Bejárat > Ausztria, Európa - Hazaúton > Ausztria #2 – Az Óperencián túl és innen :)

Ausztria #2 – Az Óperencián túl és innen :)

A kemping nem volt teljes egy napnyi tekerésre Salzburgtól, ahová estére meg volt beszélve a találkozás Rolanddal, ezért reggel nem siettünk, volt idő netezni, illetve bolondozni kicsit. :)

Salzburgtól Sopronig.

Még egy kerékpáros pihenőhely, Ausztria tele van ilyenekkel.

Meg ilyenekkel. :)

Ezen a napon sem kellett sokat autók között kerekeznünk.

Igaz, néha csak murvás volt a kerékpárút, de ezt nem bántuk.

Mesefalu, mintha rajzolták volna.

Falfestmény a mesefaluban.

Mielőtt a határhoz értünk volna, egy keskenyebb, de még mindig zöld réttel teli völgy aljában értünk, ahol épp nyírták, gereblyézték és bálázták a füvet.

Erről videót is készítettem, hiszen mindig is kíváncsi voltam rá, hogy hogyan készülnek ezek a nagy hegner alakú bálák!?

Hát, most már sokkal okosabbak vagyunk: Kijön a dobozból! :D

Bár az előadásokon 46 országot szoktunk mondani, de ha nagyon ezen akarnánk rugózni, akkor azt is mondhatnánk, hogy 48 országban jártunk, mert egyrészt itt a képen épp Németország berthesgadeni nyúlványába hajtunk be, amit alig több, mint egy órával később el is hagytunk, és visszatértünk Ausztriába, másrészt Marokkóban is eltöltöttünk néhány órát a tranzitváróban. De ezeket mi nem szeretjük beleszámolni, mert ilyen erővel még azt is számolhatnánk ami felett átrepültünk. Tehát az országok száma 46! :)

A németek rögtön egy vicces figyelmeztető táblával köszöntöttek.

Már nagyon közel volt Salzburg, de a kerékpártúrázóknak van néhány iratlan szabálya, melyek a következők: Igyál, mielőtt megszomjaznál, egyél, mielőtt megéheznél, és pihenj, mielőtt elfáradnál. Hát mi megéheztünk, úgyhogy levonultunk estebédezni a patakpartra. :)

Itt már újra Ausztriában, a salzburg repülőtér kifutópályáját keresztezve egy alagútban! :)

Miközben Rolandot vártuk a salzburgi vasútállomáson, egy ismerős arc tűnt fel. Imran, az innsburcki vendéglátónk salzburgi származású és hazajött, hogy bulizzon egyet a barátaival. :) Épp egy hatos pakk sörrel jöttek ki a boltból, amikor megláttak minket. :) Így az Innsbruckban elmaradt fotót most pótolni tudtuk! :) Kicsi a világ, még Ausztrián belül is! :)

…és ha már így esett, Imran rögtön ki is próbálta a bringámat. :)

Ez már Roland füzete. Vele majd egy évtizede nem találkoztam, pedig nagyon sokat köszönhetek neki. És most, a nagy utazás végén végre újra láttuk egymást, sőt, úgy beszéltük meg, hogy Salzburg és Linz között együtt, harmasban kerekezünk két napot. És hogy mit köszönhetek Rolandnak? Hát, ha már ez a szinte végtelen történet úgy tűnik, mégis végetér itt a blogon, hagy ajánljam szeretettel a Kerékpáros zarándokút Rómába című első útinaplómat, az első útról. Hogy hogyan ismerkedtünk meg Rolanddal, hogy milyen hatással volt rám ez az út, majd a következő néhány, amit a 100 nap bringa, majd ez az utazás követett, hogy hogyan nyílt ki a világ, és hogyan ismerkedtünk meg Zitával, ez mind-mind benne lesz a már készülő könyvünkben, szóval most ezekre nem is pazarolnám sokat a betűket. :) Inkább nézzétek a képen a számokat Roland papíron vezetett útinapló-táblázatán: 204+209+147 kilométer az első három napon. :) Budapestről három nap alatt a Wörthi-tó partján voltunk, úgy hogy nekem gyakorlatilag ez volt az első külföldi kerékpártúrám. Ez valami leírhatatlanul jó, fantasztikus érzés volt, ami doppingként, mit doppingként, drogként hatott rám, ami azóta is tart. Egyszer egy kanapészörfös budapesti beszélgetés alatt egy angol srác azt mondta, hogy azért irigyel engem, mert én (külső) drogok nélkül elértem azt a fajta érzést, amit ő csak szerekkel képes, mindezt abból gondolta, mert akkora lelkesedéssel meséltem az utazásaimról, a kerékpározásról, a tájfutásról, a futásról, meg úgy általában mindenről. :) Az élet elképesztően jó tud lenni, ha azzá tesszük, és ez csak rajtunk múlik. Szerencsének is nevezhető, hogy egy hétfő esti edzés utáni sörözéskor meghallottam Roland következő évi, római útitervét amire útitársat keresett, de az már semmiképp sem szerencse, hogy mindez felkeltette az érdeklődésem, és annak ellenére, hogy a legtöbb ember az ilyesmit totál őrültségnek tartja, nekem éppen ezért rettentően tetszett, és nem csak szavakban, gondolatban, hanem aztán a valóságban is. Azóta távban több tucatszor annyit megtettem már és országok számában is, de ennek az első útnak volt egy olyan varázsa, amit semmi nem tud visszaadni. Persze tudom, aztán a 100 nap bringára is így gondoltam, és ma már erre az útra is így gondolok. :) Minden út egyedi, egyszeri és megismételhetetlen, ezért csodálatosak.

Az estét “izomtibor puding”, gázfőzőn készített tészta és néhány sör társaságában egy kempingben töltöttük, ahol odajött hozzánk ez a társaság, hogy megkínáljanak minket a szülinapi tortájukból, amit ők különben nem tudtak volna mind megenni. :)

Itt már hármasban igyekszünk a belváros felé másnap reggel.

Nem biztos, hogy a kutya számára ez a legjobb módja a kutyasétáltatásnak. :)

A folyóparton, Salzburgban

Mozart szülőháza előtt. Az aljában egy SPAR működik! :D Akkora volt a turistatömeg itt, hogy végül visszamenekültünk a folyópartra reggelizni.

Egy ilyen emelvényen reggeliztünk. Ez akár Iránban is elment volna, ott még az éttermekben is ilyesmik voltak asztalok helyett.

Elektromos autó töltőállomás. Most olvastam, hogy hamarosan már Magyarországon is 150 darab lesz belőlük, és ahogy most megéri a taxisoknak gázüzemű autókat használni, úgy hamarosan az elektromos autóval is így lehetnek, ha jó irányba folytatódnak a dolgok.

Rolanddal

Újabb gyöngyszem Zita táblagyűjteményébe

Az időjárásra nem lehetett panaszunk ezen a napon.

Roland rendes túrakerékpárját ellopták, ezért érkezett országútival egy ilyen sebtében, nyeregcsőre felszerelt csomagtartóval.

A Mondsee – Lehet, hogy lett volna rövidebb, vagy kevésbé szintesebb útvonal is Salzburg és Linz között, de amikor megláttam ezeket a tavakat a térképen, egyértelmű volt, hogy erre kell jönnünk! :)

És nem csalódtunk. A bringaút egy szakaszon közvetlenül a tó mellett haladt…

…néhol alagutakban!

Ez pedig már a következő tó, az Attersee. Itt sikerült egy minidrámát lecsapnunk, ugyanis rájöttünk, hogy szombat van, délután, és már minden nagyobb, olcsóbb szupermarket zárva van a környéken, nekünk pedig se kajánk, se sörünk nincs, nem hogy holnapra, de még ma estére sem nagyon. Aztán persze csak sikerült összevásárolni ezt-azt a tóparti kisboltból, és azt is kifundáltunk, hogy ha másnap ebédre egy 4 eurós kebabot eszünk valahol, akkor abba se a pénztárcánk nem fog beleszakadni, se mi nem fogunk szörnyethalni, sőt… Szóval végülis túltettük magunkat ezen a hibá(mo)n, és sikerült élvezni ezt a gyönyörű tópartot, ahol meg is fürödtünk a kristálytiszta vízben. Olyan meseszép és mesejó volt, mint ahogy a képen látszik.

Tóparti művészet.

Lám, a reggelit is be tudtuk szerezni, friss sajt, kenőmájas, pékárú és kávé egy kávézóból :) Mivel a reggeli nem minden részét itt vásároltunk, ezért nem akartunk leülni az asztalokhoz,. Meg különben is, az Open Skye Breakfast sokkal jobb! :)

A kávézónak volt wifije is, így nem csak vonatot néztünk Rolandnak másnap reggelre a hazaútjára, hanem azt is, mi vár ránk ezen a napon és másnap, amíg meg nem érkezünk Ybbsig. Hát nem egy neéz menet! :)

Reggel az Attersee partján

Wels belvárosában, e kapu mögött álltunk meg ebédelni

A délután a Traun folyó mellett, ezen a gyönyörű murvás úton haladtunk.

Marchtrenk település mellett a bringaút mentén felállították a naprendszerünk bolygóit, arányaiban pont akkora távolságra egymástól egymástól, mint ahogy a világűrben is vannak. A Naptól kezdtünk, néhány száz méteren belül követték egymást a bolygók, de a Szaturnusz után ez már inkább kilométerekben volt mérhető, az Uránuszhoz, a Neptunhoz és a Plutóhoz kilométereket kellett már tekerni. :)

Iszonyú meleg napunk volt, és mivel a délután igen átforrósodtunk a bicikliken, mikor megláttuk a strandot közvetlenül a kerékpárút mellett, nem tétováztunk sokáig, mindannyian becsobbantunk a kellemesen hideg vízbe. Ez már nagyon kellett és borzasztóan jólesett. Ezek után egy-egy lángos (amelyekre a nálunk lévő tejfölt és sajtot raktuk! :D), Almdudler és csapolt sör is lecsúszott, ami szintén remek érzés volt, nem is tudom, mikor esett utoljára ennyire jól strandolás és sörözés. Közben Roland mesélt, hiszen az ő élete is tovább folyt abban a 9 évben, amióta gyakorlatilag nem is láttuk egymást.

Na ez is egy jó történet! :) A strandolás után, mivel Roland is hívő, egy esti misét szerettünk volna találni, de hiába jártunk körbe, sehol sem tartottak esti misét. Végül visszamentünk az első templomba, ahol csak úgy leültünk a padokra kicsit. Már épp indulni készültünk, mikor ránkköszönt Wild atya, hogy mi vagyunk-e a templom bejárata mellett hagyok lovak fáradt gazdái? Mi voltunk azok. :) Beszélgettünk az utunkról, meg hogy esti misét kerestünk, de nem találtunk, majd kérdeztük, hogy tud-e a ma esti táborhelyünk ügyében segíteni, mire bement a szemközti parókiára, ahonnan pár perc múlva azzal jött ki, hogy itt sajnos már nincs hely számunkra, de kövessük, tud valami mást! Traun központja felé néhány kilométert követtük az autójával előttünk haladó atyát, aki egy vasútállomással szemközti szálló parkolójában állt meg. Épp összenéztünk Rolanddal és Zitával, hogy erre nekünk nagyon nem lesz keretünk, amikor Wild atya felénk fordult, és mosolyogva közölte, hogy ezt most ő állja a megfáradt vándoroknak, a fogadós amúgy a barátja. Nem számítottunk ekkora kedvességre, se kényelemre, és mindkettő nagyon jól esett.

Reggel Roland felszállt egy vonatra, mi Zitával elmentünk Wild atya reggeli miséjére, ahol – amennyire kiértettem a németből – többször is emlegetett minket, majd némi templom előtti beszélgetés után elindultunk tovább az utunkon.

Nem sokkal Linz után (mert Traun valójában Linz külvárosának is felfogható) a kerékpárút megérkezett a Duna mellé. Ez is érdekes érzés volt, a folyónkat valamikor 2011. júniusában, a Bulgáriában hagytuk el, Danival és Stefanieval megfürödtünk benne, aztán befordultunk a hegyek felé. És most újra itt, a Dunánál, és ez még mindig ugyanaz az utazás, csak közben megkerültük a bolygót! Megkerültük a bolygót! :) Ezt nem olyan könnyű felfogni, még most sem. Végtelenül klassz dolog, annyira klassz, hogy ezt muszáj volt “meglépni”. Csak arra tudok bíztatni mindenkit, menjetek az álmaitok után, nincs ennél jobb, ha a saját útadat járhatod, nem számít majd más, pénz, karrier, társadalmi elvárások, mindennél többet ér ha magad lehetsz, és azt az utat járhatod, ami a sajátod, amit Te magad találtál ki saját magadnak. Ha elég erősen akarod, elég kitartó és eltökélt vagy és teszel is érte minden nap, nem csak üresen álmodozol valamiért, akkor meg fogod teremteni a hozzá szükséges dolgokat, legyen az idő, pénz, társ… Szóval hajrá! Na ennyit a Dunáról! :)

…..ééés visszatértünk az Óperencián túlról! :) Ugyanis átjöttünk az Enns folyó Magyarországhoz közelebbi oldalára. “…az Óperencia Felső-Ausztria tartomány német nevének (Österreich ob der Enns, vagyis az Enns folyó feletti Ausztria, ugyanis Alsó- és Felső-Ausztria határa a Duna jobb parti részen az Enns folyó volt) félrehallásával kapta nevét, az Óperenciás tenger a feltételezések szerint a salzkammerguti tavakkal azonosítható. A kifejezéseket valószínűleg az alsó-ausztriai Welsben állomásozó magyar huszárok használták először „távoli hely”, illetve „az ismert terület határa” értelemben. Amennyiben Óperencia Felső-Ausztriát jelenti, úgy a túl az Óperencián kifejezés a napóleoni háborúk korának katonái számára a Habsburg Birodalmon túli országokat, vagyis a külföldet jelentette, ahová háborúba kellett menni.” Forrás: Wikipédia – Érdekes, nem? :) Ezt sem tudtuk, amíg egyik kedves olvasónk fel nem hívta erre a figyelmünket. Ezt ezúton is köszönjük! :)

Délután a legforrób órákban toltunk egy kis sziesztát, aminek az lett a vége, hogy úgy ahogy voltam, elaludtam a füvön.

A Duna mellett.

És a Dunától távol. Ahhoz, hogy megérkezzünk azt Ybbs mellett élő magyar vendéglátóinkhoz, át kellett vágnunk néhány dombon. Ezek ugyan nem voltak 100m-nél sokkal magasabbak, de brutál meredekek voltak és a nap még mindig forrón tűzött, így nagyon nem esett jól ez a mászás a Duna menti könnyű tekerés után.

Hála az égnek az egyik domb tetején lévő faluban szembejött egy fagyizó, ahol saját készítésű, helyi tejből készült fagyit kínáltak. :)

Késő délután megérkeztünk Zsófiékhoz, akik még hetekkel ezelőtt ajánlották fel a segítségüket szállás ügyben. Igazából ezért és Roland miatt jöttünk erre, a Duna felé. Svájc vége felé már kezdtük azt érezni, hogy elég lesz a hegyekből, vagyis inkább azt, hogy ezek után nem tud majd annyi élményt nyújtani Ausztria ezen, “laposabb” része, hogy megérje a fáradtságot, és ha már kaptuk ezt a meghívást, és Rolandnak is egyszerűbb lenne errefelé becsatlakozni hozzánk, akkor miért ne haladjunk egy kicsit a Duna mentén is? Így kerültünk ide. Este egyébként nem tudom, mi tört rám, de a fárasztó nap után még futni is kimentem, pedig ezt nem gondoltam volna magamról a délutáni tikkasztó napon.

Másnap pihenőnapunk volt, és bementünk Ybbsbe kicsit körbenézni.

Ja igen, a kerékpármúzeum is közrejátszott az útvonalválasztásban! :) Ybbsben ugyanis található egy jó kis kerékpáros múzeum, amit a 100napbringa alatt sikerült jól kihagynunk a srácokkal, és ezt most pótoltuk Zitával. :)

Könyöktámaszos kormányszerkezet. Fa váz, fa villa, fa küllők és fa felni, acél “gumiabroncsokkal” :) Ezzel nem kaptak defektet, az tuti! :) Mondjuk túl kényelmes se lehetett. Ja, és hajtáslánc is érdekes… Még nincs. Lábbal hajtós. :D

Velocipéd. Na ez már komolyabb gép, ilyeneket még használat közben is láttunk, emlékeztek a Dunedini Kerékpáros Klub elnökére?

Tűzoltók kerékpárja! :o

Zsófiékról még pár szó, azon túl, hogy isteni finomakat ettünk és boroztunk náluk, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk, óriási volt Veletek lenni, köszönet a meghívásért! :) Amit el szeretnék még mesélni Róluk, azaz, ahogyan találkoztak. Hallottatok már a korfballról? Ezt a sportot a múltszázad elején egy holland tesitanár találta ki, és a lényege, hogy egy csapatban 4 fiú és 4 lány van, a térfél is fel van osztva, és lány csak lány ellen, fiú csak fiú ellen védekezhet, és nem lehet mozogni a labdával, ezért rengeteget kell rohangálni és folyamatosan passzolni. A labdát pedig egy a pálya belső részén magasan elhelyezett kosárba kell eljuttatni. Éppen azért, mert mindenképpen koedukált sport, ez egyben egy remek ismerkedési forma is. :) Zsófiék így találkoztak, de egyébként nem csak ezért jó sport, hanem azért is, mert relatíve könnyen ki lehet vele jutni világversenyekre, ugyanis Magyarországon még nem űzik olyan sokan. Persze nyílván ugyanemiatt önköltségen megy a buli, de attól még akkor is nagy buli lehet EB-kre, meg VB-kre utazni, főleg egy ilyen csapatsport keretében. Szóval Korfball! Jó móka lehet! :)

A szintmetszet Zsófiéktól a magyar határig. Nem olyan vészes az a domb, itt már csak 50m-esek a beosztások, ez csak a Bécsi Erdőn való átvágásunk.

Itt még a Duna mellett, Melk előtt, ahol Dúddal, BanziGvel és Bazsival is tekertünk a forrás, majd Párizs felé 2009-ben. :) Ez a kissrác pedig a nagypapájával kettesben bringázott, de a nagypapa olyan gyorsan és önfeledten tekert, hogy szegény srác lemaradt, és ezt a nagypapa észre sem vette. :) Ráadásul még mi is leelőztük. Később kapott tőlünk egy szelet csokit, de ekkor már vagy 300m-re előtte járt a nagyapja… :) Melknél gondolom csak észrevette már, hogy nincs sehol a gyerek. :)

Volt forgalom…

Melk, és amiről híres, az apátság

Becsületkasszás zöldségvásár

Ekkor még jó időnk volt.

A délután második felében esni kezdett, behúzódtunk egy SPAR eresze alá, ahol be is vásároltunk a most már tényleg utolsó, kettesben töltött esténkre. Ugyanis közben Zéta sajnos lemondta a találkozót és a közös bringázást, mert nem ért volna haza időben. Itt már nagyon éreztük, hogy közel vagyunk, a médiákkal, az útitársakkal és a családdal folyamatos egyeztetésekben voltunk a közelgő érkezésünkről, és hogy hogyan haladunk. Hogy semmiképp ne legyen húzós odaérnünk másnap délután 5 órára a határhoz, még egy kicsit ráhúztunk ezen a napon, és miután végre alábbhagyott a szakadó eső egy kicsit, még sötétben is tekertünk, amíg rá nem leltünk a “hágó” előtt egy kempingre.

Mivel minden csurom víz volt, és nem akartunk mi is azok lenni, az elhagyatott kempingben végül csak a mosdó széles eresze alá állítottuk fel a hálófülkénket. Nem volt, aki ránkszólhatott volna ezért, mert a recepciós után érkeztünk és reggel még azelőtt távoztunk, hogy megérkezett volna, fizetni is becsületkasszás módon fizettünk.

Vacsoránk fűszeres-tejfölös tortellini. :) Lecsúszott hozzá egy Cider és Radler is. :) Elvégre ez volt az utolsó esténk kettesben, Magyarországon kívül.

1543 napot töltöttünk távol a hazánktól, közben egyszer sem voltunk idehaza, és egyetlen olyan barátunk vagy családtagunk sem látogatott meg minket, akiket már indulás előtt is ismertünk. Mi látogattunk meg egy-egy külföldön élő barátunkat (Johnnyékat Új-Zélandon és Pítöréket Brazíliában, illetve ne felejtsük el Momót, akivel teljesen váratlanul és véletlenül találkoztunk Guatemalában.), de ezen kívül, igaz hogy rengeteg kedves magyarral találkoztunk szerte a világban, legalább minden második országban, ahol jártunk, de ezek mind új ismeretségek voltak. És most holnap délután ezek után újra látni fogjuk a családunkat! :)

Másnap reggel, nem sokkal indulás után, mikor még fel sem értünk a tetőre, el sem akartam hinni, mi történt! Egyszer csak ismerős, hangos kattanást hallok a hátsókerekem felől. Ez most komoly? Pont most törik el egy küllőm, így a vége előtt?!

Persze ilyen keveset talán még soha nem bosszankodtam életemben küllőtörésen, inkább csak nevettünk Zitával, hogy ez pont most történik velünk, és azon nyomban nekiálltam kicserélni. Szerencsére a hajtásoldalra futott, és természetesen a kezdetektől fogva cipeltünk tartalék küllőket, és Szingapúr óta már egy Leatherman Crunch fogó is volt nálunk a küllőkulcs mellett, így minden bonyodalom nélkül pár perc alatt ki tudtam cserélni a küllőt, talán még egy defektszerelésnél is egyszerűbb és tisztább volt a művelet.

A küllő pedig szinte hajszál pontosan félbetört… Ilyet se láttunk még, eddig mindig valamelyik végénél gyengült el. Persze ezzel még mindig messze nem haladtuk meg a 10 törött küllőt a 4 kerékben összesen a 40 ezer kilométer alatt, ami figyelemreméltó ahhoz képest, hogy a legutóbbi hosszabb túrámon, 8 ezer kilométer alatt sikerült 13 küllőt elpusztítanom 3 különböző hátsókerékben. Akkor még nem tudtam küllőt fűzni és kereket építeni/centrírozni, ezért minden egyes küllőtörésnél kivert a frász, volt, hogy Norvégiából hívtam fel Dúdot, hogy telefonos segítséget adjon, és egy egész bringa árát ráköltöttem a 100 nap alatt a kerekek javíttatására és cseréjére. Ennyit ér a tudás: nem csak rengeteg pénzt, hanem kínlódást és idegességet is sikerült spórolni vele. Persze a leckét drágán adta az élet, de most már állíthatom, megérte. :)

Öööö… Rohadt sok napcella mellett napkollektor és mini szélerőmű a ház tetején. Nem csodálkoznék, ha a garázsban meg elektromos rásegítésű HPV-k és/vagy egy Tesla állna. :)

Na tessék, lehet, hogy épp az előző ház tulajával találkoztunk a következő városban a piros lámpánál. Ez ugyanis egy elektromos bömbi, az ilyen Magyarországon már zöld rendszámot kaphat és bárhol ingyen parkolhat. Persze csak amíg nem lepik el teljesen az utakat az ilyen és hasonló járgányok, ami remélem, nagyon hamar bekövetkezik.

Az osztrákoknál így jelzik, ha új családtag érkezett a családba. :)

Az utolsó osztrák kilométereken nagyon vártuk, hogy a soproni Gaszner Robit, aki a Gránittal a Vaude és az Endura márkák magyarországi képviseletét viszi, és neki is sokat köszönhetünk ezen az úton (vízálló nadrág és dzsekik, utóbbiból először egy pillekönnyű Vaude, majd mikor az 2,5 év gyűrődés után lekopott rólunk, szuper Endura dzsekiket kaptunk), de sajnos az utolsó pillanatban közbejött neki valami, ezért végül végig kettesben maradtunk Zitával.

A határ előtti utolsó faluban megálltunk egy kocsmánál, hogy kicsit rendbetegyük magunkat. Elszaladtunk mosdóba (a magyar pultos lány minden további nélkül megengedte), ettünk pár falatot, és nagyon izgatottak voltunk. Szó szerint izgultunk, utólag már nem értem, miért, de így volt, rettentően izgultunk a pillanaton, mikor végre újra láthatjuk a szeretteinket. Pedig ez egy nagyon örömteli, régóta nagyon-nagyon várt, semmi nehézséggel nem járó pillanat volt, de akkor így éreztünk. :) Tele ezzel az izgalommal, az utoljára idegen földre leterített ülésmatracainkat visszatettük a bringákra, majd lindultunk a határhoz. Az utolsó kanyar után egy dombtetőn a már minket nagyon váró, ismerős alakokra lettünk figyelmesek. A szüleink lelkesen integetve köszöntöttek minket. :)

Történt 2015. augusztus 28. és szeptember 3. között. Megírva december 22-én. Átolvasva egyszer sem, ezért kérlek nézzétek el a hibákat és elírásokat. Igyekszem holnapra megírni az utolsó, befejező részét az útinaplónak! ;) Addig is legyen rohanás és stresszmentes, örömteli a karácsonyi készülődésetek! ;)

Tengerszem Túrafelszerelés
  1. Még nincs hozzászólás
  1. Még nincsenek visszakövetések