Bejárat > Brazília, Dél-Amerika > Rio de Janeiro #2 – Michael Jackson favellájában és Szent Antal küldöttjeinek nyomában

Rio de Janeiro #2 – Michael Jackson favellájában és Szent Antal küldöttjeinek nyomában

Na, közben már felhívtak, jövőhéten lesz az első kőrös interjú, ami még mehet telefonon is, úgyhogy majd valahol Svájcban fogok állásinterjúzni egy hazai állásra, addig még izgulhatok sokat… És kicsit talán rá is tudok készülni. Ti mit mondanátok a helyemben egy első kőrös telefonos IT-állásinterjún? :) Mindjárt le is töltök némi anyagot, hogy felfrissítsem a tudásom, de előbb még megírom ezt a bejegyzést! :)

No, így néz ki a domboldalból a Cukorsüveg-hegy.

Hogy mit kerestünk a domboldalban? Este megálmodtam, hogy inkább egy favellába kéne ellátogatni egy szervezett túra keretében idegenvezetővel, mert az mégiscsak izgalmasabb és érdekesebb, mint megnézni még egy magas hegyről, történetesen a Krisztus-szobortól a szürke felhők alatt elterülő várost, pont úgy, mint sok más ezer turista is teszi velünk együtt. Ezért aztán reggel az első dolgom volt, hogy leszaladjak a recepcióra és favella-túra után érdeklődjek. Volt ilyen túrájuk, és olcsóbb is volt, mint amit én kinéztem, így nagy örömmel szaladtam először a Zitámhoz egyeztetni, aztán egy ATM-hez pénzt kivenni és már le is foglaltam, Orsinak is, akit közben fölfelketettem, hogy szeretne-e velünk tartani. Így, 100% biztonságos szervezett túra keretében már ő is benne volt. Már tegnap is beszéltük, hogy favellázunk, de azt olvastuk ezekről a szegény negyedekről, hogy sokat még most is a drogbárók felügyelnek, ezért szervezett túra keretén kívül veszélyes lehet odalátogatni. Ezért ezt is el vetettük, mégha nem is biztos, hogy így van, kár most kockáztatni, kvázi az utolsó olyan napon Latin-Amerikában, amikor még valami rossz történhet velünk, kár lenne ennek rögtön elébe menni. Ezért aztán szépen kicsengettük fejenként a 80 reált, remélve, hogy ha elég érdekes lesz a túra, akkor abból talán még egy utazi rovatos cikk is kerekedhet, és így máris visszakapjuk az ár egy részét. :) A túra érdekes volt, ám azóta nem volt még érkezésem nekiállni a cikknek, talán majd ezután, majd ha felkészültem az állásinterjúmra, feltettem a netre a jelentkezést az utolsó három napi közös magyarországi bringázáshoz, kerestem vendéglátókat Genfig és Genf után, felkészültem a holnapi és holnap utáni taizéi és a jövőhét szerdai előadásainkra, pontos útvonalat terveztem az Alpokig, összepakoltam a cuccaimat, amiket az ittlévő magyarokkal remélhetőleg haza tudunk küldeni (eldugult, és Európában már amúgy is szükségtelen vízszűrő, elromlott tábori főző, brazil szuvenírek, téli ruhák), és még sorolhatnánk. Szóval van dolgom bőven! :) Zajlik az élet, és ez így van jól. Hamarosan otthon leszünk, és már csak nosztalgiával fogunk gondolni ezekre a napokra. De akkor is elfoglaltak leszünk, akkora is vannak már terveink és azutánra is, így ez a nosztalgia remélhetőleg nem lesz különösebben fájó, mert közben a jelen is éppen elég szép és jó lesz ahhoz, hogy lekössön minket örömben. De ezt majd meglátjuk, most csak menjünk tovább fölfelé a dombon a favella tetejére, ahonnan indult a túra.

De előtte mégegy kép! Sok boldogságot Zsu és Geri! Néha ilyen felkéréseket is kapunk… :) Jó dolgunk van, könnyedén tudunk örömet szerezni másoknak, az ilyet kár lenne kihagyni. Az a repülő pedig nem photoshop, ezen a napon fordult a szél és az öböl felett kanyarodtak a leszállópályára a repülők, elképesztő látvány volt! :)

A favella tetején egy piszkos autóparkolón és rengeteg kukán át elindultunk lefelé ezen a lépcsőn. Ebben a favellában ugyanis már szemétszállíás is működik, persze elég nehézkes, hiszen nincsenek lapos utcák, ahol autók járhatnának, csak meredek lépcsők, de van és működik, csak embereknek kell felvonszolni a favella tetejére vagy aljára a kukákat, mivel csak ezekre a pontokra jut oda a kukásautó. Annak, hogy ilyen “fejlett” ez a favella, ahhoz Michael Jacksonnak is köze van, aki ezért a képen látható falfestményen is látható. És ez most nem vicc, olvassatok tovább és pár képpel lejjebb elárulom, hogyan is történt mindez! ;)

Íme a favella, ahogy a tetejéről látszik, háttérben a Krisztus-szoborral

Ez a favella (más nyelveken csak egy L-el, favela, de valamiért magyarul dupla L-es lett) 35 ezer ember otthona, és 1907-ben kezdtek el idetelepedni az emberek. Azóta is folyamatosan jönnek, nem csak ebbe a favellába, hanem másikakba is, mivel sok vidéki területet nagy szárazság súlyt, ezért itt a városban, ha csak egy ilyen szegénynegyedben is, de sokkal jobb körülményeket találnak. Az, hogy beton- és téglaházakat látunk, valamint betonozott járdákat egy favellában, fejlettségnek számít. Erre is visszatérek még.

Innen láttuk az eddigi legközelebbről a Krisztus-szobrot, de közben igazából már örültünk, hogy nem ott, hanem itt a favellában vagyunk, mert nagyon érdekesnek ígérkezett a túra.

Szemközt a Copacabanatól északra a város állítólag legnagyobb favellája, 200 ezer fős lakossággal. Ezt a számot először nehezen akartam elhinni, aztán beláttam, hogy igaz lehet. Mi egy szinte üres favellában mászkáltunk, ugyanis napközben nincsen nagy élet a favellákban, mindenki lent van a városban, és dolgozik. Ők dolgoznak a konyhán a hostelünkben, ők cserélik és mossák ki az ágynemünket, ők árulnak ételt és mindenfélét az utcákon, ők végeznek minden fizikai és minden egyéb alulfizetett munkát. A minimálbér 769 reál, tehát kb. 76 ezer forint, ezért minimum 44 órát kell dolgozni egy héten, de mivel ez a Magyarországnál drágább Brazíliában semmire nem elég, sokan több műszakban dolgoznak vagy rengeteget túlóráznak, hogy meg tudjanak élni. A 6 milliós Rió lakosságának egyharmada, vagyis 2 millió ember(!!!) él favellákban. Ezért nem hívom őket nyomornegyednek, mert nem azok, csupán illegális területfoglalással létrejött szegényebb lakónegyedek. Az állam ennyi emberrel értelemszerűen nem tud mit kezdeni, a szociális háló nincs olyan fejlett, hogy lakássegéllyel vagy állami lakásokkal megsegítsék őket, így kvázi ez a fajta segítség abban manifesztálódik, hogy az állam hagyja, illetve most már kis mértékben néhol segíti is a favellák létezését. Egy-egy ház egy-egy emeletén átlag 5-8 fős családok élnek, tehát egy olyan néhány szintes ház, ami a képek többségén látható, akár simán 20-30 embernek is otthont adhat. El sem bírom képzelni, mennyi ember hömpölyöghet ezeken a szűk lépcsőkön éjszaka, mikor hazatérnek a munkából, és zajlik itt az élet, vagy amikor valami fesztivált csapnak, mert olyat is szoktak, nem is ritkán. Mert ugye ne feledjük el, hogy Latin-Amerikában vagyunk, itt bulizás és vidámság nélkül nem is élet az élet.

Ezt a favellavári fogaskerekű vasútat, ami, ha jól nézem valójában inkább kábelvasút, szóval ezt a 2006-os választások előtt építették. Brazíliában kötelező szavazni! Ahogy a bátyám írta minap “Messze nem tökéletes rendszer ez a demokrácia, de egyelőre úgy tűnik, nincs jobb.”. 1024 favella van Rióban, ezek nagyrészét különböző bűnbandák, drogbárók irányítanak, három ilyen nagy banda van, a Red Command, a Friends of Friends, és a Third Command. Nyílván van portugál nevük is, de nekünk így mondta a vezetőnk. Azokat a favellákat, amelyeket nem ezek a drogbandák irányítanak, azokat vagy a katonaság felügyeli, vagy, ha stratégiailag fontos területen helyezkednek el pl. a nemrég Brazíliában megrendezett focivébé, vagy a jövőre itt megrendezésre kerülő nyári olimpiai játékok miatt, akkor az UPP nevű, erre a célre létrehozott állami szervezet felügyeli őket. Összesen 38 favellát felügyet az UPP, ezek közül 30 jól működik, 8-ban pedig problémákat vannak. Ez a favella, amiben mi vagyunk, az egyik legbiztonságosabb, mert ezt vette át legelőször az UPP a drogbárók felügyelete alól, mindjárt azt is elárulom, miért.

A favellák drogháborúiban, amelyek főleg területszerzés, terjeszkedés végett folynak a drogkereskedők között, természetesen a lakosság nagy része nem érintett, mint ahogy a társadalom egészében, úgy itt is a lakosságnak kevesebb, mint az 1%-a csinálja ezeket a balhékat, a többiek csak tűrnek, mert nincs más választásuk, de egyébként a favellákban nagyon szoros közösségekben élnek az emberek, erős a családi és családok közötti baráti kötelék.

1992-ben elindult egy “reorganization program” amelynek keretében iskolákat, vízvezetékrendszert, szennyvízcsatornákat, orvosi rendelőket építettek és a szemétkezelést is megoldották, így ma sok favella sokkal jobb képet fest, mint akár csak 25 évvel ezelőtt. Nem tiszta már a jegyzeteimből, de úgy tűnik, hogy a katolikus egyház dolgozói felelősek ezekért a fejlesztésekért, és nem pedig az állam.

Abban a favellában, ahol jártunk, hangosbemondó rendszer is van, sőt saját rádiójuk is, így ezen a két csatornán minden az egész közösség részére fontos hirdetményt szét tudnak kürtölni, sokszor hirdetéseket, álláslehetőségeket is így terjesztenek, vagy ha valami baj van, pl. földcsuszamlás, akkor a riadót is ezeken keresztül tudják fújni.

A Santa Marta kápolna előtt Orsival és a vezetőnkkel. Innen kapta a favella is a nevét, tehát a Santa Marta Community-ben jártunk, merthogy manapság már inkább a közösség szót használják, mert ez pozitívabb.

Itt már elektromosság is van, habár elég kaotikusan néz ki. Az utcatáblákat és házszámokat is ezzel együtt vezették be, hogy a fogyasztást ki tudja számlázni az elektromos vállalat az ügyfelei számára. Éppen ezért, mikor utca, vagyis inkább sikátor és lépcsőneveket kellett kitalálniuk, volt, hogy kifogytak a nevekből és egyszerűen csak az utcában lakó család neve lett az utca neve.

Szemben egy másik domboldalban egy favella-lakótelep?

A Coral festékgyár sok itteni kezdeményezést megszponzorált festékkel.

Például ezt is. Ez egy időközben már híressé vált, de utcai festményekkel kezdő, és azokat még ma is folytató falfestő műve, neki a névjegye ez a kis sárga angyal.

Amit aztán még sok helyen felfedeztünk szerte a favellában.

Ez a porta így kívülről egészen pofás, a teraszt még magunknak is elfogadnám…

Csakhogy a teraszról ilyen a kilátás. Mondjuk, ha nem számoljuk az előtért, akkor amúgy elég pazar a látvány ebből a favellából, ahogy gondolom majdnem az összes többiből is, hiszen mindegyik hegyoldalban épült, a Tigoya-erdő nevű hegyvidékes terület egy-egy szeletét befoglalva. Utóbbi egyébként a világ legnagyobb városi parkjaként tartanak számon, és valóban nagy, igazából ezt öleli körbe a város teljes nyugai fele. Sokszor beszélik a favellák kapcsán, hogy pont fordítva, mint ahogy az máshol lenni szokott, itt a legszegényebbeké a legszebb kilátás, a gazdagok pedig lent laknak a betondzsungel rengetegében. Ahol egy aprócska lakást sem lehet kivenni már 1000 reál, vagyis 100 ezer forint alatt, ha pedig valami több személy részére is élhető méretű otthont akarunk bérelni, akkor 2-3000 reálnál kezdődnek az árak, de akkor még a veszélyes utcán parkol az autónk, mert nincs garázsunk, és sorolhatnánk. Szóval baromi drágák a lakbérek Rióban, ahogy más brazil nagyvárosokban is. Ugyanígy az ingatlanárak is elképesztően el vannak szállva.

Egy pizzéria ajtaja. Családi pizza 34 reál, nem sokkal olcsóbb, mint az olcsóbb helyeken lent a városban, hiszen ide gyalog kell felcipelniük minden alapanyagot, beleértve talán a sütöshez szükséges gázpalackot is. Mindeközben azért bankkártyával már itt is lehet fizetni, mert az internet és a telefonvonal már ide is be van húzva.

Egy összedőlt ház két lépcsősor között. Ez mindig szomorú látvány, mert valakik ezzel elvesztették az otthonukat, esetleg az életüket is. Nagy esőzések után mindennaposak voltak a földcsuszamlások, amelyek sokszor egész favellarészeket magukkal sodortak, főleg régebben, amikor még építettek ki vízelvezető csatornákat és csak faházak voltak és azok alá sem tettek rendes vasbeton alapokat. Ez a ház nem úgy dőlt össze, csak egyszerűen régi volt már, és lebontották.

Közeledünk a Michael Jackson térhez! :)

A popkirály szobra a tér sarkában. Vagyis inkább egy nagyobb terasz sarkában, hiszen a völgy felöli oldaláról a térnek Riót látni.

1996-ban Dzsekóék itt, ebben a favellában és egy Salvador nevű északabbi városban forgatták a “They don’t care about us” (Nem törődnek velünk) című sláger videóklipjét. Akkor ez a favella még teljesen egy drogbanda fennhatósága alá tartozott, ők szavatolták a sztár és a stáb biztonságát a forgatás alatt, Dzsekó helikopterrel érkezett a favella tetején található parkolóba, mindezt a hatóságok a favella határain kívül nézték végig, mert még őket sem engedte a területre a drogbanda, és ez egy óriási presztizsveszteség volt a riói hatóságoknak, amit később azzal próbáltak kompenzálni, hogy a Santa Marta volt a legelső favella, amit az UPP a fennhatósága alá vont. Hogy ez erőszakkal, diplomáciával, vagy egyszerűen csak óriási erőfitogtatással és ezáltali megfélemlítéssel történt, azt nem tudom, de tény, hogy ezek után elindultak a fejlesztések a favellában, és biztonságosabb, kiszámíthatóbb lett az élete az itt lakó családoknak.

Dzsekóval nem lehet, hogy nem csinálunk közös képet! :)

A helyszínen épp egy crowdfunding kampányhoz forgattak filmet, mikor ott jártunk.

A hölgy minket is felvett, persze előtte megkérdezte, hogy szeretnénk-e szerepelni a filmben. Utána beszélgetni kezdtünk és kontaktot cseréltünk, mert a mi történetünk is érdekelte.

Azt hiszem, ez az a kampány.

Ezt a mozaikot egy nagyon híres művész készítette, aki az olimpiai játékokra és készít műveket.

Két szuvenírbolt van Santa Martában, de sajnos a vezetőink ezt előre nem közölték velünk, így alig volt nálunk valami pénz. Azért egy hütőmágnest sikerült vennünk, itt talán jó helyre kerül a pénz.

Rengeteg ilyen helyi művész által készített festményt lehetett kapni.

A második szuvenírboltban megnéztük a Dzsekó klippet is.

Nézzétek meg Ti is:

Hát az ilyet mi nem tudjuk hazavinni, pedig érdekes.

Ahogy már írtam, manapság már komoly vasbeton alapjai vannak a házaknak. Azért ennyi cementet, követ, téglát meg mindent idecipelni ehhez a rengeteg házhoz a lépcsőkön, akár fentről, akár lentről, de nem lehetett gyenge meló!

“Ha mégegyszer meglátom azt a csirkét, bizisten azonnal széttépem!!!” :)

Ahogy közeledtünk az autóutakkal is összekötött favella aljához, úgy lett egyre több étterem és bolt.

Azért nincsenek egyébként fotóink az ott lakókról, mert ekkor délelőtt volt és tényleg kevesen voltak a favellában, másrészt megkért minket a vezetőnk, hogy ne fotózzunk embereket, mert nem szeretnék, és már szóvátették ezt náluk, ezért a szerencsés jóviszony fenntartása végett jobb, ha nem fotózunk és nem is kérdezünk meg senkit arról, hogy szabad-e vele egy fotót készítenünk. Mi így is tettünk, de hát pl. a fenti képen nem beleszaladt egy fickó a háttérben a képbe! Ennyi talán még megbocsájtható, nem volt szándékos és nem is látszik belőle semmi.

Cirmosból, papagájból és kutyából rengeteg volt a házak körül, utóbbiak sajnos jól tele is szarták a lépcsőket, úgy kellett mindenhol a lábunk elé nézni, hogy aknára ne lépjünk, na és mindez persze némi bűzzel is járt.

Leláncolva.

A Coral-tér, ami a festékcégről kapta a nevét, és nyílván így a festéket is, amiből egy holland testvérpár ezt művelte a házakkal. :)

Mivel ez már a favella legalján volt, úgy gondoltam, most már talán szabad. Egy-két ember rajta van a képeken, mert ezt a teret nem akartam nem lefényképezni, csak azért, mert vannak rajta. Azért az a homokzsákokkal körbevett erőd elég kemény!

4 emelet, de az alját az épületnek innen nem is látni, plusz a tetőn már épül a következő szint.

Így néz ki lentről a favella. Most kb. annak az iskolának a lábánál állunk, aminek a tetőterét fentről lefotóztam (09-es kép)

Lent találkoztunk UPP dolgozókkal, ők kérték, hogy csináljunk egy közös képet. Hogy miért, nem tudjuk, de hát rajtunk ne múljon!

Hmmm… Lehet, hogy vezető nélkül is be tudtunk volna jönni? Ez nem a mi utazási irodánk webcíme.

Nyílván egy motorkerékpárra azért sokaknak futja. De azzal nem tudnak felmenni a lépcsőkön, ezért itt lent parkolnak.

“A gazdagok azért akarnak békét, hogy gazdagok maradhassanak. – Mi azért akarunk békét, hogy életben maradhassunk…”

Ugyanezen falfestmény másik oldala.

Simone és Amanda, vezetőink szociológus és jogi végzettségekkel. Amíg az egyikük végigvezetett minket a favellán, a másikuk fordult az autóval és a favella aljában várt minket. Igazán érdekes, informatív túrát adtak nekünk, ami tényleg megérte a pénzét, főleg, hogy szerencsénkre exklúzív túra volt, vagyis csak mi hárman voltunk a vendégeik. Ennek ellenére is túl lassan haladtunk, mert állandóan kérdéseink voltak, és mindenütt megálltunk, ha nem ezért, akkor, hogy fotózzunk. :)

Autójuk matricája, Rió első híresen elterjedt falfestménye: “Kindness makes kindness” – “A kedvesség kedvességet szül”, vagy valahogy így.

Lehet, hogy nem meséltem el most mindent, mert csak írtam valamit minden képhez, ami előjött, vagy amit találtam a jegyzeteimben hozzáíllő információt, de ha majd oda jutok, akkor mindezt egy ennél összeszedettebb Origo cikkben is megírom. ;)

Dél körül befutott Anna is, aki egy hajnali busszal indult utánunk Sao Pauloból. Ő is elfoglalt egy ágyat, aztán immár négyesben ismét kiszabadultunk a városba.

A bazilika. Kívülről elég bizarrul néz ki.

Mellette egy ilyen toronnyal… :o

Belülről viszont meg kell hagyni, elég jó volt, innen már nem zavart, hogy modern, és más, mint a százéves templomaink. De kívülről akkor is rettentő csúnyának találtam, hadd írjam le, épületeket csak nem bántok meg, a tervezője meg ezt tuti nem olvassa. :)

Na ez egy jó sztori, ezen gyakorlatilag egész délután végig nevettünk. Még tegnap reggel a gyalogtúránkon a hölgy idegenvezetőnk elmondta, hogy az a templom, aminek az aljában találkozunk (és ami alatt megnéztük azokat a régi fotókat a városról), nagyon népszerű esküvőhelyszín, ugyanis valami köze van Szent Antalhoz (tán így hívják a helyet…), aki pedig a házasság védőszentje. Ezért aztán sok brazil hölgy imádkozik hozzá, és mivel ezek a brazil hölgyek tudják, hogy sok brazil hölgy imádkozik Szent Antalhoz, ezért úgy gondolják, hogy Szent Antal nagyon elfoglalt, és hogy meghallgassa nagy elfoglaltságában az ő kérésüket egy daliás fehér lovag, vagyis leendő férjük iránt, ezért fogják Szent Antal képét, vagy szobrocskáját, és fejjel lefelé vízbe helyezik, ezzel mintegy megzsarolva Szent Antalt, hogy amíg nem szállítja le nekik a kívánt férfiút, addig úgy marad a vízben. Na már most, ottlétünkkor Orsi és Anna épp hajadonok voltak, vagyis nem randiztak senkivel, és talán még csak kinézett férjjelöltet sem láttak a messze láthatáron. (Nem tudom, mi a helyzet azóta, csajok?) Ezért kitaláltuk, hogy ha majd Anna is itt van, akkor elmegyünk ebbe a templomba, és mi ők is elvégzik ezt a brutális műveletet. Annának persze nem mondtuk el, miről van szó, csak folyamatosan cukkoltuk, mióta megérkezett, hogy “ma még van egy küldetésünk”, “kicsit brutális dolog, de talán tetszeni fog”, “víz kell hozzá…”. Ezzel Annát teljesen felvillanyoztuk, vagy legalábbis kíváncsivá tettük. És mikor odaértünk a templomhoz, találtuk egy ilyen gyertyagyújtó állomást, ahol sok gyertya ki volt aludva, illetve volt, amelyik belül teljesen kiégett, de a szélén megvolt még a Szent Antal kép. Egy ilyen megfogott Anna, és egy szintén ott található pohár vízbe belemártotta. Ez látható a képen. Orsi pár nappal később, egy szoborral végezte el ugyanezt a műveletet a sao pauloi otthonukban, az akváriumban egy szép kis halacska vízébe, mert Orsiról tudni kell, hogy imád búvárkodni és egy jóképű búvároktató pasit szeretne kifogni magának a férfiak tengeréből. :)

Ezt a dolgot, Orsival, Szent Antallal és a búvárkodással aztán még sikerült odáig fűznünk, hogy lehetne egy ilyen búvár és/vagy sznorkelling bulit csapni egy a Copacabanánál valamivel csendesebb tengerparton, ahol elsüllyesztenénk egy a víznél alig nehezebb Szent Antal szobrot 2-3, vagy 10-15 méter mélyre, attól függően, hogy szabadtüdős, vagy palackos a buli, és az aspiráns hölgyeknek szájon át kéne “lélegeztetni” Szent Antalt, vagyis némi levegőt juttatni a szobor belsejébe, ami egy idő után ezután feljönne a felszínre. Amelyik hölgynél felbukik Szent Antal a felszínre, az nyer egy randit a férfi kockahas verseny győztesétől. :) Vagy valami hasonló… :) A lényeg a jókedv és a mulatság. Amint látjátok, eléggé pihentek voltunk ezen a délutánon. :)

Kifelé menet a templomtól azzal hecceltem a lányokat, hogy meglássák, Szent Antal hamarosan jeleket (vagyis férfiakat!) fog küldeni, és ha ők nem veszik ezeket a jeleket (nem csapnak le a férfiakra), akkor Szent Antal előbb vagy utóbb meg fog fulladni. De ez már a csajok lelkén fog száradni, én szóltam nekik mosom kezeimet, nekem nem lesz részem Szent Antal fulladásos halálában. :)

A templom után bementünk megnézni a színház melletti könyvtárat, amelynek aulája így néz ki alúlról.

Mint utólag Annától megtudtuk, ez igazából nem az a könyvtár volt, ami híres, és amit látni szerettünk volna, mert az egy teljesen másik helyen van. Mi ezt ekkor nem tudtuk. Igazából én már folyamatosan azon törtem a fejem a könyvtárban, hogy mikor fogunk végre enni! :)

És íme! :) Az utcán vettük, a nevét már elfelejtettem, de ez egy kukoricapép volt, ízben hasonlított a tejberizsre, és ahogy azt is, ezt is nagyon jól megbolondította a tetejére szórt fahéj. :)

Az egy reálos brigadeiro

És tessék, hát nem megmondtam, ugye megmondtam!!! :) Szent Antal első küldötte, hogy enné meg a fene a Blutooth technológiát, Anna ezt a vonatot elszalasztotta, saját elmondása szerint tudatosan (pedig ha láttátok volna a zöld sportcipőjét a srácnak!), az történt ugyanis, hogy visszatértünk Annával is Selaron lépcsőjéhez, és Anna már mászni kezdett a jobb oldali platformokra, amikor ez a srác beelőzte. Közben Anna mobilja az én kezemben volt és én lent álltam, Annára vártam, hogy fotózhassam, de ő intett, hogy fotózztam a srácot, aki éppen a legfelső platform tetején szelfizte magát. Áhá, a kis ravasz ez az Anna, gondoltam, mert a srác észrevette, hogy őt is lefotóztam, és miután sikerült Annát is lefényképezni, már lent, a lépcsős platformok aljában odalépett Annához a srác, hogy elkérje tőle a fotót. Működik Szent Antal vízbefojtásos technikája! Brutális, de működik, igaza van a brazil nőknek, keményen kell bánni a szenteinkkel! Egy óra sem telt el, és nézzétek! Csakhogy Anna tovább hagyta fuldokolni Szent Antalt, Blutoothon küldte át a srácnak a fotót, így se az e-mail címét, se a facebook profilját, se semmit nem tudnak egymásról, megint néhány méter közelségbe kéne kerülniük egymással, hogy felvegyék újra a kapcsolatot, és akkor már ugye rögtön egyszerűbb lenne simán verbálisan, mint Blutoothon, de erre már vajmi kevés az esély, hiszen Brazília egy bazi nagy ország. Szent Antal tovább fuldokol, utolsó erejéből talán megpróbál majd mégegy férfit küldeni Annának ezen az estén. Anna utólag elmondta, hogy igazából azért kérte, hogy fotózzam le a srácot, mert kicsit röhejes volt, hogy azért mászott fel a piros platformok tetejére, hogy ott készítsen egy szelfit magáról. Igaz ami igaz, ezt lent is megtehette volna, és ha saját magát csak a kép egyik apró sarkába helyezi, akkor talán a lényegből, vagyis Selaron lépcsőjéből is látszódott volna valami. De csak azért, mert valaki nem tud fotózni, és egy picit egoista, mint manapság mindannyiunk, még nem kéne szegény Szent Antalt… Na mindegy. :) Gondolom már elegetek van Szent Antalból, pedig még közel sincs vége!!! :)

Találkoztunk egy, ha jól emlékszem pécsi magyar hölggyel és a szintén ott tanuló brazil évfolyamtársnőjével. Együtt kirándultak Brazíliában. Erasmus, nagyon szeretünk! :)

Egy közös kép a csajokkal. Jó dolgom volt, három nővel várostnézni, ráadásul tetszenek nekik a vacak poénjaim. :)

Zita szúrta ki, egy kis szentély a metróaluljáróban. Természetesen ahogy a buszok, úgy a metró is kapus rendszerű volt, lehetetlen lógni rajta, vagy legalábbis túl kockázatos megpróbálni.

Napi kétszer 15 perc ingyen wifi az aluljáróban. Ha át tudod írni a hálókártyád MAC-címét, akkor végtelen. :)

Itt már újra a Copacabana környékén, a csajok gyümölcsturmixoznak. Eközben Szent Antal egyre csak fuldokol…

Kimentünk a Copacabana tengerpartjára is, Orsival madarat lehetett volna fogatni, később, egy nappali időpontban ha jól emlékszem be is mentek a vízbe, azt írták.

Homokszobor

Beültünk egy a tegnapihoz hasonló kocsmába, vagyis amint látjátok, most a kocsma elé, az utcára vacsorázni. Itt is nagyon kedvesek voltak velünk, és valamikor a vacsoránk vége felé leült mellénk egy kaliforniai srác, aki másnap kezdte meg itt a tanulmányait egy helyi egyetemen, amit úgy hívnak, hogy “Puki” :) De a lényeg! :) Annával összekacsintva megkérdeztem a sráctól, hogy “Nem ismered véletlenül Szent Antalt?” :D Najó, csak majdnem, de tényleg hajszál híján múlt, hogy feltegyem neki ezt a kérdést, mert előtte ezen nevetgéltünk, hogy a csajoknak ez egy jó pasifelszedős szöveg lehetne, csak hát ők félénkek voltak ilyet lépni, meg ugye nyílván ez a pasi sem tetszett nekik, és igazából nem is ismerkednek ennyire direkt módon, az egésszel csak mókázni akartunk a délután folyamán. Viszont eszembe jutott, hogy ugyanez a dolog akár visszafelé is működhet, pasilekoptatós szövegként. Pl. ha egy fickó valami nagyon béna dumával közelít a lányok felé, csak annyit mondanak neki mosolyogva, hogy “Hát Téged sem Szent Antal küldött”, és ezzel elfordulnak a valószínűleg ekkor már csak értetlenül maga elé bambuló fickótól. :) Ezeken nagyon jókat mulattunk, amiben talán már egy picit a söröcskének is része volt, persze túlzásba ma sem estünk, én továbbra is csak szigorú orvosi előírásra ittam. :)

Ezek után már csak egy gyors churros fért bele a közös esténkbe, aztán elbúcsúztunk a lányoktól, és rohantunk ki a buszpályaudvarra! Anna, Orsi, köszönjük a nagyszerű társaságotokat, igazán nagyszerű volt Veletek együtt bebarangolni Riót, remélem valahol, valamikor a nagyvilágban még találkozunk, és akkor már “Szent Antal küldöttjével” a balotokon érkeztek! ;) :D

A hosteltől hagyományos tömegközlekedéssel próbáltunk meg eljutni a buszállomásra, ami nem volt túl jó ötlet. Először is vagy fél órát vártunk egy olyan számú buszra, ami a Google Maps szerint arrafelé ment. Aztán meg nem tudtunk időben leszállni, mert a busz megint úgy ment, mint a meszes, és csak másfél kilométerrel az állomás után volt hajlandó megállni, és még akkor is majdnem továbbindult, mire a hátsó ajtóhoz verekedtük magunkat. Csak a hangos kiáltásunknak nyitotta ki újra az ajtót, és lassított le nekünk újra, hogy le tudjunk ugrani. Mindezt a brazil utazóközönség nagy nevetéssel kommentálta, amit mi nem értékeltünk, hiszen egy elég stresszes helyzet volt az egész, de az, hogy ilyen helyzetekben nincs a helyieknek empátiájuk velünk szemben már lassan megszoktuk, mert nem is erről van szó igazán, hanem kultúrális különbségről. Ők nevetnek mindenen, azon is, amin mi bunkóságnak tartanánk nevetni. De ők sem bunkók, csak mások. A buszpályaudvarig egy elég sötét, kivilágítatlan, lakatlan kikötői területen kellett végigsétálnunk egy gyorsforgalmi út szélén, ami nem tűnt túl biztonságosnak, de más megoldás révén csak szedtünk a lábunkat, ahogy bírtuk. (a visszafelé irányban nem itt jártak a buszok és különben is veszélyesebb lett volna bizonytalanul hosszú időt egyhelyben állni, mint 15 percet sétálni. 23:10-kor kifutott a buszunk, és én azzal a tudattal próbáltam meg elaludni, hogy valamikor hajnali 5-kor, újra látom egy régi barátomat, Pít ugyanis volt olyan rendes, és felajánlotta, hogy kijön elénk kocsival a buszhoz. Ez különösen jól esett az eddigi tömegközlekedési tapasztalataink tudatában. Ekkor, ott este a buszon kicsit már ki is engedtem, ugyanis a Latin-Amerikával járó bizonytalanságoknak ezzel úgy tűnt, a végére értünk. Belo Horizontéban Pít a gondunkat viseli, visszatérve Sao Pauloba pedig már tudjuk, hogyan jutunk vissza 3 metróátszállással(de csak egy jeggyel!) a Magyar Házhoz, ahol helyünk van arra a 24 órára, amíg még ott leszünk, onnan meg, más megoldás híján egy taxi visz majd ki menket dobozostul a reptérre. Egyszóval már meg van szervezve, ki van találva minden, nincs több bizonytalanság hátra Európáig, ott pedig már meg minden kiszámítható. Csak sikerüljön majd összerakni a bringákat… Na jó, talán még a kiszámítható Európában is találunk majd kalandokat! :)

Még egy bejegyzés jön Belo Horizontéből, aztán az azt követő már Európából lesz! :) Történt 2015. július 8-án. Megírva augusztus 4-én. Közben a nap is kisütött már és az izgalom az állásinterjú miatt már rég kiment a lábaimból, már csak ezért is megérte leülni írni. :)

  1. Mohán Valéria
    augusztus 5th, 2015 00:02-nél | #1

    De jó, hogy esett az eső! Nagyon szórakoztató írások születtek. Ezekből a képekből is lehetne a jövő évi naptárba válogatni. Ne izgulj az állásinterjú miatt! Biztos jól fog sikerülni. Igazán kreatív, életrevaló gyerek vagy!

  1. Még nincsenek visszakövetések