Bejárat > Ázsia, Malajzia > Kuala Lumpur – vacsorák, barátok, ikertornyok…

Kuala Lumpur – vacsorák, barátok, ikertornyok…

július 12th, 2013



Uncle Meng és a legmagasabb hágó

Kuala Lumpurban még ilyen késői órában is vártak ránk, igazából még hallottam is, ahogy Meng utánam kiáltja, hogy Árpi, de mivel nem akartam hinni a fülemnek (azt hittem csak véletlen egybeesés), ezért mentünk tovább a még pár utcányira lévő címre. Amit elnéztünk és a szomszéd utcában kötöttünk ki, de amikor hívtuk Meng-et, a barátja fél percen belül mellettünk termett egy motorral és két perc múlva már velük ültünk egy indiai étterem teraszán, amely mellett nemrég elhajtottunk.

Meng egy nyugdíjazott kínai malajziai, aki nagyon szeret kerékpártúrázni, rengeteg helyen járt már a világban, eltekert Európáig és volt Taiwan-on és Japánban is. Taiwan egyébként nagy kedvence az itteni kerékpártúrázóknak, mert állítólag gyönyörű és nagyon fejlett az infrastruktúrája, a klímája pedig nagyon kellemes, négy évszakos. Na, de visszatérve Meng-re, vagyis inkább Uncle Meng-re, mert errefelé így szólítják az idősebb embereket illendőségből. Szóval Uncle Meng nagy bringás, közismert malajziai kerékpártúrázó, akinek egyébként még az is a specialitása, hogy fekvőkerékpárral utazik, mint mi. Na nem pont olyannal, mert a fekvőkerékpárok között még nagyobb különbségek tudnak lenni mint a hagyományos „upright” kerékpárok között. Az övé kisebb és elöl a kerék nem 26-os méretű, csak, ha jól tudom, 20-as. Sifu Meng (Meng Mester – így hívják a barátai) kalandjairól itt olvashattok, persze csak angolul. Idén a világ legmagasabb „motorozható” útjára készül Indiába. 5602 méter magasra tervez felkerekezni a Khardung La hágóba!



James Bond kütyük és a légkondis felüljáró

Kuala Lumpur-i napjaink alatt Meng szerény kis otthonában laktunk, és mivel hamar túl akartuk lenni a sokat szidni hallott (ott csak dugók vannak és szmog, egy zsúfolt város) város „kipipálásán”, ezért rögtön első reggel buszra szálltunk és berobogtunk a központba. A busz Chinatown-ba vitt minket, ahol végigjártunk egy hatalmas fedett bazársoros utcát tele mindenféle kacat- és ruhaárussal. Itt mi is vettünk egy kacatot, egy „gorillapod”-ot a fényképezőgépeinkhez, vagyis egy hajtogatható karú kis háromlábú állványt. Itt láttunk még egy nagyon érdekes dolgot, apró tollakat, kulcstartókat, amelyekbe rejtett kamera és mikrofon volt szerelve. Ma már képes erre a technika, lehetünk James Bond-ok, igaz, ezek a vackok olyan vérprofinak sem tűntek, látszódtak rajtuk a műanyag illesztések, látszott, hogy csak egy kínai vacak volt, de attól még valószínű működik, hisz ha a mobilba belefér az x Mpixel-es kamera és a MicroSD kártya, akkor ebben miért ne működhetne jól. Persze drágák sem voltak a kütyük, a legdurvább cucc, amibe ha jól emlékszem, még SIM-kártya is belement, tehát akár még poloskaként is működhet, az sem volt 20 ezer forint.

A bolhapiacot megjárva, sétálva indultunk el a város legnagyobb nevezetessége, a Petronas ikertornyok felé. Útközben felszálltunk a belváros körül keringő ingyenes légkondicionált buszjáratok egyikére, de csak néhány megállót mentünk, mert aztán egy kedves hölgy elmondta, hogy jobb, ha leszállunk egy helyen és sétálunk. Ez a séta nem volt akármilyen, mert nem ám a járdán mentünk, hanem egy hosszú, az utcák között kanyargó fedett, zárt gyalogos felüljárón, amiben az volt számunkra a meredek, hogy légkondis volt, és tele volt pakolva autóreklámokkal. A légkondi már csak azért is durva volt, mert valójában nem volt teljesen zárt. A mozgólépcsős bejáratoknál nem volt ajtó se kapu, tehát elég komolyan az utcát is fűtötték-hűtötték vele. Oltári pazarlása az energiának, tettek volna inkább napcellákat a folyosó tetejére és csak ventilátorokat a belsejébe. Persze én biztos nem vagyok elég okos, és úgy tuti nem lett volna jó. :)



A Petronas ikertornyok

A légkondis felüljárós séta végén megérkeztünk egy óriási épület bejáratához, ahol a nyilak befelé és lefelé mutattak a KLCC és a Petronas ikertornyok irányába. Ez fura volt nekünk, de követtük a táblákat. Lent egy hatalmas bevásárlóköpont szerű sétányt találtunk, itt volt a bejárata a város óriás akváriumának is, amit persze mi is szívesen megnéztünk volna, de pár perc élményért nem akartunk annyit kifizetni, amennyi pénz máskor amúgy elég akár egy hétig is, akkor már inkább rendelek Balira két búvár és sznorkellmaszkot és majd megnézzük (majdnem) ugyanezt a természetes környezetében, és még mindig olcsóbban jövök ki. Na jó, kár az összehasonlítás, mert itt valószínűleg mindenféle érdekes nagyhalak is vannak, míg a tengerben nem biztos, hogy fogunk ilyenekkel találkozni, de én azt se bánom.

Amikor kiléptünk ebből az épületből, na az viszont már nagyon tetszett. Csak azt nem értettem, miért nem piknikezik a szemünk előtt a fél város, olyan szép és rendezett volt a KLCC, vagyis a Kuala Lumpur City Center Park. Gyönyörű fák, szép gyep, rekortán futópálya, sétányok, ivó kutak, mindez 360 fokban körben felhőkarcolókkal, és igen, itt vannak egyik oldalt a Petronas ikertornyok is. Wow, ez tényleg hatalmas és monumentális, brutálisan magas a két acél-üveg szerkezet, és csak úgy fénylik az ég alatt. Ha jól olvastam az imént, ez volt a világ legmagasabb épülete 2004-ig, aztán azóta persze talán már dobogón sincs, vagy talán még harmadik. Durva! Micsoda üzleti élet kell ehhez, micsoda gazdaság… Persze ha megnézzük Malajzia GDP / fő értékét, az (ha megint nem tévedek és jól emlékszem) alacsonyabb, mint Magyarországé. Ami számomra kicsit abszurd, mert itt aztán olyan utak vannak és amint most látjuk, néhol olyan csillogás és pompa, hogy azt Magyarországon elképzelni sem bírnám. Persze hozzá kell tennünk, hogy a Petronas egy nagy olajtársaság, tehát igazából innen van az egész, olajt szipkáznak ki a föld mélyéről, és innen volt pénz ekkora toronyra, ez rúgta be úgy a gazdaságot, hogy már légkondis felüljárókon sétálgathatunk az őrült magas felhőkarcolók között, ahová (nekünk) ingyenes légkondis busszal érkeztünk meg.

De még hagy meséljek kicsit erről a parkról, mert ez tényleg nagyon jó kis hely volt. Ahol felsétáltunk a közepén található kis dombra, elénk tárult egy hatalmas, elképesztően felszerelt játszótér. Ez sem akármilyen látvány volt ebben a zöld környezetben, a háttérben a napfényben csillogó mindenféle cifra, magas épületekkel. De ahogy tovább fordultunk, az ikertornyok alatt megláttunk egy kis mesterséges tavat és annak a játszótér felöli oldalán egy vízesést, ami mögé még be is lehetett sétálni. Itt a víz sekély volt és direkt arra volt kialakítva, hogy gyerekek játszhassanak benne. Ment is a zsivaj rendesen odalent. :) Közben én a régi Canon-al is próbáltam az Angkor Wat után ismét valami timelapse-et összehozni, de itt kevesebbszer raktam le a kamerát egy helyre és inkább mozogtam vele, így a végeredmény nem lett olyan jó, ezért végül össze sem raktam az anyagot.

Az ikertornyokban mi is meg akartunk fordulni, ezért bementünk pisilni, de még ez sem volt egyszerű mutatvány, mert az első portán, ahová bementünk, onnan továbbküldtek minket, így végül be kellett mennünk egy másik óriási terembe, egy bevásárlóközpontba, ami rengeteg szintes volt és csak úgy csillogott benne minden. Hogy ez a tornyok egyikében volt, vagy közvetlenül mellettük, már nem emlékszem, elvesztem kicsit ebben a dzsungelben. Még mielőtt felszálltunk volna a buszra, kisétáltunk most a tornyok túloldalához, ahol már csak egy kisebb szökőkutas sétány volt, viszont innen háttal a napnak csodálhattuk az ember hatalmas építményét. Mint a technika és az emberi elme és találékonyság vívmánya, pusztán ebből a szempontból szemlélve tényleg elképesztő és csodálatos, ezt el kell ismernem. És baromi jó, hogy ilyeneket is tudunk építeni, tényleg fantasztikus, mire képes az ember. Jó volt ezt látni közelről és átélni kicsit. Ugyanakkor, ha úgy nézzük, hogy ez a két torony a fenntarthatatlan, a környezetét kiirtó, monokulturalizálodó emberi kultúra egyik legnagyobb jelképe, úgy már mindjárt egy utálatos dolog az egész. :) Ezen persze ne akadjatok most fent, nem álltunk a tornyok alatt fogvicsorgatva és mérgesen emiatt, ez egy boldog és vidám nap volt, csak le akartam írni, hogy nem pusztán ámulatot okozott a brutális tornyok látványa. Pedig, miután 20 percet hiába vártunk az ingyenes buszra, visszasétáltunk még egyszer a szökőkutakhoz, és ekkor még egy szivárványt is felfedeztünk az ikertornyok között a háttérben. Ez így még pazarabb látvány volt, örültünk, hogy nem jött a busz. :) A torony előtti buszmegállót és a köré épített benzinmolekula szobrot pedig úgy bearanyozta a lemenő Nap, hogy az is valami csuda látvány volt. Kár, hogy szinte mindenki csak a mobilját nyomogatta vagy a dolgára sietett ebben a kis csodában, amit így észre sem vettek. De nekünk legalább egy pillanatra megvolt – és megörökítettük egy képen. Ezért szeretek fotózni, mert az ember keresi a szép pillanatokat, a jó képeket. Ők is, akik a képen vannak, ugyanott voltak, ugyanazt láthatták volna, de mivel nem keresték, nem találták meg és nem örültek a látványnak, a pillanatnak. Ezért jó fotós szemmel mászkálni a világban, esetleg még akkor is, ha nincs nálunk amúgy fényképezőgép, és csak úgy magunknak „lefényképezzük” a képeket, csak úgy a pillanatnyi boldogság kedvéért észrevesszük, megéljük őket. Egyszer láttam egy srácot, aki csak képkereteket tartott maga elé az ujjaival és így „fényképezte” a tájat. Akkor még nem értettem, miért csinálja, de most már azt hiszem értem. :)

Egyébként ha reggel 8-ra jöttök az ikertornyokhoz, osztanak valamennyi ingyen jegyet a 41-ik emeleten lévő, a két tornyot összekötő hídra, odáig fel lehet menni turistaként. Mi is gondolkodtunk ezen, de végül nem ért meg nekünk még egy teljes napos, vagy legalább fél napos nyűgöt a bejövetel és hazamenetel. Inkább azon gondolkodtunk, hogy jó lenne felkéredzkedni egy a park keleti oldalában lévő épület sokadik emeletére vagy a tetejére, és onnan lőni reggel képeket, háttal a napnak, a kép alján a parkkal és aztán a toronnyal, ahogy úszik a reggeli fényárban. Persze aztán ezt sem léptük meg, mert bár keressük a témákat és szeretjük megtalálni őket, de nem fotós túrára jöttünk, csak szeretünk nagyon fotózni.



Dim Sum, barátok, vacsorák és szülinap KL-ben

Mint már írtam, Meng elég ismert a malajziai kerékpártúrázó körökben, ahol az online fórumokon is otthon van. Ezzel egyébként egész lavinát indított el mellettünk, de erről majd csak később, majd még hivatkozni fogok rá a következő bejegyzésekben. Most csak menjünk el vacsorázni egy közeli kínai food court-be. Ajj, de jókat ettünk, kínzás most ez nekem részlezetni ezeket a vacsorákat, mert amikor ezt írom, épp egy léböjt kúra harmadik napjában vagyok, amikor már több, mint 60 órája nem ettem semmi szilárdat. :) Szóval mindenféle finomat ettünk, főleg kínait, tésztákat, ezek közül egy „black noodles”-t külön megemlítenék, ez egy Cantonese, vagyis Hong Kong-i kínai étel, tészta nagyon finom sötét szószban, csirke és apró rákdarabokkal. Ilyet többször is ettünk, ez az egyik kedvencem lett. Ezen az első vacsorán még csak Ian-el és a feleségével Kimberly-vel találkoztunk. Ian-nek is elsőkerékmeghajtású „lengőorrú” kerékpárja van, amit maga épített, és ami nagyon durva, hogy ismeri az egyik nagy magyar rekuépítőt, Lompit és az ő munkásságát, illetve az arról feltöltött internetes képeket és tervrajzokat. Ian teljesen odáig volt ezektől és nagy beleéléssel és lelkesedéssel beszélt Lompiról, ezen persze mindig nagyon jókat csodálkoztunk, hogy milyen kicsi a világ… Nem gondoltam volna, hogy Lompi már nemzetközi hírnévre is szert tett a munkásságával. Sőt, még a Reku papa által feltöltött magyar fekvőkerékpárokról szóló képgyűjteményt is ismerte Ian. Persze véletlenek nincsenek, Ian nagy csodálója és kedvelője a fekvőkerékpároknak, ezért lehetséges, hogy mindezen anyagokat megtalálta a neten. De azért nekem akkor is jólesett, hogy ilyen van, Lompit is a magyar rekukat még itt Malajziában is ismerik.

Másnap egy még nagyobb szabású vacsorára mentünk, ide már Ian autójával, egy külvárosi pláza mellett lévő kis étterembe, ami valószínű híres lehet, mert amúgy a környék, és még a pláza is elég kihalt volt, de az étterem, amikor megérkeztünk közel tele volt. Itt ismerkedtünk össze Dave-el, a feleségével és a kislányával. A leányzó ha jól emlékszem, mindössze 10 éves, de a vacsora után olyan frankó kis interjút készített velünk az édesanyja mobilját diktafonként használva, hogy csak úgy pislogtunk. Nagyon jókat kérdezett, sok kérdését sok újságíró megirigyelhette volna, akikkel eddig találkoztunk. (most itt néhány pakisztáni és indiai illetőre gondolok, akinek nem inge, ne vegye magára, sok nagyszerű riport is készült velünk!;) ) Ezt el is mondtuk neki, és örültünk volna, ha megkapjuk a felvételt, de az sajnos nem sikerült jól, mert a telefon már merülőben volt, ezért nem vagyunk jól hallhatóak a felvételen. Később, Mengnél, egy fényképvetítés után a kislány megismételte az interjút, de ekkor már valahogy más hangulatban volt, vagy fáradtabb lehetett és sokat belenevetett, meg bolondságokat kérdezett.

De hogy visszatérjünk magára a vacsorára ezen a speciális helyen: az asztalok közepén mindenütt egy-egy kisebb tűzhely volt. Ezen volt egy lábos, ebben meg lehetett főzni a dolgokat, vagy körülötte körben meg lehetett pirítani őket. A rendszer pedig svédasztalos volt, a hűtőkből azt vehettünk ki a tányérunkra, amit csak akartunk, volt rengeteg féle hús, tengeri herkentyűk, zöldségek, és sok olyan dolog is, amire most szavam sincs. :) Mindehhez sör és üdítő is járt, a végén pedig – Zita nem apró örömére – nagyon finom jégkrémek. De ezzel mind még nem volt vége, mert tekintettel a közelgő szülinapomra (ami nem tudom, hogyan szivároghatott ki), felköszöntött a társaság egy tortával. Ez nagyon kedves volt tőlük, és bár Kimberly a torta dobozával már elárulta a merényletet előre, azért kicsit meg voltam illetődve. Tennék ide most videót, de itt ahol most ezt írom, olyan botrány lassú és megbízhatatlan az internetkapcsolat, hogy egy hét alatt sem sikerült többet feltölteni.

Másnap reggel eltekertünk a Meng otthonától kb. 5km-re lévő katolikus templomba reggeli misére, ahol Zita előzőleg már járt, és valakinek elárulhatta a történetünket, mert visszavártak minket – ezért tekertünk el a bringákkal együtt közösen. Na, hát itt mise közben megemlített minket a pap, aztán pedig szétszedtek minket az emberek, mindenki odajött hozzánk köszönni, kezet fogni, sok szerencsét kívánni. Én furán éreztem magamat emiatt, főleg mert kevés emberre jutott 10 másodpercnél több időnk, ami ugye nem sok mindenre elég, csak egy köszönömre meg egy mosolyra. Páran azért ennél kitartóbbak voltak velünk, és később azt is megértettük, miért. Itt volt a feleségével Damien is, aki nem csak katolikus, hanem egyben nagy bringatúrázó is, és a malajziai túrakerékpáros FB-csoport megalapítója. Na, ővele többet is beszélgettünk, főleg, hogy nagyon hívott minket egy közös reggeli-ebédre, és még azt is megígérte nekünk, hogy visszahoz minket a templomhoz és a bringákhoz, ha befejeztük. Ja, egy rövid kitérőt még a templomról: kivülről inkább csarnoknak tűnik, vagy egy akármilyen másik épületnek, de nem templomnak. Malajziában nem engedélyezik a templom kinézetű templomok építését. Hogy miért, ne kérdezzétek. Régi templomokat még találni, de újakat nem építenek, vagy legalábbis kívülről nem templom a formájuk.

Damien-ékkel és a baráti társaságukkal egy Dim Sum Br-Unch-t, költöttünk el, vagyis egy tradicionális Cantonese (bocsánat, nem tudom, hogy írják, vagy egyáltalán hogy mondják magyarul. Kántoni?) reggeli-ebédet, sok gőzölt tésztában bújó finomsággal és mindenféle jóval. Inkább nézzétek meg videón, úgysem tudnám igazán megfelelően érzékeltetni szavakkal.

A legtöbb gombócban egyébként valamilyen sűrű szószban különböző húsok voltak hagymával és egyik finomabb volt, mint a másik. :) Az asztalokat sorra látogatták a nagy gőzölő tálakban finomságokat hordó felszolgálók, és az evést egy fehér rizs-porridge-al zártuk, ami szintén nagyon érdekes volt, zöldhagymával a tetején és benne apró tengeri herkentyűkkel.



A madárparkban

Egyik nap Ian felajánlotta, hogy elvisz minket a Bird Park-ba, vagyis a madárparkba, ahol amúgy még ő maga sem járt, pedig amúgy ez hely a KL-be látogató turistáknál igen népszerű.

Tényleg egy jó kis hely, nekem különösen a baglyok és a nagyobb testű ragadozó madarak tetszettek, Zitát pedig nem lehetett megállítani. Amikor mi Ian-al már csak egy kövön ültünk és beszélgettünk, Ő nagy lelkesen fotózta tovább a madarakat. Óriási területen vannak itt háló alatt a madarak, és még egy keltető is van, ahol láthattuk, ahogy egy kiscsibe először kitöri belülről a csőrével a tojását. Persze ha falun nőttünk volna fel, ez biztos nem lett volna akkora újdonság. :)












Köszönet!

Kuala Lumpurban végül a tervezetnél többet, 5 napot maradtunk, amit nem bántunk meg. Elképesztő nagy vendégszeretetben volt itt részünk, mindenki nagyon kedvesen fogadott minket és meghívásról meghívás, vacsoráról vacsorára jártunk, úgy éreztük, meg sem érdemeljük ezt a sok figyelmet és szeretetet. Csak egy picit, de fárasztó is volt ez, bár tudom, nem szép ezt leírni, de én próbálom mindig érzékeltetni a dolgok minden oldalát, csak ezért említettem meg ezt. Ugyanakkor persze egyetlen egy percet sem bántunk meg és nagyon hálásak vagyunk a Kuala Lumpur-i barátainknak, fantasztikus napokat töltöttünk velük a maláj fővárosban, és az élményeink nagy részét kizárólag nekik köszönhetjük. Nem volt könnyű dolgom most, leírni ezt a szuper vendégszeretetben töltött 5 napot, amelyek szinte végig fantasztikus vacsorákkal teltek, mindezt visszahívni magamban egy léböjt kúra harmadik, utolsó napján… Ez most a mélypontom a léböjtkúrát illetően azt hiszem, úgyhogy lassan zárom is e sorokat és lehúzok egy bögre répalét. Holnap már újra fogunk enni, persze először csak óvatosan.

Az útinapló is tovább fog pörögni, a következőkben még nem búcsúzunk a fővárosi barátainktól, egy részük ugyanis elkísért minket a következő két nem akármilyen napon egészen Melaka-ig! Szóval a folytatása, mint mindig, következik… ;) Ez tényleg egy soha véget nem érő utazás. :)

Kuala Lumpurba 2013. május 16-án este érkeztünk, és 22-én reggel mentünk innen tovább, közben csak egyszer bicikliztünk, a 3. nap a templomba és vissza, de az se volt egész 10 kilométer, csak 9.9! :)

Uncle Meng, Ian, Dave, Damien and your families, thank you very much for your incredible kindness!!!

  1. DemonLord
    július 12th, 2013 12:56-nél | #1

    Sziasztok!

    Már néhány posztban feltűnt, hogy felesleges magánvéleménnyel rontjátok a cikkek élvezhetőségét, pl. ennél az “energiapazarlás”, egy másikban az iPhone vásárlás fejtegetése. Egyrészt szerintem senkit nem érdekelnek, másrészt elég visszatetsző a pénzkidobás fejtegetése olyanoktól, akik több millió Ft-t “pazarolnak el” (mert ez is relatív) egy világ körüli útra. Valamint szintén nem túl olcsó bringákat kaptak ingyen és bérmentve egy olyan gyárból, ahol bizonyára légkondi is van.

    Mindenesetre további jó utat!

    Üdv,
    DL

  2. Tihi
    július 13th, 2013 08:58-nél | #2

    Szia Árpi!

    Csak így tovább!!! Maradj önmagad! Írj le mindent amit átéltek, megéltek, úgy, ahogyan!!!
    Jó utat! Szép élményeket Nektek is, nekünk követőknek is!

    Üdv: Tihi

  3. Arpi
    július 14th, 2013 16:22-nél | #3

    @DemonLord
    @Tihi
    Köszi mindkettőtök hozzászólását! Először is, ez csak egy blog, rajta blogbejegyzésekkel, melyek személyes élmények. Nem csupán tényközlések, hanem sokszor leírom azt is, hogy mit beszéltünk egymást közt, mit gondoltunk adott dolgokról aznap – mert ez is a napunk, az élményeink része volt. Ugyanakkor aláírom, ez Nektek tényleg lehet unalmas többek között pl. azért, mert valóban ismételhetem magam. Míg a valóságban két bejegyzés között napok, sőt sokszor hetek telnek el (ahogy a megírásuk között is), addit Ti lehet, hogy pár perc eltéréssel olvassátok. Néha ugyanazt talán ugyanazt: Árpi duzzog, morfondírozik, gondolkodik ezen vagy azon. Bocs ha ez fárasztó, igyekszem majd érdekfeszítő és változatos maradni, amiről pedig már írtam, azt nem fejtegetni újra és újra mélyebben.

    A biciklik amúgy egy holland családi műhelyben készültek, nem gyárban, de azt nem tudom, hogy van-e ott nekik légkondi… az alkatrészgyárakban már gyanúsabb. És szerintem kevés magyar ment el volna szó nélkül egy légkondis, a bejáratoknál nyitott, mozgólépcsős utcai felüljáró mellett… :) Én továbbra is fenntartom azt, hogy ez pazarlás, mint ahogy azt is elfogadom, hogy másoknak a mi utunk tűnhet értelmetlen dolognak és pazarlásnak. Ahogy mostani vendéglátónk apukáját idézzem fia egykori kerékpártúráját kommentálva: “Azt minek mentél oda? Mit láttál? Ott is csak házak vannak, meg emberek, nem?” :) De… :)

  4. Pipi
    július 14th, 2013 18:16-nél | #4

    Ne hallgassatok senkire, ez a blog így van jól ahogy van, és bár lehet sok pénzt áldoztatok erre az útra de itt sem az összeg számít aki elolvasta a mondanivalótokat az tudja. Hanem az Üzenet!!! Ezúton is köszönjük hogy vagytok. Sok kitartást!!!

  5. G
    július 14th, 2013 22:23-nél | #5
  6. Z atya
    július 15th, 2013 14:11-nél | #6

    A Ti “elpazarolt” milliótok egy olyan befektetés, amilyet még nem látott a világ. Aminek a “hasznát”nemcsak Ti, hanem sok ezren “élvezik” (lehet, hogy nem zavartalanul), de biztosan.

  7. s
    július 15th, 2013 17:48-nél | #7

    Ha valaki összegyűjt egy bizonyos pénzösszeget, valószínű, valamilyen megvalósítandó cél érdekében teszi. Ők erre fordították/fordítják. Bár én tehettem volna annak idején! Így is a szocialista rendszerben engedett igen szűk lehetőségeket maximálisan kihasználtam.

    Mint látom, most se töltik henyélve a szabad idejüket. Rengeteg cikket írnak – éjszakába menően – ezek szerény díjazásából egészítik ki a napi megélhetésüket.

    Mindig örülök “Z atya” hozzászólásának, most is lelkemből beszélt.

  8. FSOman2
    július 15th, 2013 21:40-nél | #8

    @DemonLord
    Szia DL!
    Remélem humorosnak szántad a beírásod,bár nem bírtam mosolyogni rajta.Tudomásul kell venned hogy Zita és Árpi túra leírása nem az nyaralós-utazás irodás blog ,hanem nevelő,ismeret terjesztő hatású leírás.
    Nem véletlen hogy Ázsia felé indultak,ahol a pazarlás és a nyomor kéz a kézben járnak jól láttatva,hogy ez a globális világrend nem fent tartható.
    Szűk világlátásod tágítására legjobb lehetőség őket olvasnod.Csak így tovább!

    Tisztelettel:FSOman2

  9. FSOman2
    július 15th, 2013 21:46-nél | #9

    Ja és a NAZCA bringákat két öreg készíti egy klíma nélküli kisipari üzemben.
    Ismét jobb ha előbb tájékozódsz.

  10. mági
    július 15th, 2013 23:20-nél | #10

    DL-nek igaza van, Én is unom már a sok duzzogást, a hosszan fejtegetett elmélkedést, miért nem csináljuk mi is úgy mint Ázsiában, miért nem húzzuk a kordét, miért nem csak kapálunk, miért nem lakunk mi is magunk által összeütött kunyhókban stb, stb. Nagyon sok minden nem működne úgy nálunk, ezt is észre kell venni és nem elvakult természetvédőként csak nyomni a szöveget.

  11. Szakadáti Éva
    július 16th, 2013 07:06-nél | #11

    Nem értem a morgásokat.
    Mi az, hogy “felesleges magánvélemény”? Ez az egész blog magánvélemény!!! Mint ahogy szerintem minden blog erről szól: az én véleményem a világ dolgairól.
    Ez nem egy utikönyv, nem egy turisztikai elemző cikk, ez egy blog, ahová Árpi és Zita meghívta barátait és “ismeretlenjeit”, hogy frissiben megoszthassák velünk élményeiket, tapasztalataikat. Aki akar velük tart akár végig, akárcsak az út egy-egy szakaszán.

    Mi itt szívesen látott vendégek vagyunk, s úgy is illene viselkednünk. A családi vacsorán sem azt taglaljuk, hogy mi a levest máshogy főznénk. Ez az ő útjuk, az ő pénzük, az ő véleményük a világ dolgairól, a látottakról.

  12. NZoli
    július 16th, 2013 11:21-nél | #12

    Nekem tetszik az összes írás úgy ahogy van!!! Jó kis felüdülés munka közben :)

  13. Arpi
    július 17th, 2013 06:46-nél | #13

    Na, végre tudok reagálni, újra van értelmes sebességű netünk. Köszönünk minden(!) hozzászólást. Kezdetben egyébként két külön blogrollt akartam itt az oldalon, egyet az utazásról, egyet a zöld témákról, de aztán ezt technikailag nem volt időm megoldani indulás előtt aztán pedig már így maradt és jöttek maguktól belőlem a zöld gondolatok és morgások, ahogy a valóságban, úgy az útinaplóban is. Eddig is sejtettem, hogy erre néhányan rossz szemmel néznek, részben ezért is publikáltam egy másik blogon pl. ezt az agymenésem http://greenr.blog.hu/2013/03/19/hogyan_latom_a_jovot_lelkes_gondolatok_es_tapasztalatok_a_nagyvilagbol_elso_kezbol részben pedig azért, hogy a két olvasótábor kicsit átlátogasson a másik blogjára.
    De nincs azzal baj, ha nem mindenkinek tetszik minden mondatom, ez van, nem vagyunk egyformák és lehetetlen is lenne egy olyan blogot írni, ami mindenkinek tetszik – így ez cél sem lehet. :)

    Viszont, most e néhány komment után az jutott először eszembe, hogy jól érezhetően külön bekezdésekre szedem majd azt a részt, amikor valami zöld téma jön soron, így aki akarja, átugorhatja. (Különben se kényszer az olvasás senkinél, de ilyet nem akartam írni, mert ez kicsit bunkó és fölényes) Aztán az jutott eszembe, hogy ahol zöld a téma, ott zöldre színezem a betűket. :) Nekem max egy perc bejegyzésenként, és ha már ketten átugorják, akiket nem érdekel, akkor summa summárum visszajött az “elvesztegetett idő” a “felesleges magánvélemények” átugrásával. :) Amúgy Évának igaza van, az egész blog úgy ahogy van magánvélemény, értsd a magán szót más értelemben, hisz szabadon publikálva van, a magán arra vonatkozik, hogy az enyém vagy a miénk. De minden ember más és minden időpillanat is, így minden utazás is más kell hogy legyen, ez így van jól.

    Ja és nézzétek meg az Earth from Space című filmet, fent van a Youtubeon magyarul. Nem zölddel, nem morog, még csak megoldásokat sem kínál, csupán tényszerűen, tudományosan bemutatja a földi életet létrehozó, azt szabályozó és védelmező folyamatokat, csodálatos az egész, minden mindennel összefügg, és mi itt vagyunk ezen a bolygón és fel is tudjuk fogni az egészet. Elképesztő szerencsés lények vagyunk, egy nagyon izgalmas időben és helyen. :)

  14. DemonLord
    július 18th, 2013 14:42-nél | #14

    @FSOman2
    Nem szántam humornak, csak leírtam, hogy szerintem sokkal élvezhetőbb lenne egy “tiszta” útleírás, mint egy elmélkedésekkel teli. Természetesen az ő dolguk, mit írnak bele, tudom, olvasni sem kötelező… mégis sokan, ahogy én is, csak mások által leírva ismerhetünk meg távoli tájakat, szokásokat. Meg aztán én is szeretek bringatúrázni. Szóval elnézést, csak néha olyan érzésem van, mintha pl. a Discovery-n elkezdenének magyarázni, hogy ezt és ezt hogyan kellene csinálnom, miközben a TV adásnak is igen durva technikai háttere van – és ezáltal nagyon zöldnek nem nevezhető.

    Én előre is köszönöm, ha ezentúl ki lesznek emelve a – számomra – felesleges részek.

  15. Németh András
    július 18th, 2013 16:33-nél | #15

    Árpi bakker nehogy kiemeld már a zöld részeket hogy át lehessen ugorni…. ÁÁÁÁÁÁÁÁ ha én elkezdek itt okoskodni hogy nem szeretem azokat a szavakat amikben a k és a b betű egymást követi akkor majd azt is kihagyod!!!!! Vagy azt amikor például 60 feletti emberekkel találkozol, mert én a nyugdíjasokat tartom feleslegesnek, egyszerűen berosálok hogy mennyi bőr van egyes emberek képén. Én is többször írtam még az utatok elején hogy hajoljatok közelebb a természet csodáihoz mert azt meg én szeretem, de nem lett volna képem leírni hogy a templomokba kevesebbet menjetek, vagy kevesebbet írj az ételekről, vagy az emberekről.

    Ez a TI blogotok és ezen úgy írsz ahogy valójában érzel, ez a TI véleményetek a világról és azért szeretjük olvasni mert nem csak egy tucatbolg arról “hogy erre és erre jártam, mert nekem erre is futja, és ki kell raknom a netre mert nem az az élmény ha utazok henam ha az emberek látják ezt”. Én nagyon-nagyon komolyan mondom hogy azért olvasom ezt a blogot mert azt látom benne hogy vannak olyan emberek akik ezt úgy végig tudják vinni hogy közben a hozzáállásuk miatt az egész olyan szinten fenntartható módon van kihozva amennyire lehet (de azt hogy pl. használsz internetet annak negatív hatását sokszorosan ellensúlyozza hogy azt nem csak felesleges dolgok közléséra használod).
    Az az életfelfogás amit bennetek látok két éve személy szerint számomra egy nagyon jó követendő példa és úgy gondolom hogy nagyon sok dolgot tudtam tanulni a TI élményeitek és a TI világlátásotokon keresztül. Ha kiderülne hogy ezek az apró “felesleges magánvélemények” “elvakult természetvédő” üzenetek csak úgy kiemelhetőek a bejegyzéseidben akkor annak számomra igen rossz üzenete lenne. Ugyanis azért én hiszem (habár nem ismerlek titeket) hogy ezek a zöld dolgok nem csak kis bekezdések nálatok hanem az életfelfogásotok szerves részei. Például minden esetben ki fogod zöldíteni amikor szűritek a vizet hisz az felesleges zöld tevékenység vehetnél palackosat is, vagy kizöldíted ha helyi árusnál veszel ételt ahelyett hogy valami nagymultinál vennéd, vagy kizöldíted ha épp bringával mész az repülő helyett, hisz az is csak egy felesleges zöld tevékenység….

    Komolyan nagyon felhúztam magam, de igyekszem lehiggadni.

    Azt a hinnye-hunnya, Árpi ha abbahagyod a “felesleges magánvéleményed” terjesztését én nagyon megharagszom rád :D

  16. dragon
    július 19th, 2013 11:29-nél | #16

    @Németh András
    Abszolút veled értek egyet. Nekem is személyessebbé és tartalmassabbá teszi a blogot, hogy látom van normális vélemenyetek is a világról, amiről bárki példát vehetne. Akinek nem tetszik az nem olvassa. Tudat alatt ez ne befolyasoljon (kizöldítésre értem)

  17. Szántó Kati
    július 19th, 2013 11:56-nél | #17

    Németh Andrással értek egyet.
    Folytassátok ugyanúgy mint eddig, semmit se hagyj ki! Végre egy színes, élvezhető leírás, nem pedig egy száraz erre jártam-ezt láttam stílus.

    Írom ezt úgy, hogy nem szeretem a zöld prédikálást, mégis azt kell tanácsolnom, hogy írjad ugyanúgy mint eddig, mert igenis ide illik, ez is az utatok része. Tanítsatok minket általa (engem már kezdtek megtéríteni).

    Hátszelet és ugyanilyen folytatást!

  18. Arpi
    július 21st, 2013 16:02-nél | #18

    Köszönjük az újabb hozzászólásokat is! :) Megerősítettek abban, hogy jó ahogy írok. De a színezést azért nem vettettem el, hisz úgy még jobb lehet az egész, kényelmesebb sokak számára. Lehetne egy másik szín a hasznos helyi információk számára, pl. hogy hol-merre érdemes bringázni, helyi árak, látnivalók, ilyesmik – olyan dolgok amelyek annak hasznosak, akik az adott helyre készülnek. Úgy érzem, az országonkénti összefoglalókat leszámítva az ilyen infókból szűkölködünk, vagy legalábbis nagyon szét vannak szórva a sok szövegben. De ez talán nem is baj, az ilyesmire ott van a wikitravel, azt hatékonyabb olvasgatni utazás előtti informálódáshoz, én is azt szoktam, nem pedig más útinaplókat – kivétel bringázáshoz a crazyguyonabike :)
    Még gondolkodom ezen a színezésen… Mert pl. mi lesz azokkal, akik nem színes képernyőn nézik a blogot, mondjuk egy Kindle-n, akár a böngészőben, akár az e-könyv formában? :) Ez a színezés újabb problémákat vet fel, alszom rá még párat. Mindenesetre nagyon köszi a kommenteket, Nektek köszönhetjük a következő bejegyzés megszületését, amit most fogok beszerkeszteni és feltölteni holnap reggel 8 órára, hogy legyen mit olvasgatni a munkában! :D

  19. Macus
    július 22nd, 2013 09:09-nél | #19

    ÉN azt szeretném, ami régen volt: minimum minden másnap egy bejegyzést:-) és azzal, amit gondoltok. Én sem értek mindenben egyet Veletek (például én szeretek kézzel enni keleten), de nem baj, hiszen nem is vagyunk egyformák. Azt gondolom, ez a blog legfőképpen öregkorotokra készül, és akkor ne azt akarjátok olvasni, amit most mások szeretnének olvasni, hanem azt, amit az utazás alatt gondoltatok, éreztetek, tapasztaltatok. Itt van újabb három tabletta: OOO, azt már tudod, hogy milyen, és tessék hullafáradtan minden este leülni és írni…mert ÉN várom:-) a bejegyzést!!! Köszi Z&Á Nektek! Hajrá!!!

  20. mági
    július 22nd, 2013 23:36-nél | #20

    Írjatok azt, amit szeretnétek továbbra is, de azért, gondolom számítotok az olvasókra, hogy olvassanak, belőlük lesznek a naptárvásárlók és más egyéb megrendelők. Nekem már például ritkábban jut eszembe, hogy megnézzem, hol tartotok?

    • Arpi
      július 23rd, 2013 06:52-nél | #21

      Persze, hogy számítunk az Olvasókra, Rátok! :) Sok érdekes történet kerekedett már a kommentekből is és volt, hogy így kaptunk rengeteg segítséget, így találkoztunk aztán személyesen is nagyszerű emberekkel. És igen, a naptárvásárlók is az olvasótáborunkból valók, honnan máshonnan? :) Én mindig minden tanácsot és kritikát örömmel veszek, és ezeket is megszívleltem, de szerintem tudatosan változtatni “csak” annyit fogok, hogy megszínezem a soraimat. Így a káposzta (a blog, ahogy kijön belőlem) is megmarad, és még több kecske (Olvasók, bocsi a lekecskézésért! :D) jól lakik, kedve szerint csemegézve abból amit ő szeret. :) Akinek eddig is tetszett az egész, az felfal mindent, aki unta már a méregzöld morgásokat, az most nagyon könnyen át tudja majd ugrani őket.
      Már gondolkodom a színkódokon. Így maga a tartalom nagyjából nem fog változni, viszont ki-ki könnyebben rátalálhat arra, ami érdekli a blogban.
      Na most neki is állok:

      Fekete alapszín – Ez történt velünk az úton
      Zöld – Zöld és egyéb gondolatok, elmélkedések, bosszankodások, saját véleményünk a világról
      Kék – Hasznos lehet, ha arra jársz; árak, gyakorlati információk
      Narancssárga – Az ország, a város, a hely, az állat, az ember, az épület, a kultúra története

      Ti milyen színeket, megkülönböztetéseket tartanátok még hasznosnak? Mi az, amit érdemes lenne még kiemelni, megszínezni? Remélem nem lesz nagyon “csúnya” ettől a blog, majd igyekszem valami szelíd színeket választani. :)

    • Arpi
      július 23rd, 2013 06:58-nél | #22

      Amúgy szabad megkérdezni, hogy miért “nézel ránk” ritkábban? Csak nyugodtan, őszintén! ;) Unalmasak vagyunk már, vagy belassultunk, vagy mindig ugyanaz a dal?

  21. Németh András
    július 23rd, 2013 21:11-nél | #23

    Személyes magánvéleményem (aki akarja ugorja át, nem tudom kihupililítani) hogy nincs szükséged arra hogy szivárványszínű blogot írj. A blogod szivárványszínét annak tartalma adja, a “méregzöld” (de szerintem nagyon igaz) gondolatokkal és minden egyéb aprósággal együtt.
    Megpendült itt valami másik húr is amit lehet hogy félreértek, de valami olyasmi hogy itt már a naptárvásárlóknak vannak elvárásaik és azt ki kell elégíteni. Jelzem hogy én is vettem, egy itt is lóg a szoba falán, szóval ha egy olyan hülye világban élünk hogy pár naptár megvásárlásával jogot formálhatok arra hogy beleszóljak az életetekbe akkor én azt szólom bele hogy ugyanígy tovább.

    És ha már mindenáron kritikát akarsz hallani, valahogy dolgozd le a lemaradást (akár úgy hogy kijelented hogy a Balin töltött igazi nászút hetei azok nem publikusak (csak azért ez az ötlet mert tudom hogy nem vagy képes csak úgy átugorni heteket)). Sokkal személyesebb lenne a blogolvasóknak is ha pár napos témákról olvashatna, ha pár napos eseményekről cseveghetnénk.

    Valamint írták hogy kevesebbszer néznek rátok, hát igen én sem lógok már naponta a blogon annak vannak raciolális és kevésbé racionális okai. Például az hogy a frissítések néha több napon keresztül nem jöttek (visszatérve a színezésre, azt írod csak pár perc, meg csak 10 perc a sok beágyazott kép, meg csak egy-két óra a látványos videó és már össze is jött szerintem hogy egy grúziai bejegyzéssel szerintem sokkal kevesebb időt és energiát töltöttél, tehát bírtad a sűrűbb bejegyzéseket, mint egy-egy mostanival). Ok lehet még az hogy itt épp nyár van, és ilyenkor az embernek kevesebb az ideje, mit a hosszú téli estéken, ok lehet hogy egy -10 fokos téli estén szívesebben olvasok trópusi hőségről mint mint most amikor itt is trópusi a hangulat. De az hogy kevesebbszer nézünk rád annak az is lehet az oka, hogy innen a távoli Magyarországról nézve már egy olyan világban jársz, ami nekünk nagyon ugyanaz. Hasonlít egy kicsit például ez a Kambodzsa étkezések szintjén Indiára, ami akkor egy újdonság volt nekünk most meg már csak egy “hasonlít Indiára” érzés, vagy egy pálmaligettel szegélyezett út már nem olyan nagy durranás mint volt egy éve (emlékszem Indiában még sokszor írtál a banyánya fákról vagy mi is volt a nevük, gondolom most is vannak ilyen nagy fák, de már nem annyira érdekes. Ugyanígy a buddhista szerzeteslakok, már a 437.-et nézitek meg és persze ez más, vagy tizenkettedszer jártok mesebeli tengerparton. Ráadásul ha belegondolok amikor én rátaláltam a blogra faltam a bejegyzéseket és alig vártam hogy utolérjetek titeket. És sok kommentet olvastam amiben hasonló cipőben jártak az olvasók. Olyan volt ez mint egy kamaszszerelem, amikor rátok találtam akkor felizzottak az érzések és aztán teltek a hónapok és már lassan két éve házasságban élek veletek :D (remélem érthető a kesze-kusza hasonlatom, ne akarj pajzánabbat). Szóval ez van Árpi két év nagy idő. Én úgy gondolom hogy nagy átrendeződést fog okozni majd ha eléritek a fejlett világot, bennetek is és az olvasókban is, de attól még menni kell. Vagy például ha megálltok valahol dolgozni, akkor az is egy más helyzet lesz, de azt is meg kell érteni az olvasótábornak.

    Összefoglalva én tényleg azt mondom hogy csináljátok úgy ahogy ti jónak érzitek, persze hallgassátok meg a véleményeket, de semmi esetre se kezd el azt érezni hogy neked kötelességed kiszolgálni a kuncsaftokat, mert nem olyan mesterséget űztök…

  22. DemonLord
    július 24th, 2013 12:58-nél | #24

    @dragon
    Pont erről beszélek, hogy a véleményük szubjektív. Míg egyeseknek követendő példa, másoknak kerülendő álszent szöveg. Pont.

  23. mági
    július 28th, 2013 08:21-nél | #25

    Szerintem nem kell színezgetni, írj amiről jólesik és ahogy jólesik. Ez a te blogod. A véleményem kérdezted, néhány dolgot leírok, hogyan érzek manapság. Régen jó volt, hogy együtt lehetett haladni időben, izgalmas volt úgy. Szerintem nem kell minden lépést leírni, ha nincs rá idő, vagy kedv. Most már a sok lett a zöld mérgelődés is. Egy kicsit fáradt lettél, legalábbis úgy érzem, kezdesz belefáradni a blogírásba, már szinte inkább teher, minthogy élvezetet okozzon. Talán ezt érzi néhány olvasód.

  24. V János
    december 31st, 2013 05:28-nél | #26

    Én részben egyetértek a zöld morgásaiddal sőt én is szoktam ezeken morgolódni (pl légszennyezés és az energiahordozók pazarlása a sok felesleges távoli szállításal, az ésszerűtlen fűtés-légkondicionálással, felesleges műanyag csomagolóanyagok, vagy a víz pazarlása), máskor meg csak mosolygok a naivitásodon (bambuszból-szalmából házat építeni, vagy a mezőgazdasággal kapcsolatos meglátásaid) De ezeket úgy olvasom, hogy tudom egy pesti informatikus srác véleményét olvasom aki nem ismeri meg a szénát a szalmától :))) Mintha csak az Ozone Networkot nézném.
    Szerintem sem kell szinezgetni, ez így jó ahogy eddig csináltad.

  25. Arpi
    január 1st, 2014 03:10-nél | #27

    @V János
    Azt, hogy naiv lennék, nem veszem zokon, sőt köszönöm a kommented, de azért hagy mutassak pár linket, csak hogy lássuk, milyen sok hozzám hasonló naiv embert hord hátán a gyönyörű Földünk. :)
    Bambusz: keressünk rá a “bambusz jövő”-re a google-ben! ;)
    Szalmabála építészet: https://www.facebook.com/Szalmabalaepiteszet
    De igen, továbbra is egy pesti informatikus srác véleményét olvasod, viszont Ozone Network-öt sosem láttam még, úgyhogy ezt nem is veszem sértésnek. :) Tanulni és blogot irogatni lehet, legfeljebb ha nagy hülyeséget írok, kijavítotok, esetleg megismerkedem az enyémtől eltérő véleményekkel, más látószögekkel is.

    Amúgy BÚÉK, mindjárt jön egy kis évvégi összefoglaló, éveleji tervezgető bejegyzés! ;)

  26. Gabriella Horváth
    április 18th, 2015 22:52-nél | #28

    Sziasztok, most jutottam el Veletek Kuala Lumpurba és általában nem szólok hozzá, csak élvezettel olvasom a blogot. Mivel most már sok tanácsot nem tudok adni, hiszen már lassan az út vége felé közeledtek, csak elmondom, hogy én miért szeretlek olvasni Titeket, ezzel azt hiszem, a véleményemet is elmondom. Szóval számomra ez a blog és ahogy irtok, szinte elérhetö közelségbe hozza mindazt, amit láttok, tapasztaltok, éreztek, gondoltok és még sorolhatnám. Mintha én is ott lennék, van amikor azt gondolom amit Ti, van amikor nem, de attól függetlenül eldondolkodom azon, Ti mit gondoltok és az én véleményemet elraktározom az agyamban, hogy ha majd a végére értek, ezáltal nekem is lesz véleményem a “világról”, amit Ti láttatok. En is nagyon szeretek utazni, Europa szinte minden országában jártam ( 3-ban éltem is) és egyszer Kanadában és igazából szerintem nagyon jó a Ti szemszögetekböl látni, milyen a másik világ, ahol – ne felejtsük el – az emberiség többsége él, de sajnos kevesebb befolyással a mi kapitalista világunkra. Szerintem egyre több fiatalban érik meg a gondolat, hogy valami nem jó, nekünk szinte minden barátunk ilyen, de persze mi válogatjuk öket. Szóval mi is mindig agyalunk férjemmel, mit és hogyan lehetne jobban csinálni és a mi kis szintünkön amit tudunk 2 kisgyerek mellett egy nyugat európai országban, megteszünk. Ez persze édes kevés. De ha mindenki elkezdene gondolkodni, akkor többségben lennénk és talán történne valami, amit sajnos személy szerint nem hiszem, hogy nyugaton fog, ahhoz valami nagyobb dolognak kellene történni. Szóval mi elkezdünk gondolkodni és lehet, hogy a gyerekeink majd tesznek is valamit. Szóval én elolvasok mindent amit irtok, mindegy milyen szinü vagy szagú és ami tetszik, azon elgondolkodom, ami meg nem, azt átugrom, ilyen egyszerü. Mindenki mindenben nem érthet egyet, de szerintem aki olvassa ezt a blogot, valamilyen szinten hasonló hullámhosszon van mint Ti és személy szerint azt gondolom, hogy a “rosszindulatú” bejegyzések, történjen akármilyen okból is, nektek okoz egy kis “keserüséget” és szerintem a Ti küldetésetek nem arról szól, hogy ilyen kommenteken napokig agyaljatok. Persze mindenkinek meg van a véleménye, de szerintem ha valakinek van is véleménye, nem mindegy, hogy tálalja, lehet normálisan is meg nem normálisan is. Aki itt kommentelni akar, szerintem tiszteljen meg Titeket azzal, hogy normálisan kommentáljon és mondja el a véleményét, nem demoralizáló, hanem épitö stilusban. Szóval én csak irigyellek Titeket és talán nekünk is megadatik ( ha a gyerekek felnönek), hogy valami hasonlót véghez vigyünk, bár férjem a motoron vagy a hajón gondolkodik:) Igaz, hogy eddig se nem motorozunk és se nem hajózunk, de hat van még bö 15-20 évünk, addigra kitaláljuk és ha az egészségünk és minden engedi, mi ki akarunk szállni a mókuskerékböl és talán örökre szabadok lenni:)

  27. Arpi
    április 19th, 2015 01:15-nél | #29

    @Gabriella Horváth
    Köszi a hozzászólásodat, jól esett olvasni! :)
    Minek vártok 15-20 évet, már jövőre is elindulhattok, pl. így:
    https://www.electricbike.com/wp-content/uploads/2012/06/sokemonkey.jpg :)
    Forrás: https://www.electricbike.com/cargo/ Ez valahol a motor és a kerékpártúra között van félúton, a kettő előnyeit ötvözve, gyerekekkel! ;)

    A mókuskerékből kiszállni nagy dolog, és mindenkit csak bátorítani tudunk rá, akár egy hétvégényi időre, akár évekre, ki ahogy megteheti, de mindig jó látni a dolgokat egy másik szemszögből is!

    A hozzászólokról. Nagyon kevés negatív kritikát kapunk (tényleg kaphatnánk többet, azokból lehet tanulni!), azokat pedig javarészt teljesen kulturált formában, építő jelleggel. Szerintem az itt lévő első hozzászóló sem volt olyan durva. Leírta a véleményét, és kész, ilyen hangulatban volt, nem kell ezt magunkra venni. Vannak, akik szerint az éghajlatváltozáshoz nincs köze az embernek, akik szerint a túlnépesedés nem probléma, és a globalizáció negatív oldalairól sincsenek fogalmaik, vagy teljesen mások, mint a mieink. Ez is rendben van, vagyis nincs rendben, de mit tegyünk, azon kívül, amit Te is leírtál? Gondolkodunk, próbáljuk jobban, szebben, ügyesebben, okosabban élni az életünk – a merészek meg közben még beszélnek is erről, vagy ne adja az ég, blogot írnak. :)

    …és mégegyszer köszi, és sok bátorságot, és kitartást az álmaitok megvalósításához! Ne 15-20 év múlva kezdjétek, hanem ma! Ha már álmodsz, ha tervezed, szervezed a dolgokat, akkor valójában már elindultál az úton! ;)

Hozzászólások lezárva