Archívum

A Szerkesztő archívuma

1 éve itthon – avagy az idehaza eltöltött elmúlt 1 évről

szeptember 6th, 2016 5 hozzászólás

Ma van kerek 1 éve, hogy hazaérkeztünk. 2015. szeptember 6-án végetért a nagy utazásunk. Az utolsó útról szóló blogbejegyzést pedig Karácsonykor írtam. Azóta semmi. Mármint semmit nem írtam, ide a blogra. :) De most idejét éreztem, hiszen ígértem is, hogy majd beszámolok arról, mi van velünk idehaza, hogy alakul az új életünk, de be kell valljam, nagyon nem volt könnyű rávenni magam és mikor ezt a harmadik sort írom, még nem vagyok benne biztos, hogy ez publikálva lesz-e.

Kerek egy éve végetért a nagy út. Ezt a képet Sárecz Iván barátunk készítette rólunk 2015. szeptember 6-án, a Hősök terén. Innen indultunk 2011. június 11-én.

Vegyük sorra, mi minden történt, hol állunk most a dolgainkkal és mik a következő tervek. Miután hazajöttünk, hamar megszoktuk az itthoni kényelmet, a már vágyott állandóságot és kiszámíthatóságot, na és persze rettentően örültünk a családunknak, ahogy ők is nekünk. Hívtak mindenféle tévékbe és rádiókba, újságoknak, internetes portáloknak adtunk interjút, és persze rengeteg előadást, élménybeszámolót is tartottunk. Utóbbiakat kezdetben legtöbbször teljesen ingyen, vagy legfeljebb útiköltségért, szinte jelképes összegekért vállaltuk el, aztán volt egy hét, valamikor november vagy december tájékán, amikor 8 előadásunk volt 7 nap alatt, és már azt éreztük, hogy kicsit sok. Hogy ki ne égjünk ebből (amivel senki nem járt volna jól…), elhatároztuk, hogy 2016-ban már csak fix összegért (+útiköltség) vállalunk előadást, mert rengeteg időnk és energiánk elment ezekkel az estékkel illetve iskolai délelőttökkel és délutánokkal. Meglepetésünkre ennek ellenére a felkérések (és megállapodások) száma alig csökkent. Közben ugye idehaza elkészítettük a Ti biztatásotokra az utolsó falinaptárunkat, az ideit, amelyek szépen fogytak ezeken az előadásokon. Így lett kerek ez a történet is, mármint a naptár, hiszen így a 4 falinaptár oldalain gyakorlatilag lefedtük az egész utazásunkat. Sőt, most hogy idehaza már mindent magunk szerveztünk és tettünk-vettünk, dobozoltunk és postáztunk, így azt is láttuk, hogy az előző években mennyi sokat segített nekünk idehaza a családunk ezekkel a feladatokkal.

Aztán már nem is tudom pontosan, hogy jött az ötlet, de elkezdtünk összerakni egy olyan előadást, amiben arról van szó, hogy hogyan is utaztunk illetve hogyan utaznánk, ha most indulnánk el, minden útközben szerzett tapasztalattal és tanulsággal a zsebünkben. Mert most visszatekintve bizony, ha nem is felkészületlenek, de elég tapasztalatlanok és zöldfülűek voltunk a kezdet kezdetén. Persze ez így volt szép és jó, de azért egy csomó dolgot jó lett volna tudni előre, vagy legalább jó lett volna, ha valaki felhívja rá a figyelmünket. Valaki bíztat, valaki meglök, valaki megmutatja, hogy igen, meg lehet ezt csinálni, csak indulj el! Olvass tovább…

Tengerszem Túrafelszerelés

Egy megkésett, hatalmas nagy köszönet az óriási PR-hátszelért!

január 27th, 2016 Nincsenek hozzászólások

Már nagyon régóta tartozunk egy nagy-nagy köszönettel, és ahogy elmaradunk vele, úgy lesz ez a köszönet egyre nagyobb. :) Sőt, jó eséllyel Ti is köszönettel tartoztok Liliéknek, ezért most már nem ködösítek, hanem elárulom, hogy a „PR-osainkról” van szó, vagyis Lilianról és Attiláról, a Produkciós Részleg nevű marketingkommunikációs ügynökség lelkéről, akik áldozatos munkájukkal önként vállalva támogatták az utunkat, illetve még mindig támogatják annak utóéletét.

Miért vagyunk nekik ennyire hálásak, hogy annak egy külön blogbejegyzést szentelek? Magam sem gondoltam volna, hogy a PR-nak ekkora szerepe és ereje van, de így utólag már ezzel is okosabbak lettünk. Ha ők nem segítenek nekünk az utazás utolsó másfél évében, könnyen lehet, hogy most nem olvasnád e sorokat, mert egyszerűen nem hallottál volna rólunk. Miért jó ez nekünk? Először is tök jó érzés, hogy ennyi sok emberrel sikerült megosztanunk azt a mérhetetlenül sok csodát, amit ez az út adott nekünk, hiszen ennyi élmény kettőnkre bőven sok lenne, és mi is úgy „kaptuk” az inspirációt és a motivációt mások történeteiből, így fontosnak tartottuk továbbadni azt. És ne legyünk álszentek, mi is rengeteget kaptunk tőletek, nem csak biztatást és rengeteg pozitív visszajelzést, hanem utazási tippeket, vendéglátást, sőt bevételt a naptárak által, hogy az adomány alapú képeslapokról ne is beszéljünk! Ezeket ezúton most még egyszer, Nektek, olvasóinknak is nagyon szépen köszönjük!

Az alábbi képen az Facebook-követőink számának alakulását láthatjátok a Produkciós Részleggel való együttműködésünk utáni időszakra levetítve:

A Facebook követőink alakulása a Produkciós Részleggel való együttműködésünktől kezdve a hazaérkezésünkig

Két és fél év után alig 4000-en követtetek minket (ha csak a közösségi hálót nézzük), majd másfél év alatt sikerült ezt a számot a hazaérkezésünkre 10 ezer fölé növelni, hirdetések nélkül, a kommunikációs ügynökségi munka segítségével. Velük írtuk meg, és ők küldték szét a legkülönbözőbb portáloknak, híroldalaknak és újságoknak az „1000 napja úton a földet megkerülő magyar házaspár” című sajtónyilatkozatot, amiből nem csak az derült ki, hogy napi 2735 forintból már időutazni is lehet, hanem azt vettük észre, hogy egyik hétről a másikra több mint ezerrel megnőtt a követőink száma, és sorra csörög a telefonunk. Tele lett a levelesládánk az újságírók kéréseitől, felfigyelt ránk a mainstream média is, és sorra születtek meg rólunk az ilyen riportok.

Kicsivel később azt is elmesélhettük ily módon, hol biztonságosabb az autópályákon biciklizni, mint más utakon, és hogy a tengereken kívül hol érdemes még búvárkodni. Az utazásunk utolsó egy évében – szintén a Produkciós Részleg közbenjárásával – felfigyelt ránk Bódy Gergő, a Klubrádió Ötös című műsor keddi műsorvezetője, aki ezután hónapról hónapra felhívott minket, így már a rádióban is állandóan mesélhettünk az aktuális élményeinkről.

A legkomolyabb figyelmet természetesen a hazaérkezésünkkor kaptuk, a Hősök terén Lili és Attila többek közt a két legnagyobb kereskedelmi tévé stábjával és kb. kétszáz minket köszöntő baráttal, ismerőssel, olvasóval várt minket, amikor már amúgy is vagy negyvened magunkkal gurultunk be a 4 éves utunk végállomására. :)

Liliannal és Attilával, a Produkciós Részleg kollégáival 2015. szeptember 6-án, a hazaérkezésünkkor a Hősök terén

Bevallom őszintén, nem számítottunk ilyen szép fogadtatásra! Köszönjük szépen, hogy velünk voltatok, ha csak pár rövid szóra és egy kézszorításra is, de remélem, mindenkivel sikerült találkoznunk! Itt találhatjátok meg az RTL Klub és a TV2 rólunk készült híreit.

Az ezt követő két hét újság-, tévé- és rádióinterjúkkal telt, reggeli műsorokba – például a Class FM-es a Morning Showba vagy a TV2-n futó Mokkába – hívtak minket, majd elkezdődtek az előadások. Már több mint 30 élménybeszámolón vagyunk túl, voltunk Szegeden, Debrecenben, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Szekszárdon, Szombathelyen, Sárváron, Keszthelyen, Pécsett, Pétfürdőn, Egerben, Sárospatakon, Kecskeméten, kétszer Budakalászon és több alkalommal Budapesten is, sőt még Zürichbe is elhívtak minket az ott élő magyar közösségnek előadást tartani, és már le van szervezve Nyíregyháza, Porcsalma, újra Debrecen, Derecske, Berettyóújfalu, Budaörs, Csákvár és Császár is, valamint egy motivációs előadásra is felkérést kaptunk, hogy az „alternatív földrajzóráinkról” ne is beszéljek! :) Ezek után, mikor megkapjuk a kérdést, hogy „Milyenek most hazaérve a szürke hétköznapok?”, csak azt tudjuk válaszolni, hogy ez még nem aktuális. Még nem tudjuk, ugyanis bár fizikailag már lassan 5 hónapja hazaérkeztünk, de belül még tart az utazás, az élményeinkről mesélve, az előadásra készülve, és azokat tartva újra és újra átéljük őket, ahogy a naptár, a könyvünk készítése közben is. Most mennem is kell, mert ezen feladatok nagy része  továbbra is várnak ránk! Nagyon szépen köszönjük a Produkciós Részlegnek a hathatós segítséget! Veletek és az általatok ránk találó olvasókkal még kerekebb lett a világ körüli utazásunk, amelynek így még többen a részesei lehettünk! Ha pedig valamelyikőtöknek PR-hátszélre lenne szüksége, meleg szívvel tudjuk Liliéket ajánlani! :)

És ha már köszönet, köszönjük a családunknak, a barátaink, és Nektek, Kedves Olvasóknak, hogy akármilyen formában vagy módon velünk voltatok ezen a hosszú utazáson! Ez a Ti utazásotok is volt, mi “csak” a főszereplők voltunk, de nagyon-nagyon sok ember nélkül ez az utazás ebben a formában nem jöhetett volna létre, ezért nagyon sokan a részesei vagytok, amiért nagyon hálásak vagyunk! Köszönjük! :)

Tengerszem Túrafelszerelés

Sopron – Pápa – Vértesboglár – Budapest, avagy a magyarországi közösségi befutó :)

december 25th, 2015 5 hozzászólás

“…nem is lehetünk más célra ebben az életben,
mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges:
a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket,
az egymásra morgó népeket;
s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges,
akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”

részlet Tamási Áron Ábel Amerikában című könyvéből

Ez a bejegyzés az utolsó a maga nemében a 360°bringa blogon, ugyanis a végére meg fogunk érkezni arra a pontra, ahonnan 1550 nappal korábban elindultunk. Persze mi ezzel nem fogunk eltűnni, sőt, még bejegyzés is lesz a blogon, hiszen ígértem beszámolót arról is, hogy milyen érzés idehaza lenni, de erről már közel sem lesz olyan rendszerességgel krónika, mint ahogy az útról volt. Ez a bejegyzés fogja a legtöbb képet tartalmazni az összes eddig blogposzt közül, és valószínű ezeken a képeken leszünk rajta Zitával ketten a legtöbbször, mert amiket most válogattam ki az utazásunk utolsó 3 napjához, ezek nem csak a saját fotóink, hanem köztük Makra Péter, Szalai János, és Sárecz Iván képei is. Ezt, ha nem baj, nem fogom mindenütt külön jelezni, de ha az érintettek szeretnék, ezt később még módosíthatom! ;) Tudom, hogy sokatokkal csináltunk sok közös fotót is külön-külön, és elnézést, hogy ezek túlnyomó többsége most nincs benne ebben a bejegyzésben, de azok csak az adott társaságnak fontosak, és ha mindegyiket beletettem volna ebbe a bejegyzésbe, 200 kép alatt sem ért volna vége. No, de most csapjunk is bele, mert van mit mesélni! :)

Ez az a pillanat, egy másik szögből, ahol az előző bejegyzés végetért, vagyis amikor megérkezünk a magyar határhoz, ahol a szeretteink és néhány barát és bringás várt ránk. :)

Kartonpapírra írt üdvözlettel köszöntöttek minket, amolyan Zita és Árpi módra. :) A nagy örömön túl az egyik első gondolatom a szüleimet látva az volt, hogy semmit sem változtak, ugyanazok, ugyanolyanok, mint 4 évvel ezelőtt voltak. Persze miért is változtak, változtunk volna? Legalábbis úgy, hogy az kívülről látható legyen?

Nekik ez biztos, hogy nagyon nehéz időszak is volt, de megértették és elfogadták, hogy mi ezt az utat jártuk. És elmondhatatlanul jó érzés volt újra egy asztalnál ülni, és beszélgetni velük. :) Itt már egyébként a Soproni Ifjúsági Táborban vagyunk, ide szerveztük ugyanis a közös szállásunkat erre az estére.

Ugyanaz a pad, de már a reggelinél. :)

A szálláshelyet egy ilyen rámpán tudtuk elhagyni.

Itt már Sopron belvárosában, egy piroslámpánál várva. :)

Olvass tovább…

Tengerszem Túrafelszerelés

Ausztria #2 – Az Óperencián túl és innen :)

december 22nd, 2015 Nincsenek hozzászólások

A kemping nem volt teljes egy napnyi tekerésre Salzburgtól, ahová estére meg volt beszélve a találkozás Rolanddal, ezért reggel nem siettünk, volt idő netezni, illetve bolondozni kicsit. :)

Salzburgtól Sopronig.

Még egy kerékpáros pihenőhely, Ausztria tele van ilyenekkel.

Meg ilyenekkel. :)

Ezen a napon sem kellett sokat autók között kerekeznünk.

Olvass tovább…

Ausztria #1 -Tirol és ami mögötte volt

december 19th, 2015 Nincsenek hozzászólások

Fiatalság bolondság… :) Anno ezt a 80%-os alkoholtartalmú osztrák piát vagányságból ittuk, hiszen milyen komoly már az alkoholtartalma… Aztán most megtudtuk, hogy valójában egy sütőrumról van szó. :)

Itt már az utolsó faluban, mielőtt nekiveselkednénk a Silvretta hágóútnak

Egy régi postaépület

Hol visz itt majd az út? :)

Kezdődik… :)

Nekünk, bringásoknak ingyenes! :P

Az első hajtűkanyarok egyike.

Olvass tovább…

Liechtenstein, és ausztriai találkozások magyar bringásokkal

november 19th, 2015 1 hozzászólás

Ahogy telnek az idehaza töltött napok, egyre inkább érzem azt, amit már annyiszor elmondtunk – és el fogunk – az előadásainkon is: Sétálhatok a legszutykosabb időben a legszürkébb város legunalmasabb utcáján a legnagyobb örömmel a lelkemben, vagy járhatom a legizgalmasabb ország legszínesebb, legszebb helyeit mély letargiában – minden rajtam múlik, azon, ahogyan nézek a dolgokra és helyzetekre, ahogyan viszonyulok a környezetemhez és ahogy megélem a látottakat és a történteket. Meg azt is érzem, hogy erről sokkal könnyebb beszélni és írni, mint így is érezni és tenni. :) De ha soha nem lennénk irigyek, ha sohasem fájna, ha nem lennénk soha legalább egy kicsit “lent”, akkor soha nem lehetnénk igazán szabadok és boldogok sem. Vagy legalábbis nem vennénk észre és nem is értékelnénk. :) Na, de nem az élménybeszámolóink lélektani oldalát jöttem szétszpojlerezni, vagy közhelyeket sorolni ültem le írni, hanem, hogy a nagy utazásunk 44. és 45. országaiba való megérkezésünkről meséljek, szóval csapjunk is bele! :)

Vicces, hogy pont akkor kezdem el írni ezt a bejegyzést, aminek az elején elhagyjuk Svájcot, amikor közben a jelenben épp visszatérünk. Ugyanis épp a Liszt Ferenc repülőtéren várakozva írok, mert meghívtak minket az ottani magyarok Zürichbe egy előadást tartani. Most azon szurkolok, hogy az E és D ülések a gép bal oldalán legyenek, mert akkor többet látunk majd az Alpokból, de ez azt hiszem nem így van, jobb oldalra kaptunk ülést. Hazafelé pedig telekocsival jövünk. Na, de hogy a képről is beszéljek, szóval itt éppen elhagyjuk Svájcot a Rajna felett egy hídon.

Itt pedig annak örülünk, hogy megérkeztünk Liechtensteinbe, az utazásunk 45-ik országába! :)

Liechtenstein nem egy hatalmas ország, talán 30km sincs hosszúban, ezért úgy terveztük, hogy még ezen a napon el is hagyjuk.

Olvass tovább…

Fel az Oberalp-hágóba, majd tovább a Rajna völgyében Liechtensteinig

október 26th, 2015 2 hozzászólás

Már másfél hónapja, hogy itthon vagyunk, és alakulgat az új életünk. Ma nem semmi napunk volt. Mikor ezt az írást publikálni fogom hétfő reggel 8 órakor, én épp állásinterjún leszek, és már megint, mint egyszer 2008-ban a 100 nap bringa előtt, olyan ötlettel fogok előállni a lehetséges leendő munkáltatóim felé, amitől le fognak hidalni. Lehet, hogy elküldenek majd egyből a sunyiba, de akkor úgy lesz jó. Először azt gondoltam, hogy jó lesz, ha november-december hónapokban félállásban kezdek, aztán januártól full throttle, és amikor munkaajánlatot kaptam és mindez életközelbe, realitásba került, rájöttem, hogy nem én akarom ezt, hanem a környezetem, ez az elvárás felém, ennek örülne a leendő munkáltatóm, a társadalom, sőt talán a családom is. Csak én nem. :)

Ha pedig én nem vagyok boldog, akkor az előbb-utóbb a munkámon is kicsapódik majd, vagy felgyülemlik bennem, és felmondok a francba, ennek pedig nem fog örülni senki. Én fenntarthatóan boldogan, hosszú távon, örömmel, lelkesen és hatékonyan szeretnék dolgozni a szakmámban, és ezt jelenleg csak úgy látom reálisnak, ha heti 3 nap fogom hajtani ezt az igát, és nem csak januárig, hanem azután is. Így munka mellett jutna idő más, az úttal kapcsolatos céljaink megvalósítására is, hogy úgy zárhassuk le ezt a történetet, ahogy szeretnénk és helyesnek gondoljuk. Ezt el fogom mondani az állásinterjún is. Ha tényleg nagyon kellek nekik, így is felvesznek. Ha emiatt kivágnak, mint kutyát ….ni, akkor legalább mégtöbb időm lesz, és felfedezhetjük Budapest Dumpster Diving lehetőségeit is! :D Még a blogot sem fejeztem be, a könyvnek még neki sem álltunk, csak novemberben 13 előadásunk lesz és ha ilyen ütemben kapjuk a felhívásokat, decemberben és talán jövőre is ugyanez lesz, ezeknek pedig nagy örömmel teszünk eleget. Gőzerővel csináljuk a 2016-os naptárat, amit ezeken az előadásokon szeretnénk már személyesen árulni is, és nagy álmunk egy könyv, amiben összefoglaljuk és lezárjuk ezt a sok-sok élményt, kalandot és tapasztalatot, ami ebben az elmúlt 4 évben ért minket a világ legizgalmasabb sarkaiban. Ma egy kedves család meghívott magához vacsorázni (ebédelni, csak mi elkéstünk… :D) Újpestre, és ahogy beszélgettünk, és meséltünk, ismét rájöttünk, hogy száz és száz olyan történetünk van, amit érdemes lenne könyv formájában is megosztani, és akkor még el sem kezdtük újraolvasni a saját útinaplónkat, amiben tuti, hogy újabb és újabb már elfeledett szépségek fognak előbukkani. Mindezt élvezhető könyv formába önteni teljesen irreális lenne Karácsonyig, de még az április is meredek, főleg ha én teljes állásban nyomnám januártól. Márpedig könyvet mindenképpen szeretnénk írni, és ha most nem tesszük, akkor már sohasem lesz belőle valóság.

A valóság a könyvvel kapcsolatban pedig sajnos az, hogy abból sok pénzt nem remélhetünk, ha megírjuk, azt nem a pénzért fogjuk tenni, mert tudom jól, hogy ha ugyanannyi időt a szakmámban töltenék el, mint amennyit a könyvvel fogok, akkor a könyv legoptimistábban remélt hasznánál is valószínű többet keresnék meg, ráadásul kockázat és befektetés nélkül. De pénzt még később is kereshetek az életemben, viszont a könyvet minél előbb meg szeretnénk írni, az idő ezen a téren ellenünk dolgozik, hiszen kopnak az emlékek, és idővel az érdeklődés is enyhülni fog a történetünk iránt. Szóval ez egy egyszeri és megismételhetetlen lehetőség, ezért mi akkor is könyvet szeretnénk írni, és akkor is igent szeretnénk mondani minden előadás meghívásra, ha közben nem kapunk értük annyi pénzt (ha egyáltalán kapunk), mint amennyit egy teljes állásban fizetésként kapnék. Soha többé nem lesz ilyen az életben, hogy ennyi emberrel ennyi sok érdekes, friss élményt és tapasztalatot megoszthatunk személyesen az előadások, közvetetten pedig egy jól megírt könyv formájában. 2-3 év múlva már hazaér majd Enikő és Balázs, Adorján és Ádám, és Zsófi, és Ti és mi is addigra kicsit elfeledjük már a 360°bringát és rájuk leszünk kíváncsiak, az ő könyvüket fogjuk majd várni és az ő előadásaikra fogunk eljárni. Akkor majd, ha úgy látom, hogy ez az utam, visszamehetek teljes állásba kergetni a hálózatokban a bitevő manókat. A másik dolog meg, amiért lehet, hogy sokan idealistának és naivnak tartanak, de akkor is leírom, hogy ezzel talán többet tudunk adni másoknak. Vagyunk pár százan hálózatos mérnökök Magyarországon, akik jól meg tudjuk kergetni a bitevő manókat, viszont világ körüli kerékpártúráról csak mi ketten érkeztünk haza a közelmúltban. Én tudom magamról, hogy nekem óriási löketed adott volna egy ilyen előadás vagy könyv, és remélem, hogy a mi előadásainkkal és a könyvünkkel kapcsolatban is sokan így éreztek majd! És ki tudja, amit így adni tudunk, talán egyszer még valamilyen formában még hozzánk is visszakanyarodik. :) De elég a süket szövegelésből, sok dolgunk van: Kiadni az utolsó naptárat, előadásokat tartani, könyvet írni, és mindenekelőtt befejezni az útinaplót. Szóval essünk is neki! :)

Azon a jéghideg és reményvesztett estén végül ilyen szállásunk lett. Az ágyakat nem használtuk, pedig ez a “nászutas lakosztály”. :)

A kutya, ami odajött hozzánk, Alfred kutyája volt, ő vezeti az Altkirch nevű helyet, ahol bajbajutott személyeken és családokon segítenek, ha kell szállással, étellel és persze leginkább lelki ügyekben talpraállni. Alfred kinyitott nekünk egy hátsóajtót, majd kinyitotta ezt a szobát nekünk, és bekapcsolt egy kis hősugárzót, majd megkérdezte, hogy mikor szeretnénk reggelizni? Mi mondtuk, hogy nem várunk el reggelit, ezzel máris sokkal többet kaptunk, mint vártuk, de ő nagyon hajthatatlan volt. A reggeli végül nem csak azért volt jó, amiért egy reggeli jó, hanem mert ekkor végre volt időnk beszélgetni is a kedves vendéglátónkkal, mert este nagyon gyorsan elviharzott és magunkra hagyott.

Az épület mellett található Altkirch, vagyis öreg templom.

…és ha jobban megnézitek az előző képet, felfedezhetitek rajta a kutyát, aki előző este, az előző bejegyzésünk legvégén odahozta Zita lábaihoz ezt a piros játékát, és így ránktalált a gazdája, Alfred.

Akiről megtudtuk, hogy a családja már generációk óta vezette az épületben található éttermet és szállót, de ő pár éve úgy gondolta, hogy csinál valami mégjobbat mindebből, és elkezdett segíteni a bajbajutott embereken, azáltal, hogy befogadta őket és lelki segítséget nyújtott nekik. Aztán mi is meséltünk, egész mély hitbeli dolgokba is belementek Zitával, volt szó a világ dolgairól, és Svájcról is mesélt. Andermatt környékén bármikor havazhat és fagyhat, bizony balgák voltunk, hogy elfelejtettük, hogy a jó öreg Európa távolabb fekszik az egyenlítőtől mint a Himalája vagy az Andok azon vidékei, amiket bejártunk, ezért itt már 1400 méteres magasságban is lehetnek ilyen nagy hidegek, még a nyár közepén is. De az emberek itt is kedvesek, mint mindenütt a világon. Andermattnak egyébként sokkal nagyobb forgalma volt, mielőtt elkészült a Gotthard-alagút, de hála a szomszédos laktanyának, a vendéglőnek azért az alagút megépülte után is maradt forgalma. Jót nevettünk azon, hogy Alfred a nászutas lakosztályt bocsájtotta rendelkezésünkre, erre mi nem is használtuk az ágyakat. De legalább fürödni fürödtünk! :) Aztán szóba került Magyarország is, Alfred és családja Győrbe szoktak fogorvoshoz járni egy karavánautóval, mert itt Svájcban még a TB-vel együtt is olyan horrorisztikusak az egészségügyi szolgáltatások, hogy egyszerűen megér még egy road-tripet is Magyarország, és még így is súlyos ezer frankokat lehet spórolni a fogászati kiruccanással. Ami nekünk is nagyszerű hír, mert így lehet, hogy viszont látjuk még egyszer Alfredet! :)

Jótevőinkkel :) Hálás köszönet az óriási segítségért és a kedves fogadtatásért!

A búcsú után még nem hajtottunk föl egyből az Oberalp-hágó szerpentinjére, hanem bekanyarodtunk a központba wifit fogni a tegnap esti kocsma előtt, mert le kellett pontosítanunk egy holnapi találkát (amiről majd a következő bejegyzésben lesz szó), ekkor… Olvass tovább…

Közelgő előadásaink

október 16th, 2015 4 hozzászólás

Minden általunk szervezett előadást meghirdetünk Facebookon, ahol az eseményeinket itt megtalálod.

Március 6. hétfő, 18:00 – Hogyan utazzuk be a világot havonta egy minimálbérből?

jan30_resize

A plakátra klikkelve nagyobban is megtekintheted azt!
Jegyek itt kaphatóak, csak elővételben!

Talán meredeken hangzik a cím, de mi 4 évig pont így éltünk és utaztunk összesen 46 országban és 4 kontinensen. Sőt, mikor elhagytuk Magyarországot, az utazásunk költségeinek a fele sem volt a zsebünkben, útközben dolgoztunk is, úgy a szőlőben a világ legdélebbi szőlővidékén a nagyszerű új-zélandi minimálbérért, ahogy a saját projektjeinken is: kiadunk 4 fotónaptárat a legjobb fotóinkon és utazási cikkeket publikáltunk magyar újságoknak és magazinoknak. Megtanultunk olcsón és okosan élni, enni, öltözködni, közlekedni és szállást találni. Kezdetben még kevesebbet, az 1550 nap után átlagot vonva pedig napi 3353 forintot költöttünk fejenként, ebben minden étkezés, szállás de még a óceánok feletti repülőutak ára is benne van. Mindezt a sok tapasztalatot nagyszerű lett volna már mind tudni (vagy legalább hallani róluk) az elinduláskor is – innen jött a gondolata az előadásunknak! :) Gyertek el, garantáltan hasznos és inspiráló lesz! A végén, ha még marad benned kérdés, felteheted és örömmel válaszolunk!

Kétszer 75 perces előadás tartalmából:
– Hogyan keress és spórolj pénzt tudatosan az utazásodra, közben, és előtte?
– Ötletek és tapasztalatok munkavízumokról és munkalehetőségekről
– Módszerek ingyenes vagy olcsó közlekedésre, szállásra és étkezésre
– Hogyan utazz kevésbé járt utakon, mégis biztonságosan?
– Mi a leghasznosabb eszköz egy ilyen utazáson?
– Mi az, amin nem érdemes spórolni?
– …és még sok minden más! :)

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/630945950439231/
Jegyek: https://tixa.hu/hogyanutazzukbe_20170306_parbeszedhaza
Várunk szeretettel!
Zita és Árpi

Átkelés a Furka-hágón (2436m)

október 13th, 2015 8 hozzászólás

Marcéktól nem sikerült korán elindulnunk, de ez nem volt gond, mert erre a napra csak azt terveztük, hogy odatekerünk a Visptől keletre magasodó Furka-hágó aljára a NY-K irányú, lapos, széles, de folyamatosan emelkedő Rhone-folyó völgyében.

Kezdetben a kerékpárút a főúttól távol haladt, a völgy északi oldalában, ahol ilyen kilátásban volt részünk.

“Terepasztalország” :)

Olvass tovább…

Zermatt, és a szégyenlős(?) hegy, aminek hátat fordítottunk

október 1st, 2015 1 hozzászólás

Zermattban reggel felhős-napos időre ébredtünk.

Egy az erkélyünkkel szemközti, Zermattól délre lévő csúcs.

Sajnos elég hamar felkúsztak a felhők a völgyben, így már reggel sem láthattuk a Matterhornt, ami egyébként innen nézve a hátunk mögött magasodott, valahol a felhők között.

Itt már Zermatt utcáin.

Azért volt mit nézni így is, ezért nem szomorkodtunk sokáig a felhőkön.

Olvass tovább…