Nászút a Föld körül

Reggel korán keltünk és a tükörtojás után felmálháztunk, majd jöhetett az örömtekerés, vagyis inkább csak gurulás, hiszen a hágóból indultunk és vagy fél óráig csak lefelé gurultunk. Szép tájakon, olykor gyönyörű kilátással, de legtöbbször sűrű fenyőerdőben tekertünk. Persze ez is jó volt, nekünk mindegy volt, örültünk, hogy lefelé gurulunk és hogy még nem kell tekerni. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mikor leérkeztünk a nagy lejtő aljába, egy információs irodát találtunk az út bal oldalán. Épp hogy ledöntöttük a bringáinkat a korlátjának, mikor beparkolt elénk egy hatalmas pickup. Hát ez meg? Ott van alattunk a parkoló, ennyire fáj sétálni, hogy az ajtó előtt kell megállni? Persze ezt csak magamban mondtam és azt is magyarul. :) Ezt jól is tettem így, mert egy tagbaszakadt ranger szállt ki az autóból, és hangosan köszönve megkérdezte, hogy szükségünk van-e a wifi jelszóra? Ezt azért kérdezte, mert látta, hogy valami kütyüvel babrálok. Ez a valami valójában csak a GPS-es volt, internetre most épp nem volt időnk, meg nem is volt mit nagyon feltölteni, csak időpocsékolás lett volna, hiszen már javában tűzött a nap, jobbnak láttuk tehát továbbindulni.

Csak napszúrást kaptunk, vagy valóban létezik fekvőtámaszozó gyík és szivárvány a Nap körül?

Az út innentől enyhén emelkedett, a Merced-folyó völgyében tekertünk fölfelé, az idő nagycrészében a völgy jobb oldalán. Nem csattantunk szét az erőtől, de azért bírtuk, hála az égnek nem volt meredek. Egy ponton autók torlódtak fel előttünk, mint kiderült, az utat itt átterelték a folyó bal oldalára, és ott kb. egy kilométert egy egysávos, egyszerre csak egyirányú úton folytathattuk, mígnem egy másik hídon vissza nem kerültünk a rendes, kétsávos útra, ahol csodák csodájára a lámpánál bevártak minket, lassan haladó kerékpárosokat a szembejövő autósok – pedig már rég zöldjük volt. Valószínű az előttünk haladó utolsó autó a sorban látott minket a visszapillantó-tükrében és odaszólt a legelső autósnak a szembejövő sorban a lámpánál, hogy ne induljon el, amíg nem lát áthaladni a hídon két bringást, különben dugóba fogunk keveredni. Ez rendes volt tőlük nagyon.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Eredetileg azt reméltem, hogy még a nagy délutáni hőség előtt a végére érünk a völgyszakasznak és megkezdjük a mászást fel a völgybe. Hamar be kellett látnom, hogy ez naiv gondolat volt. Egyikünk sem volt ereje teljében ezen a napon. Lekanyarodtunk egy kemping parkolójába, majd rövid hezitálás után a szemközti árnyékos padon vertünk tábort, a folyó felett. Elnyúltunk a padon, kipurcantunk megint a napon, de az is lehet, hogy még az előző napit éreztük. Valószínű tegnap enyhe napszúrást kaptunk mind a ketten, mert nagyon nem akart gurulni a bicikli ezen a napon. Én kicsit el is csüggedtem, igazából semmi kedvem nem volt kimenni megint az árnyékból, és azon a tűző napon fölfelé tekerve főni. Legszívesebben csak ültem volna itt az árnyékban, és naphosszat olvastam volna a Steve Jobs könyvet. Zita is ki volt dőlve, bár őt egy kicsit jobban zavarta a ma még ránk váró 800 méter szintemelkedés. Közben egy gyík mászott ki a mellettünk haladó betonozott gyalogútra, ezért őt kezdtük figyelni. Észrevettük, hogy néha fekvőtámaszokat nyom, néhányat gyorsan egymás után.

Megkonzultáltuk Zitával, hogy ez valószínű az emésztését segíti a kis állatnak. Ezt abból szűrtük le, hogy mindig csak azután csinálta, hogy elkapott egy bogarat, és felfalta.
Zitának előbb elege lett ebből a lustaságból és azt találta ki, hogy lemegy a folyópartra és megmártózik a hűvös habokban. Erre én csak legyintettem, hogy jó, ha akar menjen, én maradok itt az árnyékban és olvasok. Nem hittem, hogy valóban bemegy majd a vízbe, mert mindig sokat vacilál, amikor hideg vízzel találkozik és sokszor meggondolja magát a fürdést illetően, ha túl hidegnek találja a vizet. Azt hittem most is ez lett, ezért kezdtem furcsálni, hogy még negyed óra múltával sem tért vissza. Elindultam hát utána, és mikor megláttam a folyót, ő már pont jött fölfelé.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Örömittasan, merthogy sikerült megfürödnie a hideg vízben, és azt mondta, nagyon jó volt, rögtön engem is győzködött, hogy ezt nekem is ki kell próbálnom, mert egyből fel fogok frissülni.

Először csak combközépig mentem be és a karjaimat is belemártottam a valóban elég hideg vízbe, de Zita visszaküldött, hogy menjek be teljesen, nem fogom megbánni. Azt nem lehet, hogy ő bement teljesen én meg most visszafordulok! És biztos tényleg igaza van, jobb ha a felsőtestemet is belemártom a hideg vízbe. – Gondoltam, majd lefröcsköltem magam és úsztam egyet a vízben. Tényleg jól esett, egyből nem volt többé melegem.

Ezt kihasználva egyből öltöztünk és pakoltunk is, hátha eltart majd még pár kilométert a hideg víz hatása az úton is. Ahogy kiértünk a Nap alá, nagyon furcsa dolgot vettünk észre odafent az égen. A Nap körül teljes körben egy szivárvány volt az égen. Ilyet még sose láttunk, sőt nem is hallottunk még hasonlóról. Mind a ketten láttuk, de azért biztos ami biztos, le is fényképeztük, de a fényképezőgép kijelzőjén is ott volt. Tehát nem az történt, hogy napszúrást kaptunk, és ugyanazt hallucináljuk! :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Ez a gyönyörű kék madárka végignézte, ahogy összepakolunk

Az emelkedő ezután sem lett könnyebb, és gyorsan újra átmelegedtünk. De azért folytattuk töretlenül. Mielőtt még megérkeztünk volna az igazán meredek részre, lekanyarodtunk az útról és egy apró falu közösségi háza mögötti pados részen ebédet főztünk. Itt többen is voltak laptoppal, mert ahogy az nagyon sok ilyen helyen az USA-ban lenni szokott, ingyen szórták a wifin az internetet. Ezt én is kihasználtam és beidőzítettem néhány kiválogatott képet FB-ra.

Az ebédről sem támadt fel bennünk a főnix madár, ráadásul alig hogy kikanyarodtunk a főútra, Zita láncvezető csője elcsúszott, és leestek róla a görgő melleti panelhez rögzített gyorskötözők. Ezt orvosoltam és egy kis gumibelsőt is beépítettem a rendszerbe, hogy a jövőben a hasonló eseteket elkerüljük. Azóta se csúszott el többé a cucc, és így utólag csodálkozom, hogy hogyan bírtam ilyen türelmesen nem csak orvosolni, de előrelátóan is kijavítani a problémát. Hibám, hogy szeretem halogatni a dolgokat, és hát ez a dolog nem épp a legvidámabb pillanatban jött, de végül mégis szépen kijavítottam és nem csak tüneti kezelést végeztem rajta.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Elhaladtunk a tábla mellett, ami a nemzeti park elejét jelentette, majd egy nagyobb szállodát is magunk mögött hagytunk. Láttuk magunk előtt, hogy pár száz méter múlva elkezdődik a meredekebb fölfelé. Megálltunk egy kicsit gondolkodni. Három óránk volt még naplementéig. 600m szintet kellett leküzdenünk a Yosemite völgy bejáratáig, ahonnan már csak 15-20km volt hátra, de az már végig síkon. Ha óránként 200m szintet mászunk meg, akkor felérünk a völgyig sötétedésre. Eszünkbe jutott a stoppolás is, de alig jöttek autók. Fáradtak voltunk, és elcsigázottak. Ugyanakkor tudtuk, hogy egy csodaszép vidék felé haladunk, amit már nagyon régóta vártunk. Nehéz pillanatok voltak ezek. Végül úgy döntöttünk, hogy nincs értelme tovább itt állnunk, meg kell próbálnunk feljutni, mert más esélyünk nincs nagyon, itt nem fog felvenni minket senki.

Érkezésünk a Yosemite-völgybe

Azért abban maradtunk, hogy ahol van kiálló, vagyis útszéli pihenőhely parkolóval, ahol az autósok is meg tudnak állni, azokon a helyeken fogunk mi is megállni pihenni, nem csak azért, mert ott biztonságosabb, hanem azért is, mert amíg állunk, azalatt még megpróbálhatunk stoppolni. Szépen szedtük fel a szintet, azt számoltam, hogy már 800m-en vagyunk és már csak 400m mászás van hátra. A második pihenőhelyen én feljebb sétáltam a bicikliktől, hogy készítsek pár fotót az előttünk elterülő csodaszép völgyről.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Zita a bicikliknél maradt, müzli-szeleteket faltunk energia utánpótlás gyanánt. Úgy éreztem, ha nehezen is, ha keservesen is, de fel tudunk jutni ezen a nyavalyás emelkedőn még ma. Bár az igaz, hogy akkor ezen a napon már semmit nem fogunk látni a völgyből, amit kicsit sajnáltam. Miközben ezeken gondolkodtam, Zita hangját hallottam, felém kiálltott. Egy fekete pickup állt meg mellette. Nocsak, hát mégsem lehetetlen! Bill állt meg nekünk egy öreg indián (amerikai őslakos) fazon, azt mondta, az elágazásig el tud vinni minket, ami gyakorlatilag a völgy bejárata, vagyis az emelkedőnk teteje. Ez nagyon jó hír volt, gyorsan felpakoltunk a platóra, és én eközben elkövettem azt a hibát, hogy a fényképezőgépet a táskában hagytam, hátul a platón. A Yosemite Nemzeti Park bejáratánál, ahol a belépőt kellett fizetni, Bill csak intett a rangereknek, és már mehettünk is. Ezen mi először csak pislogtunk, aztán örültünk, hiszen így megúsztuk a 12-12 dollárt fejenként – ennyi lett volna bringával behajtani a parkba, autóval azt hiszem 25 dollár autónként, de ebben nem vagyok biztos. A bódék mögött az út két hatalmas egymásnak dőlt szikla alatt hajtott át. Ezt jó lett volna lefényképezni – sóhajtottam magamban, és Zita is pontosan tudta, hogy mire gondolok, mögöttem ült, a vállamra tette a kezét, és a fülembe súgta, hogy nem baj, majd odafent még sok szép fotót készítünk. Igaza volt, ez kifejezetten nem az a pillanat volt, amit érdemes lett volna felesleges bosszankodással elrontani.

Bill közben mesélt, elmondta, hogy ha a Camp4-ba megyünk, nem muszáj körbemennünk az autóúton, a biciklikkel áthajthatunk egy gyalogos hídon is és ezzel pár kilométert spórolhatunk. A lelkünkre kötötte, hogy feltétlen töltsük majd meg a palackjainkat az út jobb oldalán található Fern Springben, vagyis a Páfrány-forrásban. Mikor az elágazás melletti parkolóban lepakoltuk a bringákat, még a völgy túloldalán magasodó szikláról is elmesélt valami történetet, majd a búcsúzkodás után még egyszer kiszállt az autójából, és egy kis füstölőt adott át kettőnknek. És mivel mindkettőnknek adta, egyszerre kellett elfogadnunk, mindkettőnknek: egy-egy tenyerünket összerakva a kezünkbe rakta azt. Ez az összetekert fakózöld anyag egy „sage” nevű növényből van, amiről annyit sikerült kideríteni, hogy egyszerű vad zsálya, aminek nemes verzióját fűszerként használjuk. Ez a füstölő állítólag nyugtató, gondolat-tisztító hatású. Bill egyébként idevalósi indián, most egy összejövetelre igyekezett a park egy felsőbb részébe.

A Yosemiteben eredetile őslakos indiánok szerint ez a forrás egyben az élet forrása is

Az általa említett forrást hamar megleltük, és amíg Zita megtöltötte a palackjainkat a vizével, én felszereltem a timelapse kamerát a csomagtartóm tetejére.

Tádáá, mostantól a fejem mögül készülnek az on the road timelapse videók! :)

A San Francisco-ban talált tripodot egy gumipókkal a csomagtartó fölé tudtam rögzíteni úgy, hogy a két elülső lába a két hátsó Ortlieb táska tetején pihent, a hátsó pedig a csomagtartó tetejére pókozott, élelmiszerrel teli kishátizsák oldalsó hálós zsebébe lett beleakasztva. Így nagyon stabil lett az állvány, aminek a tetejére kioldható gyorskötözőkkel és egy tépőzáras pánttal rögzítettem a kamerát. Ezt egyébként már lent a Merced-folyó völgyében is megtettem, de azok a videók nem sikerültek olyan jól, ezért végül fel sem töltöttem őket. Most viszony még a lentinél is gyönyörűbb erdőben kerekeztünk, és ahol kiláttunk a fák közül, ott hatalmas sziklákat láttunk magunk fölé magasodni.

Nem tudom számotokra, akik nem voltatok ott, mennyire érdekes a videó, de nekünk nagyon izgalmas volt végignézni. Először az El Capitan (vagy ahogy röviden a sziklamászók szokták hívni: El Cap) nevű 1000m magas sziklaóriás alatt álltunk meg megcsodálni azt, majd a már Bill által is említett hídnál. Először a híd mellé hajtva lefotóztam ahogy Zita áthajt rajta, majd mikor én is a hídon voltam, megálltam fotózni a tőlünk jobbra lévő Yosemite vízesést, ami ekkor már sajnos árnyékban volt. Egyébként ez a világ 6. legmagasabb vízesése, igaz ezt akkor mi még nem tudtuk.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Aztán egy bódé előtt álltunk meg legközelebb, ez a Camp4 bejárata volt, ahol a videón is jól látszik a Camp Full felirat. Ez nem ért minket sokként, bár reméltük, hogy talán még beférünk, de erre a késői érkezés nem adott sok okot. Ez a kemping ellentétben az összes többivel a völgyben „first in first served” módon működik, magyarán aki először jön, az előbb kap sátorhelyet, amíg a készlet tart. És még egy másik fontos különbség a többi kempinggel szemben, hogy ide se lakóautóval, se autóval nem lehet behajtani. A tábla alatt egyébként az is ki volt írva, hogy másnap 55 főnyi hely fog felszabadulni a kempingben. Mivel előzőleg már aggódtunk a völgyben való maradásunkat illetően, írtam egy e-mailt az illetékeseknek, hogy mi van velünk, biciklisekkel? Minket napközben kielőz az összes autós, és mire mi ideérünk, már nem lesz helyünk se a Camp4-ban, se az összes többi kempingben, ahová általában már hónapokkal előre foglalni kell, ha helyet szeretne magának az ember? Hol van itt az igazság? Épp az indulásunk előtt válaszoltak, hogy nyugi van, van egy másik kemping is, a Backpacker’s campsite, aminek már a környékére sem lehet odamenni autóval, nincs mellette parkoló, csak gyalog és kerékpárral közelíthető meg, és ott bárki maradhat egy éjszakát, aki kerékpárral vagy hátizsákkal érkezik. Erre a célra van, hogy a hátizsákos turisták a nagy túra előtt itt egy éjszakát eltölthessenek, vagy ha többnapos „wilderness trekkingből” visszaérkeznek este holtfáradtan, mikor már nem járnak buszok, akkor ismét eltölthessenek itt egy éjszakát. Tehát ha első este, akármilyen későn is érkezünk meg, ott megszállhatunk és másnap reggel az autósokkal azonos eséllyel sorba állhatunk a Camp4 előtt, ahová majd 8:30-kor érkezik meg a Ranger, és osztja ki az aznap felszabadult helyeket érkezési sorrendben. Ehhez ott kell lennünk minél előbb, és mindenkinek (gyerekeknek is!) személyesen sorba állni. Ezt persze nem kell minden reggel megismételnünk, azt hiszem max. 15 napra előre foglalható a sátorhely.

Ezért kezdtem el nyomkodni a GPS-t ott a farönkök mellett a bódénál, ekkor kerestem meg rajta hogy hol is van az a Backpacker’s campsite. Hála az égnek csak 4km-re volt, ráadásul végig tudtunk kerékpárúton hajtani, így hamar odaértünk.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Miután letámasztottam egy fának a biciklit, és megérdeklődtem egy leendő sátorszomszédunktól, hogy hogyan is működik itt a fizetés (bedobod a pénzt egy ládába), és a bear boxok, vagyis a medve-ládák, leállítottam a felvételt.

Az erdő, ami tele WC-kkel és medvékkel

Amíg Zita felállította a sátrat, én áttekertem a kukksötét erdőn és egy másik kempingen keresztül a Curry Village nevű helyre, ahol egy boltban találtam egy ATM-et. Mivel semmi készpénz nem volt már nálunk, felvettem kétszáz dollárt (ez volt a maximum), hogy tudjunk fizetni a kempingben. Mire visszaértem, Zita már majdnem a vacsorával is elkészült. Evés után bezártunk mindent a medve-ládába és azokat a táskákat, amelyekben nem volt étel, csak a sátorba pakoltuk. Nagyon szigorú törvényeket hoztak itt a medvék védelmében, ugyanis régebben sokan etették a medvéket, egyrészt közvetve, másrészt az itthagyott szemét, vagy a szabadban hagyott emberi ételek által. A medvék sátrakat szakítottak szét, autókat törtek fel, szemétdombokat túrtak szét és mindehhez nagyon hozzászoktak, egész generációkon keresztül. Persze ezen generációk alatt az emberek is tudatosabb szintre léptek és rájöttek, hogy ez nem jó, se a medvéknek – hiszen az ilyen esetek miatt sokszor le kellett lőni őket, mert veszélyesen közel jöttek az emberhez – se az embereknek. Ezért szigorú szabályokat hoztak, ma már nem csak pénzbüntetés vár arra, aki ételt hagy elől, hanem akár még börtönbe is kerülhet. És minden sátorhely mellé nagy barna fémládákat telepítettek, ahová kötelesek vagyunk mindent bepakolni, amit a bőrünkre kenünk vagy fújunk, vagy amit a szánkba teszünk. Magyarán minden ételt és kozmetikumot, tusfürdőt, szappant, dezorort, fogkrémet és ilyeneket, bármit, aminek szaga lehet, beleértve az ételek csomagolását is. Ugyanezen okból kifolyólag itt még a szemetes konténerek is medvebiztosak, egy karabínerrel tudjuk kinyitni őket – ilyet a medve nem tud kinyitni. :)

A GPS OpenStreetMap-es térképe egyébként semmi mást nem jelölt a völgyben a környékünkön, csak egy csomó harmadrendű utat és rengeteg WC-t egymás hegyén hátán. Persze mikor közelebb zoomoltam a térképen, láttam hogy több száz méter is van köztük, de ez akkor is vicces látvány volt elsőre. Egy erdős völgy, tele apró utakkal és rengeteg WC-vel… :) Erről az jelenet jutott eszünkbe a Nincs kettő négy nélkül című Bud Spencer-Terrence Hill filmből, amikor a reptéren Terrence Hill WC után kérdez, mire ezt a választ kapja: “Háhh, barátom, az egész világ egy nagy WC! De amelyiket Te keresed, az ott van!” :D A GPS térképe alapján úgy tűnt, az első állítás itt valóban igaz. :) Persze a valóság az, hogy a völgy kempingekkel van tele és talán még több ezer sátorhelynek is van itt hely, a mosdók pedig ezekhez tartoznak. Zita ragaszkodott hozzá, hogy szeretne lefürödni a nap végén, ezért egy-egy fejlámpával együtt átsétáltunk a legközelebbi komolyabb kemping mosdójához, mert a miénkben nem volt zuhany, de még ivóvíz sem, csak WC. Sajnos végül egész Curry Village-ig kellett sétálnunk, mire zuhanyt találtunk, de végül ott még meleg víz is volt. Jó egy órába telt ez a séta oda-vissza és már nagyon későre járt, mire megjártuk, ezért gyorsan lefeküdtünk.

Alig 5 óra alvás után ébresztett az óra, gyorsan és csendben összepakoltunk, majd átgurultunk a Camp4-hoz. Háromnegyed 6-ra értünk oda, csak 5-6 ember feküdt és ült előttünk a sorban.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mi is megágyaztunk magunknak a biciklik üléséből kitépett hálós matracra, aztán vártunk. Zitánál ez alvással való próbálkozásban merült ki, én pedig a hálózsákomba bújva olvastam tovább a könyvet. 8 óra körül végre már minket is elért a napsütés, ami addig folyamatosan kúszott lefelé a hatalmas szemközti sziklafalon. Innentől már egyből barátságosabb lett a környék és hamarosan már a hálózsákra se volt szükségünk, kellemes meleg lett. 8:30-kor jött a ranger és egy sorszámot osztott ki mindenkinek. Mikor sorra kerültünk, kifizettünk előre 4 éjszakát, 40 dollárt, és megkaptuk a 33-as sátorhelyet, ahol két szomszédunk volt. A táborhelyhez tartozó három bearboxból mi a 33b-t kaptuk meg, ahová azon nyomban be is rámoltunk. A sorban állás közben megismerkedtünk Chrisel, és az indonéz feleségével valamint a lányával, akik érdeklődéssel hallgatták történeteinket. Megbeszéltük, hogy később átnézünk egymáshoz, ők a 8-as táborhelyen laktak.

Az egész Camp4-nak nagyon jó hangulata volt, egy hatalmas sziklafal alatt terült egy fenyőerdőben, és a lombok között ki lehetett szúrni a magasban a Yosemite vízesés felső részét is.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Az egész kemping tele volt sziklamászókkal, akik a kemping határában lévő kisebb sziklákon gyakoroltak. A mosdó ajtóján volt számukra egy figyelmeztetés, miszerint a mászás közben magukkal vitt élelemre nagyon ügyeljenek, mert volt rá példa, hogy egy medve felmászott egy 12-es skálán 5,8-asnak mért falon, csak hogy megszerezze egy mászó élelmét, ami a fal közepére volt akasztva. :) A mosdónál egyébként volt egy külön helységben ivóvíz csap, és bent a mosdókagylók mellett a sarokban egy dupla konnektor, amelyekben többször láttunk drága iPhone telefonokat csak úgy otthagyva tölteni. Lehet, hogy „veszélyesebb” hely az USA Új-Zélandnál, de az is biztos, hogy Magyarországon ilyet egyelőre még nehezen tudnék elképzelni. A bejelentkezéskor megkérdeztük a rangert, hogy rendben lesznek-e a biciklijeink ha a sátor előterében összelakatoljuk őket és otthagyjuk őket egész nap, amíg elmegyünk kirándulni, és azt mondta, hogy bár nem tud semmit ígérni, de azt el tudja mondani, hogy amióta ő itt van (nem volt fiatal a nő…) azóta nem hallott lopásról.

Zita egy darab botból és tűlevelekből apró seprűt eszkábált, amellyel feltakarított a leendő sátorhelyünk alatt. :) Erre én azt mondtam, hogy hát igen, egy igazi boszorkány nem létezhet seprű nélkül! :) Persze közben rettentően tetszett, hogy ilyen kreatív a feleségem. :)

A medve-ládák tetejét néha főzésre is használtuk – így nem kellett messze pakolni az ételt :) De egyébként egy nagy asztal is tartozott a hat fős táborhelyünkhöz.

Ezen az első napunkon még csak egy kisebb túrára mentünk el, mert még mindig rajtunk volt az a fáradtság, ami az előző napon is. Ezért csak egy rövidebb, lapos túrát néztünk ki a völgy keleti oldalába, egy Mirror Lake nevű tóhoz. Menet megnéztük a Yosemite-vízesést is közelebbről, majd az Ahwahne Hotelt, ahol Steve Jobsnak volt az esküvője és a 20. házassági évfordulója.

A Yosemite-vízesés, a világ 6. legmagasabb vízesése

Egy érdekes bogár, aki útközben megtalált minket

Lovagolni is lehet, vannak lovas-kempingek és lovas-ösvények

Zita befért egy fa törzsébe :)

Vicces volt úgy olvasni a könyvet, hogy azokon a helyeken jártunk, ahol a történet is játszódott, különösen, amikor a Camp4 bódéja előtt várva egyszer csak azt kezdte mesélni, hogy a Yosemite Nemzeti Parkban így meg úgy… :) A tóhoz érve egy furcsa gördeszkás srácra lettünk figyelmesek, megállítottuk, és megkérdeztük, hogy jól látjuk-e amit látunk?

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Jól gondoltuk, valóban egy méretes akkupakk volt a deszkája alá szerelve, hátul pedig egy motor hajtotta meg a tengelyt. Mindehhez még egy vezeték nélküli pisztolyszerű távirányító is tartozott, amivel tudott gyorsítani és fékezni. Érdekes szerkezet meg kell hagyni. :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A Tükör-tó pedig valójában az évnek ezen kora nyári szakaszában csak egy félig kiszáradt tómeder, amin keresztül folyik egy barátságos kis patak. Szép hely volt, de igazából semmi különös. Az már sokkal érdekesebb volt, hogy amikor elindultunk erről a helyről, tőlünk csupán pár méterre az erdőből egyszercsak egy gyönyörű szarvas sétált elő és kíváncsian méregetett minket. A hirtelen mozdulatokat mellőzve elővettem a fényképezőgépet, és szerencsénkre, mielőtt még ránk unt volna az állat, hagyta magát lefényképezni.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Hazafelé beugrottunk zuhanyozni a Curry Villagebe, majd a boltban is körbenéztünk. Csak tojást és kenyeret vettünk, mert minden méregdrága volt. Innen a Camp4 jó négy kilométer, ezért buszra szálltunk. A völgyben egy ingyenes Yosemite Valley Shuttle Bus jár körben, ennek huszonegynéhány megállója van és egy nagy kört ír le egy kisebb kerülővel az Ahwahne hotel felé.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A buszsofőrök folyamatosan szórakoztatnak minket a hangosbemondón keresztül, mindig elmondják, hol mit lehet venni és csinálni, melyik megállótól melyik Trailheadhez, vagyis túraútvonal kezdethez tudunk eljutni, és hasonlók. Ezen az estén egy hölgy volt a sofőr, aki egyszer csak a következő kérdést tette fel az utazóközönségének: „Láttak ma már medvét? Mert ha nem, a hatos megállónál talán még láthatnak…” – Nekünk sem kellett több, azonnal lepattantunk a buszról és rögtön észre is vettük azt a kisebb tömeget, akik az út szélén állva lesték az állatot.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

A medve egy fán volt kb. 5 méter magasban, és éppen lefelé mászott. Mikor leért, az egyik ranger a sok közül hangos kiáltásokkal próbálta terelgetni, de az állat hamar ismét egy fán termett. Mindezt mi kb. 100m-ről néztük végig, mert közben minket is terelgetett néhány másik ranger. Miután leesett nálunk a tantusz, hogy az állat valószínűleg tőlünk, emberektől van megriadva, hamar odébbálltunk.

Hazafelé menet sétálva esett csak le nekünk, hogy azok a fák, amelyeken a medvét láttuk, valójában az autóút és az erdőben kicsit beljebb haladó kerékpárút között vannak. Azon a bringaúton pedig tegnap este 9 óra tájban elhaladtunk a bringákkal… :o Jó hogy nem akkor járt errefelé az a maci, az jó kis érkezés lett volna a völgybe. :) A medvéktől egyébként nem kell különösebben tartani, mert nem minket akarnak megenni, csupán a nálunk lévő élelmet, és alapjában véve távolságtartóak az embertől. Ha zajongunk és lármát csapunk, odébb állnak, jó taktika az is, ha többen egymáshoz közel állva össze tömörülünk hogy nagyobbnak látszódjunk a szemében. Csak arra kell vigyáznunk, hogy miközben így elkergetjük az állatot, ne szorítsuk sarokba, mert akkor támadhat. Egyébként nem kell lemondanunk az életünkről, ha megpillantunk egy medvét a közelünkben. Legfeljebb a nálunk lévő élelemről. Főleg, ha azt mondjuk egy sátorban vagy egy hátizsákban hagytuk és azt a medve már megtalálta.

Hazafelé menet hátranézve egy tisztáson megpillantottuk magunk mögött a lemenő nap arany fényében a híres Half Dome-ot, egy óriási félbeszakadt sziklakupolát, ami az egész Yosemite talán egyik jelképe is egyben.

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Bár innen lentről lehetetlenségnek tűnik sziklamászás nélkül feljutni rá, de valójában kiépített, lépcsős, korlátos turistaút visz fel rá. A napi engedélyek számát korlátozták, és elméletben előzetes online foglalás nélkül is meg lehet kapni, ám mi még mindig olyan nagyon fáradtak voltunk ezen a napon is, hogy ilyesmire gondolni sem akartunk. Persze azért a következő napokban elmentünk erre-arra és kirándultunk is, de erről majd csak legközelebb mesélek, mert megint sikerült 6 oldalt regélnem mindössze két nap történéseiről. :)

Történt 2014. június 21-22-én, bicikliztünk 63km-t, megírva július 19-én, ugyanezen napon, ezen sorok befejezésével meggyújtjuk az éppen előttem lobogó tábortűzről az útközben sajnos kettétört, Billtől kapott füstölőt! Köszönjük a segítséged! :)

Klikk a képre a nagyobb felbontáshoz és a teljes galériához!

Mentaszerű finom illata volt :) Talán vadzsálya lehet, ha van ilyen. Na, de most eloltjuk a tüzet és megyünk a sátorba aludni, holnap 100+km-es nap vár ránk!