Nászút a Föld körül

Kezdjük a szörnyűséges dolgokkal, hogy gyorsan túl legyek rajta, mert még gondolni sem akarok rájuk. Legutóbb ugyan nem említettem, de mind a ketten kicsit betegek voltunk a karácsonyi napok alatt. Még Julioékhoz menet, mikor legurultunk a találkahelyre 1800 méterről, megfújt minket a hideg szél, amire nem voltunk felkészülve, hiszen reggel még a meleg tengerszint környékéről ébredtünk és ehhez képest ez a hideg szél nagyon hideg volt, és hát ráment a torkunkra. Kezdődött torokfájással, amire nyomtunk sok mézes teát, de még így is később taknyosak lettünk, először folyt, aztán eldugult, és nálam utóbbi különösen akkor volt kellemetlen, amikor Julio vagy a szülei hoztak-vittek minket a hegyen át és pár perc alatt több száz méter szintet váltottunk, az én fejem meg pattogott belülről és fájt. De ez még mind hagyján, tudom, hogy erről nem illik egy blogon írogatni, főleg ha aztán ebből még egyszer ekönyv formátum is lesz, de ez annyira nem volt hétköznapi, hogy egészen megrémültem, ezért itt is meg kell említenem: zöld köveket székeltem. Nem kicsit, nagyon! Nagyon zöld volt, úgyhogy rögvest meg is gugliztam, mitől lehet ez a nagyon nem normális szín, és kiderült, hogy az antibiotikumnak lehet ilyen mellékhatása, ami valahogy az epével függ össze. Probiotikumot rá, javasoltak! Volt is nálunk pár tasak, amelyek még csak másfél éve jártak le, úgyhogy ezeket be is toltuk. Erre meg visszajött belém a hasmenés. :o Perzse pár nap alatt normalizálódott a helyzet, úgyhogy talán életben maradok. :)

De ezek egyébként kisebb kellemetlenségek voltak a csomagok meg nem érkeztéhez képest, és ezek önmagukban szinte semennyire nem zavarták volna meg ezeket a szép napokat. Viszont az, hogy a csomagok egy része a 10. napon sem érkezett meg az ígért 3 naphoz képest, engem már nagyon kezdett aggasztani. Az meg főleg, hogy azt mondták, hogy a laptop helyett valami kamerát küldött nekik az Amazon ugyanazon a rendelési számon. Akkor meg mi értelme tovább várni, ha egyszer rossz cuccot küldtek, arra ők valószínú utólag sem fognak rájönni, úgyhogy várhatunk itt az idők végezetéig, akkor sem fog megérkezni már a laptop – így gondolkodtam 29-én hétfőn reggel, amit rögtön tett is követett. Julio levitte a városba a spanyol srácot, aki velünk párhuzamosan lakott náluk, és én is velük mentem. Juliot nyomatékosan megkértem, hogy ne jöjjön be velem a Rapidito Expresshez, majd boldogulok, nem szükséges, hogy ő is itt rontsa el a fél napját, mint legutóbb a testvére és az ő családja. Így hát egyedül kopogtam be az ajtón soron kívül, lévén az én csomagom már 7. napja meg kellett volna, hogy érkezzen, és két napja azt mondták, hogy nézzek vissza ezen a napon, szóval akkor nehogy már ezt a több órás sort is végig kelljen állnom. Azért még így is várnom kellett, és míg így tettem, a telefonomon behoztam a google translate-et és lefordítattam vele valami ilyesmit: Ha a csomag ezen a rendelési számon tényleg az én nevemre érkezett, és tényleg egy kamera van benne, akkor szeretném látni, mert ez esetben vissza kell küldenünk az Amazonnak, hogy visszakapjam a pénzem, mert én laptopot rendeltem és nem kamerát. Erre csodák csodájára előkerült egy doboz, amelynek méretei alapján egy ipari tévé kamerát kellett volna rejtenie, vagy legalább 5 nagyméretű laptopot. Ehelyett az ilyen csomagolásokban használt lufikkal volt tele, melyek alatt találtunk egy pici Lenovos dobozt, rajta a nevemmel, és az általam rendelt laptop nevével: Lenovo ThinkPad E140x, és a bolt neve, az Computer Upgrade King is ott volt. Hirtelen nem tudtam, hogy nevessek, vagy mérges legyek, vagy mi, csak egy “Porque diga me camera, está un laptop, no camera!” csúszott ki belőlem, de hiába, mert a válaszukat már nem tudtam értelmezni, de nem is érdekelt, örültem, hogy mégis megvan a laptopom, és próbáltam nem gondolni arra, hogy ez a doboz valószínű már szombaton is pont ugyanitt volt, mikor itt jártunk, csak valamiért nem húzták elő. A kalandnak itt még nem volt vége, ugyanis azt hajtogatták nekem, hogy “Ocsó Libro”, vagyis hogy 8 font a csomag súlya és hogy az 320 quetzal lesz. Ó a rohadt életbe, csak 245 quetzal van nálam! :o Várjatok, elsétálok a legközelebbi bankba, csak két kilométer, 1 óra alatt megjárom oda-vissza! Erre nagyokat pislogtak és tanakodtak, aminek a vége az lett, hogy először egy motorra, majd egy autóba ültettek be, és a sofőr elvitt egy közeli plázába, ahol három bank is volt. Ez igazán rendes volt tőlük, és így spóroltak nekem vagy 50 percet. Kifizettem a csomagot, kérdezgettem még a meg nem érkezett gumiabroncs ügyében, de csak azt mondták, hogy ma és holnap hívjuk őket és majd meglátjuk, hogy megérkezik-e. Azért kibontottam a laptop csomagját, tényleg az volt benne, ami rá volt írva, úgyhogy ennek örömére megettem, amit Zita csomagolt nekem, majd elindultam sétálva a legközelebbi buszmegállóba, amiről az a tudomásom volt, hogy visszavisz engem a babámhoz, és Julioékhoz. Az OpenStreetMap itt egy nagyot hibázott, utcának jelölt egy kapuval lezárt útszakaszt, így végül a kerülővel több mint 8 kilométert sétáltam a városban.

Falfestmények egy forgalmas út oldalában

Itt már a külvárosban sétáltam

De ez kellett is, hogy kicsit lenyugodjak, meg jólesett a mozgás, igaz a levegő nem mindig volt a legtisztább, de voltak olyan részek is, ahol kisebb kanyonszer völgyek peremén caplattam, a távolban hatalmas vulkánok képével a kék horizonton. Séta közben már azt tervezgettem, hogy míg a ninite.com telepíti a sok-sok alkalmazást az új rendszerre, kicserélem a hátsókerekemen a gumit, és pakolok, készülődök, hogy holnap reggel indulhassunk. Hazafelé a buszon a mögöttem ülő fickó megböködte a vállam, majd valamit hozzám szólt és a kezével pedálozni kezdett. Azt kérdezte, hogy én vagyok-e az a bringás férj, akit tegnap a tévében látott? :) Én voltam az, ugyanis Julioék egyik rokona a GuateVision nevű tévécsatornánál dolgozik, és a saját ötletükre összehoztak nekünk egy interjút. Amihez persze megint fel-alá kellett bicikliznünk, amit Zita nem igazán kedvel amióta egyszer Pakisztánban ezzel ment el a fél december 31-énk, de most legalább a táskák nélkül tehettük mindezt és csak a közeli utcákban kellett snitteket felvenni úgy 20 percig. Szóval ez egyáltalán nem fájt. A kérdéseket spanyolul tették fel nekünk, amelyeket Christian fordítása nélkül is megértettünk, de válaszolni már csak angolul válaszoltunk. Erre persze rányomtak egy spanyol szinkronhangot a kész anyagban, aminek nagyon örülünk, nem csak azért, mert így már elmondhatjuk, hogy az urdu után latin-amerikai szinkronhangunk is volt, hanem mert én az angollal is döcögtem egy kicsit, ugyanis az elmúlt napokban kizárólag egyszerűsített angolt beszéltünk a családdal, hiszen Julio-n kívül csak Christian beszél valamennyit angolul, különben csak a spanyol ment. Az pedig számunkra meglepően jól, első nap Julio szüleivel órákon keresztül elbeszélgettünk spanyolul, persze a kiejtésről és a nyelvtanról jobb nem szólni, de a tény, hogy órákon keresztül képesek voltunk viszonylag értelmes párbeszédre spanyolul, mindenképpen biztató! :)

Visszatérve a TV-riportra, itt tudjátok megnézni, csak facebookon van fent, de nem kell megijedni, regisztráció nélkül is végignézhető. :)

28-án Julio Antiguába ment, hogy találkozzon egy iskolatársával, akivel közösen egy öntözési rendszert terveztek meg AutoCAD-ben. A sráccal délután találkoztak ezen a világörökség részét képező helyen, ahová mi elmentünk Julioval.

Útközben ismét láttunk érdekes buszokat

Egy modern óriástemplom kívülről – ez nem az, ahol karácsonykor voltunk, de egy hasonló

Julionak már több vendége megjegyezte, hogy tele van Guatemala hirdetőtáblákkal, és ez nem szép. Tényleg rengeteg van belőlük. A Pollo Campero egy főleg csirkés ételeket felszolgáló “nemzeti” gyorsétterem lánc, minden guatemalai nagy kedvence, olyannyira, hogy pl. a KFC nem tudott érdemi piaci részesedést szerezni itt

Ez már Antigua, vagyis pontosabbban Antigua Guatemala – Régi Guatemala. 1717-ben egy földrengés pusztította el Santiago de los Caballeros, a régi fővárost, ami a mai Antigua helyén állt egykor. Egy-két épület azért megmaradt és ezeket a romokat meghagyták mementóként. A pusztítás után a főváros a mai Guatemalaváros helyére költözött, és ez a hely pedig az évek során turisztikai látnivalónak nőtte ki magát, amely egyike a három guatemalai világörökségi helynek.

Ez a kapu az egyik legnagyobb jelképe a városnak

Kresztábla csempéből kirakva

Ezt nem tudtuk mire vélni, főleg hogy ebben az utcára nyíló helyiségben egy autó parkolt :o

Az egyik szuvenires sor

Ez az utcakép a háttérben a vulkánnal szintén nagyon jellemző Antiguára

Ez a fajta felülnézeti ábrázolási mód pedig tipikus guatemalai – mi is vettünk egy ilyen festményt, ami egy piaci jelenetet ábrázol, persze csak egy apró, 10cm-es képen :)

A romokhoz nem, vagy csak belépővel lehetett bemenni

Egy részlet a híres kapu mögötti templom homlokzatáról

És a teljes homlokzat

A templom előtt egy jó kis ételbazár is volt

A kapu toronyórája a háttérben a vulkán tetejével

Játszottunk a pocsolyával :)

Utcai árus hölgyek tradícionális öltözékben

Húsvétkor nagyon színes menet van a városban, végighúzzák az utcákon a keresztutat ábrázoló kocsikat Nagypénteken

A kapu, alatta a vulkánnal – sajnos szembe sütött a nap, ezért ennél jobb kapus-vulkános képet nem tudtam készíteni

Kislány a lámpa alatt

A vulkán és a kapu utcája – ha ilyen, de ennél szebb, színesebb fotót akartok erről a témáról, akkor reggel próbáljátok meg, mikor háttal süt a nap! ;)

Egy festmény a híres quetzalmadárról, guatemala nemzeti madaráról

Utcai árusok a piacon, szép ruhában

Este a főtéren felgyújtották a fákat. Mármint a fákon lévő díszkivilágítást :)

A főtér oldalában élőzenét hallottunk, ezért odamentünk, és megnéztük, mi történik. (0:21). És ha már videók, akkor feltöltöttem egyet még 27-éről is, amikor a buszmegállóban várakoztunk és figyeltük az életet (0:23).

Tovább indulunk!

29-én délután rendberaktuk a bringákat és Zita még aznap, én másnap reggel összepakoltam, majd egy búcsúzkodás után elindultunk.

Búcsú Juliotól (az idősebbtől) és Rebeccától

Az első városig rengeteg szintet leadtunk, gyakorlatilag 20 percig egyet sem tekertünk a pedálokon, csak vitt minket a gravitáció lefelé a kétszer két sáv melletti leállósávban. Itt aztán az út leszűkült és egyből ismét megjelentek a riksák és az itteni településekre jellemző kaotikus, zajos hangulat

A szintmetszet Guatemalavárostól San Salvadorig – Ezt a távot 3-4 nap alatt terveztük megtenni

Az első nagyobb emelkedő közepén, pont a legjobbkor, szembejött egy kókuszárus család, megálltunk náluk pihenni és folyadékot pótolni. Azt tudtátok, hogy a kókuszlevet a kókusz belsejéből állítólag még intravénásan is be lehet venni? Állítólag… :)

A kókuszárus hölgy nagyon profin bánt a macsetével, képest volt úgy meghámozni a kókuszt, hogy annak csak ehető, illetve iható része maradt :)

A következő városban letértünk a főútról, hogy megtaláljuk a postát

Ami ezzel a templommal szemben volt

Bent a postahivatalban a falon egy régi kapcsolótábla figyelt :)

Megint feladtunk néhány lapot, majd jelezzétek, ha megérkezett! ;)

Visszafelé menet a bazársoron – itt vettünk is egyébként egy pót gumitömlőt

Vidéken mindjárt kevesebb az óriásplakát, de azért még itt is elég színes a kép

Itt így néz ki a kukásautó

Egy folyómeder egy duzzasztógát mellett, a következő nagy lefelé aljában

Valamilyen növényt árultak így az út szélén

A máskor kátyús, keskeny út bizonyos helyeken széles, gyönyörű autópályába váltott át, amiről ki nem találtuk volna, hogy Guatemalában vagyunk

Persze aztán jöttek ilyen részek, a gyerekek önfeledten kiáltoztak utánunk, a háttérben a bádogviskók, amelyekben a család él – Ez is Guatemala, sőt, inkább ez Guatemala…

Aztán megint autópályán…

Egy-két pontról igen szép kilátásunk nyílt

A vacsorázó helyünk – Más is éhes volt a hátrahagyott csirkecsontokra :) Az árak itt mindjárt mérsékeltebbek, itt egy városi kis pizza árából rögtön 6 rántott csirkecombot tudunk enni sült krumplival

A pap és a családja – épp a templomot festették, amikor befutottunk, hogy aludhatunk-e valahol

Nagyon rendesek voltak, megengedték, hogy a templomban aludjunk

A sarokban konnektor is volt, de egyébként nem lett volna rá szükség, az új netbook aksija állítólag 8 órát is bír – annyit pedig nem dolgoztam, éjjel fél kettőkor feküdtem le, innnen írtam az előző bejegyzést, San Jose Las Cabezasban, ami egy olyan pici település, hogy a Google Maps térképe nem is jelöli – de az OpenStreetMap igen! :)

Fürdőszobánk :) Guggolva zuhanyoztunk le a szomszédos romos, félig felépített házban

Reggel, mikor elhagytuk az éjszakai menedékül szolgáló templomot

Reggelink – Plato Tipico, egy tányér tipikus étel :) Tejfölszerű krém, bab, tojás, tortilla, 5 narancsból facsart narancslé

Utóbbit ezzel facsarták

“…ott szükség nincsen!” – Hogy is van a teljes szöveg magyarul? :)

Már reggel jó kis hőséget kaptunk

A határ előtti utolsó városban gondoltunk egyet, és megálltunk, hogy felhívjuk skype-on a családunkat, ugyanis ez a nap december 31-e volt, és lévén a 7 órás időeltolódásnak, odahaza már javában délután volt. Szerencsénkre pont megtaláltuk a pestlőrinci házunkban mindkettőnk szüleit, így újra láthattuk kicsit a régi szobámat és a szüleinket skypeon keresztül :) Így még frissiben hallhattuk a legújabb történetet, ami azt hiszem ékes darabja lesz a családi élménykalendáriumnak: a szilveszteri malacvágtás futóversenyen apukám 5 kör helyett 6 kört futott, és még így is harmadik lett. :) Az 1km-esnek mondott kör valójában rövidebb volt, és mivel apukám évtizedek óta fut, pontosan ismeri a saját tempóját, ezért nem is számolta futás közben a köröket, hanem csak az óráját nézte, és amikor látta, hogy az idő szerint még távol jár az 5km-től, ráhúzott még egy kört. :) Aztán csodálkozott, hogy az eredménylistán azok is előtte vannak, akiket lekőrözött. :) De mivel semmiféle komoly díjazás nem volt, végül ez ügyben nem is szólt a rendezőknek, pedig toronymagasan megnyerte volna az ötkörös idejével a “veterán” kategóriát, de úgy volt vele, hogy minek ezen rugózni, majd jövőre számolja a köröket, aztán majd néznek az ellenfelek, mennyit fejlődött egy év alatt. :) Ez az eset egyébként teljesen rávall, és azt hiszem ebből a fajta lököttségből én is örököltem, mert mikor a minap beszélgetés közben a körmömet vágtam, három és fél ujjam lemaradt a nyírásból és ezt csak napokkal később vette észre rajtam a feleségem – vidám kuncogások közepette. :) Addig jó amíg az ilyesmin csak nevet velem. :)

Skype közben újra szembesültünk az új netbook webcamerájának csapnivaló minőségével, ami valószínű nem gyári vagy tervezési, hanem egyedi hiba. Szóval vannak apró bajok bőven, de ezeken igyekszünk nem idegeskedni. Csak elindítani a hibajegyet a gyártónál, aztán menni tovább az utunkon, elvégre ez nem tart vissza minket semmitől. Most nem spóroltunk a megabyteokkal, hiszen tudtuk, hogy egy óra múlva elhagyjuk az országot, és onnantól már nem használhatjuk ezt a mobilnetet, amin még biztos, hogy bőven maradt a 2,5 GB-os csomagból. A család után még egy barátomat, Bafot is felcsörögtük, igaz velük csak 2 percet sikerült beszélni, aztán megszakadtunk. Ezalatt megtudtuk, hogy odahaza -15 fok van, és hogy menjünk a francba, hogy itt csak éjszaka van hűvös, de akkor se nagyon megy 20 fok alá a hőmérséklet. :)

Miután felmásztunk egy 120 méteres emelkedőn, majd az azt követő hasonló társán, egy nagy lefelében ez a látvány tárult elénk

Később a völgy is kitárult a folyóval, ami egyben a határvonalat is képezi Guatemala és El Salvador között. Tehát a háttérben látható vulkán már El Salvadorban van! :)

Szó szerint fordítva: “Boldog Utat!” :)

Hát ezt is megéltük, megérkeztünk az utazásunk 33. országába! :)

Legközelebb innen folytatjuk! ;) Történt 2014. december 27. és december 31. között, megírva 2015. január 4-én. Bicikliztünk 67 és 50,5 kilométert, bár az utóbbi szakasz még nem ért véget az útinaplóval.