Nászút a Föld körül

Nyaralni megyünk, mert kell egy kis lazítás

Zitának már nagyon rég meg volt ígérve egy hét a tengerparton, szigorú semmittevéssel – már amennyire az ilyesmi kitelik tőlünk. Ez ellen én sem igazán ellenkeztem, mert egy-két dolgon keresztülmentünk az elmúlt 9 hónapban, és India sem az a hely, ahol az ember könnyen le tud nyugodni, és fel tudja dolgozni az élményeket. Ezért kivettünk egy hét szabadságot. Akartunk egy hetet, amikor tényleg semmit nem csinálunk, semmilyen látványosságot nem nézünk meg, senkivel nem találkozunk, nem kanapészörfölünk és nem biciklizünk, nem vonatozunk, hanem vagyunk egy helyen, és üresedünk, leülepítjük az élményeket, és csak úgy vagyunk. Egy tengerparton! :) Ezt eredetileg Goán terveztük, de még Delhiben megkaptuk azt az infót, hogy ha egy kicsit tovább megyünk a parton Délnek, át Karnataka államba, akkor Gokarna mellett találunk tengerparti bambuszkunyhókat 100 rupiért. Goán ennek csak négy-ötszöröséért találtunk volna hasonlót, ezért megfogadtuk a tanácsot.

Séta az Om Beachre

Dileepan-ék ezen a reggelen céges kajakozásra indultak, így ki tudtak dobni minket a buszállomáson. Egy kb. három órás, egy átszállásos buszutazás után megérkeztünk Gokarnára. Innen az Om Beach nevű partra 150 rupiért akartak elvinni a riksások, mondván, hogy 9km a táv. Én a térképemről és az útikönyvből pontosan tudtam, hogy van a partokhoz közelebb egy gyalogút is, ami csak 4km és 40 perc alatt megjárható. Mi ezt céloztuk meg. Vettünk magunkhoz egy kis vizet meg némi kápét egy bankautomatából, és elindultunk. Hamar fel kellett kaptatnunk egy kopár dombtetőre. Itt aztán pirított minket a nap rendesen, ezért az egyetlen fa árnyékában megálltunk, ledobtuk magunkról a Hello Journey-ket, és bekentük magunkat naptejjel. Rá az izzadt bőrre, nyámi! :) Az első part még nem az Om Beach volt, hanem egy másik, hosszú egyenes öböl. Ennek a legelején megálltunk egy étteremben, és rögtön meg is ettük a riksán spórolt összeget. :) Kellett ez a pihenő a tengerparti étterem árnyékában, mert a déli hőség hamar kikezdett minket.
Ebéd után még volt hátra bőven a menetből. Végigsétáltunk a közel 1km hosszú parton, majd a túloldalán fel egy kb. 80 m magas sziklás dombra, aminek a háta mögött már a várva várt Om Beach-re ereszkedtünk le.

Azért hívják Om Beachnek, mert itt Indiában van egy hindu ikon, vagy én nem is tudom mi, de a lényeg, hogy Om-nak mondják, és a jel úgy néz ki, mint egy 3-as. Na, hát az Om Beach valójában két öböl, amiket ha fentről nézünk, úgy néznek ki, mint egy 3-as.

Bambuszkunyhónk az Om Beach közepén, a Dolphin Bay Café-ban

A hármasnak a közepén, a két öböl között, a Dolphin Bay Café-ban sikerült szállást találnunk. Igaz, nem a hőn áhított napi 100 rupiért lett bambuszkunyhónk, hanem az öt éjszakára 600-ért, vagyis napi 120-ért. Ez jó árnak számított, mert mindenütt 150-ről indítottak. Amíg Zita leült a kiszemelt helyen, én körbejártam, és körbekérdeztem. Miután körbejártam a fél partot, azután is a Dolphin Bay Café maradt a legolcsóbb, sőt a legszimpatikusabb hely is. Családias volt a hangulat, és barátságosnak tűnt a vezetőség. Később beigazolódott, hogy valóban azok. Szóval itt vertünk tábort 5 napra, és nem bántuk meg. Utólag kijelenthetjük, hogy nagyon beválasztottunk. A hely úgy nézett ki, hogy ha kiléptünk az étterem ajtaján, akkor még 20 métert kellett sétálnunk a tehenek, kutyák, és sziklák között homokban, hogy az Arab-tenger habos hullámai nyaldossák a lábunkat. Ha hátrébb mentünk az étterem nádteteje alatt, az asztalok között, a pult mellett találtunk egy ajtót a bambuszkunyhókhoz. Két folyosó két oldalán nyíltak az apró 8-10nm-es kunyhók. Már maga a folyosó is fedett volt, a házikók pedig valóban házikó alakúak voltak, rendes tetővel, természeten szintén kókusz pálmalevél fonatból. Szóval igazából nem is bambuszkunyhó volt ez, de mindenki így hívta, és kunyhónak kunyhó volt, természetes anyagból volt ez is, ezért ezzel nem is nagyon kötözködtünk. :) Bent a kunyhóban nem volt semmi, csak egy térdig érő betonemelvény, ami maga volt az ágy. Illetve volt még konnektor, lámpa, és ventilátor. A tetőn és úgy általában mindenütt elég sok lyuk volt a házban, tehát ha esett volna az eső bizonyos, hogy beáztunk volna. De nem esett :) Pedig szezon végén voltunk ott, március 16-tól 20-ig. Az egy hét azért nem jött össze teljes egészében, mert a második Mandrem Beachi látogatásunk eredetileg nem volt benne a tervben, Gokarna után pedig kötött volt a program néhány találkozás miatt, ezért nem csúszhattunk.

Szóval volt egy nagyon jó kis kunyhónk, amivel boldogok voltunk. Közel volt a zuhanyhoz és a WC-hez is. Ezzel azt hittük, baj lesz, de végül semmi problémánk nem származott ebből, sőt külön jó volt, hogy nem kellett mindig zárni az ajtónkat, mert kiláttunk a zuhanyból. Egy nap három-négy zuhanyt is vettünk, mert csak így bírtuk a hőséget. Fürdéshez édesvizet minden reggel egy csapat srác hozott, hatalmas tartályokban a fejükön cipelve. Ezt beleöntötték a két folyosó találkozásánál található nagy kék víztárolóba, ahonnan egy nagy vödörrel vihettük a zuhanyhoz. A zuhanyban kis kancsók voltak, ezekkel tudtuk merni a vizet a vödörből, hogy magunkra öntsük. Ezt a rendszert, ami egyébként már Törökország óta minden országban láttunk, Bucket Shower-nek hívják. Persze működhet csappal is vödör helyett, de nekünk csapunk itt most nem volt. Illetve volt, a WC-kben. A mellékhelyiségekhez nem kellett hordani a vizet, oda volt vezetve és a kis csapokból meg tudtuk tölteni a kancsókat, így tudtunk mosdani, vagy leöblíteni a WC-n a végterméket. A helyiek, már szintén Törökország óta, nem használnak WC papírt (ez alól talán részben kivétel Grúzia és Örményország), hanem a vízzel való módszer a megszokott. Ennek következménye, hogy Indiában a népszerűbb turistahelyeken elkérnek akár 40 rupit, vagyis 180 forintot egy guriga WC papírért. Már csak anyagilag is megéri leszokni róla. :) Nekünk ez csak részben sikerült. Én igyekszem úgy időzíteni a medvecsalád érkezését, hogy azt egy egész teljes fürdés, egy zuhanyzás kövesse. Ezt nem olyan nehéz megtenni, mert ahogy már írtam, egy nap többször fürödtünk. Na, ennyit erről a témáról.

Spuri az olcsó ivóvízért!

Nézzük, hogyan sikerült az a bizonyos nagy semmittevés. Hát nekem kezdetben volt egy menetem, rögtön második nap visszafutottam Gokarnába. Ennek oka a pénz volt és a műanyagpalackok. Nem meséltem még, de Goán Dileepan-éktól lezuhant a harmadik emeletről a Katadyn vízszűrő pumpánk. Kint száradt az erkélyen darabokra szedve, és megfeledkeztünk róla. Délutánra megerősödött a szél, és a kerámia betétet leszámítva lefújta az egészet a bozótosba. Hála az égnek a pumpatestnek semmi baja nem lett, de a aktív szén betét oldalt kiszakadt és a tetején a zár is kiesett, így kiszóródott belőle egy kevés aktív szén. A lyukat el tudtuk tüntetni, de az aktív szenet nem mertük indiai forrásból pótolni, így azóta fenntartásokkal szűrünk vele vizet. Vagyis igyekszünk a tablettát is használni amikor vizet tisztítunk. A tablettát viszont nem nagyon lehet jól kettétörni, és egy tabletta 5 liter vízhez való, nekünk viszont ekkor épp nem volt öt literes víztartályunk, mert az előző valamikor nem sokkal ezelőtt kilyukadt és nem vettünk újat, mondván, minek. Hát most megszívtuk, mert az Om Beach-en a palackos víz litere mindenütt egységesen 20 rupi volt (88 forint), és mivel egy nap alsó hangon 6 liter vizet simán megittunk ketten, nem akartuk kitenni magunkat ennek a napi minimum 120 rupis, vagyis több mint 500 forintos költségnek. Az öt nap alatt egy nagyobb halom műanyagpalackot is magunk mögött hagytunk volna, és a dolog anyagi vonzatán túl ez is nagyon zavart volna minket.

Maradt tehát az a verzió, hogy átpumpálunk édesvizet a harmadik üres szénpatronnal rendelkező vízszűrő pumpánkon, majd az öt literes tartályba beledobunk egy víztisztító tablettát. Ehhez azonban szükségünk volt egy öt literes víztartályra, ami Om Beach-en nem volt kapható. Bolondok lennének öt literenként árulni a vizet, amikor a buta nyugati turista megveszi azt literenként 20 rupiért is, ha nincs más. Szóval összekötve a kellemest a hasznossal, első reggel sportcipőt húztam, és visszafutottam egy kis pénzzel, a fényképezőgéppel és egy vászonszatyorral a négy kilométerre lévő Gokarnába – A spórolás és a fenntarthatóság nevében! :) A futás mondanom sem kell, piszok jól esett, és nagyon élveztem, annak ellenére, hogy már hőség volt délelőtt is, és derekasan leizzadtam, mire az első bolthoz megérkeztem. Vettem két kenyeret is, mert tudtam, hogy van még nálunk a kolbászból és a májkrémből, amikhez majd jó lesz. Bolt ugyanis egyáltalán nincs Om Beach-en, csak éttermek. Nem üres palackot szereztem – az kockázatos lett volna -, hanem vettem egy teli 5 literest 45 rupiért.

Az aktív szén és a víztisztító pumpánk kálváriája

Itt egyébként már nem ásványvíznek (mineral water) hívják a palackos vizet, hanem csomagolt ivóvíznek (packaged drinking water), és alig tartalmaz valami ásványi anyagot. „Reverse Osmosis, Ultra Violet treatment and ozonation” – ez szerepel az üvegeken, tehát elég sok kezelésen átesik a víz, mire a palackba kerül, legalábbis ezt írják, és valóban, olyan semmilyen íze van, mikor isszuk. Visszafelé már nem ment a futás, mert a nagy palackot kellett cipelnem. De legalább fel tudtam tenni a hátamra a vászonszatyorban, és így egy gyorsabb gyalogtempóban haza tudtam caplatni. Természetesen mire visszaérkeztem Zitához, egy liter már hiányzott belőle, ennyit legalább ki is izzadtam.
Történt egyszer, hogy Zita jön hozzám, hogy képzeljem el, mekkora hülyeséget csinált. Én megpróbáltam mindent, de nem ment, így a végén szabad lett a gazda: tengervizet szűrt át a pumpán. Reggelente ugyanis ő magára vállalta a vízszűrést, és néhány nap után feltűnt neki, hogy a WC csapokból folyó víz sokkal kevésbé zavaros, mint amit reggel a fiúk a fejükön hordanak a nagy kék tartályba. Hát Zita ezért elkezdte azt átpumpálni, és csak több liter után vette észre, hogy baj van, amikor a pumpa már nehezen volt hajtható. Ilyen mindig előfordul vele, de nem ilyen gyorsan, csak 5-10 liter után. Most azonban gyorsan bekeményedett, és ez Zitának gyanús lett, ezért megkóstolta a vizet. És sós volt! :) A pumpa kerámia betétjét ezután a szokásos módon megtisztítottuk majd az egészen átpumpáltunk egy kis édesvizet. Ezután ugyanúgy működött, mint azelőtt, és azóta is. :) Szóval a Katadyn Vario vízszűrő még a sósvizet is bírja. Szegény vízszűrő már kapott rendesen: Kirgizisztánban tehénszaros vizet szűrt, Kínában belefagyott a víz, Indiában, Goán, lezuhant a harmadikról, most meg itt Gokarnán tengervizet szűrtünk vele. De még azóta is működik, és valószínűleg jól, mert soha nem volt olyan betegségünk, ami bizonyosan a szűrt, de rossz víz miatt lett volna. Olyan viszont volt, hogy ellazultunk és nem szűrtünk, majd rögvest baj lett – lásd Pushkarban.

A Katadyn-hoz persze azok után, hogy kihullott belőle az aktív szén harmada, rendeltünk pót dolgokat Delhibe. Mire odaérünk, ezek is odaérnek: egy kerámia betét, 4 aktív szén töltet, egy aktív szén betét. Amikor elkezdtünk utánajárni a dolgoknak, kiderült, hogy egy aktív szén töltet 400 liter vízhez elegendő. Ezt valószínű már amúgy is túlhaladtuk, tehát eleve szükséges volt a csere. A kerámiabetét 2000l vizet bír, ezzel még jól állunk, de mivel nem foglal nagy helyet, ebből is rendeltünk egy tartalékot. Ki tudja, mit tett vele a fagyás. A szén betét pedig az a kis tartály, oldalt körben összehajtogatott – és így nagy felületű, és nagy vízáteresző képességű anyaggal. Ez sérült meg, és ezt foltoztuk be. Ennek ellenére a zuhanás után következő 20-30 liter vízben apró széndarabok voltak. Ettől megijedtünk egy kicsit, de épp a legjobbkor, egy olvasónk megkeresett minket egy levélben, ahol egy csomó információt közölt velünk a vízszűrésről és kérésünkre egy barátján keresztül az aktív szénről is. Igaz, addigra már mi magunk is utána olvastunk a dolognak egy kicsit: szóval az aktív szén (activated carbon) egy fantasztikus dolog, méghozzá azért, mert képes megkötni a legkülönbözőbb féle vegyi anyagokat. Nem csak víz-, de légszűrőkben és még számos területen alkalmazzák. Egyik felfedezője anno úgy demonstrálta ezt a tulajdonságát az aktív szénnek, hogy nagy orvosközönség előtt bevett valamilyen méregből halálos adagot, majd rátolt egy kis aktív szenet, aztán mosolygott tovább. Az aktív szén megkötötte a szervezetében lévő mérgeket és ez által semlegesítette őket. Hogy ez csak legenda, vagy valóban megtörtént, nem tudom, de ha valós történet, akkor bizony bátor fickó volt az illető és biztos volt a dolgában! :)

Az aktív szén kígyó-, és skorpiómarás ellen is jó lehet, de vigyázni is kell vele. Jobb, ha gyorsan kiürül a szervezetből, mert olyan, a szervezet számára fontos ásványi anyagokat is megköthet, ami amúgy szükséges a léthez. Szóval óvatosan a széntablettával! :) Mert még a fogamzásgátlót és az antibiotikumokat is képesek semlegesíteni! :) Ja, és a legjobb, amit már csak a rendelésünk leadása után tudtunk meg: India a legprofibb az aktív szén előállításában. Ha jól emlékszem, kókuszfa szenéből készítik, és a felülete, vagyis megkötő képessége 3000 „egység”/gramm, és ez az érték már 1400-tól nagyon jónak számít. Nekünk nem tudom, milyen szenünk van és lesz, de majd jól elfogom olvasni a dobozán, ha megérkezett.

Hogyan igyak Indiában tiszta vizet, és legyek fenntartható egyszerre?

A csomagot egyébként természetesen az internetről rendeltem, és a jó ég tudja, honnan küldik majd el Delhibe. Ezért aztán volt bennem a fenntarthatóság terén egy kis rossz érzés, amikor leadtam a rendelést az internetes áruházban. Hiszen az egészet azért is csináljuk, hogy ne terheljük a környezetünket a műanyaggal, de ha ezt csak úgy tudjuk elérni, hogy a világ másik feléről rendelünk csomagot (mert Indiában az egyetlen Katadyn képviseletet lehetetlen volt utolérni), akkor lehet, hogy adtunk egy nagy pofont a sz@rnak. Azt mérni, hogy mi a fenntarthatóbb, elég nehéz. Szóval ember legyen a talpán, aki ebben a mai őrült komplex világban megpróbál igazán fenntarthatóan létezni! Persze semmi sem lehetetlen és apró lépésekkel bárhová el lehet jutni (pl. a Földet is körbe lehet bringázni), és folyamatosan törekedni és napról napra okosodni azt lehet! :)

Szerintetek amúgy hogyan vagyunk fenntarthatóbbak? A vízszűrő pumpával és a víztisztító tablettákkal, vagy a műanyag palackokkal? A másik kérdés, hogy hogyan olcsóbb? :) Ezt már könnyebb lenne kiszámolni, de inkább nem teszem meg, hanem egyszerűen a fenntarthatóbb módot választjuk, a vízszűrőt. Már csak azért is, mert simán lesz olyan hely – ahogy eddig is volt – ahol nem, vagy csak nehezen kapni palackos vizet, ezért tehát az eredmény igazából lényegtelen, mert a vízszűrő mindenképp szükséges felszerelésünk. Az olvasónk barátjától olyan infót is kaptunk, hogy az aktív szénnel szűrt víz alacsony ásványi anyag tartalma miatt már önmagában is okozhat(!) hasmenést. Persze most már azt is tudjuk, hogy az itteni palackos víz sem gazdagabb, szóval igazából mindegy, melyiket választjuk.

És most már azt is tudjuk, és érezzük, hogy a tiszta, egészséges víz, mekkora kincs. Látjátok, most is oldalakat írtam a vízről, mert ez nekünk valós probléma itt Indiában. Erre is megtanít minket ez az út – kismillió más dolog mellett -, hogy értékeljük a tiszta vizet. Otthon „természetes”, hogy a tiszta, egészséges víz folyik a csapból, de itt nem. És nekünk a palackos víz sem megoldás, mert már zavar minket a műanyag palack, és mert anyagilag is “fáj”.

Derrick Jensen írta egyszer, és nagyon megmaradt bennem:
„Ha úgy tapasztalod, hogy az ételed a boltból jön, a vized meg a csapból, akkor a halálodig fogod védelmezni azt a rendszert, ami neked ezt megadja, mert az életed függ tőle. Ha úgy tapasztalod, hogy az ételed egy tájtól jön, a vized meg egy pataktól, akkor a halálodig fogod védelmezni a tájat és a patakot, mert az életed függ tőle.” - Fordítás Jankó András által, ebben a nagyszerű írásában, amit szintén nagyon ajánlok elolvasásra!

Ezúton is nagy-nagy köszönet “Dzsozi”-nak és a barátjának, aki segítségünkre volt az információkkal, sokkal okosabbak lettünk vízből és vízszűrésből ezekben a hetekben!
Na, ennyit a vízszűrésről, meg az aktív szénről! :)

Delfinek a tengerben!

Kanyarodjunk egy kicsit vidámabb témához, a sós vízhez, vagyis a tengerhez. Természetesen még első nap a legelső dolgunk volt, amint lepakoltunk a kunyhónkba, hogy becsobbanjunk a tengerbe. Ehhez a keleti öblét választottuk a hármasnak, és ahogy beljebb úsztunk, nem akartunk hinni a szemünknek. Delfinek uszonyait láttuk! :) Nem hittük volna, hogy ez a pillanat ilyen „hamar” el fog jönni, mindketten azt hittük, hogy talán majd valahol Indonézia, vagy Ausztrália környékén fogunk először delfineket látni. Azóta hallottuk, hogy még az Adriában is vannak, de ezt akkor még nem tudtuk, ezért egy nagy-nagy csodának éltük meg a látványukat. Ami persze csak az uszonyaikban merült ki, mert amikor közelebb úsztunk, sajnos eltűntek, és a következő napokban már egyáltalán nem láttuk őket. Ennek ellenére fantasztikus volt ez a találkozás, és nagyon tetszett nekünk. Én először kicsit bátortalanul közeledtem feléjük, mert „mi van, ha cápa?”, de persze nem az volt, hanem delfin, méghozzá a félénkebb fajtából.