Nászút a Föld körül

Itt ülök egy benzinkút kertjének padján. Tegnap délután indultunk el Isztambulból, és már annyi élmény ért minket, hogy le kellett ülnöm kiírni őket magamból. Kell a hely a továbbiakhoz…

Utolsó órák Isztambulban – és Európában

Szóval tegnap (de furcsa leírni, mert mintha egy hete történt volna) délután elindultunk Ali-éktól. Nagy volt a búcsú, Ali-nál majd egy hetet laktunk, és igazán megkedveltük ez alatt. De az igazi nagy búcsú az Danitól volt. Vele több mint egy hónapot utaztunk együtt, és most egyszer csak eltűnt a rekuján az utca végén. Kemény pillanat volt, mindketten éreztük Zitával.

Reméljük minden gond nélkül kijutott Isztambulból és azóta már az Edirnei Alinknál van, vagy valahol egy kamionon/vonaton robog hazafelé biztonságban Magyarországra.

A búcsú után legurultunk egyenest a tengerpartra, ahol nagy meglepetésünkre egy egészen király kerékpárút fogadott minket. Ezen tekertünk be a Yeniköpi hajóállomásra, ahol viszont azt a hírt kaptuk a jegypénztárnál, hogy a hajó, amivel át szerettünk volna kelni a Márvány-tengeren Yalova-ba megtelt. De nem kell megijednünk, a kettővel későbbi, 17:30-kor induló járaton még van hely. Remek, kérem, jó lesz az is! 40 TL-t fizettünk kettőnkre és a két bringára, tehát kb. 4800 Forintot. Az így nyert idővel pedig nagy morcosan, de úgy döntöttünk, hogy kezdünk valamit, nem csak a hajóállomás padlóján üldögélve töltjük el. Két kilométer és egy kis kaptató árán eljutottunk  Sultanahmet központjába, ahol leültünk a fűbe a Hippodrom téren, és uzsonna gyanánt felfaltunk egy cipó kenyeret szargarinnal és nutellával. Hogy valami finomat is együnk, vettünk hozzá egy-egy cső kukoricát az utcai árustól. Desszertnek pedig találtunk az egyik büfében egy, az eddig bejáratott 0,5 TL-es fagyitól eltérő márkájú szintén 0,5TL-es jégkrémet. Zita rögtön nyert is vele, szemfüles volt, észrevette, hogy rá van írva nagy pirossal a zacskójára, hogy „Bedava”, és ugyanez a szó szerepel az ő lenyalt pálcikáján is, ám az enyémen nem. Ahogy visszament a bódéhoz, kiderült, hogy valóban nyert, ám ott nem tudják beváltani a nyereményt (egy újabb fagylaltra gondolom). Hát sebaj, majd cipeljük Grúziáig a pálcikát, ahol majd odaadjuk egy török turistának (ahogy a nyerő Sportszelet papírral tettük Bulgáriában – odaadtuk egy magyar turistacsaládnak).

Evés után készítettünk néhány fényképet a Kék Mecset és a Hagia Sophia előtt. Előkerült egy kisebb állatkert is a táskák mélyéről, egy krokodil, két medve, egy nyuszi, és egy oportói sárgaszöcske. Őket barátoktól, családtól kaptuk, és Amalie csodálatos életének kertitörpéi után szabadon, velünk utaznak a nagyvilágban… :)

A hajóra gond nélkül felszálltunk, egy nagy, modern komppal utaztunk, még a fényképezőaksit is fel tudtuk kicsit dugni tölteni. Csak 75 percet, ugyanis ennyit ment a hajó Yalovaig. Komoly volt lelépni Európa földjéről majd a túloldalt legurulni a rámpáról Ázsiába. Most lehet, hogy 2 évig nem látjuk szeretett anyakontinensünket. Ahogy a hajóról néztük a „tájat”, egyre jobban örültünk annak, hogy ezt a módját választottuk Isztambul elhagyásának. A Boszporusztól Keletre a parton, végig csak várost láttunk, ha szárazföldön indulunk tovább Keletnek, még másnap is lakott településen kellett volna tekernünk.

Ázsiában

Sajnos Yalovánál sem kezdődött sokkal rózsásabban a helyzet, egy forgalmas két sáv + leállósáv úton kezdtük az utazásunkat Ázsiában. Mielőtt bárki megijedne, ez nem autópálya, csak úgy néz ki, de nem mehetnek rajta 130-al az autók, és gyakori, hogy földút csatlakozik be rá, traktorok hajtanak rajta, vagy a papa a kaszájávál a bringáján keresztbe teker rajta. Szóval ezen kezdtünk el szépen lassan fölfelé kaptatni a 350m magas hágóra. Eleinte kedves volt hozzánk a domborzat, szolidan emelkedett, tudtunk 10km/h felett is haladni.

Egy benzinkútnál megálltunk vizet felvenni, és a dudámat felfújni. Az egyik kutas beszélt kicsit angolul, és persze érdeklődött, hogy kifélék-mifélék vagyunk, honnan jöttünk, s merre megyünk. Mondtuk, hogy tovább Iznik felé, a tóparton szeretnénk éjszakázni, a domb túloldalán. Mire a fickó mondta, hogy ő még jobbat is tud az Izniki-tónál. Van egy Ilica (ejtsd: Ilidza) nevű hely a tótól nem messze, pontosan arra, amerre mi is megyünk, egy kis termál tó, ahol tudunk kempingezni is. Megköszöntük a hasznos infót, feljegyeztük a nevét a helynek, és már indultunk is tovább, hogy még emberi időben odaérjünk. Zita szinte megtáltosodott, úgy látszik a melegvizes fürdő gondolata elég jó motiváció volt számára. :)

Vacsora után kellett néznünk, mert nem sok kedvünk volt ismét nutellás (Kremella nevű borzalom) kenyérrel feltölteni a tankot. Épp, hogy ezt megbeszéltük egymás közt, szembejött egy nagy piros „KEBAB” neonfény. A vendéglő kertjében szökőkút bugyogott, ami már rosszat sejtetett, ez be is igazolódott, 18 TL egy kebab. Hát ezek megvesztek, kilencszer drágább, mint odaát Európában 200m-re a Hagia Sophia-tól. Próbáltuk velük megértetni, hogy valami 2-3 lírás eledelt szeretnénk, amit gyorsan meg tudunk enni, de vagy nem értették, vagy nem volt nekik ilyen, úgyhogy végül tovább álltunk annak reményében, hogy majd csak lesz valami pár kilométeren belül, ha meg mégsem, még mindig ott van Z tervnek a nutella.

Lett valami, egy másik vendéglő, egy valamivel szerényebb, teljesen üresen tátongó étterem. Itt is kérdeztük a Lahmacunt és a kebabot, de sajnos egyik sem volt nekik, az étlapon meg minden 10 líra felett kezdődött, így csak megköszöntük, hogy megmutatták, és leültünk a bringák mellé nutellázni. Hamar felállítottak minket, hogy nyugodtan üljünk le a kerti asztalok egyikére, és mi örömmel így is tettünk. Már befaltuk a fél cipónkat, mikor a hölgy egy fedett kis tálat rakott le az asztalunkra. Egy adag paprikás tojásos paradicsomot kaptunk, főzelék szerűen szétfőzve. Örültünk a kedvességüknek nagyon, de én közben kicsit bánatos is voltam, mert egyetlen egy dolog van, amit nagyon-nagyon nem szeretek, az pedig a paradicsom a látható mivoltában. (Szószban oké) E hülyeségem miatt én hoppon maradtam, de így legalább Zita jóllakhatott.

Ilica-t keressük

Jóllakva mindjárt lelkesebben vágtunk neki a fölfelének, ami csak ezután lett igazán meredek. 6 km/h-val tudtunk haladni, különösen nagy combszaggató szenvedés nélkül. A hágóban egy benzinkútnál kutyáztunk és mosdóztunk egyet, majd következett a lefelé gurulás. De még micsoda suhanás volt, a leállósáv makulátlan minőségű, teljesen egyenletes és sima aszfaltján úgy gurultunk 50-en, hogy 20-nak se hittük volna, ha csak az út rázását figyeljük. Lent a városban, ahogy a kutas barátunk mondta, a második lámpánál balra fordultunk, és hamarosan elértük a tó északi partját. Itt valóban szembejött egy Hotel Familia nevű hely, itt információt és vizet kértünk. Mindkettőt megkaptuk, az információ úgy szólt, hogy a Keramet Köyü táblánál kell balra fordulnunk, hogy az „Ilica” nevű termálfürdőhöz jussunk. A szálloda kertjében gyönyörű gyep volt, és klórszagtól bűzlő feszített víztükrű medence. Zitának valószínű be volt dugulva az orra, mert felkeltette a hely az érdeklődését. Megkérdeztük a kertben való sátrazás  árát, de az 70 TL lett volna, így sűrű „Tesekür Ederim”-ek közepette elviharzottunk a helyszínről.

A szállodai barátaink nagyon segítőkészek voltak, ám egy dologban nagyon nem értettek egyet. Hogy milyen messze van a hely, amit keresünk. A 3,4,5 és 10km-ek között veszekedtek, és sajnos a 10km-el volt igazuk. A Keramet Köyü nevű falu pedig a hegynek fölfelé volt a főúttól aminek nagyon nem örültünk 56km után este 11 környékén. Én elgyötörtebb voltam mint Zita… Egy ébren lévő helyi lakost találtunk, aki az autójával odavezetett minket a fürdőhöz. Nagyon közel volt a főúthoz, csak egy elágazással kellett volna tovább mennünk, és megússzuk a nagy mászást itt a végén.

Camping Wellness-fürdő Ilica****

A fürdő egy nagyon király hely, még ilyenkor éjszaka is volt vagy két tucat helyi a vízben. 15 Lírát fizettünk a sátorozásért és a fürdésért két főre. És 5 db jegyet, amit nem tudom hogy hozott ki az öreg jegyárús. Lehet, hogy átvágott minket. Mindegy, 1800 Forintot is megért ez a hely. Feldobtuk a sátrat egy arra kijelölt helyre, és bemásztunk a vízbe. Csak épp annyira volt meleg, hogy ne kelljen fáznunk benne, egy kádba melegebb vizet engednénk. Emellett kristálytiszta volt a vize, még így éjszaka a lámpák fényénél is leláttunk az aljára, ami sehol sem volt mélyebb 160cm-nél, tehát pont ideális volt. A szépen körbeépített tavacska egyik csücskében egy kisebb csoport törököt vettünk észre, egy a sziklába épített kötélbe kapaszkodtak. Közelebb mentünk, mire kiderült, hogy ott van a tó forrása, és ezen egy kicsit melegebb a víz, mint máshol. Még alá is lehetett bukni, két szikla között a víz volt talán 230 mély is, még épp kiértek az ujjaim végei a vízből, ha kinyújtóztam.

Szóval jó volt ez az esti fürdőzés, kiváló élmény volt egy ilyen nap után. Azt sajnáltuk kicsit, hogy így, éjjel kettő után feküdtünk le, de hát valamit valamiért.

Reggel már napsütésre és zsivajra ébredtünk, sorra érkeztek a strandolók. Összeszedtük a táborunk, felpakoltuk a bringákat, letámasztottuk őket egy olyan helyre, ahol a vízből is látszanak, és mentünk mi is pancsolni. Ez már nem volt akkora élmény, mint este, de most is nagyon jó volt a vízben. Pontosabban ez is élmény volt, csak másféle. Egy csapat muszlim teenager „támadt rám”, a kevés angoljukkal kérdezték ki vagyok, hány éves, és a többit már csak mondták, amit tudtak angolul, meg rengeteg mindent az ő nyelvükön, utóbbi közben sokszor fel is nevettek, úgy, hogy az nem mindig esett nekem jól. Nem tudtam, hogy pimaszkodnak-e, vagy most mi van, idegesítő volt az egész helyzet, a vízben még úgy ahogy le lehetett őket koptatni, de aztán kint a bringáknál nem nagyon. Legszívesebben elhajtottam volna őket a francba, de előtte kicsit gondolkodtam. Tudták már, honnan vagyunk, nem is biztos, hogy könnyen lekoptak volna, de az biztos, hogy egy mogorva magyar marad meg nekik hülye bringával, ha én most elkezdtem volna feléjük valahogy kézzel-lábbal-angollal kommunikálni, hogy húzzanak innen a francba mert nem akarok magam köré 15 olyan teenagert, akik folyamatosan nevetnek körülöttem, de nem tudom, miért. Vettem egy nagy levegőt, és próbáltam velük nagyon türelmes és kedves lenni. Kaptak szép színes szórólapot is, mindenki egyet-egyet, és a vége az lett, hogy körbeültünk műanyag székeken, Ehmet pedig nagy büszkén törökre tanított engem. Megtanultam a Merhaba-t, így belegondolva szégyen, hogy még csak most. A három legfontosabb török szó: „Merhaba” – Jó napot, vagy valami ilyesmi, „Tesekür Ederim”, és a „Güle Güle”. Ezekkel megnyerheted minden török kedvességét, és így már boldog lehetsz az országukban. Szóval a végén sikerült lecsitítani a kölköket. Nem volt könnyű, de sikerült. Amikor náladnál sötétebb bőrűek, bandában körbeugrálnak, az nem egyszerű. Vicces volt, hogy pl. azért is kinevettek, hogy nincs borotválva a hónaljam. Sajnos nem készült fotó arról a képről, amikor a sok kölyök mind mutogatja a csupasz hónalját, és közben nevet az én hónaljamon. Aztán próbáltak rábírni a muszlim vallás felvételére, még az imámjuk is megjelent, egy fiatal srác, náluk talán 10 évvel lehetett idősebb. Megnyugató volt, hogy az egyik szituációban, amikor kívülről kb. csak az látszott, hogy a sok kölyök körbeáll, odajött a büfés fickó (aki utánunk 1km-es körzetben a legjobban beszélt angolul), hogy van-e valami probléma. Ekkor még nem voltak teljesen megpuhítva a srácok, ezért gondolkodtam, hogy elhajtassam őket, de végül nem így döntöttem, és ennek most utólag nagyon örülök. Így még azt is megtudtam, hogy a törökök körében az, hogy melyik focicsapatnak drukkolsz, legalább akkora hitvallás, mint a hitbéli vallásod.

A strandon egyébként még ettünk egy-egy tost nevű csodát 2-2 líráért, ez a kaja igazi helyi „junk food”, egy szargarinnal kívülről megkent, sajttal és ocsókolbásszal megtöltött félcipó gofrisütőben összenyomva megsütve. Ízére még épp tűréshatáron belül van és épp megtette nekünk reggelire.

Mivel a kelés nem éppen hajnalban sikerült, és még a strandon is eltöltöttünk pár órát, az ebédet már 8km után megejtettük. Itt volt egy kisebb kaptató a Iznik-tó északi partján, ennek a tetején egy falu kezdődött, amiben találtunk egy szimpatikus, kellően lepukkant kis helyet, és eddig nem látott formában, behajtott szélű lahmacunt, 1,5-ért. Ennek rendkívül mód örvendtük, hát még a szelet dinnyének, amit a szomszéd boltból kaptunk ajándékba. Búcsúzóul még egy marék uborkát is a kezünkbe nyomott a bácsi. Eszméletlenek ezek a törökök.

Iznik

Iznikbe beérve egy BIM élelmiszer boltnak örvendtünk, és költöttünk el benne 9,8 lírát alapélelmiszerekre. Szemben egy srác meglátott minket, és kiváló angolsággal megszólított. Kiderült, hogy Budapestről vásároltak teheneket a tejipari vállalatukba, és ő azért beszél jól angolt, mert most csak vakáción van itthon, amúgy az USA-ban, Bostonban tanul egyetemen. Kaptunk tőle ajándékba egy-egy Ayran-t, nagyon jó arc volt. Beültünk még egy helyre kebab-ot enni, majd kigurultunk a tópartra fürödni. Rögtön a strand kezdeténél megálltunk, de épphogy letámasztottuk a bringákat, egy csapat dohányzó cigánysrác közeledett felénk, mintha csak prédára vadásznának. Nem tudjuk, mit akartak és mit beszéltek, azonnal fordultunk és indultunk tovább. Jó egy kilométerrel odébb találtunk helyet, ahol már kisebb volt a tömeg. A víz nagyon jó volt, talán 25 fokos lehetett, és egész jó hullámok voltak, amit Zita nagyon élvezett. Itt is voltak sötétebb bőrű fiatalok, de ezek jóval kultúráltabbak voltak, ez már abból is látszott, hogy csak akkor jöttek oda a bringákhoz, amikor mi kijöttünk a vízből. Azon kívül, hogy nem értették, hogy mit beszélünk, és mi nem értettük, hogy ők mit, semmi baj nem volt velük. Az egyik idősebb robogós aztán még a segítségünkre is volt. Jött két fiatalabb társa, és elhajtotta őket. :) Érdekes volt itt megfigyelni, hogy amint Zita kijött a vízből, a srácok szépen elhúztak. Ekkor már tudták, hogy a feleségem, és ezt valószínű olyan szinten tiszteletben tartották, ahogy azt az ő kultúrájukban szokás – vagyis, hogy a nőt csak a férje láthatja ennyire mezítelenül, mint pl. kétrészes bikiniben! :)

Szerpentinen Yenisehirbe

Iznik után jött a fekete leves, egy 550m-es hágó. Nagyon kemény volt, a hajtűkanyarokban néhol olyan meredek volt, hogy még tolni is alig bírtuk. Sokszor megálltunk pihenni, 2 óra 45 perc alatt értünk fel a hágóba. Az utolsó pihenőnél a hágó előtt egy autó mellett álltunk meg. Egy egész család csodálta éppen a naplementét, és sós főtt burgonyát vacsoráztak. Azonnal megkínáltak minket is, úgy ettem azt az egyszerű ételt, mintha azonnal vérré válna bennem, nagyon jólesett ez a főtt krumpli, pont akkor jött, amikor nagyon jó volt enni végre a sok mászás után. Együtt csodáltuk a családdal a naplementét és közben majszoltuk a krumplit. A búcsú előtt nagy csoportképeket készítettünk, majd ki-ki ment az útjára, ők le Iznik felé, mi pedig még fel pár métert a hágóig, aztán kezdődött a nagy gurulás.

Rendőrkézre kerülünk Yenisehirben

Yenisehir határában egy benzinkútnál megálltunk vizet vételezni. A kutas itt is őrült török volt, 1 perc múlva már teáztunk és sárgadinnyét ettünk, 5 perc múlva már Facebook ismerősök voltunk. Mivel Yenisehir rögtön panelházzakkal köszönt ránk, a város központjában próbálkoztunk valami kertet találni, de nem sok sikerrel. Ekkor látott meg Zita egy rendőrautót bekapcsolt villogóval. Odamentünk hozzájuk, és elmagyaráztuk kézzel-lábbal, hogy sátorhelyet keresünk. Intettek, hogy kövessük őket. Így történt, hogy egy kék-pirosan villogó rendőrautó mögött szeltük át fél Yenisehirt. A rendőrkapitányság elé vezettek minket. Itt egy takaros kis park oldalában, padokon ült kint az egész rendőrség, megmutatták ki a kapitány, és leültettek maguk közé. Pár perc múlva egy nagy tálcán egy hatalmas adag teát hoztak ki, rengeteg kis csészével. Nagyon jól elvoltak a rendőrök, folyamatosan nevettek, látszott, hogy egy igazán vidám, összeszokott társaság. Velük más volt, tőlük egyáltalán nem esett rosszul a nevetés, örültünk, hogy egy jó kedélyű társaságba kerültünk, még ha javarészt nem is tudtuk, min is nevetnek. Próbáltuk kezdeményezni, hogy had állítsuk fel a sátrunkat a park sarkában, ahol gyönyörű gyep volt és egy nagyon szép kis padocska asztallal, de mutogatták, hogy ne-ne, majd más ötletük lesz. Hát jó, legyen, mi várunk, addig elüldögélünk és beszélgetünk velük. Megmutattuk az útlevelem a sok vízummal, tetszett nekik nagyon. Elmondtuk az útvonalunkat, persze már az elején nagyon jajongtak és ujjongtak, amikor még csak annyit mondtunk, hogy Cappadocia (700km-re sincs innen…). Szóval jól elvoltunk a rendőrökkel. Aztán kérdezték, hogy milyen Türkyie, mire mi mondtuk, hogy nagyszerű. Gyönyörű a táj, szuper barátságosak az emberek, finom a lahmacun, a kebab… Mire az egyik felállt, magyarázott, majd elrohant, és 3 perc múlva egy tányérral jelent meg. Tényleg nem ezért kezdtük el az ételeket sorolni, eszünkbe se jutott ezzel utalni erre, de hát ezek a törökök már csak ilyenek, mit lehet velük csinálni? Pl. meg lehet enni azt a tányért csiköftét, amit eléd tesznek! :) Ez a kaja nagyon érdekes, és még új volt nekünk. Puha húspép darabok, csípősen, ezt káposztalevéllel körbecsavarva salátával lehet enni. Olyan csípős volt, hogy nekem még két teát rá kellett innom. A teában viszont sok cukor volt, az én fogaim ezért meg fogmosás után vágytak… Na meg az egész testem pihenésre, és Zita is. Miután megadtuk az internetes elérhetőségünket és készítettünk a török rendőr barátainkkal közös fényképeket, finoman utaltunk rá, hogy a rakija helyett inkább ledőlnénk már, mire intettek, hogy rendben, kövessünk egy másik rendőrautót. Két kilométert mentünk a városban az útvonalunkkal 180 fokban ellentétes irányban, majd rendőrünk rámutatott egy városszéli kietlen, gazos placcra. Megijedni nem volt időnk a nem túl barátságos helyen való táborozási lehetőségtől, mert Zitát szólította a természet a szemközti benzinkút mosdójába.

Amíg odabent a dolgát végezte, én körbenéztem és a kút mögött találtam egy fás részt “wimbledoni” gyeppel. Megkérdeztem a kutast, hogy szabad-e ott sátrazni, de nem tudott angolul, így bevezetett a közvetlen a kút mellett található irodahelységbe, a nyakkendős nagyfőnök elegánsan berendezett bőrfoteles irodájába. Na most képzeld el, hogy Te vagy a nagyfőnök, ki tudja hány benzinkutat igazgatsz, ülsz a nyakkendőddel a bőrszékedben, és akkor beküldenek a kollégák hozzád egy szakadt nadrágos, bringásmezes, büdös gyereket, aki angolul akar kérdezni valamit. Na, most vedd hozzá, hogy török vagy! :) S lám, mihelyt kimondta a fura büdös srác a varázsszót (Camping) Neked, természetesen megengeded nekik, hogy a kút mögött sátrazzanak. Ahol van egy mosdóépület is, és a sátrunk mellett pad, amin én most befejezem végre ezt a naplóírást, gyorsan letusolok jéghideg vízben, és bebújok a sátorba a már alvó feleségem mellé. Nem semmi volt ez a két nap, jó újra a török vidéken lenni.