Nászút a Föld körül

2012.05.27. – vasárnap

Búcsú Manangtól

Ma hétkor keltünk, és a tegnap már bejáratott körrel indítottunk: irány a kékajtós kisbolt az imamalmok túloldalán, 8 tojást megvesz, tükörtojást elkészít, megesz, vizet szűr… és ezek után egy kicsit nagyobb pakolás kezdődött, mint tegnap, ugyanis teljesen felpakoltunk, hiszen többet nem jövünk vissza Manangba. Kifizettük a szállást a tulajnál, és elbúcsúztunk a barátainktól. Thomas, Anne, és Homain ma Yak Kharka-ig mennek a Thorung La felé, mi viszont úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk, akkor felnézünk a Thilico Lake-hez is. Ezt a tavat a világ egyik legmagasabb tavának mondják, néhány méter híján 5 ezer méterrel a tengerszint felett fekszik, és állítólag csodaszép a hely, és a kilátás onnan. Mi elsősorban ezért akarunk oda felmenni, másodszor pedig akklimatizálódásnak sem lesz utolsó. Hiszen még előttünk az 5416m magas Thorung La, amin majd a súlyos táskákkal kell majd átkelnünk, és erre nem árt alaposan felkészülnünk! :)

Eljutni a Tilicho-tóhoz Manangból több, mint 20 kilométer, és 1400m szint, ezért nem terveztük egy nap alatt megtenni ezt az utat. Nem is egészséges, hiszen ilyen magasságban már nem jó ennyi szintet egyszerre felvenni. Igaz, hogy tegnap jártunk 4600m-en, de akkor se… Na meg talán nem is tudnánk ennyit megtenni egy nap alatt a táskákkal, de talán még azok nélkül se, pláne így, hogy csak 11-re lettünk kész az indulásra. Mert utolsó pillanatban még eszünkbe jutott, hogy a képeslapokat, amik nagy részét még Pokharában írtuk meg, még mindig nem adtuk fel. Szóval még a manangi postát is meg kellett találnunk, de oda már a hátizsákokkal mentünk. Mikor végre megleltük a postát, nem találtunk ott senkit, úgy kellett néhány helyit megkérnünk, hogy kerítsék elő az emberünk. Öt perc után meglett, és megvehettük a bélyegeket, rajta egy nepáli női hegymászó… és miután felragasztottuk őket, még manangi pecsétet is kaptunk rájuk! :) Ez ám a nem semmi, 3500 méterről képeslapokat feladni. Megkérdeztük, hogyan jutnak le a lapok Pokharába, és nagy meglepetésünkre a válasz nem a hetente kétszer megforduló repülő volt, hanem egy hordár, aki holnap indul le a levelekkel. Sajnos nem sikerült mindenkinek innen elküldeni, aki mostanában kért tőlünk lapot, mivel az új címeket innen nem tudtuk lekérni, Chame óta semmi térerő, és a műholdas internet se működik Manangban már egy hónapja. Utóbbi talán jobb is, hiszen biztos, hogy egy kisebb vagyonba került volna. Na de sebaj, igyekszünk majd a következő adag lapot is valami különleges helyről feladni! ;)

Manangot egyébként egy kicsit fájó szívvel hagytuk el, mivel nagyon jól éreztük magunkat itt, sok barátot szereztünk, és finomakat ettünk, nagy kényelemben és vidámságban volt itt részünk. De tudtuk, hogy semmi sem tart örökké, és ahogy az új barátainkat, úgy minket is várnak a hegyek, na meg aztán, ha egyszer visszatalálunk Pokharába, onnan még sok minden más is… :)

A Marsyagdi völgyében

Kifelé menet a faluból kőkerítéssel elkerített földteraszok között vezetett az utunk. Ez az út most egész közel vitt minket a Gangapurna gleccser moréna tavához, amit annyiszor láttunk már távolról, de ilyen közelről eddig még nem, noha tudtuk, hogy itt van Manang határában. Innen közelről is érdekes látvány volt, most szinte hegygerincnek tűnt az a két földnyúlvány, amit a jég valamikor kihordott, kitolt egészen szinte Manangig. A patak pedig, ami a tó kifolyása, most itt zubogott mellettünk, és nem csak egy fényes erecske volt egy távoli völgy alján, mint ahogy azt az Ice-Lake-től és a Praken Gompától is láttuk. Az indulás nem volt könnyű, mert három napja nem voltak rajtunk a hátizsákok, és ez alatt sikerült elfelejteni, milyen nagyon súlyosak. Most sokkal lassabban és nehezebben haladtunk, mint az előző két csillagtúrán, különösen fölfelé. És már most az elején kaptunk a meredek fölfeléből egy kicsit. A Marsyagdi völgye itt teljesen átváltozott, egy széles kanyon alján szürke kavicságyak között kanyarog a folyó, nekünk pedig ennek a jobb peremére kellett felkapaszkodnunk. Innen nem akármilyen látvány tárult elénk, és a képből már azt is sejtettük, hogy kapunk még a fölfeléből a mai napon bőven. Ismerős arc jött szembe, a „Secret Islands”-ről való nő és a guide-ja, aki egyben a porter, vagyis a hordárja is. Sajnos nem sikerült a Tilicho-tóhoz felmennie, mert rosszul érezte magát, nem csak a magasság, hanem a hasmenés miatt is, így visszafordultak félútról. Zita ennek nem örült, mert tegnap előtt Anne fordult vissza, szóval eddig még nem találkoztunk nővel, akinek sikerült volna az 5000m-re való feljutás. Persze tudtuk, hogy még ott lesz a Thorung La is, ami mégmagasabb, és azon már „muszáj” lesz átjutnia mindenkinek, aki nem akar egy hetet ugyanarra visszafelé túrázni, amerről jött.

Ahol a Marsyagdi folyó kettéágazott Marsyagdi-ra és Marsyagdi Nadi-ra, ott keltünk át egy függőhídon az utóbbi felett. A két folyó összefolyásánál egyébként nagyon jól lehetett látni a színkülönbséget. A Marsyagdi, ami a Tilicho Lake felől jön, világosabb, míg a testvére a „Nadi”, amelyik a Thorung La felől jön, szinte fekete.

A hídon éreztük igazán, milyen erős szelek fújnak errefelé. Néhány imazászló bele volt akadva a korlátba, ezeket szabadjára engedtük, és szinte vízszintesen kifeszítette őket a szél, úgy tépte őket. Minket ugyanez a szél sokat nem segített a híd után ránk váró fölfelében, de azért valahogy felvánszorogtunk rajta, és a peremtől már valamivel lankásabb volt.

A kíváncsi kiscsikó Khangsarban

Egyikünk sem volt formában ezen a napon, ráadásul én kicsit nyomott is voltam kezdetben, nehezen találtam magamra, és ilyen apróságok zavartak, hogy feltört a cipő az egyik lábujjamnál.

Khangsar az egyetlen falu Manang és a Tilicho-tó között, ehhez bő 4km-t kellett megtennünk, és 300m szintet. Ez keservesen lassan ment, de végül odaértünk, és egy vendéglő előtt ledobhattuk magunkról a súlyos hátizsákokat. Ekkor realizáltuk, hogy mekkora hibát követtünk el, hogy nem vásároltunk be még jobban Manangban. Itt a tésztaleves ugyanis már nem 25, hanem 50, és a hagyma darabja nem 10, hanem 20 rupi, a dálbát pedig mindenütt 400 rupi felett kezdődik. A kezdeti bosszankodás után azért, hogy enyhítsük a bajt, egy kis alkudozás után szert tettünk 3 fej hagymára és egy fokhagymára, na meg 5 db új, eddig sosem látott thaiföldi tésztalevesre. Megfogadtuk, hogy a Thorung La-ra való indulás reggelére minden lisztet, rizst és lencsét elhasználunk, amit cipelek, mert azért vettük és azért cipelem, hogy spóroljunk velük, és azt itt lehet majd a legjobban ilyen őrült árak mellett, viszont ha már leértünk a hágó túloldalán, akkor ott minden újra olcsóbb lesz, hiszen Mukhtinat-ig ha jól tudom, van dzsip út. Legalábbis valahol azt olvastam, ha oda megérkezünk, visszajutottunk „a civilizációba”. Jó lesz egyébként az nekünk az olcsóbb árakon túl? :) Persze a hágó után biztos mindent nagyon fogunk értékelni.

Pontosan ugyanazon a helyen, ahol Khangsarban vettük ezeket a dolgokat, egy röplabdapálya volt egy kis téren a házak között. Itt egy ló és a kiscsikója legeltek. A csikó szabadjára volt engedve, mert ugye nyílván nem megy messze az anyjától. Szép volt látni, ahogy a kis állat felfedezi a világot. Pl. a röplabdaháló árnyékát nézegette, és kaparászta a porban, nem értette, hogy is van az… :) Aztán felénk is közeledett, igaz félénk volt, de végül hagyta magát megsimogatni, és kicsit megharapdált minket. Valószínű szopizni akart volna, mert később láttuk, hogy az anyjával is ezt teszi. Amúgy nagyon édes állat volt, arányaiban valószínűleg hosszabbak a lábai a testéhez képest, mint egy felnőtt lónak, legalábbis nekünk úgy tűnt. És persze a feje is nagyobb, kicsit hintalóra emlékeztette Zitát az alakja.

A Tilicho Peak Hotelben

Mikor Khangsart elhagytuk, már tudtuk, hogy nem jutunk el ahhoz a Manangtól 14km-re lévő „Thilicho Lake Base Camp” nevű vendéglőhöz, amit eredetileg kinéztünk mai úti célnak. Viszont kiszemeltünk egy közelebbi helyet, ami innen már csak 4km-re volt, és „Thilicho Peak Hotel” a neve. Most itt vagyunk, kemény volt ide is a menet, mert további komoly fölfelék jöttek, és ez nem volt könnyű a hátizsákokkal. Feljöttünk egészen pontosan 4076m-re, ami elég jó, mert ez azt jelenti, hogy innen már nincs 1000m fölfelé a tóig. Ezt holnap egy csillagtúra keretében fogjuk megtenni, ami azt jelenti, hogy nem kell vinnünk annyi cuccot, tehát sokkal-sokkal gyorsabban és könnyebben tudunk majd haladni. Igaz, így a holnapi nap kicsit hosszabb lesz, de a mai rövidebb volt és a holnaputáni is rövidebb lesz, és ezek a napok duplán, vagy talán triplán ütnek a latba, mivel ezeken a napokon a teljes felszerelésünket cipelnünk kell magunkkal. Én se gondoltam volna, de ilyen magasságban, ilyen terepen rengeteget számít, hogy rajta van-e a hátamon az a 15-20kg, vagy sem. Ráadásul az ebből a völgyből Yak Kharka felé menő út is innen ágazik el, tehát tényleg ideális a hely. Innen még 10,9km a tó a GPS szerint, tehát lesz az még vagy 12km valójában, ami azt jelenti, hogy 24km-t kell majd kb. mozognunk holnap. Ez kicsit több mint a tegnapi csillagtúránk, igaz, a szint az kevesebb lesz, viszont nagyobb magasságban vagyunk. Majd meglátjuk, hogy bírjuk, én bizakodó vagyok, annak ellenére, hogy ma este rajtam is kitört valami menés… az a bizonyos has… nem akarom részletezni, a lényeg, hogy nem tökéletes az emésztésem. Zita hetek óta nem jön rendbe, és ha ez egy kiadós diéta után nem jön rendbe, akkor Pokharában újra kórház. Annyira egyébként nem vagyunk oda az ilyesmitől, ez itt elég általános, Thijs azt mesélte, hogy neki már 4 hete tart a dolog. Ez persze nem megnyugtató, és tudjuk, hogy nem jó, de itt nem tudunk mit tenni, ennünk kell rendesen, különben elfogyunk és legyengülünk, az pedig nem jó ilyen magasságban, különösen akkor nem, amikor még előttünk van a Thorung La!

Megbeszéltük a szállásadóinkkal, hogy 100-ért had maradhassunk éjszakánként, úgy, hogy csak reggeliket kérünk. Már meg van beszélve, hogy reggel 6-ra kapjuk az ételt, így fél 7 körül remélhetőleg már el tudunk startolni a hosszú útra. Biztos, hogy izgalmas lesz és szép, na meg az is, hogy derekasan el fogunk fáradni, mire visszaérünk. Vacsorára megettünk 3 tésztalevest és sütöttünk hagymás-fokhagymás lepényt. Mire eltaláltuk a tészta megfelelő állagát és a kisütés legkönnyebb, legegyszerűbb és leghatásosabb módját, elfogyott a bekevert tészta. :) Így csak az utolsó lepény lett „tökéletes”, de legalább most már megtanultuk és legközelebb elsőre menni fog. Az alvással úgy néz ki nem lesz gond, Zita már itt szuszog mellettem. Én is megyek, mert holnap korán kell kelni, és hosszú, kemény napunk lesz. Jó lenne tudni, mennyivel kevesebb az oxigén a levegőben 5000m-en, mint a tengerszinten! Kíváncsi lennék rá, de itt nincs google… :)