Archívum

‘munka’ cimkével ellátott bejegyzés

1 éve itthon – avagy az idehaza eltöltött elmúlt 1 évről

szeptember 6th, 2016 5 hozzászólás

Ma van kerek 1 éve, hogy hazaérkeztünk. 2015. szeptember 6-án végetért a nagy utazásunk. Az utolsó útról szóló blogbejegyzést pedig Karácsonykor írtam. Azóta semmi. Mármint semmit nem írtam, ide a blogra. :) De most idejét éreztem, hiszen ígértem is, hogy majd beszámolok arról, mi van velünk idehaza, hogy alakul az új életünk, de be kell valljam, nagyon nem volt könnyű rávenni magam és mikor ezt a harmadik sort írom, még nem vagyok benne biztos, hogy ez publikálva lesz-e.

Kerek egy éve végetért a nagy út. Ezt a képet Sárecz Iván barátunk készítette rólunk 2015. szeptember 6-án, a Hősök terén. Innen indultunk 2011. június 11-én.

Vegyük sorra, mi minden történt, hol állunk most a dolgainkkal és mik a következő tervek. Miután hazajöttünk, hamar megszoktuk az itthoni kényelmet, a már vágyott állandóságot és kiszámíthatóságot, na és persze rettentően örültünk a családunknak, ahogy ők is nekünk. Hívtak mindenféle tévékbe és rádiókba, újságoknak, internetes portáloknak adtunk interjút, és persze rengeteg előadást, élménybeszámolót is tartottunk. Utóbbiakat kezdetben legtöbbször teljesen ingyen, vagy legfeljebb útiköltségért, szinte jelképes összegekért vállaltuk el, aztán volt egy hét, valamikor november vagy december tájékán, amikor 8 előadásunk volt 7 nap alatt, és már azt éreztük, hogy kicsit sok. Hogy ki ne égjünk ebből (amivel senki nem járt volna jól…), elhatároztuk, hogy 2016-ban már csak fix összegért (+útiköltség) vállalunk előadást, mert rengeteg időnk és energiánk elment ezekkel az estékkel illetve iskolai délelőttökkel és délutánokkal. Meglepetésünkre ennek ellenére a felkérések (és megállapodások) száma alig csökkent. Közben ugye idehaza elkészítettük a Ti biztatásotokra az utolsó falinaptárunkat, az ideit, amelyek szépen fogytak ezeken az előadásokon. Így lett kerek ez a történet is, mármint a naptár, hiszen így a 4 falinaptár oldalain gyakorlatilag lefedtük az egész utazásunkat. Sőt, most hogy idehaza már mindent magunk szerveztünk és tettünk-vettünk, dobozoltunk és postáztunk, így azt is láttuk, hogy az előző években mennyi sokat segített nekünk idehaza a családunk ezekkel a feladatokkal.

Aztán már nem is tudom pontosan, hogy jött az ötlet, de elkezdtünk összerakni egy olyan előadást, amiben arról van szó, hogy hogyan is utaztunk illetve hogyan utaznánk, ha most indulnánk el, minden útközben szerzett tapasztalattal és tanulsággal a zsebünkben. Mert most visszatekintve bizony, ha nem is felkészületlenek, de elég tapasztalatlanok és zöldfülűek voltunk a kezdet kezdetén. Persze ez így volt szép és jó, de azért egy csomó dolgot jó lett volna tudni előre, vagy legalább jó lett volna, ha valaki felhívja rá a figyelmünket. Valaki bíztat, valaki meglök, valaki megmutatja, hogy igen, meg lehet ezt csinálni, csak indulj el! Olvass tovább…

Tengerszem Túrafelszerelés

Két hét Gibbston valleyben Vince-el, Peter-el és Michelle-el

május 15th, 2014 7 hozzászólás

“Be Someone Who Judges No One”, avagy “Légy valaki, aki nem ítélkezik senkin” – Wayne W. Dyer

Itt ülök egy kemping konyhájában, Zita vacsorát főz, nekem van asztalom, áramom, boldog vagyok. De kezdjük a legelején!

Ők meg se próbálták, mert azt mondták nekik, lehetetlenség

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gazdasági világválság, valamikor a két nagy háború között a 20. század elején. Az akkori Olaszországban ez elég kilátástalan helyzeteket eredményezett, sok családnak nem volt mit ennie, rengetegen éheztek. Így volt Vincenzo családja is, és amikor az apukája hallott a lehetőségről, miszerint Ausztráliába lehet immigrálni, egyből utána is ment a dolgoknak, és a család egykettőre egy a hajón találta magát. Vincent apukája, amikor megérkezett az új országba, első nap a táborból, ahol a többiek nekiálltak kártyázni, mondván, hogy úgysem lehet itt munkát találni, elindult az országúton, hogy ő mégis megpróbálja. Néhány kilométer után egy végtelen zöldségeskertre bukkant, bekopogott a kerthez tartozó házba, elmondta, hogy ő otthon Olaszországban pontosan ezt csinálta és most érkezett és munkát keres. A kert gazdái pedig éppen néhány szorgos kéz hiányában voltak, így hősünk máris munkát kapott a legelső ausztráliai napján a nagy gazdasági pangás kellős közepén. Mikor visszaért a tömegszállásra, a többiek csodálkozva kérdezték, hogy hol járt? Elmesélte, mi történt, mire mindenki elhűlten dobta el a kártyát. Ők meg se próbálták, mert azt mondták nekik, lehetetlenség.

Vincentünk hatalmasat repült

A kis Vincent így már egy viszonylag biztos megélhetéssel rendelkező családban cseperedhetett fel. 6 évesen már dolgozott a kertben, apja kérésére a vízelvezető árkokat rendezgette, egyik elágazásban kis gátat épített kövekből és sárból, a másik irányba pedig megnyitotta a víz útját. Ezt ugyan nem kérték tőle a szülei, de mivel ennyi idősen már tudta, hogy a nyúlüreg nem való a veteményesbe, ezért néhány ilyen üreg felé is odavezette a vizes árkot. Pár perccel később már ázott nyulakat kergetett a kertben, hogy aztán diadalittasan vigye őket a szülei elé. Aznap este a család nyulat vacsorázott, Cacciatore (ejtsd: Kácsátore), vagyis vadász-módra elkészítve, fehérboros, olívaolajos, oregánós szószban kisütve.

Bezzeg pár évvel később, amikor a kis Vincent valamit elcsent a kamrából, hogy ebéd előtt üres gyomrát megtölthesse kicsit… Ezzel nagyon rossz fát tett a tűzre az apjánál, aki büntetésképpen egy nagy késsel egy hatalmasat csapott Vincent ujjaira, persze csak a kés lapjával, mondván, hogy akkor eszünk, amikor a család együtt leül az asztalhoz, és nem veszünk el semmit sehonnan engedély nélkül! Egy másik napon Vince szeretett volna még reggel lustálkodni egy kicsit, apja ébresztésére azt válaszolta, hogy ma nincs kedve kikelni az ágyból. Ekkor a nadrágszíj került elő, és amit kapott, azok után Vince ébresztésével már soha többé nem volt gond.

17 éves korában 3 évnyi zsebpénzével a zsebében elindult Adelaide központjába, hogy kerékpárt vegyen. Egy gyönyörű 3 sebességes, kecses acélvázú országúti kerékpár új tulajdonosaként vágtatott hazafelé a gépjárműveket és a szekereket leelőzve, amikor egy az utat éles szögben metsző vasúti sínpár keresztezte az útját. Olvass tovább…

Tengerszem Túrafelszerelés