Bejárat > Európa - Hazaúton, Magyarország - Hazatérés > Sopron – Pápa – Vértesboglár – Budapest, avagy a magyarországi közösségi befutó :)

Sopron – Pápa – Vértesboglár – Budapest, avagy a magyarországi közösségi befutó :)

“…nem is lehetünk más célra ebben az életben,
mint hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges:
a tarka és zegzugos világot, a megbocsátandó embereket,
az egymásra morgó népeket;
s amikor mindent megismertünk, amennyire lehetséges,
akkor visszamenjünk oda, ahol otthon lehetünk.”

részlet Tamási Áron Ábel Amerikában című könyvéből

Ez a bejegyzés az utolsó a maga nemében a 360°bringa blogon, ugyanis a végére meg fogunk érkezni arra a pontra, ahonnan 1550 nappal korábban elindultunk. Persze mi ezzel nem fogunk eltűnni, sőt, még bejegyzés is lesz a blogon, hiszen ígértem beszámolót arról is, hogy milyen érzés idehaza lenni, de erről már közel sem lesz olyan rendszerességgel krónika, mint ahogy az útról volt. Ez a bejegyzés fogja a legtöbb képet tartalmazni az összes eddig blogposzt közül, és valószínű ezeken a képeken leszünk rajta Zitával ketten a legtöbbször, mert amiket most válogattam ki az utazásunk utolsó 3 napjához, ezek nem csak a saját fotóink, hanem köztük Makra Péter, Szalai János, és Sárecz Iván képei is. Ezt, ha nem baj, nem fogom mindenütt külön jelezni, de ha az érintettek szeretnék, ezt később még módosíthatom! ;) Tudom, hogy sokatokkal csináltunk sok közös fotót is külön-külön, és elnézést, hogy ezek túlnyomó többsége most nincs benne ebben a bejegyzésben, de azok csak az adott társaságnak fontosak, és ha mindegyiket beletettem volna ebbe a bejegyzésbe, 200 kép alatt sem ért volna vége. No, de most csapjunk is bele, mert van mit mesélni! :)

Ez az a pillanat, egy másik szögből, ahol az előző bejegyzés végetért, vagyis amikor megérkezünk a magyar határhoz, ahol a szeretteink és néhány barát és bringás várt ránk. :)

Kartonpapírra írt üdvözlettel köszöntöttek minket, amolyan Zita és Árpi módra. :) A nagy örömön túl az egyik első gondolatom a szüleimet látva az volt, hogy semmit sem változtak, ugyanazok, ugyanolyanok, mint 4 évvel ezelőtt voltak. Persze miért is változtak, változtunk volna? Legalábbis úgy, hogy az kívülről látható legyen?

Nekik ez biztos, hogy nagyon nehéz időszak is volt, de megértették és elfogadták, hogy mi ezt az utat jártuk. És elmondhatatlanul jó érzés volt újra egy asztalnál ülni, és beszélgetni velük. :) Itt már egyébként a Soproni Ifjúsági Táborban vagyunk, ide szerveztük ugyanis a közös szállásunkat erre az estére.

Ugyanaz a pad, de már a reggelinél. :)

A szálláshelyet egy ilyen rámpán tudtuk elhagyni.

Itt már Sopron belvárosában, egy piroslámpánál várva. :)

Jobb oldalt Figler Gábor, aki épp gigamennyiségű bejglit készít, amíg én ezt írom, de amúgy nagy rekus, rekustalálkozó házigazda, és a “falu bolondja” – ahogy mások után hívja magát. Az érkezésünk előtti hetekben már annyit csavargott a házi készítésű fekvőkerékpárján, hogy elő se mert állni az asszonynál az ötlettel, hogy még a mi köszöntésünkre is eljöjjön és hazakísérjen minket a határtól. :) Aztán a felesége megelőzte, és mikor megtudta, hogy érkezünk, még ő küldte elénk Gábort. :) Ezt ezúton is köszönjük. :) Bal oldalt egyébként Zoli, egy évfolyamtársam teker mögöttünk, akivel kb. 9 éve nem láttuk egymást.

Itt már a Fertő-tó déli oldalánál, bringaúton. :)

Hát igen, öröm az ilyet a kerekeink előtt látni. :)

Itt még kicsi volt a vidám csapatunk. :)

Két Zoli. :) Merthogy a sötétebb felsős bringás is Zoli, méghozzá egyenesen Székelyudvarhelyről. :) Mikor meghallottuk, hogy ilyen távolról is a köszöntésünkre jöttek, szinte megilletődtünk. :) Zolival egyébként azóta sikerült újra találkoznunk egy élménybeszámoló keretében, Udvarhelyen, és azt is tudom, hogy azóta már 2016-os falinaptárunk is a karácsonyfájuk alatt van. :) Hála egy másik Zolinak, Kobra Zolinak, aki az udvarhelyre küldött naptárak szétosztását ismét felvállalta. Ezek a Zolik, mind mekkora jó arcok és mekkora bringások! :)

Bernadett és Gábor, nekik köszönhetjük a kinyomtatott, laminált 360°bringa “rajzszámokat” és zászlókat, amit mindenki kitűzhetett a bringájára, és bizony a mieinknek azóta is díszei! :) Az ő nemrégi indult blogjukon, a Tandem.life-on egyébként elolvashatjátok Bernadett szemszögéből is ezt a három napot, valamint beleolvashattok, hogy Gáborral hogyan próbálgatják Görögországban éppen most, az ünnepek alatt az új Nazca Quetzal tandemjüket! :) Bizony, ez egy fekvőkerékpár tandem! :) “Nem semmi… Az meg már valami!” :) Bernadett, Gábor, köszönjük, hogy velünk voltatok ezen a három napon, és külön köszönet a csapatot egységesítő zászlókért! ;)

Ahogy délnek fordultunk Röjtökmuzsaj, Csapod és Cirák felé, új kollégák csatlakoztak hozzánk. :)

Egy kis paparazzulás Gábor tükrével… :)

Jókedvből nem volt hiány! :)

Hoppáré, egy újabb kolléga érkezett, szélvédős trike-al! :o

Lámpákból és kabalaállatból nem szenvedett hiányt a járgány! :)

Szalai János, a járgány gazdája (bal oldalt) még a bringa tetejét is felrakta a kedvünkért.

Ebben a dobozban rejtették el az “elektromos hátszelet”! :)

Itt pedig az agymotor. Ha jól tévedek, ez a BionX egy olyan megoldást, amit utólag is be lehet szerelni bármely bringába.

Egy jobb kép a csodabringáról és gazdájáról, Jánosról. János, ezúton is köszönet, hogy velünk voltál, és hogy megosztottad velünk a fotóidat és a nem akármilyen járgányodat!

Merthogy kipróbálhattuk a trike-ot, itt János épp azt mutatja nekem, hogy hogyan lehet bekapcsolni a hátszelet. :)

Zitának nagyon tetszett a gép, meg is értem. Full komfort, tető az eső ellen, és elektromos rásegítés. Ez a gép mindent kiküszöbölt volna, amit Zita nem kedvel: a fölfeléket, az éjszakai tekerést, és az esőt. :)

Elég vagány… :) Egy bringa egy autó kényelmével és egy robogó gyorsaságával. :)

Csak egy kis örömködés… :)

Volt, hogy az egész utat elfoglaltuk teljes széltében, de ez sosem volt gond, mert harmadrendű, alacsony forgalmú utakon tekertünk, és ezek sokszor több kilométer hosszan nyílegyenesek voltak így már a távolból lehetett látni, ha közelített egy autó – erre mindig figyeltünk és ilyenkor szóltunk egymásnak, lehúzódtunk és libasorba fejlődtünk.

Velük csak összefutottunk egy faluban, a gyermek érdeklődve nézte a sok érdekes bringát és bringást. :)

Jó volt látni, hogy rajtunk kívül is vannak más bringások is az úton.

Ez a 360°bringa “rajtszám” valóban jó ötlet volt! :)

40… ezer, mindjárt! :)

Mellettem sárgában Makra Péter barátunk, aki már az út elején egy fantasztikus halászlével ajándékozta meg az akkori csapatot, most végre személyesen is velünk tudott tartani, a korát teljességgel meghazudtoló fittséggel és lelkesedéssel, ami igen inspiráló volt számunkra! :) Ő egyébként 2010-ben “Az év indiai embere” lett a Ladakhban folytatott munkáiért.

“Hát ez meg mit keres lent a földön?!?” – Itt már Egyházaskeszőn, miután tettünk két kört a templom körül, és megálltunk, a bringám úgy gondoltam, hogy most nem áll meg a kitámasztón.

János egy pezsgővel lepett meg minket…

…amit örömmel fel is pukkasztottunk…

…majd nagy rajzolásba kezdett a csapat… :)

…aztán összeálltunk képpé… :)

…ugyanis pontosan itt, és ekkor értük el a 40.000km-t!!! :))) Ezért kellett két kört tenni a templom körül és ezért álltunk itt meg ünnepelni! :) Mert ünnep akkor van, amikor csinálunk, és hát hogy a viharba ne ünnepelnénk meg ezt a bűvös számot, és ezt a pillanatot?! :) Pláne, ha már ennyien összejöttünk. Szép volt. :)

Egy kis “behind the scenes” – Útközben azért ennyire nem nyomtuk real time a posztolást, de mivel ekkor már nagyon sokan figyeltek minket szinte már kilométerről kilométerre, úgy gondoltam, az előző fotót most azonnal fel kell tölteni.

Trekking, fekvő, trike – mind jól megfér egymás mellett. :)

Azt hiszem itt éppen az történt, hogy pisiszünet végett több részletben megállt a csapat, engem pedig megcsípett a csalán a művelet közben, azért vakaródzom. Hát, el kell, hogy mondjam, hogy a világban nagyon kevés helyen van ennyi sok csalán, mint kishazánkban. Ami talán nem baj, sőt.

Újabb kolléga csatlakozott hozzánk! :) Érdekes érzés volt olyan emberekkel találkozni, akik már évek óta “ismertek minket”, de mégis, most találkoztunk először személyesen, és mi őróluk kezdetben nem sokat tudtunk. :) De erre volt jó a közös bringázás, hogy ez ne így maradjon. :)

Azt hiszem épp a pápai médiákkal egyeztetek az érkezésünkről, vagy az iránt érdeklődöm, merre van nyitva patika a városban.

Egy lovasszekér mellett is elvonult a csapat. :)

Az aznapi szállásunk, egy iskola elé kijött a Pápa TV, és ezt a riportot készítették velünk. Ezúton is köszönet a jó kérdésekért és a lehetőségért! :)

Jobb oldalt rózsaszínben az általános iskola igazgatónője, aki nem csak, hogy nagyon rendes volt velünk és jelképes összegért rendelkezésre bocsájtotta az ekkorra már vagy 25 fősre duzzadó csapatunknak az iskola étkezőjét, öltözőit, zuhanyzóit és tornatermét szállás gyanánt, hanem még egy gyógyszertárba is elvitt minket Zitával.

A gyógyszertárra sajnos azért volt szükség, mert ezekben a napokban Zita bal füle egyre inkább begyulladt és fájt neki, annyira, hogy ez már elérte a “nem vicces” szintet, ezért jobbnak láttunk intézkedni. Egy gyógyszertár ügyeletén végül kaptunk Pápán valami cseppett, amit elkezdtünk alkalmazni, remélve a legjobbakat, egy gyors javulást másnapra.

Még a bringákat is betolhattuk az iskola folyosójára, ami gondolom nem csak nekünk, hanem mindenkinek nagy megnyugvást jelentett a biztonságukat illetően. :)

Itt már hétköznapi ruhába öltözve, lezuhanyozva, egy Bujna Zolival az oldalamon. :) Őt se láttuk majd’ 5 éve, sőt ha jól emlékszem, ezelőtt a pillanat előtt személyesen csak egyetlen egyszer, a 2011-es Bringaexpo-n találkoztunk. De arra tisztán emlékszem, hogy 2007-ben milyen nagy lelkesedéssel vittem a kocsmába megmutatni a haveroknak az első könyvét, A biciklis dervist. “Nézzétek, ez a velünk egyidős magyar srác eltekert Teheránig, hát nem óriási?!” – Akkor még nem sejtettem, hogy magam is be fogom egyszer járni az utat, sőt, meg sem állok… :) Aztán az élet úgy hozta, hogy Zolit részben mi is “visszainspiráltuk”, és újra útra kelt, a második útjáról, ami Vámbéry Árminnak a harmadik útját követte, szintén írt egy könyvet “A harmadik út” címmel, ezt szintén megtaláljátok az előző linken.

Persze Zolit azonnal faggatni kezdtük, milyen volt az út, milyen volt utána újra itthon, milyen volt Iránban és Üzbegisztánban ugyanazokkal a barátokkal összefutni, akikkel mi is találkoztunk…

A séta ide tartott, egy étterembe, ahol egy nagy közös vacsorát csaptunk a csapattal.

János, akinek e képek egy jó részét köszönhetjük.

“Na add csak ide, majd én befejezem…” :) – Itt azért voltunk muszáj félrevonulni egy kicsit a társaságtól, mert megígértük Csabának, az Origo Utazási Rovatának főszerkesztőjének (akinek szintén rengeteget köszönhetünk), hogy még ezen az estén elküldjük az interjúkérdéseire a válaszainkat. Ez a riport aztán másnap meg is jelent “A pénz csak egy eszköz, napjaink pedig végesek” címmel.

Amíg a tornateremben durmoltunk, odakint esett az eső, és még reggelre sem hagyta abba. Eközben egyébként az egyik új csapattagunk, aki éjjel érkezett, és csak Bujna Zoli telefonszámát tudta a csapatból, kénytelen volt odakint egy eresz alatt odakint éjszakázni.

Pápáról már egészen nagy csapattal indultunk útnak, ekkor talán már a 30 főt is meghaladta a létszám. :)

Egy újabb trikeos kolléga, bukócsőre(?) szerelt kamerával! :)

Ezt a rekut én is kipróbáltam, egész más volt a kisebb tengelytáv és elsőkerék miatt, de szintén nagyon jó és érdekes!

Kicsit lemaradtunk, de a csapat megvárt minket Bakonyszombathelyen, az elágazás előtt, ahol délnek fordultunk.

Ennyien már csak két sorban tekerve fértünk el. :)

Ácsteszér előtt erdőben tekerhettünk. :) Egyébként ő az a lány, aki kénytelen volt kint éjszakázni az esőben az iskola eresze alatt. A dolog nem viselte meg annyira, mint amennyire szörnyen hangzik. :)

40075km – Az egyenlítő pontos hossza! :) Ez pont Ácsteszérre beérve ért minket a templom mellett. Természetesen ezt is megünnepeltük, csak néhány táblát kellett hozzá átfesteni. :)

Itt egyébként már a bátyám is velünk volt (mögöttem), és miután végeztünk az ünnepléssel, Zita fogta a bringáját, betette bátyám kombijába, és minket hátrahagyva elhajtottak. Nem, nem arról van szó, hogy Zitának már annyira tele volt a hócipője a bringázással, hogy az elért céltávolság után egy tapodtat sem volt hajlandó tovább tekerni! :) Hanem arról, hogy a fájó fülében nem csillapodott tegnap óta a gyuladás, hanem épp ellenkezőleg, ezért kezdett elég elviselhetetlen lenni számára a bringázás, na meg a tudat, hogy nincs rendben az egészsége. A bátyám, még mikor valahol Dél-Amerikában voltuk, és az Európába való érkezésünkről érdeklődött, megjegyezte, hogy Párizstól már minden más lesz, ha bármi bajunk lesz, elég csak felhívnunk, és ha kell, akkor ő azonnal beül az autóba, és kihajt hozzánk segíteni. Amikor felajánlotta ezt a fajta segítségét, magamban csak legyintettem, hogy erre úgysem lesz majd szükségünk, hogyan is nézne ki az ilyesmi?! Tényleg nem gondoltam volna, hogy élnünk kell majd ezzel a felajánlásával, de végül valóban kellett, és Zoli (Még egy Zoli, igen magas volt a Zolik aránya a csapatban, voltak vagy hatan Zolik, pedig ekkor Puskás Zoli még velünk sem volt.) jött, és hogy ez az ünnep még közös legyen, ide beszéltük meg a találkát, innen vitte el Zitát bringástul a székesfehérvári ügyeletre.

De itt még velünk! :) Pezsgővel koccintunk a táblás örömfotó elkészülte után. Érdemes megszámolni az emberek számát, majd az eldobható műanyagpoharak számát. Utóbbi összesen három, a többiek valahogy mind megoldották, hogy ne termeljünk sok szemetet! :) Well done! :)

Még egy érdekesség erről a helyszínről, Ácsteszérről. Amikor hazafelé tartottunk a svájci magyarok által szervezett, nekik tartott előadásunkról, valamikor már novemberben, a főszervezőnk megkérdezte, hogy miért pont ezen a helyen, Ácsteszéren ünnepeltünk? Én pedig elmondtam neki, hogy azért, mert hát pontosan itt ért minket a 40075km, vagyis az egyenlítő pontos hossza, ha csak a fekvőbringákon, közösen megtett kilométereket számoljuk. :) Erre ő rákontrázott, hogy csak azért kérdezi, mert ő amúgy ide valósi, és a 40075km-es fotónkon a háttérben az az iskolaépület látszik, ahová ő gyerekként suliba járt. :) Hát, még mindig nagyon kicsi a világ, még idehaza is. :D

Az elején leházibringáztam Figler Gábor fekvőparipáját, pedig ha jól emlékszem, az is Lompi műve, ahogy ez a sárga lengőorrú is. Az a jó a fekvőbringákban, hogy itt aztán szabadjára lehet engedni a fantáziát. Változó tengelytávok, alsó-, felsőkormány, Harley Davidson kormány, két kerék vagy három kerék, első- vagy hátsókerék meghajtás, a lehetőségek tárháza szinte végtelen. :) Ja, és akkor Bernadett és Gábor Quetzal tandemjét most ki is felejtettem a sorból… :)

A sereghajtók. Ácsteszér után lemaradtunk a nagy csapattól, és így, kis bandában tekerve volt elég figyelmem magát a gyönyörű tájat és a benne való suhanást is élvezni. Nem mintha több tucatnyi érdekes bringás történetével gazdagodva nem lett volna élvezetes az utazás, csak mivel főképp ezzel telt az út, erre kevésszer jutott figyelem. Ami persze egyáltalán nem volt baj, ez a három nap a közösségről szólt, arról, hogy együtt vagyunk, miközben végigtekerünk “a befutón”.

Egy érdekes tábla, amit Zitának fotóztam, az ő távollétében.

Zita és Zoli, miután megjárták az ügyeletet és kaptak egy új, hatékonyabb cseppet Zita fülére Csákváron újra csatlakoztak a csapathoz, és Zita innentől újra velünk tekert. Bár a csapat és velük én is bőven 100km felett teljesített ezen a nem éppen lapos napon, de Zita nem volt végig velünk, ezért a szupertáblázatban (amit majd hamarosan szintén publikálok mind az 1550 napnyi kilométer- és költségadattal) csak 63,2 kilométer szerepel erre a napra, és csak 40082,6km-nél áll a bűvös, nagy “számláló” ennek a napnak a végén, hiszen ahogy már írtam, csak a mindketten együtt megtett kilométereket számoltuk.

Egy összegrafittizett metrószerelvény… :o Csak úgy, az út mellett. Ezt azóta sem értjük, de ott volt, nem halucináltam, többen is láttuk. :)

Bujna Zolival ismerkednek… :)

Kilátásunk az útról Csákvár előtt.

Zoli és Péter beszélgetnek. Mögöttük sárga pólóban édesapám, aki Csákvár elé kijött elénk. (Az én Hungária Kupás sárga pólómban!!!)

Vértesbogláron a szállás jurtákban és az esti “buli” a Vérteslovasban volt, ahol anno az eskövőnk is.

Az egyik jurta belülről. Ötletes, hogy ilyen alakúak a matracok! :)

Nusi is csatlakozott hozzánk. :) Ő nálunk szinte már családtag.

Bujna Zoli itt dedikálta nekünk az új könyvjét. :) Azóta már elolvastam, nagyszerű kaland lehetett, és a könyv kiváló olvasmány. :) Nem csak azért, mert néhány helyen meg vagyunk benne említve, sőt még édesapám is, akivel teljesen véletlenül összefutottak, mikor Zoli hazafelé tartott, ha minden igaz, pont azon a szakaszon, amin az imént a lovak mellett mi is haladtunk.

A vacsora! :) Nagyon finom, hatalmas bogrács gulyáslevest kaptunk a Vérteslovastól, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk, ahogy a szálláslehetőséget is!

Ili és Géza, az utca végén élő szomszédaink egy ilyen kedves tortával kedveskedtek nekünk. :) Megilletődöttségünkben még a kerékpár alakját (nem reku) is elfelejtettük kritizálni. :) Nagyon szépen köszönjük a finomságot az egész csapat nevében! :)

Itt már reggel, épp e köszönetet igyekszünk átadni az utca végébe, és itt már Annamari (balra), Zita nagyon jó barátnője is velünk van. :)

És a falu végén Ili és édesanyám vártak már ránk a megbeszéltek szerint. :) A háttérben pedig a számomra oly kedves Vértes, ahol azóta sikerült egy örömfutást tennem. :)

A csapat a ház előtt. :) Ekkor már meghaladta a 40 főt a létszám, és ez kb. 50-re duzzadt Budapestig.

Na, ha még nem volt elég a csodajárgányokból mára, ezt nézzétek meg! :) Egy kézzel is hajtható lengőorrú rekumbens!!! :o

Ezt elég nehéz fotón visszaadni, ezért egy rövid videót menet közben is készítettünk:

Igen, a lengőorrúban ez az egyik nagyszerűség a rövidebb és egyszerűbb hajtásláncon túl, hogy a lábunkkal is tudjuk kormányozni, így gyakorlatilag nincs is szükség a kezünkre. Ha csak nem azzal is pedálozunk. :D Noooormális?!? :)

Kifelé menet gyakorlatilag bevettük bringával egész Vértesboglárt! :)

Itt már Bicske után.

Osztálytalálkozó! :) Ági (hátul, kékben, ő egyébként a Belo Horizontéban élő Pítör barátunk édesanyja, Anni és Írisz büszke nagymamája, akinek egyébként a pápai szállás leszervezését is köszönhetjük) teljesen véletlenül összetalálkozott egykori osztálytársával a bringások között. :)

A csapat a régi 1-es úton.

Egy pici, apró tracker az egyik kolléga bringájára házilag “integrálva”. :)

Biatorbágyon egy hosszabb pihenőt fújtunk ennél a fagyizónál – ahol Zita rögtön kidumált 10% kedvezményt minden bringásnak! :D – , nehogy túl korán érjünk oda a megbeszélt délután 4 óra helyett a Hősök terére.

Templomépítő Tihamér indulás előtt észrevette, hogy defektje van. Szerencsére segítő kézből nem volt hiány. :)

Andor nagy tájfutó-tájbringás, aki már az indulásunkkor is elkísért minket, tisztán előttem van még most is, ahogy a benzinfőzőjén ételt melegít Pusztavacson. És most újra találkoztunk vele is! :)

Egyik kedves olvasónknak és jóakarónknak köszönhetően Biatorbágyot a régi vasúti hídon keresztül hagytuk el. :)

Így még az utolsó pillantokra is jutott az érdekességekből.

És az izgalmakból is, mert a híd után pár méter erejéig terepen haladtunk. :)

Ahol a forgalom miatt libasorba kellett fejlődnünk, ott nagyon hosszú lett ez a sor. Elnézést, ha ezzel feltartottunk néhány autóst, az egész nem tartott sokáig…

…mert aztán Budaörsön belevesztünk az apró kis utcákba, amerre a bringaút vezetett minket, még ha ez meredekebb is volt.

Budaörsön egyébként elénk jött a már említett Puskás Zoltán is, aki amíg mi odavoltunk, megjárta Amerikát New Yorktól San Franciscoig bringával, és erről könyvet is írt, illetve Sinkó Gyuri legendás maratonfutó büszkeségünk is, aki a bátyámnak és nekem egykor edzőnk volt, mellesleg a házunkat is ő építette. :) Velük sajnos nem sikerült közös képet készítenünk, mert ekkor már sokfelé kellett figyelnünk, hogy ne késsünk sokat a Hősök teréről, és hogy addig a sok lámpa miatt ne szakadjon szét a csapat, hogy együtt érkezhessünk meg végére. Szegény Pusit még jól össze is kevertem zavarodottságomban Györgyi Gáborral, és így kezdtem el bemutatni a társaságnak. Aztán persze eszméltem, sőt, mintha később Gábort is láttam volna a tömegben a téren, de beszélnünk, már nem tudom, sikerült-e.

A Bubit mi itt, ekkor pillantottuk meg először. :)

Itt már a Bartók Béla út bringásávján. :) Újra Budapesten, nehéz elhinni.

A megérkezésnél annyira meg voltunk illetődve a minket fogadó kb. 200 fős tömegen, hogy én el is felejtettem fényképezni. Hogyan is fotóztam volna, hiszen mindenki minket fényképezett, és köszöntött, és Zita itt, ekkor ölelte meg 4 év után először a nővérét, és interjút kellett adnunk a TV2-nek és az RTL Klubnak, és rengeteg barátunkkal kezet rázni, ölelkezni, köszönetet mondani, apró ajándékokat átvenni. Fantasztikus érzés volt megérkezni, befejezni egy ekkora, szinte már felfoghatatlanul hosszú és gyönyörű utazást. Ugyanakkor kicsit meg is voltunk illetődve, mert tényleg nem számítottunk ekkora fogadtatásra és ennyi emberre. De ugyanezért nagyszerű érzés is volt ott lenni a téren, észre se vettük, úgy elrepült az a kb. két óra, amíg ott voltunk. Emlékszem, hogy felálltunk háttal a szobroknak, és készültek fotók együtt a minket köszöntő emberekkel, viszont ezeket az én fényképezőgépemben később nem találtam meg. Tehát ha valamelyikőtöknek van ilyen fotója, és meg tudja osztani velünk, azt megköszönjük. :)
Most pedig jöjjön, hogyan is nézett ki a megérkezésünk kívülről, Sárecz Iván, kétméteres, hosszú karú, szintén világjáró (mert ez kérem ragályos!), gondolkodó barátunk kamerájának lencséjéből.

A több, mint két és fél órás videó, amit egyébként pont ezren láttak, mikor ide belinkeltem, bevezetője után az egyik első élménybeszámolónk következik, ahol a Magnet Közösségi Házban Ivánnal beszélgettünk.

Geszti Dani, aki az út elején hű útitársunk volt Isztambulig, ott nekünk ajándékozta szuper könnyű és vékony vágódeszkáját, amit körbevittünk és -használtunk a világban. :) Végül vissza sem kérte, pedig ez volt a deal… :) Lehet, az volt a baj, hogy nem írtuk rá minden karcolásra, hogy mikor és hol készült?! :)

Attila és Lili. Ők nyújtották az utolsó másfél évben számunkra a viharosan jó PR-hátszelet. Lili padtársam volt középsuliban és több, mint 10 éve nem láttuk egymást, és óriási segítséget nyújtottak nekünk az együttműködésünk alatt, de erről majd egy külön bejegyzést szentelek hamarosan! ;)

Krisztián az Evobiketól, elégedetten szemléli a sokat látott, sokat kopott, de remekül szolgáló és abszolút helytállt Nazca Gaucho fekvőkerékpárokat. Ha ez nem ment el “tartós tesztnek”, akkor semmi! :) Ezúton is köszönjük a nagyszerű kerékpárokat Nektek!

Zitával (Iván Zitájával), és Ádival (Zita és Iván kisfiával), és Ivánnal :) Mondtam, hogy a világjárás ragályos! :)

Ivánnak sok más mellett ezt a célfotót is köszönjük! :)

Itt egyébként már a téren töltött két óra vége felé jártunk, mielőtt az utolsó bringásokkal elhagytuk azt. Mégegyszer, ha van valakinek olyan fotója, amin a minket köszöntő barátokkal, bringásokkal és olvasókkal együtt vagyunk, az ilyennek nagyon örülnénk, köszönjük! :)

Hazaérve a szomszéd ház tetőtéri ablakán ez a felirat várt minket. :)

A jó szomszéd aranyat ér! :) Hát még az ilyen! :) Köszönjük Zoli! Merthogy a szomszédunkat is Zolinak hívják, ha még nem lett volna elég a Zolikból… :)

Egy kis visszatekintés. 2011. június 11. reggel 8 óra környékén. :) Az indulás… :)

…és most :) Az érkezés, 2015. szeptember 6. este 7 óra körül. :)

…és még egy közös fotó, hogy Balázs, Ildi, Tücsi és Nanda, akik az indulási fotón nem voltak rajta, de az érkezéskor velünk voltak.

Hát ennyi. :) Ez jó muri volt, meg kell hagyni. 1550 nap, 40143 kilométer és 46 ország. A legjobb iskola, a legszebb nászút, a legvagányabb zarándokút és a legizgalmasabb utazás, amit csak elképzelni és megvalósítani tudtunk. Egy gyönyörű fejezet az életünkben, ami ezzel a pillanattal lezárult. Ezt most még ragozhatnám tovább, és máskor fogom is, hiszen ígértem még blogbejegyzést az itthoni életünkről is és készül a könyvünk is, de most vár a bejgli, a család és egy félbehagyott társasjáték, ezért most egy köszönettel be is fejezném. Illetve előtte egy kérés: ne szomorkodjatok! :) Ennek vége, de nem véletlenül került ebbe a bejegyzésbe a szokásosnál is több hivatkozás. Akad még bőven sok más olvasni és követnivaló csapat és utazás a világhálón és könyvek formájában, és Ti is elindulhattok a saját utatokon! Csak az első lépés a nehéz.

Köszönjük a családunknak, a szüleinknek, a barátainknak, mindenkinek aki motivált, inspirált, vagy bármilyen módon segített minket az utazásunk közben vagy előtt, vagy akár után, és köszönjük az összes blogolvasónknak és hozzászólónak, a naptárvásárlóinknak, a képeslapkérőinknek, az ekönyvünket olvasónknak, az elejétől fogva mellettünk álló, és útközben mellénk állt támogatóinknak és partnereinknek, mindenkinek, aki velünk volt… Hogy velünk voltatok! :) Reméljük, hogy Nektek is tetszett ez az utazás, ami a Tiétek is volt, és reméljük hogy még találkozunk valamelyik következő körben a Nap körül! ;)

Nagyon boldog, békés, áldott karácsonyt kívánunk mindannyiótoknak, és célokban, sikerekben, egészségben és örömökben teljes boldog új esztendőt!

Zita és Árpi

  1. FSOman2
    december 25th, 2015 23:11-nél | #1

    Köszönöm Nektek a sok élményt és a szép hazautat!
    Remélem az erdőtarcsai vagy a karvai rekus találkozón újra találkozunk.
    Boldog Karácsonyt itthon!

  2. Trike Rider Nick
    december 26th, 2015 10:40-nél | #2

    Nagyon jó volt a beszámoló! Köszönjük! Remélem valamelyik rekus találkozón még látjuk egymást! (“bukócsöves” trike-os)

  3. Macsek
    december 27th, 2015 13:26-nél | #3

    Köszönjük a beszámolót, nekünk is nagy élmény volt a fiammal veletek tekerni az utolsó napon. És ahogy a kollégák már írták: remélem rekus találkozókon újra üdvözölhetjük majd egymást.

  4. Csavargoo
    január 28th, 2016 00:13-nél | #4

    Köszönöm, hogy 4 év olvasás után egy napot együtt tekerhettem veletek és ezzel a jó társasággal! Reméljük valahol még összefúj minket a hátszél!
    A csákberényi metróról: http://geocaching.hu/caches.geo?id=4497

  5. Németh András
    február 14th, 2016 02:01-nél | #5

    He-he-he az elindul megérkezik fotópáron mindössze egy dolog változott: bevezetődött a szelektív hulladékgyűjtés és több lett a kuka :D

  1. Még nincsenek visszakövetések