Bejárat > Ázsia, Pakisztán > Gilgit-től Chilas-ig – Két kemény nap krónikája a KKH-ról

Gilgit-től Chilas-ig – Két kemény nap krónikája a KKH-ról

Elhagyjuk Gilgit-et

Gilgitből dél körül sikerült csak elindulnunk. A főutca bazársorán megálltunk egy benzinkútnál és vásároltunk egy liter dízelt, mert már kifogyóban voltunk azokból a  gázpalackokból amiket Kashgarban kaptunk. Miközben Zita „tankolt”, engem egy kisebb csoport férfi vett körül. Barátságosak voltak, és egyikük beszélt angolul. Mikor meghallotta, hogy mi járatban vagyunk errefelé, még jobban megörült nekünk, mint eddig, és a végén már ölelkezve búcsúztunk el egymástól. 2 perc ismeretség után – Ilyenek ezek a pakisztániak…

Gilgitben még megmásztunk kifelé menet egy pár combosabb emelkedőt, aztán kiértünk a városból, és ezzel a lendülettel el is tűnt az aszfalt a kerekeink alól. A durva, köves útfelület még talán nem is lett volna akkora baj, ám az út folyamatosan cikázott az apró völgyek között, hol lefelé döcögtünk a köveken 10-12-vel, hol fölfelé egyensúlyoztunk 4-5km/h-val, fölfelé menet ezekből a kis völgyekből. És ez csak így ment vagy két órán át. Szánalmasan haladtunk, és ez látványos volt, mert ha visszanéztünk, mindig láttuk az előző gerincet, amit 10-15 perce hagytunk el, de talán egy kilométerre sem volt tőlünk.

Egy kanyarban egy teherautó pihent, sofőrje az első lökhárítón ült, és békésen bámult minket, mintha dolga nem lenne ezen a világon. Furcsák ezek az itteni népek, valószínű őket még nem küldte el soha a munkahelye időhatékonysági tréningre, sőt mi több, esélyes, hogy olyannyira máshogy gondolkodnak, mint mi, hogy azt talán megértenünk is nehéz lenne. Egyáltalán az, hogy egy teherautósofőr virágokkal, forgó díszekkel, pillangókkal és nyuszikkal díszítse fel a teherautóját, teljesen érthetetlen. A mi világunk sztereoptítiái szerint a teherautósofőr maximum a testét díszíti tetkókkal, de azok is merőben más témájúak.

Egyszer csak egy terepjáró fékezett le mellettünk. Maggie ült benne, ezért egy kisebb örömködés következett az út szélén. Még csak oszlophoz láncolva látta a bringáinkat, így felmálházva és menet közben még nem, ezért jól megcsodálta őket, na és persze ahogy kiszállt, bele is ültettük a bringámba. Telefonszámot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy Iszlamabadban még találkozunk, mielőtt Maggie továbbrepül. Maggie holnapra ott lesz, nekünk még legalább egy hét, de inkább több, mire lejutunk a fővárosba.

A három nagy hegység találkozásánál

Már két óránk se volt sötétedésig, amikor végre normalizálódott végre kicsit az út. Na nem a felületére gondolok, az továbbra is csak nyomokban tartalmazott aszfaltot, hanem útvonalára. Végre abbamaradt a hullámvasút, és ahogy a meredek sziklában találtuk magunkat, úgy lett egyenletesebb a vonalvezetése is az útnak. Egy emlékművet pillantottunk meg Zitával magunk előtt. Az út bal oldalán egy kisebb kilátót építettek, felmászva rá látható volt a két folyó, az Indus és a Gilgit-folyó, ahogy egymásba ömlöttek. A hegyekről nem tudtunk   neveket, csak azt, hogy magasak. Viszont egy tábla elárulta a kilátóban, hogy miért is ez az egész: Ezen a ponton ahol a két folyó összeér, itt találkozik a három nagy hegységrendszer, a Himalája, a Karakorum és a Hindu-Kush. Ha kérdeznétek, mit éreztem itt: semmit. Pontosabban azt, hogy menjünk már innen, mert mindjárt besötétedik, és addigra jó lenne valami fedett helyen lenni, emberek között, s nem az országúton. Most utólag érzek valamit, amikor leírom. Vagy amikor a minap rápillantottunk egy világtérképre, és láttuk, hogy hol is vagyunk valójában… Nem igazán lehet felfogni az ilyen dolgokat! :)

Egy koszos szobában Jaglotban

Valahogy sötétedés környékén befutottunk végre abba a Jaglot nevű helybe, amit a gilgiti szállásadónk emlegetett, mint első lehetséges megállót a KKH-n Gilgit után. Az első útszéli vendéglőben csak az emeleten tudtak nekünk szobát mutatni, de azok is olyan mocskosak voltak, hogy végül rá se kérdeztem az árra, akkor se tetszett volna itt aludni, ha nekünk fizetnek érte. Pár száz méterrel odébb találtunk egy másik helyet, ahol egy nem sokkal különb, de legalább földszinti szobát kaphattunk. Ez is hideg, mocskos és büdös volt, és ebben is csak hideg víz volt és az is csak alig. Háromszázról indult a harc, végül megállapodtunk 150 rupiban. Ez nem több, mint 400 forint. Nem értem az itteni embereket. Kétszer ennyit is hajlandó lettem volna fizetni, ha tiszta a szoba, és abból már kijött volna a súrolószer és a munkadíj ára, amivel a takarítás járt volna… Na de hát ők tudják. Vagyis nem tudják, ezért mi meg feküdhettünk a mocsokban. De előtte azonban még körbenéztünk ezen a Jaglot nevű helyen, ami valójában csak két sor ház volt a KKH két oldalán. Visszamentünk az előző helyre, ahol megvacsoráztunk, majd körbenéztünk a közeli boltokban. A különféle magok polcán találtunk egy terméket piros dobozban. Nem tudjuk mi volt az pontosan, mert urduul volt, de egy morcos képű bajszos bácsika is díszelgett a doboz oldalán, ami számunkra nagyon vicces volt. Miféle marketing ez? :)

Rawalpindi 29km

Miután túléltük az éjszakát, másnap magunkhoz képest viszonylag korán el tudtunk indulni, a reggelizés után fél 10-kor már az úton voltunk. Az úton, ami ezen a napon sem volt különb, mint eddig, talán csak abban különbözött, hogy a fölfelék és a lefelék sokkal masszívabbak és hosszabbak voltak. Egy rövid szakaszon, talán 3km-en volt vadonatúj aszfaltunk, de aztán minden visszaállt a régire, és a köves, poros úton folytathattuk. Ez néhol a szélén egész elviselhető volt, ahol egy keskeny sávban nem voltak nagyobb kövek. Egy szakaszon a sávunk hirtelen élesen jobbra kanyarodott, a hegy felé, egy ismerősen szürke poros „úton”. Ez a por pontosan ugyanaz volt, mint a blokknál is. Az eredeti út itt beleszakadt az Indusba, és amit elkerülők készítettek, az minden alap nélkül a sziklákon haladt, pechünkre jó meredeken, és persze jó porosan. De amilyen meredek volt, olyan rövid, és odafentről pedig gyönyörű volt a kilátás a völgyre. Lefelé már gyorsan visszaértünk az útra, ami onnantól igaz, hogy régi és kopott, de aszfaltos volt. Hosszan lefelé gurultunk, és közben nagyon szép kilátásunk nyílt az Indus völgyére. Az egyik kanyarjában egy sziklatorony magasodott, ezt álltam meg lefényképezni, amikor észrevettük, hogy a túloldalt, a folyó által odahordott hordalék sík platóján kisebb sátortábor foglalt helyet. Hogy azok az emberek mit csinálnak ott, és miből élnek, vagy egyáltalán hogyan kerültek oda, azt elképzelni sem tudjuk.

A régi aszfaltot egy hosszú, viszonylag sík szakaszon új aszfalt váltotta fel. Ezen valószínűtlenül gyorsan tudtunk suhanni, de azért még így is észrevettük az útszéli távolságjelző táblát. Ekkor láttuk először leírva így egy táblára, hogy „Rawalpindi”! Zita családjában ennek a városnak története volt, ez jelentette a „világ végét”, és lám, nekünk már csak 512km-re van. Ez pont annyi, mint kettő a kilencediken, micsoda véletlen! :)

Ebéd és kilátás a Nanga Parbat-ra, bolygónk 9-edik legmagasabb csúcsára

A következő emelkedő szokás szerint egy jó hosszú volt, de a tetején az út jobbra kanyarodott, és néhány vendéglőt is megpillantottunk a „hágóban”. Miután leültünk és rendeltünk (teát és dallt csápátival), rögtön szóba elegyedtek velünk a helyiek. Ez nagy szerencsénk volt, mert különben lehet, hogy elmentünk volna a Nanga Parbat mellett. Ez is egy legendás hegye a bolygónknak. 8126m-es magasságával 9. legmagasabb a tekén, és a második legmagasabb Pakisztánban a K2 után. A KKH-nak erről a szakaszáról látható csak, különösen innen, pontosan erről a helyről, ahol az ebédünket elfogyasztottuk. Eközben Olivér is befutott a motorkerékpárján, csak erős integetések és kiabálások után vett észre minket, mire persze rögtön kitámasztóra rakta a gépet és csatlakozott hozzánk. Indulás előtt Oli és a vendéglő teraszán ülő helyi vendégek nagy mulatságára rendeztünk egy nagy ugrabugrát a Nanga Parbat táblánál a fényképezőgépnek. Igaz, a hegy nem látszik a képeken, mivel a nappal szembe tudtunk csak fényképezni! Ejnye, még ez a fránya nap is rossz irányból süt. De legalább süt, teljes decemberi erejével, ezért egy szavunk se lehet rá, gyönyörű napunk van. Oli elmondta, hogy ettől a ponttól már csak 15km a Raikot híd. Ahonnan már folyamatosan aszfaltozott az út, csak nagyon apró kihagyások vannak az aszfaltsávban, ami igaz, hogy még a régi aszfalt, de viszonylag jó minőségű végig. Ebben a tudatban mindjárt könnyebb volt útra kelni, különösen, hogy egy hosszú lefelé következett. Igaz, hogy az útfelület botrányos volt, de ettől még, vagy inkább éppen ezért még teherautókat is ki tudtunk előzni. Ahogy leértünk a síkabb részre, újra volt időnk nem csak a kerekünk elé nézni, hanem fölfelé, a hegyekre is. Balra az Indus túloldalán, fent a hegygerincen havas, sziklás, fenyőfás tájat láttunk. Gyönyörű volt, és amikor eltöprengtem azon, hogy mikor láttunk utoljára, rendes, összefüggő fenyvest, nem emlékeztem a napjára. Hihetetlen kopár vidék ez az Ázsia…

A Raikot hídhoz viszonylag gyorsan megérkeztünk. A híd persze a völgynek az aljában volt, így a túloldalt szokás szerint egy kaptató várt ránk. De legalább végre aszfalton, méghozzá egész jó minőségű, egybefüggő aszfalton! Amikor felértünk, azt vettük észre, hogy sáros, nedves az út. Most már bal oldalt volt a sziklafal, azon az oldalon, ahol mi is hajtottunk, ezért közelről láthattunk néhány hőforrást, illetve azok levezetését az út mellé. Egy műanyag PET-palackon keresztül volt kivezetve a sziklák közül a tűzforró termálvíz az útmenti árokba. Autosok, motorosok áltak meg ezen a helyen kezet és arcot mosni. Elálmodoztunk Zitával a dolgon, hogy ha majd egyszer netán tényleg visszajönnénk ide, felmászunk a sziklák közé, oda ahol a víz előtör, és építünk egy kisebb medencét valahogy, amiben már nyakig is meg lehet mártózni. Igazából csodák csodája, hogy itt vannak ezek a hőforrások közvetlenül a KKH mellé, és sehol egy akárcsak kisebb komplexum, vagy medence kialakítva. Persze, mint mindennek, ennek is biztos megvan az oka, csak mi azt nem tudjuk.

Követ dobáló gyerekek – Most felpofozzam, vagy ne pofozzam?

Ahogy beértünk egy településre, egy gyereksereg vett körül minket. Egyik sem volt több tizennégynél, viszont vagy kéttucatan biztosan voltak. Már messziről gyanúsak voltak nekünk, és végül a gyanúnk beigazolódott. Ahogy elhaladtunk mellettünk, néhányuk az út menti sziklák között foglalt helyet magának „lőállásban”, és apró kövek záporában részesítettek minket. Nem találtak el minket, de azért gondolhatjátok, hogy nem volt kellemes élmény. Több embertől is hallottuk a KKH-ról, hogy van egy szakasz, ami úgymond „veszélyes”, az Indus-Kohistan, de ez a szakasz Chilas-tól Dasu-ig, egyesek szerint Chilas-tól Dasu-ig húzódik. És általában a veszély az ilyen köveket dobáló gyerekekben merül ki. Ennek ellenére sokan azt is tanácsolták, hogy ezt a szakaszt hagyjuk ki, és itt ne bringázzunk, na de hát sokan azt is mondták, hogy Gilgittől egyáltalán nem bringázzunk, és lám mennyire nem volt igazuk, mert eddig gyönyörű volt az út, érdemes volt bringával jönni, minden nehézség ellenére, még akkor is ha bele vesszük ezeket a kölyköket is.

Gondolkodtunk Zitával, hogy hogyan tudnánk ennek legközelebb elejét venni és arra jutottunk, hogy hangosan és nagyon vidáman köszönni, és integetni fogunk nekik. Sajnos sort kellett, hogy kerítsünk eme pedagógia elv kipróbálására, mert egy faluval odébb újabb útszéli gyerekekbe botlottuk, ráadásul egy hosszú fölfele kellős közepén. Mikor észrevettek, vidáman integettünk nekik és hangosan köszöntünk: Asalam Aleikom, vagyis Béke Veled! – De hiába, mert nekik nem béke kellett, hanem valami más, valami a békénél egyszerűbb, materiálisabb dolog, aminek a nevét folyamatosan mondogatták nekünk, miközben követtek minket. Két kölyök maradt csak velünk sokáig, valószínű pénzt szerettek volna (Mily gyönyörű…), és ezért képesek voltak sok száz métert mellettünk kocogni, aztán a falu vége felé már a táskáinkat is ráncigálni. Ez a pont volt az, amikor már mi sem maradtunk barátságosak, mutattuk, és mondtuk, hogy ezt ne csinálják. Erre föl ők is pontosan ugyanazt tették, amit az előző falubeli társaik, az útszéli kövekből felmarkoltak párat, és megdobáltak minket.

Nagyon közel voltam ahhoz, hogy egy hirtelen mozdulattal leugorjak a bringáról, és egy gyors sprintet levágva elkapjam az egyiket, és irtózatosan elverjem, úgy hogy azt sose felejtse el, mert volt bennem egy erős düh. Aztán ezt hála az égnek nem tettem, ami talán jobb is, mert valószínű nem értem volna el vele semmit, csak azt, hogy a legközelebbi szerencsétlen kerékpártúristákatt újult erővel és lelkesedéssel dobálja meg a srác, valószínű szövetségben az erre felszított kispajtásaival. Hogy is mondta Einstein? Ahhoz, hogy megoldjunk egy problémát, meg kell tanulnunk elvonatkoztatni attól a gondolkodásmódtól, ami a problémát „létrehozta”. Nem pont így volt, de valami ilyesmi a lényege. És a fontos, hogy végül nem poroltam el a kölyköket, noha nagyon erős indíttatást éreztem hozzá. Egy kanyarral később aztán találkoztunk egy kisebb csoport felnőttel, akiknek dühösen elpanaszoltuk a történteket, és kértük őket, hogy neveljék meg a falubeli gyerekeket. Bár valószínű nem jutott el ebből semmi az agyukig, mert ahogy elnéztem a vigyorgó arcokat, valahol ott leakadhattak, hogy „Hogyan működik ez az…? Egyáltalán mi ez, egy kerékpár?”.

Késői érkezés Chilas-ba

Az utolsó 15-20km-t már sötétben voltunk kénytelenek megtenni, mert Chilas-ig még ennyi volt hátra, és odáig mindenképpen el szerettünk volna jutni, nem csak azért, mert megbeszéltük Oli-val, hogy este ott találkozunk a Karakorum Inn-ben, hanem azért is, mert nemigen volt értelmes alternatíva máshol a maradásra. A terep ugyanilyen megpróbáló maradt sötétben is, a völgy baloldalán haladtunk, általában a meredek sziklafalban. Ahogy a nap eltűnt előttünk a hegyek mögött, úgy bújt elő a telihold mögöttünk. Szóval fantasztikus érzés volt ez a kis éjszakai tekerés, mindamellett, hogy már nagyon fáradtak voltunk, és nem igazán találtuk biztonságos és jó ötletnek az éjszakai menetet. Persze nagyon más választásunk nem volt, szürkületkor próbáltunk lestoppolni egy-két teherautót, de nem jártunk sikerrel.

Végül minden gond nélkül megérkeztünk Chilasba, ahol megtaláltuk a Karakorum Inn-t, és benne Oli-t. 85km tekertünk ezen a napon, ami ilyen terepen nagyon soknak számít, ezért elég alaposan elfáradtunk a nap végére. Ez volt az egyik legkeményebb napunk eddig. Chilasban kaptunk egy viszonylag tiszta szobát 400-ért, amihez járt volna melegvíz is, de mivel az nem akart jönni a csapból, végül egy nagy vödörben kaptuk, és maradt a „bucket shower”.

OpenStreetMap Oli-nak és Nektek! :)

Amíg Zita zuhanyozott, én Oli-val ügyködtem, az öreg Garmin nüvi navigációjára telepítettük fel a nálam lévő, openstreetmap-es Pakisztán és India térképrészleteket. A művelethez nem volt túl nagy tudásom, de végül sikerült, amin én magam is meglepődtem. Oli pedig rettentő boldog lett, hogy végre akadt használható térképe a navigációjára, én pedig azért örültem nagyon, mert érdemben tudtam neki segíteni. Ez nagyon feldobta az estémet, ezért az éjjel még néhány órát naplóírással töltöttem.

Hogy Veletek is megosszam az OpenStreetMap csodáját, elmondom, hogy ez egy ingyenes világméretű térképkészlet a webem, amit bárki használhat és letölthet a navigációjához. Világszerte számos országban tartalmazza a nagyobb (és Európában szerintem a kisebb) települések utcaneveit, „waypoint”-jait (benzinkutak, szállások, éttermek, stb…). Közösségi alapon működik, tehát úgy, hogy a hétköznapi emberek, mi készítjük – amennyire én tudom. Tehát Pistike autózgat az országban, közben track-el, este feltölti merre járt, és nevet ad az utaknak, utcáknak. A végeredmény egy meglepően pontos és részletes térkép. Ez szerintem egy közel olyan nagyszerű találmány, mint a Wikipedia, csak kevésbé ismert, mert kevesebben használják. A gyakorlati használatát én kezdetben kicsit bonyolultnak találtam, mindaddig, amíg rá nem találtam a http://garmin.openstreetmap.nl/ oldalra, ahol néhány klikkeléssel ki tudod választani a Neked szükséges területet, vagy országot, majd, ha úgy szeretnéd, a rendszer pár percen belül elküld e-mailben néhány linket, ahol a legkülönbözőbb formátumban letöltheted a kívánt térképeket. Ez azért nyilván nem lesz olyan profi térkép, mint a fizetős társaik, de ingyenes, és elég jó ahhoz, hogy használható legyen. A térkép „routeable”, vagyis működik rajta az a funkció, amikor a hang és a jelek megmondják Neked, hogy merre menj! :) Én ezt legtöbbször csak távolságmérésre szoktam használni, mert ha nem, előbb vagy utóbb mindig ráfázunk! :) Szóval a GPS nem helyettesíti az emberi agyat.

Ma péntek van, holnap kezdődik a Karácsony. Mi még nem nagyon készültünk fel erre, de jobb később, mint soha, majd lesz valahogy, attól még nem marad el a Karácsony! :) Nem ígérjük, hogy lesznek bejegyzések az ünnepek között, de azt igen, hogy az új évvel visszatérünk, és újult erővel vágunk neki a ránk váró kalandoknak – és közben persze blogolunk is mindenről, ahogy eddig! Ezúton köszönünk minden hozzászólást, visszajelzést, és biztatást, amit Tőletek kaptunk! Nem is gondolnátok, sokszor milyen sokat jelentett ez nekünk!

Ééés…

Minden Kedves Olvasónknak Áldott, Békés Karácsonyt Kívánunk!

Szeretettel Pakisztánból:
Zita és Árpi

 

  1. december 23rd, 2011 09:19-nél | #1

    Sziasztok!
    Nektek is boldog karácsonyt és további szép utat!
    Légyszi legközelebb írd meg, hány kilométernél tartotok.
    Üdv,
    Tündi

  2. Isuka001
    december 23rd, 2011 09:24-nél | #2

    Békés boldog karácsonyt kívánok, innen a távolból. További problémamentes bringázást.
    Isu

  3. Szepi
    december 23rd, 2011 09:42-nél | #3

    Boldog Karácsonyt Nektek!

  4. december 23rd, 2011 10:08-nél | #4

    Bár tudom, hogy ez a Karácsonyotok nem úgy fog eltelni, ahogy eddig megszoktátok, de abban is biztos vagyok, hogy ezt a Karácsonyt az életben nem fogjátok elfelejteni!
    Nagyon boldog Karácsonyt Kívánok Nektek és minden olvasónak!
    üdv-Szabolcs

  5. Zéta
    december 23rd, 2011 11:38-nél | #5

    Egy kicsit irigyellek benneteket, hogy ezen a karácsonyon kimaradtok a modern civilizáció ünnepi hisztériájából. Ha belegondolunk, minden nálatok van ami a karácsonyi hangulathoz szükséges. Boldog Karácsonyt Nektek, és további szerencsés, kődobáló gyerekektől mentes, élményekben gazdag utat. :)

  6. Arpi
    december 23rd, 2011 12:04-nél | #6

    Koszonjuk szepen Mindegyikotoktol.
    Hiszitek vagy sem, de 26 illetve 28 ev kondicionals utan alig varjuk hogy induljunk a szupermarketbe. Igaz hogy nem egy megnagyobb plazmatevet igyekszunk majd vasarolni hanem foleg olyan alapelelmiszereket amibol aztan finom hazai izeket varazsolunk majd az asztalra ..rantott halacska krumplipurevel es talan pizzascsiga fokhagymas tejfollel.. ,de biztosan kerul majd a kosarba egyeb targyi dolog is, bar teny hogy amennyiben nem lehet majd oket megenni, azok biztosan kicsi, konnyu dolgok lesznek es nem sok, se nem draga. Ez is a kerekpartura egyik szepsege. Hamar lemondasz a sok feleseges kacatrol. Hiaba suttogjak korulotted 360fokban hogy vegyel tobbet es nagyobbat es tobbszor. Nem teszed mert mindent cipelned kell. :) A legszebb dolgaink kezzel megfoghatatlanok.

    Amugy itt is van modern civilizacio csak a karacsonyi orulet nincs. Viszont a muezzin az ordibal. Kozvetlen az ablakunkba… Es nem epp karacsonyi hangulatu dalokat. :))) De ez nem baj. Valoban olyan Karacsonyunk lesz amit az eletben soha nem felejtunk el. Arra torekszunk hogy sok ilyen elmenyunk legyen, nem csak Karacsonykor, de hasonloak.

  7. december 23rd, 2011 12:22-nél | #7

    Boldog Karácsonyt!

  8. december 23rd, 2011 17:05-nél | #8

    Kellemes Karácsonyi ünnepeket kivánunk! Fanni és Gyula

  9. hvcsaba
    december 23rd, 2011 17:24-nél | #9

    Áldott Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok én is nektek.

    Tényleg, hány kilométernél jártok? Pakisztán után merre mentek tovább?

    Sziasztok,

    Csaba

  10. EGergely / powee
    december 24th, 2011 06:18-nél | #10

    Én is kívánok nektek békés boldog karácsonyt!

    Gergő

  11. hkolga
    december 24th, 2011 07:47-nél | #11

    Megjelent a Turista Magazin januári száma, benne a pamíri élménybeszámolóval, még nem bemutatott képekkel.

  12. stoki
    december 24th, 2011 12:58-nél | #12

    Boldog Békés (…főleg ahol vagytok…) Karácsonyt !!!

    stoki

  13. Endre-Julika
    december 24th, 2011 15:46-nél | #13

    Kedves Zita és Árpi!
    Nagyon boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk Nektek. További szerencsét utat!
    Szeretettel Keriapu-anyu. (meg Balu)

  14. december 24th, 2011 19:15-nél | #14

    Kedves Zita és Árpesz!
    Nagyon boldog karácsonyt kívánunk Nektek ilyen távol az otthon melegétől! További szerencsés békés, kalandokkal teli utat! Vigyázzatok magatokra és egymásra!

    Üdvözlettel:

    Puskás Család

  15. december 24th, 2011 20:42-nél | #15

    Boldog Karácsonyt!
    Jók a videók, csak hiányzik az alábeszélés. Attól lesz személyes az egész, hogy benneteket is látunk és hallunk a felvételeken. Számomra 10x érdekesebb egy videó, ha kommentáljátok a látottakat.
    Üdvözlettel
    Bálint család

  16. Horváth János
    december 25th, 2011 10:59-nél | #16

    Békés,Boldog Karácsonyt és további jó utat.

    Üdv:János

  17. december 25th, 2011 17:19-nél | #17

    Kedves Zita és Árpi!
    Gondolatban ezen a Karácsony estén veletek vagyok ott a távoli pakisztáni vidéken. Szép karácsonyi ünnepeket és Boldog Újesztendőt; valamint állandó hátszéllel segített lejtős utakat, jó egészséget és újabb felejthetetlen kalandokat kívánok néktek!

  18. december 26th, 2011 00:22-nél | #18

    Kedves Zita, Árpi !
    Legyen szép meghitt Ünnepetek és sikeres Újévetek !
    Jó egészséget és sok kedves új ismerőst kívánok erre a valóban kalandos és hosszú útra !

  19. december 26th, 2011 08:28-nél | #19

    Kedves Zita és Árpi!

    Erőt adtok a hétköznapokhoz a kitartásotokkal. Én egy kétgyerekes apuka vagyok aki otthon próbál minnél
    több jót és szépet megadni a gyerekeinek. A szüleim is nagyon szeretik az útleirásokat igy a jövőben rendszeresen mutatom nekik majd, hogy mi történik veletek. Köszönöm ha egy mondatot szántok rám Ázsiából. Voltam egy ideig kamionsofőr és tök jóvolt olvasni, amikor a három hegység találkozásánál azt irtátok hogy jó lenne minnél előbb fedél felett és emberek között lenni. Tudni kell, hogy nagyon szeretek utazni, de… Sok örömöt és egészségben gazdag Új Évet! Tibor Székesfehérvár

  20. december 29th, 2011 08:06-nél | #20

    @Násfay Tibor
    Köszönjük, hogy írtál, Ti is erőt adtok nekünk. Szeretsz utazni, de…? Nézd meg őket: http://www.pedalpoweredfamily.com/ – nekünk példaképeink, és valljuk, hogy ez megvalósítható Magyarországon is (elég biztonságos és könnyű “terep” hozzá), gyerekekkel utazni, bringázni, relatíve kevés költséggel. Nektek is Boldog Új Évet kívánunk – A Karácsonyról már lekéstünk… :)

    Most pedig nekiállok újra útinaplót írni egy hét kihagyás után.

  21. Stavi Viktor – Jegesmedve Isbjörn
    december 29th, 2011 10:43-nél | #21

    Békés Karácsonyt ( így útólag ),és Boldog új évet kívánok nektek.

    Rp!

    Egy volt osztálytársammal felvettem a kapcsolatot aki már 3 éve kint él Ausztráliában,és Fősulira jár. Valami Gold Coast-ot emlegetett,hogy ott él,szólljak neki,hogyha úgy alakul akkor adjon szállást vagy valami ?

    Ja jön a Január vége…és lassan én is indulok elfelé.

    Stavi Viktor – Jegesmedve

  22. hkolga
    december 29th, 2011 13:29-nél | #22

    Árpi tett fel új képeket!

  23. sonni
    december 30th, 2011 23:17-nél | #23

    Egy kis újévi “nyár a télben, avagy tél a nyárban”, -mindenesetre “jeges” pillanatok…
    http://www.youtube.com/watch?v=XHgSjdrnFJ8

  24. R0fike
    december 31st, 2011 18:42-nél | #24

    Lassan ti már a jövő évben lesztek, mi még várunk vagy 5 és fél órát.

    Pár perce bontottam egy 2004-es Gróf Nagyrédei Cabernet Franc-t. Szine, mint a cola, csodás gyümölcsös illata van és fantasztikusan jó íze.

    Egészségetekre!

    Nagyon boldog új évet Zita, Árpi!

    BUÉK 2012

  25. december 31st, 2011 23:38-nél | #25

    Nektek is egészségetekre! Mi már áttáncoltuk magunkat 2012-be, nagyon jó volt… most kissé mámorosan dőlünk ágynak, és közben gondolunk Rátok! :) Nálatok még hátravan 23 perc 2011-ből… de mire Ti átértek 2012-be, mi már valószínű nagyban durmolni fogunk :) Boldog Új Évet! :)))

  26. sonni
    január 1st, 2012 13:03-nél | #26

    Ha Ujév, akkor -természetesen- ABBA…

    Happy New Year 2012 with Music from Abba
    http://www.youtube.com/watch?v=Zw1vvGYHQBw

  27. Betty
    január 1st, 2012 14:20-nél | #27

    kívánok nektek nagyon sok boldog újévet és hogy legyen kalandokban egészségben gazdag, Isten áldása legyen rajtatok. sok puszi és ölelés Betty.

  28. Péter
    január 24th, 2012 11:52-nél | #28

    Boldog, Békés karácsonyt kívánok nektek így előre is :)
    Csak el ne feledjétek a következő 11 hónapban, hogy én voltam az első!
    Remélem még sokáig kitart a pénzetek és jó szerencsétek. Addig olvashatjuk a jobbnál jobb beszámolóitokat!

    Üdvözlettel Péter

  29. Attila
    október 9th, 2012 11:59-nél | #29

    Néhány hete találtam és kezdtem el olvasni a blogotokat, így utólag is Boldog Új Évek Kívánok! :)

  30. Fawx
    augusztus 12th, 2013 09:23-nél | #30

    @Attila
    lol okt. 9-én buékozni! :)
    Akkor én is, BUÉK… de mindenkinek ám! :)

  31. Fawx
    augusztus 12th, 2013 09:28-nél | #31

    A piros dobozban óvszer volt, ezt jelezte a 18-as korhatár is. :D

  1. Még nincsenek visszakövetések