Archívum

‘Malajzia’ cimkével ellátott bejegyzés

Az utolsó napok Malajziában – A világ végén, és Johor Bahruban

július 29th, 2013 16 hozzászólás

Melaka – Batu Pahat


Alig hagytuk el Melakát, máris olyat láttunk az út szélén, ami miatt megálltunk. Egy óriási, nagyjából méretarányos oldalbiciklis riksa állt az út mentén. Jól elszórakoztattuk magunkat itt, mígnem megérkezett egy maláj család is, és így meg tudtuk kérni az egyikőjüket, hogy fényképezzen le minket, hogy olyan képünk is legyen az óriás riksáról, amin mind a ketten rajta vagyunk.


Pár kilométer múlva egy kisebb dolog késztetett minket megállásra. A bringából csak annyit láttam, hogy valami nagy és hosszú eltűnik az útmenti betonkorlát mögött, aztán amikor odaértünk a bekötőúthoz, láttuk, hogy nem káprázott a szemem, valóban egy hatalmas sárkánygyík – Varánus? Nem tudom a pontos nevét… – sétált le előttünk az útról. Persze ekkor még volt sebességünk, de lélekjelenlétünk is, ezért sikítozás és hirtelen fékezés nélkül továbbgurultunk 20 métert, majd nagy csendben visszaosontunk, így még épp sikerült lefényképezni ezt a számunkra oly különös állatot, mielőtt eltűnt volna az út menti erdőben. Errefelé sok ilyen élhet, mert később sajnos láttunk még többet belőlük, de azok már mind az út közepén voltak, nem mozogtak és laposabbak is voltak… Olvass tovább…

Melakában a bringás barátainkkal

július 24th, 2013 2 hozzászólás

Érkezés Melakába

Port Dicksontól már nem volt sok hátra, második nap már csak 81,5km-t kellett tekernünk. Reggel áttoltuk a bringákat az út túloldalára, ahol egy tágas parkoló sarkában megreggeliztünk, miközben macskák hada mérte körbe a kerékpárjainkat, néhányuk még a körmét is bele próbálta mélyesztani a gumiabroncsunkba, egy másik pedig a küllőket feszegette. Persze megjavítani nem tudták a bringát, de elrontani sem. :)

Ez a nap sem volt hűvösebb mint az előző, a délelőtt hamar ránk tört a hőség, ezért a tekerést egyre sűrűbben szakítottuk meg pihenésekkel, árnyékba vonulásokkal. Azt hiszem a kelleténél többször is megálltunk, ez részben annak volt köszönhető, hogy négyen voltunk. Amikor mi csak pisilni álltunk volna meg, akkor Dave és Meng be is ültek a vendéglőbe és rendeltek egy kört a 100Plus-ból. Persze mindez nem volt baj, csak észrevettük, hogy négyen nehezebb a haladás, de ez így természetes, hisz még összeszokott csapatnak sem nevezhettük magunkat a tegnapi tekerés után.

A cél erre a napra az lett volna, hogy megérkezzük a délutáni forróság beállta előtt Melakába, de ez sajnos nem sikerült. Az út, amiről tegnap barátaink még azt mondták, hogy szép sima lapos lesz, hullámos volt és legtöbbször olyan távol haladt a parttól, hogy nem is láttuk a tengert. Én ezen próbáltam javítani, de végül csak rontottam, követtem a GPS-t Meng útvonaljavaslatát felülbírálva és ezzel szépen meg is jártuk, egy katonai terület kapujában visszafordítottak minket, így lett +8 kilométer a 3 kilométeresnek induló tengerpart menti levágásból. Ez már hála az égnek Melaka határában volt így nagyon mélyen nem érintett minket.

Biciklivel Melakában

Melakában a szállásunk egy Warmshowers tagnál volt, Howard egy Ringo’s Foyer nevű vendégházat üzemeltet, és itt látja vendégül a bringásokat, a többi vendégtől függetlenül teljesen ingyen és baráti alapon. Ezt azért teszi, mert ő maga is kerékpártúrázó és kerékpárőrült, a szállójában tele vannak a lépcsőházak és a közös helyiségek kerékpárokkal, kezdve a gyönyörű veterán gépektől az össztelós downhill szörnyetegeken, fixiken és az országúti paripákon át az apró összecsukható városi bringákig. Egy csoda volt már csak végigjárni is a szállodáját, annyi szép kerékpárt láttunk nála. Emellett mesélt is a legutóbbi ausztráliai, keleti parti túrájáról, és elkísért minket olyan helyi, utcai éttermekhez, amelyeket különben soha meg nem találtunk volna. Olvass tovább…

Kuala Lumpur – Port Dickson, egy hosszú nap kedves útitársakkal

július 22nd, 2013 8 hozzászólás

Komolyan mondom, Ti vettetek rá, hogy folytassam a naplóírást. A kommentjeitekkel. Már nem olyan jó az írókám, mint régen, ha rám jön, akkor beindulok, írok cikkeket, vagy blogbejegyzéseket, mikor miből vagyok lemaradva és mihez van kedvem, de már egyre nehezebben veszem rá magam. Van, hogy egy hétig egy betűt sem írok, aztán van, hogy egy nap alatt kibújik a falakból annyi cikk, hogy abból megélünk egy hétig is. Mert tudjátok, az ihlet nem belőlünk jön, hanem csak átfolyik rajtunk, és az Eat, Pray, Love szerzőnője szerint a falakból jön belénk. :) Én nem tudom, hogy van ez, de én inkább csak inspirációnak hívom ezt a dolgot – és Köszönöm Nektek! Számomra is fontos, hogy haladjon a blog, de ha csak kényszerből ülnék le írni, az nem tetszene, ezért azt nem is teszem, most sem így ültem le, hanem úgy hogy lefekvés előtt elolvastam a telefon feedolvasóján az új kommenteket, és meglepődtem, hogy 8 új jött. Köztük nem mind volt teljes egészében pozitív a blogra nézve, de ez nem baj, sőt az a komment indította el a folyamot, úgyhogy azért is hálás vagyok. :) Aztán ennek hatására elkezdtek keringeni mindenféle gondolatok a fejemben, aminek a vége az lett, hogy fejlámpával az így megtelt fejemen leültem az ágy sarkához (amiben Zita már fél órája szuszog a takaró alatt), és elkezdtem ezeket a sorokat írni. Na de most már csapjunk inkább a kilométerek közé! :)

Indulás Kuala Lumpurból

Kuala Lumpurból egy szép napos reggelen indultunk tovább, és persze a rutinos Meng-bácsi már előbb össze volt pakolva, mint mi, ezért a végén vagy negyed órát üresben várakozott, amíg mi még ezt-azt pakolásztunk a táskákba és a bringák körül. Ilyenkor reggel derül ki, hogy hoppá, hát nem mentettem le a képeket a fényképezőgép SD-kártyájáról, elő kell pakolni a netbookot, de már azon sincs hely, akkor a hordozható vinyót is ki kell szedni a másik táska aljából… És közben megy az idő, és Meng leül a számítógépe elé, veszi a gitárt, és rákezd egy nótára: „Country Roads, take me home, to the place I belong…” – Úgy érti az öreg, hogy az útra! Az úton van a helyünk! Micsoda reggel volt, nagyon tetszett, hogy Meng rákezdett erre a nótára, megadta számomra az alaphangulatot.

Nagy kerülővel kezdtünk, ugyanis rá kellett kanyarodni az autópályára. Ehhez egy egész nagy blokkot meg kellett kerülnünk, de megérte, mert így egy rövid forgalomban való tekerés után letérhettünk a pálya mellé és szinte saját sávunk volt a sztráda mellett. Megint olyan motorosoknak és kerékpárosoknak elválasztott, dedikált kis aszfaltsávon haladtunk, mint befelé jövet a városba. Meng nagyon ment a HP StreetMachine-on, el is húzott tőlünk, de mindig csak 100-150 méterre, hogy még lássuk, aztán belassított a mi tempónkra, de be nem várt minket, csak ha megállt egy fa árnyékában. Igaz, nem értettük, miért nem vesz inkább vissza kicsit a lovakból és megyünk mind a hárman egymás anschlussában, de azért még nem is haragudtunk rá, mindenkinek meglehetnek a saját heppjei, és ő gondolom, amikor nincs éppen az éves nagy utazásán, akkor egy héten legfeljebb egy-két nap bringázik, ilyenkor aztán meg már be van sózva és kitekerne a világból. :) Olvass tovább…

Kuala Lumpur – vacsorák, barátok, ikertornyok…

július 12th, 2013 29 hozzászólás

Uncle Meng és a legmagasabb hágó

Kuala Lumpurban még ilyen késői órában is vártak ránk, igazából még hallottam is, ahogy Meng utánam kiáltja, hogy Árpi, de mivel nem akartam hinni a fülemnek (azt hittem csak véletlen egybeesés), ezért mentünk tovább a még pár utcányira lévő címre. Amit elnéztünk és a szomszéd utcában kötöttünk ki, de amikor hívtuk Meng-et, a barátja fél percen belül mellettünk termett egy motorral és két perc múlva már velük ültünk egy indiai étterem teraszán, amely mellett nemrég elhajtottunk.

Meng egy nyugdíjazott kínai malajziai, aki nagyon szeret kerékpártúrázni, rengeteg helyen járt már a világban, eltekert Európáig és volt Taiwan-on és Japánban is. Taiwan egyébként nagy kedvence az itteni kerékpártúrázóknak, mert állítólag gyönyörű és nagyon fejlett az infrastruktúrája, a klímája pedig nagyon kellemes, négy évszakos. Na, de visszatérve Meng-re, vagyis inkább Uncle Meng-re, mert errefelé így szólítják az idősebb embereket illendőségből. Szóval Uncle Meng nagy bringás, közismert malajziai kerékpártúrázó, akinek egyébként még az is a specialitása, hogy fekvőkerékpárral utazik, mint mi. Na nem pont olyannal, mert a fekvőkerékpárok között még nagyobb különbségek tudnak lenni mint a hagyományos „upright” kerékpárok között. Az övé kisebb és elöl a kerék nem 26-os méretű, csak, ha jól tudom, 20-as. Sifu Meng (Meng Mester – így hívják a barátai) kalandjairól itt olvashattok, persze csak angolul. Idén a világ legmagasabb „motorozható” útjára készül Indiába. 5602 méter magasra tervez felkerekezni a Khardung La hágóba!

James Bond kütyük és a légkondis felüljáró

Kuala Lumpur-i napjaink alatt Meng szerény kis otthonában laktunk, és mivel hamar túl akartuk lenni a sokat szidni hallott (ott csak dugók vannak és szmog, egy zsúfolt város) város „kipipálásán”, ezért rögtön első reggel buszra szálltunk és berobogtunk a központba. A busz Chinatown-ba vitt minket, ahol végigjártunk egy hatalmas fedett bazársoros utcát tele mindenféle kacat- és ruhaárussal. Itt mi is vettünk egy kacatot, egy „gorillapod”-ot a fényképezőgépeinkhez, vagyis egy hajtogatható karú kis háromlábú állványt. Itt láttunk még egy nagyon érdekes dolgot, apró tollakat, kulcstartókat, amelyekbe rejtett kamera és mikrofon volt szerelve. Olvass tovább…

Pangkor szigetén Ferivel, Andival, Anne-el és a kisnyúllal

július 5th, 2013 2 hozzászólás

Mikor végre elhatároztuk, hogy nem várunk tovább Frankáékra (=hogy nem lazsálunk tovább, hanem elindulunk útra ismét, Frankáék csak alibi voltak a pihenésre), összepakoltunk és leszállítottuk egyesével a bringákat, majd a csomagokat a lifttel, ami emlékszem, nagyon idegesítően, minden második percben ránk akarta csukni az ajtaját, ezért ki kellett támasztani valamivel. Aldriannál ahogy az a képen is látszik úgy volt kialakítva az épület és az oda való behajtás, hogy folyamatos tekeréssel egészen a liftig tudtunk menni, át a portán, fel a rámpán az épületbe, majdhogynem a nagylábujjammal nyomtam meg a lift hívógombját, amikor strandpapucsban tekertünk. :) Volt ilyen, azokon a napokon amikor csak a városba csavarogtunk…

Hát ezt a kényelmes jó helyet most önként otthagytuk, hogy új kalandok után nézzünk. Ez az új kaland Andi (ejtsd: Endi, férfinév!) és a Pangkor-sziget volt. Ez teljesen spontán jött be az útitervünkbe, ugyanis Andi-nak a leendő Kuala Lumpur-i tartózkodásunk kapcsán írtam Warmshowers-en, és ő azt válaszolta, hogy vasárnaptól szerdáig nincs a városban, hanem Pangkor szigetén van, KL-től északra, de ott is nagy szeretettel lát minket, ha úgy gondoljuk, hogy meglátogatjuk. Megnéztem a térképen, hol van ez a hely és utána olvastam, hívogató volt, csak épp a napok nem stimmeltek kezdetben – erre volt jó a 4 napos pihenés Ipohban, így már beleestünk ezekbe a napokba, ezért vasárnap felhívtam Andi-t, hogy mehetünk-e. Ő azt válaszolta, hogy persze, vár minket, mi pedig másnap elindultunk.

Az odaútról igazán nem tudok sokat mesélni. Mentünk a nagy, helyenként kétszer két sávos út leállósávjában, mert nem volt más. Vagyis ha lett volna, az kb. kétszer ilyen hosszú lett volna, ezért szóba se jöhetett. A forgalom nem volt vészes, viszont minket az unalom az mardalt. Egy-két házat meg egy mecsetet tudtam fotózni azért, és egy benzinkútnál megálltunk egy bő fél órára, hogy légkondicionált helyen elfalatozzunk egy kicsit pihenés képpen, de különben tényleg semmi érdemleges nem történt, csak faltuk a kilométereket, számszerint 86-ot ezen a napon. Olvass tovább…

Cameron Highlands #2 – A pillangófarmon és az őserdő mélyén

július 3rd, 2013 3 hozzászólás

Miután betankoltunk fokhagymás rutiból, nekiláttunk az aznapi adagnak, ami nem volt sok, de azt is sejtettük, hogy ez a kevés nem lesz könnyű. Ez már csak abból is látszott, hogy egy meredek lefelén kezdtünk a tekeréssel, amit aztán, ahogyan azt vártuk, ugyanilyen meredek felfelé követett. Ez már végképp sok lett volna előző nap este – konstatáltuk, hogy jól döntöttünk, amikor megálltunk. A fölfelé kemény volt, hiába csak néhány kilométer volt az egész. Útközben láttunk egy gyönyörű sast a völgyünk felett körözni, aztán pedig, amikor megérkeztünk végre az emelkedő tetejére – ami tényleg a teteje volt, mert előtte már néhányszor azt hittük, hogy a következő hajtűkanyar után vége – Zita nagy örömére árusok sorát találtuk ott, akik ráadásul még epret is árultak. Zitának kijárt már a jutalom, feljött velem 1500 méterre tűző napsütésben és esőben, másfél napon át, ráadásul a végén még ezt a hullámvasutat is ki kellett állnia. Nagy örömmel felfalt egy egész doboz epret, majd gurultunk tovább, mert már nagyon vártuk a tegnap este az útikönyvből kinézett pillangófarmot, ami a GPS szerint már csak egy kanyarra volt tőlünk.

A pillangófarmon

Valóban, egy nagy balkanyarban megpillantottuk a pillangófarm bejáratát. Leláncoltuk a bringákat, magunkhoz vettük a fényképezőgépeket, és a jegyvásárlást követően nagy kiváncsisággal bementünk. Persze az ilyen helyen szokásos zsilipes-függönyös rendszeren keresztül tudtunk besétálni az állatok közé, hogy azok nehogy ki tudjanak szökni.

Bent mindenütt lepkéket láttunk, a tető hálóján, a rengeteg virágon, de még a lábunk alatt a földön is. Köztük mászkálhattunk szabadon és annyi makro fotót készíthettünk róluk, amennyit csak akartunk. Ennek mi eleget is tettünk, sőt még videókat is készítettünk.

Az új Canon fényképezőt használtuk leginkább a fényképezéshez, és meglepett minket a közeli fényképek minősége. Ez a kis fényképező (Ami egyébként nem volt 50 ezer forint és a naptárbevételekből vettük!) olyat is lát, amit mi az emberi szemünkkel már nem és mindezt nem csak állóképeken, hanem videón is képes rögzíteni.

A pillangók mellett mindenféle kígyók, teknősök és gyíkok is voltak, persze őket külön elzárták, a teknősök egy elkülönített részen, ahonnan nem tudtak kimászni, a többiek pedig terráriumban. Az egyik ilyen üvegkalitkában voltak az én nagy kedvenceim, a „Horned Tree Lizards”-ok, vagyis a „szarvas fa gyíkok”, persze a magyar tükörfordítás hülyén hangzik és nekem most nincs netem Wikipédiával, hogy utánanézzek az igazi nevüknek. Ezek a kis állatok úgy feküdtek egymáson, hogy az kész kabaré volt. Mozdulatlanul voltak, mindenféle csuda pózokban leginkább egymáson és egymást átkarolva, miközben azért figyeltek ki az amúgy igen mókás „figyellek ám Téged!” tekintettel a fejükből, és csak nagy ritkán mozdultak meg Olvass tovább…

Cameron Highlands #1 – Fel 1500 méterre!

június 28th, 2013 Nincsenek hozzászólások

A Sam Poh Tong templom óriás füstölőspiráljai és teknősei

Nehezen kezdek neki a mai bejegyzésnek, mert ez a rész már nagyon rég várat magára, ráadásul erről egyszer már írtam az Origo-ra, igaz, akkor nem olyan szabadjára engedve és részletesen, ahogy azt szoktam és igazán szeretem. Ezért van létjogosultsága ennek a bejegyzésnek is, ami előreláthatólag hosszabb lesz (vagy több bejegyzés, nem csak egy), és az már most biztos, hogy több kép és videó is lesz. :)

Szóval ez a Cameron Highlands Sir William Cameron-ról kapta a nevét, aki 1885-ben első nyugatiként járt itt és feltérképezte a környéket. Rá nem sokkal megjelentek az első indiai teaültetvényesek, aztán az angol gyarmatosítók menekültek ide fel a meleg elől, majd jöttek a turisták, és végül mi is úgy döntöttünk, hogy megnézzük, mi van odafent ezen a kb. 1500 méter magasan húzódó dombos-hegyes, dzsungeles, teaültetvényes vidéken, amit annyira emleget minden úti beszámoló, útikönyv és helyi barát is.

Ehhez Ipohban hagytuk a málhánk nagy részét és csak egy-egy táskával indultunk el a pihenőnapunkat követően, miután reggel bedobtuk Aldrian lakáskulcsát a postaládájába, hogy ha előbb visszaérne a Kuala Lumpur-i kiküldetéséből, akkor be tudjon lépni az otthonába. :) Ja, és még indulás előtt előző nap a kerekemet is kicentríroztattuk egy általa javasolt kerékpárszervizben, ahol a girbegurba küllő helyére szépen befűztek egy még otthonról hozott másik tartalékküllőt. A kerék újra tökéletes lett mindössze 20 perc alatt, míg mi szemközt egy sarki étkezdében reggeliztünk.

Na, de most már induljunk el! :) A kora reggeli indulást persze megint sikerült ellustulnunk, de azért olyan későn sem indultunk. A nagyobb „időveszteséget” a Sam Poh Tong kínai buddhista templom adta, amely egyszer csak ott termett az út bal szélén, egy hatalmas sziklafal aljában, és ez a látvány olyan volt, amely mellett nem bírtunk csak úgy elhajtani.

Az előbb veszteséget írtam, de igazából sokat nyertünk itt, mert egy gyönyörű és érdekes hely volt a templom, amely igazán megérte azt a pár percet, amit ott töltöttünk. Olvass tovább…

Választási tankok, vadászgépek és zászlók Malajziában

június 10th, 2013 2 hozzászólás

A határátkelés és az új országbeli teendők

Az alcímmel már el is árultam, hogy végül semmi gond nem volt a thai-maláj határon. A thai oldalon a határőr észre se vette, hogy ki vannak lyukasztva az útleveleink, csak beleverte a pecséteket, és már mehettünk is tovább. Ehhez képest a maláj oldal már kicsit izgalmasabb volt, mert ott az első ablaknál értetlenkedve vette tudomásul az ablak mögött ülő határőr, hogy nincs kilépési pecsét abban az útlevelünkben, amelyben a maláj pecsétet szeretnénk – mert az teljesen üres. Most dobtak le minket ide a két határ közé ejtőernyővel, egyenesen Magyarországról!? :) Bezavart minket az épületbe, egy másik ablakhoz, ahol már egy egész csapat kedves határőr várt ránk. Elmeséltük nekik az új útlevelünk történetét, majd néhány jó maláj szó (Selamat Datang – Jó napot! ; Selamat Jalan – Viszlát! ; Trimákászé – Köszönöm!) megkaptuk a belépési pecséteket, és már mehettünk is.

Malajzia a 23. országa az utazásunknak. Be kell valljuk őszintén, nem volt nagyon időnk felkészülni belőle, ezért amikor beléptünk, még nem sokat tudtunk róla. Nem tudtuk, hogy két nagy része van, a „Peninsular Malaysia”, vagyis ez a félsziget, aminek most épp a nyakán állunk, és a Borneó északi részét található területek. Azt sem tudtuk, hogy a lakossága 28 millió fő, és ennek kb. 70%-a muszlim. Annyit tudtunk, hogy egy „liberate muslim” országgal lesz dolgunk Thaiföld és Szingapúr között, és mindennek örömmel és várakozással néztünk elébe az eddigi tapasztalataink alapján.

Ahogy elhagytuk a határállomást, egyből rákezdett az eső. Hamarosan szakadni kezdett, mintha dézsából öntenék. Ezt hála az égnek, vagyis inkább egy benzinkútnak, csak pár percig kellett tűrnünk, mert jött a tető (alatta a kúttal), ami alá be tudtunk állni. Odabent légkondi volt, jéghideg levegő, és ATM sehol. Helyi pénzünk még nem volt, így csak azt ettük, ami nálunk volt. Odakint nem csak mi vártunk az eső elálltára, hanem néhány motoros is. Kuala Lumpurból valók, most hajtanak haza Phuket-ből, egy motoros találkozóról. Mikor kérdeztem, hogy hány nap alatt, csodálkoztak. Mindössze egy nap alatt hajtják le a (ha jól emlékszem) 600km-es távot. Hogy mi ebben az öröm, azt én nem érthetem, de ők bizonyára tudják, érzik – különben nem csinálnák. :)

Az első kisebb településen megálltunk, és itt az út jobb oldalán találtunk egy hosszabb üzletsort. A banknál kezdtünk, felvettünk pénzt, majd abból rögvest megebédeltünk egy sarki vendéglőben. Az étel más volt, mint Thaiföldön, indiaira hasonlított. Eztán jött a posta. Feladtunk Kati néninek innen is gyorsan egy képeslapot, hogy összemérjük a thai és a maláj posta gyorsaságát. Eztán jött a nagy pakolás! A netes ár valósnak bizonyult: innen Ausztráliába feladni egy max. 10kg-os csomag 51 ringgit-be kerül, + 2 ringgit a papírdoboz, de ez együtt még mindig nincs 4000 forint. A csomag állítólag két hónap alatt ér oda, de ez nekünk még teljesen megfelelő, hiszen mi ennél sokkal lassabban érünk oda. És hogy mit pakoltunk a csomagba? Sydney-ig szinte biztos, hogy nem sok szükségünk lesz két hálózsákra, pulóverekre, több réteg nadrágra, vastag kesztyűre, sálra és ehhez hasonló meleg holmikra. Már jó ideje meleg trópusi éghajlaton kerekezünk, semmi értelme ezeket tovább cipelnünk, csak a helyet foglalják a táskákban és lassítják az utunkat. Ennyi pénzért érdemesnek találtuk feladni őket Sydney-be, és ezt most meg is tettük. Egy szép doboznyi cuccot tudtunk kigyűjteni a táskáinkból, összesen 6kg-t nyomtak. Persze még ezután is maradt nálunk hosszúnadrág, túracipő, hosszú ujjú felső és esőruha, na és az egyik hálózsákunkat is megtartottuk.

Ezt az első napot Alor Ster nevű város előtt fejeztünk be. Az eső később többször is eleredt, ilyenkor mindig megálltunk, és megvártuk, amíg alábbhagy. Olvass tovább…