Nászút a Föld körül

Ima az utcán

Bagerhat után Khulnába utaztunk tovább, ahol igazából sok konkrét tervünk nem volt. Pontosabban egy volt, méghozzá az, hogy a Bilasz családnak szerezzünk kontaktokat olcsó lakóhajó vásárláshoz. Khulna az egyik központja az ilyesmi gyártásának, és itt, ha ügyes az ember, az európai áraknak a töredékéért tud vásárolni. Ők inspiráltak minket Banglades felé, így a legkevesebb, hogy egy kicsit megpróbáltunk Nekik segíteni ez ügyben. Ahogy mesélték Petiék, bizony tényleg nagyon jó lehet egy ilyen hajóval utazni, akárcsak lakóautóval. Képzeld el, hogy jön-jön a sok ember, és neked mindenütt ott van az ajtód, amit ha becsuksz, ők kint maradnak, Te meg belül, nyugalomban – Nos, hát ez nekünk a fekvőbringákon nem adatott meg, s így a nyugalmunk is volt, hogy odaveszett. :) Máskor meg, ha akartuk, ha nem, új élményekkel gazdagodtunk, és valljuk meg, azért ezek túlnyomó többsége, még mindig olyan élmény, amit semmi pénzért nem cserélnénk el. :) De azért egy ajtó tényleg jól jönne itt Bangladesben a fekvőbringákra. :D

Élmények Khulnában is értek minket. Először is, a megérkezés sem volt gyenge. Kerestünk egy bizonyos hotelt, amit az útikönyv olcsónak írt, de mivel senki semmit nem értett abból, amit kérdezünk, mindenféle szállodákhoz elvezettek minket, csak oda nem, ahová vágytunk, igaz, később megtudtuk, hogy az nem is lett volna lehetséges, mert az a szálló már nem működik. Helyette találtunk egy másikat, ami szintén olcsó volt, és a recepció ablakából pazar kilátás nyílt az alattunk elterülő útra, az azt szegélyező riksa állomásra, és egy nagy kereszteződésre. Előtte azonban még jó nagyot kellett kerülnünk az utcákon, mert a szállónk tőszomszédságában volt egy híres-neves mecset, ahol az emberek nagyon szeretnek imádkozni, ezért nagy tömegekben gyűlnek oda bizonyos imaalkalmakkor. Annyira szeretnek odajárni, hogy már nem csak a mecsetben, hanem a mecset előtt is, az aszfalt teljes széltében, pontosan Mekka felé beállított, párhuzamosan leterített szőnyegeken is imádkoznak. Ilyenkor az utca el is van kordonozva, mi pedig kerülhettünk. Illetve kerülhettünk volna, ha nem inkább a türelmes módszert választjuk: kihasználva a viszonylagos nyugalmat, és hogy csak 3 percenkénk szólít minket le valaki, beültünk egy helyre fagyizni, amíg a barátaink be nem fejezték a beszélgetésüket Allahhal.

Fair & Lovely, errefelé a fehér bőr a divat, igaz, senki sem fehérbőrű

A kereszteződésben látható óriásplakátról, a fehér-rózsaszín Fair & Lovely-ról szeretnék írni, ugyanis én már nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek ezen. Ez egy bőrfehérítő krém, amit nagyon nyomnak, és valószínű sikerrel, mert mindenütt látjuk felaggatva a kis tasakokat még a legkisebb boltokban is. Áááááááááááá, nooormális?!? Mi fehérbőrűek barnulni akarunk, szoliba járunk, meg barnító krémeket használunk, itt Ázsiában meg ezt nyomják és Nepálban alig bírtam a patikában olyan naptejet találni, amiben nem volt benne a fehérítés, mint extra feature. Ez milyen szép és egyben szörnyű példája a fogyasztói társadalmunk motorjára. Nehogy boldog legyél a bőrödben, egy pillanatra sem lehetsz elégedett saját magaddal, nincs megállj, légy fehérebb / légy barnább, egy a lényeg, hogy nem vagy jó így, ahogy vagy, mert így nem vagy elég jó fogyasztó, nem vásárolsz, tessék követni a divatot, tessék barnább/fehérebb lenni, hisz az a menő! Mi megmondjuk neked, milyennek kell lenned, azt is megmondjuk, hogyan légy boldog, neked semmit nem kell tenned, ne is gondolkodj, csak dolgozz, keress minél több pénzt, és azt költsd el az általunk generált vágyaidra, és akkor majd nagyon jó lesz Neked. Egészen egy másodpercig, mert a következőben már egy másik, újabb, nagyobb, szebb, gyorsabb dologra kell, hogy vágyakozz, különben leáll a motor, és nagy baj lesz!

A szomorú az egészben, hogy én itt most nagyképűen papolok, közben biztosan van olyan dolog, amit ha valaki rajtam, de tőlem és az én kultúrámtól távolról szemlélne, akkor pontosan ugyanilyen nagy marhaságnak találná, vagy még ennél is nagyobbnak. Ezen el fogok gondolkodni, esetleg megkérdek embereket. Szerintetek?

Lakóhajó vadászati élmények

Miután megvolt a szállásunk, megebédeltük a szálló melletti étteremben, majd elindultunk a küldetésünkre. Egy bazárt kerestünk fel, mert még címünk is volt, mivel Peti kinézett a neten pár céget, amit át is küldött nekünk. A bolt sajnos már zárva volt, de az ajtó feletti cégéren voltak telefonszámok – amelyek nem működtek. :) Viszont a szomszéd boltban a fickó nagyon segítőkész volt, és megadott egy számot, ahol már elértem valakit, aki közölte velem, hogy ők hajóépítéssel nem foglalkoznak, csak szállítmányozással. Aha, oké, végülis az interneten csak mint „Ship Building Company” szerepeltek, na de hát sebaj, ez Ázsia, annak is az egyik legcifrább országa, Banglades, mi mást is várjunk!? :) Mi mást, mint nagy segítőkészséget: az emberünk megadta az e-mail címét, ahol aztán elmondta, hogy tud segíteni, ha kell… Persze innentől már átadtam az egész szálat Petiéknek, reméljük, jutnak valamire.

Mi azonban ekkor még nem adtuk fel, tovább mentünk! Átverekedtük magunkat a rengeteg kéregetőn, hogy kijussuk a riksákhoz. Elképesztő, mennyien voltak, és milyen erőszakosak voltak. És milyen érdekes, hogy csak itt, ahová az emberek nagyobb pénzeket (nem csak élelmiszerre) költeni jönnek. Lehet, hogy igazságtalanul bírálom őket ilyen „magasból”, ahonnan nem látok bele túl mélyen a helyzetükbe, de mindig előttem vannak Chandan szavai: megtehetnék mind, hogy apróságokat árulnak kis haszonnal, de nem teszik, nem dolgoznak, mert kéregetéssel több pénzhez jutnak… – Hát amellett, hogy nem tudjuk, hol kötne ki és mire menne el, ezért sem kapnak tőlünk pénzt, akármilyen szánalomkeltően mutogatnak a szájuk felé és akárhány száz méteren át követnek, és böködnek.

A biciklis riksa, amire felültünk, elképesztő gyorsasággal lőtt ki, és ugyanekkor észrevettük, hogy az emberünk közben meg egyáltalán nem teker! :-o Amikor felültünk, észre se vettük, hogy egy elektromos motorral is felszerelt járgányra fizettünk be. Ott volt a kis zöld gomb a kormányon, a kapcsoló a motorhoz! Ha ezt tudjuk, másikat választunk, na nem azért, mert nem tetszik a járgány, hanem mert, ha tehetjük, inkább a szegényebbeknek adjuk a pénzünket, nem annak, aki már megteheti, hogy egy ilyet birtokoljon vagy béreljen. A járgány nagyon is tetszik, valójában zseniális és fantasztikus, de erről már írtam. Még mindig lenyűgöz, hogy amíg mi otthon a nyugati világban epekedve várjuk a legújabb hibrideket meg új, tiszta, zöld technológiákat, addig itt a világ egyik legszegényebb országában a barátaink megépítették, működik és használják. És nem tettek csodát, semmi egetverő innováció nincs az egészben, csupán talán jó értelemben vett „földhözragadtságuk” és a szabályok lazasága azok a tényezők, ami miatt ez itt így, ilyen formában létrejöhetett és létrejött.

A hajóvadászat következő állomása a kikötő volt, ám mint odaérve megtudtuk, teljesen hiába, mert az egyben egy katonai bázis is, ahová nekünk bejárásunk nincs. Azt nem tudom, ezt hogy nem sejtették azok az emberek, akik ideirányítottak… :) Na de nincs baj, hisz annyira azért mégsem jöttünk teljesen hiába, mert közben bejártuk fél Khulnát, és rengeteg érdekes dolgot láttunk, többek között ezeket az őrült riksa alsóhátlap festéseket. Ezekről megint csak esett már szó, de mégsem tudok most csak úgy elmenni mellettük, mert Khulnában megint újakat láttunk, minden városnak megvannak az egyedi vonásai. Azért az a piros sportautó büntet, nemigaz? Nagyon tetszik nekünk, hogy mindent kipingálnak, és mindent kidíszítenek, nincs az az egyszerű lökhárító, amin ne lenne legalább valami kis cifraság. El is határoztuk Zitával, ha majd egyszer otthon leszünk, és építünk valami ezekhez hasonló riksajárgányt, vagy bármit, én leszek az, aki összehozza, és ő lesz, aki kifesti. :) Természetesen nem villamos, autó, busz, meg repülő lesz rajtuk, hanem a mi képzelet- és vágyvilágunk.

Buszos kalandok, 180 forint a dízel!

Ezzel Khulnát meg is jártuk, induljunk tovább. Másnap ismét buszra szállunk, méghozzá Mongla, vagyis a Sundarban Nemzeti Park kapuja felé. Ez a terület Banglades nagy büszkesége, amit úgy emlegetnek, mint a világ legnagyobb egybefüggő mangrove erdeje, és a ritka bengáli tigris egyik természetes élőhelye, ahol még szép számmal jelen vannak a vadonban. A célunk az volt, hogy ezt a nemzeti parkot felkeressük, persze mint mindig, most is rengeteg más élmény is jött az utazással. Már maga a buszút is nagyszerű volt, ezúttal viszonylag jól elfértünk, mert nem volt tele a busz, és a bengáli tudásomat csillogtatva nagy örömére voltam a körülöttem ülőknek. Pedig igazán nem csináltunk semmit, csak megkérdeztük mindenkitől, hogy hogy hívják, melyik országból való és hány éves, ugyanezeket mi is elmondtuk, plusz még hozzá, hogy 14 hónapja, 17 ország, és 10060km óta úton vagyunk, kerékpárokkal. Ilyen könnyen, ennyi embert még talán sose tettünk boldoggá. Láttátok volna, hogy magyarázták egymásnak, egy perc sem telt el, már leghátul is tudták, hány évesek vagyunk, és jöttek előre mutogatni a Nokia telefonjaikat. Bárcsak a Túró Rudi lenne ilyen elterjedt és világhíresen magyar, mindenki tömné belénk szerte földön… :D

A buszra most is felszállt minden megállónál fű-fa-virág, kéregetők és árusok. Utóbbi csoporttal ezúttal szóba álltunk, vettünk tőlük írtó csípős fűszeres mogyorót, és egy kis füzetből kettőt 10-10 takáért. Ezek kis szótárak voltak, amelyekben csoportokba szedve szavak voltak leírva, először angolul, majd kétféleképpen bengáliul, talán helyesen írva, és fonetikusan, ezt már nem tudjuk meg, mert egy betűt sem tanultunk meg a kacifántos bengáli karakterekből, és sajnos az ábécét kifelejtették a füzetből. Ennek ellenére, úgy gondoltuk, hogy rámutatni egy-egy szóra és így megértetni vele magunkat még jó lesz, illetve ha más nem, ajándéknak. Ennek a füzetnek később még szerepe lesz majd a történetünk folytatásában… :)

Az egyik ilyen megállónál egy benzinkutas is felszállt egy tömlővel a buszra, és a Zita előtti ülésen felnyitotta a tankot, majd teleöntötte üzemanyaggal! :) Tőle megtudtuk, hogy egy liter dízel ára 61 taka, vagyis kb. 180 forint. Ennél a CNG még olcsóbb, és lám, mégis itt virágoznak eddig a legjobban az elektronyos járgányok! Ez csodás, és szeretném tudni, hogy hogyan van így és mint van így – utótanulmánynak, és egy jó ürügynek a bengáli barátainkkal való kapcsolatfelvételhez majd jó lesz az utánajárás!

Monglában az utcák

Monglába megérkezve rögtön a buszról letámadtak minket néhányan a jobbnál jobb ajánlataikkal, amelyek a Sundarban NP-be ígért hajóutakat ígérgettek. Mi még mielőtt átkeltünk volna a városközpontba a folyó túloldalára a csónakokon, okosan kinyitottuk az útikönyveket, amiből megtudtuk, hogy a busz éppen az egyik olyan szálló előtt dobott ki minket, ahol szerveznek utakat. Bementünk, ajánlatot kértünk. Mivel nincs csoport, csak ketten vagyunk, kettőnknek 8000 taka az egy napos túra, ha mindkét érdekes helyet fel akarjuk keresni a hajóval. Ez horrorisztikus összeg nekünk, 24 ezer forint itt Bangladesben máskor egy hétre is elég. Szóval ezzel nem éltünk, de az ajtóban már nagyon várt egy, a buszállomásról már ismerős csóka, akit amúgy a szállodásunknak kétszer ki kellett küldenie, mert már az előtérből próbálta rontania az üzletét. És kisétálva valóban egyből jött az olcsóbb, de ki tudja, milyen megbízható ajánlataival. Az azért elképesztő, hogy itt ez milyen lazán megy, és miken nem akadnak le az emberek, illetve miket meg mernek lépni. Ez a jelenet már üzletről szólt, és még itt sem ismernek ajtót, se falat, csak jönnek. Azt a kísérletet ugye már meséltük, amikor Zita direkt nyitvahagyta egy kis időre a szállodaszobánk ajtaját, és a folyosón elhaladva 30 emberből 29 benézett a szobánkba. A harmincadik valahová sietett, biztos városi legény volt… Arra már nem emlékszem, hányan jöttek volna be, ha engedjük, de lehet, hogy nem bírnám egy kezemen megszámolni! :)

Mivel eleredt az eső, kicsit még időztünk a folyó ezen oldalán egy teázóban, ahol már 4000 takás ajánlatot is kaptunk, igaz, garanciát azt semmit, és a fickó sem volt meggyőző, angolul se beszélt, így igazából csak hajóutat kaptunk volna, számunkra igazán hasznos vezető nélkül.

A folyó túloldalán a csónakról leszállva érdekes városkép tárult elénk. Az utcák hol félig, hol egészen vízben álltak, a riksák néhol közel tengelyig süllyedtek. Ezen a napon még meglátogattuk a monglai keresztény templomot, ami nagyon szép volt, és ahol egy kis nyugalmat leltünk a városi zsivajtól. Na meg városnézésnek sem volt utolsó a túra a templomig. Igaz, én egy kicsit bugos lettem, és csak a templomban sikerült lenyugodnom, mert flipflop papucsban keltem útra, és miután az vizes lett, össze-vissza csúszkált benne a lábam. És persze, hogy vizes lett, hisz az utcák a vízben álltak – mint utólag megtudtuk, nem az esőtől, hanem a dagály miatt! Na de erről majd legközelebb! ;)

Addig még nézzétek meg ezeket a választási plakátokat! Mivel itt ugye több tíz millió az iskolázatlan választópolgár, nem csak betűkkel, hanem egyszerű, hétköznapi szimbólumokkal is jelölik a pártok, illetve azok jelöltjeit. Nekem csak most esett le, hogy ezért láttunk annyi biciklit az útkorlátra festve Nepálban! Ez egy párt szimbóluma volt! :D Kire szavazzak!? A labdás csávóra, vagy az ananászosra, esetleg a bocisra? A bocis, a bocis az jó lesz, a múltkor láttam a kocsmában beszélni a tévében, azt mondta, majd nagyon jó lesz nekünk, ha rászavazunk kapunk ingyen teheneket! :) Biztos, hogy jó ötlet a demokrácia egy ilyen országban? Na, nem mintha lenne jobb ötletem, mert nincs, csak elgondolkodtam, hogy mi mehet itt demokrácia címszó alatt, amikor nekem még otthon sincs ötletem, kire lenne jó szavazni, hát akkor ezeket az embereket itt milyen könnyű lehet megvezetni?

A történet 2012. augusztus 3-5-ből való, és elnézést, ha kicsit kritikus lett, nem annak indult csak így jött ki, de ne aggódjatok, se a demokrácia, se a fogyasztói társadalom, se a benzinárak iránt nem táplálok különösebben negatív érzelmeket, ezekre a dolgokra csupán úgy gondolok, hogy vannak körülöttem, a világunk részei (ha tetszik, ha nem), én meg egyelőre csak szemlélgetem, szagolgatom őket erről-arról.

Arról, hogy végül milyen ajánlatnak adtuk be a derekunkat és a Sundarbanban tett látogatásunkról, legközelebb írok!

—

Mostantól egy darabig lehet ritkulni, vagy “bulk”-osodni fognak a bejegyzések, mert új országba lépünk, ahol még nem tudjuk, mi vár a kommunikációs lehetőségek terén (sem).