San Miguel de Allende – Ahol nem fogadott minket a vendéglátónk
Guanajuatoból San Miguel de Allendebe sikerült egy viszonylag könnyű, egy napos útvonalat találnom, ami alig volt 70km, és a környező hegyekhez képest igen kevés emelkedőt ígért:
Még a városban gyorsan megreggeliztünk és elvitelre is kértünk négy kolbászos-sajtos quesadillát, mert nem számítottunk semmi élelemre útközben.
Nekünk nem volt az, de örülök, hogy ha csak így utólag is, de láttuk. Ez a második dolog, amit utólag veszünk észre a fotókról, volt már egy szivárvány is Zita mögött Örményországban, amit a valóságban nem vettem észre, mert a tükörben nem látszott, fényképezni meg csuklóból fényképeztem hátrafelé, miközben magam elé is néztem. :)
19km-nél La Saucedába érve nem számítottunk semmire, mert a műholdképről egy nagyon kis porfészeknek tűnt, de a valóságban annál inkább tele volt élettel. Épp piac volt és nagy zenebona:
…és karácsonyi rénszarvasok, szeptemberben! :)
…mert a Couchsurfinges vendéglátónk, Beethoven reggel a telefonban azt ígérte, 1 perc múlva küldi a címét, ahová majd mehetünk. Ezt azóta is küldi, mi közben meg már letekertük a távot és megérkeztünk a városba. Hiába próbáltuk hívni napközben többször is, nem vette fel és nem válaszolt az sms-einkre. Egy butique hotelnél végül kedves volt a recepciós hölgy, megértette a problémánkat, beengedett a netbookommal a wifis hálózatukra, és meg tudtam nézni a Couchsurfing.org-on is, amit már sejtettünk: Beethoven ott sem válaszolt, semmi hír róla, se a címéről. Előzőleg csak sms-ben válaszolt a Couchrequestünkre, és azt írta, hogy szívesen lát minket, bár még Guadalajarában van, de mire mi San Miguelbe érünk, ő is hazautazik. Talán az történhetett, hogy annyira jól érezte magát Guadalajarában, hogy tovább maradt a tervezetnél, és ezt ilyen furcsa módon “közölte” velünk. Később, mikor meséltük az esetet, hallottuk, hogy ez elég gyakori Mexikóban, és az, hogy valaki megadja a telefonszámát és megígér valamit, sokszor semmit sem jelent. Itt is létezik a “yes story”, vagyis hogy mindenre igent mondanak, csak hogy ne komfrontálódjanak és hogy kényelmesen érezzük magunkat, de ezt nagyon rövid távon gondolkodva teszik, hiszen pl. ilyen helyzeteket teremtenek vele.
…persze most sem csüggedtünk, Beethovent hamar elfelejtettük és megoldás után néztünk. Felcsattantunk a Warmshowers.org-ra is, ahol a város egyetlen regisztrált tagját, Johnt találtuk meg, méghozzá telefonszámmal együtt. Azonnal írtam neki, majd fel is hívtam. John is egy expat, több kisebb ingatlan tulajdonosa a városnak egy korábban lepukkant negyedében, amit most többek között ő is próbál felvirágoztatni, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel és egyéb programok szervezésével. Az egyik ilyen szabadtéri színházas telkén egy kényelmes kis kempinget is üzemeltet, ahol a Warmshowers-el bringán érkezők az első estét ingyen kapják, a másodiktól pedig 80 peso/fő/nap az ára, ami még így is messze a legolcsóbb szállás a városban. Szóval megmenekültünk! :) Johnnal 10 perccel később már személyesen találkoztunk és nagyon jó fej volt, egy színés barátjával (aki az USA-ból gyalog jött el idáig…) nagyon szívélyesen fogadtak minket, megmutatták a kempinget, ahol egy kis tetőt is találtunk a szúnyoghálónknak, és még melegvizes zuhanyra is áthívott minket magához a színes srác.
…sok szépen meséltek Baja Californiáról, és az útjukról, jó volt hallani hogy másoknak is vannak nehéz napjaik és boldog pillanataik, pont mint nekünk. Aztán egy-két régi képet és videót is elővettünk, sokáig nevettünk ezen a hagymát vágó sikh bácsin az amritsari Golden Templeből, megnéztük újra, Zita hogyan készít parathát Maduraiban és hogy milyen jó volt bérelt Hero kerékpárokat hajtani Indiában, na és persze az utánozhatatlan pakisztáni forgalom sem maradhatott el Hóvarjúfalváról. Miközben újranéztük ezeket Zitával, néha fogtuk a fejünket, hogy miért nem vettünk és használtuk egy jobb vagy legalábbis egy újabb fényképezőgépet, aminek nem volt összekarcolva a lencséje. Néha csak utólag látja ezeket a dolgokat az emberek. Most innen a világ másik végéből, több mint két év után visszanézve ezeket különösen érezzük, mennyire speciális idők voltak ezek, és hogy mennyire jó, hogy vannak róla ilyen képi emlékeink is. Ugyanilyen speciálisak a mostani idők is, de ezt néha nem érezni épp most, épp itt, mert éhes, fáradt, elgyötört az ember, mert éppen az aktuális problémáin töri a fejét… De ezen túl kell lépni és észre lehet venni mindig minden percben, hogy de jó, hogy itt vagyok, és de jó itt! :) De erről az előző bejegyzésben már írtam bővebben. Most még csak annyi, hogy visszanézve ezeket a bejegyzéseket és videókat kicsit csodálkoztam, hogy hogyan volt ennyi energiám akkor minderre, hogy még videókat is vágtunk, mikor az jött ránk. Persze most van naptár, most vannak cikkek, most sem lett kevesebb az időnk se nem lettünk sokkal fáradtabbak, mint akkor csak sok minden mást is csinálunk. Na meg Indiában 2 hónapot “csak” hátizsákos “Hello Journey” turistaként töltöttünk el, ami azért kevésbé megterhelő műfaj, mint a bringázás… :)
Az, hogy végül Beethoven nem jelentkezett, végül jól jött ki, mert így találkoztunk a kempingben Alexszel és Tommal, akikkel egy remek napot töltöttünk San Miguel de Allendében, és mivel a kemping sarkában találtam asztalt és székeket, még a cikket is meg tudtam írni. Nem csak nagyszerű, hanem termékeny is volt ez a nap! :) Beethoven később sem jelentkezett, semmi hírt nem kaptunk felőle, vártunk néhány hétig egy “sorry”-ra vagy valami magyarázatra, de nem kaptunk semmi ilyet, ezért végül hagytunk egy neutrális referenciát róla, mondván, hogy “Oké nemet mondani, vagy lemondani a felajánlást, de teljesen ignorálni minket nem volt szép.”
Történt 2014. szeptember 7-én és 8-án, tekertünk 76km-t, megírva október 8-án. Holnap pedig továbbindul az útinapló egy jó kis 300km-es, 4 napos szakaszra Tolucába! :)
“egy színés barátjával”
“a színes srác. ”
Nem színész?
Tarantella avagy madarpok.