A Grand Kanyon Északi Pereménél
Miután elindultunk fölfelé a sivatagból, a táj is változott a magassággal. Nagy zöld fenyőerdőben találtuk magunkat, majd a Jacob’s Lakenél lévő elágazás után először egy kiégett erdő majd egy erdő közepén hosszúban húzódó végtelen hosszú réten folytatta az utunk. A kemping, amit kinéztünk ennek a rétnek az oldalában tele volt, ezért Nathan a következő murvás mellékúton lehajtva egy vadkempinges táborhely után nézett. Pontosabban, ahogy elmondta, nem is volt ez annyira vadkemping, mert a “National Forest”-el jelölt területeken teljesen elfogadott és legális a táborozás, akkor is, ha biciklivel és sátorral tesszük azt és akkor is, ha 30 millió forintos luxuslakókocsival, nem számít, szabad a kemping mindenkinek, és még a sok helyen megszokott közel ingyenesen kiváltható “Wilderness Permit” sem kell hozzá.
Hamar találtunk egy jó kis helyet az út mellett, ahol még tüzifát is hagytak az elődjeink a tábortűz mellett. Itt megvacsoráztunk, majd az utánfutót és a sátrakat magunk mögött hagyva elindultunk a Grand Kanyon Északi Pereme felé.
Ezen az estén épphogy csak elkaptuk a naplemente előtti fényeket a Grand Canyon Lodge – North Rimtől induló ösvény végén, a Bright Angel kilátóhelyen. Ez egy elég kitett hely volt, gyönyörű kilátással az egyik szintén hatalmas mellékvölgyre, de ha jól emlékszem, akkor erről a helyről a Colorado (Color-ado – színes folyó) nem látszott, de a kanyonfal színes rétegei, a hatalmas méretek és a nap utolsó fényei így is bőségesen lenyűgöztek minket.
Visszatérve a táborhelyünkre tábortüzet raktunk, majd egy-két S’more elkészítése és bemajszolása után Nathan a fejéből spontán kipattant mesét mondott a gyerekeknek, amíg mi Sarahval tovább beszélgettünk a tűznél.
Másnap a reggeli után az eredetileg tervezettel ellentétben nem váltunk szét Nathanéktől csak azért, hogy bringával közelíthessük meg a másik két északi peremen lévő kilátóhelyet. Hiszen már csak pár közös óránk volt hátra, és azt egyrészt bunkóságnak éreztük volna távol tölteni tőlük, másrészt meg, bár jó lett volna biciklivel is odatekerni a Grand Kanyonhoz, de lévén, hogy adott volt az autó kényelme és gyorsasága, és ez az autó velünk és nélkülünk is elment volna Nathanékkel ezekre a helyekre, végül úgy döntöttünk, hogy maradunk az autóban ülve. Hisz fogunk még eleget biciklizni ezen a vidéken is, és a kanyont is keresztezni fogjuk, igaz csak kb. 100km-el feljebb, ahol már jóval kisebb, de azért akkor is! :)
Ez a megoldás már csak azért is praktikus volt, mert Nathanéknek van egész évre szóló National Park Passuk, amellyel az összes USA-beli nemzeti parkba ingyen bemehetnek és ez érvényes az egész autó utasaira. A biciklikkel pedig ha jól emlékszem, fejenként és alkalmanként 12 vagy 15 dollár lett volna a beugró, így Nathanék nem csak hogy fáradtságot, de talán 60 dollárt is megspóroltak nekünk.
A kanyon pedig egyébként bár tényleg lenyűgöző és tényleg hatalmas, de szerintem kicsit túl van hájpolva. Jólehet, azért írom ezt, mert itt nem kirándultunk annyit, mint a Zionban vagy a Yosemiteben, de hát akar a fene egy ekkora kősivatagban ebben a forróságban ezen a fátlan, kietlen vidéken kirándulni. Ez egyébként valószínű azért van így, mert hát ennek a természeti értéknek van valamiért a legnagyobb marketingje a világban, ha Amerikáról van szó. Pedig tengernyi sok szép hely van errefelé, és a Grand Kanyon csak az egyik közülük, és bár tényleg monumentális és gyönyörű, de nem a legszebb és nem a legérdekesebb. Persze ez csak az én véleményem, és csupán 3 USA-beli nemzeti parkkal a hátunk mögött mondom ezt.
Az északi perem egyébként magasabban van mint a déli, és itt a turisták is sokkal kevesebben vannak, itt nincs Grand Canyon Village McDonaldssal, de azért egy ívóvízcsap és egy ingyenes jégautomata meg egy vegyesbolt akad a Lodge mellett, de ezzel kb. vége is a civilizációnak. Ellenben itt még sokkal hűvösebb is van, és lévén emiatt sokkal zöldebb és bújább a természet, árnyék is van, hiszen a peremet nem sivatag borítja, mint a túloldalt délen, hanem fenyőerdő, és zöld rétek.
Reggel a Lodgetól keletre lévő terasz két kilátópontjára néztünk ki, elsőnek “a Grand Kanyon legmagasabb kilátópontja” című dícső címet viselő Point Imperialra, ahonnan a kanyon egy keleti szegletét lehetett látni, rögtön a kilátóhely előtt egy hatalmas sziklatoronnyal.
Ezután jött a másik kilátóhely, a Cape Royal, ami már sokkal érdekesebb volt. Itt már rögtön a parkoló után ki tudtunk állni egy olyan sziklaperemre, ahonnan káprázatos volt a kilátás. Jobbra szemben az Angel’s Window, az Angyalok Ablaka nevű sziklaóriás magasodott, ami azért volt speciális, mert volt rajta egy óriási rés, az ablak, amin keresztül ráadásul egy bizonyos szögből már látszott a Colorado folyó. Sőt mi több, a sétányt követve ki lehetett sétálni ennek a sziklának a tetejére, ahonnan még jobb kilátás nyílt a folyóra és a kanyonra.
És mindez még nem is maga a Cape Royal volt, csak az odavezető út.
Visszafelé menet megálltunk a Talán Nevesincs Kilátónál, ahol a parkolóban egy nagyon érdekes dolgot láttunk. Tudjátok, egyszer Nepálban, a Himalájában az Annapurna körtúránk alatt láttunk már egyszer egy parabola antetta kinézetű szolár főzőt. Na most láttunk egy másikat is, egy összecsukható, kisebb, hordozható méretűt, amiben egy háromfős hippiszerű csoport két konzervet melegített, és nagyon barátságosan meg is mutatták, hogyan működik, hogyan állítható a szöge és hogy csukható össze – nyitható ki. A trió egyébként egy igen érdekes, alacsony, apró csepp alakú utánfutóval utazott, amibe nappal pakoltak, este pedig aludtak.
A táborhelyünkre visszafelé menet tudatosult bennünk, hogy hamarosan el kell búcsúznunk a barátainktól, akikkel nagyszerű napokat töltöttünk együtt, és akiktől nagyon sokat tanultunk az életünk következő fejezetéhez. Nagyon szerencsés volt Nathanékkel ez a találkozás, mert ők életük azt a fejezetét élik, ami nekünk még csak majd ezután jön, tehát sok jót láthattunk e téren általuk, ugyanakkor mi meg épp valami világutazó-félék vagyunk, akik ők szeretnének lenni, ebben első lépésük a jövő évi európai útjuk lesz, amihez pedig mi tudtunk sok jó tanáccsal és inspirációval szolgálni feléjük, csak úgy mint ők a gyerekek terén. Akik egyébként ahogy azt várni lehetett, valóban nagyon értelmesek és jófejek voltak, és még épp abban a korban, amikor még igazán gyerekek, önfeledten játszottak, táncoltak vagy énekeltek amikor épp olyanjuk volt, tudomást sem véve a világ bajairól-bújairól.
Mielőtt még visszatértünk volna az utánfutóhoz, Nathan beiktatott még egy kilátóhelyet, amit Sarah csak annyival kommentált, hogy “De ugye tudod, hogy a nap végén végül úgyis haza kell mennünk…” – és utólag elmesélték nekünk, hogy hazafelé volt egy kis kalandjuk. Az utánfutó csatlakozásánál eltört valami, és autómentőt kellett hívniuk, hogy haza tudják vontatni, így a naplementét az út szélén várakozva csodálták meg. Szegény Sarah, már akkor fáradt volt, mikor elbúcsúztunk tőlük, hogyan érezhette magát ennek a hosszú napnak a legvégén?
Mi Zitával jól eltöltöttük a nap hátralévő részét, én a netbookot szinte teljesen lemerítve belekezdtem a Yosemiteben történt kalandjaink részletes leírásába, és ennek tiszteletére, miután felfaltuk a tűzön sütött, a tuolumne meadowsihoz hasonló vacsoránkat, meggyújtottuk a Billtől kapott füstölőt is. A nap végére elkészültem az első bejegyzéssel, ami végett nagy örömmel bújtam a hálózsákba – merthogy estére egészen hűvös, pulóveres idő lett, és ezért erre szükség is volt. Másnapra hosszú, 100km-es napot terveztünk, és a térkép azt mutatta, hogy sok izgalmas, érdekes dologban lesz majd részünk ezalatt a táv alatt. Beállítottuk hajnali 5:30-ra az ébresztőt, majd elaludtunk a sátorban.
Történt 2014. június 18. és 19-én – Leírva augusztus 13-án.
Sziasztok!
Itt egy pályázat. Sok remek képeitekből érdemes lenne beküldeni egyet.
http://palyazatmenedzser.hu/2014/08/13/hurra-utazunk-fotopalyazat-amator-es-hobbifotosok-utazasokon-keszult-felveteleinek-bemutatasa-celjabol/
Jó utat!
Valóban csodálatos képeket csináltok. Nagyon szeretem nézegetni őket.
Arpi, ha a Grand Canyon deli peremen jartatok volna es csinaltatok volna egy egesz napos turat le a Plateau Pointhoz, akkor mas velemenyed lenne a Grand Canyonrol. Az lett volna akkora elmeny, mint a Yosemiteben vagy Zionban valo turazas. Az eszaki perem bar szep, kozel sem olyan latvanyos, mint a deli.
@Eva Kapusi
Tudom, tudom. Akkor, ott, ezt dobta a gép, így jöttek ki a dolgok. Sokszor, sok helyen mehettünk volna még izgalmasabb, szebb helyekre, de ha visszagondolok, most mégsem cserélnék el egyetlen napot se semmilyen más élményre. :) Ide is visszatérünk talán még egyszer… :)