Bejárat > Európa - Hazaúton, Svájc > Genf – Lausanne – Chippis – Visp – Zermatt, avagy borúra derű! :)

Genf – Lausanne – Chippis – Visp – Zermatt, avagy borúra derű! :)

Genftől Zermattig ez a szintmetszett, ez volt az utunk következő szakasza, e blogbejegyzés tárgya. :)

Első nap csak Lausanneig kellett tekernünk, ami 60km-re volt a Genfi-tó északi partján, annak svájci oldalán, ahol Orsiék vártak ránk.

Mikor kiléptünk Rékáék házának ajtaján, a kukák mellett egy otthagyott tévét találtunk. Ingyen elvihető… :o

Az ajtó másik oldalán pedig egy egyszerű, kosaras városi bringát, amin elől és hátul és Schwalbe Marathon Plus külsők voltak. :) Csak a gumiabroncsok ára valószínű kiteszi a bringa harmadát, felét. :)

Itt már vagy 20-30km-re járunk Genfről északnyugatra.

Zita nem kéredzkedik ám be akárhová mosdóba, egy Jaguár autószerviznél nem adja alább! :D

Egy újabb városkában, egymást érték ezek a gyöngyszemek.

Zita vizsgálja a tó krisztálytiszta vizét. :)

Egy rövid szakaszon a gyönyörűen kialakított parti sétányon tudtunk haladni.

Aztán bringaúton is…

Meg egy egész falun keresztül egy ilyen útfelújításon át, ahol az autók nem tudtak megelőzni minket. De nem türelmetlenkedtek, senki nem dudált, kivárták, míg vége nem lett és biztonsággal meg nem tudtak előzni minket.

Ezt nem tudom, hogy írtam-e már, de már-már zavarbaejtően előzékenyek voltak velünk itt Európában, legalábbis mi így éreztük Latin-Amerika után. Az autósok csak akkor előztek meg minket, ha nagyon jól belátható volt az út és legalább másfél-két méter helyet tudtak hagyni mellettünk. Sokszor volt, hogy úgy integettünk nekik, hogy menjenek már, mert nekünk az idegesítőbb volt, és veszélyesebbnek tűnt, hogy mögöttünk araszolnak, mint az, hogy másfél méterre tőlünk megelőznek, aztán mindenki mehet a dolgára, mi pedig nyugalomban bringázhatunk tovább. Mondjuk itt a forgalom minden csak nem veszélyes, Ázsia és Latin-Amerika után, Léna nagyon jól fogalmazott, mikor Európát egy játszótérhez hasonlította Ázsia után. De micsoda remek játszótér! :)

A készülő útra így festettek zebrát. :)

Szőlők között egy falu az út bal szélén. Szinte csak szőlőt láttunk ezen a vidéken.

Itt már egy Lidlben vásárolunk. Ezt nem próbáltuk ki, nem tűnt túl autentikusnak. :D

Ebédünk a közért előtt. Jó, hogy 4 év utazás után rájöttünk, hogy az ülések szivacsait így is lehet használni! :)

Itt már este, a vacsoránál Orsival és Yannickkal. Orsi is a GenfHun csoportban talált ránk és ajánlotta fel vendégszeretetét. Nagyon finomat főztek vacsorára és egy üveg magyar bort is kibontottunk. Az ő történetük is érdekes, mikor Yannick Magyarországon élt, egy olyan klubban találkoztam, ami azért jött létre, hogy az emberek költsönösen egymást segítve nyelvet tanuljanak. Orsi franciául akart tanulni, Yannick pedig magyarul. :) A dolog vége az lett, hogy mára együtt élnek itt Svájcban, ahol Orsi is kapott munkát, amit nagyon szeret.

Orsi, Yannick, köszönjük a kedvességeteket, nagyon jó volt Veletek lenni egy estét!

Orsiék cicája, egy kezdetben kicsit félénk, de rettentő játékos macsek. Miközben élménybeszámolót tartottunk a nappaliban, volt hogy rámugrott, mert azt hitte, vele játszom, de közben csak magyaráztam valamit… :)

A már említett finom borocska. :)

Orsiék egy társasházban élnek, ahol az alagsori parkoló mellett ilyen “caves”-ek is vannak, olyan helyiségek, amelyek “atomtámadás ellen is védenek”, persze jelenleg csak tárolóhelyiségnek vannak használva. Szóval Svájcban is vannak atombunkerek, méghozzá rendelet volt rá, hogy minden nagyobb lakóház kell lennie ilyennek.

A következő nap, amit a Genfi-tó északi partján folytattunk kelet felé, sajnos elég borús és esős volt, ami azért kár, mert amúgy nagyon szép helyeken jártunk. Ha balra felnéztünk az úttól, ezt láttuk.

Néhol egészen meredek hegyoldalakat is megműveltek, fal, szőlő, fal, szőlő, ez ment végig.

Itt már az első pihenőnknél, pont jókor álltunk meg egy SPAR-nél. Amíg kint esett, mi egy árkád alatt, egy utcai dohányzóasztalon megterítettünk magunknak és jóízűen falatoztuk a szokásos szendvicseinket. :)

Ne kérdezzetek… :) Egy ház homlokzatán volt.

Egy szálloda. El se bírom képzelni, mennyi lehet itt egy szoba. Valószínű egy éjszaka itt simán fedezné egy havi utazásunkat. :)

Chillon vára, az autópálya a hegyoldalban, a vonat a tóparton, hegyek… Ez Svájc.

“Jónapot kívánok, egy autópályát építünk hamarosan a házuk felett 50 méterrel, viadukton fog haladni, így nem fogják hallani a forgalom zaját, jó lesz?!”

Itt már egy bevásárlás és egy elázás után, egy épülő csónakházban húztuk meg magunkat délutáni étkezéshez. Nagyon nem volt kedvünk innen továbbindulni, mert az eső csak esett, és esett…

Elázva. :) A fekvőbringán nem nagyon lehet úgy felöltözni, hogy egy kiadós eső alatt ne ázzunk el, hiszen a kormányt úgy fogjuk, hogy a csuklónknál befolyik a víz a kezünknél, és a hasunk alatt is, mivel a lábainkkal elöl pedálozunk, ott is megáll a víz, sőt, ha nagyon-nagyon durván esik, akkor az ülésben is a fenekünk alatt. Mondjuk ilyen talán kétszer történt az 5 év alatt, először rögtön a nagy teszttúrán Boszniában, mikor 1100km-t tekertünk Rómáig, először külföldön ezekkel a bringákkal. Akkor megkérdeztem a Nazcát, hogy szabad-e kifúrni a karbonszálas ülést, hogy kifolyjon rajta a víz, és szabad, de ezt azóta sem léptem meg, mert azóta nem áztunk el úgy. :)

Azért még az esőben is sikerült kicsit turistáskodnunk! :)

Itt van tér a rekreációra – ezek a táblák csak ilyen célt szolgálnak, egyik sem az autósoknak szól! :o :)

Később az eső alábbhagyott, és amint azt látni, hátszelünk is volt, szóval annyira azért nem volt szörnyű ez a nap, csak sajnáltuk, hogy ilyen szürke az idő, mikor ilyen gyönyörű helyen járunk.

Ezt pont az a hely, ahol a völgy keletnek fordult.

“Odanézz, egy ház a folyó felett” :)

A völgy innentől hosszan, egyenesen kelet felé tartott, és ha balra, északra fordultunk, ezt láthattuk. Nem gondoltam volna, hogy az Alpoknak ezen a vidékén ekkora borvidék van.

Itt már szárazon, Tilly és Mark Warmshowers tagok kényelmes otthonában, 119km ázás után tervezzük az útvonalat. Tilly a fittségét és a lelkesedését illetően simán évtizedeket letagadhatna a korából, a nagy térképen lévő rózsaszín vonalak azt jelzik, ahol már biciklizett Svájcban. Nagyon sokat köszönhetünk nekik, nem csak egy kellemes estét, amikor sikerült jó nagyot pihennünk, hanem azt is, hogy végül nem a Nufenen-hágó felé mentünk, majd méregdrágán vonatozva az Alberg-alagútban, hogy aztán még egy nagyon magas hágót másszunk meg, hanem a Furka-hágó felé, ami így utólag nagyon jó választásnak tűnik, bár igaz, így végül nem tudjuk, mit kaptunk volt a másik útvonaltól, de az tény, hogy ez nagyon szép volt, és ezt az útvonalmódosítást ezen az estén, Tilly hathatós segítségével sikerült kifundálni.

Tillyék egyébként azt is elmondták, hogy csak pár napja érkezett meg ez a hideg esős idő, aminek ők személy szerint nagyon örülnek, mert az ezt megelőző három héten egy felhő soha nem volt az égen, és akkora forróság volt, hogy éjszaka nem tudtak aludni a hőségtől. Hát, lehet, hogy ezt a másik végletet mi sem szerettük volna, de azért bárhogy is próbálkoztam ellene, kicsit fájt a szívem, hogy nem látjuk “Árpi hegyeit”. :)

Visptől, a következő állomásunktól az út a Furka-hágó aljáig. De mielőtt még erre, kelet felé folytatnánk, előtte még kitérünk majd délre, Zermatt felé.

A Furka-hágó szintmetszete.

A Furka-hágó utáni szakasz, Andermattól indulva fel az Oberalp hágóba, majd tovább keletnek, nagyjából végig lefelé a Rajna völgyében egészen Liechtensteinig. Nem nagy ország ez a Svájc, épp hogy csak megérkeztünk, máris mindjárt a túloldalán leszünk. :)

A reggeli búcsú Tillytől és Marktól. Köszönjük a nagyszerű fogadtatást és a szuper útmutatást!

Ez a nap sem kezdődött sokkal fényesebben… De nézzétek azokat a betonfalakat a hegyoldalban, az egy szerpentin! :)

Tilly tanácsára a völgy északi oldalán folytattuk, ahol ilyen “pikkelyes” házakat láttunk. :)

Anno abból építkeztek, ami helyben kéznél volt: fa!

Ebbe az utcába csak azért jöttünk be, hogy lássuk ezeket a házakat, ezért fordul meg éppen a képen Zita. :)

Micsoda piknikezőhely, és még mosdó is van… Hiába, itt van pénz az ilyesmire is.

Egy-két alagutat is kereszteznünk kellett ezen az északi úton, de nem voltak vészesek, mert alig volt forgalom.

Fent a völgy oldalában ment a vasútvonal.

Visp ezen a napon csak 30km-re volt, de itt nem ért véget a mai napra az utunk. A képen Estelle, Sonja és Loic látható, házigazdáink Vispben. Pont ebédre érkeztünk meg hozzájuk, és miután megvendégeltek minket az étkezésre is, rövid konzultáció után nagy pakolásba kezdtünk.

Mivel Zita még nem teljesen épült fel a betegségéből, nem akartam azzal tovább kínozni, hogy Zermattba is bringával menjünk fel, ezért először úgy döntöttünk, hogy stoppolunk mind a ketten, majd miután én nem bírtam magammal, megbeszéltük, hogy pár órára szétválunk, és amíg ő felstoppol addig, amíg autók mehetnek, majd onnan 8km-t gyalog tesz meg az autómentes városig, addig én feltekerek Zermattba. Ahol egyébként már szintén vár ránk valaki, ezúttal nem Warmshowers-el, hanem Couchsurfinggel, egy Silvia nevű hölgy, aki sajnos csak erre az egy estére tudott fogadni minket, de másnap, hétfő napközbenre még nála hagyhattuk a holmijainkat. Így hát összeállt a haditerv: a mai napon fel Zermattba stoppal, gyalog és kerékpárral, az estét Silviával töltjük, a másnapot gyalogtúrázva a város feletti hegyoldalakban, majd ki a maga módján visszatér ide Estelléékhez Vispbe, ahol a holnap estét velük töltjük, majd másnap innen indulunk tovább a Furka-hágó felé.

Itt már Marc, a családfő is rajta van a képen. És egy másik reku, igen! :)

Mi készül itt kérem!?! :)

Marc (és az utánfutóban Loic) egy rövid szakaszon elkísért, hogy megmutassák, merre érdemes menni, hogy a Visp körüli forgalmat elkerülve az első szakaszt a völgy másik oldalán, részben földúton tehessem meg, és ne az unalmas főúton, autók között. Mondjuk itt Svájcban nekem semmi sem unalmas, de ezt nem kötöttem az orrukra.

Az idegenvezetést nem bántam meg… :) Ez a kép már szinte túl szép, hogy igaz legyen. Rekun, utánfutóban gyermek, és az ő kis bringája, amit itt a forgalomtól teljesen elzárt, aszfalozott úton ő is gond nélkül hajthat… Ilyen háttérrel, vízeséssel. Utóbbi egyébként időszakos, Marc elmondta, hogy szerencsénk van, ezt a vízesést általában nem látni, csak ugye mostanában sokat esett az eső.

Hárman. :)

Az ideiglenes vízesés szemből

Miután szétváltunk, egész pici ösvényeken kellett végighajtanom.

Majd egy brutális meredek, murvás részen, amin magam is csodálkoztam, hogy fel bírtam menni. Hiába, csak két félig megpakolt hátsótáska volt nálam, a teljes málhának kb. a harmada, negyede, szaladt a csikó szinte magától! :)

Ezen a hídon átkeltem a folyó túloldalára, vissza a főútra.

A hídról ezt a régi hidat lehetett látni.

És még egy híd, az első hajtűkanyarból nézve. Volt egy olyan sejtésem, hogy hamarosan ezt a hidat is kereszteznem kell majd, és valóban így lett. E híd után kanyarodtam jobbra egy körforgalomnál Zermatt felé.

Csak úgy haraptam a száz métereket szintemelkedésben, nagyon jólesett, hogy végre egyszer könnyű, alig pakolt fekvőbringával haladhatok, ráadásul nem is akárhol! :)

Ez még ugyanaz a település, Stalden, ahonnan az előbb a nagy viaduktot megpillantottam.

Még egy hajtűkanyar.

Ezen a délutánon végre nem lehetett sok panasz az időjárásra! :)

Ugyanaz a viadukt, immár felülről.

Ahol a főút egy több kilométer hosszú alagútban folytatta, ott mi bringások le lettünk terelve róla a régi útra, ami ezen a szakaszon egy kis szintet vesztett, aztán kapaszkodott tovább és végül visszatért a főút mellé, ahol az kibújt az alagútból pár kilivel feljebb.

Szemben a vasút. “Terepasztalország” :)

Vízesésekben nem volt hiány, egy idő után leálltam a fotózásukkal, annyi volt, én meg annyira élveztem a haladást fölfelé a könnyű bringával. :)

Ekkor még csak tippelni tudtam, mire is jó, hogy így építkeztek anno, miért vannak kőlapok a ház talapzatában?

A táj magam előtt. El nem tudom mesélni, mennyire élveztem, sajnáltam, hogy Zita ekkor nem volt velem, de reméltem, hogy gyorsan kapott fuvart, és hogy élvezi azt a 8km-es (amiről ekkor még úgy tudtuk, hogy csak 5km) sétát, aztán pedig Silvia vendégszeretetét.

Egy szerpentines részen egy a bringáját toló túrakerékpárost fedeztem fel magam előtt.

Ő az! :) Tatsu, japánból! :o

Elmesélte, hogy a Furka-hágó túloldaláról indult ma reggel, és hogy nem tudta, hogy vasárnap zárva tartanak az üzletek Svájcban, ezért már semmi kajája nincsen és nagyon éhes.

Mivel nálam bőven volt süti, még Taizéből ezért jópárat neki ajándékoztam, és elmondtam neki, hogy már 10km sincs hátra, ráadásul ezen az utolsó szakaszon már 200m-t se kell mászni, hogy Zermattba érjünk. A kekszeknek és a hírnek nagyon örült. :)

Neki egyébként ez a küldetése. :) Röviden elmeséltem neki az éppen futó, velünk történő álmunkat, amit már négy éve élünk, nap mint nap. :)

Aztán mennem kellett, elbúcsúztunk azzal, hogy talán még látjuk egymást Zermattban. Engem vártak fent a lányok, és minél előbb meg akartam érkezni, a tempónk pedig messze nem volt egyforma.

Zermattba autóval tilos a behajtás, az alatta lévő városban, Täschban e célból rengeteg a parkoló, onnan gyalog vagy vonattal lehet felmenni a városba, de a vonat még innen is horribilis összeg lett volna, ezért döntöttünk a séta mellett. Illetve én a bringa mellett! :)

Hmmm… Oké, pontosítsunk, tilos a behajtás Zermattba, engedély nélkül.

A vonat.

Megérkezteeeeem! :) Jól elfáradtam, mire felértem, le is izzadtam rendesen, de borzasztóan élveztem. Ezek pedig a városi elektromos taxik a vasútállomás előtt, ahová a találkát megbeszéltük.

Az egyik taxisofőrt kértem meg, hogy csörögje fel Silviát, hogy itt vagyok, és jöjjenek le értem. Mert az egyetlen telefonunk ugye Zitánál volt.

Zermatt fő sétálóutcája, itt már a lányokkal.

Ennyi lett a délutáni mászás. 700m-ről indultam Vispből, tehát 900 méter szintet vettem fel.

Silvia a lakásához menet sétálva elmesélte, hogy miért vannak beépítve ezek a kőlapok. Na, kitaláljátok? A rágcsálók ellen, ugyanis a lapos, vízszintes kő alján nem tudnak megkapaszkodni, így az egész ház rágcsálómentes. De mi van az eresszel, ott sem tudnak felmászni? Persze nyílván ez ma már nem szempont, és valójában csak műemlékvédelem miatt állnak ezek az öreg faházak, amelyekben talán soha nem is laktak, ahogy nézem inkább csak raktárnak használták őket. Legalábbis ezeket a képen.

Silvia hatodik emeleti, tetőtéri kis lakásába egy barlangszerű alagúton át jutottunk fel, ennek az aljában volt egy lift, ami valójában a szomszéd épület liftje volt, ez felvitt minket egy magasabb utcára, ami már valójában csak egy lépcső volt, ennek a túloldalán aztán már lépcsőn másztunk fel ide, ahonnan ez a gyönyörű kilátás nyílt Zermattra.

Silvia egy helyi svácji ételt sütött nekünk, főtt, sült krumplira sajtot olvasztott, ezt fűszerekkel és sóval ettünk…

Amilyen egyszerű volt, olyan nagyon finom! :)

Silviával késő estig tudtunk volna beszélgetni, ő is nagyon szeret utazni, most jött haza nemrég Dél-Amerikából, ahol úgy érezte, még hónapokat el tudott volna tölteni. Mesélt arról is, hogy Zermattban, mivel ez a hely Svájc egyik elsőszámú turistacélpontja, rengeteg Couchrequestet kap, de ezek közül csak nagyon kevés embert tud fogadni, ezért igazán privilegizáltan éreztük magunkat nála. :) Mert mint annyi minden az életben, ez is egy verseny, ki kell tűnni a többi Couchsurfer közül, nem csak a profilunkkal, hanem a requesttel, vagyis a levelünkkel is, amit a leendő vendéglátóinknak írunk.

Zárásként pedig íme a timelapse, amit reggel az erkélyről készítettünk! :)

Hamarosan folytatjuk! ;)

Történt 2015. augusztus 14. és 16. között, bicikliztünk 62, 119 és 31 kilométereket, de ebben ugye az én egyéni akcióm fel Zermattba nincsen benne, hiszen csak azt számoljuk, amit együtt bringázunk.

Tengerszem Túrafelszerelés
  1. Még nincs hozzászólás
  1. Még nincsenek visszakövetések