Archívum

A Szerkesztő archívuma

1 éve itthon – avagy az idehaza eltöltött elmúlt 1 évről

szeptember 6th, 2016 5 hozzászólás

Ma van kerek 1 éve, hogy hazaérkeztünk. 2015. szeptember 6-án végetért a nagy utazásunk. Az utolsó útról szóló blogbejegyzést pedig Karácsonykor írtam. Azóta semmi. Mármint semmit nem írtam, ide a blogra. :) De most idejét éreztem, hiszen ígértem is, hogy majd beszámolok arról, mi van velünk idehaza, hogy alakul az új életünk, de be kell valljam, nagyon nem volt könnyű rávenni magam és mikor ezt a harmadik sort írom, még nem vagyok benne biztos, hogy ez publikálva lesz-e.

Kerek egy éve végetért a nagy út. Ezt a képet Sárecz Iván barátunk készítette rólunk 2015. szeptember 6-án, a Hősök terén. Innen indultunk 2011. június 11-én.

Vegyük sorra, mi minden történt, hol állunk most a dolgainkkal és mik a következő tervek. Miután hazajöttünk, hamar megszoktuk az itthoni kényelmet, a már vágyott állandóságot és kiszámíthatóságot, na és persze rettentően örültünk a családunknak, ahogy ők is nekünk. Hívtak mindenféle tévékbe és rádiókba, újságoknak, internetes portáloknak adtunk interjút, és persze rengeteg előadást, élménybeszámolót is tartottunk. Utóbbiakat kezdetben legtöbbször teljesen ingyen, vagy legfeljebb útiköltségért, szinte jelképes összegekért vállaltuk el, aztán volt egy hét, valamikor november vagy december tájékán, amikor 8 előadásunk volt 7 nap alatt, és már azt éreztük, hogy kicsit sok. Hogy ki ne égjünk ebből (amivel senki nem járt volna jól…), elhatároztuk, hogy 2016-ban már csak fix összegért (+útiköltség) vállalunk előadást, mert rengeteg időnk és energiánk elment ezekkel az estékkel illetve iskolai délelőttökkel és délutánokkal. Meglepetésünkre ennek ellenére a felkérések (és megállapodások) száma alig csökkent. Közben ugye idehaza elkészítettük a Ti biztatásotokra az utolsó falinaptárunkat, az ideit, amelyek szépen fogytak ezeken az előadásokon. Így lett kerek ez a történet is, mármint a naptár, hiszen így a 4 falinaptár oldalain gyakorlatilag lefedtük az egész utazásunkat. Sőt, most hogy idehaza már mindent magunk szerveztünk és tettünk-vettünk, dobozoltunk és postáztunk, így azt is láttuk, hogy az előző években mennyi sokat segített nekünk idehaza a családunk ezekkel a feladatokkal.

Aztán már nem is tudom pontosan, hogy jött az ötlet, de elkezdtünk összerakni egy olyan előadást, amiben arról van szó, hogy hogyan is utaztunk illetve hogyan utaznánk, ha most indulnánk el, minden útközben szerzett tapasztalattal és tanulsággal a zsebünkben. Mert most visszatekintve bizony, ha nem is felkészületlenek, de elég tapasztalatlanok és zöldfülűek voltunk a kezdet kezdetén. Persze ez így volt szép és jó, de azért egy csomó dolgot jó lett volna tudni előre, vagy legalább jó lett volna, ha valaki felhívja rá a figyelmünket. Valaki bíztat, valaki meglök, valaki megmutatja, hogy igen, meg lehet ezt csinálni, csak indulj el! Olvass tovább…

Sopron – Pápa – Vértesboglár – Budapest, avagy a magyarországi közösségi befutó :)

december 25th, 2015 5 hozzászólás

“…nem is lehetünk más célra ebben az életben,
mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges:
a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket,
az egymásra morgó népeket;
s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges,
akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”

részlet Tamási Áron Ábel Amerikában című könyvéből

Ez a bejegyzés az utolsó a maga nemében a 360°bringa blogon, ugyanis a végére meg fogunk érkezni arra a pontra, ahonnan 1550 nappal korábban elindultunk. Persze mi ezzel nem fogunk eltűnni, sőt, még bejegyzés is lesz a blogon, hiszen ígértem beszámolót arról is, hogy milyen érzés idehaza lenni, de erről már közel sem lesz olyan rendszerességgel krónika, mint ahogy az útról volt. Ez a bejegyzés fogja a legtöbb képet tartalmazni az összes eddig blogposzt közül, és valószínű ezeken a képeken leszünk rajta Zitával ketten a legtöbbször, mert amiket most válogattam ki az utazásunk utolsó 3 napjához, ezek nem csak a saját fotóink, hanem köztük Makra Péter, Szalai János, és Sárecz Iván képei is. Ezt, ha nem baj, nem fogom mindenütt külön jelezni, de ha az érintettek szeretnék, ezt később még módosíthatom! ;) Tudom, hogy sokatokkal csináltunk sok közös fotót is külön-külön, és elnézést, hogy ezek túlnyomó többsége most nincs benne ebben a bejegyzésben, de azok csak az adott társaságnak fontosak, és ha mindegyiket beletettem volna ebbe a bejegyzésbe, 200 kép alatt sem ért volna vége. No, de most csapjunk is bele, mert van mit mesélni! :)

Ez az a pillanat, egy másik szögből, ahol az előző bejegyzés végetért, vagyis amikor megérkezünk a magyar határhoz, ahol a szeretteink és néhány barát és bringás várt ránk. :)

Kartonpapírra írt üdvözlettel köszöntöttek minket, amolyan Zita és Árpi módra. :) A nagy örömön túl az egyik első gondolatom a szüleimet látva az volt, hogy semmit sem változtak, ugyanazok, ugyanolyanok, mint 4 évvel ezelőtt voltak. Persze miért is változtak, változtunk volna? Legalábbis úgy, hogy az kívülről látható legyen?

Nekik ez biztos, hogy nagyon nehéz időszak is volt, de megértették és elfogadták, hogy mi ezt az utat jártuk. És elmondhatatlanul jó érzés volt újra egy asztalnál ülni, és beszélgetni velük. :) Itt már egyébként a Soproni Ifjúsági Táborban vagyunk, ide szerveztük ugyanis a közös szállásunkat erre az estére.

Ugyanaz a pad, de már a reggelinél. :)

A szálláshelyet egy ilyen rámpán tudtuk elhagyni.

Itt már Sopron belvárosában, egy piroslámpánál várva. :)

Olvass tovább…

Ausztria #2 – Az Óperencián túl és innen :)

december 22nd, 2015 Nincsenek hozzászólások

A kemping nem volt teljes egy napnyi tekerésre Salzburgtól, ahová estére meg volt beszélve a találkozás Rolanddal, ezért reggel nem siettünk, volt idő netezni, illetve bolondozni kicsit. :)

Salzburgtól Sopronig.

Még egy kerékpáros pihenőhely, Ausztria tele van ilyenekkel.

Meg ilyenekkel. :)

Ezen a napon sem kellett sokat autók között kerekeznünk.

Olvass tovább…

Ausztria #1 -Tirol és ami mögötte volt

december 19th, 2015 Nincsenek hozzászólások

Fiatalság bolondság… :) Anno ezt a 80%-os alkoholtartalmú osztrák piát vagányságból ittuk, hiszen milyen komoly már az alkoholtartalma… Aztán most megtudtuk, hogy valójában egy sütőrumról van szó. :)

Itt már az utolsó faluban, mielőtt nekiveselkednénk a Silvretta hágóútnak

Egy régi postaépület

Hol visz itt majd az út? :)

Kezdődik… :)

Nekünk, bringásoknak ingyenes! :P

Az első hajtűkanyarok egyike.

Olvass tovább…

Liechtenstein, és ausztriai találkozások magyar bringásokkal

november 19th, 2015 1 hozzászólás

Ahogy telnek az idehaza töltött napok, egyre inkább érzem azt, amit már annyiszor elmondtunk – és el fogunk – az előadásainkon is: Sétálhatok a legszutykosabb időben a legszürkébb város legunalmasabb utcáján a legnagyobb örömmel a lelkemben, vagy járhatom a legizgalmasabb ország legszínesebb, legszebb helyeit mély letargiában – minden rajtam múlik, azon, ahogyan nézek a dolgokra és helyzetekre, ahogyan viszonyulok a környezetemhez és ahogy megélem a látottakat és a történteket. Meg azt is érzem, hogy erről sokkal könnyebb beszélni és írni, mint így is érezni és tenni. :) De ha soha nem lennénk irigyek, ha sohasem fájna, ha nem lennénk soha legalább egy kicsit “lent”, akkor soha nem lehetnénk igazán szabadok és boldogok sem. Vagy legalábbis nem vennénk észre és nem is értékelnénk. :) Na, de nem az élménybeszámolóink lélektani oldalát jöttem szétszpojlerezni, vagy közhelyeket sorolni ültem le írni, hanem, hogy a nagy utazásunk 44. és 45. országaiba való megérkezésünkről meséljek, szóval csapjunk is bele! :)

Vicces, hogy pont akkor kezdem el írni ezt a bejegyzést, aminek az elején elhagyjuk Svájcot, amikor közben a jelenben épp visszatérünk. Ugyanis épp a Liszt Ferenc repülőtéren várakozva írok, mert meghívtak minket az ottani magyarok Zürichbe egy előadást tartani. Most azon szurkolok, hogy az E és D ülések a gép bal oldalán legyenek, mert akkor többet látunk majd az Alpokból, de ez azt hiszem nem így van, jobb oldalra kaptunk ülést. Hazafelé pedig telekocsival jövünk. Na, de hogy a képről is beszéljek, szóval itt éppen elhagyjuk Svájcot a Rajna felett egy hídon.

Itt pedig annak örülünk, hogy megérkeztünk Liechtensteinbe, az utazásunk 45-ik országába! :)

Liechtenstein nem egy hatalmas ország, talán 30km sincs hosszúban, ezért úgy terveztük, hogy még ezen a napon el is hagyjuk.

Olvass tovább…

Fel az Oberalp-hágóba, majd tovább a Rajna völgyében Liechtensteinig

október 26th, 2015 2 hozzászólás

Már másfél hónapja, hogy itthon vagyunk, és alakulgat az új életünk. Ma nem semmi napunk volt. Mikor ezt az írást publikálni fogom hétfő reggel 8 órakor, én épp állásinterjún leszek, és már megint, mint egyszer 2008-ban a 100 nap bringa előtt, olyan ötlettel fogok előállni a lehetséges leendő munkáltatóim felé, amitől le fognak hidalni. Lehet, hogy elküldenek majd egyből a sunyiba, de akkor úgy lesz jó. Először azt gondoltam, hogy jó lesz, ha november-december hónapokban félállásban kezdek, aztán januártól full throttle, és amikor munkaajánlatot kaptam és mindez életközelbe, realitásba került, rájöttem, hogy nem én akarom ezt, hanem a környezetem, ez az elvárás felém, ennek örülne a leendő munkáltatóm, a társadalom, sőt talán a családom is. Csak én nem. :)

Ha pedig én nem vagyok boldog, akkor az előbb-utóbb a munkámon is kicsapódik majd, vagy felgyülemlik bennem, és felmondok a francba, ennek pedig nem fog örülni senki. Én fenntarthatóan boldogan, hosszú távon, örömmel, lelkesen és hatékonyan szeretnék dolgozni a szakmámban, és ezt jelenleg csak úgy látom reálisnak, ha heti 3 nap fogom hajtani ezt az igát, és nem csak januárig, hanem azután is. Így munka mellett jutna idő más, az úttal kapcsolatos céljaink megvalósítására is, hogy úgy zárhassuk le ezt a történetet, ahogy szeretnénk és helyesnek gondoljuk. Ezt el fogom mondani az állásinterjún is. Ha tényleg nagyon kellek nekik, így is felvesznek. Ha emiatt kivágnak, mint kutyát ….ni, akkor legalább mégtöbb időm lesz, és felfedezhetjük Budapest Dumpster Diving lehetőségeit is! :D Még a blogot sem fejeztem be, a könyvnek még neki sem álltunk, csak novemberben 13 előadásunk lesz és ha ilyen ütemben kapjuk a felhívásokat, decemberben és talán jövőre is ugyanez lesz, ezeknek pedig nagy örömmel teszünk eleget. Gőzerővel csináljuk a 2016-os naptárat, amit ezeken az előadásokon szeretnénk már személyesen árulni is, és nagy álmunk egy könyv, amiben összefoglaljuk és lezárjuk ezt a sok-sok élményt, kalandot és tapasztalatot, ami ebben az elmúlt 4 évben ért minket a világ legizgalmasabb sarkaiban. Ma egy kedves család meghívott magához vacsorázni (ebédelni, csak mi elkéstünk… :D) Újpestre, és ahogy beszélgettünk, és meséltünk, ismét rájöttünk, hogy száz és száz olyan történetünk van, amit érdemes lenne könyv formájában is megosztani, és akkor még el sem kezdtük újraolvasni a saját útinaplónkat, amiben tuti, hogy újabb és újabb már elfeledett szépségek fognak előbukkani. Mindezt élvezhető könyv formába önteni teljesen irreális lenne Karácsonyig, de még az április is meredek, főleg ha én teljes állásban nyomnám januártól. Márpedig könyvet mindenképpen szeretnénk írni, és ha most nem tesszük, akkor már sohasem lesz belőle valóság.

A valóság a könyvvel kapcsolatban pedig sajnos az, hogy abból sok pénzt nem remélhetünk, ha megírjuk, azt nem a pénzért fogjuk tenni, mert tudom jól, hogy ha ugyanannyi időt a szakmámban töltenék el, mint amennyit a könyvvel fogok, akkor a könyv legoptimistábban remélt hasznánál is valószínű többet keresnék meg, ráadásul kockázat és befektetés nélkül. De pénzt még később is kereshetek az életemben, viszont a könyvet minél előbb meg szeretnénk írni, az idő ezen a téren ellenünk dolgozik, hiszen kopnak az emlékek, és idővel az érdeklődés is enyhülni fog a történetünk iránt. Szóval ez egy egyszeri és megismételhetetlen lehetőség, ezért mi akkor is könyvet szeretnénk írni, és akkor is igent szeretnénk mondani minden előadás meghívásra, ha közben nem kapunk értük annyi pénzt (ha egyáltalán kapunk), mint amennyit egy teljes állásban fizetésként kapnék. Soha többé nem lesz ilyen az életben, hogy ennyi emberrel ennyi sok érdekes, friss élményt és tapasztalatot megoszthatunk személyesen az előadások, közvetetten pedig egy jól megírt könyv formájában. 2-3 év múlva már hazaér majd Enikő és Balázs, Adorján és Ádám, és Zsófi, és Ti és mi is addigra kicsit elfeledjük már a 360°bringát és rájuk leszünk kíváncsiak, az ő könyvüket fogjuk majd várni és az ő előadásaikra fogunk eljárni. Akkor majd, ha úgy látom, hogy ez az utam, visszamehetek teljes állásba kergetni a hálózatokban a bitevő manókat. A másik dolog meg, amiért lehet, hogy sokan idealistának és naivnak tartanak, de akkor is leírom, hogy ezzel talán többet tudunk adni másoknak. Vagyunk pár százan hálózatos mérnökök Magyarországon, akik jól meg tudjuk kergetni a bitevő manókat, viszont világ körüli kerékpártúráról csak mi ketten érkeztünk haza a közelmúltban. Én tudom magamról, hogy nekem óriási löketed adott volna egy ilyen előadás vagy könyv, és remélem, hogy a mi előadásainkkal és a könyvünkkel kapcsolatban is sokan így éreztek majd! És ki tudja, amit így adni tudunk, talán egyszer még valamilyen formában még hozzánk is visszakanyarodik. :) De elég a süket szövegelésből, sok dolgunk van: Kiadni az utolsó naptárat, előadásokat tartani, könyvet írni, és mindenekelőtt befejezni az útinaplót. Szóval essünk is neki! :)

Azon a jéghideg és reményvesztett estén végül ilyen szállásunk lett. Az ágyakat nem használtuk, pedig ez a “nászutas lakosztály”. :)

A kutya, ami odajött hozzánk, Alfred kutyája volt, ő vezeti az Altkirch nevű helyet, ahol bajbajutott személyeken és családokon segítenek, ha kell szállással, étellel és persze leginkább lelki ügyekben talpraállni. Alfred kinyitott nekünk egy hátsóajtót, majd kinyitotta ezt a szobát nekünk, és bekapcsolt egy kis hősugárzót, majd megkérdezte, hogy mikor szeretnénk reggelizni? Mi mondtuk, hogy nem várunk el reggelit, ezzel máris sokkal többet kaptunk, mint vártuk, de ő nagyon hajthatatlan volt. A reggeli végül nem csak azért volt jó, amiért egy reggeli jó, hanem mert ekkor végre volt időnk beszélgetni is a kedves vendéglátónkkal, mert este nagyon gyorsan elviharzott és magunkra hagyott.

Az épület mellett található Altkirch, vagyis öreg templom.

…és ha jobban megnézitek az előző képet, felfedezhetitek rajta a kutyát, aki előző este, az előző bejegyzésünk legvégén odahozta Zita lábaihoz ezt a piros játékát, és így ránktalált a gazdája, Alfred.

Akiről megtudtuk, hogy a családja már generációk óta vezette az épületben található éttermet és szállót, de ő pár éve úgy gondolta, hogy csinál valami mégjobbat mindebből, és elkezdett segíteni a bajbajutott embereken, azáltal, hogy befogadta őket és lelki segítséget nyújtott nekik. Aztán mi is meséltünk, egész mély hitbeli dolgokba is belementek Zitával, volt szó a világ dolgairól, és Svájcról is mesélt. Andermatt környékén bármikor havazhat és fagyhat, bizony balgák voltunk, hogy elfelejtettük, hogy a jó öreg Európa távolabb fekszik az egyenlítőtől mint a Himalája vagy az Andok azon vidékei, amiket bejártunk, ezért itt már 1400 méteres magasságban is lehetnek ilyen nagy hidegek, még a nyár közepén is. De az emberek itt is kedvesek, mint mindenütt a világon. Andermattnak egyébként sokkal nagyobb forgalma volt, mielőtt elkészült a Gotthard-alagút, de hála a szomszédos laktanyának, a vendéglőnek azért az alagút megépülte után is maradt forgalma. Jót nevettünk azon, hogy Alfred a nászutas lakosztályt bocsájtotta rendelkezésünkre, erre mi nem is használtuk az ágyakat. De legalább fürödni fürödtünk! :) Aztán szóba került Magyarország is, Alfred és családja Győrbe szoktak fogorvoshoz járni egy karavánautóval, mert itt Svájcban még a TB-vel együtt is olyan horrorisztikusak az egészségügyi szolgáltatások, hogy egyszerűen megér még egy road-tripet is Magyarország, és még így is súlyos ezer frankokat lehet spórolni a fogászati kiruccanással. Ami nekünk is nagyszerű hír, mert így lehet, hogy viszont látjuk még egyszer Alfredet! :)

Jótevőinkkel :) Hálás köszönet az óriási segítségért és a kedves fogadtatásért!

A búcsú után még nem hajtottunk föl egyből az Oberalp-hágó szerpentinjére, hanem bekanyarodtunk a központba wifit fogni a tegnap esti kocsma előtt, mert le kellett pontosítanunk egy holnapi találkát (amiről majd a következő bejegyzésben lesz szó), ekkor… Olvass tovább…

Elkészült a könyvünk és már rendelhető!

október 16th, 2015 6 hozzászólás

Hogy tudod megvenni?

  • A könyvünket itt megrendelheted tőlünk nagy kedvezménnyel 3533 Ft helyett 2800 Ft-ért! Az így előrendelt könyveket a rendelést követő pénteken adjuk át a futárcégnek, de a Tengerszem Túraboltban személyesen, készpénzzel is tudtok a könyvből vásárolni.
  • Az előadásainkon is meg tudod venni a könyvet. Ezekről bővebben lejjebb görgetve olvashatsz.

Mit is kell tudni róla?

  • Fél évig írtuk, készültek fejezetek az Őrségben, a Vértesben, Korfun, de még Albániában is.
  • 1550 nap és az azt követő két év tapasztalatai és történetei sűrítettük bele 344 oldalba.
  • Mindezt egyetlen nap áráért, 3533 Ft-ért megkaphatod – ennyi a hivatalos ára a könyvnek! :)
  • Ezen a 344 oldalon 454.000 karakter található :)
  • A könyv Puha fedeles, 14 x 20 cm méretű, fekete-fehér nyomtatású
  • De nézzétek inkább meg a hátlapos és az előlapot. A képre klikkelve a fülszöveg olvashatóvá válik:

jan30_resize

A tartalomból

Íme a könyv és a tartalomjegyzéke, valamint egy “alternatív”, térképes tartalomjegyzéket láthattok belőle. A képekre klikkelve nagyobban is láthatóak.

jan30_resize
jan30_resize


Előadások, könyvbemutatók, ahol kapható lesz a könyv

Gyere el valamelyik közelgő eseményünkre, ahol személyesen találkozhatsz velünk, kedvezményesen megveheted a könyvünket, és – ha szeretnéd – szívesen dedikáljuk is azt Neked – vagy akinek szeretnéd!

Várunk szeretettel!
Zita és Árpi

Átkelés a Furka-hágón (2436m)

október 13th, 2015 8 hozzászólás

Marcéktól nem sikerült korán elindulnunk, de ez nem volt gond, mert erre a napra csak azt terveztük, hogy odatekerünk a Visptől keletre magasodó Furka-hágó aljára a NY-K irányú, lapos, széles, de folyamatosan emelkedő Rhone-folyó völgyében.

Kezdetben a kerékpárút a főúttól távol haladt, a völgy északi oldalában, ahol ilyen kilátásban volt részünk.

“Terepasztalország” :)

Olvass tovább…

Zermatt, és a szégyenlős(?) hegy, aminek hátat fordítottunk

október 1st, 2015 1 hozzászólás

Zermattban reggel felhős-napos időre ébredtünk.

Egy az erkélyünkkel szemközti, Zermattól délre lévő csúcs.

Sajnos elég hamar felkúsztak a felhők a völgyben, így már reggel sem láthattuk a Matterhornt, ami egyébként innen nézve a hátunk mögött magasodott, valahol a felhők között.

Itt már Zermatt utcáin.

Azért volt mit nézni így is, ezért nem szomorkodtunk sokáig a felhőkön.

Olvass tovább…

Genf – Lausanne – Chippis – Visp – Zermatt, avagy borúra derű! :)

szeptember 23rd, 2015 Nincsenek hozzászólások

Genftől Zermattig ez a szintmetszett, ez volt az utunk következő szakasza, e blogbejegyzés tárgya. :)

Első nap csak Lausanneig kellett tekernünk, ami 60km-re volt a Genfi-tó északi partján, annak svájci oldalán, ahol Orsiék vártak ránk.

Mikor kiléptünk Rékáék házának ajtaján, a kukák mellett egy otthagyott tévét találtunk. Ingyen elvihető… :o

Az ajtó másik oldalán pedig egy egyszerű, kosaras városi bringát, amin elől és hátul és Schwalbe Marathon Plus külsők voltak. :) Csak a gumiabroncsok ára valószínű kiteszi a bringa harmadát, felét. :)

Itt már vagy 20-30km-re járunk Genfről északnyugatra.

Olvass tovább…