Bejárat > Brazília, Dél-Amerika > Négy nap Belo Horizontéban Petivel, Privel, Annival és Írisszel

Négy nap Belo Horizontéban Petivel, Privel, Annival és Írisszel

Először is egy kis helyzetjelentés a jelenből! :) Ma reggel nem esett az eső, de ma is sokat tervezek írni, mert még nem mentem ki futni, csak este fogok, és akkor is csak, ha úgy érzem. Ugyanis tegnap este kimentem naplementekor, AC/DC a fülben, gyönyörű színek a horizonton, Árpi a dombtetőn, mindennek a vége az lett, hogy nyomtam egy 5 percesen belüli 10 kilit, 49:36 lett, és ugye ebben szint is volt, mert Taizé egy dombtetőn van, én erről lerohantam, majd a végén vissza. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszan képes leszek tartani a régi “utazósebességet”, ezért fülig érő szájjal, fizikailag ugyan fáradtan, de minden más szempontból abszolút fedobódva érkeztem vissza. Nyújtás közben észrevettem, hogy már lazább vagyok, messzebb érek el, mint pár nappal ezelőtt, ami szintén örömmel töltött el. Futás előtt totál izgultam, hogy állásinterjú, meg hogy elküldött egy nővér az egyetlen helyről, ahol az utcán értelmes sebességű netet találtam (Köszönet Jenőnek és a közösségi internetmegosztásnak!), és ettől is elkedvetlenedtem, de aztán este beszélgettem András testvérrel, kiderült, hogy ő is műszakin végzett, a BME villanykaron. Hogy hogyan lett ezek után Taizé testvér? Erre Zita megint csak azt mondaná, hogy “Isten útjai kifürkészhetetlenek!” :) Visszatérve a futásra, óriási volt, rég élveztem ennyire futást, nekem ez az ima, a jóga, a meditáció, meg minden hasonló, teljesen kicseréltem magam a végére. Az állásinterjún majd meglátjuk mi lesz, én odateszem magam, aztán ha véletlenül nem kellenék nekik, akkor kellek majd máshová és ott megmutatom, akik meg nem vesznek fel, azok így jártak! :) Csak attól félek, hogy túl mélyen bele fognak kérdezni a szakmai dolgokba, és már nem fogok emlékezni a részletekre. De hát csak nem várják ezt el, és remélem valamennyire az elmúlt négy évünket is értékelni fogják, mégha az IT-hoz nem is volt sok köze, azért valamit csak letettünk az asztalra és remélem ezt lesz lehetőségem kidomborítani az interjún. Na de most jöjjön az útinapló folytatása, megérkeztünk Belo Horizontéba az útinaplóval! :)

Peti valóban elénk jött a buszpályaudvarra, így nagyon kényelmes dolgunk volt.

Az otthonukban hamarosan újra találkozhattunk Privel, a feleségével és a család legújabb két tagjával Írisszel és Annival. Anni ül a játékdobozban. :)

Első este Peti rögtön elvitt minket egy caldo-t, vagyis levest enni, amit mi igazából már rég főzeléknek hívnánk a sűrűsége alapján. Figyeljétek a ravasz árképzést! Persze, hogy mindenki nagytányérral vesz…

Önkiszolgáló rendszerben mindenki annyit szedett magának, amennyi a tányérjába fért, és persze lehetett vegyíteni a dolgokat is.

Piranha főzelék, ez kell nekem, most végre revansot veszek a halakon, amiért pár nappal ezelőtt megharaptak! :)

Peti külsőre semmit nem változott, simán letagadhatná azt a 8-10 évet, amióta nem láttuk egymást.

A Piranhák mellé tepertőt, zöldhagymát és kenyeret is pakoltam a tányérra. A halnak egyébként semmi különös íze nem volt.

Esti rikiki parti. Nagyon mélyről jöttem fel, de hiába, végül Pít nyert. Sörből nem volt hiány, jól tettem, hogy edzettem ezekre a napokra, most aztán adtunk a vesekőnek! :) A gyerekek ekkor már aludtak, két hónapos koruk óta átallusszák az éjszakát. Petiék szerint ez nem csak a természetüktől függ, hanem attól is, ahogy nevelik őket. Hogy nem rohannak oda hozzájuk egyből az első nyekkenésre, hanem megvárják, hogy visszaalszanak-e maguktól, és csak akkor szólnak közbe, ha már egy ideje megy a sírás, és komolynak tűnik. Sokszor maga a szülő ébreszti fel a gyermekét azzal, mert minden nyikkanásra felkapja babusgatni, aztán ehhez hozzászoknak a babák és elvárják, ettől a szülők kialvatlanak lesznek, ami senkinek sem jó. Persze nyílván más tényezők is belejátszanak ebbe, és ahány baba, annyi történet, de az tény, hogy Petiéknek normális estéik voltak, amíg ott voltunk, és amíg ezt nem láttam, én azt hittem, egy (pláne kettő, mint náluk!) baba sokkal jobban felforgatja egy család életét, és sokkal nagyobb teher.

“Anni, kapaszkodj meg, ezek a furcsa szerzetek ugyanazt a nyakatekert nyelvet beszélik, amit apu is!” – Peti magyarul beszél a gyerekekhez, Pri pedig portugálul.

Indulunk a bölcsibe!

Peti egyik nap kivitt minket a városba, hogy megvegyük jóelőre a buszjegyeket Sao Pauloba, hiszen, ha nem kapunk aznap estére buszjegyet, akkor a repülőút is veszélybe kerül, ezt pedig nem akartuk megkockáztatni, és a kapkodni sem akartunk, mert azért a pakolással még nem végeztünk teljesen.

Ekkor láttunk lovasrendőröket a belvárosban. Őszintén, mi értelme van ennek azon kívül, hogy a rendőrök élvezik a lovaglást? Egy lovat biztos, hogy sokkal drágább fentartani, mint egy kerékpárt, cserébe az utat sem kell utána takarítani és egy kerékpárral járdázni is lehet, ha kell, és szűkebb helyeken elfér, kevésbé veszélyezteti a gyalogosokat. De hát ők tudják, biztos én nem gondoltam valamire…

Apropó, bringás rendőrök, láttátok már a Premium Rush című 2012-es amerikai bringás filmet? Egy New Yorkban játszodó, bringásfutár film, nem egy Oscar-díjas alkotás, de egész látványos és érdekes, könnyű esti kikapcsolódásnak elmegy.

Itt is van metrobus, “a szegény ember metrója”, ahogy Peti fogalmazott.

Hoppá, hát már megint hová kerültünk? :)

Peti elvitt minket ezúttal egy másik önkiszolgáló étterembe, ezeknek nagy divatja van errefelé, és itt most nem csak főzelékeket lehetett kapni, hanem rengeteg salátát, sült húsokat és még desszertet is. A minasi (ez a neve a régiónak, a bányák után, de nekem inkább hangzik valami Gyűrűk Ura vidéknek! :D) konyha brazíliaszerte, mi is hallottuk, mikor meséltük másoknak, hogy jövünk Belo Horizontéba, hogy “Ők nagyon szeretnek inni, jó a konyhájuk, és nagyon barátságosak!” :) Hát az ivásról még lesz szó, a többi igaz! :)

Úgy kellett uralkodni magamon, hogy betegre ne egyem magam! :) Ugyanis ha az 1kg feletti menüt választottuk, annyit ehettünk, amennyit csak akartunk, többször is visszemehettünk újra szedni. A tányérokat a pénztárnál grammra pontosan megmérték, és ez alapján lett kiszámolva az ár.

Hú, ezt most szinte fáj látnom, mert itt Taizében, ahonnan ezeket a sorokat írom néhány héttel a történtek után, elég minimalista konyha van ehhez képest. Nem rossz, csak főleg, hogy már a második héten vagyunk, és ismétlődnek a dolgok, a nyomába sem ér a minasi konyhának. Persze itt most 5200 emberre főznek és nincs shéf, egy magyar ember, Ferenc a konyha felelőse, őt Roger testvér hívta Taizébe 16 évvel ezelőtt, így családostul ideköltözött, és most ő az felel itt az étkeztetésért. A szakácsok néhány hetente, havonta, vagy fél évente cserélődő fiatal önkéntesek, akiket újra és újra be kell tanítva. De ezen felül is elképesztő logisztika van minden mögött, mindenki vállal egy kis feladatot, és ezek a szerepek már rég nagyon jól ki vannak találva. Én például reggel segítek a “food distribution”-ben, ez könnyű meló, csak annyi, hogy emiatt utoljára eszek, de ezt kibírom, cserébe rögtön repetát is a tányéromra tudok venni, mert akkor már látni, hogy bőven maradt mindenből. És délelőtt 10-kor már szabad is vagyok, tudom írni tovább az útinaplót! :)

Szalonnás dinnye! :) Ez nem a minasi konyha specialitása, csak az én tányéromon kerültek véletlenül egymás mellé. :D

Evés után az árba benne foglaltatott egy kis szeszkóstolás is, kipróbáltuk a mogyorópálinkát és a cukornádpálinkát, mindkettő nagyon érdekes volt.

Peti és Zita nagyon durván betintáztak! :D Najó, ez nem igaz, ez csak egy beállított kép, igazából a harmadik italnak ízre semmi alkoholtartalma nem volt, ezért Peti is megkóstolt belőle egy fél kortynyit.

Manga Beírás! :) Ebéd után egy ilyen nevű parkba mentünk.

Útközben megálltunk egy kör alakú téren, ez már a domboldalba volt, amolyan helyi Rószadomb volt, szép házakkal, és vagy ötven villanyszerelővel, akik egyszerre voltak fent az összes oszlopon, körben az egész utcán cserélték a vezetékeket.

A kilátás a városra ebből a parkból.

Itt már a másik, mangabeirasi parkban. Erről a hegygerincről kapta a város a nevét.

Elfelejtettem, hogy hívják ezeket az állatokat.

A szemétben turkáltak, közben a csíkos farkaik a magasba emelkedtek.

Piros szemű madár

Valami majomféle. Ezt a három állatot kb. 1-1 perc különbséggel pillantottuk meg.

“Jó kis tájfutóversenyt lehetne itt rendezni!” :)

Apropó, tájfutás! :) Petivel egyik nap kimentünk futni 5km-t, jól ment, végig dumáltunk, észre se vettük magunkat, azt hiszem 5 és feles kilométereket sikerült nyomni, vagy talán 6-osat, már nem emlékszem. Egy bevásárlóközpont előtti parkba mentünk ki, ahol volt egy kerékpár és egy gyalogossáv is a zöldben, de hogy sikerült megnéznem, nem igazán vezettek sehonnan sehová csak körbementek a háztömbnyi méretű parkban. Futás közben elmesélte Peti, hogy megpróbált tájékozódási futó versenyekre járni itt Brazíliában, de ezeket itt főleg a hadsereg rendezi, és hogy elindulhasson rajta, több szakosztályban és szövetségben regisztrálnia kellett magát, ami tagdíjfizetéssel is járt, majd a nem túl sűrűn megrendezett versenyekre sok száz kilométert kellett utazni. Ezek után egy gyenge hazai szerdai kisverseny színvonalát kapta, és amikor fel kellett állnia a dobogóra, még azt is meghagyták, hogy ezt hosszúnadrágban tegye. De mivel nem volt nála hosszúnadrág, és különben se érdekelték az ilyen formaságok, végül rövidnadrágban ment ki átvenni az érmét, amiből majdnem közfelháborodás lett, úgy kapta ki a mikrofont az eredményhirdető kezéből egy hadnagy, hogy elmondja, hogy bocsássanak meg Péternek, ő egy külföldről jött sportárs, aki a Nemzetközi Tájfutó Szövegséget, az IOF-et jött ide képviselni. (!?!?!?! :o – Ez úgy hülyeség, ahogy van, Petinek annyi köze van az IOF-hez, mint nekem a Nemzetközi Kerékpáros Szövegséghez – nem sok) Ezek után elgondolkoztam, talán hangosan is, már nem emlékszem. Azt hiszem csak magamban, mert nem akartam Peti szívét fájdítani, hiszen ő nagyon nagy áldozatokat is hozott azzal, hogy ideköltöztek Privel, és itt kezdtek közös életet és családot. Szóval ami erről a tájfutós történetről eszembe jutott, az az, hogy nekünk odahaza Európában, Magyarországon és környékén rengeteg lehetőségünk van nagyszerű sportok űzésére. Március közepétől november elejéig minden hétvégén vannak nagyon színvonalas tájfutóversenyek, nem csak odahaza, hanem a környező országokban is, mindenfelé Európában. De Budapesten még a nyarat leszámítva szerdánként is. Ha télen leesik elég hó, el tudunk menni sífutni Galyatetőre, vagy a szlovákiai Skalkára, a Tátrába, és még sorolhatnánk. Ugyanígy a lesiklással, Szlovákia, Erdély, na és az egész Alpokban olyan sípályák vannak, amilyenek sehol máshol a világban. A futáshoz csak egy futócipő kell, és lehet menni, a sífutáshoz meg már 20 ezer forintért meg lehet venni a szerkót pl. én a Komjáti uszoda mellett sportboltban anno ennyiért vettem használtan, ami pont jó is volt kezdéshez, hiszen senki nem akar lezúzni egy méregdrága szerkót. És most csak néhány sportról beszéltem. A lényeg csak annyi, odahaza igazán végtelen sok lehetőségünk van a sportokra, a boldogságra, csak oda kell figyelnünk rájuk, észre kell vennünk őket.

Visszatérve a képsorozatra: felfedeztünk egy új játszóteret, amiről még Petiék sem tudtak. Itt fent a gyerekek játszótere, lent a háttérben a felnőtteké. :)

Zita fotózta ezt a hangyát, mi már rég egy másik állat nyomában voltunk Petivel, egy olyan csíkos farkú hosszú orrú lény matatott a sisnyásban, azt követtük.

Peti a “Prücskökkel” :) A valóságban is ilyen zabálnivalóak voltak. :)

Írisz (jobbra) nagyon szereti tologatni a dolgokat, ha nem a játékosdobozukat, akkor az evőszékeiket tologatta fel és alá a nappaliban. Aztán amikor elakadt valamiben a szék, ami nem a fal volt, hanem valami kevésbé egyértelmű dolog, és nem bírta tovább tolni, akkor jött a hiszti. De sokszor volt, hogy nagyon ügyesen rájött, hogy mi a helyzet, és mögémászott a széknek, és elkezdte tolni a másik irányban, amíg újra nem ütközött vele. Elképesztő, milyen okosak és ügyesek már 14 hónapos korban.

Etetés

“Hékás, hát Te nem az anyu vagy!!!” :)

Annyira bírom, hogy a kicsiknél néhá pár másodperc különséggel jelen van a két véglet. Egyik pillanatban úgy tudnak zokogni, mintha összedőlt volna az egész világ – és Nekik valóban össze is dől az ő kis világuk, hiszen sokkal inkább a jelenben élnek még mint mi felnőttek -, a másik pillanatban meg úgy rötyögnek és olyan nagyon boldogok hogy csuda, mindezt valami ék egyszerű dolog miatt, pl. mert felkaptuk és feldobáltuk őket. :)

Az autópályán is ki voltak táblázva ezek az állatok.

Egy világörökségi helyszínre terveztünk ellátogatni autóval ezen a szombati napon, de az egyetlen odavezető út, az autópálya annyira be volt állva, hogy másfél-két óra araszolgatás után feladtuk. Peti nagyon ügyesen a belső sávból kiszúrt egy lehajtót, így meg tudtunk fordulni. Hála az égnek, ebből nem csináltunk nagy drámát, mert egyrészt nem tudtuk, mit hagyunk ki ezzel, másrészt az éppen elég volt most, hogy Petiékkel lehetünk.

Visszafelé egy őrült szembehajtott az autópályán.. :o Ez még itt is elég meredek dolognak számít. Nem ment gyorsan, és amint meglátott minket, azonnal lehúzódott a belső sáv legbelsejébe, de akkor is… Talán részeg lehetett, hétvége volt.

Világörökség helyett egy újabb nagyszerű étteremben kötöttünk ki. :)

Ezúttal megpróbáltam zöldségeket is bőséggel pakolni.

Ne kérdezzétek, miért vágok ilyen arcot, biztos beszéltem…

Petiék ezzel próbáltam meg eltenni minket lábalól. :) Ez a kakaó gyümölcséből, és nem a magjából készült ital, számomra olyan illata volt, mint amikor fojtó mosószerszag van a rötyiben, mert nincs ablaka és most fertőtlenítették le az egészet. Az íze is hasonlóan szörnyűnek tetszett, de azt hiszem az én készülékemben van valami súlyos hiba etéren, mert rajtam kívül mindenki másnak ízlett. :)

Ééééés eljött az igazság pillanata! :) Pizzát csinálunk! :) Nálam a pizzakészítés már lassan vagy egy évtizedes dolog, sok lőrinci házibuliban sütöttem pizzát Szentei Zsuzsi receptje alapján. És azóta már a világ körül is, nem egy atomtudomány, de megunhatatlan kedvenc.

A hagyma egy magyar pizzáról nem hiányozhat! :) És Petiéknek volt pizzavágójuk. Ami, ha nincs kéznél, akkor Szabó [Kobra] Zolitól tudjuk, hogy az olló is nagyszerű erre a célra, de a kés nemigen, mert széttrancsírozza az egész pizzát.

A tészta második felét eltettük másnapra, és én úgy gondoltam, hogy ha csak simán betesszük a hütőbe, akkor az élesztő hatása leáll, de nem így történt. :) Lehet, hogy nem kellett volna meleg cukros tejben felfuttatni a porélesztőt? :) Ja, a boltban, miközben vásároltunk Peti elmagyarázta, hogy mi a különbség a kémiai, és a biológiai “élesztő” között. Előbbi ugye a sütőpor, ami hő hatására széndioxidot termel, és ettől dagadnak meg a sütőben a sütemények szép egyenletesen. A másik az élesztő-élesztő, amit mi is használtunk. Én ezt nem tudtam, vagyis inkább, hogy soha nem gondoltam bele igazán.

Peti egyébként építőmérnök, Erasmussal kint volt Franciaországban, ott találkoztak Privel, aztán Belo Horizontéba költöztek ahová Pri szülei valók, és Peti itt ösztöndíjat kapott, itt PhD-zett, majd egy kis építész cégnél kezdett dolgozni, de az nagyon nem volt jó, így végül egyetemi tanár lett, ami úgy érzi, neki való és megtalálta magát benne. Emellett a kutatásait is folytatja. Pri pedig “mikroszkopista”, vagyis mikrobiológus. :)

“Csukd be az ajtót, ülj be hátra, és kösd be magad, indulunk a bölcsibe, most én vezetek!” :D

Na jó, nem is a bölcsibe, hanem egy városi tó partján végighúzodó parkba.

Mindenféle érdekes járgányokat lehetett itt bérelni. Nézzétek meg ezt alaposabban! Látható, hogy a két hátsókerék nem egy tengelyen forog! :o Ezek alapján elvileg ezzel a járgánnyal lehet úgy is fordulni, ahogy a lánctalpas tankok fordulnak! :D Persze úgy látom, valami kormány is kell, hogy legyen, mert az első keréktől jobbra látszik egy gombcsuklós, távtartós megoldás.

Na, ő a vízidisznó, lesz még róluk jobb kép is, amikor nem a szemétben fetrengenek.

Így néz ki a tóparti sétány. A tó körbe, ha jól emlékszem, 20km. Voltak apró táblák, amelyek jelezték a távolságot pont attól a parkolótól, ahonnan mi is indultunk. Ezek alapján több, mint 5 kilométert sétáltunk ezen a délutánon.

Vonatba kötött trike-ok. :)

Szabadtéri játszótér/konditerem felnőtteknek. :) Sok ilyet láttunk szerte a világban, és bár nem jellemző, de látni őket odahaza is néhol.

Bár csak egy keskeny zöld sávon haladtunk a házak és a tó között, de itt is volt élet bőven.

Újabb gyöngyszem Zita táblagyűjteményébe, Peti hívta fel rá a figyelmünket, egy étterem udvarán volt. :)

A gyerekek csendes szemlélődésben élvezték a babakocsizást.

A túlpart. A tó nem olyan nagy, csak sok öböl és félsziget alkotja a partját, ezért olyan hosszú a kerülete.

Pofás kertesház

Ez a templom volt a séta célpontja.

Itt pedig az a stadion, amiben a németek rommáverték a brazilokat a tavalyi foci VB elődöntőn. Peti is megerősítette, hogy itt Brazíliában tényleg szinte már vallás a foci, ha valami meccs van, megbolondul az egész szomszédságuk.

Vízidisznó család

Nem egy fürge állat, a fején is látszik, hogy egy belassult, lusta lény. :)

A madár állandó tartozékuk volt.

“Anni! Anni! Megmozdultak, kapaszkodjunk!!!” :)

Vajon miért van ez a nagy barátság?

Két dudás egy vízidisznón, ebből még balhé lehet! :)

Egy-két rövidebb szakaszon elég bűzös szaga volt a tópartnak. A városvezetés azt ígérte, hogy a foci VB-ig ezt felszámolják, de persze ez csak üres ígéret maradt, valószínű nem is tudták, mit beszélnek, hiszen ahhoz, hogy ez megszűnjön, a fél város szennyvízelvezetését át kellett volna formálniuk, hiszen a tavat tápláló patakokba is mindenütt beleömlik a város szennyvíze, így a probléma elég kiterjedt.

A templom belülről. Épp egy esküvőt készítettek elő, zárva volt, ezt a fotót csak úgy paparazziztam egy rácson át.

Egy kép, amin mind a hatan rajta vagyunk. :) Anni először kitakarta az arcát a lábfejével (ha én ilyen hajlékony lehetnék… :D), de aztán másodjára sikerült, ezen a képen már csak elmélkedve majszolja a kekszét. :)

Gyakorlok… :) Nem is olyan könnyű egy ikerbabakocsit tolni, mint azt gondolná az ember.

Ez jó kör volt, jó volt kimozdulni.

“Juhúúú, mennyi emberrel skypeolhatok egyszerre!” :) Petiék családjához a szokásos vasárnap esti bejelentkezésnél most az én szüleim is csatlakoztak. Tök jó, hogy már ingyenesen tudja a konferenciabeszélgetést is a Skype, ez is nagy élmény volt. :)

Írisz egyébként az aktívabb menő manó, és ő barna szemű, mint Pri. Anni a higgadtabb típus, és neki kék szeme van Peti után és talán egy icipicit nagyobb termet. Ebből gondolom kitaláltátok már, hogy kétpetéjű ikrek. Mi azt gondolhatnánk, hogy amikor majd abba a korba érnek, hogy a pasikat Petinek el kelljen hajtani otthonról, akkor Írisz udvarlóival lesz több gondja, de ez állítólag pont fordítva lesz, mert Anni a kék szemével annyira egyedi itt Brazíliában, hogy meg fogja bolondítani az itteni fickókat. De hol van ez még, egyelőre csak zabálnivalóan aranyos apróságok. :) Akik remek hatékonysággal viszik a nappaliban a játékok entropiáját a maximumra, amint rászabadulhatnak a dobozra:

Vasárnap este kivitt minket Peti a buszpályaudvarra, ahol azzal búcsúztunk, hogy remélhetőleg jövő nyáron, amikor ők hazalátogatnak, újra találkozunk majd. Pri, Peti, Anni és Írisz, nagyszerű volt Veletek lenni, köszönjük a remek vendéglátást, minden percét nagyon élveztük! :) …és a Skypeolás nem csak egy élmény volt, hanem hasznos is, mert Peti anyukája, Ági azóta már leszervezte nekünk a pápai tornatermi szállást a Hazatérés szeptember negyediki, pénteki napjára, amit ezúton is külön köszönünk! :) Aki tehát szabi nélkül szeretne hozzánk csatlakozni Pápától Vértesblogláron át Budapestre, az úgy készüljön, hogy ezen a péntek estén, vagy másnap, szombaton reggel csatlakozhat hozzánk Pápán. Mindenkit nagy szeretettel várunk! A táv szombaton szűk száz kili lesz, vasárnap kb. 60km. Vértesboglárra már nem kell majd a matrac-hálózsák, ott parasztházakban és jurtákban is meg lehet majd szállni! ;) Kiírás, jelentkezés hamarosan! ;) Történt 2015. július 9-től 12-ig. Megírva augusztus 5-én.

  1. Timi
    augusztus 5th, 2015 16:43-nél | #1

    Ormányos medvék a csíkos farkú hosszú orrúak. Nekem még csak állatkertben volt hozzájuk szerencsém, de élőben a susnyában figyelni őket biztos nagy élmény volt.
    További hátszelet (a bejegyzesekhez is)!

  2. Ludvig Ágnes
    augusztus 6th, 2015 14:19-nél | #2

    Sziasztok!
    Nagy élmény volt olvasni a cikket és látni friss fényképeket (múlt vasárnap kimaradt a skype). A ormányos medvéket egy ideig tamanduának gondoltuk (ezek szintén hasonlóak csak szürkék), de Peti felhomályosított, hogy az igazi nevük KOATI.

  1. Még nincsenek visszakövetések