Archívum

‘Gulmit’ cimkével ellátott bejegyzés

A Ghulkin gleccseren, és a gulmiti iskolákban

december 7th, 2011 13 hozzászólás

Reggeli a helyiekkel, majd irány a gleccser Sayed-el!

Második napunkon Gulmitban egy Zahir által javasolt kis étteremben reggeliztünk. Ez igazi élmény volt, mert a hely csak egy apró kis kunyhó volt bádogból összeeszkábálva. Egyetlen egy asztala volt csak, ezen ettünk, természetesen a helyiekkel együtt, ugyanazt az ételt ugyanazon az áron, mint a helyiek is. Zöldséglevest tésztával 30 rupiért (81 forint), és rántottát csápátival (tojás – 25 rupi, kenyér – 15 rupi). Ez a hely nagyon megtetszett nekünk, ezért aztán visszajáró vendégek lettünk. Mint a tulajtól megtudtuk a kis bádogkunyhó nem azért ilyen szerény, mert nem futotta többre, hanem mert villámgyorsan kellett pótolni a víz alá került útszéli fogadót.

A reggelink után felkerekedtünk a várva várt gyalogtúrára. Nem voltunk egyedül, mert Zahir szervezett nekünk egy túravezetőt, természetesen ingyen, baráti alapon. Sayed kísért el minket a bő félnapos útra. Sayed Bsc-t végzett „tourism management” szakon, és ő is túravezető, illetve a Hunza vidéke elkötelezett népszerűsítője. Minden vendége után személyes felelősséget vállal, és minden csatornán próbálja terjeszteni, amit a 9/11 lerombolt, Pakisztán vendégszeretetét. Ebben én is megígértem a segítségemet, olyan formában, hogy leírom a blogunkon az igazat és csakis az igazat, mindent, ami történt velünk, amennyire kedvem és erőm engedi.

A Polo Ground-ról indultunk egyenesen hegynek felfelé egy kis utcácskán. Hamarosan egy iskolaudvar mellett lyukadtunk ki, ahol az iskolai egyenruhát viselő gyermekek játszottak az udvaron egy babzsákkal, vagy épp sétáltak haza az órájukról. Itt sok testnevelés órára nincs szükség, mert a legtöbb gyerek kisebb hegyeken is átkel, mire eljut az iskolájába, vagy onnan haza. :) Mi is így tettünk, szinte követtük az egyik iskolás gyereket, mert pontosan arrafelé vezetett az utunk, amerre az övé is. Olvass tovább…

Gulmit és Ghulkin –A Hunzák földjén

december 6th, 2011 35 hozzászólás

Érkezés Gulmitba – „welcome tea” tejjel

Gulmitban még nem értek véget a nap „megpróbáltatásai”, mert amint kipakoltuk a bringáinkat a csónakból, egy meredek, homokos parttal találtuk szembe magunkat. A mély homokban nem volt egyszerű feltolni a bringákat, de egy kedves helyi segítségével végül valahogy feljutottunk a KKH ezen, a víz által a többitől elszakított szakaszához. A helyiektől hamar útbaigazítást is kaptunk, így tudtuk, hogy visszafelé kell hajtanunk kicsit az úton, hogy megtaláljuk a Gulmit Continental Hotelt, azt a helyet, amit Arman Ali ajánlott nekünk a buszon pár nappal ezelőtt. A szállodához egy apró, keskeny gyalogosösvényre kellett letérnünk a főúrtól, ez a kis út kőkerítések és házak között kanyargott. Pár száz métert tettünk meg rajta, mire kijutottunk egy szélesebb, poros útra, ahol hamarosan összefutottunk Zahirral, a Continental Hotel menedzserével. Pár perccel később már a szálloda emeletén, az étteremben teáztunk vele és egy barátjával, Qadirral. A „welcome tea” alatt hamar elfelejtettük, hogy egy szállodában vagyunk, sokkal inkább volt olyan érzésünk, mintha barátok közé érkeztünk volna meg. A finom tejes tea mellett rengeteg mindent meséltek nekünk, kezdték azzal, hogy ne aggódjunk, ez itt egy teljesen biztonságos környék, és nem fogják ellopni a bringáinkat, ha csak az udvarban láncoljuk le őket. Errefelé, a „Felső Hunzán” (Upper Hunza) kedvesek, barátságosak az emberek, és gyakorlatilag nincs bűnözés. Mindenki „well educated”, itt a legmagasabb az írástudók aránya egész Pakisztánban (valahol 90% felett), és legtöbben angolul is beszélnek, mivel az angolt már 5 éves kortól elkezdik oktatni. Az angol ugye a másik hivatalos nyelv Pakisztánban az Urdu mellett, de errefelé nem csak ezt a két nyelvet beszélik, hanem a helyi nyelvet is, a Wakhi-t, ami csak a felső hunzai emberek nyelve. Lent Közép Hunzában, vagyis Karimabadban már egy másik helyi nyelvet beszélnek, a Bruseski-t, de az angollal ott sem leszünk bajban. Olvass tovább…

Sost-tól Gulmit-ig – Első napjaink a Karakorum Highway-en

december 5th, 2011 7 hozzászólás

A Karakorum Highway

Pár szót igazán megérdemel ez a Karakorum magashegyi út még mielőtt belevágnánk a kalandjainkba, amelyek ha minden jól megy, akár 700km-t is fognak tartani ezen az úton. Szóval ez az 1300km hosszú nemzetközi magashegyi út a Kína Xinjiang tartományának Kashgar városától húzódik egészen Pakisztán fővárosáig, Iszlamabadig. Az út 500kmt halad Kínában és 800-at Pakisztánban. A netes közösségi lexikon szerint ez a világ legmagasabb aszfaltozott nemzetközi útja, mi ezt azonban csak részben tartjuk igaznak, mivel ittlétünkkor éppen felújították az utat, így az első szakaszokon eddig gyakorlatilag alig találtunk aszfaltot. Az aszfalt hiánya az úton valószínű egy 2006-ban aláírt kínai-pakisztáni szerződésnek köszönhető, miszerint az utat 10 méterről 30 méter szélesre bővítik és még masszívabb betonnal borítják. Érkeztünkkor még csak az alapozásnál tartottak a kínai munkások… Illetve a természet erőinek is köszönhetjük az út néhol igen gyatra minőségét, hiszen sok helyen kőomlások vagy földcsuszamlások építik át a terepet, és vele együtt az utat is.

Az út áthalad a Pamír, és a Karakorum hegységeken, valamint érinti a Himalája nyugati határvonalát a pakisztáni, alsóbb szakaszán, ahol az Indus folyó völgyében halad. Ezen a szakaszon látni az útról világ 9. legmagasabb csúcsának számító 8126m magas Nanga Parbatot, de számos másik 7000m feletti csúcs is szegélyezi az utat, pl. ezen sorok írásakor az ablakunkból látni a 7788m magas Rakaposhi-t. Persze nekünk sokat nem oszt, nem szoroz, hogy milyen magasak a hegyek körülöttünk, mert mindegyik nagyon magasnak tűnik lentről a völgyből. :)

Ezt az utat a kínaiak szokták Friendship vagyis  Barátság Highway-nek is nevezni, de ez a név igen félrevezető is lehet, mert ugyanez a neve a tibeti Lhasa és a nepáli Kathmandu között húzódó másik nagyon híres magashegyi útnak is. Szóval maradjunk csak a Karakorum Highway-nél, vagy röviden a KKH-nál. A „Highway”-t egyébként nem az út minőségére értik, mint azt már számtalanszor említettem, hanem a magasságára, mert az út bár javarészt 3000m alatt halad, de legmagasabb pontján, a pakisztáni-kínai határon található Khunjerab hágón a jó ég tudja, milyen magas… :) Minden térkép és weboldal mást mond, de maradjunk annyiban, hogy a hágó valahol 4655 és 4734m között húzódik.

Az utat 1959-ben kezdték el építeni, 1979-ben fejezték be, és 1986-ban nyitották meg. Az út építése során 810 pakisztáni és 200 kínai munkás halálát regisztrálták, de ennél egyesek szerint sokkal többen is meghaltak. Ezen halálok javarészt földcsuszamlásoknak és lezuhanásoknak köszönhetőek. Ha belegondolunk, ez elég durva szám, mert eszerint az út szinte minden egyes kilométeréért meghalt valaki.

Arra, hogy én hogyan találtam rá, és hogyan kerített a bűvöletébe, már nem emlékszem, de bizonyosan az interneten keresztül történt. Az útról még számos általános dolgot el lehetne mondani, de ezeket megtaláljátok bárhol máshol a neten, szóval térjünk rá lassan a mi kalandjainkra. Olvass tovább…

Ágyas busszal Kashgarból Sost-ba, Pakisztánba – Első rész

december 1st, 2011 16 hozzászólás

Miért busszal?

Néha zavarban vagyok, mert van, hogy két naplóírás között eltelik egy hét is, és közben rengeteg élmény ér minket, melyek mind felülírják a rövidtávú memóriámban található emlékeket, most például nem emlékszem, hogy leírtam-e már, hogy miért döntöttünk úgy, hogy buszra szállunk már Kashgarban, és nem csak a tőle 290km-re található Tashkurgan-ban. De jobb kétszer, mint egyszer sem, szóval: Az nyilvánvaló volt, hogy Tashkurgan-tól, a kínai határállomástól a pakisztáni határállomásig, a 4734m magas Khunjerab hágó túloldalán található, 2700m fekvő Sost-ig nem kerékpározhatunk, mert ezt nem engedik a kínai hatóságok. Arra volt valami esély, hogy ha találunk egy dzsipet, ami felvisz minket a hágóig, akkor onnan le tudunk bringázni Sost-ig, de mivel már november második felében jártunk ekkor, és a dzsip költséges lett volna, ezt az ötletet eleve elvetettük. Sőt, végül úgy döntöttünk, hogy nem játszadozunk az idővel és nem kockáztatunk, hanem amilyen gyorsan csak lehet átjutunk Pakisztánba, nehogy azon a 3-4 napon múljon a bejutásunk, ami alatt letekernénk a 290km-t Tashkurgan-ig. Kicsit fájt, hogy megint teleportálunk, de úgy voltunk vele, hogy csak jussunk be Pakisztánba, aztán ott még mindig lesz mit bringázni, Sost és Iszlamabad között ugyanis 770km hosszú a Karakoram Highway. Inkább biztosra megyünk, és tekerünk „csak” 770km-t a KKH-n, mintsem hogy kockáztassunk, csak azért, hogy a kínai oldalon is tekerjünk még 290km-t, így összesen 1060km-t a híres magashegyi úton. Olvass tovább…