Archívum

‘Charlie’ cimkével ellátott bejegyzés

Corozaltól Copper Bankig biciklivel és kézzel hajtott komppal

november 17th, 2014 2 hozzászólás

Reggel lenyomtam az ébresztőt, de a telefon bekapcsolt és nem sokkal később egy nagyon furcsa sms érkezett, a DigiCell üdvözölt minket, méghozzá magyar nyelven! :o Hogy a viharba tudnak egy ilyen Isten háta mögötti apró kis országban magyarul? E kérdésre úgy gondoltam, hogy jó lesz egy kicsit aludni, és ezzel hagytam is a telefont. Ám az megint megszólalt, Zoli hívott minket, egy Drangrigában élő magyar család fője, akivel már skype-on keresztül kb. egy hete felvettük a kapcsolatot, és ennek folyományaképpen hozzájuk érkezik meg hétfőn, vagyis 3 nap múlva a másik fényképezőgépünk, amit a haldokló SX160-as helyett vettünk (egy másik SX160-ast :) ). Szóval Zolival jó tíz percet beszélgettünk most már így telefonon is, és mivel ekkor már 8 óra körül járt az idő, végül fel is keltünk, megreggeliztünk és olyan 9:30-kor már kint is voltunk biciklikkel a faluban. Mert Corozalra túlzás lenne azt mondani, hogy város. :) A cuccokat a hotelszobában hagytuk, és elindultunk a Town Hallhoz, vagyis a városházához, ahol egy hatalmas falfestményt csodáltunk meg. Itt most többet mond maga a kép, több fotóból összeillesztve:

Belize története a városháza falfestményén

Ezután jött Santa Rita, vagyis egy ősi piramis romjai, amelyet, ahogy az útikönyv nagyon jól írta, nem volt olyan egyszerű megtalálni, de azért bonyolult se, hiszen itt angolul beszél mindenki, így elég könnyen kértünk útbaigazítást, kb. minden sarkon.

Nem kényelmes, de legalább menő! :)

Újra összefutunk Micheallel

Az útikönyv azt is írta, hogy a hely ingyenes, ám mikor odaértünk, egy fickó egy nyugtafüzetet lobogtatva el akart kérni tőlünk 10-10 belizi dollárt vagyis kb. 1200 forintot fejenként az apró rom meglátogatásáért. Ebből gyorsan kihátráltunk, mert már az utcáról is jól látszott a rom, ahogy az is hogy igazából nem egy nagy szám az egész.

Santa Rita önmagában

…és a bringákkal :)

Ekkor egy ismerős arc, Micheal fékezett le mellettünk a biciklijével. Olvass tovább…

Chetumal – Corozal: érkezés a 31. országunkba, Belizebe

november 14th, 2014 3 hozzászólás

Reggel hatkor csörgött a telefon ébresztője. Odakint már világos volt, így van ez, mióta átállították az órát. Szundiról szó sem lehetett, fontos dolgom volt, mert odahaza ekkor már délután 1 óra volt. Körlevelet küldtem ki, mert az előző ilyen próbálkozásom nemigen volt hatékony, lehet, talán azért, mert éjjel és hétvégén küldtem küldtem ki. Ezért utána olvastam, hogy mik az ideális időszakok erre és a csütörtök kora délutánt jobbnak írták és valóban jobban is hangzik. Szóval hányan nyitottátok meg a levelet, amit küldtem? :)

Kis reggeli teknős- és kupakdráma

Na, de elég ebből, jöjjön a mai napunk naplója! Elindulni természetesen csak 10 óra környékén sikerült, mert az 5 óra alvás után reggel olyan voltam, mint a mosott s2@r, ráadásul a tegnapi futás miatt még olyan is volt, mintha álmomban megvertek volna. De a legrosszabb a bal talpamon a vízhólyag volt, este elfelejtettem bekenni Neogranormonnal és reggelre csak rosszabb lett, fájt minden lépés. Persze a futás közben még nem, fülig érő szájjal hallgattam a Hiperkarma legújabb albumát (minél többet hallgatom, annál jobban tetszik), és csak úgy tobzódott bennem a sok endorfin, hogy a végén már azt se tudtam, hová legyek nagy boldogságomban – és ugye ki figyel ilyenkor egy vízhólyagra a talpán? :) Jó volt futni, de egyébként nem csak ezért sikerült későire a rajt, hanem mert lett egy kis dráma is pakolás közben. Danieléknél lakik egy 17 éves srác is, aki pont azelőtt indult el a suliba, mielőtt mi is elhagytuk volna a házat. És ott pakolt a kanapén, mikor Zita oda hordta ki a táskáihoz a holmijait, hogy abba elpakolja. Amíg Zita a fürdőben is fordult egyet a cuccainkért, addig a srác már lelépett, és azok után Zita már nem találta többé meg azt a kis hűtőmágnest, amit az egyik kedves olvasónknak vettünk (képeslap helyett). Zita kereste, kutatta, de mivel egy perce se tette le, 100% biztos volt benne, hogy hol látta utoljára, és ott nem volt, a srác meg közben eltűnt. Daniel nővére még a házban volt, felhívta a srácot, hogy nem pakolta-e be magához a hűtőmágnest véletlenül, de a srác azt mondta, nincs nála. Hát jó… Ez elveszett, kár rajta rágódni, veszünk egy másikat 40 pesoért. De a vizespalackjaink kupakjai is eltűntek, kettő is! Áááá, Olvass tovább…

Phnom Penh-ben, a SmallWorld vendégségében

április 17th, 2013 2 hozzászólás

Motorral buszt húzni? :) Ázsiában minden lehetséges, és mindent meg is csinálnak!

Esik az eső, „kényszersziesztát” tartunk. Rég nem írtam naplót, ezért itt az ideje folytatni a kambodzsai történeteket. Ehhez nagyszerű segítség a sok fotó, mert volt annyi eszünk, hogy folyamatosan fényképeztünk, mindig amikor bármi érdekeset láttunk, azt lencsevégre kaptuk, ha nem szaladt ki a képből, így most bőven van miből visszahívni az emlékeket – amelyek még mindig több, mint egy hónaposak, úgy látszik, hogy már soha nem fogom utolérni magunkat, de ez már egyre kevésbé zavar. :)

A vegyesboltot korán elhagytuk, valamikor 6 óra tájt kelhettünk, mert hét körül már az úton voltunk. Rengeteg iskola és buddhista templom mellett haladtunk el, és felfedeztünk egy újfajta, szuper hatékony közlekedési eszközt. Egy motorral egy hosszabb kétkerekű utánfutót húztak, amire padsorok voltak szerelve. Ugyan teli járgányt nem láttunk, de szerintem 16-an simán felférnek rá, de ha ázsiai módon ülnek rá, akkor még a 32 fő is biztos. Mindegyik ilyen járgányon volt tető, ami előre még a motoron ülő sofőr fölé is benyúlt és persze az utasokat is védte a naptól. Ugyanígy minden ilyen „buszon” láttunk a motor mögött egy nagyobb műanyagtartályt, erre nem jöttem rá pontosan, mi célt szolgál, de talán üzemanyag tárolásra használják, hogy meghosszabbítsák vele jármű a hatótávolságát.

Később láttunk ugyanennek a történetnek a „tehergépjármű” változatát, amikor csak egy platós utánfutó volt a motor mögött, az viszont olyan durván megpakolva, hogy azt el sem akartuk hinni. Nagy asztalszerű lapokat vittek, kettőt egymásba borítva, a tetején még két fickó is ült és igazán az emberekhez mérten lehetett látni igazán, mekkora cuccot húznak el egyetlen motorral. És ha megfigyelitek itt is ott van a plusz tartály! :) Engem folyamatosan lenyűgöz az ázsiai ember találékonysága, pedig ez már nem az első „szegény”, „fejletlen” ország, ahol járunk. Gondoljunk csak bele, mennyivel egyszerűbben megoldják az emberek és az ilyen megoldások nem csak nekik, hanem a környezetüknek is „olcsóbb”, de persze hozzá kell tennünk megint, hogy az ilyen járgányokkal valószínű csak sík terepen lehet elboldogulni, na és az sem mellékes, hogy itt Kambodzsában nincsen nagyon olyan, hogy tél. :)

Miután lenyűgözött minket egy banánfürtöket szállító motoros is, egy furcsa fekete formát vettünk észre jobbra az úttól. Valami szobor lehet, azt kivettük, de nagyon furcsa formája volt, ezért eldöntöttük, hogy közelebbről is szemügyre vesszük. Egy pagodához vezetett minket a mellékút, kaput kereszteztünk, majd két hosszú szoborcsoport között haladtunk el. Az emberszerű kőszobrok valamilyen „kötelet” húztak mind egymás után hosszú sorban, és ez a kötél valamiféle kígyó vagy sárkány volt. Beljebb egy mesterséges tó közepén megtaláltuk azt a fekete szobrot is, amit távolról láttunk, majd beljebb egy hatalmas, díszes pagodát, olyat amit eddig még soha sehol nem láttunk. Ez már az Angkor Wat-ra hajazott, legalábbis nekünk nagyon hasonlítottak a formák ahhoz, amit eddig a híres Angkor Wat-ról láttunk. Ha itt a semmi közepén, csak úgy az út mentén találunk egy ilyen szép, működő pagodát, milyenek lehetnek az Angkor Wat-nál azok az ezer éves romok a dzsungel mélyén? :) Kifelé menet még Zita észrevette a takarékos izzót az egyik szoborra építve, aztán kigurultunk, vissza a főútra, és egyenesen be a fővárosba, Phnom Penh-be. Olvass tovább…