Bejárat > Ázsia, Tádzsikisztán > Tovább a Pamír fennsík felé – 3000m fölé érünk

Tovább a Pamír fennsík felé – 3000m fölé érünk

Kisüt a nap, még szebb lesz a Gunt folyó völgye

Ruchshana-éktól 8:30-kor sikerült elindulni, ami korai indulásnak mondható, főleg hogy pont ekkor érkeztek meg az első napsugarak a Gunt folyó völgyének aljára, vagyis a mi utunkra. A táj a napfényben még a tegnapinál is elképesztőbben pompázott.
A hegyeket mintha csak porcukorral szórták volna be, úgy csillogtak a hótól, idelent pedig a völgyben minden az ősz színeiben tündökölt. Nem kicsit vidáman vágtunk neki újból a kilométereknek. Nem győztük csodálni a tájat, egyre csak forgattuk a fejünket, és ámultunk azon, hogy hol vagyunk. Így persze gyorsan teltek a kilométerek, észre sem vettük, hogy haladunk, mert folyamatosan el voltunk ájulva a tájtól, na meg persze Ruchshana-ékról is beszélgettünk, meg általában a pamíriakról. Mert elképesztő népség ez a pamíri, azt meg kell hagyni. Nem a legkönnyebb terepen élik az életüket, de talán éppen ezért is ilyen nagyon barátságosak. Sokszor halljuk tőlük, hogy „Csaj, Csaj!”, vagyis hogy álljunk meg, és igyunk velük egy teát(csaj-t). Mindezt úgy, hogy mi nem teszünk semmit, csak biciklizünk keresztül a falujukon, esetleg néha rájuk biccentünk, integetünk, vagy köszönünk egy „Szalam Aleikom”-ot.

Túljárunk a korrupt álrendőr eszén

Nem telt el egy óra így az úton, és két bringásra lettünk figyelmesek magunk előtt. Utolértük Katie-t és Anthony-t, éppen amikor jelet hagytak maguk után az aszfalton Jill-nek és Lee-nek, a másik angol bringás párosnak, akik ezen a reggelen indultak el Khorogból ugyanezen az úton. Innentől már négyesben folytattuk, talán az eddiginél is elképesztőbb tájakon. A völgyben tovább haladtunk fölfelé, egyre nagyobb hegyek közé kerültünk, és a fás, bokros részek már végleg visszaszorultak a falvak környékére. A völgy nagyobb kanyarokat tett, így garantálva volt, hogy mindig egy nagyobb havas tetejű heggyel néztünk farkasszemet tekerés közben.
Egyszer csak egy mini busz állt meg előttünk, benne négy emberrel, egyikük, egy terepruhás férfi kiszállt belőle, és a GBAO engedélyünket akarta látni. Azonnal belekötött ugyanabba a dologba, amibe tegnap a checkpoint-on is az őr, mégpedig, hogy nincsen meg minden területre Murgab-ig az engedélyünk, de ha fizetünk, minden rendben lesz. Gyanús volt nekünk a fickó, mert elég egyértelműnek tűnt, hogy a haverja a tegnapi őrnek, aki leadta neki a drótot, hogy Murgab felé gurul kerékpárokon négy dollárokkal tömött „pénztárca”.
Nekünk ez persze egyáltalán nem tetszett, ezért Katie ötletére papírt írattunk a csávóval, hogy átadtunk neki 20 dollárnak megfelelő somani-t, és ezért cserébe a kirgiz határig „no problem”, vagyis békén hagynak minket. Az már végképp gyanús volt, hogy ezt a papírt úgy próbálta előállítani a fickó, hogy egy orosz nyelvű formanyomtatványra csak úgy random felírogatta a neveinket és a születési dátumainkat. Erről még orosztudás nélkül is lerítt, hogy csak véletlenszerűen felírta ezeket a dolgokat, csak azért, hogy úgy tűnjön, mintha hivatalos lenne. Ráadásul tette ezt úgy, hogy a mi GBAO engedélyünkre ügyet sem vetett. Ezt az egész papírozást valószínű improvizálta, mert odaadni már nem akarta nekünk a megírt papírt, viszont arra nem számított, hogy befényképezzük. Ettől aztán látszott, hogy kicsit zavarba jött, és mi ezen felbátorodtunk, lefényképeztük az autója rendszámát, aztán a fickó arcát is. Ezek után aztán visszaadta a pénzt Anthony-nak és valamit magyarázott a gyenge angoljával, hogy ha majd legközelebb jövünk a Pamírba, akkor befizetjük a pénzt. Aha, jó, rendben, ne mentegesd magad, tudjuk, hogy csak egy béna szélhámos vagy! – Mondtuk magukban, és hagytuk, hogy végre odébb álljon az autójával ez a gazfickó, és ne rabolja tovább az időnket (se). Mikor elhajtott, örömujjongásban törtünk ki, hogy túljártunk ennek a szélhámosnak az eszén, és most azon aggódik, hogy kinek mikor mutatjuk meg a papírt, amit íratott velünk, illetve az arcát és a rendszámát a történettel körítve.

Ebéd 2900m-en Katie-vel és Anthony-val a festői Gunt folyó völgyében

Ezek után még nagyobb kedvvel és hévvel törtünk tovább fölfelé a Gunt folyó völgyében. Azt hittük, hogy Katie-ék sokkal gyorsabbak lesznek nálunk, de ez nem így volt, csak a hosszabb meredekebb kaptatókon tudtak tőlünk különösebben elhúzni, de legtöbbször ezek után is hamar utolértük őket a kaptató utáni lankásabb részeken. Úgy látszik, még sem vagyunk annyival lassabbak a fekvőbringákkal a hegyen, mint gondoltuk. Ebédelni egy sziklás domboldalban álltunk meg, természetesen pazar kilátással a szemközti sziklás, havas hegyekre. Egy barna szőrű kutya is letelepedett mellénk, ugyanaz a dög, aki pár száz méterrel korábban igen agresszívan megugatott és kergetett minket. Az ebéd alatt teljesen jámbor volt, annyira, hogy még kaját sem kunyizott tőlünk, csupán boldogan üldögélt mellettünk. Az ebéd mézes vajas kenyér volt halvával, illetve friss teával, mert voltam bátor újra beizzítani a főzőt a benzinnel hajtva. Igaz, most sem sikerült elsőre begyújtani, de gyakorlat teszi a mestert, talán legközelebb már gond nélkül menni fog.
Ebéd után maradt a szokásos gyönyörű táj, Katie és Anthony pedig elhúztak tőlünk.
Ahogy fölértünk 3200m környékére, szépen lassan eltűntek a fák és a bokrok is. Hirtelen nagyon lehűlt az idő, amikor a nap eltűnt a hegyek mögött, mi pedig azon kaptuk magunkat, hogy nagyon ki vagyunk merülve, és nagyon fázunk. Alig maradt hátra pár percünk a naplementéig, a kitűzött napi végcél, Jelandy a forró vizes fürdőjével pedig még több, mint 13 kilométerre volt, és 200 méterrel feljebb.

 

Ez a táv ezzel az emelkedővel beletelt volna másfél óránkba, viszont mi már az erőnk végén jártunk.

 

Egy ideje éreztük már a magasság miatti kevesebb oxigént is levegőben, és ez így a nap végén, fáradtan, ilyen magasságban csak hatványozottabban éreztette velünk, hogy ki vagyunk merülve.

Pár perc tanakodás után meghoztuk a fájdalmas, de okos döntést: lemondtunk a forró vizű fürdőről és a közeli házakhoz kanyarodtunk le.

Éjszakánk egy tehénszarral fűtött szobában

Ismét meg se kellett szólalnunk, már integettek, hívtak minket befelé egy házba. 3400m-en kaptunk szállást egy nagyon kedves családnál. Először csak behívtak és leültettek a kályha mellé, egy a tegnapihoz hasonló, tradicionális pamíri ház közepére. Valószínű látszott rajtunk, hogy oda vagyunk, és át vagyunk fázva, és ezt a család gyönyörű, vastag fehér bundás macskája is érezhette, mert ahogy leültünk, egyből bemászott Zita ölébe, ahol nagy dorombolásba, nyalogatásba és dörgölődzésben kezdett. Ezúttal rögtön a lényegre tértem, és még mielőtt közvetlenebb barátságot kötöttünk volna a család tagjaival, megbeszéltem Gulmabad-al, a családfővel, hogy egy kis pénzért cserébe  aludhassunk náluk. Az emberünk hezitálás nélkül igent mondott az első árra, amint mondtam (valószínű pénz nélkül is vendégül láttak volna, de én így éreztem helyesnek), erre én kezet ráztam vele és megöleltem örömömben. Azért ajánlunk fel egy kis pénz a helyieknek errefelé, mert itt látszik, hogy minden fillérnek jó helye van ezeknél az embereknél, mert gyakorlatilag a semmiből élnek – legalábbis a mi nyugati felfogásunk szerint, minimális pénzből, de állataik és egyéb javaik azért vannak.
Dulmabad-éknál egy külön kis szobát kaptunk, amit legnagyobb meglepetésünkre és csodálatunkra szárított tehénszarral fűtöttek fel a sarokban található kis kályha segítségével. Nekem ez annyira tetszett, hogy egész éjjel ezt hajtogattam, és ezen nevettünk: „Na, hát ezek jól befűtöttek nekünk! – Tehénszarral!” Egyébként a fűtőanyagnak szinte semmi szaga nem volt, ami hasonlított volna a friss tehénszar „illatára”. Vacsorára levest kaptunk és teát keksszel, ezeknek rettenetesen őrültünk, mert nagyon jól esett minden falat és minden korty – hisz úgy éreztük, mind azonnal vérré is válik bennünk egy ilyen hosszú, és kemény nap után. 74km-t haladtunk, ami alatt 820m szintet vettünk fel, egészen 3400m-ig. Egyikünk sem járt még ilyen magasan és a magasság miatti kevesebb oxigén is teljesen új „élmény” volt mindkettőnk számára, amit ezen a napon tapasztaltunk meg először.
Este még kicsit átmentünk szocializálódni a családhoz, nagyon aranyosak voltak, különösen a nagymama, aki Hamonbejgin-nek hívtak, és a foglalkozását tekintve a kályha mellett kötögetett tradicionális pamíri zoknikat – nagyon díszesek, színesek, na és persze legfőképpen vastag, meleg zoknik voltak.

Tea jaktejjel és bárányzsírral – Ahogy a pamíriak szeretik

Reggelre elégett minden tehénszar és szépen kihűlt a szobánk, de ez minket nem zavart, mert egy hatalmas, kb. 10kg-os takaró alatt aludtuk át az éjszakát, ami végig melegen tartott minket. Reggelire teával kevert jaktejet kaptunk, amihez, csak hogy abszolút durva íz világot kapjunk, még egy kis bárányzsírt kellett keverni, hogy teljes legyen a kép. Zitánál a bárányzsír már kicsapta a biztosítékot, azt már nem bírta meginni, így nekem végül 2 és fél tányérral kellett elpusztítanom az érdekes borzalomból. Úgy voltam vele, ha zsír van benne, az nem baj, a helyiek is így bírják ki itt a nagy hidegeket, rólam meg már minden zsír eltűnt budapesti indulásunk óta, ezért az csak jó lesz nekem, ha jól belakmározom a jaktejes bárányzsíros teából. Baj nem is lett belőle, viszont úgy eltelített, hogy alig bírtam mozdulni, azt hittem sose érünk az erre a napra hátralévő 12km-nek és 200m emelkedőnek a végére. De persze még a délelőtt megérkeztünk Jelandy-ba, ahol nagy nehezen megtaláltuk a Szanatóriumot és az angol barátainkat is, de erről már csak a következő bejegyzésben szólok bővebben! ;)

  1. R0fike
    november 7th, 2011 09:05-nél | #1

    Szia Zita, Árpi!

    Fix reggeli programmá vált a blog olvasása! További jó utat kívánok nektek és várom a bejegyzéseket.

    Üdv R0fike

  2. Geszti Dániel
    november 7th, 2011 19:20-nél | #2

    Ez a tehénszaros-családos fénykép 10 pontos. Klasszikus világutazós. Szerintem 100 magyarból 98 nem tudja hol laknak a Pamírok. Köztük vagyok én is. Hol is jártok ti egyáltalán? Milyenisztán?.::))))

    Üdv:

    Geszti Dani

  3. Olgi
    november 7th, 2011 19:51-nél | #3

    Tadzsik

  4. sonni
    november 10th, 2011 22:39-nél | #4

    “Gazember, egy béna szélhámos vagy…”irod a véleményedet kicsit idegesen…
    Pedig ez ismerös a dolog “Valahol Europában” is találkoztam a korruptio ezen formájával hosszú év(tizedeken) keresztül és pedig az Ungarische Hegyeshalmon. Verescsillagos magyar határszolgálattal (föleg vám).
    Mi jokat derültünk ezen és nem ment fel a vérnyomásunk:
    Hegyeshalmon megvolt a sáv melletti örbodé, ahova be kellett tenni az ajándékot, s akkor felemelkedett a büvös sorompó…
    Miért is vagy felháborodva???
    Ps.
    magyar közmondás:
    “Amit sporolsz réven, kimegy a vámon”!
    Ennyi!
    Ûdv.
    s.

  5. Soma
    november 11th, 2011 12:21-nél | #5

    Most van ott pártunk és kormányunk egykét jeles képviselője is ha jól tudom..

  6. Arpi
    november 12th, 2011 12:24-nél | #6

    @sonni
    “Amit sporolsz réven, kimegy a vámon”!
    Ez tetszik megjegyezzük! :) Mérgesek voltunk erre az emberre, és én még nem nagyon találkoztam eleddig a korrupció ezen formájával, ezért is engedtem meg ilyen szavakat. Hozzászólásodból természetesen leszűrtem az egyik lényeget, mégpedig, hogy mily szerencsés korban nőttünk mi fel, és utazunk éppen… ;) (“Alwaays look on the bright side of life.. lala-lalala-lala…” :))

  7. sonni
    november 12th, 2011 23:34-nél | #7

    Àrpi, Szia…
    Igen, igen, ugy ahogy mondod: “Always look on the bright side of life.. lala-lalalala…”
    Szoval a végtelen türelmed és nyugodtságodból, ne engedd magad kizökkenteni!
    Te is szoktad itt a commentekben irni, hogy “nem szabad mindjárt -mondjuk- a “palfonon” lenni!
    Remélem karácsony ünnepeit már valahol melegebb éghajlaton fogjátok tölteni.
    Sok sok üdvözlet Mindkettötöknek.

  1. Még nincsenek visszakövetések