Bejárat > Brazília, Dél-Amerika > Rio de Janeiro #1 – Selaron lépcsőjénél és a Cukorsüveg-hegyen

Rio de Janeiro #1 – Selaron lépcsőjénél és a Cukorsüveg-hegyen

Szakad az eső, így futás helyett most maradt a naplóírás! És tegnap megpróbáltam felhívni, hogy behívjanak személyes interjúra, egy állásinterjúra! Megírtam nekik, hogy Skype vagy leghamarabb szeptember 7-én tudunk személyesen találkozni, mert addig még egy másik, külföldi projekten vagyok. :) És közben úgy elkezdtem izgulni, hogy nem is ismertem magamra. Százszor elképzeltem már, milyen jó lesz állásinterjúzni, erre most még a lábamba is lefutott az izgalom. Ez különösen vicces itt Taizében, ahová mindenki kikapcsolódni jön, az életét újragondolni, imádkozni, kiszakadni egy hétre a hétköznapokból, és hasonlók. Én meg itt izgulok köztük egy állásinterjú miatt! :) Ja, és tegnap reggel futottam 7km-t ötpercesekben, ez már végre a régi “utazósebesség”, ma is ki akartam menni, de hát annyira elvetemült azért még nem vagyok, hogy szakadó esőben is kimenjek futni. Úgyhogy csak írok. :)

]

A busz késve érkezett meg Rióba, és ez azért volt baj, mert reggel 7-kor így még a buszon voltunk és ekkor hívott volna minket Bódy Gergő a rádiótól. De nem tudott, mert előző este próbáltam szállást foglalni telefonon Rióba, amitől kb. 2 perc alatt lemerült a 7 reálos, vagyis kb. 700 forintos keretem, amit ezután már nem töltöttem fel(hiba!). Ez azért volt baj, mert Brazíliában az is pénzbe kerül, ha hívást fogadunk. Csak egyszeri díj a hívás hosszától függetlenül, de mivel nekem már semmi keretem nem maradt, nem tudtuk fogadni Gergő hívását. Ő meg nem tudta, mi van, jelezni sem tudtam neki, csak azt látta, hogy a számon, amin tegnap egy próbahívás működött, most nem ér el.

A buszpályaudvaron feltöltöttem ismét a kártyámat, és üzentem neki, hogy elnézést, de ez történt, majd felszálltunk egy kék buszra 9 reálért fejenként. Ez egyenest berepített minket a belvárosba, majd onnan tovább a Copacabana felé, ahol a szállásunk volt. Ekkor az egyik öbölben balra nézve pillantottuk meg először a Cukorsüveg-hegyet.

Azt tudnotok kell, hogy nem sokat sikerült felkészülni Rióból, így ekkor még szinte semmit nem tudtunk a városról. Bejelentkeztünk a hostelba, ahová tegnap megpróbáltam ágyat foglalni. Szerencsére még így, foglalás nélkül is éppen volt elég a legolcsóbb ágyból a közös hálószobában. Ha Rióba jöttök, jó, ha tudjátok, hogy hétvégén magasabbak a szállások árai, és zsúfoltabbak is lesznek a szállók, nehezebb helyet találni. Ez így volt velünk is, Orsi, és a másnap hozzánk csatlakozó Anna tovább maradtak és a péntek, de azt hiszem már a csütörtök estét már drágábban számolták fel nekik, mint azt a keddit, amikor még mi is velük voltunk. De lássuk, mi történt ezen a kedden!

Miközben a hostel recepcióján vártunk a sorunkra, egy kijelzőn hirdetések mentek, és az egyik közülük a már oly sok városban népszerű “ingyenes” városnéző gyalogos túrát mutatták. Az ingyenes azt jelenti, hogy a végén Te döntöd el, hogy adsz-e (“tip based – borravaló alapú”) valamit, vagy, hogy adsz-e egyáltalán. Voltunk már két ilyen vároznéző túrán, a medellini nagyon jó volt Kolumbiában, a cuzcoi Peruban viszont kevésbé nyűgözött le minket. Most úgy voltam vele, hogy ez szinte mindenképpen jobb, kell hogy legyen, mint útikönyv és térkép alapján saját magunknak nekiindulni a városnak, és ha másra nem, egy bemutatkozó, bevezető túrának biztos elmegy majd. És még pont odaértünk a kijelölt gyülekezőhelyre, ami ezalatt az óra alatt volt a belvárosban egy téren. A cuccainkat hozzánk hasonló utazókéval együtt elzárhattuk egy helyiségbe a hostelbe, hiszen oda csak délután 1 után checkolhattunk be. A metró ide 3,70-be került és gyorsan, hatékonyan eljuttatott minket

Amíg a későkre vártunk, légkondikat fotóztam. A gyalogtúrára egyébként nem kellett előzetes online regisztráció.

Zita és Orsi ugyanezen idő alatt elmentek kávét venni.

Először ennek a nagyon régi épületnek az alagsorába sétáltunk be, ahol egy-két rajzott láthattunk arról, hogyan is nézett ki régen a város. 365 éve így.

290 éve.

191 éve.

105 éve.

16 éve. És ma is nagyjából ugyanígy néz ki, ez az a tér, ahol kezdődött a túra, középen az órával.

A brazil nemzeti olajtársaság székhelye – egy ocsmány épület! :) – A túravezetőnk is rondának hívta, de szerintem is az.

Pár utcával odébb meg ilyen házak vannak.

Betértünk egy cukrázdában, ahol megnéztük egy brazil nemzeti édességet, a Brigadeirot. Az utcán, igaz kisebbet, de később találtunk 1 reálért is. :)

Coxinha de Galinha – A sült tésztában belül fűszeres csirkehús darabok vannak.

Ez a brazil Pilvax-kávéház, nagy múltú, történelmi vendégeket anno magáénak tudó híres kávéház – érthető miért volt minden olyan drága odabent. :)

Bringás rendőrök

Apró részletek. Ha én lettem volna a túravezető, ilyenekre legalább egy “Nézzétek!” erejére felhívtam volna a vendégeimet figyelmét.

Ezt láttuk, ha felnéztünk.

Egy híres szórakozóhely negyed, ahová állítólag inkább beülnek munka után estig az emberek, hogy megvárják, míg elül a csúcsforgalom, hogy “gyorsabban” hazaérjenek. Micsoda logika! :D

Kicsit hátrébb egy nagyon takaros kis utcában találtuk magunkat.

Anno az jelentette a státuszszimbolumot, hogy milyen a házad utcafrontja. Érthető, hisz nem volt még autó, se mobiltelefon.

Falfestmény. Anno rengeteg rabszolgát hurcoltak ide Afrikából, így ma Brazília lakossága nagyon sokszínű.

Ugyanez az utca egy másik szögből, a tér felől.

Vezetőnk sokat beszélt az ország történelméről is. Brazília ugye portugál gyarmat volt, és 1808-ban Napoleon befenyítette az akkori, amúgy pocsék portugál királyt, John the 6th-et, hogy harcoljon velük Anglia ellen, különben lemészárolja őt és a családját is. Ehhez képest az angolok csak azzal fenyegették meg, hogy lerombolják a hajóflottáját. Erre a király 15 ezer emberrel és a királyi családdal egyetemben elmenekült Portugáliából, méghozzá ide, Brazília felé. Ebben az angolok segítették, cserébe megnyitották a kikötőiket az angol hajók számára. Hogy a királynak ez a lépése egy gyáva, vagy okos jövőbelátó tett volt (tudták, hogy itt van arany!), azon még ma is vitatkoznak. John the 6th fia és unokája már itt lett megkoronázva Rióban, ami azért érdekes dolog, mert portugál királyt Portugálián kívül, szinte a világ másik oldalán koronáztak meg, az országán kívül, és addig nem nagyon történt ilyen. Amúgy a király utódai már tökösebbek voltak, kikiáltották a köztársaságot, felszámolták a rabszolgáságot, igaz, utóbbit állítólag angol nyomásra.

Ennyit a töriről, most csodáljátok meg ezt a lámpaoszlopot! :)

A brazil zászló. Az egyik értelmezésben a szalag az egyenlítő, a 26 csillag az államok +1 a federal, központi állam, Brazíliaváros, a kék a köztársaság színe.

Micsoda felfüggesztése van a platós teherriksának! :) Sok ilyet láttunk a városban.

No, ez is valami nagyon brazil, a Havaianas papucsok. Ez nem más, mint a vietnámi papucs, vagy a jandals, amit Új-Zélandon is ugyanígy árultak a szuvenírboltok, csak más néven és más sztorival, ott csupán azért, mert a Kiwik adtak nekik egy vicces nevet (Japanese Sandals = Jandals), itt meg azért, mert a brazilok is magukénak kiáltották ki, úgy tűnik, ez a márka nagyon ügyesen marketingelt. :)

Elkérik az árát, négy ezer forint egy papucsért, csak mert nagyon brazil! :) Ügyes!

Na, mi majd ilyen helyeken fogunk enni, ha végre elfogynak a Sao Pauloból hozott szendvicseink! :)

Itt már Cinelandiában.

Ezt a környéket Párizsról mintázták.

És egyfajta kultúrális központ, itt van a színház, egy könyvtár és hasonlók. Cserébe azoknak, akik e kezdeményezés előtt itt éltek, favellákba kellett költöznie, mert kirakták őket az otthonukból és nem kárpótolták őket rendesen.

Csoportunk. Háttal piros pólóban a vezetőnk

A színház

Itt már a Lapa nevű környék felé járunk. Ez egy régi vízvezeték, amin egykor egy ilyen villamos járt, aztán volt egy baleset és leállították. Most újra mennek a próbajáratok, ez látható a képen is, mert szeretnék a jövő évi riói nyári olimpiára újra megnyitni.

Ez a villamos egy szimbóluma lett a környéknek, ez látszik a falfestményen is.

Éééés a túránk végeztével megérkeztünk a Lapa lépcsőkhöz, ahol épp ez a jelenet fogadott minket. :) Úgy látszik ez a kutyus nem értékeli eléggé az effajta művészetet! :)

Ezt a tarkára csempézett lépcsőt ez a chilei fickó díszítette fel a világ minden tájáról először kukázott és vásárolt, majd kapott csempékkel 1990-től 2013-ig. Utána nevezték el a lépcsőt Escadaria Selaron-nak.

A lépcső alján, jobb oldalt található ez a turisták által nagyon közkedvelt rész, ide mindenki felmászott egy fotóra.

Ami szerintem csodálatos ebben a történetben, hogy egyetlen egy fickó, csak mert itt élt a lépcső oldalában és gondolt egyet, másfél évtized alatt létrehozott egy új nevezetességet a város számára, ami már sokak szerint a legizgalmasabb, legjobb dolog Rióban. De még szerintem is benne van a TOP3-ban mindenképp. A városvezetés csak annyit tett, hogy mindezt hagyta, illetve most már valamiféle védettséget is élvez a lépcső. Selaron egyébként előbb befejezte már a lépcsőt, de addigra úgy belejött a csempézésbe, hogy úgy gondoltam, nem áll le, és folyamatosan cserélgetni kezdte a csempéket, ezzel egy állandóan változó dolgot létrehozva és fenntartva. Úgy írta, hogy haláláig folytatni fogja ezt az életművét, és ez így is történt. 2013-ban tisztázatlan körülmények között elhúnyt, azt beszélik, hogy akár az is lehet, hogy gyilkosság áldozata lett.

Ez a terhes nő az egész lépcsőn több helyen visszatér, volt valami személyes története egy terhes nővel, de részleteket nem árult el róla sehol.

Hoppá-hoppá, látjátok mi van ott fent jobbra a kolumbiai chiva busz felett? :)

Ezzel muszáj volt nekünk is egy közös fotót készítenünk, így végül mi is felmásztunk majdnem ugyanoda, ahová mindenkinek muszáj volt. :) A felettünk lévő platformon Orsi mosolyog. :)

Ő lőtte rólunk ezt a képet, mert “Hogy legyen rólunk is” – ezért ebben a bejegyzésben lesz még pár ilyen. Nem mintha nem készülne minden nap legalább egy ilyen, így kb. már van 1500 ilyen fotónk, de Orsit nem akartuk leállítani, mert öröm volt nézni, hogy élvezi a fotózást, meg hogy itt lehet Rióban. :)

Egy kis maori manó Új-Zélandról?

Selaron írása a saját szavaival angolul a lépcső jobb alsó aljában. Itt azt írja, a lépcsőt a brazil emberek előtti tisztelgés jegyében díszítette így fel.

Na ez ritkaság, hogy így le tudjuk fényképezni a lépcsőt, általában tele van turistákkal, de amikor itt jártunk, épp volt valami csodával határos módon egy perc üresjárat.

Zita megtalálta a kedvenc cserepét! :)

Orsi fotóz! :)

Valahol még az udvar fala is tele volt csempézve.

A lépcső teteje felé (nem a legtetején, mert amit lentről látni, az valójában nem a teteje, ott csak elfordul jobbra a lépcső) a nagy brazil zászlóban található ez a három mellű nő! :o

Felmenni a lépcső tetejére azért is jó volt, mert onnan ilyeneket láttunk. :)

Egy megfestett fa a lépcső aljában lévő utcában.

Két sarokra a lépcsőtől egy nem túl bizalomgerjesztő terecske sarkában egy ázsiaiak által üzemeltetett étteremben ezeket a finomságokat ettük.

Már az olimpia alkalmából készített, egyedi egy reálos érmék.

Hírdetés egy buszmegállóban – portugálul így hívják a terminátor filmeket. :) Hogy is van szlovákul? Valami eletricka, igaz? :)

A 411-es buszra szerettünk volna felszállni, ami egyenest elvitt volna minket a Cukorsüveg-hegy felvonójának aljába. Csakhogy ez errefelé nem megy ilyen egyszerűen. A buszokat le kell inteni, különben nem állnak meg, tépnek a sofőrök, mint a vadállat, valószínű csak le kell tudni x darab kört egy nap, aztán mehetnek haza minél előbb, legalábbis abból, ahogy vezetnek, és hogy két napja Sao Pauloban éjjel már rég nem volt busz, mikor mi szerettünk volna felszállni egy elméletben akkor még közlekedő járatra, abból erre következtetet. A leintés nem megy egyszerűen, mert amint látjátok, nincs buszmegállógödör, a buszok meg jönnek, mint a meszes, akkor is, ha egy busz épp bent áll a megállóban, és mi ettől nem látjuk, milyen buszok jönnek még mögötte. Ez történt velünk is, mikor megláttuk, hogy egy 411-es busz készül épp a bent álló busz megelőzésére kb. 80km/h-s sebességgel, már rég késő volt, hiába integettünk és ugráltunk neki, elhúzott, az utasok le vannak szarva, csak érjen haza a focimeccsre! Szerencsére kb. 15 perc múlva jött egy újabb 411-es és akkor már rutinosan felálltunk egymástól 10-10 méterre hogy semmiképpen sem legyen takarásba a közeledő busz járatszáma. Még így se volt egyszerű leinteni, de végül sikerült. Ehhez képest a BKV egy leányálom, minden gyengesévével és hátrányával együtt.

Amúgy belegondoltatok abba, hogy hol lehetne ma a magyar tömegközlekedés, ha lenne benne verseny, és nem csak az előző érából megmaradt állami cégek lennének, kvázi konkurencia és így verseny nélkül? Emlékeztek, mikor az OrangeWays városi járatokat is akart indítani, aztán nem engedték őket?

Voltak már gombok is a buszon, de azért még a régi leszállásjelzőt sem szerelték le. :)

Grafitti

Már a felvonónál, várva a libegőre a négyszáz valahány méter magas Cukorsüveg-hegyre. Egy vagyon volt, 62 reál fejenként, de úgy voltunk vele, hogy nehogy már ne menünk fel ide, ha már itt vagyunk.

Íme a jegy. Oda-vissza, merthogy sziklátmászva is fel lehet menni, sőt talán valami nagyon kitett ösvény is van, de mivel volt elég kalandunk mostanában, ezekben most nem is gondolkodtunk. Ha valaki mászva megy fel, este azt hiszem ingyen lejöhet a felvonóval.

Innen is jól látszott a Krisztus-szobor, bár elég apró volt a távolban, ez a kép 16x-os zoommal készült a felvonóból.

Egy favella ahogy a felvonó ablakából látszot. A favellák a hegyoldalakba illegálisan letelepedett szegényebb emberek lakhelye, ezekről még lesz szó bővebben a következő bejegyzésben.

Látszik, hogy a laposabb, völgy aljában található területeken terül el a város gazdagabbik része, itt vannak az amúgy méregdrága lakások, az irodák, a hivatalok. A domboldalban pedig ott laknak, akik lent nem tudnak kifizetni egy lakbért. Arányaiban, és abszolút is nagyon sokan vannak ilyenek Rióban, de erről bővebben a következőkben! ;)

Itt már a felvonó második szakasza előtt várva.

És a felvonón, már majdnem a legtetején. Ez bizony valóban pazar látvány! :) Balra a távolban az ott a híres Copacabana tengerpart, jobbra pedig látszik a legmagasabb sziklatornyon a Krisztus-szobor.

Ugyanez a teraszról fotózva az egyik kabinnal.

Na és velünk. :) Milyen ügyes volt Orsi, hogy pont két dombot komponált a fejünk mögé! :D

Ezeknek a tornyoknak tényleg nem volt jobb helyük, mint a város legnagyobb jelképe mögött?! :)

A Copacabana!!

A hegytől északra lévő városrészek az öböl túloldalán. Márming a kis öböl túloldalán, ami a belvárost választja el a Cukorsüveg-hegytől. A naplemente miatt jöttünk fel ekkor, de igazából ezeket a perceket leszámítva sokkal szebb lett volna, ha a délutáni bárányfelhős, kék eges, szikrázó napsütésben jövünk fel ide, no de ezt ugye nem tudhattuk előre, mint ahogy azt sem, hogy másnap is hasonlóan borús idő lesz egész nap.

No, ez a városrész már a nagy öbölnek a túloldalán van, a keleti oldalán, a nyugati oldalt pedig a belváros található, azokkal a látnivalókkal, amelyeknél a délelőtt jártunk.

ÓÓóóó, a repülőtér! :) A belváros közvetlen tőszomszédságában, egy mesterséges szigeten van ez a repülőtér, ahová ha jól tudom csak belföldi járatok szállnak le. Ha Rióba repülővel érkeztek, érdemes ezt is számításba venni, ugyanis széliránytól függően van, hogy azok a gépek, amelyek ide szállnak le, egy az Cukorsüveg-hegy és a város közti öböl felett megtett éles kanyarral fordulnak rá a leszállópályára, ami nem lehet gyenge élmény a repülő utasainak! :)

Íme egy felszállás, ami szerintem azért baromi érdekes, mert mindezt felülről nézhettük végig! :) Honnan máshonnan a világon nézheted végig repülők fel és leszállását 400 méterrel a kifutópálya felett? :)

Te jó ég, mindjárt nekimegy a hajónak!!!! :)

A maja piramis alakú bazilika. Mögötte az ikerfelhőkarcolókba vajon az egy kereszt akar lenni?

A hegy lábánál egy egykori erőd.

Felkapcsolták a villanyt a Krisztus-szobornál.

Itt már esti fényeiben a város. Eredetileg nem akartunk ilyen későig maradni, de pont, miután beszedtem a timelapse kamerát a felvételből (ami így sajnos nem lett túl érdekes ezért fel sem töltöttem), találkoztunk egy magyar párral, akikkel jó 20 percet beszélgettünk még, aztán láttam Orsin, hogy nagyon-nagyon élvezi, hogy itt lehet, ezért még ezután is maradtunk egy kicsit. Eközben besötétedett és a város fénybeborult, én meg próbáltam nem bosszankodni azon, hogy miért nem köszönt ránk az a magyar páros 2 perccel előbb. :D

Igazából ez, és az előző kép lehet, hogy Orsi műve, ekkor ő használta a fényképezőgépünket nagy-nagy örömmel. :)

Itt már a Copacabana mögötti háztömbök egyik kocsmájában. Ezekben a vendéglőkban nem csak sört és más szeszeket, hanem ételt is felszolgálnak. Mikor odamentünk erre a helyre körbeszaglászni, egyből leszólítottak minket a vendégek, és kíváncsian érdeklődték, hogy honnan és mi járatban. Mikor ez a magát kedvesre ivott illető meghallotta, hogy magyarok vagyunk, egyből előjött drakulával, és fel is húzta a gallérját, nehogy nyakon harapjuk. :) Vicces volt, hogy ittas létére nem aggresszív vagy hangoskodó, bátor lett, hanem épp, hogy azzal viccelődött, hogy ő rettentően fél tőlünk. :) Ezen felbátorodva Orsival el is készítettem ezt a drakulás fotót! :)

Aztán le is ültünk, mert igazából megtetszett a hely, autentikus volt, relatíve olcsó, és egyáltalán nem turistás, mi voltunk az egyetlen nem helyiek, viszont mindenki kedves volt velünk, a korcsmáros is. De miért árulnak pillanatragasztót a piák között?!?! :D

Így nézett ki a pult. Az üveg alatt az ételek.

Orsi halat, mi rántott csirkét ettünk, hatalmas adag rizs, saláta és fekete bab járt az ételhez, Zitával csak egy adagot rendeltünk ketten, de két hatalmas szelet húst kaptunk. Lehet, csak azért, hogy a kedvünkre legyenek, ezt már sosem tudjuk meg.

Az egy literes üveges sör 7-800 forint átszámolva. Ha azt nézzük, hogy a Copacabanan vagyunk Rio de Janerioban, egy kocsmában, nem is rossz! :) Ja, és igen, ittunk egyet Orsival (Zita nem sörözik), csak mert ugye az orvos megmondta, hogy az is jó a vesekőre, én meg kezdtem leállni a gyógyszerekről és átállni a sörre, hogy Pítörrel egészen érzékletesen fel tudjuk majd eleveníteni a régi szép időket! :)

A Copacabana sellője nevű bárban ültünk. :)

Az utcáról így festett a hely. Talán elsőre nem ezt várnánk egy kocsma közönségétől, de itt rettentő kedvesek és segítőkészek voltak velünk, aki tudott más nyelven, mint a portugál, az egyből odajött hozzánk, nem csak, hogy a kíváncsiságát oltsa az idegen személyekkel szemben, hanem hogy felajánlja segítségét, tolmácsolását, ha bármi kérdésünk, kérésünk van.

Itt már egy tapioca utcai árusnál.

Nem tudom, miből készül ez a dolog, de fehér darálék formájában szórják egy teflon serpenyőbe, amiben vastag palacsintaszerű étel készül belőle, feltétnek pedig édes és sós dolgokat is lehet bele kérni, akár vegyesen is.

Itt próbáltam egy csoportképet csinálni az árusokkal és a lányokkal, valamint a tapiocával együtt, de hát nem kiégett a vakutól az utóbbi! :)

Hát, ennyi volt a nap, ezután már csak visszamentünk a hostelbe, lefürödtünk a hosszú buszút és a mozgalmas nap után, majd eldőltünk az ágyainkban. Közben én már azon gondolkodtam, hogy ha ilyen idő marad, akkor azt az újabb vagyont, amiért fel tudunk menni a Krisztus-szoborhoz, lehet valahol máshol kéne elkölteni. De erről majd a következő bejegyzésben, ahol még egy napot csavarogni fogunk Rióban! ;)

Történt 2015. július 7-én, megírva augusztus 4-én.

  1. Még nincs hozzászólás
  1. Még nincsenek visszakövetések