Bejárat > Belize, Közép-Amerika > Az utolsó utáni napok Belizeben – Infúziót és szurit kapunk

Az utolsó utáni napok Belizeben – Infúziót és szurit kapunk

Még mindig Belizeben vagyunk. Nem így terveztük, de így alakult. Reggel 7-kor keltünk, én kiszaladtam a bankba készpénzt felvenni, addig Zita kását készített reggelire. Már ezt nem bírta megenni, mondta, hogy WC-re kell rohangálnia. Konzultáltunk egymást közt, végül azt beszéltük meg, hogy megpróbáljuk. Elindultunk, lepakoltam mindent az első emeletről, felmálháztam a bringákat, mindent magam, hogy tehermentesítsem a kedvesemet.

A búcsúzkodáskor – Már ekkor is sejtettük, hogy lehet kár volt összepakolni, mert úgy köszöntünk el a barátainktól, hogy viszlát Budapesten – vagy 20 perc múlva…

A “kacsás ház” Punta Godrában

Az egyirányú utcák miatt ki kellett tekernünk a Front Street északi végéhez, ahol ez a tábla fogadott minket, ezúttal világosban

Kitekertünk a hajótársaság irodájához, a nő már megismert tegnapról, rögtön kérte az útleveleinket. Azt nem kapott, sőt, még mi kértünk tőle, elnézést, mert végül azt beszéltük meg Zitával, hogy ez így nem lesz jó. Az út 1 óra 10 perc, a hajón nincs WC, és Zitának már megint mennie kellett. Mentünk is, de vissza Brendanékhez. Zita újralátogatta párszor a mosdót, én pedig miután felpakoltam mindent a lakásba, nekiálltam lent szerelni a bringámat.

Az új féktest és a réginek egy darabja, amin jól látható, hogy a műanyagrészek megolvadtak a hosszú és erős fékezésektől. Kibírt 33000 kilométert a világ körül, mígnem pár kilométer a 17. században végleg betett neki! :)

Az Avid BB7-es féktest atomjaira szedve – sajnos már nem lehetett megjavítani

A tegnap előtti sárban végleg tönkrement a hátsó féktestem, az egyik fékpofát megtámasztó, állítható panel többé már nem állítható, és így a közbenső tartó túlságosan darálja a féktárcsát. Szóval hátul féktestet cseréltem, elől pedig fékpofát, illetve a sárhányókat is megigazítottam.

Aztán visszamentem a Zitámhoz, aki közben lepihent, de sajnos egyre sűrűbben járt WC-re. Közben még elnézést is kért, hogy sajnálja, hogy nem szálltunk fel miatta a hajóra, és nem mentünk tovább. Mondtam neki, hogy ne sajnálja, mert látva az állapotát, én nagyon örülök neki, hogy itt maradtunk. Branden és Elizabeth szeretettel látnak minket, nem csináltak ebből gondot, nagyon rendesek. Délután kiszaladtam tojásért és kenyérért, meg egy biolite nevű italért, amit végül nem kaptam meg még patikában sem, csak valami hasonlót. Ez ilyen elektrolites ital, ami pótolja az ilyenkor elvesztett ásványi anyagokat a szervezetből, direkt hasmenés esetére van. Jó drága volt, 4,75 belizi dollár fél literje, de ilyenkor ugye nem számolja az ember. Visszatérve készítettem a szállásadóinknak fokhagymás bundás kenyeret, amit egy Zoli által megmutatott helyi sajttal fogyasztottunk el az erkélyen, nagyon tetszett nekik a rögtönzött étel és a fokhagymás íz az Ukrajnában töltött önkéntes éveiket juttatta eszükbe. Ők egyébként ott ismerkedtek meg és többször jártak Budapesten is, és annyira tetszett nekik, hogy még vissza szeretnének térni. :) Mondtuk is nekik, hogy szeretettel várjuk őket jövő októbertől. :) Miközben az erkélyen ettünk, Zita megkérdezte a netbookomon Dr. Googlet a bajáról, és megállapította, hogy giardiasisa van és öt napig 3×1 metrodinazolra lesz szüksége. Már indultam is volna érte a patikába, mikor kitalálta, hogy picit jobban van és eljön velem ő is. A lépcsőn mentünk lefelé, mikor megcsörrent a telefonom. Zoli volt az Dangrigából, azt javasolta, hogy menjünk kórházba, a sürgősségin most is vannak így szombat délután, és ott ki is vizsgálják és adnak gyógyszert is, jó a szolgáltatás, és ingyenes, még nekünk, külföldieknek is, ez jár a belépéskor fizetett 37,5 dollár után, vagy ha belföldön hosszabbítjuk a 30 napos tartózkodást, akkor az 50 dolláros pecsét után. Ez nagyon barátságos dolog tőlük, 4-5 ezer forint a vízum egy hónapra, de ezért cserébe egészségügyi ellátás is jár. Mondjuk ez állítólag nem is vízum, hanem valami környezeti díj. Mindegy, a lényeg, hogy mivel a kórház közelebb is volt, és ígéretesebbnek is tűnt, mint Dr. Google, végül hallgattunk Zoli bölcs tanácsára és a kórház felé indultunk el gyalog. Csak öt perc sétára volt, de szegény Zitának még így is be kellett kéredzkednie egy házba… Ennek már a fele sem tréfa! Milyen jó, hogy reggel nem szálltunk fel arra a hajóra!

A kórházban 10 percig volt bent a dokiknál, mikor szalad ki hozzám a váróba, hogy jöjjek be és fogjam a kezét, mert infúziót kap! :o Mi van?!? Olyan gyorsan történtek az események, hogy igazából felfogni sem volt időm mindent, elég szörnyű volt. Zita lefeküdt egy ágyra, és látszott, hogy nagyon ideges és nagyon fél, láttam ahogy a nyakán dobognak az erei, szegény nagyon fél a tűktől, ezt mondta is a nagydarab fekete, barátságos nővérnek, de ő a saját állítása szerint ezt nem hallotta. Mikor az infúzióstűt Zita kézfejének tetejébe szúrták, már szinte reszketett a félelemtől, pedig oda sem nézett. Szólt a doktornőnek, hogy el fog ájulni, majd pár másodperc múlva ezt meg is tette. Én közben fogtam a kezét, és a doktornő után én is kiabáltam a kollégája felé, hogy jöjjön gyorsan! Csitítgattak minket, hogy nyugalom, minden rendben, csak egy kis pánikroham, hát nem mondta, hogy ennyire fél a tűktől. Oxigént hoztak Zitának egy maszkon át, de már azelőtt magához tért, hogy ezt megkapta, csak pár másodpercre ájult el, de ezt nagyon szörnyű volt látni. Inkább nem is részletezem.

Csak a telefon volt nálunk, kórházba nem nagyon visz az ember fényképezőgépet…

Egy órát vártunk, mire lecsöpögött az infúzió, amit egy kisebb tasak antibiotikum (Metrodinazol – jól diagnosztizálta magát Zita az interneten át, mikor részletesen beírta a keresőbe a tüneteit – amit ha nem baj, itt most nem írok le) követett, majd meglepetésünkre még egy órányi infúzió a kiszáradás ellen. Végig fogtam a kezét, és egy jó fél órát úgy is volt, hogy a tenyerembe hajtott arccal aludt, közben fázott, ezért betakargattam, szerinte nem túl jól, mert azt mondta, nem lennék jó nővér. Nem örültünk, hogy ez történt, de annak igen, hogy végül éberen és ésszel döntöttünk, ha felszálltunk volna a hajóra, most legjobb esetben is egy guatemalai kórházban lennénk, spanyolul próbálnánk makogni, és ki tudja milyen körülmények között és milyen áron lenne a kezelés? Legrosszabb esetben két apró falu között, térerő nélkül, nagy bajban. De erről ne is beszéljünk, ez nem történt meg, mert nem hagytuk, mert az eszünk után mentünk és nem csak eszetlenül előre.

Mikor már a második nagy infúzió is a vége felé járt, végre meglettek a laboreredmények, amelyek szerint Zitának két fertőzése is van, a már saját maga által is diagnosztizált giardiasis és amebiasis. Ez a kettő fertőzés koszos ételtől vagy víztől találta meg őt, és együtt annyira legyengítették és kiszárították, átmosták, hogy muszáj volt infúzióra rakni őt. Mikor először felállt, három lépést alig bírt megtenni, rögtön megszédült. Visszaült, majd 5 perc múlva együtt felálltunk, ekkor már el tudott menni WC-re (csoda hogy a két óra infúzió alatt nem kellett neki), és közben Zolival és Brandennel folyamatosan sms-ezve megbeszéltük, hogy mi van, és hogy gyalog nem fogunk tudni visszajutni a házba, mert bár nincs talán 500 méter sem, de Zita még nagyon gyenge, és amúgy az eső is elkezdett szakadni, de olyan szinten, hogy azt csak esőkabátban (ami volt nálunk), esőnadrág nélkül amúgy sem vállaltuk volna be. Kivárni viszont nem akartunk ilyen betegen, ezért Branden ötletére taxit hívtunk. Ilyet se csinálnánk máskor, pláne nem ilyen rövid távra, de ez most más helyzet volt, ilyenkor villámgyorsan mindent átértékel az ember és a pénz hirtelen nagyon hátrakerül a sorban. Egyébként csak 5 dollárról volt szó, 600 forint, és ez semmi ahhoz képest, hogy az infúziókért és a kezelésért mennyit elkérhettek volna. De nem kértek, valóban minden ingyen volt, még kaptunk három elektrolites, ásványi anyagos tasakot is, ezekhez majd hozok holnap palackozott vizet (5 gallonost, visszaváltható palackosat), addig meg még van neki a biolite-féle ital. Már alszik, az utolsó sms-t már ő maga írta meg Zolinak, látta hogy belefáradtam az irogatásba, míg a kórházban voltunk, Brandennek és Zolinak összesen kb. 20 sms-t is írhattam, Zoli még fel is töltötte az egyenlegünket 10 dollárral, mert azon már csak sms volt és az is eltűnt volna róla a holnapi naptól. Ezúton is köszönet a gondos törődésetekért, és köszi a jótanácsért, jól jött!

A kórházban nem volt megfelelő gyógyszer, de ez nem is baj, mert a mai adag antibiotikumot még infúzión megkapta, a többit meg majd tablettában, mert receptet kaptunk és holnap délelőtt 10-től átvehetjük a többi szükséges gyógyszert. Brandenéknál maradhatunk ameddig szükséges, igaz hogy a fürdőt csak egy függöny választja el a hálószobájuktól, amin át kell menni, hogy a WC-hez jussunk, de ez eddig nem okozott gondot, éretten meg tudtuk beszélni a dolgokat és megértőek – a nappali felé van ajtó, és van egy hatalmas erkélyajtó a hálószobájuk túloldalán, amin keresztül elég könnyű jó huzatot csinálni a kellemetlen szagok elkerülése végett. De mindez valószínű már tárgytalan, úgy tűnik az antibiotikum máris hat, mert amióta hazajöttünk, nem láttam Zitát a WC-re rohangálni.

Hogy magamat is kibeszéljem e kellemes témákban, és nem csak szegény beteg feleségemet, az imént zuhanyzás előtt én sem alkottam egészségeset. Közel sem olyan durva, mint Zita esete, de valószínű a két fertőzéséből – mivel szinte mindenütt ugyanazt ettük-ittuk – legalább egyet én is elkaptam, és talán az a szerencsém, hogy csak egyet. Szerintem én megleszek. Majd még beszámolók az utolsó utáni belizei napokról, és ha nem baj itt folytatom majd, mert nem akarok több külön bejegyzést szentelni egy ilyen nem túl vidám témának. Most 2014. december 13. 23:21 van. Hogy pozitív dolgokról is írjak, ma napközben, a szabad perceimben tervezem az út folytatását, úgy néz ki, talán sikerülhet februárra Kolumbiába érni, így reméljük sikerül találkoznunk a Miradorosokkal :) És a Karácsonyt is próbálom szervezni, hogy valami jófej családnál ünnepelhessünk Guatemalavárosban, vagy a környékén. Öröm az ürömben, hogy e betegség miatt ezekre most van némi időm, talán egy vagy kettő Belizeről szóló Origo cikk is kerekedik majd e bajból, illetve a belőle fakadó kényszerpihenőből. Mert minden rosszban van valami jó, ezt Nepálban ugye már nagyon megtanultuk.

A másnap – avagy jóban, rosszban együtt – én is kidőlök

Hajnalban éreztem a matracon, hogy nem vagyok jól, fáztam, majd később forrónak éreztem a testem. Felkeltettem Zitát, hogy mérjünk lázat. 38,1 volt a testhőmérsékletem. Mivel előző nap olyan hatékony volt a kórház, amilyen, és hazafelé a taxival találtunk még egy rövidebb utat is, nekivágtunk gyalog, hogy kivizsgáltassunk engem is. Útközben majdnem be kellett ugrani egy bokorba, de végül kibírtam a kórházig, ahol a vizsgálóteremben először elnézést kértem, majd ugrottam a WC-re… A többit inkább ne részletezzük, a lényeg, hogy nyilvánvalóvá vált, hogy én sem vagyok egészséges, és nem csak a láz terén. Felvették az adataimat, megmérték a vérnyomásomat, és vért is vettek az ujjam hegyéből egy tűvel, merthogy ezt mindenkivel megteszik, aki hőemelkedéssel érkezik, hogy lássák, nem maláriás-e. Az orvos megnyomkodta a hasamat és a nyakamat, de semmit nem talált, és ott már csak 37,6-os hőmérsékletet mértek rajtam, bár én sokkal rosszabbul voltam, mint ébredéskor. A nővér egy tűt bökött a fenekembe, amitől jól elzsibbadtam a szúrás helyén, majd a doki tanácsára 20 percre lefeküdtem, hogy lássák, javul-e a szuritól az állapotom. Ugyanazon az ágyon feküdtem, amin tegnap este az infúzióval Zita, csak most ő ült mellettem és ő fogta a kezem.

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar én is ugyanebben az ágyben fogok feküdni kiütve

Szerencse, hogy mostanra ő annyira jobban lett, hogy el tudott kísérni. Pár perc után elaludtam és arra ébredtem, hogy jobban vagyok. A doki megnyugtatott, hogy valószínű ugyanaz a bajom, mint a feleségemnek, valamit összeettünk vagy ittunk, vagy valami vírusos fertőzést kaptam el. Megint kaptunk egy cetlit egy 9 jegyű számmal, hogy jöjjünk vissza vele 10 órára, amikor nyit a patika. Ekkor még csak reggel 8 óra volt, úgyhogy visszasétáltunk Elizabethékhez, akik még mindig aludtak. Micsoda vasárnap reggel!

A gyógyszereink, darabra kimérve, névre szóló zacskókban, a zacskóra ráírva a dózis és pirossal, hogy alkoholt ne fogyasszunk mellé! Ez tetszik!

Délutánra jobban lettem, és a WC-re sem kellett annyiszor járnom, mint azt a reggeli majdnembeszarás után gondoltam, ezért kitaláltam, hogy összerakok egy egészen Belizeig tartó slideshowt a barátainknak. Ezt egyébként már Zoliéknak illet volna megtennem, de akkor végül nem jutott rá idő. Most is nagyobb munka volt, mint hittem, de örülök, hogy végül elkészült az 1300 képes válogatás. Persze ennyit kb. vagy százezer képből választottam ki, szóval ezért volt ekkora meló és azért ilyen nagy még ez a legszűkebb válogatás is. Az előadás sikeres lett, mindenki választhatott három országot magának, amit aztán levetítettünk és meséltünk nekik róla, mert hát mind az összes két a 32 országgal kicsit sok lett volna, és ők másnap, vagyis ma, hétfőn reggel dolgozni mentek. A végén még egy kis tapsot is kaptunk, és mindenkinek nagyon tetszett a beszélgetős, mesélős fényképvetítés.

Csoportkép az élménybeszámoló végén – hálás közönség voltak :)

Ma reggel még mindig éreztem, hogy gyenge vagyok, ahogyan tegnap este is, mikor kirohantam kenyérért a piritóshoz Elizabeth bringáján. De már vagy 5 adag 500mg Metrodinazolt bevettünk, úgyhogy holnapra csak jobban leszünk már. Megpróbálunk a reggel 9:30-as komppal átmenni Puerto Barriosba, aztán óvatosan elkezdünk biciklizni, napi 50km-eket, vagy valahogy így, az első 200km amúgy is szinte teljesen sík, talán menni fog. Erőltetni nem erőltetjük magunkat, és ha nem megy, vagy nehéz, akkor pihenünk. Ma és tegnap is csak pihentünk, napközben is nagyokat aludtunk és vagy főztünk, vagy a gépen pötyögtünk, olvastunk, CS kérelmeket írtunk, illetve én most a blogot. Amivel megint utelértem magamat, ami jó. :) Ennek mindig nagyon örülök. Két plusznapot maradtunk így Punta Gordában és Belizben, amit nem bánunk, így alakult, de jó, hogy így történt, Guatemalában a spanyollal nehezebben boldogultunk és nagyon kellemesen csalódtunk a belizei egészségügyben, amit külföldiként is ingyen ígénybe vehettünk, ami példaértékű! Zoliék pedig hívtak magukhoz Karácsonyozni, ami nagyon-nagyon jól esett és nagyon köszönjük, és tényleg nagyon jó lett volna, de minket hív az út, muszáj haladnunk, még hátra van közel 8800km a maradék 9 hónapra, ami azért nem kevés. Karácsony Guatemalavárosban, szurkoljatok, hogy találjunk egy kedves, aranyos, szerető családot, hogy az utolsó távolbantöltött Karácsonyunkat is szépen tölthessük el. A tavalyi Johnnyéknál annyira jó volt, hogy azt nehéz lesz überelni, de ezt nem is cél, csak legyen jó és szép ez is.

Történt 2014. december 13. és 14-én. Biciliztünk 0km-t. Infúziók száma: 3 db. Szurik száma: 1 db. :) Két nap elment betegséggel, de azért produktív napok voltak. Két bejegyzést megírtam, megszereltem a biciklimet, elkészült egy fotóválogatás a beszámolókhoz és gyógyultunk, pihentünk. :)

  1. Zs
    december 17th, 2014 09:35-nél | #1

    Kedves Zita és Árpi!

    Remélem jobban vagytok és halad minden a terveitek szerint! Szerencse, hogy ott ért titeket ez a betegség, ahol. További jó utat!
    A naptár szuper lett!
    Üdv:

    Zs

  2. Szakadáti Éva
    december 17th, 2014 10:09-nél | #2

    Kedves Zita és Árpi!

    Mint gyakorlott “szaladgáló” fogadjátok részvétemet. Tudom milyen érzés azt latolgatni, hogy vajon odaérek-e vagy nem.
    De remélem, hogy az elmúlt két-három nap alatt sikerült legyőznötök, most egy kicsit vissza kellene erősödni, hogy birjátok az előttetek levő kilométereket. Ja, és probiotikum mindenképp.

  3. Csillagpontos
    december 17th, 2014 12:59-nél | #3

    Kedves Zita és Árpi!

    Jobbulást nektek.

  4. december 17th, 2014 14:56-nél | #4

    Sziasztok!

    Kitartást és remélem minden karosodás nélkül elmúlik a fertőzés! Tavaly a türkmén sivatagban kaptam én is fertőzést a rossz ivóviztől, ami aztán Dél-Üzbegisztánban csúcsosodott ki. Szintén lázzal, hasmenéssel járt és nagyon gyengén szállitottak korházba. Az infúzió aztán feldobott. Az ellátás ott is ingyenes volt, igaz a kórházban nem volt WC és csapviz. 4 napig pihentem utána, de a hasmenés csak 3 hónappal később fejeződött be és akkor még előttem állt a Pamir. Szóval remélem nálatok a hasmenés elmúlik és nem gyengit tovább.

    Üdv Zoli

  5. december 17th, 2014 23:49-nél | #5

    Élvezet volt olvasni, olyan emberközeli. Tovabbi sok sikert, varom a beszamolókat.

  6. Péter
    december 18th, 2014 19:17-nél | #6

    Úgy látom ez a hasmenéses téma vonzza az embereket.
    Az elején sok ilyen sztorit megosztottál velünk!
    Remélem azóta már tudtok normálisan bicajozni!
    Együtt érzek kicsit veletek, mert lebetegedtem 2 hete és azóta nem tudtam rendbejönni, de most már itthon pihenek!

    Várom a következő beszámolót, most utolértelek én is titeket! :-)

  7. Péter
    december 18th, 2014 19:30-nél | #7

    Még jó hogy nem a szigeten lettetek rosszul, az sokkal rosszabb lett volna.

  8. december 22nd, 2014 07:55-nél | #8

    Kedves Zita és Árpi!
    Remélem, hogy már teljesen meggyógyultatok! A legjobb egészséget kívánom nektek! Ha ilyen belső gyomorfertőzésetek van, akkor a szervezet azonnal rengeteg magnéziumot veszít. Ez gyakran erős izomgörccsel (pld. láb- vagy/és hasizomgörcs) is jár. A stabilizálódás után folyamatosan napi 2-3 db magnéziumtablettát ajánlatos beszedni. Később már napi 1-2 db-ra lehet csökkenteni az adagolást.
    Kellemes karácsonyozást és boldog új évet, jó egészséget kívánok nektek ott a messzi Guatemalában.

  1. Még nincsenek visszakövetések