Mondanivalóink
- Nem saját gyerekek, csak “minták”:)
Úgy gondoltuk, hogy ez az utunk már lesz akkora vállalkozás, hogy érdemes legyen arra, hogy felhívjuk vele a figyelmet néhány szerintünk fontos dologra.
Három témát szeretnénk kiemelni, melyeket szeretnénk a zászlónkra tűzve magunkkal vinni erre az útra, így eljuttatni minél több emberhez. Ezek a következők:
Család
A Család évében indulunk el nászutunkra. Mindketten egy rendes, jó értékrendekkel bíró családban nőttünk fel, és ezért mindketten hálásak vagyunk a szüleinknek és a nagyszüleinknek. De sajnos ezzel nem mindenki van így, mert sok ember, sok szülő nem is gondol bele, milyen meghatározó szerepe van a Családnak a gyermekek – vagyis a jövő nemzedéke életében. Egy jó család az alapja mindennek. Ezt szeretnénk hirdetni az utunkkal.
Kerékpár
Ezt talán nem kell túlmagyarázni. Akit megfertőzött már a kerékpár és a kerékpártúrázás szeretete, az pontosan tudja, miért kelünk útra, miért ez az egész oldal a túráról, miért osszuk meg az élményeinket. Aki még nem érti, miért nem megyünk inkább repülővel, busszal vagy vonattal, annak reméljük miután belenéz az itt található oldalakba, világos lesz, hogy kerékpározni jó, és talán Ő maga is kedvet érez majd kipróbálni, és nekiindulni egy kisebb-nagyobb útnak, ha máshová nem, legalább autózás vagy tömegközlekedés helyett a boltba, munkába.
A világot kerékpárral felfedezni fantasztikus dolog, gyermekként és felnőttként egyaránt. Persze felnőtt korunkra ezt a legtöbben már elfelejtjük. A nagy rohanásban elfelejtjük élvezni a pillanatot, megélni a mát, őszintén és önfeledten örülni, nevetni. Ezt a kerékpározás tökéletesen megadja az embernek – néha verejték árán, de épp ezért is szép az egész.
Fenntarthatóság
Mindenki kezdi érezni, hogy valami már nincs rendben, valami fog történni még a mi életünkben, talán nem is a túl távoli jövőben, mert a mai társadalmunk nagyon nagy mértékben kőolaj alapú, környezetszennyező, és fenntarthatatlan. Ez több okból aggályos:
Egyrészt mert ezek a fosszilis energiahordozók véges mennyiségben találhatóak meg a bolygónkon így egyre költségesebb őket kibányászni ráadásul ezzel szemben az igények egyre csak növekednek, mert egyre többen vagyunk, egyre nagyobb igényekkel, hiszen a fejlődő országok példaként próbálják követni az amerikai fogyasztói társadalom mintáját. 
Erre még mondhatnánk is, hogy “nagyszerű, legalább ha elfogytak a fosszilisek, annál gyorsabban átállunk a megújulókra”. Igen ám, csak a mai világ már olyan magas szinten berendezkedett erre az olcsó, könnyen tárolható és korlátlan (?! :o) mennyiségben rendelkezésre álló energiaforrásra, hogy nem lesz könnyű erről a vonatról leugrani. Gondoljunk csak a legalapvetőbb dologra, az élelmiszer előállítására. Ma amit eszünk, az gyakorlatilag kőolajból van: A föld, ahol termesztik, kőolaj alapú anyagokkal van műtrágyázva, és dízellel hajtott gépekkel szántják, vetik és aratják a terményt, ami aztán rossz esetben még több ezer kilométert utazik a tányérunkig – ki nem találjátok: teherautókon, vonatokon és repülőkön. És akkor még egy gramm húst sem ettünk, aminek az előállításához vegyél alapul egy kb. 10-szeres szorzót, hiszen szerencsétlen állatnak évekig ennie és innia kell, mire akkorára nő, hogy levágják.
Persze nem kell kétségbe esni, az ember nem hiába nőtt ilyen okosra, vannak megoldások: járj bringával, figyelj oda a fogyasztásodra (otthon: víz, gáz, villany), ne vegyél sok felesleges dolgot, és terjeszd ezeket a gondolatokat. De talán – és tudjuk, ez most meredeken hangzik – a legjobban akkor cselekednénk, ha elkezdenénk gyorsan a saját otthoni kiskertünkben élelmiszert termelni saját magunknak. Vagy még jobbat mondunk: Kitalálták már az élelmiszer termelő erdőkertet! Ha elhagyod az eddig szokásos gondolkodásformát az élelmiszer termelésről és egy kicsit utánanézel, rájössz, hogy ugyanakkora területen sokkal kevesebb ráfordított munkával és energiával megtermelhető ugyanannyi vagy akár még több élelmiszer, ha nem gabonaféléket vetsz évről évre monokultúrában, hanem többféle növényt, fákat, bokrokat, füveket úgy, olyan azok összhangban legyenek egymással, hogy aztán ne Neked kelljen róluk gondoskodnod, hanem szinte csak a betakarítás maradjon rád.
A természet már évmilliók alatt kitalálta ezt megoldást, hiába próbáljuk ezt megváltoztatni, nehezen fog menni, sokkal egyszerűbb, ha meglovagoljuk a természet szabályait, mintsem megpróbáljuk megváltoztatni őket. Az elv, amit követni kell: permakultúra.
Másrészt, a másik nagy aggályunk a fosszilis alapú üzemanyagokkal szemben, hogy azok a mikroorganizmusok, amelyekből aztán ezek az energiahordozók lettek, évmilliók alatt kötötték meg azt a szénmennyiséget, amit mi most pár száz év alatt visszaeregetünk az ökoszisztémába, és tönkretesszük vele az otthonunkat, a Földet. Ezzel veszélyeztetve sok millió fajt, köztük a tápláléklánc csúcsán lévő fajt is, vagyis saját magunkat. Biodivezitás csökkenése, éghajlatváltozás, a tengerszint emelkedése, szemét-szigetek az óceánokon… Sok a baj, de tudunk változtatni rajtuk, minden csak rajunk múlik. Van erről jó pár film az interneten, könnyen emészthetőek, nagy részük legálisan ingyen letölthető. Talán értelmesebben eltöltött időnek fogjátok találni azt a másfél órát, amit egy ilyen film megtekintésével töltötök, mintsem inkább egy n+1-edik hálivúdi borzalom után. Ne hunyj szemet ezek felett a dolgok felett, na hagyd, hogy megvezetve, elbutítva élj, ez korunk legnagyobb problémája, talán pont a mi generációnk az, aki meghozhatja a változást, ezt a bolygót örökségül hátrahagyjuk az utódainknak, és rajtunk múlik, hogy egy tönkretett szemétdombot hagyunk-e hátra, vagy egy gyönyörű, élhető bolygót.
Azt, hogy ezekre a problémákra mi lesz megoldás, és hogy milyen lesz az új világ, még mi is csak sejtjük, és reméljük, hogy az átmenet nem lesz túl fájdalmas, de ez azon is múlik, hogy mikor kezdődik el. Azt, hogy hol kell elkezdeni, már sejtjük: a folyamatot nem odafentről fogják elindítani. Akik ennek az egésznek a tetején vannak, azoknak nem az az érdekük, hogy ez a rendszert minél előbb leváltsa valami más, fenntarthatóbb emberi életforma. A folyamat az emberek fejében kell, hogy elkezdődjön. Tehát nézd meg, olvasd el, gondolt át a Zöldsarok tartalmait, majd add tovább őket, és próbálj napról napra fenntarthatóbban élni, mint eddig.
Kezdésnek mondjuk… pattanj fel a bringádra! :)
Sok szeretettel gondolok Rátok,a holnapi /remélem jól tudom/nagy napon.Legyen ez a sok jókívánság közül az első.Isten kisérje közös utatokat,nem csak a világ körül!
Sziasztok!
Nagyon szurkolok nektek! Követem majd a blogot, amennyire időm engedi. Lélekben veletek vagyok, bár még sosem találkoztunk! Minden elismerésem!
http://www.bringablog.hu/
(egy kis ajánlás,hátha segítőkre találtok ezáltal)
Hátszelet!
Dicséretes amit megcsináltok Gratulálok!
Megmondom őszintén ,csak az az egy dolog fáraszt a beszámolótokba,hogy aznap éppen melyik jószívű családot szedtétek le egy jó kajára, amit persze a vendéglátás álarca mögé rejtettek.
Központi téma nálatok ,úgy látom a másik kihasználása. Így nagyon könnyű föld körüli útra indulni.
Csak ennyit szerettem volna közölni veletek.
Üdv:Z Ibolya
Ennek a blognak épp az a fő értéke, hogy tanúskodik a világ minden részén megtalálható emberi jóságról, empátiáról, ami nincs – úgy látszik – nemzethez vagy rokonsághoz kötve.
Ha az ember nem hagyja, hogy rászoruljon másokra, akkor ezt nem tudja megtapasztalni.
Egyetértek Zoltán atyával!
@Z Ibolya
Kedves Z Ibolya!
A “másik kihasználása”? Vártam, hogy mikor érkezik egy ilyen hozzászólás… :) Amikor mi couchsurfinggel / warmshower.org-al elszállásoltunk, útbaigazítottunk, étellel-itallal vendégeltünk meg távolról jött embereket Budapesten, akiket előtte személyesen nem ismertünk és sose láttuk őket, soha nem éreztem, hogy kihasználnának. Nagyon örültem, hogy segíthetek nekik, akár azzal, hogy nálunk laktak, ettek-ittak 3-4 napig, akár azzal, hogy csak egy éjszakát maradtak és másnap hajnalban magam vittek ki őket a reptérre. Sőt, azt éreztem, hogy azzal, hogy nálunk vendégeskednek, nem csak ők kapnak, hanem mi is tőlük!
Sose éreztem, hogy leszednének egy jó kajára, vagy egy ingyen szállásra, idegenvezetésre, fuvarra… Örültem, hogy segíthetek, és ők is örültek, hogy van nekik egy helyi “barátjuk”. És azt érezzük, hogy így van ez most a helyiekkel is, örülnek nekünk, és nem azt érzik, hogy na jött ez a két csavargó ezzel a két furcsa bringával és most leszednek minket kajával.
Ha valaki gondosan visszaolvassa a beszámolókat, biztosan talál erre cáfolatot, de én most hirtelen nem emlékszem rá, hogy vízen és sátorhelyen kívül valaha kértünk bármi mást helyiektől. (kivéve couchsurfing, de ugye ott az egész erről szól) Én ezt azért még nem nevezném kihasználásnak. :) Gondolhatjátok, hogy nem arra akarom kihegyezni a beszámolókat, hogy mennyire kihasználjuk a másikat, hanem arra, hogy mennyire kedvesek, segítőkészek és vendégszeretőek az emberek – ahogy Z atya is írta(köszönet érte!). Számunkra is nagyon meglepő, szokatlan és eleinte zavarba ejtő volt ez a nagy kedvesség és közvetlenség, de errefelé ez van, ilyenek az emberek.
Tegnap olvastam a Grúziáról szóló Lonely Planetben, hogy egy grúz akkor a legboldogabb, ha segíthet egy távolról jött vendégnek. Ezt aláírom.
Előre szólok Kedves Ibolya, hogy a grúz beszámolók “nagyon fárasztóak” lesznek ilyen szempontból. :)
A “nagyon könnyű földkörüli út” nehézségeiről pedig lesz majd egy külön bejegyzés, mert tény, hogy ezek a beszámolók már kicsit rózsaszínre sikerednek néha, hiszen nem aznap íródnak, hanem 2-7 nappal később és az idő ugye mindent megszépít. :)
Amúgy köszönjük a gratulációt, igyekszünk továbbra is, hogy a végére tényleg egy földkörüli út legyen belőle! ;)
Szállásoláshoz: mivel bicajtúráinkon mi is számtalanszor vettük igénybe helyiek, illetve plébániák vendégszeretetét, azért azt gondolom, hogy idehaza ebből próbálok minél többet visszaadni (Shkodra-ban Teréz anyai nővérei pedig például kifejezetten kérték is, hogy idehaza majd tegyünk meg valamit cserébe az ottani szállásért).
Egyszerűen pl azért, mert saját bőrömön tapasztalva tudom, hogy néha milyen jól jön egy “védett” szállás és tudom, hogy akinek lehetősége van ezt megadni, annak ez kvázi semmibe nem kerül, sőt, valóban neki (is) jelenthet élményt, utazás nélkül utazhat.
Május elején megnyílt számomra a lehetőség, hogy szállást tudjak ideiglenesen biztosítani idegeneknek, részben Árpi lelkesedése miatt be is regisztráltam a couchsurfing-re. Június közepén fedezték fel a profilomat, azóta 2 hónap alatt összesen 44 megkeresést kaptam 121 személy 271 vendégéjszakányi elszállásolására. Ebből eddig 7/20/59-et tudtam vállalni – és egyszer sem éreztem, hogy kihasználásról szólna a dolog.
Hogy az emberek mennyire segítőkészek és bizalommal teliek: egyszer Bad Dübenben egy lelkészlakba zörgettünk be, hogy hadd sátorozzunk a kertben. Csak egy ember volt otthon, a VAK kántor (a kutyájával), de magától értetődően mutatott helyet a kertben és ajánlott fel egy WC-t és egy konyhát.
Igen, olyan értelemben “könnyű” így utazni, hogy valóban nem kell naponta 20-160 eurót költeni két főre egy motelre/hotelre és így pl 100 napra nincs fél-2milliós szállásköltség, de így nézni a szituációt szerintem a dolgok abszolút félreértelmezését jelenti.
Nagyon-nagyon sajnáljuk, hogy vasárnap nem sikerült találkoznunk Lehellel és Előddel Lásd: http://ontheroad.blog.hu/,
akik 2010. májusában egy rövid időt nálunk töltöttek a 15 hónapos európai kerékpártúrájuk kezdetén és most pár nappal a hazaérkezésük előtt újra felkerestek bennünket, de nem voltunk otthon.
Boldog pillanatokat mulasztottunk el.
hello.
Are you OK. I’m worry because chalus road is really dangerous for riding bike.
BTW if you have problem in Iran just tell me. I’ll help you if it possible.
Hello Hamed, well, it was a bit dangerous, not very safe, but we survived! Don’t worry, and thank you for everything :)
KEdves Árpád!!
Én végig böngészve az oldalad, csak örömet és tiszteletet érzek, már csak azért is mert személyes elkötelezett híve vagyok a segítésnek, a fejlődésnek és azon értékeknek, amiket nálad/nálatok is látok! Mivel jövőre én is tervezek egy 2-3 hónapos indiai utat ( leginkább Pushkar környékére), ezért kíváncsian olvasom beszámolóid, némi információt nyerve a saját utam tervezéséhez.:)
Én szívből kívánok sok élményt, mély tapasztalásokat és sok segítő, kedves embert utatokon ( itt és az életben egyaránt!!)!
Üdvözlettel: Klaudia
elkepeszto,hogy vannak akik irigyek,rosszindulatuak,keresik a hibakat,ha nem talalnak akkor kotekednek,mint ibolya is tette..de jobban tenne,ha elbujna inkabb ha ilyen..
az, hogy egy ilyen utnak megvannak az egyeni telejesitmenyei is,de ott van az uzenet benne, a valos vilagrol,arrol,hogy milyenek is valojaban az emberek a vilag masik oldalan..vagy hogy milyen emberek elnek egy olyan orszagban amit a nyugati vilag teroristanak titulal es minden eszkozzel azon van,hogy elbutitsa az embereket,foleg a mediaval kozregogva..tehat ibolyanak uzenem,kapcsolja ki a tv-t es szalljon le a foldre,legyen buszke,azokra akik hiret viszik az orszagnak es valos hirt kozvetitenek a vilagnak…
isten algyon benneteket
Szia Zita néni remélem még emlékszel rám :D Végre tudok neked írni mert eddig nem tudtam hogy mi a vezeték neved és mondtad az esküvődőn hogy facebookon elérlek. Sokan gondolunk rád hogy vajon hollehetsz. De most hogy Betti néni megmondta a honlapotok címét így most már tudom :DHiányzol! puszi♥♥Brigi
Happy to have you stay in my property if you ever want to ride to Cooktown, Australia.
We have a very active cycling community here.
Hát nagy bátorság tőlem, hogy írok, remélem nem tévedek nagyot.
Nekem volt egy “Chat-unokám” aki kotyomfitty – névre hallgatott.
Azt hiszem most neki írok.
Ha tévedtem – elnézést, da nagyon gyanúsak a fényképek.
Szeretettel.
“nagypapi”:)
@Arpi
Kedves Árpi!
A magyarul beszélő indonéz bácsira bukkanva kezdtem el tovább nézni a beszámolóitokat. Tény, hogy nem vagyok ilyen szinten vállalkozó szellemű ember, de csekélyke rálátással az életre mégis megosztanám a gondolataim.
Bennem is megfogalmazódott, ami Ibolyában, bár kicsit árnyaltabban. És ez nem is nektek szól, inkább egyfajta jelenségnek.
Úgy látom, a fősulit, egyetemet végzett fiatalok, mikor végeztek az iskolai éveikkel, bár a lexikális tudásuk nagyobb, mint egy középiskolás fiatalénak, mégis hátrányban vannak velük szemben, hiszen “azok” már jó ideje élik az ÉLETET. Beilleszkedtek a társadalomba, (jó esetben :P ) és a fogaskerék egyik elemeként el is foglalták a helyüket.
Ez a fogaskerék teszi lehetővé, hogy kerékpárra üljön egy utazni vágyó, hogy kompra szálljon, amit megépített és üzemeltet nem kevés dolgozó ember, hogy aztán a szükségleteit kielégítse…stb.
Ezek mind, mind a munka eredményei.
A coachsurfing pedig egy kölcsönös szívesség, bár egy közeli példából tudom, hogy diplomás barátunk, apu nem kevés munkájával elért otthonába fogadja be a vadidegen “surfereket” . Más munkával megteremtett javát felajánlani pedig nem túl nagy érdem (még ha a szülő bele is egyezik…)
És csak magamban gondolkodom hangosan: vajon hány coachsurfer adja ki a SAJÁT (nem férj,feleség, szülő, nagyszülő, barát tulajdonában lévő….), saját béréből megvásárolt lakást?
(“albérletben adom ki a kanapét” válasszal visszavágni csak akkor ér, ha a főbérlő ezt meg is engedi ;) )
A munkával járó utazásaim során gyakran látok motorhome-okban utazó nyugdíjas nyugati párokat, akik a ledolgozott életük megkoronázásaként -mintegy megérdemelt jutalom-, bejárják a vágyuk állomásait.
Ez egy nagyon kedves dolog. És véleményem szerint ez egy kielégítő sorrend.
Tisztelem a célokat. Tisztelem az erőfeszítéseket… Csodálom az elszántságot…
A gondolataim mégis ezek…
Tisztelettel: Gyuri
@Balogh György
Kedves Gyuri!
Köszönöm a hozzászólásod, és hogy őszintén leírtad a véleményed. Én is voltam fogaskerék, ezelőtt az út előtt 6 évet dolgoztam két cégnél (volt ahol hívtak “erőforrásnak” is) és az úton két hónapot Új-Zélandon. Ha a cikkírásokat, és ne adja az ég, a 400 blogbejegyzést és a három falinaptárat is számoljuk, akkor sokkal többet is voltunk “fogaskerekek”, de mondjuk, ezek most nem számítanak, vegyünk alapul csak a gazdaságra, infrastruktúrára és a növekedésre alapuló “gépezetet”, vagyis a mai modern, “fejlett”, globalizált világunkat.
Nekem ez a “gép” kezdett egy picit büdös lenni hat év vége felé, és vágytam valami másra, valami többre. Vágytam rá, hogy kilépjek és kicsit más szemszögből, akár kívülről is lássam ezt a gépet és közben még sok minden mást is, mert azt már akkor is éreztem, hogy az élet sokkal több és értelmesebb kell legyen a GNP-nél meg a GDP-nél, és annál, hogy én milyen anyagi dolgokat birtokolok. Közben mi magunk is láttunk vendégül más utazókat, és rengeteget kaptunk tőlük, anyagiakban nem mérhető dolgokat. Történeteket a világból, élményeket, inspirációt, motivációt, belecsöppenhettünk általuk az ő világukba, ami más volt, vagy mert egy másik földrész másik országának másik kultúrájából jöttek, és mert másképp gondolkodtak, másképp éltek. Ezért fogjuk a jövőben is, teljesen ingyen megosztani az otthonunkat a világ minden tájáról érkező utazókkal, függetlenül attól, hogy korábban laktunk-e náluk ezen az utazás során, vagy sem, vagy, hogy megosztják-e ők is a saját otthonukat (amiért ők vagy mások dolgoztak meg) vagy sem.
Szerencsések vagyunk, hogy nem kellett és nem is akartunk középsuli után rögtön munkába állni, “saját talpra állni”, és albérletet, rezsit, részletet fizetni? Igen, azok vagyunk. De ez nem csak szerencse volt, választhattunk volna egy gyönyörű autót is az indulás helyett, ami mára, ha vigyázunk is rá, még akkor is az eredeti árának felére/harmadára amortizálódott volna. De mást választottunk.
Máshogy látjuk a világot, de ez nem baj. Én nem szeretnék csak erőforrás, és fogyasztó lenni egy olyan rendszerben, ami pusztítja a bolygót és nem veszi figyelembe annak véges erőforrásait, és azt a szomorú tényt, hogy azokat a fajokat, amelyet eltüntetünk e bolygó felszínéről, már soha többé ember lánya és fia nem fogja látni, és nem lesznek többé része ennek a nagy egésznek, aminek mi is része vagyunk, és nem feljebbvalója vagy irányítója, hanem része, ezért létünk tőle függ. (http://goo.gl/sjOcrn) Tisztában vagyok vele, hogy ebből kilépni nem lehet, mert ma “ez van”, ilyen a világ, de nem is akarom többé elvakultan(!) szolgálni azt a gépet, ami egy szegényebb, kopárabb, szürkébb, szennyezettebb, monokultúrizáltabb bolygót hagy maga után a gyerekeinknek és az unokáinknak, miközben a benne élő, és dolgozó, fogyasztó emberek azt hiszik, hogy ez a fejlődés (ami nem kéne, hogy egydimenziós legyen!), és az építkezés. És a mai nyugati országok legtöbb “munkahelye” akarva akaratlanul sokat pusztít is, csak erről ugye nem szólnak a mutatók, ezt még (!) nem nagyon mérik. De ezt is el kell fogadni, be kell látni, meg kell érteni, mert csak így léphetünk túl és változtathatunk rajta.
Mi is rengeteg Grey Nomadot, vagyis idős lakókocsis házaspárt láttunk Ausztráliában. Egyszerre örültem nekik – mert legalább mostanra nekivágtak, és voltam miattuk szomorú – arra gondolva, hogy miért nem lépték ezt meg előbb, minek ez a nagy komfort, miért vártak addig, míg majd le nem pergett előttük egész életük, csak hogy a végén egy méregdrága lakókocsi kényelmében utazhassanak?
Mi is utazhatnánk úgy, hogy minden este szállodákban aludnánk. Az ugye nem zavarna Téged, akkor nem született volna meg ez a kommented, igaz? …és akkor már valószínűleg 1-2 éve otthon lennénk, sok helyre el sem jutottunk volna, sokkal kevesebb emberrel találkoztunk volna, sokkal kevesebb barátunk lenne a világ minden tájékáról, sokkal kevesebbet tudnánk a helyi emberekről és kultúrákról, és szinte senki olyan nem jönne el hozzánk ezután az utazás után meglátogatni minket odahaza, hogy lássa a mi országunkat és a mi otthonunkat, a mi családunkat is, akit ezen az úton ismertünk meg. Jobb, szebb, több lenne így az utazásunk, végig szállodákban lakva, semmit soha el nem fogadva és soha semmit nem kérve a helyiektől? Nem hiszem, sőt én úgy vallom, sokkal szegényebb, unalmasabb és szürkébb lenne.
Én nem érzem úgy, hogy kihasználnánk az embereket, amikor bekopogunk hozzájuk, hogy aludhatunk-e a kertjükben, felfújhatjuk-e a matracainkat a teraszuk alá? Akinek ez nem fér bele, mert elfoglalt, vagy fél vagy hasonlók, az egyszerűen nemet mond, és kész. Sőt, mondjon nemet, úgy mindenkinek a legjobb! Mi ekkor sem leszünk mérgesek, ezt teljesen elfogadjuk és megértjük és ilyenkor is szoktunk adni egy-egy névjegykártyát rajta az arcunkkal és a neveinkkal, valamint a Facebook oldalunk és ezen oldal angol verziójával címével. Talán az ajtót maga mögött bezárva ilyenkor néhányan felcsattanak a netre és rájönnek, hogy “a fenébe, de szívesen meghallgattam volna ezeket a történeteket személyesen is!” – és a következő utazót már az utcán maga fogja leszólítani… :) Egyszer volt csak, hogy sorozatban elutasítottak minket, az is azért, mert előző este loptak el egy generátort az utcából az egyik udvarból. Végül az utolsó háznál, ahol a lopás történt ott fogadtak be minket, és reggel az amúgy kedves és nyitott gondolkodású, de az eset után félős szomszédok vidáman üdvözöltek minket hozzászólásokban – mert ők is kaptak tőlünk kártyát. :) Ha valaki hozzánk hasonló utazó ugyanígy kérne segítséget odahaza a budapesti házunk előtt, behívnánk, megetetnénk, lefürödhetne és ha lenne még ereje mesélni, örömmel hallgatnánk órákon át a történeteit és reggel a reggeli után friss vízzel és egy csomag étellel indítanánk útjára, mert pontosan tudjuk, hogy ezzel nem csak ételt, fürdőszobát és szállást adunk neki, hanem sokkal többet.
Zitával már mindketten nagyon várjuk, hogy ha hazaértünk, akkor végre mi is vendégül láthassunk másokat, mert adni éppoly jó érzés, mint kapni. Ha segítségre szoruló utazót, vagy embert fogunk látni, biztos, hogy odalépünk hozzá, és megkérdezzük, hogy mit segíthetünk-e, sokkal kevesebb gondolkodás nélkül és sokkal bátrabban mint eddig. (itt meg kell jegyezzem, hogy Zita ilyesmin már ezelőtt sem tétovázott egy pillanatig se!) Mert százszor megéltük már az ő helyzetét, és tudjuk milyen sokat jelenthet akár csak pár szó is, hát még több…
Számomra az emberi lét nem arról szól, hogy egész életemben dolgozom (félelemben, kapzsiságban és zártságban), hogy meglegyen az autó, a ház, a biztos(nak tűnő) anyagi biztonság, és a végén, ha szerencsénk van, a lakóautó… És ez nem az a fiatalos “Carpe Diem”, enyém a világ és én vagyok a világ közepe életérzés, amire esetleg gondolhattatok Ibolyával.
Mi van, ha bedől megint a gazdaság, és/vagy egekbe szöknek az energiaárak? Agyő lakóautó, jajj, hogy fűtöm ki a hatalmas szép lakásomat télen, amiért fél életen át dolgoztam? Hogy tankolom meg a szép autóm, mit eszem? Ne történjen meg ez soha, de ha mégis eljön ez az idő, jó lesz, ha szoros közösségekben élnek majd az emberek, félelem nélkül, egymás felé nyitottan, olyanok közt, akik segítik és ismerik egymást, és valamivel érettebb, kevésbé kihasználó, de inkább a Földdel együtt élő, magukat egy nagy egész részeként tekintő emberek vesznek majd körül minket. Persze ez most sokaknak rohadt utópisztikusan hangozhat, de nem tudom, van-e más hosszútávú, fenntartható jövőkép… Félre ne értsetek, én szeretem a mai modern társadalmat és a világot, sőt magamat is ide sorolom, és tudom, hogy végtelen sok remek oldala van és nélkülük sehol se lehetnénk most, de ne legyünk elvakultak, mára kicsit eltévelyedtünk, és felborult az értékrend. Pedig ahogy Indiában mondják: “We came empty handed, we go empty handed, all what matters is our deeds.”
Van egy rettentő érdekes, témába vágó könyv, tegnap fejeztem be az olvasását, Nektek is nagy szeretettel ajánlom: http://lib.botanika.hu/sites/lib.botanika.hu/files/Helena_Norberg-Hodge_-_Osi_jovendok.pdf
Nagyon elkalandoztam. Nem tudom, volt e értelme, de nekem jól esett leírni. Remélem volt, és lesz értelme mások számára is.
Amúgy tegnap jelentkeztem egy magyarországi állásra, de fogalmam sincs, hogy jól tettem-e. (Beleírtam az önéletrajzomba, hogy csak ősszel érkezünk haza…)
Remélem senkit semelyik szavammal nem bántottam meg, ilyesmi egyáltalán nem állt szándékomban.
Még egyszer köszönöm, hogy megírtad a kommented Gyuri!
Áldott, békés Karácsonyt, és élményekben, sikerekben, tapasztalatokban gazdag új évet kívánok mindenkinek!
Árpi
Mekkora élményt ad egy-egy “surfert” befogadni! Voltak nálunk írek, hollandok, Indiából egy pár, aztán 6 portugál fiú! A lakásodba jön a világ! Sok történet, mindenki főzött nekünk a hazájukra jellemző finom ételt meglepetésként. Jó nyitottnak lenni, eddig mindig úgy éreztem, többet kapok, mint amennyit adok.
@Horváth István : Kedves “nagypapi”:) ! IGEN, IGEN, valódi a fénykép!!!
@Arpi
Köszönöm a gyors, higgadt reakciódat Árpi.
Nyilván pár sorban nem tudja az ember kifejteni az egész vertikális látóterét, de az általam leírtak egy töredéke az érzéseimnek. Sajnálom, hogy ez pont Nektek szegeződött, de így alakult.
Nem vagyok kapitalizmus párti. Minimál beállítottságú vagyok (ha van mit ennem, felvennem és nem ázok meg este, az már jó. Minden e feletti számomra plusz), és nem törekszem teletömni a bukszám. Albérletben lakom, az autóm örülök hogy gurul… :) de mégsem nem törekszem gazdagságra. Kielégítő életet élek. És ez nem belenyugvás… tudatos döntés.
Mégis úgy érzem, a többségi fogyasztói társadalom elvei és hozzáállása miatt be kell állnunk a mókuskerékbe. Ha ezt nem szeretnénk megtenni ( amit valahol megértek ), akkor viszont ne is akarjuk kivenni “annak” pozitívumait.
Demagógnak tűnik ahogyan gondolkodom, pedig valójában csak logikus.
Az önfenntartó közösségek talán egy szélsőséges példa, de ők vállalnak valamit, és nem csupán a számukra kedvező dolgokat, kompromisszumot kötve a kor adta előnyökkel.
Jó érzés lehet adni, tanulni másoktól, új kultúrát ismerni meg, megvalósítani a céljainkat, az álmainkat. De azt gondolom, ez is egyfajta Carpe diem… Egy relativ carpe diem. Kinek mi az élet. Kinek mi a megélés.
Nem bízom a politikában. Biztos vagyok benne, hogy ha a történelem nem tudott eddig felmutatni egy megbízható és mindenki számára kielégítő irányzatot, nem is fog. Ennél gyorsabban változik a színtér.
De azt sem hiszem, hogy “pár fecske” nyarat fog csinálni.
Ideológiát minden mögé be lehet helyezni. De legalább ne tegyünk úgy, mint ha…
Remélem nem volt bántó, vagy sértő a gondolatközlésem.
Kívánok nektek még sok szép és maradandó élményt! :)
Üdv: Gyuri
Nem, nem voltál bántó! :)
Nézd, én ezt az egészet, mint ahogy szinte az egész életet is egy tanulási folyamatnak fogom fel, azért is örültem egy a miénktől kicsit különböző véleménynek, és mivel ezt teljesen kulturáltan tetted, egyáltalán nem vettem zokon, sőt kicsit abszurd, de örülök annak, amikor ilyen kommenteket is kapunk. Gondolj bele, milyen személyiséghez vezetne, ha csak az enyémmel hasonló, az egómnak kedves hozzászólásokat, kritikákat szívlelném meg… :)
Az önfenntartó közösségeket mi is keressük ezen az úton, illetve ha hazaértünk, apránként rögtön fogunk tenni lépéseket (gomba- és növénytermesztés, csíráztatás, kenyérsütés, sörfőzés, komposztvécé, sörkollektor, és akkor most csak a hasamra ütöttem a legújabb agymenéseimből…:) ) ez irányban.
Szerintem is először az embernek saját magának kell megváltani a saját és közvetlen környezete világát, értsd személyes boldogság, család, kisközösség, barátok. Nem pedig máshol, másban keresni a hibát és másokat hibáztatni, hanem tanulni és fejlődni és minden nap kicsit jobbnak, többnek lenni az előző napi önmagunknál. Ha ez az alap megvan, utána persze lehet továbbgondolni…
Attól még hogy környezetszennyező, romboló hatású sok minden a mai világunkban, ami ráadásul nem csak a környezetet használja ki piszkosul durván kihasználja a fejlődő országokat polgárait, még nem szabad teljesen elvetni és lemondani róla, mert ezeket a dolgokat fel lehet használni ahhoz is, hogy megváltoztassuk, jobbá tegyük őket. Nekem pl. ezért nem tetszettek a mennoniták annyira, mert ők valahogy elvétették, mi az ami jó és meg kell tartani és mi az, ami jó az új, modern dolgokban: tök jó, hogy 17. századi szinten próbálnak élni, de akkor ne használjanak műtrágyát és a főúttól buszokat, miért nem használják inkább a jobb dolgokat, pl. internet, permakultúra, hirdopónia, kerékpár (szerintük már a drótszamár is az ördögtől van! :o ), vagy ezek: http://www.lowtechmagazine.com/, stb, stb…
Egy extrém példa, vagyis inkább kérdés: hogyan küzdünk jobban a túlnépesedés és a világban ma végbemenő, rossz irányba tartó folyamatok ellen? Ha meghúzzuk magunkat csendben és nem lesznek gyermekeink, vagy ha lesz kettő, esetleg akár 3-4 gyermekünk, és őket felelősen neveljük fel, hogy fenntartható módon éljenek és megoldásokat keressenek, kutassanak és hirdessenek, valamint aktívan tegyenek, dolgozzanak a jó ügyekért? A nehéz ebben a “jó” meghatározása, főleg hogy nem csak egyetlen jó út van.
Mi is használunk számítógépet, sőt már egy okostelefonunk is van, de csak azért mert valami divatos vagy menő, nem fogunk újat venni, csak mikor a régi már javíthatatlan és helyette kapunk olcsón, akár használtan jót és megfelelőt. Minden fillért meggondolunk, hogy hová adunk, nem csak azért, mert szűkösen vagyunk, hanem mert szeretnénk, hogy jó helyre kerüljön, pl. egy helyi családhoz, ne egy multihoz, amiből a világ másik végében élő már eleve dúsgazdag emberek gazdagodnak tovább, akikről semmit nem tudunk és soha nem láttuk őket, csak hogy még több üzletet csinálhassanak és tovább terjeszkedhessenek, ki tudja, hogy jó irányba-e, és mit rombolva és monokultúrizálva ezzel a színes világunkban.
Na, megint elkalandoztam. Ezt egyszer folytassuk inkább odahaza egy sör vagy limonádé mellett! ;)
Boldog új évet!
Árpi
@Arpi
Sörkollektor… kezdünk egy nyelven beszélni :DDD
Félretéve: Nem gondolom, hogy “pár” jószándékú ember meggyőző érveket tudna mondani egy döntéshozónak amellett, hogy merre orientálódjon. De még ha csoda folytán ki is billenne az illető, hamar pótolva lenne a helye.
Az érdek, az érdek…
Szóval azt gondolom, a rend inkább “picit” fentebbről lesz helyreállítva, ami biztosan csak idő kérdése, hiszen az ÉLET fájának törzse már igen igen fűrész fogmart.
De ez már egy másik történet …
Kellemes pihenést a napokra!
Gyuri
Kedves Árpi!
Évek óta olvasok az origón Tőletek beszámolókat, mivel én magam is nagyon szeretek utazni. Annyira azért nem, mint Ti, de kb 25-30 országban megfordultam már, néhány távoliban is (a legtávolabbi talán Belieze volt). Előre bocsátom, hogy örülök, hogy megcsináltátok, amit elterveztetek. :) De. Az utólag olvasott cikkekből az jött le nekem, mintha Te azt gondolnád, hogy csak álmodni kell tudni nagyot és bárkinek sikerülhet, ami nektek. Szerintem ez messze messze nincs így. Egy nagyon szerencsés korban születtél, az országnak egy jól menő részében, kiváló szakmád van amiben 6 évet az utazás előtt eltöltöttél, és ami a legfontosabb, hatalmas támogatást kaptál a szüleidtől. Kicsit részletezve. A szerencsés kor. Te már a rendszerváltás után végeztél, ahogy a korodat számolom. Nem kísért végig a gyerekkorodban a kötelező orosz tanulás, helyette időd és energiádat a sokkal hasznosabb angol nyelvtanulásra tudhattad fordítani. Nem úgy tekintenek már Magyarországra, mint 15-20 éve, ha egy országba vízumot kérsz. (én például huszonévesen a 90-es években még csak meghívólevéllel utazhattam az USA-ba, igazolva, hogy lesz aki eltart és nem fogok feketén ott dolgozni). Budapesten születtél, élsz. A rendszerváltás után megnőttek jelentősen a jövedelmi különbségek. Pontos számot nem tudok, de ma Budapesten kb 50%-kal magasabbak a fizetések, mint az országos átlag (Bp nélkül). Számítástechnikus vagy, mint írtad valahol. Cisco mérnök. Mit mondjak? Messze a legmenőbb műszaki/mérnöki szakma a rendszerváltás után. Az internet korában ennek a szakmának volt a legkönnyebb/leggyorsabb felzárkózni a nyugat-európai bérszínvonalhoz. Ha a 6 év alatt, míg az út előtt dolgoztál, nem kellett még albérletet sem fizetned (mert mondjuk a szüleidnél laktál), akkor jó pénzeket tudhattál félrerakni, megtakarítani. De a legfontosabb a szülői támogatás. Szakmát kaptál a kezedbe Tőlük, felneveltek (ez sajnos nem olyan evidens, mint kéne lenni, apaként a gyerekem osztálytársai közt sok szegény szerencsétlen sorsú gyereket látok). Valahol írtad, hogy most az út után felújítjátok a házat, ahol lakni fogtok. Gondolom, az sem a semmiből teremtődött, miközben Te minden megtakarított pénzed az útba fektetted. Mindezeket nem irigységből írom. Örülök, hogy Nektek sikerült. Arra is nagyon jól ráéreztetek, hogy egy ilyen jellegű utibeszámolóra van kereslet, el tudtátok adni az origónak (de ebben is szerencsések, illetve elsők vagytok, mert ha most 10 újabb nászutas pár kopogna az origónál, valószínűleg mind hoppon maradnának). Bár nem komoly érv, de had említsem meg, hogy mikor én olyan korú voltam, mint Te, akkor rekumbenst legfeljebb egy-egy házilag barkácsolt példányt lehetett Magyarországon kapni (20 éve).
Mindezzel nem az érdemeiteket akarom kicsinyíteni. Csak azzal szeretnék vitába szállni, hogy “bárkinek sikerülhet”. Közelebb áll a valósághoz az, hogy “egyszer volt Budán kutyavásár”. Elvétve pár magyar pár még csinálja, megcsinálhatja, amit Ti, de nagyon sok mindennek kell ahhoz szerencsésen összejönnie, hogy valakiknek ez sikerüljön.
Üdvözlettel:
Tamás
@Sz Tamás
Kedves Tamás!
Amit írsz, így van, és mi is tisztában vagyunk vele, hogy nagyon szerencsések vagyunk, ezt sokszor hangoztatjuk is.
Amikor arról beszélünk, hogy ezt bárki meg tudja csinálni, arra próbálunk utalni, hogy ez először fejben dől el, és innen kezdődik minden. Én is feladhattam volna, mikor megbuktam a főiskolán, vagy mondhattam volna azt, hogy ááá, nem megyek el állásinterjúzni, mert ez nekem úgysem sikerülhet. Vagy nem csinálom végig a gyakornokságot 9 hónapon át havi 50 ezer forintért heti 4 nap melóval a legelején. Tudom, hogy rettentő jó háttérből indultunk mind a ketten, egy jó és érdekes korban nőttünk fel, de aki oroszt volt kénytelen tanulni, most tanulhatja az angolt Duolingoval, ahogy mi is a spanyolt. Aki vidéken él, elköltözhet városba, vagy kihasználhatja a vidék előnyeit, akinek nincs szakmája, az, ha nagyon akar, igenis szerezhet, akár munka mellett is. Nyitottnak, bátornak és szorgalmasnak kell lenni.
Ne felejtsük el, hogy az induláskor kevesebb, mint a fele pénz állt csak a rendelkezésünkre abból, mint amit végül a 4 év alatt elköltöttünk. Mondhatjuk, hogy mindez szerencse meg adottság, stb, és tény, hogy nyilván ez is van benne, de az is, hogy rengeteget fotóztunk, sokat írtam (600 blogbejegyzés készült erre a blogra, átlag legalább 2-3 oldalasak, némelyikben 100 fotó van), és megtanultam úgy írni, hogy az már újságokba, magazinokba is elég jó legyen. Egyébként az Origotól ők kerestek meg minket, és mind a mai napig nyitva áll a pálya bárkinek, hogy cikkeket küldjön nekik publikációra és ezért pénzt kapjon, és ez már az Utazási Rovat kezdetétől fogva így van. Az, hogy olyat csinálhattunk, amit előttünk magyarok kevesen… Ezt lehetne ragozni:
Pl. nekünk még nem voltak elérhető áron ilyen jól működő, sokrétűen használható, könnyű, pici okostelefonok, mikor indultunk.
Nem volt AirBnB, amivel egy lakás kiadásán, ha jó helyen van, és van aki ki-be engedje a vendégeket, egy albérleti díj 2-3x-át is össze lehet szedni egy hónap alatt.
Nem volt Beerides, amivel egy autót is bérbe lehet adni, amíg utazik az ember.
Nem volt Coursera, amivel útközben is, bárhonnan, bármikor tudunk kurzusokat hallgatni és fejleszteni magunkat.
Tehát, ha így nézzük, akkor azoknak, akik most indulnak, csupán 5 évvel később, sokkal könnyebb! :o :)
De nem azt néztük, hogy mi az, amink nincs és nem lehet, hanem ami adott, és amivel elindulhatunk. Tény, hogy már ez is sok volt, és tény, hogy ezeket más háttérből induló polgártársaink nehezebben, keservesebben érik el, ha elérik, de nincs lehetetlen.
A világ folyamatosan, ráadásul egyre gyorsuló ütemben változik, egyre tágul a lehetőségek tárháza, ez egyrészt baromi jó, másrészt veszélyes is, mert könnyű köztük elveszni is. Ahhoz, hogy megvalósítsuk az álmainkat, először el kell hinnünk, hogy képesek vagyunk erre, utána sokat kell tennünk értük, és igen, szerencse és jó háttér sem árt, de utóbbiak önmagukban még közel sem elegendőek, és nem feltétlen szükséges feltételei a sikernek, csupán az odáig vezető utat tehetik hosszabbá és nehezebbé, de éppen ezért tanulságosabbá és jobbá is, aminek a végén még egy nagyobb siker is várhat valakit annál, mint pl. aki könnyű körülményekből startol. Szerintem. :) …és ha már itt tartunk, a jó hozzáállás sem árt! :)
Az otthonunk felújításáról egyelőre mi is csak álmodunk, pont az anyagiak miatt, most még csak a pakolás megy nagyban, a szelektáláshoz csak idő és energia kell, pénz nem. Zsákokban hordjuk a számunkra feleslegessé vált, évtizedek alatt felgyülemlett régi holmikat az Ajándékdoboz lerakatba meg a szeretetszolgálatokhoz. Ajándékdoboz sem volt még, mikor elindultunk! :)
A fekvőbringát nem éltük meg deal breaker előnynek, egy sima bringával is meg lehet az ilyesmit csinálni, legfeljebb több a gond vele, de attól még az is gurul, én azelőtt egy 60e forintos Caprine Cherokee kerékpárral jártam meg Rómát és Athént. Vietnamban találkoztunk a német Andreeval, aki egy 15 ezer forintos aluvázas egysebességes bringával tekert le több, mint 1000km-t és közben feltekert egy 1500m-es fennsíkra is, eközben 6 napig velünk együtt haladt, az emelkedőkön is! :)
De értem amit mondtál, és részben egyetértek vele, ez nem kötözködés, hanem kiegészítése akart lenni a mondandódnak, amit köszönöm, hogy leírtál!