Archívum

‘Escadaria Selaron’ cimkével ellátott bejegyzés

Rio de Janeiro #1 – Selaron lépcsőjénél és a Cukorsüveg-hegyen

augusztus 4th, 2015 Nincsenek hozzászólások

Szakad az eső, így futás helyett most maradt a naplóírás! És tegnap megpróbáltam felhívni, hogy behívjanak személyes interjúra, egy állásinterjúra! Megírtam nekik, hogy Skype vagy leghamarabb szeptember 7-én tudunk személyesen találkozni, mert addig még egy másik, külföldi projekten vagyok. :) És közben úgy elkezdtem izgulni, hogy nem is ismertem magamra. Százszor elképzeltem már, milyen jó lesz állásinterjúzni, erre most még a lábamba is lefutott az izgalom. Ez különösen vicces itt Taizében, ahová mindenki kikapcsolódni jön, az életét újragondolni, imádkozni, kiszakadni egy hétre a hétköznapokból, és hasonlók. Én meg itt izgulok köztük egy állásinterjú miatt! :) Ja, és tegnap reggel futottam 7km-t ötpercesekben, ez már végre a régi “utazósebesség”, ma is ki akartam menni, de hát annyira elvetemült azért még nem vagyok, hogy szakadó esőben is kimenjek futni. Úgyhogy csak írok. :)

]

A busz késve érkezett meg Rióba, és ez azért volt baj, mert reggel 7-kor így még a buszon voltunk és ekkor hívott volna minket Bódy Gergő a rádiótól. De nem tudott, mert előző este próbáltam szállást foglalni telefonon Rióba, amitől kb. 2 perc alatt lemerült a 7 reálos, vagyis kb. 700 forintos keretem, amit ezután már nem töltöttem fel(hiba!). Ez azért volt baj, mert Brazíliában az is pénzbe kerül, ha hívást fogadunk. Csak egyszeri díj a hívás hosszától függetlenül, de mivel nekem már semmi keretem nem maradt, nem tudtuk fogadni Gergő hívását. Ő meg nem tudta, mi van, jelezni sem tudtam neki, csak azt látta, hogy a számon, amin tegnap egy próbahívás működött, most nem ér el.

A buszpályaudvaron feltöltöttem ismét a kártyámat, és üzentem neki, hogy elnézést, de ez történt, majd felszálltunk egy kék buszra 9 reálért fejenként. Ez egyenest berepített minket a belvárosba, majd onnan tovább a Copacabana felé, ahol a szállásunk volt. Ekkor az egyik öbölben balra nézve pillantottuk meg először a Cukorsüveg-hegyet.

Azt tudnotok kell, hogy nem sokat sikerült felkészülni Rióból, így ekkor még szinte semmit nem tudtunk a városról. Bejelentkeztünk a hostelba, ahová tegnap megpróbáltam ágyat foglalni. Szerencsére még így, foglalás nélkül is éppen volt elég a legolcsóbb ágyból a közös hálószobában. Ha Rióba jöttök, jó, ha tudjátok, hogy hétvégén magasabbak a szállások árai, és zsúfoltabbak is lesznek a szállók, nehezebb helyet találni. Ez így volt velünk is, Orsi, és a másnap hozzánk csatlakozó Anna tovább maradtak és a péntek, de azt hiszem már a csütörtök estét már drágábban számolták fel nekik, mint azt a keddit, amikor még mi is velük voltunk. De lássuk, mi történt ezen a kedden!

Miközben a hostel recepcióján vártunk a sorunkra, egy kijelzőn hirdetések mentek, és az egyik közülük a már oly sok városban népszerű “ingyenes” városnéző gyalogos túrát mutatták. Az ingyenes azt jelenti, hogy a végén Te döntöd el, hogy adsz-e (“tip based – borravaló alapú”) valamit, vagy, hogy adsz-e egyáltalán. Voltunk már két ilyen vároznéző túrán, a medellini nagyon jó volt Kolumbiában, a cuzcoi Peruban viszont kevésbé nyűgözött le minket. Most úgy voltam vele, hogy ez szinte mindenképpen jobb, kell hogy legyen, mint útikönyv és térkép alapján saját magunknak nekiindulni a városnak, és ha másra nem, egy bemutatkozó, bevezető túrának biztos elmegy majd. És még pont odaértünk a kijelölt gyülekezőhelyre, ami ezalatt az óra alatt volt a belvárosban egy téren. A cuccainkat hozzánk hasonló utazókéval együtt elzárhattuk egy helyiségbe a hostelbe, hiszen oda csak délután 1 után checkolhattunk be. A metró ide 3,70-be került és gyorsan, hatékonyan eljuttatott minket

Amíg a későkre vártunk, légkondikat fotóztam. A gyalogtúrára egyébként nem kellett előzetes online regisztráció.

Zita és Orsi ugyanezen idő alatt elmentek kávét venni.

Először ennek a nagyon régi épületnek az alagsorába sétáltunk be, ahol egy-két rajzott láthattunk arról, hogyan is nézett ki régen a város. 365 éve így.

Olvass tovább…