Nászút a Föld körül

Mikor végre elhatároztuk, hogy nem várunk tovább Frankáékra (=hogy nem lazsálunk tovább, hanem elindulunk útra ismét, Frankáék csak alibi voltak a pihenésre), összepakoltunk és leszállítottuk egyesével a bringákat, majd a csomagokat a lifttel, ami emlékszem, nagyon idegesítően, minden második percben ránk akarta csukni az ajtaját, ezért ki kellett támasztani valamivel. Aldriannál ahogy az a képen is látszik úgy volt kialakítva az épület és az oda való behajtás, hogy folyamatos tekeréssel egészen a liftig tudtunk menni, át a portán, fel a rámpán az épületbe, majdhogynem a nagylábujjammal nyomtam meg a lift hívógombját, amikor strandpapucsban tekertünk. :) Volt ilyen, azokon a napokon amikor csak a városba csavarogtunk…

Hát ezt a kényelmes jó helyet most önként otthagytuk, hogy új kalandok után nézzünk. Ez az új kaland Andi (ejtsd: Endi, férfinév!) és a Pangkor-sziget volt. Ez teljesen spontán jött be az útitervünkbe, ugyanis Andi-nak a leendő Kuala Lumpur-i tartózkodásunk kapcsán írtam Warmshowers-en, és ő azt válaszolta, hogy vasárnaptól szerdáig nincs a városban, hanem Pangkor szigetén van, KL-től északra, de ott is nagy szeretettel lát minket, ha úgy gondoljuk, hogy meglátogatjuk. Megnéztem a térképen, hol van ez a hely és utána olvastam, hívogató volt, csak épp a napok nem stimmeltek kezdetben – erre volt jó a 4 napos pihenés Ipohban, így már beleestünk ezekbe a napokba, ezért vasárnap felhívtam Andi-t, hogy mehetünk-e. Ő azt válaszolta, hogy persze, vár minket, mi pedig másnap elindultunk.

Az odaútról igazán nem tudok sokat mesélni. Mentünk a nagy, helyenként kétszer két sávos út leállósávjában, mert nem volt más. Vagyis ha lett volna, az kb. kétszer ilyen hosszú lett volna, ezért szóba se jöhetett. A forgalom nem volt vészes, viszont minket az unalom az mardalt. Egy-két házat meg egy mecsetet tudtam fotózni azért, és egy benzinkútnál megálltunk egy bő fél órára, hogy légkondicionált helyen elfalatozzunk egy kicsit pihenés képpen, de különben tényleg semmi érdemleges nem történt, csak faltuk a kilométereket, számszerint 86-ot ezen a napon. Olvass tovább…

2012.05.26. – szombat

Braka testközelből

Az Ice Lake-hez, mint már írtam, négyen indultunk el, Anne, Romain, Zita és én. Egy korai indulást tűztünk ki, de végül csak negyed kilenckor sikerült elrajtolni. Ezen senki nem idegeskedett, mert tudtuk, hogy ezen nem sok múlik. Esetleg délután kicsit felhősebb lesz az idő, de ha minden jól megy, addig még így is fel tudunk érni a tóhoz. Én reggel már fél hétkor fent voltam, kirohantam tojásért és kenyérért, majd elkészítettem négy-négy tükörtojást a gázon. A benzinfőzőt ugyan sikerült megjavítani, de annak akkora a hőfoka, hogy lehetetlen rajta tükörtojást készíteni, Zitának pedig ez a nagy kedvence, úgyhogy kihasználva a kis gáztartályunkat, elkészítettem a „Half Fried Eggs”-et – mert itt, és gondolom az angoloknál is így mondják a tükörtojást. Mindehhez még kenyerünk is volt, mert a pékségekben lehet kapni itt Manangban apró, cipószerű kenyérkéket, ez alig nagyobb, mint egy zsömle, és 70 rupi, de megvesszük, mert ilyesmit messze földön nem találni máshol errefelé.

A pékségben egyébként vettünk néhány egyéb süteményt is, ami a hátizsákba került. Úgy terveztük, hogy fent megjutalmazzuk magunkat egy-egy csokis tekerccsel és fahéjas karikával. A túra lefelé kezdődött, visszafelé keletnek a Marsyagdi völgyében két kilométert Braka-ig. Ez a táv gyorsan lement, közben beszélgettünk, és így észre sem vettük, hogy megérkeztünk Braka-ba. Itt aztán egy tábla jelezte, hogy irány egyenesen fölfelé, be a faluba. A „főutca” végigvitt minket a félig sziklára épített házak között, és nemsokára mi magunk is a sziklán találtuk magunkat, ahogy másztunk kifelé a faluból, keletnek, közben hátranézve gyönyörű rálátással Brakára, és az előtte elterülő kis zöld mezőre. Ezért már megérte idáig eljönni! Olvass tovább…