Archívum

‘Mexikó’ cimkével ellátott bejegyzés

Chetumal – Corozal: érkezés a 31. országunkba, Belizebe

november 14th, 2014 3 hozzászólás

Reggel hatkor csörgött a telefon ébresztője. Odakint már világos volt, így van ez, mióta átállították az órát. Szundiról szó sem lehetett, fontos dolgom volt, mert odahaza ekkor már délután 1 óra volt. Körlevelet küldtem ki, mert az előző ilyen próbálkozásom nemigen volt hatékony, lehet, talán azért, mert éjjel és hétvégén küldtem küldtem ki. Ezért utána olvastam, hogy mik az ideális időszakok erre és a csütörtök kora délutánt jobbnak írták és valóban jobban is hangzik. Szóval hányan nyitottátok meg a levelet, amit küldtem? :)

Kis reggeli teknős- és kupakdráma

Na, de elég ebből, jöjjön a mai napunk naplója! Elindulni természetesen csak 10 óra környékén sikerült, mert az 5 óra alvás után reggel olyan voltam, mint a mosott s2@r, ráadásul a tegnapi futás miatt még olyan is volt, mintha álmomban megvertek volna. De a legrosszabb a bal talpamon a vízhólyag volt, este elfelejtettem bekenni Neogranormonnal és reggelre csak rosszabb lett, fájt minden lépés. Persze a futás közben még nem, fülig érő szájjal hallgattam a Hiperkarma legújabb albumát (minél többet hallgatom, annál jobban tetszik), és csak úgy tobzódott bennem a sok endorfin, hogy a végén már azt se tudtam, hová legyek nagy boldogságomban – és ugye ki figyel ilyenkor egy vízhólyagra a talpán? :) Jó volt futni, de egyébként nem csak ezért sikerült későire a rajt, hanem mert lett egy kis dráma is pakolás közben. Danieléknél lakik egy 17 éves srác is, aki pont azelőtt indult el a suliba, mielőtt mi is elhagytuk volna a házat. És ott pakolt a kanapén, mikor Zita oda hordta ki a táskáihoz a holmijait, hogy abba elpakolja. Amíg Zita a fürdőben is fordult egyet a cuccainkért, addig a srác már lelépett, és azok után Zita már nem találta többé meg azt a kis hűtőmágnest, amit az egyik kedves olvasónknak vettünk (képeslap helyett). Zita kereste, kutatta, de mivel egy perce se tette le, 100% biztos volt benne, hogy hol látta utoljára, és ott nem volt, a srác meg közben eltűnt. Daniel nővére még a házban volt, felhívta a srácot, hogy nem pakolta-e be magához a hűtőmágnest véletlenül, de a srác azt mondta, nincs nála. Hát jó… Ez elveszett, kár rajta rágódni, veszünk egy másikat 40 pesoért. De a vizespalackjaink kupakjai is eltűntek, kettő is! Áááá, Olvass tovább…

Mexikóváros #1 – A városban és az antropológiai múzeumban

november 7th, 2014 10 hozzászólás

Oké, végre nekiállok újra, mert lassan 3 hete áll a blog, mi pedig közben vagy 1000km-t haladtunk a bringákon és lassan el is hagyjuk Mexikót.

Néha visszasírom azokat a napokat Norvégiában a sarkkörön túl, amikor csak mentünk Nándival, és egész nap nem volt semmi, csak a gyönyörű természet meg néhány apró falucska, esetleg egy-két kompozás. Este kiválogattam az aznapi 30 fotóból a legjobb 10-et, az felment Picasara, abból pedig a legjobb 5 ment a blogposztba, amit még aznap este megírtam a sátorban, kb. 15 perc alatt. Ehhez képest most egy szebb napon készítek száz fotót és fél tucat videót, ezekkel ugyanez a művelet 50, majd 20 képet eredményez, plusz még a videókkal is bíbelődni kell, azokat is feltölteni, beágyazni, szóval mire kész lesz a bejegyzés, az nem negyed óra. Vagy Norvégia volt túl egyhangú vagy én látom színesebben, érdekesebben azóta a világot, és én bonyolítok túl mindent és adok ezzel túl sok feladatot magamnak, vagy mindezek együtt. De már megint azt érzem, hogy ez a blog szinte fenntarthatatlan a mostani formájában, főleg, ha mellette még a cikkeket is írom és a naptár-projectet is nyomjuk. Persze ez nem tart vissza attól, hogy ne csináljam tovább rendületlenül, amikor végre újra eljön annak az ideje, mint pl. most. Apropó, rendeltetek már? Már csak másfél hétig lehet előrendelni, utána már csak amíg a készlet tart lesz, drágábban, kedvezmények nélkül, mert november 19-én le kell adnunk a darabszámot a papírgyárnak és a nyomdának. Jó, hogy ilyen dolgokat is intézek a Föld másik oldaláról, a nászutunk alatt, mi? :) De ez nem egy hagyományos nászút, nem egy hét, nem is kettő, hanem évek… És mi választottuk, és mindezt most ne vegyétek panaszkodásnak, mert egyáltalán nem az, csak jó volt kiírna magamból, hogy bizony a törpök élete nem csak játék és mese, míg felkerülnek ezek az érdekes témák és képek a Facebookunkra, mire kikerekednek a bejegyzések és a cikkek, amögött rengeteg meló van. Én meg azon kapom magam, hogy annyi feladatot csinálok magamnak, hogy már mindig várom, hogy újra csak bringázzunk és ne legyen internet az apró falvakban és csak menjünk és fedezzünk fel új vidékeket és ne kelljen ennyi mindent csinálnom, csak tolni a pedált. Persze pedálozás közben elkezd kattogni az agyam, másnap már megint TO DO listát írok, és mire megérkezünk a következő városba, ahol van valami bázisunk (mint pl. itt Chetumalban Danieléknél, ahonnan ezeket a sorokat írom), a lista már két oldalas, és rengeteg dolgot el kell intéznünk. Mert ez az út lett az életünk, a dolgok nem várnak meg, ha majd hazaérünk, mert a fényképezőgép már alig működik és nemhogy egy évig, de egy hétig se fogja már bírni. Az SD-kártya betelt, az elemek lemerültek, a blog nagyon lemaradt, az út előttünk ismeretlen, fel kell tölteni az ekönyv olvasóra az útikönyveket, hogy legalább egy halvány lövésünk legyen, hogy mi van Belizeben. Milyen a terep, milyenek az utak, merre érdemes menni, milyen nyelvet beszélnek, milyen a közbiztonság, mi a pénznem, azt hogy váltják, működik-e a VISA-nk az ATM-ekben, kapni-e vízumot a határon (igen, ezt azért tudjuk már jól: mostantól az összes országba, ahová megyünk, az EU-ban meg ugye állampolgárok vagyunk), és ha igen, akkor mennyiért? Szóval van itt minden, nem csak egy egyszerű nyaralás ez. De miért írom én mindezt le? Hát csak nem abba akarom ezt már hagyni? :) Nem, és tudjátok miért tudom, érzem ezt teljes bizonyossággal? Mert mikor belegondolok, hogy milyen lenne most rögvest hazautazni, újra a régi, vagy egy új-régi, vagy legalábbis more or less stationary életet élni, akkor rögvest azt érzem, hogy százszor inkább ez, mint bármi más, hogy ne, még neee, még hagy éljünk így egy kicsit, még van hátra jó pár izgalmas ország és közel 10 ezer kilométer, még ne érjen véget. Különben is, már tudjuk a végét, azt is hogy hol, és most már azt is, hogy mikor lesz, és ez megváltoztatja a dolgokat. Ennek tudatában még teljesebben meg akarjuk élni azt a “kis” időt, azt a kb. 11 hónapot, ami még hátravan. Nem fogunk ezért most végigrohanni Latin-Amerikán, hanem ahová megyünk, ott megpróbáljuk még az eddigieknél is jobban magunkba szívni a helyek varázsát.

Útközben szabadúszó újságírók lettünk, ami megint érdekes történet, mert így már nem csak az izgalmas, szép fotótémákat keressük, hanem a történeteket is. Többet, jobban keressük a szépet, a jót, az érdekeset, mert nem csak átélői, hanem megmutatói, szócsövei is akarunk lenni ennek a rengeteg csodának, ami körbevesz minket. A vendéglátónk húga, az előbb ért haza, és mikor meghallotta, hogy voltunk Új-Zélandon, olyan lelkes lett, hogy mi is, és nagy mesélésbe kezdtük az országról, az otagói munkalehetőségekről és hasonlókról beszélgettünk nagy lelkesen. Aztán fél óra lelkes csevej után megkérdezte, hogy amúgy mi honnan vagyunk? :) Na de most már legyen elég a süket szövegből, és kezdjünk neki a blognak ott, ahol abbahagytuk legutóbb! :) Ó, ha egyszer utolérné megint magunkat, milyen nagyon boldog lennék… – Persze így is az vagyok. :)

Mexikóváros

A fővárosban két élménydús napot tartottunk, az első arról szólt, hogy körbesétáltuk a városközpontot, és próbáltunk tífusz és meningitisz ismétlőoltásokat szerezni, mert amiket otthon kaptunk, azokra 3 évvel később rá kell tolni egy ismétlő lövetet, hogy még tovább hassanak. Ugye, milyen romantikus?! :D

Itt még érkezünk, biciklisávon a biciklikkel! :)

A sétálós nap reggelén megcsodáltunk egyet a sok EcoBici állomás közül. Csak azért van teli, mert még hajnal volt, amúgy sokan használják a mexikói Bubit, népszerű nagyon a városlakók körében

…és van Metrobuszuk is, ami a sugárutak közepén, neki dedikált sávban halad, és ellentétben a hagyományos buszokkal, bal oldalt vannak az ajtajai, mert ilyen felüljárókon megközelíthető, az út közepén található állomásokon át lehet igénybe venni ezt az amúgy nagyon hatékony közlekedési formát. (láttunk már ilyet néhány indonéz városban – ott is jól működtek, persze ott is volt nekik bőven hely)

A város modern, van néhány felhőkarcolója, meg üvegpalotája, persze nem egy Szingapúr, de azért nagy

Olvass tovább…

Memo and the Gang, avagy “What is your superpower?” :)

október 21st, 2014 3 hozzászólás

Néha van, hogy teljesen megvadulok, és álmodozva, türelmetlenül várom a következő kalandokat, és alig bírom kivárni az előttünk álló új élményeket. Ilyenkor menni kell előre, vagy ha épp nem biciklizünk, akkor jó leülni és tervezgetni a következő szakaszt – már önmagában a térkép felett álmodozni is nagy élmény, hát még aztán bejárni a kitalált utat! :)

És néha olyan is van, hogy 3-4 napig megállás nélkül tekerünk, van hogy 100km feletti napokat, és ilyenkor a nap végén még akkor se marad erőm és lelkesedésem írni, ha történetesen van áram, asztal és szék ott, ahol alszunk. Pláne akkor nem, ha tudom, hogy a következő rész, amit le szeretnék írni, egy nagyon boldog szakasza volt az utazásunknak. Gondolkodtam már azon, hogy újra elkezdek a mából írni, de akkor meg valószínű belevesznék a részletekbe és minden nap 3-4 oldal lenne. Amibe meg ismét belefáradnék és lemaradnék, úgyhogy folytassuk csak onnan ahol abbahagytuk.

Memoéknál igazából semmi különös nem történt, csak egyszerűen nagyon jól kijöttünk velük és nagyon élveztük a társaságukat – és azt hiszem ők is a miénket. :) Már akkor megtetszettek, mikor Memo úgy írta alá az első válaszlevelét Couchsurfingen, hogy “Memo and the Gang” – szeretem, amikor valakinél fontos a család, és kiemeli ezt, én is sokszor úgy írok alá leveleket, hogy “Zita és Árpi”, pedig én írom, de a feleségem nevében is. :)

Memo és Janelle Mexikóban találkoztak egy véletlennek köszönhetően. Évekig alig tartották a kapcsolatot, aztán amikor Memo az USA-ban tanult, és jött a 9/11, és valami átvilágításon kellett átesnie, és ebben Janelle, aki USA állampolgár, a segítségére volt. Ennek a vége az lett, hogy összemelegedtek, elmesélték nekünk a gyűrűs leánykérés történetét is – az utolsó pillanatban érkezett meg a gyűrű a postával. :) Ők is kerekeztek együtt, egyik este kölcsönös élménybeszámolót tartottunk a tévére kivetített képekkel, ők az USA határától a Baja California félszigeten keresztül egészen Guatemaláig bicikliztek le, ott aztán Memo kapott egy munkaajánlatot Argentínába, ezért megszakították a kerékpártúrát és odaköltöztek. Memo ott tanított az egyetemen (most is egyetemi tanár itt Tolucában), és közben született két gyermekük, Ana és Memito. Utóbbi név a Memo becézése (Kicsi Memo), és rövidítve, csak Mitonak hívják a kissrácukat, tehát Ana és Mito. :) Ők ketten kezdetben félénkek voltak velünk, aztán 1 nap múlva már úgy kezeltek, mintha mindig is ott lettünk volna az otthonukban, Mito önfeledten és hangosan beszélve játszott mellettem az asztalnál a szuperhőseivel, Zita meg Ana pedig sikítós-nevetős-kergetőset játszottak körbe az egész házban. :) Ehhez képest mikor megérkeztünk még szólalni sem mertek, csak sugdolóztak a szüleiknek. :) Hamar feloldódtak és jó volt látni a gyermekek önfeledt játékát és nevetését rajtuk nap mint nap.

Első nap kora délután megérkeztünk hozzájuk, le tudtunk pihenni így este frissen fedeztük fel Metepec (egy régen különálló város, de ma már egybenőtt Tolucával) központját, ahol akkora kukoricát árultak, hogy a szemei üveggolyó méretűek voltak. És mivel majonézben és reszelt sajtban (de a kérésünkre csiliben nem!) is megforgatták, nem lehetett úgy enni hogy ne nézzen ki így az ember :)

Az estét egy népszerű, emberekkel teli étteremben zártuk. Itt nagy volt a nyüzsgés, úgy kellett várni az asztalra, sok volt a szín, a szag, és nagyszerű ételeket készítettek az orrunk előtt a rendelésünkre.

Még egy szentély is volt az étkezőterem végében! :)

Olvass tovább…

San Miguel de Allende – Toluca, 4 nap és 303km bringa

október 10th, 2014 7 hozzászólás

San Miguel de Allendéből nem sikerült korán elindulni, mert reggel még eszembe jutott pár módosítás a cikken és még el is kellett küldeni azt, így majdnem dél lett, mire kitoltuk a biciklijeinket. Ugye milyen rossz, amikor van wifi… Nem hagy békét a világ, meg az internet végtelen lehetősége. Persze azért elszakadtunk végül, és valamivel Alexék után mi is elindultunk a kempingből.

Csoportkép: balra a tulaj, középen farmerben a színész srác, jobbra Alex és Tom

Fekvőbringák ide vagy oda, azért ez is egy gyönyörű járgány, meg kell hagyni. A kerékpártúrázók körében klasszikusnak számító Schwalbe Marathon Plus gumiköpenyekkel és Brooks nyereggel. A képen nem látszik, de hátul a csomagtartó tetején van egy kis okos napcellás töltő is, ami önmagában egy összehajtható cipzáras táska is. Kihajtva a tetején a napcellákkal tölti a hasába elhelyezett kütyüket, összehajtva pedig a napcellák egymás felé néznek a belsejében így védve vannak a sérüléstől. Ez egyébként Alexandra bringája.

Ez pedig Tomé :) Hátulra a drybagjére kapott tőlünk egy nagy mexikói zászlót, amit még valahol Sonorában kaptunk, de mivel nálunk nincs táska hátul, így nem volt sehol akkora felület a bringánkon, ahová kifeszíthettük volna. Tomék pedig szeretnének több időd a helyiekkel tölteni, bátorítottuk is őket, hogy nyugodtan kérdezzenek be kertekbe sátrazáshoz (“?Podemos acampar en tu jardín?” – nem egy atomtudomány a spanyol nyelv… :D), , a legrosszabb ami történhet, hogy az első háznál azt mondják nekik, hogy nem, de ez Mexikóban nem jellemző, velünk se történt még meg soha. :)

Ja, és egy másik kevésbé klasszikus túrakerékpáros elem: Tom sisakján ugyanaz a tükör van, amit mi is használunk, ebay-en kapható, “Take a Look” a neve, és nagyon szeretjük. Jót nevettünk azon, hogy nála is megvan az a szokás hogy ha leveszi a sisakot mert pl. gyalogol, megszokásból akkor is keresi a szemével a tükröt, mert hát kényelmesebb a periférikus látóterünkbe pillantani, mint mindig megfordulni, hogy jön-e autó a hátunk mögött… :)

Miután elhagytuk a kempinget, kb. 500m métert sikerült haladni. :) A helyi Mercadoig, vagyis a piacig mentünk, ahol jól betortáztunk, vagyis felfaltunk néhány olcsó mexikói szendvicset

Olcsó volt, a Mercadoban általában jó árak vannak. – 1 peso kb. 18 forint, ha a banki költségeket is rászámoljuk, és mondjuk nagytételben, 5000 pesonként használunk csak ATM-et (mert a piacon ugye itt nem tudunk kártyával fizetni, ellentétben például az USA és Új-Zéland farmers marketeivel), a magyarnál olcsóbb, új-zélandi bank tranzakciós (5 NZD egy ATM használat) és átváltási (2,5%) költségeivel számolva. Tudom, tudom, nyitni kellett volna egy banki költségek oszlopot is szupertáblázatban, de most már mindegy. :)

Na, ki tudja megmondani, mire való az a felakasztott vízzel teli zacskó? Kommentekben várjuk a megfejtéseket! :) 10 tipp után eláruljuk! :)

Még “para jevár” vagyis elvitelre is kértünk az olcsó és finom szendvicsekből, majd végre valóban útra keltünk. A tervezett útvonalunk a következő négy napra ez volt.

Ugyanez oldalnézetből így nézett ki

Úgy terveztük, hogy első nap Tarimoroban alszunk 85km-nél, hogy másnap korán reggel még hűvösben túltegyük magunkat a mászáson, majd újabb 80km Maravatío egy újabb éjszakázással, majd harmadnap reggel jön a nagy mászás fel 2500m-re, ahol szintén megalszunk Altacomulcoban, hogy aztán negyedik nap megérkezzünk Tolucába, ahol már le volt egyeztetve, hogy egy előreláthatólag nagyon jófej családnál leszünk. No és most lássuk, hogyan alakultak valójában ezek a napok! :) Olvass tovább…

San Miguel de Allende – Ahol nem fogadott minket a vendéglátónk

október 9th, 2014 2 hozzászólás

Guanajuatoból San Miguel de Allendebe sikerült egy viszonylag könnyű, egy napos útvonalat találnom, ami alig volt 70km, és a környező hegyekhez képest igen kevés emelkedőt ígért:

Guanajuatoból San Miguel de Allendebe – Újabban már jegyzeteket is írok a szintmetszetekre – Ezek mindig ott figyelnek a fényképezőgépre mentve, így bármikor kéznél vannak, hisz fontos tudnunk, mennyi mászás van még hátra, hogy tudjunk tervezni

Még a városban gyorsan megreggeliztünk és elvitelre is kértünk négy kolbászos-sajtos quesadillát, mert nem számítottunk semmi élelemre útközben.

Mikor fényképeztem, vakított a nap és inkább előre figyeltem, ezért nem vettem észre, hogy Zita mögött ott volt a Krisztus szobor a 2700m magas hegyen, ami állítólag Mexikó földrajzi közepe is egyben, ezért nagy zarándokhely a mexikóiak körében.

Nekünk nem volt az, de örülök, hogy ha csak így utólag is, de láttuk. Ez a második dolog, amit utólag veszünk észre a fotókról, volt már egy szivárvány is Zita mögött Örményországban, amit a valóságban nem vettem észre, mert a tükörben nem látszott, fényképezni meg csuklóból fényképeztem hátrafelé, miközben magam elé is néztem. :)

Jobbra ilyen volt a táj mellettünk – Igen, az egy vulkáni képződmény :)

19km-nél La Saucedába érve nem számítottunk semmire, mert a műholdképről egy nagyon kis porfészeknek tűnt, de a valóságban annál inkább tele volt élettel. Épp piac volt és nagy zenebona:

…és karácsonyi rénszarvasok, szeptemberben! :)

Pálmafa is van, csak hogy teljesen autentikus legyen a dolog! :D Megkérdeztük, tényleg karácsonyra készülődve árulták ezeket a rénszarvasokat.

Olvass tovább…

Guanajuato apró csodái

október 3rd, 2014 2 hozzászólás

Figyelem, nagyon színes-szagos, nagyon boldog beszámoló következik egy nagyszerű napról, amely talán eddig a legszebb és legérdekesebb volt amióta Mexikóban vagyunk. Megpróbálom jól visszaadni ezt a remek napot, ami nagy kihívás lesz, de széles mosollyal az arcomon elindulok felidézni és most leírni, megmutatni mindazt, amit Guanajuatoban (ejtsd: Gvanahuato) láttunk, hallottunk, szagoltunk és ettünk. :)

Mivel egy cikket már írtam e gyönyörű városkáról, ezért most a történelméről, és azokról a témákról, amelyekről ebben a cikkben már írtam, most nem fogok ismét bővebben írni, hanem inkább az apró csodákon megyünk végig, amelyek értelemszerűen nem fértek bele egy 10 ezer karakteres Origo Utazási Rovatos cikkbe. Na de kezdjük az elején, hiszen az előző bejegyzés még Guadalajarában ért véget, ami több száz kilométerre található Guanajuatotól.

Ezt a távolságot busszal hidaltuk át, aminek több oka is volt. Guanajuato nem volt benne az eredeti terveinkben, a várost Sindy javasolta nekünk (ezúton is kétmillió köszönet érte!), és nem esett bele az útvonalunkba, viszont nagyon szerettük volna látni. Ezért azt találtuk ki, hogy odabuszozunk a városba, majd onnan már ismét biciklivel folytatjuk tovább délkeletnek Mexikóváros felé. A buszpályaudvarig azonban még el kellett tekernünk.

Ez 13km volt, nem éppen kellemes forgalomban, városi autópályán

…és a végén még egy felüljárót is kaptunk, keskeny rámpával, hogy a kanyarokban csak átemelni tudtuk a korláton a bringákat. Ennek a tetejéről készült ez a kép

De a buszút már simán ment, megvettük a jegyeket, a váróban leszereltük a bringák ülését, összepakoltuk az értékeinket a “kézipoggyászba”, és vártunk a sorunkra. Mikor beállt a busz, elsőnek pakoltunk be, így szétszedve a bringák befértek állítva a csomagtérbe, ahová én is bemásztam és gondosan rögzítettem őket a gumipókokkal. A buszra felszállva szembesültünk azzal, hogy valami luxusjáratra vettünk jegyet, rengeget hely volt a lábunknak, hátul külön WC volt a fiúknak meg a lányoknak, és még működő wifis net is volt. Ha ezt előre tudjuk, körbejárunk az állomáson olcsóbb jegyekért. De nem tudtuk, ezért hát maradt a kényelem és az élvezet. Fejenként 390 pesoért, vagyis kb. 7000 forintért, 300km-re. :( :)

Guanajuatóban az állomástól még várt ránk 8km Lisa otthonáig, ami persze több nagyobb fölfelén, és néhány alagúton át vezetett, a végén pedig, mivel nem volt rajta a GPS-en az utca, amiben lakott, még egy nagy kitérőt is tettünk, ami belekerült egy újabb dombmászásba. Aztán még a házat sem találtuk, mert két 21-es házszám volt, de végül csak meglett a cím is és Lisa is.

Lisának mi voltunk az első CS vendégei, de lévén egy ausztrál nőről van szó, ez semmi problémát nem okozott, ha nem tudjuk, hogy mi vagyunk az elsők, azt hittük volna, hogy a századik vendégei vagyunk, annyira természetesen és bizalmasan viselkedett velünk. Korán lefekedt, mert korán kelt, reggel már nem is láttuk, de valamivel utána mi is felkeltünk, és elindultunk gyalog a városba. Valamiért azt hittük, hogy még messze vagyunk a központtól, de valójában egy kilométerre sem voltunk tőle, így végül nem buszoztunk.

A kilátás az ablakunkból. Mi egy dombbal délebbre laktunk a központtól, ami emögött a domb mögött található

Olvass tovább…

Sok futás, tánc és ugráló babok Guadalajarában

október 2nd, 2014 Nincsenek hozzászólások

Guadalajara (ejtsd: Gvadalahara) Mexikó második, harmadik, vagy negyedik legnagyobb városa. És végig ilyen konkrét lesz a leírásom, ugyanis offline vagyok, mikor ezt írom. Szóval bocsájtsatok meg minden hiánytalanságot és pontatlanságot, de az útinaplónak haladnia kell, nincs mese. :)
Guadalajarában Sindy-nél laktunk Couchsurfinggel, de ha ő vagy más nem fogadott volna be minket magához erre a négy napra, akkor a híres Casa de Ciclismoban (LINK) szálltunk volna meg, amely egy biciklisbarát szálláshely. Néhány nappal azután, hogy elhagytuk a várost találkoztunk egy bringás párossal, akik ezen a helyen szálltak meg, és azt mesélték, hogy jó volt ott és hogy folyamatosan mentek a bulik és mindig vitték őket valahová. Mi annyira nem vágytunk erre 5 nap masszív bringázás után, de azért így is kimentünk Sindyvel két este valahová.

Első este Sindyvel kimentünk a kedvent helyére, busszal 10 perc volt a központ mellett ez az utca, ahol a kétszer két sáv autóút között volt egy széles sétány kétoldalt fákkal. Ezen a helyen szólt a zene és emberek százai táncoltak. A mexikóiak már óvodában elkezdik tanulni ezeket a latin táncokat, ezért ropják így felnőtt korukra.

Ugyanitt volt egy sikh fickó, aki matracokat terített le, és mindenkit megmasszírozott-csontropogtatott kb. 1 percig, aztán odacsúsztatta az illetőknek a névjegykártyáját. Jó kis marketing, meg kell hagyni! :) Mi is kipróbáltuk, jó volt a ropogtatás, és később vicces volt látni, hogy a fehérruhás, turbános csávó is beállt táncolni :)

Ezt már hazafelé menet láttuk, egy szobor, amely egy nagyon fontos pillanatot ábrázol: egy pásztornak megjelent a guadalupei szűz, mikor ment a papokhoz és elmesélte nekik, hogy mi történt, nem hittek neki. Később megjelent neki megint és azt mondta, hogy gyűjtsön virágot a ruhájába. Amikor ezeket a virágokat elvitte a papoknak és kinyitotta a ruháját, azon megjelent a guadalupei szűz mintája… Vagy valahogy így… :)

Olvass tovább…

Öt kőkemény(?) nap Puerto Vallartától Guadalajaráig – 2. rész

október 1st, 2014 1 hozzászólás

Mascotából ismét korán reggel indultunk, hiszen tudtuk, hogy még ezen a napon is sok szint vár ránk.

Kb. a századik kilomteren található Mascota ezen a grafikonon

3. nap: Mascota – Atenquillo

A város végén ez a kapu búcsúztatott minket: “Buen Viaje – Jó Utat!” :)

A kapu után pár száz méterrel rögtön elkezdődött egy meredek emelkedő, de amilyen meredek volt, olyan rövid is. A túloldalán már újra laposon suhanhattunk, még mindig a reggeli felhős, ködös, hűvös időben

Oldalra pillantva ilyen tájkép fogadott minket

Olvass tovább…

Egy hét Puerto Vallartában

szeptember 29th, 2014 1 hozzászólás

Puerto Vallartába eredetileg azért tettünk kitérőt, mert Pitt és az internet is azt mondta, hogy szép hely és hogy nagy eséllyel itt tudunk majd úszkálni rájákkal és delfinekkel. Hát nem tudtunk, mert az idő nagyrészében haragos volt a tenger, amikor meg nem, akkor egy kisebb csapattal túráztunk a tengerparton és haladni kellett, ráadásul beázott a fényképezőgépünk “vízálló” tokja…

Közben pedig még egy felkérés is befutott hozzánk négy utazási cikk megírására. Ilyen nem történt még a történelem során, ezért ezt természetesen nagyon komolyan vettük és ezért hosszabb megállónk volt Puerto Vallartába, mert én napokon át írtam ezeket a cikkeket. Ami egyébként élmény volt és egy kis bevételhez is hozzájuttatott minket, ami mindig jól jön, pláne ha új gumikülsőt is kell venni Zita biciklijére, amin nem sokkal az enyém után szintén bemondta az unalmast a felfüggesztés (azóta már úton van az új). 30 ezer kilométer, keresztül Ázsián, a táv 99%-ában súlyosan túlterhelve a biciklit, sokszor botrányosan rossz utakon – ennyit bírt a gyári felfüggesztés, szóval nem hibáztatunk senkit, hanem örülünk nagyon, hogy a felfüggesztés gyártója (DNM) ismét gyorsan válaszolt és ismét küldenek egy az eredetinél erősebb, de azzal pontosan azonos méretű felfüggesztést. Ezekkel már tuti simán kibírjuk hazáig, főleg hogy bizonytalan ideig megszabadultunk a holmink egy részétől.

Na de jöjjenek a részletek, ismét képekben mesélve, és néha azok között.

Ez történik, ha ütközünk. Egy a forgalmi helyzetből adódó hirtelen fékezésemkor Zita hátulról belémtrafált. Se az én bicikimen, se az övén nem tört el se lámpa, se semmi, csak elgörbült a láncvédője Zitának. De most kiegyenesítettük! :)

Láncot is mostunk, fékeket állítottunk, bowdent cseréltünk, és persze Zita hátsókerekén a külsőt – Egy olcsó Kenda gumit találtam az általunk használt 26×1.75-ös méretben, mondván, hogy ez majd megteszi, amíg meg nem érkezik a Schwalbe ebayről.

Bocsánat, de a puerto vallartai képek nincsenek kronológiai sorrendben, ugyanis több fényképezőgéppel készültek, ráadásul az egyiken ekkor fordult körbe a 10000-es számláló. Szóval ez a kép bár nem az első a sorban, de az első reggelünkön készült. Teljesen véletlenül azonnal megtaláltuk a város legjobb tortázóját, ami a lakhelyünktől csak 2 perc sétányira volt az Universo és a Prisciliano Sanchéz sarkán

Olvass tovább…

La Penitából Puerto Vallartába – Csótányoson, és elképesztő megpróbáltatásokon át

szeptember 25th, 2014 1 hozzászólás

Tom, akinél az indulás előtti este laktunk La Penitában, egy amerikai expat, vagyis egy külföldön – esetünkben Mexikóban – élő amerikai. A szobája falán ott lógott egy gyönyörű mountain bike, de ettől még nem fogtam gyanút.

Never Believe a Mountainbiker (if you are a cycle tourer)!

Amikor először néztem ezt az alternatív útvonalat, hamar lemondtam róla, mikor láttam, hogy részben földútról van szó. Aztán mikor előző délután megérkeztünk Las Varasban a forgalmas, keskeny főútra, ahol folyton hangos, nagy teherautók előzgettek, újra elgondolkodtam, hogy inkább a kisebb, nehezebb, de kevésbé forgalmas és feltehetően kalandosabb útvonalat kéne választanunk. Ebben Tom is megerősített, ahogy abban is, hogy hol murvás, hol köves az út, és nagyon szép. Ezért végül hosszas vacilálás után úgy döntöttünk, hogy reggel a hosszabb, nehezebb, szintesebb, de kevésbé forgalmasabb és valószínű kalandosabb utat választjuk Puerto Vallarta felé. Fogalmunk sem volt, mire vállalkozunk…

Az első tíz kilométer nem hogy kalandos, hanem egyenesen dögunalmas volt. Persze csak azért, mert ugyanott tekertünk, ahol előző nap délután, hogy elérjük a földút – a régi főút – kezdetét.

Ezen a szakaszon csak egy érdekes dolgot láttunk: a helyi temetőt

Nézzétek ezt a sírt! Igen, ez a sír, egy kis ablakos, ajtós helyiség.

…és most nézzétek ezt! Másik elhunytak, feltehetőleg szegényebb családoktól. A társadalmi különbségek még a temetőkben is láthatóak. Na nem mintha az elhunytaknak nem lenne már mindegy… Ezt érdekes volt látni.

És most érkezzünk meg arra a bizonyos “alternatív útvonalra”. :)

Kezdetben egyáltalán nem volt nehéz dolgunk, kemény murvás úton haladtunk, széles volt, forgalom pedig szinte semmi nem járt rajta

Olvass tovább…