvass tovább…

Hóviharos ereszkedés Murgabba

november 15th, 2011 7 hozzászólás

Kislány triciklin és jakok a hóban

Momazairban hóesésre ébredtünk, az éjjel leesett néhány centi hó, és a hó tovább szakadt reggel is, mindezt erős szél kísérte, egyszóval nem volt valami barátságos az időjárás. Úgy szakadt a hó, hogy 30m-re található buditól alig lehetett visszatalálni a főépületekhez. Miközben ebben a nem túl biztató időben készülődtünk és málháztuk a bringákat, a szállásadóink kislánya egy háromkerekű triciklin kerülgetett minket nagy vidáman a hóviharban. Ez igen érdekes látvány volt számunkra, mert a mi képzeletünkben az ilyen időjárást nem éppen egy 3 éves forma kislánynak való. De úgy gondoltuk, hogy ha ő ilyen vidáman elvan ebben a kegyetlen havazásban, akkor nekünk is sikerülni fog eljutni Murgabig, ami innen 45km-re volt, 400m-el lejjebb, 3690m-en. A reggeli látványt Momazair-ban még a jakok is fokozták. Nem volt éjszakai menedékük, csupán az épületek közelébe terelték vissza őket az éjszakára. Itt aztán leheveredtek és szépen belepte őket a hó. Miközben készülődtünk odakint a hóviharban, morogva közlekedtek közöttünk a havas bundájukban. Zitának még azt is sikerült lencsevégre kapnia, ahogyan a házinénink megfeji az egyik állatot – Nem éppen idilli a kép.

Az indulás után kicsit megkönnyebbültünk, mert a hóviharban való bringázás nem volt olyan szörnyű, mint amilyennek elsőre látszott. Hála az égnek hátszelünk volt, és ez nem csak azért volt jó, mert segített minket a haladásban, amiben egyébként a masszív lefelé sem volt az ellenségünk, hanem azért is jó volt, mert lefújta a havat az útról, amin így jóval könnyebb és biztonságosabb volt a haladás. A szél miatt azért voltak félelmeink, mert az út kanyargott a völgyekben, tehát nem mindig ÉK felé tartott, mint ahogy az a szélirány szerint ideális lett volna. Néhány kanyar után nagy örömmel megbizonyosodtunk arról, hogy Katy elmélete igaznak bizonyult a völgyek és a szélirány viszonyáról. Miszerint a szél nagyjából követi a völgyek irányát. Ez épp igaz volt, ám az út nem mindig követte tökéletesen a völgy irányát, így néhányszor igen kemény oldalszelet kaptunk. A fagyos, havat hordó szelet nem volt épp kellemes az arcunkba kapni. El se mertük képzelni, milyen lett volna az, ha mindezt szembe kapjuk, és mondjuk nem lefelé haladunk közben. Olvass tovább…

Egy 100km-es nap a Pamír fennsíkon, 4000m-en

november 14th, 2011 7 hozzászólás

Tagarkaki-ból viszonylag korán el tudtunk indulni, ami azért volt fontos, mert tudtuk, hogy 30, 40, 55, és 100km-re voltak szálláshelyek a következő szakaszon, és mi szerettük volna elérni az utolsó állomást, hogy másnap már csak le kelljen ereszkedni Murgab-ba. Persze csak halvány fogalmunk volt arról, milyen terep vár ránk, ezért úgy voltunk, hogy megyünk, aztán majd meglátjuk, meddig jutunk.

„Marco Polo” Giant Sheep – A pamíri óriás bárány

Ahogy átkeltünk a jakokkal teli völgyön, aminek a szélén aludtunk Tagarkakiban, úgy tűnt el egyszerre az aszfalt, és váltott át az út egy meredek, murvás kaptatóba. Ez hosszabb volt, mint gondoltuk, de így reggel még türelmesen, különösebb kínlódás nélkül meg tudtuk tekerni. Örültünk, hogy reggel vágtunk neki ennek az emelkedőnek, és nem előző nap délután, fáradtan. Most éreztük igazán, milyen jól döntöttünk, hogy előző nap volt annyi eszünk, hogy megálltunk már délután 3 óra körül a háznál. Az úttól balra folyamatosan lestük a tájat, mert a háziak elmondták nekünk, hogy errefelé előfordulhat az óriás „Marco Polo” bárány, egy a szokásos báránynál sokkal ritkább, nagyobb testű magashegyi fajta, (ritka, köszönhetően az emberek vadászatának), és a világon egyedül csak itt a Pamírban található meg. Az emelkedő jó 200m-el a völgy felett ért véget, de sajnos a lefelé sem tartogatott sokkal könnyebb haladást, mivel az út nagyon durván köves volt, és így a 15km/h-ás haladás már gyorsnak számított rajta. Azt hittük ez a szakasz sosem ér véget, olyan hosszú és nehéz volt rajta a gurulás. Olvass tovább…

A Koi Tezek hágó (4271m) meghódítása – Érkezés a Pamír fennsíkra

november 9th, 2011 8 hozzászólás

A haditerv

Jelandy-ból olyan korán terveztünk indulni, amilyen korán csak fel tudtunk kelni. Ez fél 6-os ébredést jelentett, és egy masszív reggeli utáni 8 órás indulást. Ahogy kikanyarodtunk a Pamír Highway-re, hihetetlen látvány tárult elénk. Egy szivárványt láttunk az égen, de nem olyat, mint amilyet eddig megszoktunk, mert ez csak egy rövid ív volt az égen a naptól balra, nem ért le egyik szára sem a hegyekig. Lefotózni nem lehetett igazán ezt a mágikus reggelt, mivel ha szembefotóztam a nappal, a kép nagy része sötét lett.
Sajnos a boltot zárva találtuk a faluban, és ez egy kicsit elkeserített minket. Hiába kopogtunk megint szemközt a házban, a lány, aki kijött, csak annyit mutatott, hogy zárva. Most már azt sem kérdeztük meg, hogy mikor lesz nyitva, mert nyilvánvaló volt, hogy nincs több időnk várni. Volt elég élelmünk, de jó lett volna még egy kicsit feltankolni csokoládéból és instant tésztalevesből.
A terv az volt erre a napra, hogy Jelandy-ból indulva feltekerünk a 28km-re lévő 4271m magas a Koi Tezek hágóba, ami egyben a Pamír fennsík határát is képezi. Innen legurulunk Tagarkaki-ig, vagy ha sikerül, Alichur-ig. Ezek a települések voltak elérhető távolságban a hágó után. Alichur neccesnek látszott, mivel a közel 700m-es kaptatóval együtt összesen 82km-t kellett volna megtennünk, hogy elérjünk a fennsíkon található faluig. Úgy voltunk ezzel, hogy elindulunk, átkelünk a hágón, aztán amikor megérkezünk Tagarkaki-ba, meglátjuk, mennyi az idő, milyen fáradtak vagyunk, és ezek alapján eldöntjük majd, hogy továbbmegyünk-e, vagy sem. Sátrazás a falvak között szóba sem jöhetett, reggel 3 fokot mértünk lent Jelandy-ban, és a fennsíkról -15, illetve -20 fokos rémhireket hallottunk, ezért eszünkbe sem jutott az éjszakát egy sátorban tölteni 4000m körüli magasságban.

A támadás!

A reggeli tekerés nehezen indult be, hideg volt még odakint, mi pedig álmosak voltunk. Aztán ahogy előbújt a nap, akkor meg az volt a baj, hogy vehettük le a rétegjeinket. Kb. 20 kilométernek el kellett telnie, mire bemelegedtünk, és elkezdtük élvezni a bringázást. Ekkorra már utolért minket Jill és Lee, akik valamivel utánunk indultak el Jelandy-ból. Persze nem tekertünk ezután sem egymás mellett, mert négyen már hátráltattuk volna egymást, mindig meg kellett volna állni valaki miatt valamiért. Inkább ment mind a két csapat a saját maga tempójában, és jó is volt ez így, mert még így is általában látótávolságban maradtunk.

 

Ez nem volt nehéz, mert itt már egyáltalán nem képezték fák a táj részét, egy széles, kopár völgyben haladtunk fölfelé, most, hogy így utólag belegondolok, valószínű gleccser vájta völgy lehetett, mert U alakú volt, lent széles völgye volt a pataknak, amit kétoldalt meredek hegyek határoltak. Mindezt gyönyörű napsütés tette igazán széppé. Ahogy közeledtünk a 4000m-hez, úgy kanyarodott a völgyünk balra, és úgy tűntek el egyre a hegyek körülöttünk. Amit láttunk, az is már csak dombnak tűnt a mi magasságunkból. Azt beszéltük Zitával, hogy ha leszállnánk a bringáról, szinte fel tudnánk szaladni pár perc alatt a fennsík peremére. Olvass tovább…

„Ha 6-ost dobsz, továbbléphetsz a Szanatóriumból!” – Másfél napos pihenőnk Jelandy-ban

november 8th, 2011 6 hozzászólás

Egy nehéz érkezés kimerítő délelőttje

A 3600m tengerszint feletti magasságban található, természetes hőforrásairól híres Jelandy-ba nem volt olyan egyszerű az érkezésünk, mint azt reméltük előtte. Azt már megszoktuk, hogy nincsen települést jelző tábla, de ezt még át tudtuk hidalni a térképeink és a GPS használatának segítségével. Az viszont már fejtörést okozott számunkra, hogy a „Szanatórium” sem volt kitáblázva egyáltalán. Így amikor az úttól jobbra, messze a völgy túloldalán a házak között gőzt láttunk felszökni a levegőbe, úgy véltük, nagyjából arrafelé kell lennie a forró vizes fürdővel felvértezett, „Sanatorium” névre hallgató szállodának. Ide beszéltük meg a találkozót az angol barátainkkal, a forró vizes fürdő mellett ez volt a másik fő érv, ami miatt egyértelmű volt, hogy itt akarunk megszállni.
Lekanyarodtunk hát a főútról, noha fogalmunk sem volt, hová tartunk, ember nem volt a környéken, akit megkérdezhettünk volna. Áthajtottunk egy kis hídon a patak felett, majd követtük az aszfaltsávot, ami meredeken felvezetett minket egy dombra, egyenesen neki egy zárt kapunak. A kapu mögött udvar volt házakkal, és végre emberekkel. Kérdeztük őket a szanatóriumról, és ők intettek, hogy vissza le, majd jobbra. Olvass tovább…