Archívum

A(z) ‘Kambodzsa’ kategória archívuma

Siem Reap – Bangkok, 4 nap vágta

május 13th, 2013 15 hozzászólás

Siem Reap-től Thaiföld felé vettük az irányt, egyenesen vissza Bangkokba, hogy bezárjuk ezt a délkelet-ázsiai Lao-Viet-Kambó kört, és visszatérjünk oda, ahol már kétszer jártunk, Thaiföld óriási metropoliszába, a fővárosba. Ott sok elintézni valónk volt, ezért nem sokat cécóztunk, hanem tekertünk, hogy minél előbb odaérjünk. Így azt a bizonyos nemzeti parkot, amit Laosz felé menet idő hiányában kihagytunk, most sem érintettük, igaz ezt nem is nagyon bántuk, mert nem éreztük, hogy oly sokat adhatott volna az eddig élményeinkhez. Inkább az a sok elintéznivaló járt a fejünkben, ami ránk várt Bangkokban. Na és persze bármennyire is igyekeztünk és bármennyire is csak a legrövidebb, leggyorsabb úton „száguldottunk” végig a 4 nap alatt, azért így is bőven történtek velünk a dolgok.

Első nap – 81km – A rendőrségig

Első nap még el sem hagytuk Siem Reap-et, máris egy érdekességnek lettünk a szemtanúi. Ha ez Európában történik, semmi meglepőt nem találtam volna benne, de itt Kambodzsában ez nem volt megszokott számomra. Egy iskola mellett szó szerint lezárták néhány nagy táblával az utat a gépjárművek elől, hogy a nagy gyereksereg gondtalanul és biztonságban átvonulhasson.

Mint azt már megszoktuk, most sem sikerült igazán korán elindulnunk, ebben egyszerűen nem vagyunk jók. Ezért hamar meg is álltunk, mert a hőség lecsapott ránk. A legdurvább ilyenkor az, ha valamiért napon kell megállnunk, és nem tudunk azonnal árnyékban megállni. Ilyenkor azonnal elkezd ömleni rólunk a víz, hiszen megszűnik a léghűtés, viszont a nap az tovább tűz ránk. Most ez nem így történt, Zita kiszúrt egy kisebb helyi piacot az út mentén, és oda le tudtunk húzódni árnyékba. Megittunk néhány cukornádszörpöt, beszélgettünk kicsit a helyi gyerekekkel, aztán indultunk tovább.

Leelőzött minket egy járgány, amely alig haladt gyorsabban nálunk. Amikor erre Zita ráeszmélt, vágtába kezdett, és hamarosan a cuccokkal és emberekkel teli „motorszekér” mögött száguldottunk. Sajnos ez az öröm nem tartott sokáig, pedig érezhetően könnyebben ment a haladás a jármű szélárnyékában, és szemmel láthatóan ezt nem csak mi, hanem a platón utazó emberek is nagyon élvezték. A kocsi lelassított, majd lehúzódott, mi pedig egy vidám integetés közepette elhúztunk mellettük.

Az út nyílegyenes volt, széles padkával és dögunalmas menettel, így már az élménynek számított, amikor elment mellettünk egy olyan kisbusz, aminek a tetejére még egyszer annyi holmi fel volt pakolva, mint maga a járgány, így aztán az kétszer olyan magas volt, mint a cuccok nélkül lett volna. Olvass tovább…

Második-Harmadik nap az Angkor Wat-nál

május 8th, 2013 7 hozzászólás

Nem volt könnyű hajnalban kelnünk, de végül sikerült, és nem sokkal a tervezett idő után el is indultunk Siem Reap-ből az Angkorhoz. Míg hajtottunk, sok turistával teli riksa elhúzott mellettünk, és már javában világosodott is, de nem, végül nem igazolódott be a félelmem, nem késtük le a napfelkeltét a legnagyobb és leghíresebb templom előtt. Viszont helyet már nem kaptunk az első sorban, de még a másodikban és a harmadikban sem. Az Angkor Wat előtti kis tavacska partján őrült nagy tömeg várta már a napfelkeltét, mikor odaértünk. Az ugyanis állítólag nagyon szép, ahogyan visszatükröződik a víz felszínén a templom körvonalával.

Nem bírtunk felocsúdni a tömeg méretén, és tudom, ez nem szép, de ezzel számomra egy kicsit már el is vesztette az egész az eredeti varázsát. Azt gondoltam, leszünk majd néhány tucatnyian, és hangulatos lesz az egész, de ehelyett valami tömeghisztéria volt a tóparton, és ha összeadtuk volna annak a sok tükörreflexes fényképezőgépnek az árát, szerintem kijött volna az összegből jó néhány földkörüli út ára. :) Na de ne irigykedjünk, elvégre nekünk is lehetne olyan, de mi egy másik utat választottunk. Csüggedni pedig nem csüggedtem, csak épp a mi kis fényképezőgépünket a többiekével 180 fokkal ellentétes szögben beállítva tettem le egy kőre, és indítottam el rajta az 5 másodpercenkénti végtelenített felvételt.(1:02-1:07) Gondoltam, hogy ha majd tényleg jön a nap, kicsit megfordítom, hogy az is benne legyen az ekkor a fejemben már körvonalazódó kisfilmben, de ekkor történt egy kis baleset. Olvass tovább…

Az első napunk az Angkor Wat-nál

május 3rd, 2013 5 hozzászólás

Angkorvat, a „fővárosi templom”

Bizony, így írja a magyar Wiki, Angkorvat. Ez nekem kicsit meredek, úgyhogy én maradok továbbra is az Angkor Wat-nál. Ugye nem zavar senkit?! :) E két szó egyébként annyit jelent, hogy „fővárosi templom”. Élt itt egy II. Survayarnam nevű istenkirály, mert a 12. században ez volt a divat, az istenkirályság, vagyis hogy a királyok valamiféle félistennek képzelték magukat, vagy legalábbis valakinek, aki olyan magasságos, hogy a halála után majd egyesülni fog valamelyik istennel, esetünkben Visnuval. Merthogy ők kezdetben hinduk voltak, erre utal az egész Angkor Wat építészete és szobrai, amelyek egyébként mind az előbb írt célt szolgálják, a templom a földi és az égi lét közötti kapcsolatot testesíti meg.

Az okokról megoszlanak a vélemények, de a Wiki azt írja és én neki hiszek, hogy anno az itt élő khmer népek olyan ügyesen elterelték a Siem Reap folyót ezekbe a négyzet alakú csatornákba és hatalmas téglalap alakú víztározókba, hogy ezzel a hosszú száraz évszak alatt is tudtak földművelni a parasztok, így egy évben háromszor is arattak. Ez okozta ennek a birodalomnak az ideig-óráig tartó virágzását, amely állítólag akkora volt, hogy Ázsiában csak a kínai császárság ért fel vele. A 14. században VII. Jayavarnam új fővárost épített az Angkor Wat-tól nem messze északra. Ez az Angkor Thom, ennek a közepén található a Bayon templom, és innentől számítva már a Buddhizmust követték az angkoriak. De persze mint mindig, ide is beköszöntöttek aztán a csúnya idők.

A 15. században sziámi betöréseknek és fosztogatásoknak köszönhetően a birodalom gyors hanyatlásnak indult, a főváros kiüresedett, de teljesen soha nem volt elhagyatott, igaz a dzsungel nagyon szépen körbenőtte.

A 20. században felfedezte a nyugat Angkor Wat-ot, és ma már több nemzetközi szervezet is ügyeskedik a megóvásán és a felújításán, mialatt ez lett Kambodzsa messze legnagyobb turistalátványossága és egyben az ország nagy büszkesége és jelképe is. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy még a kambodzsai nemzeti zászlón és a címeren is az Angkor Wat díszeleg. Egyébként az Angkor Wat csak a legnagyobb, és egyben az egyik legrégibb és legjobban megmaradt templom, de mivel ez a leghíresebb, így az egész környék megörökölte tőle ezt a nevet. Helyi idegenvezetők szokták az „Angkor Area” kifejezést használni, de én nem fogom, mert mindenütt a világban így ismert a környék, hogy Angkor Wat. Ha ezt írom, akkor vagy magára A Templomra gondolok, vagy az egész környékre, de ezt majd mindig igyekszem tisztázni.

Templomról templomra fogunk járni, pont úgy, ahogy a valóságban is. Ahhoz, hogy követni tudjatok, itt van egy remek térkép, ha ráklikkeltek, megnyílik nagyobban is, a széleivel, a jelmagyarázattal együtt.

Három napot csavarogtunk az Angkor Wat környékén, ebből az első két nap megcsináltuk a kis- majd a nagykört, harmadik nap pedig csak visszamentünk néhány helyre a kedvenceink közül (31km). A térképen a piros kör a kiskört, a zöld kör a nagykört jelenti. Ezek nekünk 38 és 42km-es tekergések lettek, de ebben csak a bringázás van benne, a gyaloglás nincs. A távok az előző bejegyzésben megmutatott szállástól és –ig értendők, tehát ebben benne van egy 6-7km-es odaút és egy ugyanekkora visszaút is. A bicikliket általában az egyes templomok bejáratánál, a jegyszedő őr közelében láncoltuk le. Ide bizony már sportcipőt húztunk, és jól tettük, mert gyalog is nagyon nagy távokat tettünk meg, és második nap, amikor kora reggeltől és egész estig maradtunk a romok között, mind a ketten borzasztóan elfáradtunk. Az egy nagyon hosszú nap volt, amelynek eredetileg a délutánján vissza akartunk volna térni a szállásunkra, de végül magába szippantottak minket a romok, és maradtunk, amíg ránk nem sötétedett. Nem tudom, mikor voltunk annyira fáradtak utoljára, mint annak a napnak a végén, de megérte, mert csodaszép volt, azzal együtt is, hogy a végére már mind a ketten kicsit nyűgösek voltunk.

Na, és akkor jöjjenek a képek és a személyes élmények. Mást, semmit nem ígérek, ezért aki az egyes romok történeti és vallási hátterére kíváncsi, az bújja tovább a Wikit, én most már többet nem puskázok onnan! ;) Olvass tovább…

Phnom Penh – Siem Reap – 3. rész – Az érkezésünk és napjaink Siem Reap-ben

április 30th, 2013 1 hozzászólás

Feldönt egy tehén

Stoung-ban, harmadik nap Siem Reap felé megint korán keltünk, még a szobában reggeliztünk és már hét előtt kint voltunk az úton. Álmos reggel volt ez, de aztán megálltunk egy jegeskávéra és onnantól kicsit jobb lett. Az esküvők most is folytak, sőt mostanra sikerült megbarátkozni a velük járó zenével is:

Amikor másodjára megálltunk, hogy most már együnk is valamit a reggeli után, szemben teheneket tereltek. Közben mi elindultunk, így közelebb kerültünk az eseményhez, én pedig videót indítottam megint, és mialatt „pörgött a film”, két tehén összeveszett és egymásnak döntötték a szarvaikat, ők szépen elállták a forgalmat, igaz, ekkor már az egész csorda az úton volt, úgyhogy kb. a veszekedők erre már nem sokat tettek rá. Aztán az egyik tehén úgy gondolta, hogy ő még elfér mellettem. Hát nem, nem fért el, meglökte a hátsó táskámat, én pedig ettől el is borultam:

Leestem a bringáról, le az aszfaltra, és ettől tényleg jól belém állt az adrenalin, mert jól meglökött az a tehén és erre nem számítottam. De a felvételt ettől még nem állítottam le, elvégre nem minden nap történik ilyen az emberrel, nem igaz? Olvass tovább…

Phnom Penh – Siem Reap – 2. rész – 126km kilométernyi Khmer élmény

április 26th, 2013 Nincsenek hozzászólások


Pagoda helyett a rendőrségen éjszakázunk

Az előző bejegyzés végén igazából nem ért véget a napunk, csak már nem akartam még ezt is beleírni, így is annyi sok témát érintettem. Szóval nem sokkal azután, hogy visszamentünk Sothea-éktól a pagodánkba aludni, emberek jelentek meg elemlámpákkal. Egy rendőr volt egy tolmáccsal, de ez most már olyan igazi rendőr volt, szirénás rendőrautóval, nem csak valami szakadt robogóval. Azt mondta, hogy itt nem biztonságos nekünk, ezért menjünk a rendőrőrsre aludni. Ezt először nem akartuk elhinni, mert lélekben szinte már aludtunk a hosszú, fárasztó nap végén, de végül beláttuk, hogy jobb, ha azt tesszük, amit mond. Egyébként maradhattunk volna a templomépületben saját felelősségre, de ezt nem akartuk. Követtük hát a rendőrautót, ami még Sothea-ékon túlra vitt minket, visszafelé az úton ahonnan jöttünk, vagy jó két kilométert.

Az első épület, ahol a rendőrünk először el akart szállásolni minket, kész röhej volt. Egy valamilyen díszes épület volt ez, olyan, amiből még sok ugyanolyat láttunk az országút mentén (talán valami sorozatgyártott mini-rendőrpalota), de egyrészt ez a mi esetünkben kicsit romos és koszos volt, másrészt két oldalról nemhogy falak, de még ajtó-ablak sem volt felszerelve, ergo a rendőrünk azt kérte, aludjunk a szabadban az összes értékünkkel együtt. Ez nekünk nem tetszett, és valahogy elmutogattuk neki, hogy mi a bajunk, amit meg is értett, mert aztán a bringák és mi is helyet kaptunk egy szobában a CB-rádiók mellett. Itt felállítottuk a szúnyoghálót és lefektettük a matracokat, majd végre aludhattunk.

Reggel gondoltunk egyet, és fényképezkedtünk a rendőr barátunkkal. Elvégre nem minden nap alszik rendőrségen az ember. :) Egyébként megkérdeztük azt is tőle, hogy van-e börtöncellája, de ez nem az a vadnyugati vidék, hogy az utolsó kis örsön is legyen cella, így ez az élmény még várat magára. :) A rendőrünk pedig az égnek nem akart mosolyogni, amikor fényképeztük, pedig amúgy egy vidám, mosolygós fickó volt, csak a fotóhoz vágott mindig fapofát. És persze beöltözött a rendes egyenruhájába a fényképezkedéshez, mert ha már rendőrautó és rendőrőrs, akkor az úgy nem adja, hogy csak úgy az asszonyverőben pózol a kamerának. Aztán kitalálta, hogy kihozza bentről a falról azt a két fotót, amelyeken éppen kitüntetéseket kap, és ezekkel is le kellett fényképeznünk, de mosolyogni ezekhez sem tanult meg. Viszont a kép azt hiszem nagyon nagy lett, legalábbis nekünk nagyon tetszik. Rendes fickó volt ez a rendőr, nem erősködtünk vele (régebben talán ráhagytuk volna a dolgát és maradunk a pagodában), és ő sem értetlenkedett velünk. Megköszöntük a szolgálatát, majd kihajtottunk az útra. Zita szólt rám ekkor, hogy valami hiányzik a fejemről. A sisak! Az ottmaradt még az első, díszépületben tegnap este! Olvass tovább…

Phnom Penh – Siem Reap – 1. rész – 100km pagodákon, esküvőkön és hol nem volt erdőkön át a féllábú emberig és az egy kilós csirkéig

április 22nd, 2013 4 hozzászólás

A szükségről

Phnom Penhből kifelé menet nem a főúton, hanem egy attól nyugatra lévő alternatív útvonalon, a folyó mellett hajtottunk ki. Ezt az útvonalat Charlie javasolta, ő már többször járt a Phnom Penh – Siem Reap vonalon, ezért nagyon jól tudta, hogy a főutat a főváros közelében érdemes elkerülni, mert nagyon poros és nagyon forgalmas.

Még ki sem értünk a városból, már meg is álltunk egy pagodánál, mert az már az útról is látszott, hogy az épület olyan pompás, hogy azt muszáj közelebbről megnéznünk. Persze odabent az udvaron megjelentek a monkik is (a szerzetesek, saját anglo-magyar elnevezésben), és volt hozzánk egy-két kedves szavuk.

Ahogy visszahajtottunk az útra, máris ránthattam elő újra a fényképezőgépet a kiszsebből, mert felfedeztünk egy biztonsági övet egy motoron. Mert itt Ázsiában még ilyen is van. Az apuka utazott a két gyermekével, a kisebbik fiút egyik kezével fogta maga előtt, a nagyobbik, a leány pedig mögötte ült, de a derekuknál össze voltak kötve egy ruhadarabbal. Tudom, hogy természetesen ez is szükségmegoldás és ez az ember szívesebben furikázná a családját egy kasztnis járgányban igazi biztonsági övvel bekötve őket… De! :) Először is nem tűnik ettől olyan mélyen boldogtalannak, és valószínű azért nem, mert sokkal kevésbé materialista, mint mi azt képzeljük. Olvass tovább…

Kambodzsa szörnyű történelme és csavargás Phnom Penh-ben

április 19th, 2013 2 hozzászólás

Pol Pot, aki a saját népét irtotta

Nehéz ezt a bejegyzést elkezdenem, mert olyan témát kívánok érinteni, ami nem könnyű. Kambodzsa a közelmúltban részese volt a világ egyik legnagyobb népirtásának, ahol ráadásul egy agyament vezető, számomra még mindig érthetetlen okokból, eszeveszett ideológiákat követve a saját népét írtotta.

Egyszerűen képtelen vagyok erről írni, úgyhogy ez egyszer engedjétek meg, hogy a Wikipédiát idézzem Pol Pot-al kapcsolatban:

”A későbbi miniszterelnök 1925-ben született Saloth Sar néven egy gazdag parasztcsaládban, részben khmer, részben kínai származású volt. Phnompenben végezte tanulmányait, majd Ho Si Minh Indokínai Kommunista Pártjának lett tagja. 1949-ben Párizsba ment elektrotechnikát tanulni. Miután 1953-ban visszatért, rövid ideig részt vett a franciák ellen vívott indokínai háborúban. 1960-ban az újonnan alakított Kambodzsai Kommunista Párt központi bizottságának tagja, 1963-ban a főtitkára lett. Északra ment, hogy megszervezze a gerillaharcot Norodon Szihanuk rendszere ellen, a Lon Nol rendszere elleni polgárháborúban pedig vörös khmer csapatait vezette. Miután hatalomra jutott 1975. május 13-án (amit hivatalosan 1976-ig nem ismertek el), Vietnammal, mely eddig támogatta gerillaharcát, hamarosan megromlott a viszonya, mivel saját hatalmát függetleníteni akarta Vietnamtól, és Kína felé orientálódott. Hihetetlen brutalitással kezdett neki az „igazi kommunista társadalom” megalakításának. Minden ellenállást le akart törni, így nemcsak a „rendszeridegen” városi polgári lakosságot, valamint a buddhista szerzeteseket tekintette ellenségének, hanem a Vörös Khmer mozgalmon belüli ellenfeleivel is leszámolt. Az országot valódi kommunista országgá kívánta formálni, ezért kíméletlenül pusztította annak kulturális örökségeit, betiltotta a régi népszokásokat (halálbüntetés várt a tradicionális khmer táncosokra is egyebek mellett). Négy évi uralkodása alatt legalább egy-másfél millió ember esett áldozatul a terrornak. (A becslések eltérőek: a korabeli külföldi megfigyelők egymillió áldozatról beszéltek, a vietnamiak három millióról, a Yale Egyetem 1996-os kutatása 2 millióra teszi a halottak számát). A halál okai a kivégzések, a bebörtönzések, a betegségek és az összeomlott gazdaság által okozott éhezések voltak. Az áldozatok többsége a járványok és az éhezés miatt vesztette életét, de több százezerre teszik a kivégzettek számát is. Ismert, hogy Kambodzsát a világ legnagyobb rizstermelő országává akarta tenni és szinte minden polgári lakost rizstermesztő földekre küldött munkatáborokba, ahol nyomorúságos körülmények között, napi 12-15 óra munkát végezve ezrével haltak meg. Olvass tovább…

Phnom Penh-ben, a SmallWorld vendégségében

április 17th, 2013 2 hozzászólás

Motorral buszt húzni? :) Ázsiában minden lehetséges, és mindent meg is csinálnak!

Esik az eső, „kényszersziesztát” tartunk. Rég nem írtam naplót, ezért itt az ideje folytatni a kambodzsai történeteket. Ehhez nagyszerű segítség a sok fotó, mert volt annyi eszünk, hogy folyamatosan fényképeztünk, mindig amikor bármi érdekeset láttunk, azt lencsevégre kaptuk, ha nem szaladt ki a képből, így most bőven van miből visszahívni az emlékeket – amelyek még mindig több, mint egy hónaposak, úgy látszik, hogy már soha nem fogom utolérni magunkat, de ez már egyre kevésbé zavar. :)

A vegyesboltot korán elhagytuk, valamikor 6 óra tájt kelhettünk, mert hét körül már az úton voltunk. Rengeteg iskola és buddhista templom mellett haladtunk el, és felfedeztünk egy újfajta, szuper hatékony közlekedési eszközt. Egy motorral egy hosszabb kétkerekű utánfutót húztak, amire padsorok voltak szerelve. Ugyan teli járgányt nem láttunk, de szerintem 16-an simán felférnek rá, de ha ázsiai módon ülnek rá, akkor még a 32 fő is biztos. Mindegyik ilyen járgányon volt tető, ami előre még a motoron ülő sofőr fölé is benyúlt és persze az utasokat is védte a naptól. Ugyanígy minden ilyen „buszon” láttunk a motor mögött egy nagyobb műanyagtartályt, erre nem jöttem rá pontosan, mi célt szolgál, de talán üzemanyag tárolásra használják, hogy meghosszabbítsák vele jármű a hatótávolságát.

Később láttunk ugyanennek a történetnek a „tehergépjármű” változatát, amikor csak egy platós utánfutó volt a motor mögött, az viszont olyan durván megpakolva, hogy azt el sem akartuk hinni. Nagy asztalszerű lapokat vittek, kettőt egymásba borítva, a tetején még két fickó is ült és igazán az emberekhez mérten lehetett látni igazán, mekkora cuccot húznak el egyetlen motorral. És ha megfigyelitek itt is ott van a plusz tartály! :) Engem folyamatosan lenyűgöz az ázsiai ember találékonysága, pedig ez már nem az első „szegény”, „fejletlen” ország, ahol járunk. Gondoljunk csak bele, mennyivel egyszerűbben megoldják az emberek és az ilyen megoldások nem csak nekik, hanem a környezetüknek is „olcsóbb”, de persze hozzá kell tennünk megint, hogy az ilyen járgányokkal valószínű csak sík terepen lehet elboldogulni, na és az sem mellékes, hogy itt Kambodzsában nincsen nagyon olyan, hogy tél. :)

Miután lenyűgözött minket egy banánfürtöket szállító motoros is, egy furcsa fekete formát vettünk észre jobbra az úttól. Valami szobor lehet, azt kivettük, de nagyon furcsa formája volt, ezért eldöntöttük, hogy közelebbről is szemügyre vesszük. Egy pagodához vezetett minket a mellékút, kaput kereszteztünk, majd két hosszú szoborcsoport között haladtunk el. Az emberszerű kőszobrok valamilyen „kötelet” húztak mind egymás után hosszú sorban, és ez a kötél valamiféle kígyó vagy sárkány volt. Beljebb egy mesterséges tó közepén megtaláltuk azt a fekete szobrot is, amit távolról láttunk, majd beljebb egy hatalmas, díszes pagodát, olyat amit eddig még soha sehol nem láttunk. Ez már az Angkor Wat-ra hajazott, legalábbis nekünk nagyon hasonlítottak a formák ahhoz, amit eddig a híres Angkor Wat-ról láttunk. Ha itt a semmi közepén, csak úgy az út mentén találunk egy ilyen szép, működő pagodát, milyenek lehetnek az Angkor Wat-nál azok az ezer éves romok a dzsungel mélyén? :) Kifelé menet még Zita észrevette a takarékos izzót az egyik szoborra építve, aztán kigurultunk, vissza a főútra, és egyenesen be a fővárosba, Phnom Penh-be. Olvass tovább…

22. országunk: Kambodzsa bemutatkozik! :)

április 11th, 2013 7 hozzászólás

Egy új országba megérkezni mindig izgalmas, mert rögvest a határ után újfajta emberekkel találkozhatunk, és ez egyben akár teljesen újfajta nyelvet, szokásokat, kultúrát, építészetet, viselkedésmintákat, szokásokat és ételeket is jelenthet. Kambodzsába érkezve ugyan nem ért minket óriási kultúrsokk, de az első élményeink mindenképpen nagyszerűre sikeredtek, ezt akkor ott is így éreztük, és a képekből, videókból is ez jön át, amelyeket épp most válogattam ki ehhez a bejegyzéshez. Ez talán azért is volt nagyszerű nekünk, mert 2 és fél hónap Vietnam után már nagyon vágytunk valami változatosságra, ezért Kambodzsának nagy kíváncsisággal és érdeklődéssel vágtunk elébe. Megpróbálom visszaadni, vagyis inkább továbbadni Nektek az élményt, ami az első nap ért minket.

10 dollar beer money for me! – A nagy fenéket!

A legeslegelső élményünk azonban nem pozitív sajnos, de ettől még meg kell, hogy említsem. Először is már megtalálni sem volt egyszerű az „immigration office”-t, mert azt semmi tábla nem jelezte, és nem a főút mellett volt, hanem egy utcával beljebb a folyó felé, bent a faluban. Ide egy valamilyen faültetvényen keresztül egy poros kisúton tudtunk bejutni, de ezt csak sokadjára, sok kérdezősködés után tudtuk megy, ugyanis tábla az nem jelölte az utat a határőrség irodájába. Ide ugye mindenképpen be kellett, hogy térjünk, mert itt kaptuk meg a 30 napos vízumunkat fejenként 20 dollár ellenébe, a belépő becsétekkel együtt.

Csakhogy akadt egy kis bibi, méghozzá, hogy Zita útlevelében már csak egy üres oldal akadt, és ebbe a határőrünk belekötött, mondván, hogy 3 üres oldal kell, hogy legyen az útlevélben, ő csak így adhatja ki a vízumot, különben bajba kerül, és „lefejezik” – ez utóbbit még egy kézmozdulattal is jelezte. Még mielőtt magyarázkodni kezdhettünk volna, hogy de hát Thaiföldön, Bangkokban már vár ránk egy-egy üres új útlevél, ő folytatta, hogy nem az nem jó, vissza kell mennünk Saigonba vagy Hanoi-ba és ott majd a nagykövetségünk ad nekünk új útlevelet. Vaaagy… Vagy ő egy kis „beer money for me”, vagyis 5-5 dollár ellenében szemet huny az üres oldalak száma felett, és átenged minket. Ezen nagyon felbőszültünk, mert ne mondja hogy lefejezik, ha átenged minket teli útlevéllel úgy, hogy aztán rá egy percre pedig a korrumpálhatóságára tesz utalást, ráadásul teljesen nyiltan még azt is közli, hogy sörre kell neki a pénz. Basszus, még én, a „gazdag nyugati” sem költök ennyit sörre egy hónap alatt sem, akkor meg miért adjam oda neki ezt a pénzt, legalább hazudta volna azt, hogy 5 gyereke van és ételre kell… Amúgy meg már messze földről hallottuk mindenkitől és olvastuk mindenhol, Olvass tovább…