Bejárat > Ázsia, Kína > 5 nap Kashgarban, a furcsaságok városában

5 nap Kashgarban, a furcsaságok városában

Soha többé szupermarket

Az első napokon nem sok érdeklődést mutattunk Kashgar városa felé. Legelső teljes napunkon talán csak délután másztunk ki az ágyból, és akkor is csak a mindenki által emlegetett közeli szuper nagy szupermarketet látogattuk meg, ám ez csalódást kellett, hogy okozzon, legalábbis számomra mindenképp. Hiba volt úgy elindulni oda, hogy „éhes vagyok, de menjünk, gyorsan bevásárolunk mindenféle finom ételt, aztán hazamegyünk, és gyorsan elkészítjük az ebédet”. Ez először is azért volt hiba, mert nem találtuk meg olyan könnyen ezt a nagy áruházat, másrészt azért, mert miután egy óra keresgélés után megtaláltuk, még egy újabb órát bolyongtunk benne. Először egy jó 200m-es ruhaosztályon kellett átsétálnunk, és miután végre megtaláltuk az élelmiszereket, utána se volt könnyű dolgunk, mert minden alaposan be volt csomagolva, pl. a virsliféleségek egyesével, olyan műanyagba, hogy még a színüket sem láthattad. Aztán tejet egyszerűen nem találtunk, csak különböző ízesítésű tejféleségeket, sokszor azokat is csak 10-es kiszerelésben. A vége az lett, hogy feladtuk, és igazán nem is vásároltunk semmi érdemleges élelmiszert, hanem inkább úgy döntöttünk, hogy amit enni fogunk, azt majd megvásároljuk az utcáról, az utcai árusoktól. Ez aztán javarészt leginkább szamszából, tojásból, hagymából, illetve kenyérből állt, csupán a sonkát vettük a boltból.
Ezekből az alapanyagokból szinte minden reggel hatalmas adag gazdag rántotta készült a benzinfőző segítségével.

 

Az Old City Youth Hostelben egyébként, mint már említettem rengeteg más turisták által otthagyott cucc volt, így sikerült hozzájutnunk két gázpalackhoz is. Ezeknek nagyon örültünk, mert nem olcsóak a mi büdzsénkhez mérve, és segítségükkel jóval könnyebb a főzés. Benzinnel sokkal hangosabb, és büdösebb a főző, ezért amikor csak lehet, a gázt használjuk szívesebben beltéri főzéseknél. Ez a kashgari szobánkra nem volt igaz, mert mivel szinte teljesen üres volt, nem nagyon tudtunk volna felgyújtani benne semmit, így örömmel használtuk a benzinfőzőt.

A Livestock Market, Kashgar kihagyhatatlan látnivalója, amit kihagytunk :)

Kashgar leghíresebb nevezetessége egyébként a „Livestock Market”, amit leghelyesebben talán „Élőállat Piac”-ként tudnék lefordítani magyarra. Az útikönyv szerint, ha nem láttuk a Livestock Market-et Kashgarban, nem láttunk semmit. Igen ám, de ez a piac csak vasárnaponként nyit ki, és az első napunk Kashgarban pont egy vasárnap volt. Engem a szupermarketes élmények annyira kikészítettek, hogy egyszerűen nem tudtam magam rávenni, hogy elmenjek erre az amúgy az útikönyv szerint is zajos és zsúfolt helyre, csak azért, mert a könyv azt mondja, és mert ott a helyiek adják-veszik egymást közt a disznót, a marhát, a csirkét meg még ki tudja, milyen állatokat. Zita hálisten talált magának útitársat a piachoz, Filip barátnőjével kerekedtek fel, de amilyen gyorsan eltűntek, olyan hamar vissza is értek, talán egy órán belül. Mint kiderült, nem találtak oda, hiába mutatták a könyvolvasón még kínaiul is leírt piac nevét a taxisofőrnek, az egy teljesen másik helyre vitte el őket. Ezért először erős lelkiismeret furdalásom volt, mivel szerénytelenül úgy gondoltam, hogy ha Velük tartottam volna, jobb esélyünk lett volna együtt megtalálni ezt a híres-neves piacot. Azonban ez az érzésem később enyhült, mert ahogy kérdezősködtünk az angol barátainktól és a hostel egyéb lakóitól, mindenki más is így járt. Egy embert sem találtunk az egész hostelben, akinek sikerült volna megtalálnia a Livestock Marketet ezen a vasárnapon. Ez azért is volt furcsa, mert azt gondoltuk, hogy ha ez a fő látnivaló, akkor biztosan az egész város tudja, merre van. Egyetlen egy német fickónak volt egy kisebb sikere, akit a taxisofőr elvitt egy kis- és háziállat piacra, ahol madarakat, macskát, kutyát és egyéb háziállatokat adtak-vettek.
Mivel a Karakorum Highway-ről tudtuk, hogy még nyitva tart, de azt nem, hogy meddig, ezért eszünk ágában sem volt még egy hetet várni, csak azért, mert az útikönyv azt írta, hogy a Livestock Market kihagyhatatlan… Egy állatpiacnál talán érdekesebb lesz egy egész új ország és a világ hét csodája között is emlegetett híres magashegyi út, ami a világ legmagasabb csúcsai között halad. :) Viszont angol barátaink megvárták a következő vasárnapot, úgyhogy majd jól kikérdezzük őket, hogy milyen volt.

Bicikli tisztítás az Old City Hostel udvarán

Második napunkon Kashgarban ismét mindenféle, az utcáról beszűrődő furcsa dallamokra ébredtünk. Európai elménknek ez nagyon furcsa volt. A hostellel szemközt van egy iskola, melynek udvarán a hangszórókból mindféle számunkra többségében ismeretlen és érthetetlen dalok szólnak minden délelőtt. Ezek egy része egyértelműen gyermekeknek szól, erre azért a hangok jellegéből sikerült rájönnünk. Az egyetlen számunkra ismerős dallam egy számomra a bécsi keringővel azonosítható zeneszám volt, de ez is nagyon furcsán hatott ebben a helyzetben, az utcáról hallva, ráadásul minden délelőtt.
Ezen a napon még nem terveztük a bringák atomjaira szedését és kitisztítását, de amikor lekászálódtunk a szobánkból az udvarra, azt láttuk, hogy Jill, Lee, Katy, Anthony, és James már nekiláttak a bringáik kipucolásának, így végül mi is kedvet kaptunk hozzá, így elkezdődtek a szokásos műveletek. A váz és a kerekek lemosása, a lánc csöveinek kipucolása, a lánc lepucolása WD40-el, az első lánctányér leszerelése és megtisztítása, a hátsókerék kiszerelése és a fogaskerék kipucolása illetve meglazítása, a láncfeszítő és annak fogaskerekeinek kipucolása, majd az egész bringa összerakása, és a lánc újrazsírozása. Ez eltartott szinte egy teljes napig, de ha ezt nem ismételjük meg 1-2 ezer kilométerenként, vagy akár sűrűbben, akkor jelentősen lecsökken a lánc és a fogaskerekek élettartama, ami nem csak anyagi, de egyéb gonddal is járhat. Az már biztos, hogy hamarosan szükségünk lesz új első lánctányérokra, és ha nem találunk a helyi bringaboltokban, akkor kénytelenek leszünk valahová rendelni belőlük.
Katy és Anthony is ezt tették, ők már 15000km-t beleraktak a bringáikba, és ez bizony látszott a fogaskerekeken, különösen Anthony hátsó fogaskerekén, ami inkább hasonlított már egy dobócsillagra, mint fogaskerékre, gyakorlatilag már tűhegyes volt, nem is értettük igazán, hogy hogyan nem szalajtott még a lánca…
Mivel láncot, lánctányért és fogaskereket is rendeltek az angol Thorn cégtől a kashgari főpostára, ezt az egész szettet le tudták cserélni Anthony gépén. Katy bringájához is megrendelték ugyanezeket, de neki még nem voltak szétkopva ezek a részek, ezért végül csak megforgatták a fogaskerekeket. Az angol barátaink nálunk még sokkal több időt is eltöltöttek a gépeiken, Jill Rohloff agyváltójában olajat cseréltek, valamint James és Lee is elég jól elvoltak, nekik hagyományos váltórendszerük volt, így ötször annyi fogaskereket kellett megpucolniuk.

Fekvőbringával Kashgar utcáin, az elektromos robogók között

Kihasználva hogy viszonylag korán, még világosban végeztünk, fogtam magam és felpattantam a frissen kipucolt bringámra és elviharzottam a kashgari Giant márkaboltba. A bringabolt nem egész 3 kilométerre volt a szállásunktól, így hamar odaértem. Sajnos se sztendert, se lánctányért nem kaptam, de legalább bowdent és bowdenházat sikerült vásárolnom az első fékemhez, így ezt a problémát végre sikerült megoldanom. Az első fékem a Pamírban kezdett rosszalkodni, mert valahol valamikor megtört a bowdenház.
Ez a kis bringás kiruccanás egyébként egészen érdekes volt, mert hazafelé bekeveredtem egy piros lámpánál egy 30-40 fős robogó csoportba. A városi motorosok feltorlódtak a lámpánál, és amíg a zöldre vártam, azon kaptam magam, hogy közel 100 kínai szempár figyel rám kíváncsian. Mert ugye persze a legtöbb motoron többen ültek, néha akár hárman is.
Ezeknek a motoroknak a nagy része egyébként elektromos robogó volt. Viccesek ezek a csendes járgányok, igen halkan suhannak az utcákon, viszont a vezetőjük annál harsányabban nyomja a dudát, és néha vakmerő közelségben mennek el a gyalogosok mellett. Hátsókerekükben agymotor szuperál, így némelyik modellnek teljesen tömött, küllő nélküli ez a kereke. Nem egy erőgépek ezek a masinák, néhányszor láttunk igen lassan vánszorgó robogókat a fölfelékben, de az még gyakoribb volt, hogy este lámpa nélkül közlekedtek, hogy tovább bírják egy töltéssel. Az utcaszéleken parkoló robogók pedig sorra fel voltak dugva egy kis adapteren keresztül az elektromos hálózatra töltésre.
Az előbb említett piroslámpás helyzetben egyébként a robogók 90%-át egy lendülettel le lehetett gyorsítani a lámpa zöldre váltását követően, mire a kereszteződés túloldalára értem, már legtöbbjük mögöttem volt. Ez az erőnléti előny akkor is megmaradt, amikor felgyorsultunk az „utazósebességre”. Hozzá kell tenni, hogy csomagok nélkül tekertem, és fekvőbringán. Bár szerintem hagyományos kerékpárral is gyorsabban lehet haladni ezeknél a robogóknál. Ebbe belegondolva nagyon furcsának találtam, hogy szinte alig láttunk bringásokat az utcákon. A kétkerekűek legalább 95% robogós volt, a robogók 80% pedig elektromos.
Az egész városban a legérdekesebb környék talán a Hostelünk negyede volt, a turistatérképeken is jelölt „Old City”. Itt az utcákon igazán folyt az élet, utcai árusok kínálták a legkülönfélébb portékákat, az utcán kemencékben sült a szamsza és a kenyér. Utóbbiról meg kell jegyeznünk, hogy valami eszméletlen finom volt. Már maga a kinézete a kenyérnek gyönyörű volt, az íze pedig fenomenális! Az alján sós, a tetején hagymás és szezámmagos kenyér gyakorlatilag pizza formájú volt, középen vékony és ropogós, a szélén pedig volt egy vastag pereme. Eszünkbe is jutott Zitával, hogy megpróbálunk valamiféle instant pizzát készíteni, úgy hogy egy kis kecsapot öntünk egy kenyérre, majd rápakolunk még ezt-azt és ráolvasztunk az egésznek a tetejére egy kis sajtot, ám végül ez a kísérlet elmaradt, olyan finom volt a kenyér önmagában és annyi nyűggel és költséggel járt volna beszerezni az erre a célra megfelelő sajtot, hogy végül lemondtunk erről a tervünkről.

Séta Kashgarban – A vasárnapi piacon, az óvárosban és az óriáskeréken

Az utolsó kashgari napunk reggelén megismerkedtünk Samuel-el és a feleségével. Ők Svájcból valók és csupán pár héttel előttünk házasodtak össze, és hat hete vágtak neki, második, nagyszabású, hátizsákos világjáró nászútjuknak. Pontosan ugyanarra igyekeztek, amerre mi is, ezért ők már meglátogatták az „International Bus Station”-t, ahol megtudták, hogy a Sost-ba tartó buszjárat nem indul ezen a napon, mert nem gyűlt össze elég utas. Ez számunkra jó hír volt, mert azt jelentette, hogy másnap jó eséllyel elindul a busz.
Mi is kimentünk a buszállomásra, és egy kedves, angolul kiválóan beszélő pakisztáni férfi segítségével megtudtuk, hogy melyik lesz a mi buszunk, és, hogy következő nap 8 óra körül érdemes már itt lennünk, ha szeretnénk felszállni. A busz hatalmas volt, alul nagy csomagtérrel, aminek örültünk, mert így a bringák be fognak férni. Felül pedig, az utastérben nem két sor ülés sorakozott, hanem 3 sor ágy, két emeleten… :) Ilyet még nem láttunk, ezért kíváncsian vártuk a következő napot! A pénztárnál azt állították, hogy még 7-8 utas kell, és elindul a busz. Pakisztáni barátunk szerint erre jó esély volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A buszállomásról a folyó mentén sétáltunk tovább a vasárnapi piac felé. A nevével ellentétben ez a piac minden nap nyitva tart. A vásárváros pont olyan volt, amilyennek elképzeltük, már amennyire el tudtuk. :) Nagy tömeg, sok-sok árus és még több olyan termék, amiről fogalmunk sem volt, hogy micsoda.

Néhány dolgot azért sikerült kiderítenünk, például találtunk pár doboz tej tablettát. Tejporról már hallottunk, de tablettáról még nem. Ezen kívül találtunk még instant sült krumplit, bár utóbbiról nem tudtuk kitalálni, hogy hogyan működik… Láttunk rengeteg teaárust is, akik hatalmas zsákokban árulták a legkülönfélébb teákat, sok keverékben virágszirmok is voltak. A teakeverékeket a földre kiterített nagy vásznon keverték össze, a piac utcáin. Vásároltunk két féle teából 10-10 yuan-ért, azóta az egyiket már sikerült megkóstolni, és nagyon finom volt. Amíg a teákat vásároltuk, kisebbfajta dugó alakult ki mellettünk a kis utcán, a háromkerekű teherhordó motorjaikkal annyian próbáltak egyszerre áthajtani mindkét irányba mellettünk, hogy teljesen beállt az utca, nekünk is úgy kellett gyalogosan kikászálódni a sok áruszállító között. Büfésorok mellett folytattuk, de nem mertünk megkóstolni semmit a kajákból, félve egy gyomorrontástól.
A piacról kiérve az igazi „Old City” felé vettük az irányt, átkeltünk a folyó túloldalára, és a domboldalba épült régi városrész melletti parkban sétáltunk tovább. Érdekes volt a tőlünk jobbra lévő, egymás nyakára épült apró poros házak látképe a dombon, és a tőlünk balra található szép, rendezett park közötti különbség. Ami kicsit morbid volt az egészben, hogy a dombon lévő, régi romos épületek felé sorra egy-egy nagy kültéri fényszóró fordult. Ezt egyrészt azért tartottam furcsának, mert az épületek annyira nagyon nem nyújtottak szép látványt. Ha nincs kimondva és leírva, hogy ez a híres „Old City”, vagyis az óváros, akkor akár egyszerű nyomornegyednek is nézhettük volna a házak sorát. Azonban mivel ez a híres óvárosa Kashgar-nak, ezért éjjelenként egy-egy több száz wattos fényszóró világít be szerencsétlen itt élő „Old City” lakosok ablakán, tudatva velük, hogy nem akárhol laknak…
Balra, a park túloldalán feltűnt az óriáskerék, amire úgy döntöttünk, hogy befizetünk. 20 yuan volt fejenként a „belépő”, ami után csak a mi kedvünkért elindult a kerék, amiről a magasból láthattuk az óvárost, és a mellette elterülő városi tavat, rajta egy mesterséges félszigeten a Sydney-i Operaházra emlékeztető épülettel.
Sajnos ezzel a sok mászkálással elszaladt az idő, és a Bank of China-t már zárva találtuk, így az ATM-ből való pénzfelvétel után a frissen szerzett yuanjainkat felváltani már nem sikerült. Ellenben a központi postát még nyitva találtuk, így sikerült pár szép képeslapot még szebb bélyegekkel hazaküldeni édesanyáinknak. A Youtube mellett a Google Docs-t is le van tiltva Kínában, így sajnos nem tudtuk megnézni, hogy kért-e valaki képeslapot a honlapon keresztül kifejezetten Kínából. Az elküldött képeslapkéréseket egy Google Docs táblázatba menti el a rendszer, és ezt nem tudtuk elérni Kínában.

Meggyógyul a Kindle-nk, és kifüggetlenítjük a mobiltelefonom – Mától könnyebb lesz a kommunikáció

A nagy városjáró körút után nem maradt más hátra, mint összepakolni, és reménykedni benne, hogy holnap elindul a busz. Pontosabban volt még két kisebb körünk a városban. Amikor elrohantam még pénzt felvenni, és azt felváltani dollárra a feketepiaci pénzváltóknál, észrevettem egy nagyobb csarnokot a posta mellett, ahol kismillióan árultak mobiltelefonokat és azok tartozékait. Több embertől hallottuk, hogy itt Kínában nagyon olcsón és könnyedén kifüggetlenítik a mobilokat, és mivel mindkettőnk telefonja le volt blokkolva az adott magyarországi szolgáltatóra, úgy voltunk vele, hogy épp itt az ideje, hogy kifüggetlenítsük őket. Számtalan utazóval találkoztunk az utunkon eddig, és szinte mindenki azonnal vásárolt minden országban magának helyi SIM-kártyát. Filip például elmesélte, hogy Örményországban kb. 1 dollárnak megfelelő összegért vett SIM-kártyát nem több, mint egy perc alatt, és még 100MB letöltésig ajándék internetet is kapott hozzá. Az ilyen történetek után azt éreztük, hogy ostobák voltunk, hogy eddig nem volt nálunk független telefon, és nem vásároltunk helyi SIM-kártyákat az országokban. Sajnos végül csak az én telefonomat sikerült kifüggetlenítenie a csarnokban egy fickónak, Zita E52-esével nem bírt, pedig több szoftvert is megpróbált. Egyébként nagyon profi volt a srác, nem csak célszoftverei, hanem célhardverei is voltak a mobilok függetlenítéséhez. A PC-jéhez csatlakoztatott egy kis dobozt USB-n keresztül, amihez egy RJ45-ös felületen egy másik kis készüléket csatolt, ezt kapcsolta rá a telefon aksija mögötti vezető felületekre, illetve három banáncsatlakozót is rácsatolt valahová a SIM-kártya mellé. Kicsit aggódtunk is mindezek láttán, hogy nem vágja-e tönkre a telefonjainkat, de végül nem történt semmi, és a műveletért mindössze 50 yuan-t, vagyis kb. 720 forintot kért el.
Apropó, egy másik nagyon fontos dolog eszembe jutott még a telefonokról. Említettük, hogy Lee Angliába rendelt Amazon Kindle könyvolvasóján sokkal több országban működött az ingyen internet, mint a miénket. Azt gondoltuk, ez csupán igazságtalan megkülönböztetése az angol és egyéb felhasználók között, de miután „egy próbát megér” alapon írtunk az Amazon ügyfélszolgálatnak egy e-mailt, felvették velünk a kapcsolatot egy chat felületen keresztül és nagyon készségesen segítettek. Kiderült, hogy a „Home Country” attribútum nincs beállítva az Amazon felhasználómnál, és miután beállítottuk az otthoni budapesti címünket a rendszerben, csodák csodájára elértük a website-okat a Kindle-ünkről, és nem csak az angol Wikipedia-t, mint ahogy azelőtt… Ennek nagyon-nagyon örültünk, mert a napi NRÉ-kre eddig közel napi 1 dollárt elköltöttünk, mivel legtöbbször sms-ek formájában küldtük el őket, de ezután erre nem lesz szükség, mert ahol van mobil térerő, ott általában van valami gyenge EDGE vagy GPRS lefedettség is, amivel már be tudjuk hívni a Kindle-n keresztül a Facebook fiókunkat és el tudunk küldeni egy az sms-nél akár sokkal hosszabb üzenetet is, ami ráadásul teljesen ingyenes is! Arról nem is beszélve, hogy a Kindle-ről az e-mailjeinket és a Couchsurfing fiókunkat is elérjük, ami sokszor nagy könnyebbséget jelent.
Szóval úgy néz ki, mostantól sokkal könnyebben és olcsóbban kommunikálunk, talán még a honlapra írt kommenteket is sűrűbben tudjuk majd olvasni, és reagálni rájuk ezek után! Ennek nagyon örülünk, mert nem is gondolnátok, mennyit számít nekünk egy-egy visszajelzés Tőletek, olvasóktól. Néha már-már kezd terhes lenni az írás, de amikor olvasom a sok hozzászólást, újra erőt kapok az élményeink leírásához. Nagyon jó érzés, hogy a sorokon keresztül sikerült kicsit megmutatni a való világot másoknak is, és azt a sok-sok rengeteg csodás élményt, embert, ami az utunkat jellemzi. Az külön élmény nekünk is, hogy így Ti is részesei vagytok az utunknak, és megoszthatjuk azt a számunkra sokszor szinte néha már túl sok csodát, ami ér minket. :) Ha arról visszajelzést kapunk, hogy ez számotokra is élmény, az csak tovább bíztat minket az utunk és annak leírásának folytatásában. Persze élvezni sosem felejtjük el az utazásunk, hiszen ha nem élveznénk, az egész úgy ahogy van, értelmét vesztené. „Enjoy The Ride”, ugyebár! :)
Este sok érdemleges már nem történt velünk, próbáltunk viszonylag korán lefeküdni, hogy másnap ne élő zombiként vánszorogjunk ki a buszállomásra. Ez részemről annyira nem sikerült, mert éjjel 3-kor végeztem a naplóírással és a különböző dolgaimmal, amikhez szükséges volt az internetelérés. Reggel mégis sikerült valahogy felkelnünk, és kigurulnunk a buszállomáshoz.

  1. november 30th, 2011 09:10-nél | #1

    Hát akkor leírom újra, hogy pár hete talátam meg az oldalatokat, azóta a bejegyzések nagyrészét visszaolvastam, és reggelenként addig nem is állok neki dolgozni, amíg a napi friss blogot el nem olvasom! Ezért meg se próbáljatok egy napot sem kihagyni! :)
    Irigykedve gondolok Rátok, és így, hogy nem is ismerjük egymást sok inspirációt merítek a mindennapjaitokból! Szórítok Nektek, hogy minden úgy sikerüljön ahogy szeretnétek.
    üdv-daikini

  2. november 30th, 2011 10:00-nél | #2

    Kedves Árpi,
    Semmi esetre se add fel az írást, mert már a “mindennapi kenyeremé vált” és első dolgom olvasni. Sejtem, hogy néha terhes és fáradt vagy és legszívesebben aludnál egy-egy nap végén, de ilyenkor jussunk eszedbe, hogy reggelente elég sokan keressük az újabb beszámolóitokat! :) És még mindig várjuk ha csak egy-egy nap erejéig is,de hogy Zita is “klaviatúrát” ragadjon. Köszönjük a beszámolókat! Üdv.

  3. face
    november 30th, 2011 10:04-nél | #3

    Minden nap olvasom a blogotok, ebben a ködös szürke időben igazi felüdülés :)

  4. Arpi
    november 30th, 2011 10:20-nél | #4

    Oké, oké, nyugalom, nem hagyom abba az írást, bármi történjék is! ;) …és köszönöm a biztató kommenteket!

    Zita pedig épp elment tejért :) …és már elkezdett írni a biztatásotokra, de még nem fejezte be! Türelem! :)))

  5. Petya
    november 30th, 2011 10:35-nél | #5

    Nekem is mindennap ez az első teendő, hogy jött-e új bejegyzés a 360fokon.
    20 perc, míg átolvasom, s utána jöhet a meló :-)

    Én úgy szoktam csinálni, hogy a google mapson, vagy a yahoo mapson nézem, hogy merrefelé járhattok.

    Pl ezt a tavat a google maps egész jól kihozta, ( http://www.google.hu/maps?q=Kashi(Kaxgar),+Hszincsiang,+K%C3%ADna&hl=hu&ie=UTF8&ll=39.466166,76.000028&spn=0.002286,0.006137&sll=47.15984,19.500732&sspn=4.123702,12.568359&vpsrc=6&hnear=Kashi(Kaxgar),+Hszincsiang,+K%C3%ADna&t=h&z=18)
    míg a yahoo maps sehol nincs hozzá képest:
    http://maps.yahoo.com/#q=Kashi%2C+8440+Xinjiang&conf=1&start=1&lat=39.4656111819285&lon=76.00524187088013&zoom=17&mvt=h&trf=0

    Persze van, hogy fordított a helyzet, tehát a yahoo a jobb.

    Nem jött le, – vagy én nem figyeltem eléggé – hogy Pakisztánba hogy hogy busszal akartatok menni?

  6. Ági”néni”
    november 30th, 2011 10:44-nél | #6

    Jelentem sorozat függő lettem.Elvonási tünetek jelentkeznek nálam,ha 1-2 nap kimarad.A többi utadon is csodálkoztam,hogy van energiád az írásra./Nekünk sokszor még fényképezni sincs erőnk útközben/De semmiképp ne legyen KÉNYSZER az írás,megelégszünk a rövid életjellel,vázlatos naplóval,és persze a sok fényképpel.

  7. november 30th, 2011 10:51-nél | #7

    @Arpi
    Várjuk, írjatok mindketten! És jó utat!

  8. Arpi
    november 30th, 2011 10:58-nél | #8

    @Petya
    “Nem jött le, – vagy én nem figyeltem eléggé – hogy Pakisztánba hogy hogy busszal akartatok menni?”

    Azt hiszem a holnapi bejegyzés eleje pontosan ezzel a magyarázattal fog kezdődni! ;)

    Az írás nem kényszer… Nekem is elvonási tüneteim lesznek, ha nem írok egy hétig! :) Ugyanakkor van hogy nincs kedvem, de ez mindig gyorsan elmúlik.
    De van olyan is, hogy nincs áram, és már az aksik is lemerültek! :) Ezért kell az 1-2 hét puffer, hogy mindig legyenek kész bejegyzések a blogon.

  9. november 30th, 2011 11:03-nél | #9

    Mindig olvasom és rendszeresen szemezgetek a fényképek között!!! Köszi Nektek!! :)

  10. R0fike
    november 30th, 2011 11:10-nél | #10

    Csatlakozom györgyi felkéréséhez: Zita is szólaljon meg néha.

    Mint többen is írták, reggelente azonnal nézem, van e új bejegyzés. Hajrá, csak így tovább.

    ( ez a függetlenítés…. nem is mertem feltételezni, hogy elindultatok röghözkötött mobilokkal….. )

  11. Péter
    november 30th, 2011 11:27-nél | #11

    Kedves Világutazók!
    Nagyon szép tájakon jártok. Miskolcon minden elég szürke, köd van. Elmenne az életkedvem is, ha nem olvasnám a beszámolóitokat.
    Remélem még sok ilyen lesz. És ha hazafelé jösztök szeretnék kitekerni elétek valameddig.
    Igaz az még odébb van, de jó lenne személyesen is megismerni titeket!

  12. november 30th, 2011 12:02-nél | #12

    @Péter
    Igen ez az elétektekerés jó ötlet én is csatlakoznék, bár még van időnk ezt kitalálni! :)

  13. lowi
    november 30th, 2011 12:36-nél | #13

    Sziasztok!
    Olyan mint egy hosszú könyv amit végig izgulok mindennap, de csak egy oldalnyi csodát kapok és várom a következő napot hogy ujjra olvashassak! És gondolatban veletek legyek az úton.
    Sok,sok erőt nektek!

  14. Monique and Henk
    november 30th, 2011 14:05-nél | #14

    Hello Arpad and Zita, We hope you’re doing well and that you’re still satisfied about the bikes! Is the repaired rack still OK? I cannot understand one word of what you’re writing, but it’s getting warm inside by seeing all those beautiful pictures! What a wonderfull trip you’re making!! Stay warm and healthy, take care, have fun! Henk and Monique, Nazca

  15. november 30th, 2011 14:57-nél | #15

    Nagyon jól írsz, élvezet olvasni ! Naponta lesem a fejleményeket.
    Külön öröm a sok mellékelt fotó.
    Nézem a bringáitokon a “kilóméteres” láncokat. Ezek mennyit bírnak ki ? Valami nagyon különleges cuccok, vagy normál láncok vannak összetoldva ? Menetközben a védőcsőben hangosan súrlódva mozognak vagy ez nem jellemző ?
    Ezek a csodabringák több gondoskodást igényelnek mint egy jó minőségű trekking ?
    További jó utat, jó egészséget kívánok !

  16. november 30th, 2011 15:10-nél | #16

    @Monique and Henk
    Yes, the rack is operate well, no problem at all… I think it has broken due to the transportations of the bike. We are satisfied with the recumbets, we have crossed the Pamirs on them what is an unbelivable success! :) ..and on rocky gravel road we seems to be faster then travelmates with normal tourings bikes with the same amount of panniers – because of our suspensions :) so thanks for the great design of the Nazca Gaucho! ;)

  17. november 30th, 2011 15:24-nél | #17

    @Halmos Ferenc
    A lanc 3x hosszabb mint egy normal gepen, de vastagabb, tehat tobbet bir. Ez a Rohloff agyvaltonak koszonheto amivel szinten nagyon meg vagyunk elegedve. Nem igenyel sok karbantartast a gep. Csak a fekekt szoktuk allitgatni illetve a lancot, lanccsoveket, fogaskerekeket ledzsuvazni, ujrazsirozni. A lanccso nem hangos, eleinte az volt a Rohloff vegett az also 7 fokozatban, de az elso 5000km-es olajcsere utan mar ez is lehalkult. Gyakorlatilag szinte hangtalanul tudunk suhanni ha olyan az ut :)

  18. Szentpétery István
    november 30th, 2011 16:22-nél | #18

    Késő délután érek haza de egyszer elolvasom. hogy mit irtál s aztán ebédelek de persze nem olyanokat mind ti ott

  19. Sasi
    november 30th, 2011 17:35-nél | #19

    Sziasztok,

    Koller Andor barátom hívta fel a figyelmet rátok, azóta minden nap olvasom a friss bejegyzéseket és már én sok ismerősöm is olvassa a sztorikat, csak így tovább!
    Hátszelet!

  20. tura77
    november 30th, 2011 22:43-nél | #20

    Érdekes, hogy a legtöbben reggel olvassák a beszámolóid. Nekem ez a lefekvés előtti esti “valóság-mese” :-)))

  21. Krisztián 2
    november 30th, 2011 23:26-nél | #21

    Mi is minden (hétköznap) este olvassuk… és szomorúan konstatáljuk, ha éppen nincs “esti mese”…, na és persze mi is követjük az utat a google earth-ön is. Mondjuk ma este nem fáradtunk el annyira, mint pár nappal ezelőtt a Pamírban, a hidegben felfelé… :)

  22. Viktor
    december 1st, 2011 00:08-nél | #22

    Reggelente a villamoson zötyögve, telefonról szoktam figyelni a legújabb beszámolókat, 7:59-kor már lesben állok és külön dicséret hogy 8:01-kor már kezdődhet az olvasás :-)
    Mostanában én a munkától szoktam Árpi szavaival élve “bugos” lenni, eszméletlen monoton… jól jönne pár hét szabadság hasonló módon.

  23. Tomas
    december 1st, 2011 02:22-nél | #23

    én sajnos kihagytam 3 hónapot amig kint voltam egy hajón, azóta olvasok naponta 2-3 beszámolót, az újat és a török utáni szakaszokat… Nemsoká pedig tekerhettek a nyárba, ami azért nem lesz semmi, itt jön a hó, meg szél, meg fagy, majd a sár és latyak, ti pedig majd barnultok az igazi indián (indiai) nyárba :)

  24. Emi
    december 1st, 2011 11:02-nél | #24

    Imádom olvasni a naplótokat!!! És igen… “Enjoy the ride” … én is így vagyok vele, csak kisebb léptékben, mint Ti.:)))

  25. Fawx
    augusztus 6th, 2013 13:17-nél | #25

    @Arpi

    Fogaskerék, ja.
    Tudom, a biciklis társadalom zöme fogaskerekezik, de gépészként a szőr feláll a hátamon, mikor egy lánckereket lefogaskerekeznek.
    Tudom, az én nyomorom. :)

  1. Még nincsenek visszakövetések