Chittagong Hill Tracks #2 – 3 csodálatos nap kényszer-vendégségben egy Marma családnál
Zita betegsége és gyógyulása
Mikor eldöntöttük, hogy 37,8 fokos hőemelkedéssel nem bringázunk tovább, már meghívott magához minket Labre. Az ő kezébe adtam a botot, hogy tartsa távol a népeket a bringáinktól, és ő tanított meg minket a Bondu Tin Din első verszakára. Motorral ment előttünk, mi pedig követtük. Hamar letértünk a főútról és egy kis téglából kirakott mellékutcán haladtunk, aminek az egyik oldalán házak voltak, a másik oldalán víz állt. Érdekes, hogy még itt a dombos vidéken is ennyi helyen áll a víz.
Labre egyre kisebb utcákba vezetett minket, a végén már csak egy sikátorban haladtunk, amiből egy még keskenyebb kis utcácskába kanyarodtunk le. Ennek a végén már kaput nyitott és mi betolhattuk a bringáinkat a kis udvarba. Zita ledőlt egy ágyra, és hamar elaludt. Később borogattam, és újra megmértük a lázát. Délutánra úgy tűnt, rendben lesz, mert lejjebb ment, de aztán este sajnos ismét felment. A következő nap már 38 fölé is felment a láza, és ekkor úgy döntöttünk, irány az orvos. Labre Zitát motorral vitte, én pedig követtem őket a rekun. A kórház hála az égnek a faluban volt, így nem kellett messze mennünk. Az orvos megvizshálta Zitát nem állapított meg semmi konkrétat, csak hogy itt, ilyen trópusi éghajlaton gyakran belázasodhat az ember, már egy sima megfázáskor is, pláne ha nem szokott a meleg, nedves levegőhöz. 
Felírt paracetamolt, valami antibiotikumot és még egy gyógyszert, ezeket kiváltottuk, de még nem kezdte el szedni Zita. . Olvass tovább…
Mire odafordultam, már csak egy indiait láttam a földön fekve, Zita feldöntött bringája mellett. És a kettétört kitámasztót. Ez a hülye beleült a bringába, úgy hogy az a kitámasztón volt! Eszébe se jutott, hogy a bicikli az valaki másé, és kárt is tehet benne, ne adja az ég, esetleg mielőtt hozzá nyúlva, megkérdezhetné, hogy szabad-e? „This is India!” – Ez India. Ez is India. Igazából predesztinálható volt az esemény, és az, hogy eddig nem következett be, csak a fokozott figyelmünknek volt köszönhető, és hogy amikor csak lehetett, nem sztenderen tartottuk a bringákat, hanem valaminek támasztva. Az, hogy nem üvöltöttem le a csávó fejét, csak annak köszönhető, hogy hála a sikh barátainknak, éppen kitörően jó lelkiállapotban voltam, amit persze emberünk Zita sztenderével együtt gyorsan lerombolt. 
Legutóbbi hozzászólások