Bejárat > Előzmények > Az első négy nap pontos túraterve – Csatlakozz hozzánk! Programajánló a Pünkösdi hosszúhétvégére

Az első négy nap pontos túraterve – Csatlakozz hozzánk! Programajánló a Pünkösdi hosszúhétvégére

május 29th, 2011

Sokan kérdeztétek, hogy mikor indulunk a túrára, és hogy lehet-e megnézni az indulást, vagy csatlakozni az első szakaszon. Igen, lehet, és most azt is megírjuk, hogy pontosan mikor indulunk, hogyan, merre tekerünk, és hogy hol lesznek a táborhelyek. Mindenkit nagy szeretettel várunk! Indulás június 11-én, reggel 8 órakor a Hősök teréről. Akár csak az első pár kilométerre Budapesten, akár egészen Szegedig, vagy Temesvárig, de útközben is lehet csatlakozni egy-egy rész szakaszra is.

A menetről, haladásról, megállókról

Ez most nem nászmenet lesz, bár nagyon jó móka volt, de most nem fogunk csörömpölni, csilingelni és dudálni, viszont haladni annál inkább szeretnénk. Ez óhatatlanul is nehéz nagy csapatban, ezért elképzelhető, hogy szét fogunk szakadni, akár kilométerekre is egymástól. Nem kell megijedni, nem kell megsértődni, ez a kerékpártúrázás velejárója, pláne így ilyen formában. Leszünk néhányan (legalábbis reméljük!), nem összeszokott túrázók, mindenki más-más tempóhoz szokott, más neki a kényelmes. Ezért találtuk ki a megállókat (olvasd részletesebben lejjebb), hogy ezeken a pontokon bevárjuk egymást, ott (is) beszélgessünk, együnk-igyunk, rendezzük a dolgainkat. Illetve ha valaki nap közben szeretne csatlakozni hozzánk, ezeken a pontokon egyszerűbb azt megtennie.
Arra azért figyelj oda, hogy el ne tévedj, jegyezd fel magadnak az útvonalat jól, vagy maradj valaki olyan mellett, aki azt jól ismeri! A tempónk nem lesz gyors, városon kívül 18-20km/h-val tervezünk haladni, városban értelemszerűen ennél valamivel lassabban. Ha valaki mégis elkallódna, vagy valami történne vele (pl. egy defekt), annak tudni fogjuk a telefonszámát, és megtaláljuk.

Jelentkezés

Itt, kommentben. A hozzászólásnál meg kell adnod az e-mail címed. Ez a cím nem lesz látható itt a honlapon, de mi látni fogjuk, és akik jelentkeztek, körlevelet fognak kapni, amiben kérjük majd a telefonszámukat, illetve ha valami hír van, vagy változás, azt megírjuk, de igyekszünk ide is kitenni mindent. A jelentkezés csak azért kell, mert tudnunk kell a pontos létszámot. A telefonszám pedig az előző bekezdésben írtak miatt. Soha nem fogtok tőlünk spam-et kapni az e-mail címetekre.

A pontos útvonal

Ide kattintva teljes képernyőn is meg tudod nézni. Ezt utcáról utcára követni fogjuk, akár be is másolható egy GPS készülékbe ez a track.

1. nap – Budapest – Pusztavacs, 64km, sík terep, 95% aszfalton

Találkozó június 11-én szombaton, reggel 7:45-kor a Hősök terén. Indulás 8:00-kor. Az Olof Palm sétányon kitekerünk a Városligetből (…aztán a városból, a megyéből, majd az országból… – Forrest Gump után szabadon, csak mi nem fordulunk meg, ha elértük az óceánt), folytatjuk a Stefánián a kerékpárúton, majd a Hungárián, szintén a kerékpárúton, végig a Népliget oldalában, aztán a József Attila lakótelep szélén lévő szerviz utakon. Végighajtunk az Ady Endre úton, a Havanna lakótelep egyik parkolóján átvágunk a Bókay Árpád utcára, amin ütközésünk végighajtunk a Madarász utcáig, ahol jobbra fordulunk, és itt lesz az első pihenő, ahol limonádé és zsíros kenyér várja a fél várost megjárt kerékpártúrázókat.
Miután itt újra összeverődött a csapat és mindenki feltöltötte magát kalóriákkal és rendbe rakta a folyadékháztartását, folytatjuk utunkat a Péter-halmi erdőn keresztül át Gyálra, hogy aztán elhagyjuk a várost. Ócsán a kereszteződésben bevárjuk egymást, majd irány tovább Inárcs, Kakucs felé.
A következő megálló Újhartyán, az út jobb oldalán egy kis virágos tisztáson, a falu közepén egy fából készült trianoni emlékoszlopot találunk. Ezt az oszlopot Fajth Benő barátunk faragta. Sajnos ő nem tud csatlakozni hozzánk, mert ekkor már épp valahol ő is szeli az országutat szokásos éves kerékpártúráján. Mindenesetre itt megállunk ismét kicsit, és szusszanunk egyet, bevárjuk egymást.
Innen már nincs több megálló, irány Pusztavacs, Magyarország közepe, első napi táborhelyünk. A sátrazás engedéllyel fog történni, le van beszélve a Pusztavacsi Önkormányzattal. Az országunk mértani közepén található emlékmű egy szép kis réten található a falu határában. Ezen a helyen fogunk táborozni, ahol az önkormányzat elmondása szerint találunk padokat, tűzrakó helyet, és ivóvizet. Ez a hely nincs semmilyen kerítéssel elkerítve, csak egyszerűen kint leszünk a falu határában, ezért kérnénk mindenkit, hogy figyeljen oda az értékeire! Jól zárja le a kerékpárját és minden értékét tartsa a sátorban, az alvóhelyéhez közel.
Az esti program szalonnasütés, beszélgetés a tábortűznél, tiszta ég esetén a tejút és a csillagok bámulása földnek vetett háttal.

2. nap – Pusztavacs – Tisza part, 90 km, sík terepen, 90% aszfalton

Miután reggel összeszedtük a táborunkat és magunk után a szemetet, újra nekivágunk az országútnak, és meg sem állunk az örkényi vasútállomásig, ahol csatlakoznak hozzánk a későn érkezők, illetve ha valakinek programja lenne vasárnap-hétfőre, az itt haza tud teleportálni a vonat segítségével.
A következő megálló Kecskeméten lesz, ahol a térképen is jelölt pontnál találkozunk az érkezéstől számított másfél óra múlva. Ez csak azért kell, mert nem biztos, hogy mindenki ugyanott, ugyanazt, ugyanannyi ideig szeretné ebédelni és vásárolni, de ettől még maradhatunk együtt ebben a másfél órában is, ha úgy alakul. Részünkről a program egy hamburger bedobása és étel vásárlás lesz a következő estére és reggelire.
A következő, a kecskemétinél sokkal rövidebb megálló Lakiteleken lesz. Innen folytatjuk Tiszaug, és Tiszasas felé. Utóbbi után már a töltésen (földút) fogjuk folytatni egészen a sátorhelyünkig, ami egy kiépített táborhely lesz a Tisza egyik holtágánál, a töltés mellett. Vizet ide talán csak a közeli tanyákról tudunk szerezni, szóval a legjobb lesz, ha Kecskeméten nem dobáljuk el a kiürült PET-palackjainkat, hanem szépen magunknál tartjuk, hogy aztán Tiszasasnál feltöltsük őket vízzel az éjszakára. Az esti program ugyanaz, mint előző este, csak ez már egy másik este lesz, egy másik helyen.

3. nap – Tisza part – Szeged, 83km, javarészt töltésen

Ezen a napon miután összeszedtük a sátorfánkat, először Csongrád központjában állunk meg. Pünkösdhétfő lesz, tehát senki ne számítson nyitva lévő boltokra, amit nem vettünk meg az előző napokon, azt ma nem fogjuk tudni beszerezni. Mindenesetre itt lesz egy megálló, ami után kitesszük magunkat a Tisza töltésére, és meg sem állunk Szegedig. Rossz idő esetén a rövidebb és gyorsabb országutat választjuk Baks – Ópusztaszer – Sándorfalva útvonalon.
Szegeden van lehetőség megszállni 360°bringa szervezésben 1500 Ft / fő / éjszaka áron, de ehhez szükséges tudnunk a létszámot előtte, tehát aki szeretne Szegeden megszállni az jelezze itt kommentben, majd igazolja vissza mailben(arra a levélre válaszolva, amit megkap, ha írt kommentet). Szegeden továbbá megvendégelnek minket szegedi halászlére ezen a hétfő estén, tehát ezért is fontos a létszám.

4. nap – Szeged – Temesvár, 122km, síkon, aszfalton

Reggel feltankolunk Pick szalámiból, aztán kirakjuk magunkat a 43-as utat szegélyező kerékpárútra, és meg sem állunk Romániáig. Az új ország 6-os főútján folytatjuk, de nem kell megijedni, állítólag gyér a forgalom, és nyílegyenes az út. Ezen a napon kicsit sok lesz a kilométer, de majd nagy étvággyal faljuk fel őket, hiszen a jutalom egy teljes pihenőnap Temesváron.

Mindenkit sok szeretettel várunk ezen négy nap bármelyik szakaszára! Ha kérdésed, kérésed van, tedd fel bátran kommentben! Ha még Temesvár után is velünk tartanál, természetesen erre is van lehetőség, de ahhoz előbb jól kell válaszolnod 3 beugratós kérdésre! :) Ez esetben is kommentben jelentkezz! ;)

  1. Gyula
    május 30th, 2011 06:18-nél | #1

    Sziasztok!

    Fannival ott leszünk.

  2. Biro István
    május 30th, 2011 12:37-nél | #2

    Sziasztok ! :) Érdekel és remélem, hogy ott is leszek ! :)

  3. Kovács Ákos
    május 30th, 2011 16:07-nél | #3

    Háj!

    2 dolgot szeretnék.

    Az egyik, hogy szerintem vasárnap elmotoroznánk a szálláshelyetekre, ezt már mondtam korábban is. Ami hirtelen eszetekbe jut és nem féldisznó méretű, azt magunkkal tudjuk vinni.

    A másik, hogy szombaton elképzelhető, hogy eljönnék bringával, szóval leadom a nevem, hogy számítsatok rá.

    Pontosabban nem tudok nyilatkozni, mert elvileg van más programom is azon a hétvégén, és nincsenek letisztázva a körülmények.

  4. Horváth János
    május 31st, 2011 18:58-nél | #4

    Szia Árpi!

    Szeretnék veletek menni Temesvárig.

  5. június 2nd, 2011 06:57-nél | #5

    Sziasztok. Ha az égiek is úgy akarják, akkor az Pusztavacson emlékműnél találkozunk.
    Addig is szép napokat!!

    Lajos

  6. Tóth H. Zsófi
    június 5th, 2011 17:08-nél | #6

    Sziasztok,

    plusz két fő első napra valameddig ;)

    üdv: Zsófi

  7. Holluby Andor
    június 5th, 2011 19:04-nél | #7

    Sziasztok!

    Három napig szeretnék Hozzátok csatlakozni

    Üdv: Andor

  8. Vegaaa
    június 7th, 2011 10:45-nél | #8

    “Reggel feltankolunk Pick szalámiból, aztán kirakjuk magunkat a 43-as utat szegélyező kerékpárútra, és meg sem állunk Romániáig.”

    szegedi országuti kerósként mondom néktek, hogy az a bizonyos kerékpárút Klárafalva elött 1 kilométerrel elfogy. utána az úton tilos kerékpározni, ami egy dolog, de tapasztalataim szerint életveszélyes is. rosszabb mintha az ötösön jönnétek végig peströl szegedre, mert a 43-on nagyobb forgalomra keskenyebb aszfalt jut. nemtudom hogy mennyire foglalkoztat titeket ez az infó, de ha mégis, akkor elárulom hogy nyugodtan lehet menni Kübekháza felé is:
    http://www.gmap-pedometer.com/?r=4560448
    végig jó minőségű aszfaltburkolat van és “csak” 4 kilométerrel hosszabb. ha jól számolom, akkor 15-én indulnátok Temesvárra. nekem arra a napra pont szabadnapot adtak, úgyhogy ez esetben szivesen csatlakoznék és elmennék veletek a határig.

  9. Arpi
    június 8th, 2011 18:59-nél | #9

    @Vegaaa
    Ok, köszi, nem megyünk a 43-on. A bejegyzést már nincs idő módosítani… reméljük nem akarna épp ott valaki csatlakozni hozzánk. (úgy hogy előtte nem írja meg itt, ahogy kértük)

    Köszi az infót! Mi mindig hallgatunk az okosabbra. ;)

  10. Molnár Zsuzsa
    június 9th, 2011 11:47-nél | #10

    Azt hiszem, elintegetlek Benneteket szombat hajnalban a Hősök teréről. (gyalogosan:) Örülök Nektek, nagyon!

  11. UB
    június 9th, 2011 11:53-nél | #11

    Szombaton csatlakoznék én is. Estére sajnos nem tudok maradni.

  12. bringas
    június 9th, 2011 16:35-nél | #12

    Sziasztok! Csak gratulálni tudok Nektek ehhez az embert próbáló úthoz. Én is tervezek és készülök egy hosszabb útra júliusban, szólóban. Hegyeshalom-Fulda-Passau-Hegyeshalom útvonalon. Amikor tudok, felnézek az oldalatokra hogy merre jártok éppen. Balesetmentes gurulást kívánok. a bringas, Pilisvörösvárról

  13. Zéta
    június 10th, 2011 08:34-nél | #13

    Szia Árpi!

    Én 150 km megtétele után Szegeden csatlakoznék hozzátok hétfő este, és Temesvárig mennék.
    Tehát szükségem lenne egy szállás férőhelyre is. Írd meg a szükséges tudnivalókat.

  14. Isu
    június 10th, 2011 14:46-nél | #14

    Zita, Árpi!

    Másodmagammal csatlakoznék hozzátok és Pusztavacson kívánnánk nektek jó földkerülést.
    Akkor holnap a Hősök terén 8-kor. Jó pakolászást.

  15. Hugyi Zoltán
    június 11th, 2011 15:54-nél | #15

    Sziasztok!

    Holnap tudnék csatlakozni hozzátok egy napra Pusztavacson. Mikor indultok onnét? Ha még olvassátok, akkor megüzennétek, hogy mikor indultok Pusztavacsról, és hol lellek fel benneteket. Ha nem,akkor keresem a sok bringást…:))))

  16. június 11th, 2011 17:24-nél | #16

    Sajna nem tudtam veletek menni, de holnap görkorival tolok egy 65km-es tiszteletkört a Tisza-tó körül. Jó utat, kitartást és hátszelet kívánok nektek.

  17. hvcsaba
    június 11th, 2011 18:48-nél | #17

    Kedves Zita és Árpi!

    Ma tekertem együtt egy kedves bringás társasággal és épp ti voltatok a téma. Mindenek előtt szeretnék nagyon sok boldogságot kívánni nektek egész házas életetekre és majd sok apróságot.

    Sajnos nem tudok veletek tartani ezen az első négy napon, de lélekben veletek leszek. Én Pünkösd hétfőn a tervek szerint a Heves – Salgótarján – Fülek – Bánréve – Miskolc 250km-es szakaszt fogom teljesíteni a Tátra körre való felkészülés jegyében, de őszintén bevallom szívesebben lennék veletek, annyira tetszik a nászutas tervetek. Amikor meghallottam, arra gondoltam, amit ti is említettetek, hogy ez alatt a 3 év alatt aztán tényleg igazán meg fogjátok ismerni egymást. Sok kitartást kívánok az esetleges nehézségek elviseléséhez.

    Mióta olvastam a nodrkappi túrádról, állandóan azt kérdezem a 3 éves kislányomtól, hogy eljön-e majd velem Nordkappba. Mindig igent mond.

    Ha a nászutatok során bármikor szükségetek lenne segítségre angol, francia, olasz vagy lengyel nyelven, csak írjatok az e-mail címemre, igyekszem segíteni nektek. Én ezt tudom felajánlani segítségként.

    Sziasztok, boldog kerékpározást kívánok,

    Csaba

  18. Zéta
    június 12th, 2011 09:27-nél | #18

    @Vegaaa

    A negyedik nap az 14-e, kedd! Ha csatlakozni akarsz, akkor ez a helyes dátum.

  19. Biro István
    június 12th, 2011 10:45-nél | #19

    Sziasztok ! :) Szombaton 15 órakor az ország közepén voltam, de sehol senki sem volt ! ? Lehet, hogy én rontottam el valamit ? ! :) Csupán három angolul beszélő bringa-túrással találkoztam . Jó utat kívánok ! :) István

  20. Isu
    június 12th, 2011 13:15-nél | #20

    Szervusz Bíró István! Nem rontottál el semmit, mindössze még egy kicsit kellett volna várnod 17 óráig, mert akkor érkeztünk középre. Szép nyugodt túra volt, viszont nagyon lassú. Árpiék úgy gondolták, hogy lesz még idejük kerekezni, nem siettek sehová. A lefelé vezető út 9 órát vett igénybe. Jómagam Pusztavacson elköszöntem mindenkitől és 3 óra múlva már otthon ittam a söröm. A három táskás bringást mi is láttuk, de nem beszéltünk velük. Üdv, Isu

Hozzászólások lezárva