Archívum

A(z) ‘Belize’ kategória archívuma

Az utolsó utáni napok Belizeben – Infúziót és szurit kapunk

december 17th, 2014 8 hozzászólás

Még mindig Belizeben vagyunk. Nem így terveztük, de így alakult. Reggel 7-kor keltünk, én kiszaladtam a bankba készpénzt felvenni, addig Zita kását készített reggelire. Már ezt nem bírta megenni, mondta, hogy WC-re kell rohangálnia. Konzultáltunk egymást közt, végül azt beszéltük meg, hogy megpróbáljuk. Elindultunk, lepakoltam mindent az első emeletről, felmálháztam a bringákat, mindent magam, hogy tehermentesítsem a kedvesemet.

A búcsúzkodáskor – Már ekkor is sejtettük, hogy lehet kár volt összepakolni, mert úgy köszöntünk el a barátainktól, hogy viszlát Budapesten – vagy 20 perc múlva…

A “kacsás ház” Punta Godrában

Az egyirányú utcák miatt ki kellett tekernünk a Front Street északi végéhez, ahol ez a tábla fogadott minket, ezúttal világosban

Kitekertünk a hajótársaság irodájához, a nő már megismert tegnapról, rögtön kérte az útleveleinket. Azt nem kapott, sőt, még mi kértünk tőle, elnézést, mert végül azt beszéltük meg Zitával, hogy ez így nem lesz jó. Az út 1 óra 10 perc, a hajón nincs WC, és Zitának már megint mennie kellett. Mentünk is, de vissza Brendanékhez. Olvass tovább…

Bella Vista – Punta Gorda, és a saras út a 17. századba

december 16th, 2014 7 hozzászólás

Nem vagyok a legvidámabb kedvemben sajnos, de mégis úgy éreztem, hogy jó, ha most leülök írni, egyrészt ez talán felránt a mélyből, másrészt jó, ha leírom még frissibe, mik történtek az elmúlt néhány nap.

Legutóbb ott hagytam abban, hogy Bella Vistában, egy templomban aludtunk. Éjjel fel kellett állítani a szúnyoghálót, mert ettek minket a dögök.

Reggel pakoljuk az ágyunkat a templomban

Ez alól reggel fél hétkor másztunk ki, hétre el is hagytuk a templomot és 8-ra pedig az út széli kis vendéglőben burritost reggelizve a falut is.

Reggeli csúcsforgalom Bella Vistában :)

Első megállónk valahol 20km környékén

Zita “repül” :)

Olvass tovább…

Újra úton: Dangriga – Bella Vista, 83km

december 15th, 2014 Nincsenek hozzászólások

“I’m goin’ up the country, baby don’t you want to go?
I’m goin’ to some place where I’ve never been before
I’m goin’ where the water tastes like wine”

Canned Heat – Going up the country

A jobbra fent linkelt zenének semmi köze Belizehez és az alább leírt napokhoz, csak egyszerűen örülök neki, hogy a nagy pihenő után újra úton vagyunk, és ha valami, hát ez egy igazi vidám road music! :)

De még mielőtt tovább indulnánk Dangrigából, előtte gyorsan, csak úgy képekben, ahogy mostanában sokszor szoktam, beszámolok az ott eltöltött napokról.

A kikötőben találtuk, ahová a hajó kirakott minket és ahová Zsuzsa, Robi anyukája értünk jött

A képen nem nagyon látszik, de Tiggi épp a saját farkába harapott :)

“De rohadt unalmas ez a számítógépesdi… Hogyan tudtok ez előtt ülni egész álló nap?!?” :D

Olvass tovább…

Glover Reef #3 – Kókusz, frizbi, kisrákok, 31000 kilométer és sok timelapse Robival

december 11th, 2014 4 hozzászólás

Robi, akit egy hétre örökbe fogadtunk :)

Néha elég kemény tud lenni ez a gyerek, Zita már mondta is, hogy nem hallja a saját gondolatait, és bizony én is poénkodtam, hogy meggondoltam magam, mégsem szeretnék gyerekeket a jövőben… :) Persze mindezen csak viccelődtünk, és Robi is velünk nevetett. Sőt még az az ötlet is tetszett neki, hogy kikötözzük egy fotó kedvéért egy pálmafához, bekötjük a száját dáktéppel és a nyakába akasztunk egy táblát ezzel a felirattal: “Azt nem mondtátok, hogy ennyit beszél…!”, majd a fotót elküldjük internetet a családjának, hátha ők is olyan jól mulatnának rajta, mint mi az ötleten… Persze ezt végül nem léptük meg, hiszen félreérthető lett volna az egész, na meg nem akarunk a gyerek lelkébe gázolni. Pedig internet tényleg lett volna hozzá, 2,5 dollár fél órára, vagy 25 dollár egész hétre, csak arra kell figyelni hogy ne streameljünk vagy skypeoljunk sokat, mert van egy napi limitük, ami ha kimerül, lekapcsol az egész a következő napig. És áram se csak két órát van már, hanem szinte egész nap megy a generátor (valahol nagyon csöndben “túl sokat”, ahogy Becky, a tulaj mondta nekem, mikor kérdeztem, hogy mégis napi hány órát tudjuk tölteni a fényképezőgép aksiját.

Robi egy kisrákkal – az a fránya kamera, hát nem a gyerekre fókuszált? :)

De visszatérve Robira: ami a lelkében vagy a fejében, az rögtön a száján is, tipikus kérdése hogy láttuk-e már ezt vagy azt a filmet, ismerjük ezt vagy azt a zenét, és ettünk-e már ilyen vagy olyan ételt. Ezeket a témákat hamar tabulistára is tettük, persze Robinak így is maradt beszélnivalója. :) A Rizikóban csak a rövidtávú, kamikáze taktikát ismeri, és rettentő mázlista, különösen ha Zitának szurkol ellenem – mert játékot persze még nem nyert ilyen stratégiával. :) Mióta itt vagyunk a szigeten, akart már lenni weboldal designer grafikus, kommentátor, és csak egyszerűen zseni is. Kisbabának állítólag rettentő kövér volt, annyira hogy nem is volt nyaka csak olyan egybe fej-test baba volt, ehhez képest most csak 35kg, igaz elmondása szerint ez mind izom és csont. Egyébként 14 éves létére még nem törtek rá a kamaszos marhaságok, szóval igazán jó fej gyerek, a tréfát félretéve azt hiszem nem panaszkodhatunk rá. Főleg hogy egész jól megtanult frizbizni és egyszer több mint 150 dobást is sikerült egymáshoz végeznünk anélkül, hogy leesett volna a földre a frizbi. Olvass tovább…

Glover Reef #2 – Úszás a cápákkal

december 10th, 2014 Nincsenek hozzászólások

Egy átlagos napnak indult a szigeten, délelött kimentünk sznorkellezni csak úgy a partról, aztán az ebéd után annyira sütött a nap, hogy én nem bírtam magammal és némi frizbizés és naplóírás után újra bementem a vízbe. Az idő egyre szebb lett, ezért nemsokára Robi, majd Zita is követett, pont mikor már kifelé tartottam. Persze aztán őket is körbevezettem a látottakon, mert sikerült felfedezni néhány szép korallt és egy-két tűzhalat. Így végül két órát is bent voltam folyamatosan a vízben. Robival, mikor mentünk be az egyik tűzhalhoz, láttunk egy másik mozdulatlan halat is, amelyről mind a mai napig nem tudjuk eldönteni, hogy vajon csak egy tetem volt, vagy egy élő hal, csak “ilyen”. :) De ezekről most látom, hogy már írtam az előző bejegyzés végén, amit igazából ennek megírása után több nappal írtam… :) Remélem teljes az időzavar…

Ezek után visszatértem a frizbihez (Robival a végtelenségig lehet ilyesmit játszani…), majd a naplóíráshoz. Ebben persze Robi már nem tudott hozzám csatlakozni, ezért fogta a horgászbotját, és kiment a főmolóhoz “catch and release”-t játszani. Mivel egy világörökkség részét képező marini reserveben vagyunk, itt csak így lehet horgászni, hogy visszaengedjük a halat. Ha fél mérföldet kikajakozunk, ott már foghatunk halat “elvitelre” is, de ott is vigyázni kell, hogy ne olyat fogjunk, amelyiknek épp most van “az időszaka”, vagyis nem most szaporodik, vagy nem most vannak kicsinyei.

Szóval Robi horgászik, én meg nagyban írom a naplót, épp Blackman Eddynél járok benne, mikor Robi szalad vissza hozzánk nagy izgatottan, hogy azonnal jöjjünk, mert cápák és ráják vannak a móló alatt. Nem is egy, nem is kettő, hanem egyenesen öt cápa, és vannak köztük nagyon nagyok is.

Egyből fényképezőgépet ragadtam, hagytam a netbookot ott ahol volt, csak gyorsan elaltattam és már indultunk is mind a hárman. A hatalmas, sötét színű, sok uszonyos állatok tényleg ott cikáztak a stég alatt. Zita volt olyan ügyes, hogy mielőtt elindultunk, felszaladt az emeletre és elhozta Robiék vízálló Canon D10-es kameráját, és a sznorkelmaszkomat is. Így pár percnyi lenyúlok a kezemben a kamerával a víz alá fotózás után úgy döntöttem, hogy bemegyek. Ebben a mellettünk halat pucoló tengeriember és egy amerikai-orosz búvárfickó, Andree is közrejátszott, ugyanis ők egyre csak hangoztatták, ahányszor kérdeztem, hogy ez a cápa nem támad az emberre. Mert a Spilberg filmnek hála ma a közhiedelem az, hogy a cápa egy emberre rettentő veszélyes állat, miközben ez nem így van. Még a filmben szereplő nagy fehér cápa is alapesetben békén hagyja az embert, csak ha nem hagyják békén és provokatívan viselkednek vele, akkor támad az emberre. De ez a cápa még annyira sem veszélyes.

Az egyik kisebb Nurse Shark a mólóról nézve

Szóval beugrottam a cápák közé a vízbe. Olvass tovább…

Glover Reef #1 – Kókuszdió, pálmafák, tűzhalak és ráják

december 9th, 2014 1 hozzászólás

A 22m hosszú katamaránunk kis késéssel, valamivel 9 után indult útnak a Sittee folyón, tele dobozokkal, táskákkal, 5 gallonos vizespalackokkal és mindenféle cuccal, na meg velünk, utasokkal.

A folyó torkolata előtt még megálltunk tankolni egy vizi-benzinkútnál

Aztán kihajóztunk a nyílt vízre és elbúcsúztunk a szárazföldtől

Kb. egy órányi hajózás után néhány sziget mellett haladtunk el…

Ez a sziget már a miénkel szomszédos!

Olvass tovább…

A mennonitáknál és a Kolibri főúton

december 8th, 2014 Nincsenek hozzászólások

Az előző bejegyzés vége kicsit kesze-kusza lett, ezért most úgy döntöttem, hogy a Guatemala-Belize határtól folytatom. Odáig busszal mentünk és nem történt semmi érdemleges. Tikalról pedig azóta megjelent egy cikkem, amit most nem láthattok, de valószínű már kint van a Facebook oldalunkon és utólag majd odabiggyesztem az előző bejegyzés végére is. Azért csak utólag, mert ezt a bejegyzést most egy akkora szigetről írom, amit nem tart 3 percig körbefutni. :) De kezdjük a határtól.

Eljutni a következő barátig

A határátkelés simán ment, és a buszállomásra menet most kikerültünk egy dombot, mert a falu négyzetrácsos utcáit választottuk a főúttal szemben. Egy saras, szemetes parkolóban megtaláltuk a három iskolabuszt.

Egy ott várakozó ember – aki állítása szerint maga is nagy bringás volt, amíg az USA-ban élt – így köszönt rám: “Man, what the f@ck are you riding?!

Azt is elmondta, hogy hamarosan indul egy busz Blackman Eddy felé, és hogy a sofőrt kérdezzük, hogy felférünk-e a buszra – ami egyébként az összes többi belizei busszal egyetemben régi, leselejtezett amerikai iskolabusz. A sofőr hezitált egy kicsit, de aztán végül kinyílt a busz hátulján lévő ajtó és kezdtük bedobálni a táskákat, majd a végén a bringákat. Azok azonban a busz hátuljába pakolt óriási pótkerekektől pont nem fértek be. Csak egy kis híjja volt, ha a fejtámlát leszereljük, be fog férni. Ennek neki is álltunk, de közben emberünk azt mondta, hogy ez nem lesz így jó és azzal a lendülettel kezdte is lepakolni a táskáinkat. Azt mondta, indulnia kell, és nagy tömeg lesz később a buszon, ezért nem engedheti, hogy felpakoljuk a bringákat. Meggyőzhetetlen volt, na meg nem is volt erre sok időm, mert 3 perc múlva tényleg elviharzott a busz.

Most mi tévők legyünk? Olvass tovább…

San Ignacioban a Garifunákkal és két péniszű, három szemű lényekkel

november 24th, 2014 6 hozzászólás

Mostantól nem lesznek beágyazott videók a szövegek között, hanem kék linkként jelennek meg ezek is, mint bármely más külső hivatkozás, annyi különbséggel, hogy a videós linkek végére oda lesz írva, hogy milyen hosszúak a videók, amelyek így nem egy külön ablakban, hanem a képekhez hasonlóan egy felugró lightbox ablakban jelennek meg, de ugyanezen böngészőablakban. Ez azért jó, mert így gyorsabban betöltődik az oldal. Kérlek írjátok majd meg, hogy jobban tetszik-e ez az új megoldás, vagy maradjon esetleg a régi? És most jöjjön a blog!

El se hiszem, hogy csak tegnap reggel volt, mikor elhagytuk az Amigos éttermet, annyi minden történt azóta. Mikor tegnap reggel először felébredtünk, esett az eső, ezért lenyomtam a telefon ébresztőjét, ami úgy is maradt, így csak jó későn keltünk fel. Délelőtt még volt egy kevésnek hitt, de végül sokáig húzódó elintéznivalóm a naptárral kapcsolatban, így végül csak olyan dél körül sikerült végre elindultunk.

Amigos étterem – San Ignacio

Az Amigos étteremben rengeteg szeretet kaptunk, na és finom ételeket, italokat, szállást – egyszóval tejben-vajban fürösztettek minket, amit ezúton is ezerszer köszönünk! Ha Belizeben jártok, Ti is ugorjatok be, remek hely, egy remek magyar tulajdonossal, Gyurival – George ahogy itt ismerik.. :) – és nagyon közel van a szintén nagyszerű állatkerthez

On The Road Again! A délután 60km várt ránk, ami elsőre nem tűnt soknak, még a dombokkal és a lábát lógató esővel sem, még úgy se, hogy itt most 5:18-kor megy le a nap.

Amit a képen láttok, az a főváros, Belmopan mellett található útelágazás, a Western Highway és a Hummingbird Highway között, kábé az ország legeslegközepén. Ugye, milyen iszonyú forgalom van ebben a fontos csomópontban? És a városokat mutató táblákból is rengeteg van. GPS nélkül Belizeben bizony nem egyszer kérdezősködnünk kellene, hogy merre van az arra? (“…biztos nem erre?”)

Olvass tovább…

105+10km, Kreol nyelv-, belizei töri- és bioszlecke az Amigos étteremig, és a Belize Állatkertben

november 19th, 2014 Nincsenek hozzászólások

Egy magyar ember – Gyuri – tulajdonában lévő étteremből írok, innen Belize közepéből, valahol Belmopan, a főváros (“főfalu”) és Hattieville között. De kezdjük az elején!

Bear Grylls Bibliája döglött állatokkal díszítve

Reggel 8 körül elhagytuk a templomot és átvittük a kulcsot Marisolnek, aki nagyon kedvesen egy “Heart of the Outdoor” nevű bibliát is ajándékozott nekünk.

Elhagyjuk a templomot

Marisollal reggel a búcsúzkodáskor

Ez nagyon kedves volt tőle és biztosak vagyunk benne, hogy jót akart ezzel és ezt nagyon értékeljük is. :) Kifelé tekerve a faluból megjegyeztem Zitának, hogy akkor reggelihez majd felolvassuk belőle a “Bear Grylls levelei” című fejezetet. Persze ilyen nincs benne, viszont a borítók tele vannak döglött állatokkal, mert valószínű a trófeás, boldog vadászos, puskás képeket felhasználva a vadásztársadalmat is próbálták megcélozni, mint célközönség. És ezzel nálunk öngólt lőttek… :) Hagyjuk is ezt.

Gyerekek a reggelinél

A reggel második öröme a reggeli volt, és hogy mellé kaptunk egy új palackot a boltostól, amikor megkértük, hogy töltse meg nekünk vízzel a maradék két palackunkat. És ez a harmadik palack is csak egy használt PET-palack, ami a kukában végezte volna, így viszont mi még nagyon sokáig hordhatunk benne vizet. Talán egész hazáig, ha vigyázunk rá. :)

Az út elég üres és egyenes volt

Istálló

Az első 40km-en semmi különös nem történt, ha csak azt nem vesszük, hogy bőrig áztunk a szakadó esőben. Először csak játszott velünk, megvárta, amíg felvesszük az esőkabátokat, aztán behúzódunk egy buszmegállóba. Majd elállt, mi pedig újra nekieredtünk – és persze az eső is, ezúttal elemi erővel. De ahogy Scott is nagyon jól elmondta már nekünk, itt nagyon lokálisak ezek az esőzések, ezért csak tekertünk vizesen, ázva, amíg ki nem értünk újra a napsütésbe. Mert pár kilométerrel odébb már újra sütött a nap és száraz volt az aszfalt. Olvass tovább…

30515,4km – Copper Bank – Carmelita

november 18th, 2014 3 hozzászólás

Befejeztük Zitával a táblázat frissítését, ő már felállította a szúnyoghálót a templomterem oldalában, én lementettem a képeket és a táblázatot, most végre jöhet a mai nap útleírása. Ma végre nem fogok kisregényt írni, legalábbis megpróbálom! :)

Douggal és a séffel a Copper Bank Inn előtt

Reggel elköszöntünk Dougtól, és megpróbáltuk megtalálni a hangyákat, de már nem voltak ott, úgyhogy csak némi kekszet vettünk a “Welcome to Chinese Shop” nevű boltban, aztán elhagytuk a falut. Miközben ezt írom, a feleségem mosolygó arcát nézem, azért ilyen vidám, mert élvezi, hogy ilyen ügyes a férje, hogy még így is tud gépelni. Pedig ez igazán nem nagy tudomány. Azon szoktunk viccelődni, hogy ő az egyetlen, akinek tetszik a szörnyű humorom – ezért lett a feleségem. :)

Zita beszélget útközben – én ezen a szakaszon nem voltam túl kommunikatív, nehéz volt hajtani a biciklit, és nem értettem, miért? :)

Olvass tovább…