Nászút a Föld körül

Az alábbi történet Zita tollából származik és már jóideje megírodott, de kezdetben még nem mertük kijelenti, hogy vége van ennek a történetnek ezért nem akartunk publikálni. Aztán pedig eltűnt a süllyesztőben, ahonnan most előhúztuk. Ha a pamíri bejegyzések olvasása közben fáztatok, akkor most viszketni fogtok! ;)

Mert ennél rosszabb már nem lehet

Bangkokban figyeltünk fel rá, hogy gyanúsan sokat vakaródzom. Biztos szúnyogcsípés, hiszen piros kis dudor mi más lehet? Talán a melegtől kiütés. Vagy gomba? Az útikönyv szerint bármelyik lehet, de esély van még a rühre is. Rüh… na ne… Viszont orvoshoz menni itt már nincs idő, de holnap, vagy azután, mikor már Yangonban leszünk, Myanmarban.

A viszketés őrült fájdalommá erősödött néha. Járás közben meg-megrogyni vágytam, mikor belém mart a fájdalom. Biztos rüh lesz, gombásodás nem fáj így! De akkor Árpin is lennének tünetek… és rajta semmi sincs. Az első orvosi rendelőnél azt a hírt kaptuk, hogy náluk csak délután rendel a bőrgyógyász, de én már nem akartam tovább várni, pedig ez a rendelő nagyon tisztának, jól felszereltnek tűnt, de a vágy, hogy mihamarabb pontot tegyünk az ügy végére, nagyon hajszolt engem. Egy lepukkantabb rendelő felé irányítottak minket, ahol a doktor bácsi mosolyogva fogadott egy akkora szobácskában, amibe maximum egy franciaágy fért volna el faltól falig. Miután megvizsgált, rákérdeztem a rühösségre, de azonnal lehűtött, hogy ha nem viszketek az ujjaim között, akkor ez nem az és különben is ez csak gomba. Majd elkért egy pofátlanul horribilis összeget dollárban a diagnózisért és a kis fiola gombakrémért.

28 nap múlva visszatértünk Bangkokba, de a viszketés még nem múlt el. Újabb orvoshoz mentünk – a szállásunkról egy kedves néni vitt el minket a kedvenc orvosához, és nyugtatgatott minket, hogy ne aggódjunk, a doktor jó és sokkal olcsóbb lesz, mintha a drága kórházba mennénk. Így is lett. Egy aranyos doktor bácsi vizsgált meg engem egy félhomályos, de jobban felszerelt és komolyabb rendelőben, mint ami a yangoni kollégájáé volt. Persze már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor remegő kézzel egy félig lemerült zseblámpával nézegette a foltjaimat, amit még én sem láttam jól ennél a fénynél. A diagnózis: allergia. A kezelés több tablettát, krémet, de még egy fenékbe adott injekciót is tartalmazott, amiről a mai napig nem tudtam meg, hogy mit is volt a szer, amit belém fecskendeztek. És, ím csodák csodája! A kezelés hatására elmúlt a viszketés, visszakaptam a hatalmat a testem fölött! Igazán felszabadító érzés volt! Körülbelül egy hétig…

Amikor az orvos is csak kinevet minket

 A valószínűleg nagy dózisú allergiás reakciót megszüntető szer, vagyis egyfajta antihistamin lehetett a fecskendőben, hogy majd egy hétig tünetmentes voltam. Hogy újra visszatért a viszketés és az ezzel járó őrület, úgy döntöttünk, befizetünk egy drága kórházi vizitre. Na, ez megér egy misét! A kórház, mint valami reptéri terminál, úgy nézett ki. Hostessek kísérgettek minket regisztrációtól a „becsekkolásig”, majd a váróteremig, ami semmi szín alatt nem emlékeztetett kórházi váróteremre, leszámítva a nővérkeruhákat és a falon elhelyezett, betegségeket bemutató információs táblákat. Itt egy jó kedélyű kínai orvos fogadott minket, Sherlock Holmes-t meghazudtolóan nagy nagyítóval a kezében. Költségcsökkentés révén csak én voltam feljegyezve páciensnek, de mivel az orvos férfi volt így illendőségből Árpit nézte meg, ugyanis időközben ő is elkezdett enyhén viszketni egy-két kényesebb helyen. Bebújtak az orvossal meg a nagy nagyítóval egy függöny mögé, majd hallom az ázsiaiakra oly jellemző kacagást: „Hi-hi-hi, ez rüh!”

Felírt minden szükséges gyógyszert kettőnkre, majd a kedves hostessel elkísértetett minket a gyógyszerkiadóig. Ott még két kellemetlen meglepetés ért, egyfelől a gyógyszerek ára másrészről a szükséges gyógyszer nem megfelelő mennyisége. Nem hittem el, hogy egy giga-bevásárlóközpont nagyságú hyper-kórházban egy, összesen egy pici flakonnyi gyógyszer van rüh ellen. „Bármely gyógyszertárban beszerezhető a szer.” – Nyugtatott meg minket a kedves gyógyszerkiadó lány.

Teljesen letaglózva buszoztunk hazafelé, fél gyógyszerrel, rühösen. Na várj, akkor ne is üljek le a buszon, mert tovább adhatom? Kapaszkodni szabad? Mit kell csinálni, vagy mit ne csináljak? Ezt nem mondta el senki. Szállásra visszaérve azonnal elmeséltük mindenkinek, hogy rühfertőzést kaphatnak, de kedvesek voltak és marasztaltak minket, mondván kell egy hely, ahol kigyógyulhatunk. Interneten utána olvastunk mindennek (néha az egymásnak ellentmondó állítások és biztosnak állított butaságok között kellett kétségbe esve igazságot találnunk), lemostunk, kimostunk, lefertőtlenítettünk mindent, magunkat is lekezeltük, majd elindultunk a következő adagért a sarki gyógyszertárba, ahol azzal fogadtak minket, hogy ilyen szert nem kapunk majd sehol, mert a rüh nem általános betegség, senki nem tart a polcon gyógyszert ellene. Mikor a sokadik helyen ezzel küldtek el minket, kínomban és a hőségtől elcsigázottan cinikus mosollyal az arcomon hívtam fel a figyelmüket arra, hogy mi bizony rühesek vagyunk, és bizony fertőzünk, úgyhogy szerezzék be a gyógyszert, mert hamarosan nagyobb kereslet lesz rá.

A megnyugvás egy nem túl megszokott helyen ért minket. A Trópusi Betegségek Speciális Alosztályának gyógyszertárában kaptuk meg a szükséges újabb flakon Benzyl Benzoate 25% gyógyszert…

Amikor hétről hétre rádtör a kín

Még ellenségemnek sem kívánom azt az érzést, amit hétről hétre újra kellett élnem. A düh és elkeseredettség, hogy „láthatatlan” (mikroszkopikus) ellenségek százaival kell megküzdenem, amelyek a bőrömet rágják, oda ürítenek, és vég nélkül szaporodnak. Megbélyegzettnek hittem magam, és már a valódi szúnyogcsípésre is rémképzelgéseim lettek.

Mindig azt hittük, hogy sikerült, mindig azt hittük, hogy vége, és mindannyiszor visszatért a viszketés. Összesen öt orvost kerestünk fel 2012. szeptember óta, és több, mint 60 ezer forintot költöttünk különböző gyógyszerekre, és majd 6 hónapig tartott az elkeseredett, őrült hajsza a rühök kiirtása érdekében. Így a kérdés jogos, miért nem álltunk meg egy helyen, hogy végleg leszámoljunk a betegséggel? Egyszerűen azért mert minden kezelés után azt hittük, megoldottuk a problémát, és a lappangási idővel együtt könnyen pörögtek a napok, sőt hetek, és közben a vízumok miatt is haladni kellett.

Egyszerű matek: hétfőtől szerdáig tart egy kezelési kör (3 napig nem fürdesz, napi két egész testes gyógyszerkenés, nem is említve a takarítást, mosást). Csütörtök-péntek jól érzed magad. Szombat és vasárnap visszajön a viszketés – de ugye ez csak az utóhatás, a halott rühekre reagál a szervezet…. vagy mégsem?… Talán jövő hét kedden esel újra pánikba, és kezded elölről a 3 napos kezelést. És így pörögnek a napok, így pörögnek a hetek…

Mellesleg abba a csapdába is beleestem, hogy vég nélkül szedtem az antihistamin tablettákat. Mert ugye a rühből való gyógyulás során a kezelés után még jelentkezik viszketés, amely nem más, mint reakció az elhalt állatkákra. Ez természetes, hamar elmúlik. Nos, így utólag látható, hogy nálam nem csak a megszokott viszketés lépett fel, hanem újrafertőzés történt. Vagy maga a kezelés nem volt hatásos – egyszóval nem utóhatásként viszkettem, hanem mert még rühes voltam. De mivel szedtem rá a tablettát, nem éreztem semmit, a rühök kényelmesen elszaporodhattak újra.

Néha persze érintkeznünk kellett emberekkel, például vendégségbe voltunk hivatalosak. Ekkor lekezeltük magunkat, gyógyszeres bőrrel, fertőtlenítőben áztatott és frissen mosott ruhákkal mentünk, hogy az esetleg bőrfelszínen lévő, átadható állatkák megdögöljenek. Mit ne mondjak, elég büdös a gyógyszer, nem volt túl kellemes azzal a savanyú bűzzel magunkon emberek közé menni, de inkább ez, mint hogy mást továbbfertőzzünk.

Nagy nehézséget okozott magának a tiszta környezetnek a megteremtése is. Ha most egy pillanatra körbenézel magad körül, gondold végig, hogy mindent (mindent!!!) teljesen le kell fertőtleníteni, kimosni, kivasalni, forró vízben kimosni. Néhány olyan apróságról se feledkezzünk meg, mint pl. a számítógép klaviatúrája…. Teljes körű tisztításra jóformán sehol sem volt lehetőség.. Kézzel kimosni nem tudtam annyi mindent (bár így is jóformán csak erre volt lehetőségem), a gépi mosás meg csak Hidegvízzel megy. Amikor mosodába adtuk be a ruháinkat Hanoiban, akkor a 16 fokban fáztunk egy pólóban ülve egy napig. A biciklire nem is gondoltunk eleinte, aztán azt is folyton pucoltuk. Cipőben is lehetnek, akkor papucsban tekertünk. Valami mindig kimaradt, valami sosem volt teljes, mindig visszafertőződtünk. Azt is el lehet képzelni, hogyan sikerült elmutogatnom a falusi gyógyszertárakban, hogy mire van szükségem, még csak a kenőcsös fiolát sem ismerték fel egy másik helyen. Folyton hajtetűre meg gombára való gyógyszereket akartak adni.

Ha valaki elmondja, ha valaki elmagyarázza, ha valaki segített volna, Istenem… talán 3 hét-egy hónap alatt sikerült volna legyőzni (egy visszafertőzdést belekalkulálva).

S hogy miért írtam inkább magamról? Egyszerűen csak azért, mert rajtam jöttek ki a tünetek, Árpin alig volt allergiás reakció. Mert a szervezet allergiás reakciót vált ki a rühre és ürülékére, lényegében ezért a viszketés, ezért a piros folt. De, halleluja! Megszabadultunk ettől. Ettől is. Mint minden rosszat, ezt is legyőztük, túléltük, együtt. Feltáraztam magamnak gyógyszerekből, így ha valahol újra ránktörne ez a nyavaja, tudjunk azonnal reagálni.

Innentől Árpi a billentyűknél:

Még egy pár mondatban kiegészítem Zita írását. Biztosan megkérdeztétek közben magatokban, hogy eddig miért nem írtunk erről, miért nem említettem egyetlen bejegyzésben sem? Ennek több oka is van, egyrészt az, hogy sokáig nem is tudtuk, mi bajunk van, másrészt cikinek találtuk. Aztán meg már azért nem írtunk róla, mert úgy gondoltuk, ez megér majd egy külön bejegyzést, de ekkor meg arra vártunk már, hogy tényleg, és biztosan vége legyen, hogy egy kerek történetet írhassunk meg, aminek már tuti vége van. A bejegyzésekben pedig külön-külön azért nem akartam aztán emlegetni a rühöket (miután már eldöntöttük, hogy ezt sem tartjuk titokban), mert azok az írások már így is elég csapongóak, és nem akartam, hogy az amúgy izgalmas és érdekes kalandjainkban mindig kitérőt tegyek, és azt kezdjem el részletezni hogy most éppen hol és mennyire szörnyen viszketünk és már megint mennyire kiborultunk, mert már azt hittük, vége, de aztán mégse. Így is megkaptuk nemrég egy kedves olvasónktól, hogy az indiai hasmenéses sztorikat kicsit túlrészleteztük szerinte… :)

Immárom több mint fél éve  tényleg megszabadultunk ezektől az undorító dögöktől.
Hogy lehettünk ilyen balgák, hogy hagyhattuk anno így elszaporodni őket magunkon? (Mert az tuti, hogy én is rühes voltam, az említett nagyítós doktornál már a nyakam és a mellkasom is kiütéses, viszketős volt, igaz nekem ezen kívül nem sok közvetlen kellemetlenségem volt.)
Erre pedig az a válaszom, hogy igen, buták voltunk és naivak, tehát elsősorban magunkat hibáztatom, de azért még megjegyzem emellé, hogy az első két doki félrediagnosztizált bennünket, miközben nekünk megvolt végig az alapos gyanúnk a rühre, de ezt ők mindig kioltották és megnyugtattak minket. És mi meg is könnyebbültünk, hittünk nekik, és ez hiba volt. Nagy hiba, mert emiatt mire felvettük az igazi harcot a rühekkel már nagyon durván elszaporodtak rajtunk, és az első kezeléssel nem sikerült teljesen kiirtani őket, aztán pedig valahol valaminkben mindig megbújtak és sose sikerült teljesen kiirtani őket, pedig vagy négy-öt alkalommal már azt hittük, vége. Ha a legelején megfogjuk őket, ha az első doki jól diagnosztizál minket, és akkor elkezdjük kezelni magunkat… Lehet, hogy most nem lenne miről írnom.
Ez nem csak azért volt kellemetlen, mert viszkettünk, és mert elköltöttünk egy vagyont gyógyszerekre, kenőcsökre, forró vizes mosásokra – már amikor volt ilyesmire lehetőségünk.
Ez még talán a legkevesebb, hiszen emellé még az is hozzájött, hogy kellemetlen helyzetekbe kerültünk, nagyon kínos volt felhívni a volt vendéglátóinkat, hogy bocs, de rühesek voltunk, amikor nálad voltunk, és szörnyű volt a tudat, hogy miközben ők önzetlenül segítettek rajtunk, mi lehet, hogy megfertőztük őket ezzel a borzalommal. Ezért aztán Laosz nagy részét és Észak-Vietnamban nem is nagyon használtuk a Couchsurfing-et, pedig amúgy lett volna rá kedvünk, de nem mertünk így másoknál lakni. Valamikor ekkortájt szabadultunk meg végleg a dögöktől, de ezt nehéz pontosan megmondani, hiszen az utóhatásuk akár egy hónap múlva is jelentkezhet, ezért nem tudjuk, hogy az utolsó viszketős napokon még valóban az utolsó élő rühök viszkettek, vagy csak az egyhónapos rühtemető vagy a rühürülék a bőrünkben.
Ha pedig összeadjuk a kezelések és a kórházlátogatások árát azokkal a szobaárakkal, amiket azért vettünk ki, mert nem akartunk barátoknál lakni, akkor már a 100 ezer forintot is meghaladja ennek a rühességnek az ára. De ismétlem, ez semmi ahhoz képest, amit főleg Zitának kellett átélnie és az érzés, hogy már megint nem sikerült megszabadulni a rühöktől, sokadjára sem… Ez tényleg nagyon szörnyű volt, és ha választani kell, hogy mik voltak a legszörnyűbb dolog az utazásunkban, akkor ezek a rohadék dögök biztos benne vannak abban a pakliban. És az is bosszantó, hogy az a két első doki félrediagnosztizált minket, mi meg hittünk nekik, így ki tudja, hány embert fertőztünk meg például azokon az éjszakai buszokon Burmában, csak hogy egy példát említsünk… :(
És hogy hol történhetett a fertőzés, hol kaphattuk meg a rüheket? Erre csak tippjeink vannak, az egyik legvalószínűbb, hogy még Bangladesben, Teknaf mellett, amikor az a sok gyermek belekapaszkodott Zitába, és annyit játszottak együtt. A fene gondolta volna…

És talán a legfontosabb kérdés: milyen gyógyszerrel vetettünk véget ennek a rémálomnak? Bangkokban hatásosnak találtuk a Zita által is említett Benzil Benzoate 25%-os készítménye, ám ezt később se Laoszban, se Vietnamban nem találtuk. Ellenben Vietnamban az Eurax nevű kenőcs biztos, hogy nagy szerepet játszott a kiirtásukban.

360°bringa falinaptár 2014 – Rendelhető (garantáltan nem rühesek, otthon készülnek, hozzájuk sem érünk! :) )

Előrendelhetőek a 2014-es magyar falinaptáraink, ajánljuk őket figyelmetekbe! Idén is megígérjük, hogy a legjobb tudásunk és kreativitásunk szerint elkészítünk Nektek egy csodaszép falinaptárat, amelynek a bevételeiből 2014-ben Új-Zéland és Dél-Amerikát fogjuk bebarangolni. Mind megesszük, megírjuk és a részesei lehettek! ;) Köszönjük ha rendeltek! Részletek és előrendelés a fenti menüben a piros “Falinaptár 2014″ linkre, vagy e képre kattintva: