Nászút a Föld körül

Az utazás kiválasztása és az odajutás

Ahogy a Taj Mahalhoz, úgy a Ha Long öböl mészkőszikláihoz is odatűztünk egy képzeletbeli gombostűt a világtérképen, amikor ezt az utazást elkezdtük álmodni és tervezni. Vietnamnak a legnagyobb turistalátványossága és jelképe minden bizonnyal a Ha Long öböl. Ezen a helyen a mészkősziklák toronyként állnak ki a tengerből, ezer és ezer szigetet alkotva. Ezt a helyet nem akartuk kihagyni.

Mivel az öböl Hanoi-tól kb. 150km-re keletre fekszik, úgy döntöttünk, hogy ezt a kerülőt egy szervezett utazás keretében tesszük meg, s nem bringákkal, mert abban nem sok élvezetet találnánk. A térképről ugyanis azt olvastuk le, hogy az a Hanoi környéki északi rész viszonylag sűrűn lakott, tele van utakkal és sztrádákkal, és ehhez nem volt kedvünk bringával. Az utazási irodák viszont egész jutányos áron kínáltak „all-inclusive” utakat, nem hiába, valami előnye is van annak, ha egy hely ilyen szuper népszerű a turisták körében, mint a Ha Long öböl. Az egy napos túrák 25 dollártól kezdődtek, de az ilyesmi meg sem fordult a fejünkben, hiszen ha csak egy napra mennénk, azon a napon több időt töltenénk a buszban, mint a vízen a sziklák között. A kétnapos utak 40 dollártól indulnak, sokáig egy ilyenre akartuk benevezni, de végül hagytuk magunkat rábeszélni a 3 napos útra, ami alig drágább, csak 50 dollár, és így lesz egy középső napunk, aminek a fele nem fog elmenni csak az oda- vagy a visszaúttal. Ebben az árban benne volt a kétnapi szállás (egy nap hajón, egy nap a legnagyobb, központi Cat Ba szigeten), 7 étkezés, az oda- és visszaút háztól házig, a vezető, a belépők és a kajakbérlés, mert hogy egy órányi opcionális kajakozást is ajánlottak a prospektusok. Ez mind alig tízezer forintért fejenként szinte túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen, de mivel egy 100m-es utcában 5-10 utazási iroda (amit valamiért itt Café-knak is hívnak) kínálta nagyjából ugyanazokat az utakat, így mi elhittük, hogy ekkora a verseny. Persze azért voltak fenntartásaink, mert láttuk, hogy a felső határ a csillagos ég, miközben 50 dollár alá sehol nem ajánlottak be a 3 napos útra, egyik irodában sem. Tudtuk, hogy ez a „legalja”, hogy nem a legpofásabb hajóval fogunk utazni és nem a legpompásabb szállodába fognak lerakni minket, és az étkezésekre sem vizionáltunk királyi lakomákat, de mindezekre nem is nagyon vágytunk, csak arra, hogy lássuk a híres Ha Long öblöt, és közben ne kelljen azzal bajlódnunk, hogy navigálunk és alkudozunk és keressük a legolcsóbb éttermet és a legolcsóbb szállodát. Ez megy nálunk az év nagy részében ezért most akartunk egy kis kikapcsolódást e téren, még úgy is, hogy közben tudtuk, ez bizonyos kötöttségekkel is jár majd.

Szóval végül indulás előtti este a szállodánknál beneveztünk egy ilyen 3 napos, 50 dolláros kalandra. Azért a saját szállónknál, mert ugyanazt a túrát, ugyanazon az áron ajánlották, mint sok másik iroda is, és mert így meg tudtuk velük beszélni, hogy ha náluk vesszük az utat, akkor arra a két éjszakára, amíg távol vagyunk, nem kellett kifizetnünk csak 6 dollárt a 9 helyett (hiszen nem használtuk a zuhanyt, a hűtőt, a villanyt, csak a bringák és a cuccaink álltak a zárt szobában).

Reggel valóban érkezett egy fickó a szállónk elé, aki azt mondta magáról, hogy ő a vezetőnk. Érdekesen törte az angolt, látszott rajta, hogy sokat csinálja ezt. Egészen a sarokig kísért minket, ahol már várt ránk egy kisebb busz, erre felszálltunk, majd megvártuk, amíg a busz araszolva átgurul a Backpacker’s Hostel elé, ahol a többi utas nagyrésze felszállt. Amikor végre megteltünk, lassan kigurultunk a városból és elindultunk kelet felé. Az utazás hosszú volt, hosszabb mint ígérték, de ezen nem akadtunk le, erre számítottunk. Útközben csak egyszer álltunk meg, egy hatalmas, modern szuvenírlerakatnál, ami tartok tőle, hogy pontosan erre a célre épült ki: pihenőnek a Hanoi és a Ha Long öböl között utazó turistáknak. De ez nem baj, végülis nem bántottak minket! :)

A kikötőben megkaptuk a jegyeinket, majd külön csoportokra szakadtunk a szerint, hogy ki hány éjszakát kívánt eltölteni a hajón és a szigeten. Mi ahogy már írtam, egy éjszakát a hajón egyet pedig a szigeten kívántunk eltölteni, a programfüzetet pedig gondosan befényképeztük, hogy ha valami esetleg nem úgy történne, ahogy azt előzőleg ígérték és leírták, akkor tudjunk reklamálni. Mert ilyenről ezeregy történetet olvastunk az interneten.

Pasziánsz a Thieng Cung barlangban

Az ebédet már a hajón kaptuk, nem volt vele baj, de ezt csak annak köszönhetjük, hogy az asztaltársaink nem voltak olyan torkosak, mint mi és egy csomó ételt meghagytak, amit mi kérdezés után szépen mind felfaltuk. A hajó egyébként kellemes csalódás volt, nem volt különösebben lepukkant, kellemes étkezőrésszel szolgált és ki lehetett menni a hajó orrába és hátul a tetőre is, ahol napozóágyak voltak. Kár, hogy a nap nem sütött, javarészt ködös, borús időnk volt, de emiatt próbáltunk nem szomorkodni, ezt osztották. Azért halogattuk Karácsony után az idelátogatást, mert azt vártuk, hogy mikor jön a jóidő, de az csak nem jött, így végül kénytelenek voltunk ilyen időben eljönni.

Az első állomásunk egy barlangnál volt, egy szigeten.. A miénkhez hasonló hajókkal zsúfolt volt tele az öbölben a kikötő, úgy kellett várnunk, hogy odaférjünk a mólóhoz. A barlanghoz lépcsőkön másztunk fel, innen a kilátás gyönyörű volt vissza az öbölre és a sziklákra. Közben az idegenvezetőnk elmesélte, hogy ezt a barlangot csak 1993-ban fedezték fel, vagyis nincs még húsz éve, hogy először ide ember betette a lábát. Elmondása szerint egy halász tehet róla, hogy most itt lehetünk: egy majom után eredt a sziget szikláin, amikor rálelt a barlang egyik bejáratára. Jelentette a hatóságoknak, hogy mit talált, mire azok kérdőre vonták, hogy mit akart attól a majomtól?!? :)

Bent a hatalmas termek különböző színekkel voltak kivilágítva, ami egyrészt hangulatos volt, másrészt kicsit idétlen, de mi elfogadtuk már az ilyesmit. A termek hatalmasak voltak, és tele voltak cseppkövekkel, bármerre néztünk, gyönyörű alakzatokat láttunk, a mennyezeten pedig látszott, hogy itt valaha a víz volt az úr.

Az egyik nagy terem közepén egy számítógép monitort fedeztünk fel. Hogy mi célt szolgált itt a föld gyomrában egy PC, nem tudjuk, de pasziánsz az ment rajta:

Az úszó falu és a kajakozás a 200.000 dong-os szikla alatt

A következő állomás egy úszó falu volt, ahol a várva várt kajakozási lehetőség is ígérve volt, igaz, útközben kiderült, hogy a prospektusban írt egy óra helyett csak harminc percig. Mikor kérdeztük, miért, azt mondták azért, mert hamarosan sötétedik. Ezzel lehetett volna még vitatkozni, hogy de hát késve érkeztünk meg a kikötőbe és erről nem mi tehetünk, de ennek saját magunk és a vezetőnk felbőszítésén kívül sok értelme nem lett volna – így hát nem is tettük, csak rohantunk az úszó mólón a csónakokhoz, hogy minél előbb a vízen lehessünk.

Maga a falu is lenyűgöző volt már, hiszen a nagy sziklák között voltak a házak, amelyek hordókon úsztak és némelyikük a sziklához volt kikötve, hogy az áramlatok odébb ne vigyék. Mindezt már a kajakból fedeztük fel, amit rettentő mód élveztünk, nagyon tetszett, hogy a szabad vizen, ahol nem vagyunk kötve még úthoz sem, 360 fokban bármerre vándorolhatunk. Hamar ki is néztük magunknak azt a nagy sziklát, amit már a hajón bemutatott nekünk a vezetőnk: ez az a szikla, amely az egész öbölnek az egyik legnagyobb jelképe, és amely még a 200.000 dong-os bankjegyen is megtalálható. A pontos nevére nem sikerült rájönnöm, ezért azóta is csak ilyen néven emlegetjük.

Nagy élmény volt alatta átkajakozni és nagyon élveztük ezt a kis vizi csavargást, sejtettem, hogy ilyen környéken jó lesz kajakozni, de azt nem, hogy ennyire, és külön örültem, hogy ezt Zita is épp így vagy talán még jobban élvezi. Még 10 perce sem voltunk a kajakban, máris egyöntetűen eldöntöttük, hogy másnap a délutáni „szabadfoglalkozásunk” alatt az lesz az első dolgunk, hogy rohanunk kajakot bérelni, és felfedezünk annyi szigetet, amennyit csak bírunk a naplementéig.

Ilyen helyen kajakkal mászkálni… Nem tudok mást írni, mint hogy tényleg szuper volt! Visszafelé még benéztünk egy öbölbe és megcsodáltuk a falu mozgó árusát, aki egy csónakról kínálta a portákáit. Érdekes volt látni, hogy az evezőt errefelé a csónakosok nem húzzák, hanem tolják. Végül is így nem háttal ülnek a menetiránynak, hanem előre! :)

Az este csöndes volt a hajón, a szobánk is egy pozitív csalódás volt, a vártnál tisztább és szebb volt és két órára még vizünk is volt a zuhanyban. A vacsoránál most sem maradtunk éhen hála a kákabélű útitársainknak. :) Este még egy kis naplót is sikerült írnom (időutazás vissza Laoszba), így boldogan feküdtem le valamikor éjfél körül.

Gyalogtúra a rozsdás kilátóhoz a Cat Ba szigeten

A reggeli után kikötöttünk a sziget északi részén, ahol egy rövid várakozás után felszálltunk egy buszra, ami bevitt minket a sziget közepébe, a szigettel azonos nemzeti park bejáratához. Itt tudtam, mi vár ránk, ezért a ViewRanger OpenCycleMaps térképét is felfrissítettem a környékről – így tudtam, hol van a hegy, amire készülünk felmászni és az milyen magas és merre vezet fel rá út.

Talán ennek köszönhető, hogy igazából felcsaptunk spontán túravezetőnek. A hölgy ugyanis, aki átvett volna minket a vezetőnktől, nem nagyon beszélt angolul, hátramaradozott, és igazából csak akkor esett le, hogy ő itt a helyi vezetőnk, amikor már fent voltunk a hegy tetején a rozsdás kilátó aljában.

Ez a kilátó életveszélyes volt, hiányoztak a tetején a járólapok, és az egészet már igen kikezdte a rozsda – egy ilyen épületet Európában már rég lezártak volna. A kilátás felejthető volt a felhők miatt, viszont odalent szemben a dzsungel zöldje között találtam egy gyönyörű kiszáradt fát.

Maga a kilátó így nem volt különösebben nagy szám, inkább az oda és visszautat élveztük nagyon, szép, sűrű erdőben haladtunk, csak arra kellett figyelnünk, hogy idejében visszaérjünk a buszhoz.

Az ebédet már a Cat Ba településen lévő szállodánkban kaptuk. Meglepődtünk azon, hogy itt is éppoly fejlett a civilizáció, valahogy nem vártam sok szintes vasbeton épületeket itt a szigeten, azt hittem, hogy csak egy halászfalu melletti bungalósoron lesz a szállásunk, de e téren csalatkoznom kellett, még wifi is volt a szállóban, így a tegnap megírt bejegyzéseket fel is tudtam rögvest tölteni, sőt mivel éreztem, hogy csodás egy három nap közepén vagyunk, bejelentkeztem az Origo utazási rovatfelelősénél, hogy írhatok-e cikket a még véget sem ért élményeinkről.

Kajakkal a Majmok szigetére

A kikötőhöz már úgy rohantunk át, hogy közben már tudtam, ebből Origo cikk lesz! Rég éreztem ilyen izgalmat, nagyon vártuk és aztán nagyon élveztük a kajakozást, a rovatfelelős eltalálta a főcímet, tényleg úgy élveztük, mint a gyerekek! :) Csak ugyanerről van szó benne, mint itt, rövidebb, szolidabb kivitelben!

Ez a délutáni kajakozás, ahogy vártuk, abszolút csúcspontja volt az egész Ha Long öbölbeli utazásunknak. Kint a vízen újra elkapott minket a szabadság érzése, a kis térképemen még egy kis vízrajz is volt, látszódtak nagyjából a szigetek és az öblök, szabadon válogathattunk a szigetek között, melyikre hol szeretnénk kikötni. Ki is néztünk magunknak egyet, amit célba vettünk. Mivel Zita most kajakozott komolyabban először, én meg talán ha negyedszer életemben, elég bénák voltunk, nehezen tartottuk irányba a tengeren hánykolódó kajakunkat. Persze nem voltak nagy hullámok, a szigetek felfogták a szelet, de még így is mindig azon kaptuk magunkat, hogy a hajónk orra nem arrafelé áll, amerre kinéztünk magunknak a szigetet.

Persze mindig korrigáltunk és végül kikötöttünk azon a kis homokos fövenyen a sziklák között, amit már a távolból kiszemeltünk. Juhúúú, itt vagyunk egy szigeten, ami csak a miénk! Egy nagy sziklamonstrum a tengeren és csak mi vagyunk rajta! Hatalmas volt, szaladtunk a sziklák között körbenézni miután kikötöttük a csónakunkkal. Elképesztő fekete sziklaalakzatok között mászkáltunk, amelyeken fejmagasságig mindenféle tengeri élőlények nyomai voltak láthatóak. Ez a tengeri élővilág egy a szárazfölditől elég különböző teljesen új világ, amiből mi szinte még semmit nem ismerünk a valóságban, csak a tévé és az internet képernyőjén keresztül. Ez még felfedezésre vár! :)

Ezt a felfedezést azzal folytattuk, hogy visszaültünk a kajakunkba és célba vettük a Monkey Island-et, vagyis a Majmok-Szigetét! Hatalmas sziklaóriások között halattunk a vizen és piszkosul élveztük! Amikor a sziget előtt kiértünk egy nagyobb nyílt részre, pár percre még a nap is kisütött. A vízfelszín fölé csapatokban, egy irányban ugró, így vonuló halakat fedeztünk fel, de lencsevégre már nem tudtuk kapni őket, mert mindig csak egy pillanatra tűntek fel, néha egészen közel hozzánk. Itt bizony minden él körülöttünk, micsoda világ lehet vajon a felszín alatt!

A Monkey Island-en egy hosszú, homokos parton kötöttünk ki, voltak itt bungalók is, mert aki megteheti, és erre vágyik, az akár itt is éjszakázhat. Persze jó pénzért… Mi csak egy rövid látogatást tettünk itt, de ezalatt megbizonyosodtunk arról, hogy a vezetőnk tévedett akkor, amikor azt mondta, hogy itt már nem élnek majmok. Nagyon is élnek, a sziget hű a nevéhez. Erről úgy szereztünk tudomást, hogy a tőlünk kb. 50 méterre napozó hölgypáros elkezdett sikitozni. A táskáik tartalmára ugyanis néhány majom szemet vetett és ettől ők úgy megijedtek, hogy egész a partig szaladtak. Mivel továbbra is a sikitozás volt a legjobb ötletük az angol anyanyelvű lányoknak, miután lefotóztam a jelenetet, néhány parton talált követ hajítottam a majmok felé. Azok egyből meghátráltak, de egyikük valami színes papírba csomagolt édességet ekkora már magával ragadott az egyik táskából. Ekkor fedeztük fel, hogy a part menti fás rész valójában tele van majomcsaládokkal.

A szigetről hamar továbbálltunk mert még volt bőven felfedezni való a környéken. A szemközti öblök egyikébe vágtunk át itt nagyon szép sziklák és homokfövenyek mellett haladtunk el, de közben az öböl medre nagyon sekély volt. Néha már a sziklákról löktük el magunkat és úgy haladtunk. Ezen a helyen ketten egy csónakból hálót vetettek, próbáltuk őket kikerülni, hogy ne okozzunk bonyodalmat.

Ezt az öblöt egy másik helyen hagytuk el, ahol valamiféle vízi kőkerítésen keltünk át, úgy hogy a csónak éppenhogy átfért. Újra kint voltunk a nyílt vízen, most már hazafelé tartva, de azért még mindig csavarogva. Láttunk egy másik kajakos párost, aztán pedig megközelítettük az általam gombának elnevezett sziklaszigetet. Mivel apály volt, egészen be tudtunk menni a szirtek alá, ahol máskor csak a víz jár.

Az apálynak nem sokkal később a hátrányát is láttuk. Vagyis talán túlzás ezt annak nevezni, csupán arról van szó, hogy kikötöttünk egy két sziklát összekötő, nagyon alacsony kavicsos földnyelven, ahol valószínű magas vízálláskor át is lehetett volna hajózni. Itt átrángattuk a kajakunkat a túlpartra, de még nem indultunk rögtön tovább, hanem előtte jól körbenéztünk. Zita nagy élvezettel szedte össze a különféle tengeri herkentyűk vázait, emlékszem, mennyire megmaradt bennem, ahogy azt mondta: az igazi csodák itt bújnak meg a hasadékokban! :)

Nagyon élveztük ezt a délutáni „szabadfoglalkozás” alatti kajakozást, messze ez volt a legnagyobb élményünk az egész három nap alatt. Másnap már csak hazautaztunk, vissza a szigeten az északi kikötőbe, ki a hajóval a szárazföldre, majd egy röpke két órás buszra várakozás után után a busz is megérkezett, ami hazavitt minket Hanoi-ba. Ennyi hiba belefér a történetbe, akkor lehetnénk ilyesmikért mérgesek ha nem a legeslegolcsóbb útra neveztünk volna be. Na jó, az már felbőszített minket, hogy a pihenőhelyen, ahol megálltunk, két féle étterem volt. Egy csili-vili, ahol aranyárban hamburgert meg hasonló nyugati kajákat adtak, és egy műanyagszékes, műanyagasztalos, ahol rendes vietnami kaját adtak, normális áron. De mi itt nem ehettünk, ez utóbbi csak a buszvezetőknek és az idegenvezetőknek volt fenntartva. Nem elég, hogy elzárják előlünk a kaját, akkor még meg is különböztetnek? :) Ez nem tetszett nekünk, mert éhesek voltunk és így kénytelenek voltunk valami szárazkeksszel beérni, mert csak azt találtuk 30 ezer dong alatt.

Na, de nem akartam negatív lenni a végére, mert összeségében nagyon jól éreztük magunkat a Ha Long öbölben, és nagy élmény volt ez a kajakozás. Végül is nem bántuk meg, hogy fizetett, szervezett utazás keretében mentünk, de hosszútávon azért sohasem csinálnánk ezt, ahhoz már túlságosan is hozzászoktunk a mi utazásunk nyújtotta szabadsághoz, hogy akkor és oda megyünk, amikor akarunk.

A Ha Long öbölben 2012. december 28-29-30-án voltunk.