A kerékpártúrázó pénztárcája

A mai világunkban az életben való boldoguláshoz szükséges, de nem elégséges feltétel a pénz. Ez alól talán csak akkor lehetsz kivétel, ha egy igen jól szervezett ökofalu lakosa vagy, vagy egy indián törzs tagja. Mi egyik sem vagyunk, csupán civilizációban felnőtt kerékpártúrázók, így természetesen nekünk is szükségünk van pénzre az utazásunkhoz.

Most biztosan azt gondoljátok, hogy rengeteg pénzre. Szeretnénk megmutatni, hogy annyira mégsem: Egy alsó-középkategóriás autó árából tervezzük megúszni az egész mutatványt. Ilyen autókkal pedig tele vannak az utak, Magyarországon is. Arra akarunk kilyukadni, hogy sok-sok ember megtehetné ezt, ha csak az anyagiakon múlna. Egy új Ford Focus árából megjárnád Te is! Emellett azt is tudjuk, hogy rengetegen nem állnak így anyagilag, és tisztában vagyunk vele, hogy nekünk rettentő jó sorunk van, hogy mindezt megtehetjük. De arra szeretnénk most itt rávilágítani, hogy sokan vannak, akik megtehetnének egy ilyen utat, ha csak az anyagiakon múlna. – De a pénzen túl még függetlenség, és elhatározás is kell hozzá, többek között ezért a többségünknek általában eszébe sem jut semmi ilyesmire kuporgatni a pénzét. Sőt, ha megvan a fedél, és a napi betevő, a következő cél egy pénznyelő, füstöt okádó koszos szörnyeteg birtokba vétele. Hiszen azzal gyorsabban eljutunk A-ból B-be, nem igaz? Csak azt nem számoljuk, hogy milyen áron, és az ár alatt itt nem csak a pénzt értem.

Na, de ne kanyarodjunk el a büdzsétől: Szeretnénk kijönni egy napi 5 Euro / fős költségvetésből, már ami az általános, napi költségeket (étel – és más semmi :D) illeti. Erre elvileg éppen lesz keretünk, még akkor is, ha beleszámolunk egy “kis” vésztartalékot, és rászámoljuk az óceánokon való átkelések költségét. Viszont, ha nem sikerül tartanunk a kitűzött büdzsét, és/vagy ezen felül még előre nem látható okok miatt váratlanul nagy váratlan kiadásokra váratlanul is költenünk kell, akkor két választásunk marad:

  • A kívántnál rövidebbre veszünk az utunkat
  • Megállunk valahol dolgozni. Ausztráliában, Új-Zélandon, vagy Észak-Amerikában.

Mondanunk sem kell, ha úgy járunk, hogy fogytán a pezeta, természetesen azon leszünk, hogy munkát találjuk, és folytathassuk utunkat olyan útvonal és tempóban, ahogy az jólesik. Persze ha már elegünk leg a világcsavargásból, vagy már nagyon közel leszünk az anyakontinensünkhöz, Európához, akkor haza jövünk.

Ha pedig munkára kerül a sor, az valószínű farmokon való besegítés lesz, szüretelés, gyümölcsszedés, ilyesmi. De az sem kizárt, hogy megpróbálunk a szakmában elhelyezkedni.

  • Zitának hittanár-nevelőtanár a végzettsége, és ezt is gyakorolja egészen 2011. júniusáig.
  • Árpi mérnök informatikus karriert szakít félbe ezért az útért, okleveles Cisco mérnök 6 év szakmai tapasztalattal, CCNA, CCNP, CCNP Security, és CCIE írásbeli vizsgákkal rendelkezik.

Ha ezt olvassa valaki, és esetleg alkalmazna minket, vagy tud olyat, aki alkalmazna minket a fent írt országokban 3-6 hónap időtartamban, szívesen veszünk minden segítséget.

Most pedig elég a szövegből, következzen egy pontos táblázat a költekezéseinkből:

  1. május 26th, 2011 12:28-nél | #1

    Sziasztok!

    Az új-zélandi és az ausztrál állam is rendszeresen közzéteszi a “Shortage occupation list” és a “Skill Shortage List” gyűjteményét. Ha a hiányszakmák valamelyikével rendelkeztek (pl. épp Cisco mérnököt keresnek valahol), akkor szinte ajándékba adják a munkavállalási vízumot, sőt, még talán a(z ideiglenes) letelepedést is támogatják. Barátotok a Google.

    http://www.immigration.govt.nz/nr/rdonlyres/89185a40-27d3-41f4-84be-30129920411d/0/issl.pdf

    Jó utat, kellemes tekerést kívánok! És persze SOK BOLDOGSÁGOT! : )

  2. Szabolcs
    május 29th, 2011 19:46-nél | #2

    @Pali

    Kedves Pali, ez korant sem ilyen egyszeru. Rengeteg papirmunka ez, kb 3 honap csak a szukseges iratok osszegyujteset megoldani plusz a hivatalosan elismert forditasokat megcsinaltatni, 1-2 honap a szukseges tesztek (nyelvvizsga, egeszsegugyi, stb). Nem kis koltsege (tobbezer dollar) is van a beadvanynak (tesztek, forditasok, illetek) a sikeres eredmenyt senki nem garantalja. Ha nincs szponzoralo ceg az elbiralas tobb evet is igenybe vehet (nekem 2 eve van beadva, meg nincs eredmeny – ezzel nem vagyok egyedul) Uj-Zelandon lehet kicsit lazabb nekem Ausztralival van tapasztalatom.

    Kedves Zita es Arpi,
    annyit tudok segiteni, hogy ha akkor meg mindig Sydney-ben vagyok amikor erre vet benneteket a sors megprobalok tolem telhetoen segiteni.

    Csak egy megjegyzes a koltsegvetesetek meglehetosen szukos, gondolom szallas az vadkemping alapon van kalkulalva. Ausztraliaban ez nem nagyon mukodik legalisan csak kijelolt nemzeti parkokban es allami erdokben lehet satorozni. Allam fuggoen azoknak napi dija akad (NSW-ben nem mindenhol, de SA-ben szinte kivetel nelkul, a tobbi allamban meg nem satoroztam) van, $3-$6.5/fo attol fuggoen hogy milyen (“szolgaltatasok”= zuhany/wc) vannak. Nagy varosokban ez a koltsegvetes egyaltalan nem mukodik, de gondolom azzal kulon szamoltatok. Persze azsia olcso lesz, ugyhogy atlagban lehet hogy okes.

    Sok sikert!

    udv

    Szabolcs
    Sydney/AU

  3. Viki
    június 12th, 2011 12:12-nél | #3

    igy van itt Ausztraliaban nem olyan egyszeru dolgozni,kulonbozo vizumok kellenek hozza es tobb ezer dollar. lehet NZ-ben egyszerubb de azt hiszem munkavallalashoz ott is kell megfelelo vizum hozza.

  4. június 12th, 2011 19:21-nél | #4

    http://www.bikevsworld.com/

    Ő is kerékpárral túrázik. Szembe megy veletek. Sydney->Pápa útvonalon halad.

  5. Platschu
    november 4th, 2012 22:16-nél | #5

    Szuper a blog és a rengeteg fotó is. Amit sajnálok, hogy nem vettetek egy nagyobb tárhelyet a picasán (kb. 10 dollár / év – 20 GByte), hogy minden album együtt legyen. Illetve az sem ártana, ha már ilyen eszméletlen szép helyeken jártok, hogy minél több és még nagyobb felbontású képet készítsetek. Remélem lesz alkalmatok videózni is. :)

  6. Arpi
    november 5th, 2012 12:43-nél | #6

    @Platschu
    Köszi az ötleteket! :)
    Egyszer talán, ha sok pénzünk lesz, egyesítjük a galériákat egy picasa alatt. ;) Addig marad ez a megoldás és az alacsonyabb felbontással feltöltött képek. Két fényképezőnk van, 8 és 12 Mpixel-esek, ez szerintem elég, mert ugye aztán még tárolni, “cipelni” is kell a képeket, és már három külső merevlemezünk van, igaz, abból egy úgy néz ki tönkre ment. Videózni is igyekszünk többet…

  7. Gabi
    december 1st, 2012 05:25-nél | #7

    Hi
    Engem jelenleg az érdekelne, hogy a bicikliket miből vettétek meg mert ahogy néztem az
    evobike honlapján egy db 1millió körül mozog. :)

  8. Arpi
    december 1st, 2012 09:32-nél | #8

    @Gabi
    Jogos a kérdés! :) Hogy pontosan mit árulhatok el a részletekből, azt én sem tudom, de mint tudjátok, ez egy “Evobike Expedíció”, ők a főtámogatóink, és nem csak a biciklik, hanem a vízálló Ortlieb táskák is tőlük vannak. Természetesen mi nem fizettünk volna ennyit a bringákért, hiszen a két bringa eredeti árából aztán közel 500 napig utaztunk – nem érte volna meg. Ezelőtt egy 60ezer forintos, majd egy 110ezer forintos bringával túráztam, előbbit a Zita is használta, amíg sajnos el nem lopták. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha az Evobike nem áll mögénk, most nem ilyen drága bringákon ülnénk. Vagyis feküdnénk. :)

    Ezt a részt ideje lenne frissíteni ezekkel az infókkal: http://360fokbringa.hu/hu/altalanos/az-500-nap-szamok-tukreben – majd egyszer erre is sor kerül. Sok minden meló van itt a honlapon. Pl. rossz szokásunk, hogy mindig odébbbiciklizünk, így az útvonalunkat is frissítgetni kéne néha napján – azzal is el vagyok maradva. :)

  1. Még nincsenek visszakövetések
-ként kell bejelentkezned, hogy hozzászólhass