Nászút a Föld körül

Katmandu II. Dr. Prakash, a Durbar tér és a tibeti negyed

Beszélgetések Dr. Prakash és feleségével Janakival

Eszter eredeti foglalkozását tekintve építész, és amikor megemlítettem neki, hogy lakik egy olyan, híres nepáli építész itt Katmanduban, aki anno Magyarországon, Budapesten, a Műszaki Egyetemen tanult, ő örömmel utánajárt a dolognak, és pár nap alatt megszerezte Dr. Prakash telefonszámát, és le is beszélt vele egy találkát a Katmandu Guest House-ba, a Thamel közepébe. Mi szépen összegyűltünk mind magyarok, Gyöngyi és Ákos is velünk volt, és amikor megjelent az emberünk, mi magyarul köszöntöttük, hiszen tudtuk róla, hogy mind a mai napig jól beszél magyarul. Erre ő nem köszönt vissza magyarul, és amikor kezdtük a beszélgetést, hogy „Ugye, Magyarországon tanultál…”, akkor legnagyobb meghökkenésünkre nem-el válaszolt, és mondta, hogy soha életében nem járt Magyarországon. A dolog kezdett nagyon furcsa és gyanús lenne, és fél perc múlva le is esett a tantusz, Eszter másik számot hívott fel, és másik embert hívott meg közénk, méghozzá egy Couchsurfert! A kínos pillanatok nem tartottak sokáig, és utána inkább csak nevetésbe torkollott az egész szituáció, mert az emberünk igen jó arc volt, és nem vette rossz néven az egész félreértést, ráadásul épp volt pár szabad órája, így köztünk maradt, beszélgettünk vele, és sok érdekeset mesélt. Pl. másnap este (ez a kaszinós nap előtt történt) ő is bulizni ment, és elmesélte, hogyan zajlik egy legénybúcsú itt Nepálban.

Aztán persze összehoztuk az igazi Dr. Prakash-al is a találkozót, az öregúr egy rettentő rendes figura, autóval várt minket (ekkor már csak hármunkat Eszterrel), megmutatott néhány épületet, amit ő tervezett, majd egy nagyon jót beszélgettünk a gyönyörű otthonukban vele és a feleségével, Janakival. Ennek a vége egy vacsorameghívás lett, ami szintén nagyon jó hangulatban telt. Erre először csak illedelmességből mondtunk igent, mert mindhármunk kicsit fáradt volt már aznap és sok más dolgunk is lett volna, ezért majdnem le is mondtuk aztán, de hála az égnek nem, és ennek nagyon örülünk utólag, mert este is nagyon jót beszélgettünk Prakash-al és a feleségével, igazán jólesett ilyen nagyszerű emberekkel találkozni, és ilyen sok jót hallani Magyarországról! Prakash, és a családja nagyon szeretik Magyarországot. A felesége elmondta, hogy sok európai országban jártak, de Magyarországot és Budapestet kedvelték mind közül a legjobban. Budapest gyönyörű, és az emberek mindig mindenütt kedvesek voltak velük, és a magyar konyhát is nagyon szerették, sehol nem ettek olyan finomakat Európában, mint Magyarországon! Fel is ajánlottuk Nekik, hogy ha még marad időnk rá, sütünk nekik lángost, de erre sajnos már nem kerülhetett sor, mert az indiai vízumunk lejárta vészesen közeledett, és indulnunk kellett tovább.

És hogy ne csak a távoli múltról beszéljünk, a lányuk a nepáli férjével most is Budapesten él és dolgozik, pedig pár évvel ezelőtt megpróbálták az USA-ban is az életet, de ott nem tetszett nekik, így maradtak Magyarországon! Szóval lehet mondani, hogy nehéz az élet Magyarországon, hogy nagy drágaság, a korrupció és nagyok a magas szintű lenyúlások, lehet nyugatabbra költözni és ott új, „könnyebb” életet kezdeni, de érdemes mindig a másik irányba is figyelni, és ilyen történeteket is meghallani! Nepál az én szememben szintén egy gyönyörű, és nagyszerű ország, de az is tény, hogy Nepálnak 6 éve nincs alkotmánya, és hogy itt még sokkal durvább a korrupció, a társadalmi különbségek és a nyugati értelemben vett „szegénység” pedig még sokkal nagyobb. Tudom, hogy sok a baj otthon is és rohadtul nem könnyű az élet, de amikor ilyeneket hall az ember, mindig elgondolkodik. És nyugaton lehet, hogy bizonyos dolgok jobbak, de az élet még drágább, az egészségügyi rendszer fizetősebb, és úgy általában sokkal több dologért kell fizetni és sokkal többet, és ahogy én most látom, az emberek is még nyugatiasabbak (igen, értsd ezt most rossz értelemben), talán ezért is lehetett, hogy visszaköltöztek Suchita-ék az USA-ból! A nagy, csodás Amerikából a kis, szegény Magyarországra, bizony! :)

Én csak most, az ezen az úton megéltek és látottak után örülök igazán, és most tudom értékelni nagyon, hogy Magyarországra pottyantott le a gólya! Jobb helyre nem is születhettem volna! Ezt már talán írtam néhányszor, de ahogy elnéztem a nálunk keletebbre élők nehezebb sorsát, az ázsiai körülményeket, és ahogy elhallgattam néhány nyugati utazótársam beszélgetését és láttam a viselkedésüket, bizony megörültem, hogy se keletebbre, se nyugatabbra nem repült velem tovább az a bizonyos gólya 1983 tavaszán! :) Összetehetem a két kezem, hálás vagyok a sorsnak, hisz mindenem megvolt, szuper családba születtem, ingyen járhattam jó iskolákba és ingyen kaptam orvosi ellátást, sőt, a főiskolán, mivel a végére egész jó tanuló lettem, a sportösztöndíj mellé még tanulmányit is kaptam, és ha még egy kicsit belehúzok, akkor a köztársasági ösztöndíj is meglehetett volna, mint ahogy sok barátomnak meg is lett. Szóval a nyár elejére kisebb vagyon állt rendelkezésemre, hogy a szabad hónapokban elutazhassam azt, arról már nem is beszélve, hogy ha még egy picit több eszem lett volna, és elmegyek tanárszakra, egy csomó lehetőség nyílt volna külföld, ösztöndíjas (Erasmus…) tanulmányokra. Zita és sok barátom ezt ki is használta, és lehúztak egy-két szemesztert nyugat-európai országokban, néhányan még külföldi diplomát is szereztek így. Hol van ehhez képest egy Ázsiába született gyermek a lehetőségeivel? Sokkal hosszabb, nehezebb utat kell végigjárnia, hogy mindez megadathasson neki, sőt rengetegen vannak, akiknek egyszerűen nem adatik meg ilyesmi, még akkor sem, ha amúgy meglenne bennük a potenciál. Nyugaton pedig szerintem annyival rohanósabb a világ, és annyival túlfejlettebb a fogyasztói társadalom, hogy ott meg azért nem lehet jó (szerintem), mert ott meg túl sok az olyan zavaró tényező, amelyek eltereljék a figyelmed az igazán fontos, helyes, és jó dolgokról. Persze minden az adott emberen múlik, de ha egyszer „nem ébredek öntudatomra”, mert a fél életemet hülye számítógép játékok és az agyelszívó tévé előtt töltöm, akkor megevett a fene, lehetek akármilyen jóléti állam polgára. Szóval innen Ázsiából nézve, most az én szememben Magyarország az egyén számára a korlátlan lehetőségek országa, ha megvan benned az akarat, a kitartás, bármire viheted, a határ a csillagos ég! Erre Dr. Prakash maga is rettentő jó példa, hisz nepáliként a Budapesti Műegyetemen tanulva lett építész, és azóta nem csak Nepálban, hanem néhány másik országban is tervezett már épületeket. Róla és építészetéről egyébként számos cikk jelent meg a magyar weben, illetve Sipos Erzsébet tollából egy Nepálról szóló könyv, aminek egy apró részét elolvashatjátok itt. Ezt ajánlom, mert én is megtettem és kedvet kaptam tőle az egész könyv elolvasásához, ráadásul azt is megtudtam, hogy Prakash teljes nevének a jelentése Fényes Bátor Oroszlánkereskedő! :)

Köszönjük Janakinak és Prakashnak a vendégszeretetüket, a nagyszerű beszélgetéseket, és a fenséges vacsorát, nagyon jól éreztük magunkat Nálatok, és nagyon örültünk a találkozásnak! Sajnáljuk, hogy csak ennyi időt tudtunk együtt tölteni, de talán még találkozunk, vagy Nepálban, vagy Magyarországon! :)

Boudhanatban, a Durbar tér és Kumari, az élő istennő

Visszatérve Katmandura, kicsit mesélek végre magáról a városról is. Az első napok egyikén Eszterrel felfedeztük a központtól keletre található tibeti negyedet, a Boudhanat-ot, és annak a közepén található hatalmas, szinte háztömbnyi méretű sztupát.

Én itt sajnos nem tudtam 100%-al ott lenni, mert közben a delhi-i Magyar Nagykövetséggel leveleztem, hogy minél előbb meglegyen az igazolás, majd a vízum, de azért még így is nagyon élveztem ezt a környéket. A hatalmas sztupa körül teljes körben éttermek, kávézók, és tibeti portékákat áruló boltok sorakoznak, ugyanakkor a hely még él, méghozzá nagyon is, a környező utcákról nem is beszélve. Hazafelé kicsit el is tévedtünk, persze ezt a legkevésbé sem bántuk. Amíg itt voltunk, benéztünk a Shechen kolostorba is, aminek az udvarán a lányok elfogyasztottak néhány fürt licsit:

Aztán nagy nehezen én is megkóstoltam a gyümölcsöt, de persze nekem nem ízlett, mondjuk ehhez az is hozzátartozott, hogy mivel nem vagyok nagy gyümölcsfogyasztó, eleve ellenségesen álltam hozzá az alientojásra emlékeztető kinézetű licsihez. :)

A másik hely, ami nagyon nevezetes, és ahol mi is körbenéztünk, az Katmandu szívében, a Thameltől délre található Durbar tér Basantapurban. Itt is kicsit körbe kellett, hogy menjünk, hogy megússzuk a 150 rupis belépődíjat, ami csak a külföldi turistákat sújtja. De pont így találtuk meg, teljesen véletlenül azt a házat, ahol Kumari, az élő istennő lakik. A nepáliak Kumarit éppoly nagy gondossággal választják ki, mint a tibetiek a Dalai Lámát. A Kumari-k minden esetben fiatal lányok, akik még nem érettek nővé, ugyanis Kumari csak az „első vérig” lehet valaki, pontosan addig, amíg vagy az első menstruáció, vagy egy bőrön ejtett seb következtében vérezni nem kezd a leányzó. Vallják ezt azért, mert a vér tisztátalanná tesz. A gyönyörű fa ajtókkal és ablakokkal körülvett udvaron, ahol egyébként sajnos épp nem nézett ki sehol Kumari, az én gyakorlatias, kocka fejemmel persze rögtön azon kezdtem gondolkodni, hogy mi van az ínyvérzéssel? A tejfogak kihullásánál, amikor a csontfogak kitolják őket, akkor azért szokott vérezni a gyermekek szája, nem igaz?

Maga a tér gyönyörű volt, sok ember időzött itt, zajlott az élet, voltak akik csak csendben üldögéltek, és voltak, akik áldoztak, imádkoztak. Mi nézelődtünk, figyeltünk és fényképeztünk. Ezt tettük már jövet is a Durbar tér felé, ugyanis már a Thamel felől errefelé vezető utcák is nagyon érdekesek voltak.

Klikk a képre a nagyobb felbontásért!

Katmandu két arca: a világ kloákája, és egy élvezhető, izgalmas város

Katmandut egyes útikönyvek úgy is emlegetik, hogy a világ kloákája, merthogy bizonyos részei tudnak igen forgalmasak lenni, járda a legtöbb helyen nincs, a csatorna van hogy az utcán folyik, vagy csak egy hiányosan lerakott betonlapokkal elfedett árokban, a járművek büdösek és folyamatosan hangosan dudálnak, nagy a por és a légszennyezés, az elektromos vezetékek van, hogy mellmagasságig lecsüngnek az utcákon, és sok utca egyáltalán nincs leaszfaltozva, így száraz idő esetén meg lehet fulladni a felvert portól, esős idő után pedig el lehet merülni a sárban. Mindennaposak a hosszabb-rövidebb áramszünetek, és egy kiadósabb eső után úgy el tudja lepni az utcákat a víz, hogy néha azt gondolhatnánk, csónakkal könnyebb lenne közlekedni. A tömegközlekedést a belvárosban a riksások biztosítják, de Téged, mint turistát csak aranyárban visznek el bárhová is. Vagy választhatod a különböző méretű buszokat, az egészen aprótól a majdnem nagy busz méretig, azonos árban (2011-ben 15 rupi), változó minőségben. Ha szerencséd van, és nincs hőség, se tömeg, akkor már majdnem elérik a BKV színvonalát. Ha azonban a csúcsidőszakban vagy kénytelen igénybe venni őket, és még kánikula is van, készülj fel életed legvadabb élményeire, irtózatos melegben, és elképzelhetetlenül szoros embertömegben képesek utazni a nepáliak. Téged, mint gazdag, pillanatnyi élvezetekre vágyó nyugati turistát, a Thamelben 1 vagy legfeljebb 10 percenként le fognak szólítani gyanús alakok az utcán, és a dohányzási szokásaid iránt érdeklődnek majd. Hasist, marihuánát, és diszkó drogokat kínálnak Neked, a napszaktól függő sűrűsséggel. Ha éjjel mégy ki az utcára, akkor egymást érik ezek az arcok.

Mindezen felsorolt nehézségek és negatívumok ellenére én merem állítani, hogy ezek mellett, vagy ezeken túl még Katmandu is tud egy élvezhető város lenni! Ha ügyesen mozgunk a városban, van egy-két helyi barátunk, és/vagy találtunk már néhány jó és kellemes helyet, akkor nem kell, hogy átmeneküljünk Pokharába, hogy egyszerre kapjuk meg az oly hiányzó nyugati termékeket és szolgáltatásokat úgy, hogy közben ne őrüljünk meg egy ázsiai város forgatagától. A világ kloákája már csak azért is túlzás, mert összehasonlítva a legdurvább indiai városokkal Katmandu még a fasorban sincsen! :) De az valóban tény, hogy egy Európából indult repülőút végeztével elsőre elég sokkoló lehet, és az is igaz, hogy Nepálon belül a legzsúfoltabb, legőrültebb, legnyomasztóbb hely tud lenni! De ha nem erre figyelünk, hanem az apró csodákra, és közben felfedezzük a nekünk kellemes helyeket, akkor igazán kellemes és értékes időt is tölthetünk Katmanduban! Ehhez szeretnék egy-két gyakorlati tanácsot is adni így a végén.

Nekünk központi találkahelyünk volt (by Eszter!) a Katmandu Guest House, ezt könnyű megtalálni, mert mindenki tudja, hol van. Ha itt vagytok, itt el tudtok menni tiszta, angol WC-t használni, és fel tudjátok tölteni a palackjaitokat szűrt ivóvízzel ingyen. De nem ez a legjobb az egészben, hanem a csendes, barátságos, növényekkel teli udvar, ahová nem szűrődik már be az utca zaja, és ahol órákat is eltölthettek akár társasággal is, anélkül, hogy bármit is fogyasztanátok. Még csak rátok sem szólnak, hogy hé, ezt nem kéne! Mi sok szép percet töltöttünk itt az udvaron a hintaágyon és környékén. Ez a szálló egyébként a legpuccosabbak közé tartozik, ugyanakkor vannak olcsó szobáik is, már 2-300 rupitól. Tehát ha nem CS-zel, és már hónapokkal előre tudod, hogy jössz Katmanduba, akkor lehet, hogy itt érdemes foglalnod!

Ha kilépsz a KGH kapuján, jobbra a következő sarkon jobb oldalt találsz egy pékséget, ahol 9 óra után fél áron adnak mindent. Ez azt jelenti, hogy egy csirkés táska megvan 30 forint alatt, és ha ebből bevágtál hármat, akkor bizony már jól is laktál. Mi innen és egy másik pékségből tankoltunk fel az indulásunk előtte este, és ezeket az édes, sós, húsos, sajtos pék sütiket ettünk szinte egész nap! :) Hisz tudtuk, hogy ezután talán Bangkokban találunk majd legközelebb ilyen pékárút, ami már legalább külalakjában hasonlít kicsit az otthonihoz. :) Ezzel a pékséggel szemben van egy „supermarket”, itt találni még Tibi csokit is, és rengeteg más nyugati terméket, viszont minden méregdrága, ellenben középen van egy polc a hamarosan lejáró termékekkel, itt egyet-fizet-kettőt-vihet akcióban megkaphatóak a termékek, és így már azért nem olyan fájó az áruk. Ha ezen a sarkon, ahol a pékség, és a bolt áll, balra fordulunk, bal oldalt található a KC’s nevű kis hely, ahol 110-120 rupiért már kapni kisebb pizzákat, amiket ott helyben megmelegítenek Neked. Ez a 300 Forintos ár egy ekkora, viszonylag finom, kb. 20 centis pizzáért itt a Thamel közepén jó ár, mi legtöbbször itt ettünk, amikor napközben bent voltunk a városban. Innen, ha továbbsétálunk kelet felé, talán tízet sem kell lépnünk, és balra lefordulva a kis utcán rögtön bal oldalt találhatunk egy másik kis cukrászda+pékség helyet, ahol egyedül a Thamelben, csak 20 rupi a csokigolyó! Ez a csokis finomság igazi kalóriabomba, és mindenütt máshol 30-ért, vagy még többért adják. Az előbb említett pizzák egyébként itt is megtalálhatóak (a két bolt valószínű ugyanazon tulajé), és a környéken még elképzelhető, hogy sok hasonlóan kellemes és olcsó helyet lehet felfedezni, de mi ezeket találtuk (illetve nagy részüket Eszter mutatta nekünk, amiért ezúton is ezer köszönet!), és ezeket nagyon szerettük és élveztük, ezért gondoltam itt megosztom őket, és ezzel segítek abban, hogy Ti is tudjátok Katmandut szeretni, ha oda látogattok.

Ha a KGH kapujától balra indultok el az utcán, talán 100m-t se kell megtennetek, és balra találtok egy könyvesboltot, amin ha keresztülsétáltok, mögötte egy csendet teázót találtok, ahol messze a leggyorsabb a wifis internet, legalábbis mi így találtuk! :) …sajnos csak az utolsó esténken, na de jobb később, mint soha! :) Kicsit tovább, szintén bal oldalt egy másik pékséget lelni, ahol már este 8-kor elkezdődik a féláras akció, igaz mi itt nem találtunk olyan finomságokat, mint a másik helyen, de ez lehet, hogy csak azért volt, mert épp nem volt szerencsénk, és aznap már elkapkodták a jobb kifliket. Ha továbbsétáltok észak felé, hamarosan törni fog ez az utca, és pontosan az első kanyarban, szemközt van egy hely, ahol esténként dübörög az élőzene. Fent a legolcsóbb sör is 1000 Forint felett kezdődik, de nem fognak Rád szólni, ha csak egy literes ásványvizet kérsz 50 rupiért (140 forint), és a bőröd garantáltan libabőrös lesz a zenétől, persze csak ha szereted a Blues/Jazz/Rock vonalat, játszanak itt mindent, Credence-t, Purple-t, Metallica-t, és jól nyomják. Mi nagyon élveztük az itt eltöltött perceket, sajnáltuk, hogy ide is csak az utolsó éjjel néztünk be. :)

Köszönet Eszternek, Gyöngyinek és Ákosnak is a nagyszerű társaságukért, nagyon jól éreztük Veletek magunkat Katmanduban! Miután feladtuk a csomagunkra való további várakozást, úgy döntöttünk, hogy ideje továbbállnunk, így új kalandok elébe nézve elindultunk a Terai felé, hogy azon keletre haladva elérjük Siligurit, ahonnan már csak egy karnyújtásnyira lesz Kőrösi Csoma Sándor sírja Darjeelingben, majd aztán Bangladesh! :)