Bejárat > Ázsia, Kína > Ágyas busszal Kashgarból Sost-ba, Pakisztánba – Első rész

Ágyas busszal Kashgarból Sost-ba, Pakisztánba – Első rész

Miért busszal?

Néha zavarban vagyok, mert van, hogy két naplóírás között eltelik egy hét is, és közben rengeteg élmény ér minket, melyek mind felülírják a rövidtávú memóriámban található emlékeket, most például nem emlékszem, hogy leírtam-e már, hogy miért döntöttünk úgy, hogy buszra szállunk már Kashgarban, és nem csak a tőle 290km-re található Tashkurgan-ban. De jobb kétszer, mint egyszer sem, szóval: Az nyilvánvaló volt, hogy Tashkurgan-tól, a kínai határállomástól a pakisztáni határállomásig, a 4734m magas Khunjerab hágó túloldalán található, 2700m fekvő Sost-ig nem kerékpározhatunk, mert ezt nem engedik a kínai hatóságok. Arra volt valami esély, hogy ha találunk egy dzsipet, ami felvisz minket a hágóig, akkor onnan le tudunk bringázni Sost-ig, de mivel már november második felében jártunk ekkor, és a dzsip költséges lett volna, ezt az ötletet eleve elvetettük. Sőt, végül úgy döntöttünk, hogy nem játszadozunk az idővel és nem kockáztatunk, hanem amilyen gyorsan csak lehet átjutunk Pakisztánba, nehogy azon a 3-4 napon múljon a bejutásunk, ami alatt letekernénk a 290km-t Tashkurgan-ig. Kicsit fájt, hogy megint teleportálunk, de úgy voltunk vele, hogy csak jussunk be Pakisztánba, aztán ott még mindig lesz mit bringázni, Sost és Iszlamabad között ugyanis 770km hosszú a Karakoram Highway. Inkább biztosra megyünk, és tekerünk „csak” 770km-t a KKH-n, mintsem hogy kockáztassunk, csak azért, hogy a kínai oldalon is tekerjünk még 290km-t, így összesen 1060km-t a híres magashegyi úton.

Ágyas busszal egy tashkurgani hotelig

A buszállomásra megérkezve még nem volt biztos, hogy elindulunk az adott napon, ez azon múlt, hogy összegyűlik-e az elegendő utas Pakisztán felé. Erről fogalmunk sem volt, hogyan tartanak nyilvántartást, mert amikor előző nap kérdeztük a buszt, nem írtál fel a nevünket semmilyen listára, sőt ez az indulásunk napján sem történt meg. Ezzel már el is árultam, hogy végül sikerült elindulni azon a napon, amikor terveztük. Miután megérkeztünk az állomásra, két-három óra várakozás után kiderült, hogy megyünk, indul a busz ezen a napon. Újabb egy óra elteltével bepakolhattuk a bringákat és a táskáinkat a busz hátuljába, majd kb. újabb fél óra múlva végre kigurultunk az állomás udvaráról. A táj nem okozott sok fájdalmat azért, mert busszal suhantunk keresztül rajta. Kezdetben egy nagy, széles, de sziklás, meredek oldalú völgy jobb oldalán hajtottunk, aztán pedig, amint felértünk a Pamír fennsík ezen kínai, keleti peremére, dezsavú érzésünk támadt, ugyanis a táj nagyon hasonló volt ahhoz, mint amit Murgab környékén láttunk Tádzsikisztánban. A fő különbség a lakosok mennyiségében volt, egymást érték a falvak. Na jó, az út minősége is nagy különbség volt, ugyanis egy tökéletes minőségű gyönyörű széles aszfaltozott országúton hajtottunk, igaz ez sokat nem érdekelt minket, hiszen egy buszban ültünk.
Egy buszban, amiben nem voltak székek, azonban ágyak igen. Három sorban, és két szinten. Mi a bal oldali sorban lent, egy általunk előre megtisztított ablak mellett foglaltunk ágyakat. A bal oldal fontos volt, mert az útikönyv külön megemlítette, hogy ha látni akarunk valamit a tájból akkor a bal oldalon foglaljunk helyet. Ebben teljesen igaza volt a könyvnek, mert végig a völgy jobb oldalán hajtottunk, a busz jobb oldalából legtöbbször csupán a mellettünk elsuhanó sziklafalat láttunk volna.
A busz sötétedés előtt végül megállt Tashkurganban egy szálloda mellett. Ezt igazán nem értettük, mert azt gondoltuk, azért vannak ágyak a buszon, hogy ott aludjunk út közben, tehát azt hittük, hogy éjjel is buszozni fogunk, de ez nem így volt, az egész busz leszállt és szobát bérelt a szállodában. Megkérdeztük, hogy maradhatunk-e a buszon, de ezt nem engedték, igaz talán a nagy hideg miatt nem is lett volna jó ötlet.
A szoba 60 yuan volt kettőnkre, épp a fájdalomküszöbünk környékén, valamivel 1000 forint alatt. A szobához járt egy termosz forró víz is, amit kiválóan fel tudtunk használni a vacsorához, tésztalevest készítettünk. Jókat derültünk és örvendtünk közben a Kindle segítségével elolvasott hozzászólásokon, majd esti mese gyanánt megnéztünk egy buta amerikai vígjátékot, aztán én még írogattam egy kis naplót, mielőtt eldőltem volna.

Arman mesél Pakisztánról, K2-ről, 9/11-ről, földomlásról…

Másnap 8:30-kor indult a busz, újra helyet foglaltunk az ágyainkon, majd elkezdődött a szokásos kedélyes diskurzus a pakisztáni barátainkkal. Merthogy a busz utasait a svájci házaspáron és rajtunk kívül kizárólag pakisztániak alkották. Ők mind nagyon barátságosak voltak és sokuk nagyon jól beszélt angolul. A legtöbbet közülük Arman Ali-val beszélgettünk. Arman tour guide, vagyis túravezető volt 2001. szeptember 11-e előtt, de miután a repülők lerombolták az ikertornyokat New Yorkban, Pakisztánt az amerikai média feketére festette, és az előtte a turisták által igen kedvelt országban gyakorlatilag szinte megszűnt a turizmus, alig tették be ezután külföldiek a lábukat Pakisztánba. Ekkor Arman más megélhetés után nézett, és falujában, Gulmitban egy ruhaboltot nyitott. Az üzlet beindult, és később még egy boltot nyitott a családjával. Persze javarészt nem erről beszélgettünk, hanem a 9/11 előtti túravezetős kalandjait emlegette fel Arman, és mi erre nagyon lelkes hallgatóközönség voltunk. Anno egész szezonban csoportokat vezetett, 7 főtől 25 főig, az egy napos kis gyaloglásoktól kezdve a két hetes expedícióig mindent. Többször járt 6000m felett a K2 (8611m, a világ 2. legmagasabb hegycsúcsa, sok hegymászó szerint nehezebb meghódítani, mint a Mount Everestet, a KKH-tól valamivel keletre található „mágikus” hegy) alaptáborában csoportokkal, de a legemlékezetesebb túrái azok voltak, amikor egy olyan hágót hódítottak meg éjfél körüli indulással, ahonnan négy darab 8000m feletti csúcs is látszik. A hágóba azért indultak ilyen korán, mert napfelkeltére volt időzítve a megérkezés. Ha szerencséjük volt, és tiszta idő volt, a nap először nem őket érte, hanem sorra a 8000m feletti hegyek csúcsait festette be vörösre. Ez a látvány állítólag elképesztő, több alkalommal több csoporttag is a könnyeivel küszködött az élménytől. Szóval még meg sem érkeztünk Pakisztánba, már azon gondolkoztunk Zitával, hogy hogyan és mikor kéne egyszer ide visszajönni. Például Üzbegisztánból indulva, tavasszal kezdve, ugyanezt az útvonalat még lassabban, és végig csak bringával végigjárva, hogy aztán az egész augusztust a Karakorum hegységben töltsük, gyalogtúrázva. Egy Bukhara-Iszlamabad kerékpáros és gyalogtúra sok baráttal! :) Már a gondolatától is fülig ér a szám.
Arman nem csak a vidám turistaélményeit mesélte el, hanem egy sokkal szomorúbb és megrázóbb történetet is. 2009 januárjában egy földcsuszamlás következtében Gulmit alatt kb. 20km-re a Hunza folyó völgyében a föld maga alá temette egy Attabad nevű falu egy részét, néhányan meg is haltak a katasztrófa következtében. Az igazi katasztrófa viszont csak ezután kezdődött, ugyanis a hegyről leomlott föld természetes duzzasztógátként kezdett működni a Hunza folyó előtt. Tavasszal, a hóolvadás idején elkezdett rohamosan növekedni a vízszint, és néhány hónap alatt egy 30km hosszú, és a legmélyebb pontján több mint 100m tó jött létre a völgyben. Ez a fiatal tó az Attabad-tó nevet kapta, a gátat pedig csak „The Block”-ként emlegetik. A tó végleges vízszintjét 2009 augusztusában érte el, néhány falut egészben, néhányat pedig részben betemetett. Arman gulmiti háza előtt 1,5 lábbal, vagyis fél méterrel alatta állt meg a tó szintje. Ez elképesztő szerencse, bár ennek ellenére nem lettem volna Arman helyében azokban a hetekben, hiszen bizonyosan nem tudhatta, hogy a vízszint hol fog megállni, valószínű lélekben és gyakorlatban is fel volt arra készülve, és a víz elönti a házát.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tó létrejötte legalább lassan történt, így az ott élő embereknek volt időjük magasabb területekre menekülniük, és az értékeiket kimenteni. Ez a tó a Karakorum Highway egy 30km hosszú szakaszát is maga alá temette, ezért ezen a szakaszon ma hajók közlekednek.

„Nest of Flowers” – Gulmitból egynapos gyalogtúrát iktatunk be az útitervbe

Armantól azt is megtudtuk, hogy a tó Husseini-nél kezdődik, Sost után 47km-re, itt tudunk majd hajóra szállni, amiért semmiképpen ne fizessünk többet 500 rupi-nél kettőnkre és a két biciklire. A hajó kérésre megáll Gulmit faluban, ahol érdemes 1-2 napot eltöltenünk. Erre Arman rá is vett minket, miután javasolt egy egy nap alatt bejárható túraútvonalat, Gulmitból indulva, keresztül Amaris, és Ghulkin nevű falvakon, továbbá a Ghulkin-gleccseren, ami egy „sáros” gleccser, de biztonságos rajta az átkelés, mint ahogy az egész túrát is meg tudjuk csinálni mindenféle vezető nélkül. A túra egy kacsák lakta Borith-tó nevű helyen ér véget, ahol van egy olcsó kis étterem is. Innen már csak egy rövid séta vissza Husseini-be, ahonnan hajóval vissza tudunk menni Gulmitba, ahová már tippet is kaptunk a szállást illetően: ha a Gulmit Continental Hotel nevű helyen megemlítjük Arman Ali nevét, biztosan számíthatunk egy kedvező árra. Mindezt természetesen bőszen jegyzeteltem a kis noteszembe, sőt még egy kis térképet is rajzolt nekünk Arman a túráról, mert ezek után természetesen belevettük az útitervünkbe Gulmit-ot, és ezt az egynapos gyalogtúrát. Régóta vágytunk már arra, hogy valahol megálljunk kicsit, és gyalogosan is felfedezzük a vidéket, ám erre eddig nem igen volt lehetőségünk, mert mindig úgy voltunk, hogy nem, nem állhatunk meg, mert a Karakorum Highway be fog zárni, és akkor Kínában ragadunk, aztán tervezhetjük át az egész útitervünket. Most azonban már csak egy karnyújtásnyira volt Pakisztán és a Karakorum Highway, és végre gondolkozhattunk ilyesmikben is.
Gulmit jelentése egyébként „Nest of Flower”, vagyis a virágok fészke, merthogy tavasszal mindent beborít a környéken a virágok színe és illata. Kérdeztük arról is Arman-t, hogy mennyire tart még az ősz a KKH mentén, és a válasz az volt, hogy a lentebbi területeken még nem hullott le minden levél a fákról. Reméljük még kitartanak az őszi színek addig, amíg odaérünk.

Polio a kínai vámnál

Ennyi történet és tanács után természetesen már epekedve vártuk, hogy megérkezzünk Pakisztánba. A busz reggel egy Tashkurgan melletti vadonás új vámállomás épületéhez vitt minket, ahol vám- és útlevélvizsgálat következett a kínai hatóságok részéről. Próbáltak bevetetni velünk egy Polio nevű gyógyszert valamiféle kór ellen, de amikor megnéztük a kis sárga oltási könyvünket, kiderült, hogy már kaptunk ilyet egy injekciós formájában, több más ellenszerrel kombinációban – „Di-Per-Te-Polio”, ezért egy X-el a „no” rubrika mellett és az aláírásunkkal megtagadtuk a gyógyszer bevételét. Merthogy erre is lehetőség volt! :)
A cuccainkat át sem vizsgálták, azok a buszban maradva kerülték meg a röntgengépeket, mint ahogy az egész épületet is. A helyiek is csak egy-két dobozt vagy táskát vittek be és mutattak be a vámnál, holott tudtuk – és ez a vámosoknak is nyilvánvaló volt, mert kinyittatták a busz csomagtartóit -, hogy ennél sokkal több holmijuk van. Ezt nem értettük, de nem akadtunk le túlságosan a dolgon, hiszen a mi összes cuccunk és a bringák is ezek között volt, és a fenének se hiányzott őket kipakolni a busz hátuljából. Miközben arra vártunk, hogy tovaengedjenek minket, a kínai őrök nagy fegyelemmel őrizték a buszunk társaságát, egy nagy betonplacc sarkán kellett álldigálnunk, és ha túlságosan eltávolodtunk egymástól, azért már ránk szóltak. A közeli WC-re azért kísérettel elmehettünk és ezt valószínű az öröknek is az a kedvére tettük, mert ilyenkor ők is beiktattak maguknak egy cigiszünetet.

  1. F.Peti
    december 1st, 2011 08:14-nél | #1

    Sziasztok!
    Azt lehet tudni, hogy milyen indokkal nem megengedett a kerékpározás a “kínai határállomástól a pakisztáni határállomásig”?
    További jó utazást!

  2. Grant Julia
    december 1st, 2011 09:34-nél | #2

    Di-Per-Te az a kombinalt difteria, szamarkohoges, tetanusz ellenes oltas, mig a polio az a gyermekbenulas angolul. Gondolom ezt ti mar tudtatok, remelem, hogy a megtagadasbol nem lett problematok, de ezt csak holnap fogom megtudni. A K2-rol sok csodas konyv kaphato, en eleg sok angol hegymaszo konyvebol olvastam, hogy az az egyik legkegyetlenebb hegy es azert nehezebb, mint az Everest, mert sokkal eszakabbra van es emiatt az idojara sokkal kiszamithatatlanabb es hidegebb. En ismertem egy Juie Tullis nevu not, aki a ferjevel egy sziklamaszo kozpontot vezetett del-Angliaban aki a K2-n halt meg hegyi betegsegben. Megmaszta a hegyet, de lefele jovet egy olyan vihar lett, amiatt nem tudtak tovabb ereszkedni es azalatt az odema megolte. Ijeszto de csodalatosak ezek a hegyek. Talan Nepalban sikerul majd egy kicsit megallnotok es egyet megmaszni??

  3. december 1st, 2011 09:49-nél | #3

    Mi lett a bringás barátaitokkal?
    Hány kilométernél jártok most? Csak azt számoljátok, amit bringán tesztek meg?
    Irigykedem, és jó utat kívánok!
    Üdv,

  4. Emi
    december 1st, 2011 10:44-nél | #4

    Hát ez elképesztő!!! Micsoda élmények! Egyfolytában csodállak bennetek. Azt nem merem írni, hogy irigykedek – bár olvasva és látva a 68 éves svájci biciklistárs hölgyet – még bármi megtörténhet velem is:)))… persze nem Pakisztánban. Erőt adtok nekem, tele vagyok túratervekkel! Persze sokkal szerényebbekkel, de alig várom a nyarat!!! További jó utat, sok-sok élményt kívánok szeretettel: Emi (egy senior túrázó)

  5. R0fike
    december 1st, 2011 10:59-nél | #5

    Kedves Emi!

    Úgy gondolom, a túrázást nem úgy kell kezdeni, hogy elmegy az ember a Pamírba.

    Nekem csodálatos élményeket okozott az is, amikor a lakóhelyemtől légvonalban pár km-re lévő Csiki-hegyek között tekeregtem, vagy a HHH-ról a domboldalon végiggurulva a Solymár melletti Paprika-patak völgyét megismertem.

  6. sonni
    december 1st, 2011 18:46-nél | #6

    Kicsit hamar ott hagytátok Kinát. Pedig az megért volna egy-két “misét”, hamár éppen arra kerekeztek.
    Igy viszont úgy tünik, “strigulákat” -hogy hányadik országban tartotok- mihamarabb szeretitek meghúzni.

  7. tekulió
    december 1st, 2011 19:24-nél | #7

    Kedves Árpi és Zita!
    Nagyon jó olvasni az élményeiteket, nagyon szuperül haladtok, csak így tovább!
    És igen, Zita is írjon. Engem (és gondolom a többi olvasótokat is ) nagyon érdekelnének ilyen mindennapos csip-csup dolgok, mint hogy a ruháitokat hogy tudtátok mosni, hogy mosakodtatok. Örömmel fedeztem fel a legutóbbi képeken azt a kis összehajható füles lavórszerűt. És naponta hányszor esztek? meleget reggeliztek? szuper az a kis kempingfőző. És hogy fér el minden cuccotok a 4 Ortlieb táskában?
    A képeken mindig jól néztek ki, a ruhátok is tiszta. meg Zita mindig mosolygós. Pedig jó kemény lehet a pamíri hóvihar.
    Kedves Sonni, hát nem emlékszel, hogy ők tulajdonképpen Bali szigetére tartanak? Kína egyszerűen csak útbaesett nekik, és haladnak tovább, még akkor is ha Kínát el kell hagyniuk. Különben is pár év múlva újra jönnek:-)

  8. Péter
    december 1st, 2011 21:17-nél | #8

    Sziasztok!
    Én is nagyon várom a nyarat. És hogy újra bicajozhassak a vakító napsütésben.
    Még nekem is van sok érdekesnek ígérkező túracél a környékemen amit meg szeretnék nézni.
    De tervezem, hogy jövőre megyek 1-2 komolyabb túrára is, mert az előző éven lebetegedtem és ki kellett hagynom a HKT-t.

  9. Harkányi Lajos
    december 2nd, 2011 04:23-nél | #9

    Mai leírásból konstatálom, hogyha még sokáig a Himalája környékén kerekeztek akkor csak napok kérdése és hegymászók lesztek, csak így tovább. Lali papa

  10. december 2nd, 2011 06:22-nél | #10

    @sonni
    Ez igy van Sonni, Kina megert volna meg par tortenetet, de tekintve hogy hatalmas es csak 3 eves naszutat terveztunk, ez sajnos nem fer bele. Eddig kisebb kerulokkel (Isfahan, Pamir) sikerult tartani az eredetileg kituzott utvonalat, es ezt kisebbfajta csodanak eljuk meg. Ez az utvonal Kina helyett delrol keruli a Himalajat Pakisztanon es Indian at. Mi ugy gondoltuk, ez erdekesebb lesz, mint vegigtekerni a hatalmas Kinan… Javareszt a KKH es India miatt jottunk erre es eddig a KKH messze felulmulta a varakozasainkat. De nem kell aggodnod, mert elkepzelheto hogy meg ezen az uton visszatertunk Kinaba, Yunnan tartomanyba, allitolag az a legszebb egesz Kinaban. Szoval remeljuk, szolgalunk meg Neked kinai tortenetekkel! ;) De ha mar strigulaknak tartunk, keressetek ra Heinz Stucke nevere! O egesz elteben bringazik es szinte az osszes orszagban jart mar. Nekunk ez nem celunk, nekunk ez “csak” a 3 eves naszutunk. :))) Az egesz vilag nem fer bele csak egy kis karika a Kek Bolygon.

    Az arcom egyre nagyobb, mar ugy nezek ki mintha egy kisebb krumlit tartanek a bal arcpofamba. Es konstans faj hiaba veszek be ra gyogyszert… Szoval valoszinu delutan irany a fogorvos Aliabadban es onnantol kulon utakat fogunk jarni – en es a fogam. :)

  11. sonni
    december 2nd, 2011 13:44-nél | #11

    Remélem hamarosan túl leszel a fogprobléma kellemetlenségén.
    További szép útat Nektek.

  12. sonni
    december 2nd, 2011 14:40-nél | #12

    Ps. A fotok lenyügözöek! :)

  13. adri+ákos
    december 3rd, 2011 11:39-nél | #13

    Sziasztok Világjárók! :) Azon tanakodunk itt, hogy vajon milyen ruhákkal járjátok ezt a hatalmas túrátokat?? Az érdekelne, hogy szám szerint hány darab esőruha, bringás aláöltöző, technikai ruházat, ill. mennyi nem bringás (városi) melegítő, utcai ruci stb. van nálatok folyamatosan? Mi a legmelegebb “kabát”, ami nálatok van?

    Csákeszmákesz

  14. Arpi
    december 3rd, 2011 12:11-nél | #14

    @adri+ákos
    Semmi kulonos ruha nincs nalunk. Amikor Dushanbeban vasaroltunk a piacon, leirtam hogy hany retegunk van aztan a Murgab utani elso bejegyzesben is.
    De majd egyszer talan osszegyujtjuk egy kulon menuben is… ;)

  15. december 5th, 2011 11:21-nél | #15

    Sziasztok!
    Az Ironclad kesztyűk és ruhák hogy szuperálnak? :)

  16. Fawx
    augusztus 6th, 2013 13:38-nél | #16

    @Ironman

    jól?

  1. Még nincsenek visszakövetések