Bejárat > Ázsia, Örményország > Jereváni hajsza Árpi reálhozamáért

Jereváni hajsza Árpi reálhozamáért

Egy nap Jerevánban, amikor szokás szerint késő délelőtt ébredtünk, egyszer csak érkezett egy sms-em. Édesanyám volt a feladó, azt írta s.o.s. azonnal menjek netközelbe és olvassak e-mailt. Hát így történt, hogy már sokadjára, ezen a napon se sikerült megnéznünk az Ecsmiadzint, az „örmény vatikánt”. Felpattantunk a marschutkára, és leszáguldottunk Jereván központjába. Közben egy sms váltással már azt is sikerült megtudni, hogy egy meghatalmazás kell az adóm reálhozamának felvételéhez, amit a nagykövet tud majd hitelesíteni nekünk. Ne kérdezzétek mi az a reálhozam, mert én se tudom, csak annyit, hogy visszakapok egy egész jó kis összeget az állambácsitól, ami több heti utazásra elegendő lesz nekünk. Ezt a pénzt azonban már csak szeptember 16-ig lehet felvenni a kerületi postán, és ha addig nem vesszük fel, utána visszakerül az állambácsihoz, én soha nem láthatom. A postán viszont nem fogadták el azt az általános meghatalmazást, amit az elindulásunk előtt otthon hagytunk. Otthon ment a nagy gondolkodás, és végül arra jutottak, hogy egy a nagykövettel hitelesített meghatalmazást kell készítenünk és hazajuttatnunk, mert volt már ilyenre példa, hogy ezt így elfogadták.
Na igen ám, csakhogy jöttek a problémák, vagyis inkább nevezzük őket kicsit pozitívabban kihívásoknak. Az elsőt, a meghatalmazás kinyomtatását elég gyorsan megoldottuk. Ahol lepattantunk a marschutkáról, máris megpillantottunk egy netcafét. Beviharzottunk, feljelentkeztem a gmail-emre, lementettem az édesanyám által már átküldött meghatalmazást egy pendrive-ra, és vittük nyomtatni, merthogy azt is lehetett a netcaféban.
A következő feladat az volt, hogy megtaláljuk Ica nénit. Ica nénire azért volt szükségünk, mert úgy emlékeztünk, hogy a jereváni magyar nagykövet, aki amúgy csak „tiszteletbeli” nagykövet, nem beszél se magyarul, se örményül, csak oroszul, amiből természetesen Ica néni teljesen perfekt. Lacit próbáltuk elérni sms-ben (hívni nem tudtunk a telefonomról), hogy írja meg, hol lakik Ica néni és mi a telefonszáma, de nem válaszolt. Később esett le, hogy épp vizsgázik, azért nem válaszol valószínűleg. Laci egyetemre is jár Jerevánban a Matenadaran mellett, könyvtár szakra(nem röhög!:). Amikor pár nappal korábban Ica néninél jártunk, Laci vezetett oda minket, de közben mindenre figyeltünk, csak arra nem, hogy merre járunk, mert persze szokás szerint séta közben ment a nagy beszélgetés. Ica néni viszont a sokadik emeletén lakik egy nagyon magas háznak, és még erkély is tartozik a lakásához, amely erkélyről készítettünk fényképeket. Ezeket a képeket én már meg is válogattam így tisztán emlékeztem egy fotóra, ami az erkélyről készült. Bal oldalt volt látható a gyönyörűen kivilágított operaház, középen egy széles, osztott pályás sugárút foglalt helyet, jobb oldalt pedig látszott a Cascade, egy lépcsős emlékmű a hegyoldalban. Kihajtottuk a Jereván térképünket, amit még Gergőtől kaptunk (ezúton is köszönet érte), és kiokumláltuk, hogy melyik háztömbben lakhat Ica néni. Odasétáltunk és már a sarkon felismertem azt a nőt, akinek az 50 darab palacsintát vittük le Lacival, így tudtam, hogy jó helyen vagyunk. A kapualj és a lépcsőház megtalálása innentől már gyerekjáték volt, már csak az emeletre kellett rájönnünk. A 9-edikre tippeltünk, felmentünk a liftel, és… szezám tárulj, amikor kinyilt a liftajtó, Ica néni ott állt a folyosón! Bingó, meg vagyunk mentve! Engem ezzel a lendülettel Ica néni le is küldött 10 tojásért, a küldetést villámgyorsan teljesítettem, majd jöhetett a mi ügyünk, a tiszteletbeli magyar nagykövet felkeresése. Ica néni természetesen ismerte a nagykövet urat, és azonnal fel is telefonálta nekünk. Megtudtuk, hogy 4 után ránk tud érni, és azt is, hogy nem csak oroszul, hanem örményül is beszél, ezért Lacival is el tudunk menni hozzá, amint visszaért a vizsgájáról. Fellélegeztünk, és örömünkben gyorsan befotóztuk Ica néni ősrégi piros receptes könyvéből a paprikás krumpli rettentő bonyolult receptjét. Ugyanez a receptes könyv tudom, hogy otthon is megvan, mert pontosan emlékszem, hogy otthon is ugyanúgy darabokra van szakadva, mint Ica néni példánya. A paprikás krumpli receptjére pedig azért volt szükségünk, mert előző nap túl sok virslit vettünk a hot-dogokhoz és kitaláltuk, hogy a maradékból, meg az otthonról utánunk küldött kolbászból és pirospaprikából fogunk készíteni egyik este Lacinál kis honétvágy csökkentő paprikás krumplit.
Volt még két óránk négyig, ezért úgy döntöttünk, kihasználjuk ezt az időt, és meglátogatjuk a Genocídium emlékművet. A genocídium alatt azt az örmény népirtást értjük, amit az első világháborúban végeztek a törökök az örményeken. Az emlékműhöz a 88-as marschutkával kellett mennünk, majd amikor egy híd után lepattantunk róla, egy kisebb sétával fel kellett mennünk egy dombtetőre. Itt elsétáltunk egy nagyobb sportcsarnok mellett, majd találomra elindultunk egy irányba, és pár perccel később már észrevettük a nagy tűszerű torony tetejét a fák felett, így tudtuk, hogy jó irányba tartunk. Az emlékmű fő részét nem ez a torony, hanem a mellette található kerek, félig összecsukott tavirózsára emlékeztető hely, aminek a közepén ott ég egy örökmécses, mementóul minden nemzedéknek. Hazafelé menet megtaláltuk a különböző szervezetek és polgármesteri hivatalok által ültetett emlékfák között egy budapesti kerületét is.
Visszarobogtunk Ica nénihez, akinél már ott volt Laci, sikerült a vizsgája és örömmel elkísért minket a nagykövethez. Jót sétáltunk a városban, mire megérkeztünk a Richter Gedeon gyógyszertárhoz. Igen, a nagykövet úr valójában a gyógyszergyár küldötte is, csak közben már nagyköveti rangot is kapott. Nagyon vicces volt, hogy a nagykövetség a gyógyszertárból nyílik. A nagykövet épp nem volt az irodájában, de Laci csuklóból felcsörögte a mobilján, és megtudtuk, hogy csak várnunk kell egy fél órát, és újra itt lesz. Addig kiültünk egy közeli parkba és egy jót beszélgettünk. Mire visszamentünk, valóban ott volt már a nagykövet, és egy kisebb pontosítás után újra kinyomtattuk a meghatalmazást két példányban, amit nagyon profin aláírt, lepecsételt a nagykövet. Ha ezt nem fogják elfogadni a postán, akkor semmit. Ica néni pedig két nappal később utazott Budapestre, és felajánlotta, hogy elviszi a meghatalmazást, így a gyors posta is meg volt oldva.
Este még beültünk a kedvenc pizzázónkba (vagy nevezzük inkább internetező helynek) netezni, töltöttünk fel képeket, és persze skype-oltunk a családdal. Laci előbb hazament, így nekünk önállóan kellett hazatalálni. Elnéztünk egy utcát, így egy kisebb kerülőt tettünk a marschutka megállójáig, de megérte a vargabetű, mert így jó 20 percre egy kutya „gazdái” lehettünk. A kutya egyszer csak megjelent mellettünk a járdán, néhányszor körbeugatott minket, amire Zita nagyon aranyosan reagált, és ez megtetszhetett az ebnek, mert mellénk csapódott és innentől egészen a marschutkáig követett minket, még az aluljárókon át is. Elneveztük Zokninak, mivel a tappancsai környékén mind a négy lábán fehér volt a szőre. Értelmes, aranyos, ápolt kutya volt, nem is értettük, mit keresett gazda nélkül az utcán.
Izgalmas, eseménydús nap volt ez, igaz, hogy nem olyan, mint amilyennek elterveztük, de igazából élveztük, hogy volt egy küldetésünk, amit minél gyorsabban és hatékonyabban meg kellett oldanunk egy „idegen” nagyvárosban. Ami annyira nem is volt idegen, mert Laci és Ica néni nagyszerű segítségünkre voltak, amiért nagyon hálásak vagyunk. Az Ecsmiadzinra pedig még maradt időnk a következő napokon…

  1. Dév
    szeptember 21st, 2011 08:44-nél | #1

    Hmmm te ez nem a Vörös Szonja helyszíne volt?
    Ott szektáztak a papnők a film elején, valami mágikus golyót akartak elzárni. :)

    http://www.mozinet.hu/index.nof?o=0&nyelvid=1&k1=1&k2=43&filmid=2405

  2. pele_nka
    szeptember 21st, 2011 11:37-nél | #2

    :) majd egyszer leírom a reálhozamot – többek között ez is a munkám része

  3. szeptember 21st, 2011 19:40-nél | #3

    Sziasztok!

    Ma ment nyomdába az írásotokat tartalmazó Turista Magazin. Megjelenés szeptember 30-án. Elküldjük a cikk pdf-jét.

    Üdv. nyomdász

  4. Harkányi Lajos
    szeptember 21st, 2011 19:55-nél | #4

    Reálhozam ide vagy oda, a tortúrátokért kárpótolt benneteket a kutyahűség, akárcsak Nándi unokatestvéredet, mikor a nyáron búcsú túrára jött a bringás társaságtokkal Perőcsénybe és egy szombati napon gyalogtúrával felmentek Nagyhideghegyre és a Csóványosra és ott a csúcs közelében hozzájuk szegődött egy (utóbb kisült 7 hónapos) földszintes tacskó kutya, és onnan lejött velük (kb 17 km hosszon) Perőcsénybe, éjszaka és tudomásom szerint beküzdötte magát Banderék sátrába. Vasárnap Nándiék délután elindultak haza Kemence-Diósjenő útvonalon bringával, a kutya követni akarta Őket, de bezárták hozzánk a szobába, majd elindultak. Kb. 1 óra múlva Nándi felhívott telefonon, hogy megvan a kutya gazdája, aki nem más mint a Királyházán a turistaház gondnoka, aki kitette a kutya képét az út menti fára, hogy elveszett. Kisült, hogy szombat reggel egy ott megszállt társasággal meglógott otthonról és ezek a Csóványoson lerázták a kiskutyát magukról. Banderék úgy találtak rá elhagyva, tenyérből vizet adtak neki és a kutya követte őket Perőcsényig. Vasárnap késő délutánig nálunk maradt a kisöreg játszottunk vele, majd a telefonértesítés után egy terepjáró autóval megérkezett a gondnoki család gyerekestől az elveszett kutyájukért. és nagy farkcsóválással fogadta a BUBORÉK (ez volt a neve a kiskutyának) a gazdáit.

  5. szeptember 21st, 2011 20:35-nél | #5

    Sziasztok!
    Egyre jobbak a beszámolók. A fényképező képarányát szerintem 4:3-ról néha állítsd át 16:9-re. Többek között ezért is nagyon jó ez a gép, mert tud ilyet.
    A Geghard kolostor videóján látszik, hogy sokat dolgoztál. Igazából nekem azok a videók a legérdekesebbek, amikben látszik, hogy ti csináltátok. Szerintem ne szenvedj órákat egy videó készítéssel. Ha tuti filmet akarok arról a helyről, akkor megnézem a tv-ben. Szóval csak lazán, mint a 100napbringa.hu-n.
    Üdvözlöm Lacit. Nem tudom pontosan ki Ő, de látszik rajta, hogy f.sza gyerek.
    Bálint

  6. Gubányi Irén
    szeptember 22nd, 2011 18:40-nél | #6

    Sziasztok!
    Én Zita kollégája voltam egy évig. Nyomon követem az utatokat, s ha kellően fáradt vagyok, ezzel vidámítom fel a napomat. Nagyon klassz a stílus, érdekes a tartalom. Hiába, nagyon jók vagytok. További szerencsés utat, és kitartást kívánok Nektek!
    Gubányi Irén ( Tapolcsányi Kollégium)

    • Zita
      szeptember 27th, 2011 12:57-nél | #7

      Szia Irén! Örülök, hogy tetszenek az írások és hogy felvidít! :) Add át üdvözletem Tibor úrnak, az egész nevelőtestületnek és az egész kollégiumnak! Ott már biztos zajlik az élet! :)

  1. Még nincsenek visszakövetések