Bejárat > Ázsia, India > Khajuraho – Valahol Indiában…

Khajuraho – Valahol Indiában…


Nyolcan egy 150 köbcentis riksában

Khajuraho-ról ugyan olvastunk, de minden bizonnyal kihagytuk volna, ha egy Yogendra Singh nevezetű CSer nem invitál meg minket erre a helyre. Az illetőről később másoktól is jókat hallottunk, igaz, végül nem sikerült összefutnunk vele, ellenben Khajuraho-t nagyon élveztük, ezért nem bántuk meg, hogy itt töltöttünk szűk két napot.

A Varanasiból Khajuraho-ba teleportáló vonat már teljesen más volt, mint amit délen megszoktunk. Vagyis kaptunk helyet valamiféle másodosztályú VIP/turista részlegen, mert viszonylagos tisztaság volt, és egy rendőr aláíratott velünk egy papírt, hogy ne fogadjunk el senki idegentől ételt-italt és nagyon vigyázzunk a holminkra és egymásra. Ehhez ő is hozzátett azzal, hogy bezárogatta a vagon ajtóit és semmilyen idegent, köztük árusokat sem engedett fel a vonatra. Ezt mi egy kicsit bántuk, mert már hozzászoktunk, hogy jönnek az arcok és mindenfélét kínálnak, nekünk megmozdulni sem kell, sőt felszállhatunk a vonatra úgy, hogy gyakorlatilag nincs nálunk étel. Most is ez történt néhány kekszet leszámítva, ezért aztán bajban voltunk. Persze csak, amíg ki nem találtuk, hogy a Kindle-n keresztül bevizsgáljuk az indiarailinfo.com-on a vonat megállóit. Egy helyen 25 percig állt a vonat, így már csak ezt a helyet, és azt este 10 órát kellett kivárnunk, amikor is én lepattantam, elrohantam pár száz métert a peronon a következő bódéig, és bevásároltam élelemből.

A vonatunk megint valami veszett korán, hat órakor dobott ki bennünket a hálókocsis gyomrából. A vasútállomástól még 8km-re volt Khajuraho, így kénytelenek voltunk egy riksát felbérelni. Ezt hetedmagunkkal tettük, más turistákkal szövetkezve ketten ültünk elől srácok, öten pedig hátul a táskákkal a lányok. Őrülten festhettünk, de bizony élveztük, mert a hűs reggeli menetszélben igazán érdemes volt kibírni ezt a pár perc nyomort, így cserébe csak 20 rupi volt fejenként a „távolsági fuvar”.


A faluszéli templomok, és az élet körülöttük

A szállásfoglalás és a reggeli után úgy döntöttünk, hogy vasúti fáradstág ide vagy oda, nem alszunk bele a napba, mert az állítólag csak megborítja a bioritmust, hanem bicikliket bérlünk és nekivágunk Khajuraho felfedezésénék. Olyannyira belejöttünk a bringázásba – vagy inkább annyira nem sikerült felmérnem az útikönyv térképén a távolságokat, hogy rögtön az egyik legtávolabbi templomhoz lyukadtunk ki. Ja, igen, elfelejtettem említeni, mi az, ami idevonzott minket. A templomok, igen, már megint – még mindig! Khajuraho arról híres, hogy itt vannak a legpompásabban kifaragott kőszobrok a kb. 1000 éves templomok falaiban, és emellett rengeteg az olyan templom, aminek az oldalában ezek a szobrok különböző erotikus jeleneteket ábrázolnak. Egyébként mint általában, istenekről, hősökről, igazi és mitológiai állatokról és a hozzájuk kapcsolt történetekről szólnak ezek a szobrok. A templomokat három részre osztották, vagy a nyugati „fenced enclosure” a körbekerített fizetős rész, van a déli csoport, és a keleti csoport. Mi utóbbiakat indultunk el először felfedezni.

Az első templom, amit felfedeztünk, a Varnana templom volt, valamelyik isten törpe reinkarnációjának építettve, kb. 1000 évvel ezelőtt, mint ahogy a legtöbb templom errefelé. Az épület – megint csak, mint minden templom errefelé – egy magas kőalapzaton van, ahová lépcsővel lehetett felmenni. Innen volt még néhány lépcsőfok befelé a templomba és rendszerint ezek előtt a lépcsők előtt kellett levenni a cipőt. A nagyobb templomoknál azonban ez a néhány utolsó lépcső nem néhány volt, hanem sok, és ilyenkor bizony szinte már szagoltuk az égett bőrt a talpunkról, annyira forró volt a lábunk alatt a kő, így igen izgalmas másodpercek voltak azok, mire visszaértünk a papucsainkhoz. Ez a Varnana templom egyébként tényleg nagyon szép volt, kívül rengeteg gyönyörű, részlet gazdag szobor díszítette, és már ezek között is fel lehetett fedezni egy két szerelmi jelenetet. Egyébként meg a kilátás is pazar volt a templom kőemelvényéről: a távolban gyönyörű fák látszottak, és egy út kanyargott. A tájban pedig zajlott az élet, egy-két traktor jött-ment, lovak legeltek, asszonyok cipekedtek valamit a fejükön, egy ember az állatait terelte. Igazából ez a látvány engem jobban meggyönyörködtetett, mint maga a templom. :) Azért az se volt rossz, de nekem így volt igazán kerek, hogy a környezetében ezt is láthattam.
A következő templom a Javari nevezetű volt, épp csak pár száz méterrel odébb. Amikor az útikönyv térképét jobban szemügyre vettem, ki is szúrtuk, még a Varnara templomnál állva, így aztán ki is néztük a mezőt, hogy átvágjunk rajta. A fáig ami alatt a tehénszar kupacokat szárították, még nem is volt gond, de aztán egy saras kis patakot is kereszteznünk kellett, ahol már le kellett szállnunk a bringákról. A templom kapujánál lezártuk őket és bementünk. Ez a templom nagyon hasonló volt az előzőhöz, csupán kicsit karcsúbb volt de ugyanolyan részletgazdag és gyönyörű. Bent fel tudtunk ülni egy kőperemre és onnan csodálni a templom belsejét, ami egy kicsit szerényebb volt, mint odakint, de még így is gyönyörű. Engem persze megint a szomszédos mezőn legelő vízi bölények és madárbarátaik élete kötött le, mert az a látvány számomra igen csodás volt, különösen azokkal a szép fákkal. Ezen a helyen összefutottunk egy kb. 13 éves forma sráccal, aki elsőre nagyon szimpatikus volt nekünk, mert jól beszélt angolul, és nem nyomult, nem akart ránk sózni se terméket, se szolgáltatást. Sőt, amikor kérdeztem, hogy mi érdekli, azt mondta, hogy az üzlet nem, ellenben ahogy a szülei is, a földet akarja művelni, hisz itt élnek a faluban, méghozzá a földből és az állatokból. Rövid idő után meg is hívott minket az otthonába, amire örömmel mondtunk igent, gondolván, hogy na végre, Indiában is lesz végre még egy ilyen spontán, az utcáról meginvitálós ismeretségünk. Mert ha jól emlékszem, ilyen nem volt Hoshiarpur és Ramanék óta. Néhány kisebb, a turisták által kétlem, hogy sokszor járt utcán keresztül követtük a srácot, aki egy gyönyörű szép Hero kerékpárral volt. Meg is jegyeztük, hogy el kéne tekernie egyszer Varanasiba, négy nap alatt megjárná és fantasztikus élmény lenne… De azt hiszem nem vette a lapot. Az otthonában pedig egy perc után elkezdtek nekünk termékeket kínálni a szülei, amitől kényelmetlenül kezdtük érezni magunkat, ezért nem sokkal később mondtuk is hogy mennünk kell. Lehet túlzásba visszük ezt a sétáló pénztárca érzést, de az is igaz, hogy ezt nekik, az indiaiaknak köszönhetjük. Körbekerekeztük még a környéket, de nem találtunk több igazán érdekes dolgot, így visszamentünk Khajuraho központjába. Találtunk egy lassist, ahol olyan, de olyan finom kókuszos-citromos lassit ittunk, hogy azt eztán többször meg is ismételtük, amíg Khajurahoban voltunk.


A nyugati templomok – 18+ :)

A finom lassi után eldöntöttük, hogy van még bennünk elég lendület ahhoz, hogy ezen a napon bemenjünk és még élvezzük is a fejenként 250 rupiba fájó Western Fenced Enclosure-ba, ahol a legszebb templomok és azok falain a legdurvább szex jelenetek vannak. Így hát ledöntöttük a sztendereire a hűséges Hero kerékpárjainkat és megvásároltuk a jegyeket – amik amúgy, ha indiaiak lennénk, csak 10 rupiba kerülnének! :o Lehet, hogy én vagyok a rossz, de nekem ez fáj. Akkor már legyen inkább megállapítva az adott állampolgár országának GDP-je alapján a jegyár, vagy valami. Ne csak „Indian: 10 Rupee” és „Foreigner: 250 Rupee” legyen! :)

Bent sok érdekeset láttunk, többek között sok nagyobbnál nagyobb templomot. :) Ki nem találtátok volna. Némelyik előtt volt egy kis kápolnaszerű épületben egy „Nandi” vagyis bika, vagy egy nagy vaddisznó szobor. Utóbbihoz nem tudom, mit szóltak a muszlimok, amikor erre jártak, de Zita mindenesetre megszeretgette a szép vaddisznót helyettük is: nyomott egy nagy puszit a nagy lapos orrára. :) Rögtön az első templomon, ami a bejárattól balra található, megtaláltuk a legdurvább erotikus, sőt annál már durvább jeleneteket. Szerintem van olyan is köztük, ami fizikailag kivitelezhetetlen, vagy ha mégis, az inkább számít már extrém tornának, mint szeretkezésnek. Amúgy a szobrok a legszolidabb alsó mellfogásból a pettingen át a legnyakatekertebb pózokon át mindent bemutatnak, egyetlen egy helyen még egy ló is szerepel az egyik ilyen szobron. És ezek ezer évesek, és egy templomon vannak! :) A legdurvább jeleneteket egyébként nem könnyű megtalálni, mert nem magán a templomon vannak, hanem az előbb említett templom nyugati talapzatának oldalában. Egyébként, ha elvonatkoztatunk a témától, akkor azt is érdemes megjegyezni, hogy ezek a szobrok elképesztő részletgazdagok és nagyon szépen kidolgozottak, na és persze rengeteg van belőlük a templomok külső felületein. Ja, és mielőtt megszóltok, hogy miket nézegetek és fényképezgetek én a nászutamon, ki kell jelentenem, hogy a fotók túlnyomó részét Zita készítette, sőt, az ötlet is az övé volt, hogy ide jöjjünk – persze én sem ellenkeztem. :) Persze érdekes szobrok ide vagy oda, nem csak ezért jöttünk Khajurahoba, sőt, ha csak ezeket látjuk, akkor igen unalmas lett volna itt – de nem így volt, mert ez csak egy volt a rengeteg izgalmas dolog között, amivel itt találkoztunk.

A templomokat sorra vettük, és mindegyiket bevizsgáltuk, de igazából sok különbség nem volt köztük, mert így most visszaemlékezve nem is tudnék egyet sem felsorolni. Ha csak nem ilyeneket írok, hogy „egyik nagyobb volt, mint a másik”. :)

A parkban egyébként még sokkal szebb és hatalmasabb templomok voltak, mint odakint, ezért nagyon jól tettük, hogy ilyen sorrendben látogattuk meg a templomokat, mert ha először jövünk be ide, utána a kinti templomok már nem sok újat tudtak volna nyújtani. Így viszont pont nagyon jó volt.


Hagyományos kerékpár Indiában

Miután túltettük magunkat ezen a parkon és a vele járó néhány száz erotikus jelenetet ábrázoló templomszobron, gyorsan meglátogattuk a szemközt lévő múzeumot is, mert tudtuk, hogy a parkba kiváltott jegyünk csak azonos napon érvényes ide is. A lovainkon közlekedtünk, és ezek a paripák annyira megtetszettek nekünk, hogy Zita elkezdett apró videó snitteket felvenni a kerékpár részleteiről, és ahogy azok működnek, kinéznek. A vége az lett, hogy részben saját magunk szórakoztatására is, összevágtunk egy kis videót az egészből. Mi tényleg jól szórakoztunk közben, úgyhogy már ezért is megérte. Reméljük, azért Nektek is tetszik! :)

Végre nem valami elrontott MTB utánzatot béreltünk, hanem igazi, masszív kerékpárt, olyat, amivel a helyiek is közlekednek, amit arra terveztek, hogy kibírja az indiai viszonyokat. Pl. ha valaki 50 kilós zsákot szállít rajtuk, vagy több napi tűzifát, vagy egy fél családot.

A múzeum egyébként teljességgel felejthető volt, nem is értem, milyen létjogosultsága van a park mellett, hiszen semmi újat nem nyújt azután, hogy láttad a parkot a nagy templomokkal és a rengeteg szoborral. Lehet azokat a szobrokat tették be ide, amelyeknek nem találták meg az eredeti helyét a templomokon. :) Az mondjuk vicces volt, ahogy megérkeztünk, és a jegyellenőr a biztonsági őrrel a kőpadlón ülve ebédelt, miközben lekezelte a jegyeinket. Itt Indiában nem sokan szofisztikálják túl a dolgokat: nem használnak asztalt, székeket, evőeszközöket, cipőt, babakocsit, pelenkát, wc papír helyett vízzel nyomják – ezek mind a nyugati ember huncutságai, de itt a szubkontinensen úgy cirka egymilliárd ember nagyon jól el tud lenni nélkülük. :) A többiek már elnyugatiasodtak, csak még nem teljesen. Azért még beszuszakolódnak nyolc-tízen egy 150 köbcentis riksába, vagy két-háromszázan egy vonatvagonba, és elalszanak simán egy fél napot a vasúti váró padlóján század magukkal. Ez Európában még nem hiszem, hogy divat lesz, amíg nem szalad fel az ezres nagyságrendekig a benzin ára, szóval aki Indiában nyugati életmódot „követ”, azt se úgy kell ám egyből elképzelni, mint egy nyugati embert.
Na de kanyarodjunk vissza a déli dzsáin templomcsoporthoz, amiket következőnek látogattunk meg. Igazából ezek sem nyújtottak sok újat, de amire emlékszem, az az, hogy útközben négyen kínáltak marihuánát nekem, ami már egy kicsit idegesítő volt. Amúgy is fáradt voltam, plusz az indiaiak folyamatosan jöttek valamivel. Amikor az egyik megkérdezte, hogy azért vagyok-e ilyen fáradt, álmos képű, mert be vagyok tépve, majdnem visszaválaszoltam neki, hogy nem, nem azért, hanem azért, mert Te vagy valamelyik barátod minden fél percben odajön, hogy „Háló-háló”, meg „Hello my friend” és „Do you smoke?”, amikor én az ég világon nem szeretnék már mást, csak egy kis békét és nyugalmat magam körül. De végül ezt magamba tartottam, és csak elhajtottunk inni egy üdítőt. Persze a boltos megint kedves akart lenni, és kikérdezett minket arról, amiről már vagy egy tucat ember ezen a napon (kik vagyunk, honnan, stb…), úgyhogy végül… Végül megfáradtunk alaposan ennek a napnak a végére, de azért szép volt és a szépre kell emlékezni. És ezek az emberek sem akartak rosszat, valaki csak egyszerűen érdek nélkül kedves akart lenni, és tudom, hogy nem lehet letölteni 1,3 milliárd indiainak, hogy ha csak kedvességből, kíváncsiságból akar leszólítani egy turistát, akkor ne tegye, mert aznap előtte már sokan mások megtették és a turistának már elege van ebből… Szóval inkább törődjünk bele, hogy ilyen India, és próbáljuk meg ezzel együtt szeretni. Haha, de könnyű leírni! :)


A Föld napja

Következő nap este ment a vonatunk, és mivel mindent kipipáltunk első nap Khajurahoban, ezen a napon már csak lazítottunk. A hotelban 24 órás checkout volt, ezért korán el kellett hagynunk. A cuccainkkal felmentünk egy tetőtéri étterem fedett részére ahol jó hűvös volt és voltak konnektorok. Én itt naplót írtam, Zita olvasott és mindenfélét tett-vett, néha pedig egyikünk kiszabadult mint valami partizán és elintézett ezt-azt, pl. szereztünk szép új érméket – mert ekkor már nagyban elkezdtük gyűjteni őket – vagy szereztem kartonlapot, amire Zita aztán szépet festett és így üdvözöltük a nyárlőrinci ovisokat a Föld napja alkalmából. Hamarosan képeslapot is kapnak tőlünk a plakátpályázat győztesei! ;)

Mivel napközben összefutottunk azokkal a fiúkkal, s lányokkal, akikkel idefelé jöttünk a riksával, és kiderült, hogy ők is ugyanarra a vonatra váltottak jegyet elfelé, mint mi, megállapodtunk, hogy ismét együtt riksázunk ki a vasúthoz. A jól megszokott hetes fogat, plusz a pilóta ugye, az már nyolc! :) Igazam van, nem? De! Kilenc!

  1. sanya
    május 9th, 2012 08:58-nél | #1

    A videó…….. :D :)

  2. május 9th, 2012 08:58-nél | #2

    Nem kötözködni akarok már megint, de a Water buffalo magyarul vízibölény.

  3. Arpi
    május 9th, 2012 09:02-nél | #3

    A “legdurvább” képeket szándékosan nem tettem bele a bejegyzésbe, mert azért mégis… :) Aki ilyesmikre kíváncsi, a Picasa galériában még keresgélhet!

  4. Geszti Dániel
    május 9th, 2012 11:08-nél | #4

    Kíváncsi voltam ám, hogy fogjátok bírni a walking dollar életérzést…Annó még nekem is elszállt egyszer az agyam, amikor egy szál fürdőnadrágban voltam és a tolakodó “árusnak” végső érvként megmurtattam, hogy sem elől, sem hátul nem a pénztárcám van, a naciban. Szomorúsággal vegyes mély megértést láttam az arcán tükröződni akkor..
    Igazam van? Nem,de 10.:)

  5. május 9th, 2012 11:54-nél | #5

    Piros pont az utolsó idézetért :)!!!

  6. F.Peter
    május 9th, 2012 11:56-nél | #6

    Szervusztok!
    Elképzelhető, hogy az én hibám, de valahogy nem találom a Picasa-ban a képeiteket.
    Az utolsó album amit volt szerencsém megnézni:
    047-2012-01-24-India-Punjab-Amritsar-Golden-Temple

    Minden amit előtte felraktatok azt megtaláltam, de azóta semmilyen új albumot nem találok.
    Csak a blogba beszúrt képeket láttam.

    Lehet, hogy feleslegesen terhellek benneteket és elnézést kérek ha ez az én ügyetlenségem.
    Mindenki más gond nélkül megtalálta az új albumaitokat?
    További jó világjárást. :-) F.Peti

  7. hkolga
    május 9th, 2012 13:03-nél | #7

    https://picasaweb.google.com/106549881955667291071

    Árpi és Zita galériáját kell elérni és ott már egyértelmű. A blogon nincs minden esetben kint az új album linkje.

  8. F.Peter
    május 9th, 2012 15:07-nél | #8

    Ááá. Én a legfelső menüsorban a képekre kattintva keresgéltem.
    Látom most van mit behoznom képnézegetés ügyben.
    Köszönöm az infót!

  9. vajkovics Mária Szalai János
    május 9th, 2012 15:36-nél | #9

    Sziasztok
    A templomok szépek jók a képek.Az erotikus részekről csak annyit hogy fiatal házasoknál természetes az érdeklődés hátha tanulnak valami újat.Jó pap holtig tanul.Árpi részéről a vaddiszós puszi elfogadott mert csak szoborról volt szó.A kerékpárról készült video igazi csemege és nagyon ötletes.Az üzenet az ovosoknak szívet melengető.
    Ps.UB-tól a vizibivaly elötti fehér madár az kócsag vagy gólyatöcs?

  10. Németh András
    május 9th, 2012 23:50-nél | #10

    @vajkovics Mária Szalai János a vízibivalyon (és nem bölényen) lévő madár az pásztorgém

  11. vajkovics Mária Szalai János
    május 10th, 2012 07:49-nél | #11

    Köszönjük András
    elöbb vagy utóbb megtanuljuk

  12. Györgyi
    május 10th, 2012 16:07-nél | #12

    Nagyon jóóó a videóó!:D

  13. UB
    május 10th, 2012 21:32-nél | #13

    @UB
    Persze azt akartam írni, hogy NEM vízibölény, hanem vízibivaly. Így jár, aki mást sem tud, mint kötözködni. :)

  14. május 10th, 2012 23:01-nél | #14

    Nepál becenevű világjáró barátom pár évvel ezelőtti beszámolója szerint is komoly probléma volt a vonaton – amikor ő kint volt – az altatós kajával etetés és teljes kifosztás. Nem véletlenül figyelmeztetett a rendőr. Délen, ahol olcsóbb az élet, alacsonyabbak az igények (nincs fűtési és komoly ruházkodási költség) becsületesebbek az emberek…/?

  15. Németh András
    május 12th, 2012 06:57-nél | #15

    @vajkovics Mária Szalai János Árpi újabb madárfajjal gazdagította a megtanulandóakat: https://picasaweb.google.com/106549881955667291071/06920121417IndiaRajasthanJaipurAmer#5740854678878021506 egy india bíbicet sikerült fotóznia (szegény már kis sem meri tenni a madarakat a bejegyzésekbe, de én biztatom hogy hajrá minél többet!)

  1. Még nincsenek visszakövetések