Tovább a kurdok lakta területen Kuluig
Tepeköyben nem keltünk túl korán, hiszen előző este lagziban voltunk. A kapott élmények voltak olyan szépek, hogy elnéztük a velük járó fáradtságot, és egyáltalán nem bántuk, hogy nem sikerült elindulni korán reggel. Sahap-ék a reggelihez is meginvitáltak minket, újra körbeültük a nagy tálcát, és beszélgetve falatoztunk. Ha egyszer hazaértünk, be fogunk szerezni egy ilyen hatalmas kerek tálcát, és átvesszük ezt a szokást Tőlük. :) Meg a törököktől a teázást.
Sahap nagyon kíváncsi volt rá, hogy hogyan indulunk el és állunk meg a fekvőkerékpárokkal, ezért tartottam neki egy kisebb bemutatót:
Rázós utakon a nagy semmibe
Indulás után örömmel tapasztaltuk, hogy a táj szépen kilaposodott. Maradtak még benne emelkedők, de azok sosem voltak rémesen meredekek, se hosszúak. És végre a falvak sem több tíz kilométerre voltak egymástól. Épphogy elhagytunk egy települést, pár dombbal odébb már feltűnt a következő minaret. A második faluban vettünk egy nagy üveg üdítőt, és beváltottuk a jégkrém nyereményünket. Itt elfogadták a nyerő pálcikát, amit Isztambulban a Hippodrom téren nem. Isztambul… Milyen rég volt, milyen messze volt. Annyi minden történt azóta.
Folytattuk az utat, amiből egy faluval később kifogyott az aszfalt és murvás út váltotta fel. Ez nem lett volna nagy baj, mert jó volt ez a murvás út is, csakhogy valamiért párhuzamos keresztirányú vályúkkal volt tele, ezért néha csak nagyon lassan tudtunk haladni rajta:
A falu után szembejött velünk egy bácsika traktoron. Megállt mellettünk és lepattant a gépéről. Teára és ételre invitált minket, intett, hogy kövessük le a falujába. Mivel nem voltunk túl éhesek és a falu is egy jó 50 méterrel lejjebb volt tőlünk, sűrű köszönömök közepette elutasítottuk kedves ajánlatát. Tényleg lehet abban a „Kurdish people are super nice”-ban valami… Az utat kicsivel később néhány teherautóból locsolták majd egy faluval később már újra aszfalt volt, méghozzá a nagyon ragadós, bitumenes fajtából. Pár kilométerrel odébb pedig hosszan, végig az út szélén kupacokban állt a sóder, amit valószínűleg ebbe a ragacsos, bitumenes valamibe dózerolnak majd bele hogy végre egyszer úgy nézzen ki ez a bitumenmocsár, mint egy út. Ekkor esett le nekünk, hogy valószínű a murvás út még egy félkész út lehetett, a murvára jön rá a bitumen, aztán ez a kavics.
Kozanliban megálltunk egy kis vegyesboltnál, vásároltunk némi kekszet és olcsó jégkrémet. Zita itt kiélte bazárjáró hajlamait, és jól körbenézett. És talált is egy gyöngyszemet, amire még én is azt mondtam, megérte a keresgélést. Egy angol-török kisszótár volt a kincs, egy líráért. Ennyiért természetesen beszereztük, hasznunkra fog még válni, hiszen pár hetet még Törökországban csavargunk. Igazából az országba való belépéskor, Edirnében kellett volna ezt beszerezni… Persze utólag könnyű okosnak lenni.
Elhibázott táborhely keresés – és a tanulságai
Kozanli után már csak egy hosszú egyenes szakasz várt ránk, itt elhatároztuk, hogy Kulu lesz a mai nap végállomása, ahol keresünk egy benzinkutat. Ez az esküvő, bár nagyon nagy élmény volt, és bőven megérte az energiát, de most kijött rajtunk a fáradtság. Kulu előtt még volt pár domb, itt találkoztunk egy nagyon jó fej öreg bácsikával, pásztor volt, Adidas sportcipőben. :) Ez sajnos a róla készült képen nem látszik.
Kulu-ba beérve csak a főút mellett jött az első benzinkút, de annak sajnos nem volt kertje. Persze azért leültünk szusszani, és ahogy a törököktől azt ilyenkor megszokhattuk két perc múlva egy-egy teával közeledtek felénk. Sajnáltuk, hogy nem volt kertje ennek a kútnak, noha a zajos főút mellett volt, szívesen befejeztük volna itt a napunkat, mert már igen elgyötörtek voltunk, különösen én. Elfelejtettünk rendesen enni napközben és ez most visszaütött a közérzetemen.
Ehelyett még egy kicsit továbbmentünk a főúton Ankara felé. Bevásároltunk tojást, kenyeret és kolbászt a vacsorához, majd néhány helyitől megtudtuk a nekünk szükséges infót. Két lámpával tovább van egy autóbusz pályaudvar, annak van szép nagy kertje, ott talán fogunk tudni sátrazni. Átgurultunk és valóban találtunk egy szép nagy, gyönyörű zöld gyepes kertet. Megkérdeztük a kert sarkában üldögélő fickókat a kempingről, és persze egyből bólogattak, hogy rendben van. Kicsit hátrébb az emberektől találtunk is két bokor között egy sátrazásra alkalmas helyet, ahová fel is dobtuk a sátrunkat. Nagyon nem kapkodtuk el a dolgot, mert eléggé fáradtak voltunk már. Miközben az otthonunkat állítottuk, két fiatal srác a kerítés túloldalán beszélgetett, megszólítottak minket is, persze törökül, úgyhogy egy mukkot sem értettünk abból, amit mondanak, kérdeznek. Sajnos pár perc után eljutottak a money-money mondatig, amit már hallottunk másoktól is. Ezzel nagyon fel tudnak bosszantani, nem tudom, miért néznek két keréken guruló pénztárcának, de még ha az is lennék, mire föl adnék nekik csak úgy pénzt? Mert sokkal nagyobb és gyorsabban fejlődő országban élnek, ahol sokkal több lehetőségük van sokkal több pénzt keresni, mint nekem otthon? Elhatároztam, hogy ha legközelebb a money-money-val jönnek nekem, rövid értetlenkedés után azt fogom tettetni, mintha úgy érteném, hogy ők akarnának nekem pénzt adni, nyújtom majd a tenyerem és mosolyogva „Tessekür Ederim”-ezek nekik, kíváncsi vagyok, mi lesz a reakciójuk.
Nem nagyon örültünk a két nem túl barátságos emberünknek, főleg, miután bejöttek az állomás kertjébe és nem messze tőlünk leheveredtek a fűbe. Nem hiányzott nekünk szomszédnak két fiatal srác, akik az utcán tengetik az idejüket, és pénzt tarhálnak idegenektől. Ami ezután jött, annak végkép nem örültünk. Az egyik fickó akit megkérdeztünk a sátrazásról, idegesen visszajött az épülettől és törökül magyarázott. Hamar találtam egy tolmácsot, aki közölte velem a rossz hírt: Itt nem sátrazhatunk, csak odébb, az állomás túloldalán. Megnéztem azt a helyet, 4 méterre egy gyalogosjárda alatt volt, közvetlenül a főút mellett. Szó sem lehetett róla, hogy ott sátrazzunk, még csak az hiányzott, hogy valami idióta kölyök az éjjel a sátrunkra dobjon valamit fentről. Itt nem sátrazhatunk, csak odébb, az állomás túloldalán.
Eldobtam magam a fűben, nem hittem el, hogy ez történik velünk. Annyira elgyötört voltam és fáradt, hogy még a gondolat sem esett jól, hogy össze kell rámolnunk a sátrat. Ezt csúnyán benéztük, nem lett volna szabad hagyni, hogy ennyire elfáradjunk és kimerüljünk a szálláskeresésig. Így könnyebben figyelmetlen és hoz rossz döntéseket az ember.
Minden jó, ha jó a vége – Újra kurd vendégszeretetben, Latifnál
Végül Zita rávett, hogy dobjuk össze gyorsan a cuccunkat, és valóban, nem is fájt annyira, mint gondoltam, pár perc múlva már a buszállomás előtt voltunk újra felmálházva, újra szállást keresve.
Pár perc múlva már azon veszekedtek a helyiek, hogy kiknél maradjunk. Történt ugyanis, hogy megálltunk egy kertes ház előtt, aminek volt szép gyepje és a kertben épp egy fickó foglalatoskodott. Emberünk nem tudott angolul, de a ház tulaja, egy hiperaktív svéd férfi épp arrajárt a családjával. Elmondtuk kik vagyunk, és honnan jöttünk, mire ők teljesen megőrültek, kérték, hogy pakoljunk le itt, aztán menjünk át hozzájuk vacsorázni… :) Mi mondtuk, hogy nagyon kedvesek és köszönjük, de semmi mást nem szeretnénk csak feldobni valahová, akárhová a sátrunkat és egy óra múlva aludni. Elmondták, hogy odakint ez veszélyes lett volna, mert errefelé sok a cigány, és éjjel simán kirabolhatnak. Örültünk is, meg nem is. Örültünk, mert nem maradtunk kint, de nem örültünk, hogy egy ilyen városban vagyunk. Végül persze ezek után már a kertben sem maradhattunk, frissen volt locsolva a gyep… :) Persze valószínű amúgy is behívtak volna a házba, hiszen pár perc múlva az is kiderült, hogy vendéglátónk, Latif kurd. Ez látszott is rajta, mindenben próbált a kedvünkre járni, úgy tett-vett, sürgött forgott, látszott rajta, hogy nagyon a segítségünkre akar lenni. Földrajz és töri szakos tanárunk igazi kíváncsi természet volt, bár csak pár szót beszélt angolul, de rengeteget kérdezett, és mesélt is. Három gyermeke van, nagyon büszke rájuk, rögtön meg is mutatta őket fényképen. Igazi őrült figura ez a Latif, ez vacsoránál látszott igazán, amíg a dinnyét felvágta, ötször állt meg kérdezni, vagy mesélni valamit. Nekünk közben a szemünk majd ki esett az éhségtől, de Latifnak mindig eszébe jutott még valami, így kb. 10 percig vágta fel azt a dinnyét. :) Most jól jött a szótár, rögtön nagy hasznát vettük Latifnál. Este 11-ig beszélgettünk vele, a végén még a laptopját is áthozta a szobánkba internettel, persze már semmi erőnk nem maradt használni, csak megnéztem a Couchsurfinget rajta, aztán, mint a hullák, ledőltünk és elájultunk.
Ezt a napot csúnyán elhibáztuk, de végül jól sült el. Igaz, nem úgy, ahogy elterveztük, de nem mondhatjuk, hogy nem volt királyi dolgunk Latifnál a nap végén. A baj ott kezdődött, hogy nap közben nem ettünk rendesen, ezért mire Kuluba értünk, én már annyira kivoltam, hogy nem tudtam rendesen gondolkodni, nem voltam elég türelmes, és mint utólag kiderült, csak egy taxisofőrtől kértünk engedélyt a sátrazásra. Nem voltunk elég körültekintőek és ráfáztunk. Persze szerencse a szerencsétlenségben, hogy amúgy sem biztos, hogy jó lett volna ott éjszakázni, úgyhogy így utólag jobb is, hogy elhajtottak onnan minket. Az már pedig az égiek tréfája volt, hogy úgy terveztük, hogy nem helyieknél, hanem nyugalomban, kettesben éjszakázunk, naplót írunk az éjszaka, ehelyett pedig kaptunk egy újabb, őrült kedves, mindent adni akaró és rettentő kiváncsi kurd barátot, Latifot.
tot, Latifot.
Fáradtan ne indulj el,vagy pedig csökkentsd a kitűzött távot. Ez nagyon jó tanulópénz volt nektek. Itt még belefér ha hibáztok,de xyz magasság felett ( Pamír – Himalája ),egy ilyen bevállalás végzetes is lehet ( nem tudsz időben jó táborhelyre menni,elkap egy hóvihar a maga esti mínusz 5-6 Fok Celsius hőmérsékletével, roszz helyen állsz meg pihenni ahol lefúj téged bringástól a szél stb. ),már nincs kegyelem.
Ezt csak tapasztalatok alapján mondom. És még egy jó tanács ha hegyre mész : ködben SOHA DE SOHA NE INDULJ EL SEHOVÁ ! Én már mentem ködben túracuccal,amiből egy jó nagy hóesés és kisebb hóvihar lett.
God tur,og ha det bra ! Gjor tillbake,og Zita,Du og Jeg gjor til Nord – Nord Norge,Svalbard byen Longyearbyen og Ny-Alesund pa tre sykkel. :)
Bocs ha rossz a fogalmazás,de nagyon zavar már az a tény is,hogy a gépen nem tudom beállítani a nyelvi eszköztárat ( le van tiltva ),és nem tudok pontosan írni Norvégül.
Stavi Viktor – Jegesmedve – Isbjörn
Iránban majd vigyázzatok arra az ételre amit mindenki mint büszke iráni étel akar nektek adni, mert a haverjaimnak se fogadta be a gyomra (láz, hasmenés) szóval majd kerüljétek. Itt a link: http://pulse.me/s/14Dg5
Az úgynevezett ELÉHEZÉS egy kerékpárosnál nagyon veszélyes különösen hidegben és hegyek között. Csoki keksz mindig legyen nálatok. Amikor még nem vagytok éhesek akkor is egyetek folyamatosan 15-20 km-ként. Szálláskeresés fortélyairól LÉNA tanácsait fogadjátok meg. Ő ebben nagyon PENGE volt. Egész Dardzsiling-ig egyszer sem aludtunk sátorban. Ha másképp nem megy játszátok el a nagy hálált. Akkor biztos befogadnak benneteket. Iránban tejet ne igyatok mert,savanyú és mentolos. Iráni mecsetekben imaszobákban tudtok aludni csak persze külön-külön. Egy szobában való alvással itt ne próbálkozzatok,mert elküldenek benneteket. Ezeken a helyeken többségében van mosdó és wc. is. További szerencsés utat kívánok nektek
@györgy54
Köszönjük a tanácsokat Gyuri! :) Mikor lesz valami neten is elérhető élménybeszámoló a túrátokról? Nagyon kíváncsi lennék. Az azért tényleg komoly, hogy egyszer sem sátraztatok… :) Nem is vittetek sátrat? Lehet valahol bővebben olvasni az élményeitekről? Nem írtál valami pár oldalas összefoglalót, vagy hasonlót? Sajnos csak Léna facebook oldalát olvastam, hazaérkezésetek után tudtam meg, hogy Te is üzentél mindig haza, és az körlevelekben olvasható volt.
Gratulálok a túrátokhoz, fogadd virtuális kézrázásomat, nem akármi, amit végigcsináltatok! ;) Élmények még feldolgozás alatt? :)
Sátrat természetesen vittünk,de nem használtuk. Sajnos nem vagyok elég digitális hogy az élményeimet a netre felrakjam,de segitséggel nemsokára megoldom. Még egy fontos szabály: csak palackozott vizet igyatok. Sok helyen a palackba a boltos tölti a csapvizet. de ezen nincs zárófólia. erre figyeljetek. HÁTSZELES JÓ UTAT.