Bejárat > Ázsia, Örményország > Hogyan lehet bekerülni az ArmeniaTV „Jó reggelt örmények!” című műsorába?

Hogyan lehet bekerülni az ArmeniaTV „Jó reggelt örmények!” című műsorába?

Röviden: véletlenek sorozata folytán. :)

Bővebben: Emlékeztek még a magyar lakókocsis családra? Na, hát ahogy anno említettem, utazott velük két örmény nő, Nelli, és a lánya, Diana. Illetve ott volt velük Kitti és a barátja, Gergő, ők ketten stoppolva jutottak el Grúziáig (és azóta még tovább). Mikor mi megérkeztünk Jerevánba, Gergő írt nekem egy sms-t, hogy nincs-e kedvünk összefutni, mert ők is épp a városban tanyáznak. Persze, hogy volt hozzá kedvünk, leegyeztettük egy találkát sms-ben, és még Lacival is oda beszéltük meg a találkozást, hiszen vele is össze akartunk futni a városban ezen a délutánon. Pár órával a találka előtt Gergő írt még egy sms-t, hogy éhgyomorral érkezzünk, mert vendégségbe megyünk. Mint a találkozás után kiderült, Gergőék Nelliéknél laknak, és oda vagyunk hivatalosak vendégségbe. Nelli nagy terülj-terülj asztalkámat csapott, hatalmasat lakomáztunk, közben nagyokat nevettünk és Gergőék mesélték az elképesztőbbnél elképesztőbb stoppolós sztorikat. A pálmát talán a repülős történet vitte: egy gazdag fickó vette fel őket, aki aztán annyira benyesett, hogy Kittinek kellett vezetnie, de a csávó házát nem találták meg sehogy, és végül egy nem túl bizalomgerjesztő helyen kifogyott a benzin a kocsiból. A csávó, amíg mélykómába nem esett, addig folyamatosan azt hajtogatta, hogy következő nap szerez Gergőéknek egy repülőgépet, ami elviszi őket Samsunba. Erre persze aztán nem került sor, de azt hiszem a történet így is elég kerek. Na de térjünk vissza a vacsorára, ahol Nelli nagyon fellelkesült azon, hogy beajánl minket egy TV-be. Lacival telefonszámot cseréltek, és pár nap elteltével már le is volt rendezve, hogy megyünk az ArmeniaTV (örmény RTL Klub „színvonalú” csatorna) Jó reggelt örmények! (Bari Luys Hayastan) című műsorába.

A műsor előtti este Ica néninél

A műsorról tudni kell, hogy élő adásban megy, tehát nem késhettünk, se nem hiányozhattunk és Laci is hivatalos volt a beszélgetésre, többek között azért, mert őt kérték fel fordítani nekünk, örményről magyarra és vissza.

Előző este Ica nénihez voltunk hivatalosak vendégségbe. Ica néniről annyit kell tudni, hogy egy nagyon talpraesett, szókimondó nő, aki az orosz időkben egy, az összes tagállamban működő vállalatnál dolgozott, és mit tesz isten, épp itt, Örményországban találkozott össze azzal az emberrel, aki később a férje lett. Ica néni igazi örökmozgó nagymama típus, korát meghazudtolva sütött-fözött mindenféle finomat, amikor nála voltunk, készült csirkefasírt krumplipürével, palacsinta, és szilvásgombóc. Utóbbi Zita nagy kedvence, úgyhogy nagyon-nagyon örült neki, én nem különben a palacsintának. :) Palacsintából Ica néni olyan jó 70 darabot készített, ebből 50-et szívességből a szomszédoknak nagykeráron megszámítva, két serpenyővel sütve. A vacsora alatt egy szép nagy vodkásüveg is előrekerült, aminek Laci alaposan a fenekére nézett, és már igen jó hangulatban volt, amikor befejeztük a vacsorát. Ekkor jutott csak eszünkbe, hogy még azt se tudjuk pontosan, hol van az Armenia TV, vagyis hogy hová kell mennünk holnap reggel. Nagyjából tudtuk a helyet, de még egyikünk sem járt soha a TV-nél, és mivel elég ciki lett volna késni, ezt a dolgot nem hagyhattuk annyiban. Persze Ica néni volt a legokosabb mindannyiunk közül, hivott egy taxit, beültetett minket, és megmondta a sofőrnek, hogy vigyen minket az ArmeniaTV-hez, aztán pedig haza Lacihoz. Laci ekkor már egészen jól érezte magát a sok vodkától és a néhány sörtől, amit benyakalt. Mondjuk a piamennyiséghez képest igen jól nézett ki, sőt, teljesen szalonképes volt. Én ennyi piától én már biztos, hogy a detoxban kötöttem volna ki, de Laci nagyon jól bírta.

A taxis megmutatta nekünk a TV épületét, messziről látszott, mert ki volt világítva. A TV nem volt messze Lacitól, pár kilométerre volt csupán, egy nagy völgy fölött átívelő viadukt túloldalán. Ezért szépen el is döntöttük Zitával, hogy másnap mindketten bringával megyünk.

Igen ám, csak itt volt még a Lacink, aki hazaérkezés után még megtalált egy üveg konyakot az asztalon, amit reggel a szomszéd hagyott itt. Ebből is ivott pár pohárkával, amitől végképp meghatódott. Közben mi Zitával elkezdtük volna előre megírni neki txt-ben a Couchsurfing profilját, de Laci annyira meg volt hatódva attól a rengeteg piától, amit megivott, hogy bármilyen kérdést tettünk fel, ő hamar elkalandozott a témától, és könnyfakasztó történetekbe kezdett régi jó barátokról és élményekről. Végül aztán sikerült megmelegíteni neki egy levest, amit jóízűen el is fogyasztott, majd eldőlt az ágyában. Kb. úgy mozgott és beszélt, mint én szoktam 3-4 sör után, csakhogy ő ennél nagyságrendekkel több piát fogyasztott. Igaz, hogy közben igazi gentlemanként viselkedett, és ennek mi igazán örültünk, viszont mivel olyan rég nem ismertük, azt nem tudtuk, hogy reggelre milyen hatással lesz rá ez a rengeteg pia, ezért kicsit aggódva hunytuk álomra a szemünket, hiszen Laci fontos kulcsfigurája volt a másnapi szereplésünknek.

Az Armenia TV-nél – Élő adásban

Laci reggel, mint a rozsdás rugó, úgy pattant ki az ágyából. Gyorsan és hamar, talán még hamarabb is, mint mi, de közben tovább nyikorogva… Mert megint elmondta, hogy ő igazából annyira nem szeretne szerepelni, csak hát a Nelli annyira lelkes volt, és bebeszélte őt is a showba, ahonnan most már nincs menekvés. Erre a nyikorgásra, vagy, hogy bátorságot öntsön magába, még megivott egy kupicával a maradék konyakból, aztán elindultunk a stúdióba, Laci marschutkával, mi pedig a bringákkal. Jó 40 perccel az adás kezdete előtt odaértünk, és 20 percre rá Laci is megjelent Nellivel – Megmenekültünk! :)

Gyorsan megismerkedtünk a műsor vezetőkkel, majd betoltuk a bringákat a stúdióba. Na, ez viszont már egy élmény volt, látni egy TV stúdiót! Igazából tök logikus, de mégis nagyon meglepődtem azon, hogy minden egy nagy helyiségben volt. A reggeli műsorhoz berendezett nappalival szemben pl. ott volt a főzőműsor konyhája. Így nem kellett másik stúdió és másik kamera egy másik műsorhoz, egyszerűen átfordították a kamerákat 180 fokkal, és máris a másik műsort tudták vele venni. Vicces volt, hogy a beszélgetésünk utolsó pár percében már azt nézhettük, ahogy a főzőműsorhoz csomagolják ki a hozzávalókat. Amikor pedig végeztünk, egész gyorsan el kellett tűnnünk, mert egy reklámblokkal később már kezdődött a főzőműsor, és mi csak a konyhapult és a kamerák között tudtuk kitolni a bringáinkat a stúdióból.

Maga a beszélgetés sajnos nem ment el túl nagy mélységekig, általában a műsorvezetők beszéltek hosszasan, nagy körmondatokban mindenféle vicces és érdekes dolgokat, aztán pedig kérdeztek tőlünk valamit, amit Laci lefordított nekünk, mi pedig magyarul visszaválaszoltunk, amit Laci megint csak lefordított örményre. Az első 4 perces blokkban Laci mikrofonja nagyon-nagyon halkan vette csak, amit beszélt, és ezt csak a blokk végén cserélték ki neki, ami szerintünk nagyobb ciki, mintha fél perc után berohant volna egy technikus és kicserélte volna az élő adás alatt a mikrofonját. Aztán az is vicces volt, hogy a híradó blokk előtt megkérdezték Zitától, hogy mi a véleménye az örményekről és Örményországról, de a válaszát már nem fordíthatta le Laci örményre, mert jött a híradó, ami után persze elfelejtődött a kérdés, és a rá adott válasz. Lehet, hogy most az örmények azt hiszik, hogy valami nem TV-be illőt mondtunk róluk, ami miatt gyorsan ránk is kevertek egy híradót! :)

Amikor a nehézségekről kérdeztek az elején, kicsit megcsillant a szemem, hogy hátha valami értelmes mélységig el fog jutni ez a beszélgetés, de aztán ez sajnos nem történt meg, így igazából az egésznek így utólag nem sok értelmét láttam, kivéve persze azt, hogy szerepeltünk, aminek reméljük, hogy a szponzoraink nagyon örülnek! (Evobike! Hány tucat rekura érkezett azóta rendelés Örményországból?!?! :D)

Na jó, ezeken felül igazából bulinak sem volt utolsó ez a TV-zés, és így, hogy egyszer már szerepeltünk élőben, talán legközelebb már nem fogok ennyire izgulni – és remélem, nem leszek ilyen álmos se! :) Lacinak pedig élő adásban meg lett ígérve, hogy egyszer vissza fogják hívni egy ennél „tudományosabb” műsorba, ahol az Ő Története lesz a téma! Ha ez tényleg így lesz, akkor, ha másért nem, ezért biztosan megérte ez a TV-s móka! Laci ugyan a háta közepére sem kívánja a TV-t, de az ilyen médiaszereplések talán valahogy közelebb vihetik a céljai elérésében.

A felvételt természetesen letöltöttük a TV archívjából és kivágtuk belőle a híradót, a reklámokat és a videóklippeket, ha van türelmetek hozzá (nekünk nem volt), hajrá:



Hazafelé menet a viaduktról egyszer csak megpillantottuk az Ararát gyönyörű ikercsúcsait. Azonnal behúztuk a fékeinket, és megálltunk csodálni ezt a nem hétköznapi kilátást. Mámoros pillanat volt: Itt vagyunk Jerevánban, eljutottunk idáig, túlvagyunk a TV interjún, (amitől én személy szerint azért majréztam egy kicsit), és most itt van nekünk ez a gyönyörű látvány, amivel nem lehet betelni. Persze annyi eszünk nem volt, hogy fényképezőgép legyen nálunk, de azért Zita telefonjával sikerült megörökíteni a képet valamennyire.

 

  1. Kitlei Gabriella
    szeptember 19th, 2011 20:38-nél | #1

    Nagyon jó, hogy bekerültetek a TV-be, csak az a kár, hogy alig hagytak szóhoz jutni Benneteket!

  2. Harkányi Lajos
    szeptember 19th, 2011 23:34-nél | #2

    Szia Zita és Árpi !
    Nekem volt türelmem és végignéztem és hallgattam 33 perc 31 másodperc hosszúságú TV adást. Én is megállapítottam, hogy ez az Armenia TV a hazai RTL Klub TV nívójú társaság, ahol a TV riporterek főleg magukat helyezik az adás súlypontjába (önreklám) és nem az interjú alanyait, s azok mondanivalóját. Sajnos Laci barátotok hangja meg alig volt hallható de csodálatos volt, mert az előzetesen történt sok piálás egyáltalán nem látszott meg rajta az adás során. Úgy látszik Ő is kicsi korában kezdte az edzést.
    Minden esetre azt hiszem (nívó ide, nívó oda) a szponzoraitoknak megfelelő szolgálatot tettetek ezzel a közvetlen adásban való részvételetekkel.
    További sikereket a hátralévő utatokon.

  3. szeptember 30th, 2011 11:05-nél | #3

    Sziasztok!

    Azért a Nelliék (Nelli, Diána, Artur) egy elköszönést megérdemeltek volna. A Lászlótól tudta csak meg, hogy már nem vagytok a városban. Azonban neki köszönhetitek a TV szereplést is, igaz nem kértétek, hanem az a Nelli tulbuzgóságának volt köszönhető, azért a ti érdekeitek ő mégiscsak támogatta teljesen önzetlenül. Nagyon szép, hogy írtatok róla a blogotokban, de ő ezt a fajta hálát sem angolul, sem magyarul nem tudja magáévá tenni.

    Azonban az átlag örmény olyan, mint a Nelliék. Első a vendégszeretet, és nem a bunkó judapesti stílus. Jobban szeret adni, mint kapni.

    Nálunk otthon az emberek túlzott elidegenedése a legfőbb probléma. Mindenki csak a saját kis életét és egzisztenciáját építi mások érdekein átgázolva egymásra fittyet hányva. Vagyis, ha valakit Pesten leszólítasz, vagy akár segítséget kérsz (megkockáztatom még akár családon belül is) vagy adsz az emberek hülyének néznek és elfordulnak. A Kaukázusokban és Szovjet Közép Ázsiában is az emberek figyelnek egymásra. Ebből inkább tanulnunk kéne. Nem biztos, hogy a kultúra mértékegysége csak az, hogy az emberek milyen arányban és minőségben beszélnek angolul. Egyébként ebben a térségben lehet, hogy nem beszélnek angolul, viszont legalább két nyelven anyanyelvi szinten plusz az etnikai sokszínűség miatt akár további 2 nyelven is.

    A kommunikáció egyébként nem merül ki a verbális részlegen. Nyilván kreativitást igényel, de ha a szándék megvan nagyon lelkesen tudnak együtt működni. Ti veszítetek, ha csak azért nem álltok le valakikkel, mert nem megy a ti felsőfokú angolotok.

    Szerintem gazdagabbak lesztek az út során, ha nem azt keresitek, hogy mi az, amit ők nem tudnak, hanem azt, hogy mi az amivel ők többet tudnak mert van ám olyan is.

    Üdvözlettel: Péter, Mariann és Ajsa

  4. Zita
    szeptember 30th, 2011 16:47-nél | #4

    @Peti-Ajsa-Mariann
    “Szerintem gazdagabbak lesztek az út során, ha nem azt keresitek, hogy mi az, amit ők nem tudnak, hanem azt, hogy mi az amivel ők többet tudnak mert van ám olyan is.”
    Ezen vagyunk, ezt Örményországban különösen éreztük, de Grúziában, vagy Iránban is. Hihetetlen az emberek kedvessége és adni-adni-adni akarása!

    Valóban, nagyon örülünk, amikor találkozunk angolul beszélő emberekkel, de igen csak figyelemre méltó az az “ektiviti”, amit mostanra kifejlesztettünk, illetve mindenkinek látnia kéne, Árpi milyen iszonyú lelkesedéssel és lendülettel tanul minden új nyelvet! (Néha már én is unom;)) Akárhol megállunk, akárkivel szóba elegyedünk, előkapja a kis noteszét és jegyzetel, kérdezget, mutogat, nyökög/beszél valamit az adott nyelven a helyiek nagyon nagy örömére.
    Folyamatosan gyarapodik a kis szótáracska, meg lehet találni a korábban feltöltötteket a honlapon.

    Teljesen egyet értünk veled, hogy az az ember veszít sokat, aki önmagát bezárva csak afelé hajlandó nyitni, aki/ami mutat valami hasonlóságot a “nyugati kultúrával”, pl. beszél angolul, vagy otthonias íze van az ételnek (első látszatra). Az a meglátásunk, hogy lehet valaki igen fejletten intelligens és magasan képzett “nyugaton”, de az itteni emberek (értse mindenki jól) egyszerű intelligenciája, nagy szíve, nyitottsága, talpra esettsége sokkal szebb számunkra, mint egy okos, de hideg ember.
    De ezt nem kell részletezzem, hiszen pont ezt említitek Ti is, és ez az, ami annyira széppé teszi az utazást – a helyi emberekkel való találkozás és az őáltaluk való lelki gazdagodás.

    Aztán azért azt meg kell említeni, hogy mint mindenhol a világon, itt is vannak -hogy is mondjam – kevésbé intelligens emberek. Ha valaki gusztustalanul röhögve egy nyitott flakon vizet dob rád egy szembe jövő autóból, amely falkon épp csak hogy elzúg melletted (és csurom víz leszel), akkor nem hiszem, hogy vád érne minket, ha nem állunk le beszélgetni velük. Mondjuk ők sem épp a megosztásra nyitottak.
    Csak hogy még egy példát hozzak: ha valaki agresszív bután, vagy tahó módon közelít felénk, vele sem szívesen beszélgetünk. Nem azért, nem nem vagyunk rá kíváncsiak, hanem mert meddő lenne bármilyen kommunikáció – és az illető nem azért buta, mert nem tud angolul, hanem mert elfogadhatatlan módon viselkedik (kilöki Árpit a bicikliből, hogy akkor ő most beleül; gyanúsan matat a cuccainknál; lesodor az útról, csak hogy kiüvölthessen ránk/lefotózhasson minket).
    Millió egy ellenpéldáját látjuk ezeknek a negatív viselkedéseknek, úgy hogy tudjuk, nem egy adott nép a buta összességében, csupán csak egy bizonyos hányaduk.

    Nelliéktől valóban nem sikerült személyesen elköszönni külön, de a vacsora után elköszöntünk szépen Diánától és Arturtól is. Nellynek mondtuk, hogy elmegyünk, vele a TV után köszöntünk el. Külön nem mentünk el, valóban, ezt kicsit sajnáljuk is, de nem tudtunk. Legalább Dianával van kapcsolatunk fb-on, és ahogy Nellynek is megígértük, küldjük a segítséget a kerékpártáska ügyben.

    Reméljük veletek minden rendben, sokat gondolunk rátok, kíváncsiak lennénk, merre jártok, milyen helyeket láttatok? Az Örményországra vonatkozó tippjeitek beváltak, ezúton is köszönjük! :)

    Üdv, Zita

  5. Arpi
    szeptember 30th, 2011 16:51-nél | #5

    @Peti-Ajsa-Mariann
    Egyik legnagyobb élményem az úton, amikor nálam közel 20 évvel fiatalabbak tanítottak meg számolni. Azt a gyermeki örömöt, hogy ő taníthat egy felnőttet a számokra… :)

    Nellitől tényleg nem köszöntünk el mégegyszer az utolsó napok rohanásában, ezért kérlek, ha még ott vagytok, adjátok át Nekik elnézésünket, üdvözletünket és köszönetünket a TV szereplésért és a felejthetetlen vacsoráért.

  1. Még nincsenek visszakövetések