Bejárat > Ázsia, Örményország > Garni és Geghard

Garni és Geghard

szeptember 20th, 2011

Egy napot Jerevánban arra szántunk, hogy meglátogassunk két, Jerevántól keletre található templomot, Garnit és Geghardot. Nem sokat tudtunk róluk, csak azt, hogy a térkép sárga keretben pirossal jelölte őket, vagyis, hogy nagyon nagy turistalátványosságok. Ez még önmagában nem biztos, hogy okot adott volt a látogatásra, de Geghardról Laci is csupa jókat mondott, ezért elhatároztuk, hogy felkeressük a helyet – és mivel Garni is útba esett, azt sem hagytuk ki.

 

Panoráma Garni-ból dél felé - klikk a képre a nagyobb felbontásért

Reggel szokás szerint nem sikerült túl koraira az ébredés, de egy késői reggeli után már azon kaptuk magunkat, hogy sétálunk le a Komitas útra, és próbálunk stoppolni. Nem jártunk sok sikerrel, ugyanis szinte minden második autó taxi vagy marschutka volt, ezért hamar le is mondtunk az autostopról, helyette inkább kérdezősködni kezdtünk. Megtudtuk, hogy a 83-as marschutka a miénk, ami el is repített minket a helyre, ahonnan indult a 266-os, távolsági marschutka, ennek az ára már nem száz, hanem 250 Dram (130 Forint) volt. Ez a kisbusz már kivitt minket a városból, és gyönyörű, kopár hegyoldalban elrepített minket egészen Garni városáig, közben gyönyörű kilátásunk volt az Ararátra. Az útkereszteződéstől, ahonnan kidobott minket a busz, már csak pár száz métert kellett sétálni a Garni templom bejáratáig. Fizetnünk kellett a belépőért, igaz nem egy nagy összeget. A templom maga úgy néz ki, mint a Parthenon az athéni Akropoliszon, csak éppen sokkal épebb, és valami elképesztően gyönyörű helyen fekszik. Egy meredek völgy peremén található a templom, és mellőle több irányba is nagyon jó kilátás nyílik a völgyre és a környező hegyekre. A templomról ilyen izgalmakat, hogy mi mikor miért hogyan építette és rombolta le most nem írnék, mert egyrészt már nem emlékszem, másrészt meg ott van róla minden a wikipedián.

Garniból Geghardba már nem közlekedik a marschutka, ezért egy taxit fogtunk, egy idősebb bácsi, Ludvig ajánlotta fel a saját és öreg kék ladájának szolgálatát a nem egészen 10km-es távra. 3000-ről indult a licit, végül meg tudtunk állapodni 1600 Dramban, vagyis 800 Forintban. Oda-vissza, merthogy Ludvig felajánlotta, hogy egy órát eltölthetünk fent a Geghard kolostornál, amíg ő megvár minket a lefelé menettel. Indulás előtt még egy helyi nénit is felvettünk hátra Zita mellé, majd elindult a kékség felfelé a hegynek. Csodálom, hogy ezek a ladák még milyen jól bírják a strapát, pedig Ludvigé különösen régi darab volt.

 

Kilátás Garni-ból észak felé - klikk a képre a nagyobb felbontásért

Már ahogy bekanyarodtunk a meredek, sziklás völgybe, látszott, hogy a kolostor nem akármilyen helyen van. A főtemplom egy viszonylag új templom volt, a sziklafal mellé építve. Ebből nyíltak a régebbi, sziklába vájt templomok és kápolnák. Ezek egy részét, amelyeknek a tetején, a kupolájuk közepén volt nyílása, felülről faragták ki a sziklából. A legtöbb templom falába katchgarok voltak faragva, és volt egy helyiség, amelyik a kedvencem volt, ennek a falába volt faragva Geghard jelképe, az oroszlán, két példányban egy sas társaságában. Ez a szoba valami egészen fantasztikusan nézett ki, a katchgarok a falon, a fentről beáradó fény, és a tudat, hogy mindezt milyen régen faragták ki. Egy másik helyiségben még egy kisebb forrás is volt, a víz egy vájatban csörgedezett ki a templomból.

Egy szinttel feljebb is volt egy templom, ahová csak kívülről lehetett bemenni egy kisebb lépcsőn felmászva. Mikor ezen a lépcsőn mentünk fölfelé, egy kórus hangját hallottuk, és az egész olyan szépen szólt, hogy én mindaddig, amíg be nem mentünk és meg nem láttam énekelni őket, azt hittem, hogy valami felvételről szól, de nem, nem erről volt szó, hanem olyan elképesztő akusztikája volt ennek a teremnek, és olyan hatással volt ránk az egész, hogy csak álltunk, és hallgattuk. Nekem 5 percig tartott a varázs, de Zita bent volt 20 percet is, amíg be nem fejezték.

Az egész Geghard élmény akkora hatással volt ránk, hogy hazaérve én még éjjel kettőig egy videót szerkesztettem az ott készített felvételekből. Miközben készítettem, rájöttem, hogy nem lesz olyan a videó, amilyennek szeretném, mert valószínű nem jön át teljesen a hangulat, ráadásul a kamerával túl gyorsan jártam végig a termeket, az egész túl kapkodós, rohanós lett. Azért végül befejeztem, és feltöltöttem, mert túl sokat dolgoztam ahhoz, hogy a kukában végezze a dolog, és a tanulságot is levontam, ezentúl sokkal lassabban járatjuk a kamerát a látnivalókon, hogy a nézőnek legyen ideje látni, és felfogni a képkockákat. A zenei aláfestésnek a kórust tettük meg, a képeket pedig Garni templomával zártuk. A videóról mi nem érezzük, mennyire adja át az élményt, de talán valamennyire. Nekünk fantasztikus volt! Ha Jerevánban jártok, a Geghard kolostorhoz menjetek fel mindenképpen, mert már-már varázslatos a hely. Garni temploma pedig megéri azt az egy óra kitérőt Geghard felé, ha másért nem, a kilátásért biztosan.

Ime a videó, ami késő éjjelig készült:


 

 

 

  1. szeptember 20th, 2011 08:58-nél | #1

    Először is a lényeg, hogy fantasztikus ez a kaland, jó napról-napra veletek tartani a beszámolók révén. Külön köszönet a bemutatott szépségekért, érdekességekért!
    A videó beágyazásakor az IFRAME-be került egy-egy sortörés (BR), így nem jelenik meg, de a javításig is, ha valaki keresné: http://www.youtube.com/watch?v=B3pZhRezMhc (Érdemes megnézni!)
    Lejtőt, hátszelet… :)

  2. Z atya
    szeptember 20th, 2011 11:27-nél | #2

    Geghard a világ nyolcadik csodája. Nevét a Jézus testébe döfött dárdáról kapta, amit évszázadokon keresztül itt őriztek. A sziklakolostort és a templomokat belülről vésték ki. – Árpi, élmény a videód!

  3. szeptember 20th, 2011 14:11-nél | #3

    Sziasztok, Nekem is nagyon tetszett a video, köszönjük, meg a képek is, élmény mindennap várni, olvasni a beszámolókat!

  4. Grant Julia
    szeptember 20th, 2011 14:47-nél | #4

    Nekem egyaltalan nem tunt gyorsnak vagy kapkodosnak a video. Nagyon jo volt es tenyleg hihetetlen atmoszferaja van az egesz tajnak. Csak igy tovabb!

  5. sanya
    szeptember 20th, 2011 15:39-nél | #5

    Garniban jártamkor, mikor körülnéztem, mintha a világ tetején lettem volna!
    Geghardban, szerencsénkre, szintén énekelt egy kórus! Sőt mi is énekeltük: A csitári hegyek alatt…….

  6. Szentpétery István
    szeptember 20th, 2011 15:43-nél | #6

    Már legalább 10szer megnéztem amióta feltetted a YouTubra.Nekem nagyon tetszik lehet azért is mert láttam én is ezt a korust amint gyakoroltak augusztus elején.

Hozzászólások lezárva